Nagyfalu 2010-2011

2010 – A SZENTEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS KÖVETÉSÉNEK AZ ÉVE –NOVEMBER
”Isten Akarata az, hogy szentek legyetek!” (1 Tessz 4,2)
74. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásbólelmélkedjük át a vasárnapi és az ünnepnapi evangéliumokat! (Mk.5;Lk.20;21;23;Mt.24)
Havi mottó:„Atyám, szabadíts meg a gonosztól!” (Mt 6,13)
Havi imaszándék: a jóra törekvő életünket ajánljuk fel a tisztítótűzben lévők megszabadulásáért!
Konkrét feladatunk: ha tehetjük, menjünk el szeretteink sírjához, tegyük rendbe azt, és imádkozzunk ott a lelkük üdvösségéért!
N.B. november 21-én 13 órakor virággal fogjuk megkoronázni Krisztus Királyt.
Szeretett engesztelő gyermekeim! Mivel a gonosz lélek napjai meg vannak számlálva, ezért rendkívüli módon támad titeket. Az utolsó időkben, amelyben éltek, meg kell tanuljatok rendkívüli módon védekezni és harcolni ellene.
Én, a Szentháromság Akaratából, a Sátántipró Asszony vagyok. Most elmondom nektek, hogy ti és őseitek hogyan kerültök a gonosz lélek hatalmába és hogyan kerülhettek újra a Szentháromság uralma alá.
A Gonosz hatalmába bűneitek, mulasztásaitok, lelki sebeitek, őseitekkel való kapcsolatotok le nem rendezése, okkult ördögi praktikák, Isten nélküli és istentelen életetek,… miatt kerültetek.
Hogyan kerülhettek újra a Szentháromság teljes uralma alá?
Az őszinte bűnbánatotok által! Fontos kimondani Isten és az Ő szolgája előtt, a szentgyónásban, hogy ’Isten Irgalmára szoruló bűnös ember vagyok! Felelős vagyok bűnös tetteim minden következményéért. Teljes szívemből ellene mondok a gonosz léleknek, ellene mondok minden kísértésének és teljes szívemből döntök Isten mellett és egészen Neki szentelem az életemet.’ Ha ezt megteszitek, kikerültök a gonosz hatalma alól, és Isten uralma alá kerültök. Arra kérlek titeket, hogy kérjetek Istentől bocsánatot őseitek bűnei miatt is, hogy ők is szabaddá váljanak.
Ha megtanultok megbocsátani és bocsánatot kérni, lelki sebeitek begyógyulnak, a szeretet- kapcsolatotok helyreáll Istennel, élő és elhunyt szeretteitekkel és az egész emberiséggel. Tudnotok kell, hogy a harag, gyűlölet és minden más bűn utat nyit számotokra a gonosz lélek uralma felé. Ezt a kaput bocsánatkéréssel és megbocsátással tudjátok végleg bezárni.
Ha gyógyító imát végeztek, megszabadulhattok a gonosz lélek által okozott testi- lelki- szellemi betegségeitektől. Ha a gyógyulásotok nem következik be, ajánljátok fel engesztelésül szenvedéseiteket tisztulásotokért, az egész emberiség megtéréséért és a tisztítótűzben szenvedő őseitek megszabadulásáért.
A szabadító ima által megszabadulhattok az ördögi megkötözöttségeitektől. Sorozatosan elkövetett, visszatérő bűneitek által olyanná váltok, mint egy a lábain madzaggal megkötözött madár, amely nem tud szabadon repülni, csak egy behatárolt területen. A rendszeresen végzett szabadító ima által megutáljátok a bűnt, megszeretitek a jót és elindultok a lelki fejlődés útján.
Ha a gonosz birtokba vett benneteket,az ördögűző ima által megszabadulhattok tőle. A megszállott emberek olyanok, mint a kalitkába zárt madár, amelybe önként maguk sétáltak bele. Ördögűző imát a Pápa, a püspökök és az általuk megbízott papok vagy karizmatikus személyek végezhetnek. Ezt a gonosznak parancsoló imát csak tiszta lélekkel, Isten erejében bízva és gyakorlat által lehet végezni, sohasem egyedül, mindig közösségben.
Mit tegyetek az abortált magzatokkal? Először is kérjetek bocsánatot Istentől és a megölt magzatoktól, és mondjátok ki azt, hogy szeretitek őket. Utána kérjetek bocsánatot Istentől azok nevében is, akik tudtak az abortuszról és segédkeztek abban. Utána vállaljátok a szenvedéseket, amelyet Isten megenged az életetekben jóvátételként.
Vannak házak, családok, helyek, napok, bizonyos útszakaszok,… amelyek súlyos bűnök miatt a gonosz hatalma alá kerültek. Arra kérlek titeket, hogy Jézus Vére, felajánlott szentmisék, szenteltvíz hintés, tömjénezés által törjétek meg a gonosz erejét és helyezzétek ezeket a helyeket és személyeket a Szentek és az Angyalok védelme alá.
Még arra is megkérlek titeket, hogy Jézus Nevében radikálisan határoljátok el magatokat a gonosz lelkektől, a bűnös világtól, a gonosz emberektől és a pokolba jutott őseitektől, hogy ezután már egyáltalán ne tudjanak ártani nektek! Égessétek el az okkult könyveket, a pornó anyagokat, az ördögi praktikák minden eszközét (inga, kártya, varázseszközök, stb.), adjátok vissza a lopott dolgaitokat, vagy térítsétek meg az okozott kárt, hogy a gonosz uralma alól megszabaduljatok. Tanuljátok meg Jézus uralma, védelme, oltalma alá helyezni önmagatokat, szeretteiteket, javaitokat, az egész emberiséget és a tisztítótűzben szenvedő őseiteket. Ezt időnként ismételjétek meg!
Bánjátok meg mulasztásaitokat, amelyeket a tisztítótűzben szenvedő őseitek ellen elkövettetek! Kérjetek bocsánatot tőlük és ti is bocsássatok meg nekik! Tegyétek jóvá mulasztásaitokat felajánlott misesorozattal (gregorián, kilencedek)! Minden ősötöket anyai és apai ágon visszamenőleg helyezzétek Jézus Szent Sebeibe, hintsétek meg őket Jézus Szent Vérével, és kérjétek rájuk Isten Irgalmának a kiáradását és áldását.
A családfa gyógyításával leszeditek még ezen a földön élő szeretteiteket a gonosz szekeréről és áthelyezitek őket Isten szekerére, a tisztítótűzben szenvedő szeretteitek kiszabadításán munkálkodtok, az abortált magzatokkal helyreállítjátok a szeretetkapcsolatot.
Ha nem helyezitek Isten uralma alá magatokat és őseiteket kéréseim szerint, minden rosszra számíthattok. Ha kéréseimnek engedelmeskedtek, Isten uralma alá helyezve magatokat és őseiteket, egészen közel kerültök a szeretetben Istenhez, az egész emberiséghez, a tisztítótűzben szenvedő és az üdvözült lelkekhez. Testi-lelki gyógyulásra, megtérésre, újjászületésre, purgatórium nélküli üdvösségre számíthattok.
A Szentháromság Általam áld meg titeket az Ő isteni Oltalmával!”
Házi feladat novemberre:

„URAM SEGíTS, HOGY IGENT MONDJAK NEKED EGÉSZ ÉLETEMBEN ÉS HALÁLOM PILLANATÁBAN IS!!!

Csilik János:

CHIARA LUCE BADANO (1971-1990) ÉLETSZENTSÉG 18 ÉVESEN
Nem is olyan rég még köztünk élt és már a boldogok között tisztelhetjük őt. Nem volt szerzetes, nem volt pap, hanem egy olasz diáklány, akitől 17 évesen megkérdezte Jézus: „Akarod-e hordozni a keresztemet, mert a te segítségeddel sokkal több embert tudok megmenteni a kárhozattól?” És Chiara igent mondott Jézusnak!
1960-ban két olasz fiatal, Ruggero Badano és Maria Tereza Caviglia összeházasodnak. Éveken át hiába várakoznak, nem születik gyermekük. Nagyon sokat imádkoznak együtt és elzarándokolnak a Szűzanya szentélyébe, kérésükkel a szívükbe. 11 év után meghallgatásra talált az imájuk és 1971 október 29-én megszületett a kis Chiara. A szülők a Szűzanya ajándékának tekintik őt. Csodálatos a gyermek, mindig mosolyog, beszédes, vidám természetű, szereti a sportot, a természetet és a zenét. És szereti „az utolsókat”, a szegényeket, akikre kevesen figyelnek oda.
Óvodáskorától pénzt gyűjtöget egy kis dobozban az afrikai szegény gyerekek részére és arról álmodozik, hogyha felnő, orvos lesz, hogy meggyógyítsa őket. De nemcsak a távol lévők vonzzák, akiket „könnyű szeretni”, hanem a saját társai között is mindig megtalálja azokat, akiken segíthet. Chiara boldog kislány, aki szereti az életet és szeretné másokét is széppé tenni.
Elsőáldozásra egy evangéliumos könyvet kap, amely nagy hatással van rá. Kilenc éves korában tagja lesz a Fokoláré közösségnek, ahová barátait is magával viszi. Életének mottója ettől kezdve „azt akarom, hogy mindenben Isten legyen az első helyen!”
Az Istenszeretet természetes módon járja át az életét, miközben éli a fiatalok mindennapi életét. Egy nap teniszezés közben olyan éles fájdalom hasít a hátába, hogy kiesik a kezéből az ütő. Ekkor 17 éves. Másnap elmegy az orvoshoz, aki hosszas vizsgálódás után először a szülőkkel közli a szomorú hírt: a lányuk, a csontrák miatt, gyógyíthatatlan. Amikor Chiara is megtudja a diagnózist, némán imádkozva lefekszik az ágyra. Amikor lassan felül, mosolyogva megfogja édesanyja kezét és azt mondja: „Tudod mama beszélgettem Jézussal. Azt mondtam Neki: Jézus, ha Te Akarod, én is akarom!” Ezt ismételgette gyakran az elkövetkezendő fájdalommal teli év során. A betegség nagyon hamar elhatalmasodik, több fájdalmas műtét is követi egymást. Chiara rövíd idő után már járni sem tud. Fájdalmai közepette ő ad lelki támaszt családjának és azoknak akik felkeresik betegágyán. A látogatókat, fájdalomtól meggyötört, de mosolygós arccal fogadja. Arca mindvégig nyugalmat, békét, örömet sugároz. Naplójában ezt írja barátainak címére: „Egy pillanat allatt léptem ki az életetekből! Szerettem volna megállítani azt a vonatot, ami elvitt töletek! Sok mindent nem értettem! Tele voltam tervekkel, vágyakkal. Egy új világ várt rám és semmi mást nem tehettem minthogy ráhagyatkozzam. Mosmár érzem, hogy egy csodálatos isteni terv része vagyok, amely lépésről – lépésre kitárúl előttem.” Távol lévő barátainak ezt üzeni: „A fiataloké a jövő! Én már nem tudok futni, de szeretném átadni nektek a lángot, mint az olimpián. Vigyázzatok, csak egy életetek van és az mindent megér, hogy jól éljétek.” A betegség lassanként felemészti testi erejét, de a lelki ereje töretlen. Kezelőorvosa, aki nem hívő így nyilatkozik: „Mióta megismertem Chiarat és a családját valami megváltozott bennem. Most kezd összeállni bennem a kép a kereszténység lényegéről!”
1990 júliusában ezt írta Chiara Lubichnak, a Fokoláré mozgalom alapítojának: „Amióta leállították az orvosok a kezelésemet, annyira fáj a hátam, hogy nem bírok oldalra fordulni és néha úgy érzem megfojt a fájdalom! Ugye a Jegyesem látogatott meg engem?” Chiara Lubich a következőket válaszolta neki: „Chiara, ne félj attól, hogy Igent mondj Jézusnak minden pillanatban! Jézus erőt fog adni neked, én ebben biztos vagyok! Én is imádkozom érted, és lélekben mindig veled vagyok! Isten Végtelenűl szeret, és be akar hatolni a lelked legmélyébe és meg akarja veled éreztetni a Mennyországot!”
Chiara a szenvedésben Jézus látogatásait látja és tudatosan készül a Vele való találkozásra!
Mindent megtervez: azt kéri, hogy mennyasszonyi ruhában temessék el, hiszen mennyei Jegyese elé készül. Halála előtt azt mondta: „Ne sírjatok miattam, én Jézushoz megyek! Nem akarom, hogy temetésemen az emberek szomorkodjanak, inkább énekeljenek teljes szívükből!” Utolsó szavai, amelyeket az édesanyjának mondott, ezek voltak: „Légy boldog mama, mert én boldog vagyok!”
Chiara Luce hamarosan sok fiatal számára Égbe mutató jel lesz. Barátai, tisztelői, amikor sírjánál összegyűlnek, úgy emlékeznek rá, mint aki most is velük van! Hisszük azt, akik eljutottak az Istennel való közösségre, közbenjárnak értünk! Chiara Luce Badano közbenjárására már történt egy csodálatos gyógyulás, amelyet XVI. Benedek pápa 2009 december 19-én kelt dekrétumában elismert.
Chiara Luce, kérünk járj közbe értünk is Istennél, hogy a mi életünkben is, mindig, mindenben Isten legyen az első helyen!
2011 – AZ ÜNNEPEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS MEGÉLÉSÉNEK AZ ÉVE – NOVEMBER
      ”Boldog a nép, mely ünnepelni tud, és Arcod fényében járhat Uram!” (88 Zsolt. 16)
86. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi és az ünnepnapi evangéliumokat! (Mt. 5;25; Mk.13; Lk.14)
Havi mottó: „Krisztus nevében kérünk titeket engesztelődjetek ki Istennel (és egymással)!” (2Kor. 5,20)
Havi imaszándék: azért imádkozunk, hogy komolyan éljük meg a bocsánatkérést és megbocsátást, mintha ez az utolsó lehetőség lenne a számunkra, a halálunk előtt!
Konkrét feladatunk: azért jöjjünk a Szent Hegyre, hogy kibéküljünk Istennel és az emberekkel!
N.B. November 20 – án, Krisztus Király ünnepén, délután 13 órakor lesz a koronázás virágkoszorúval.

Tanítás a Szentlélek Istentől 2011 novemberében

      „Szeretett engesztelő gyermekeim! Szeretettel arra kérlek titeket, hogy kiengesztelődésetek évfordulóját ebben az évben hálaadással ünnepeljétek meg.
      Hálálkodjatok a Tőlünk kapott alázatos lelkületetekért, amely által kértétek és elfogadtátok a megbocsátásunkat.
      Hálálkodjatok azért, hogy nemzeten belül és nemzetek között is kiengesztelődtetek egymással. Tudnotok kell, nagyon sok ideig vártuk ezt, és amikor láttuk a ti bocsánatkéréseteket és megbocsátásotokat az Ég minden kegyelmét rátok, nemzetetekre és az egész emberiségre kiárasztottuk! A kiengesztelődésetek óta, akár érzitek, akár nem, az igazi szeretet működik a szívetekben és közöttetek! A jövőben is megbízlak titeket, hogy a kiengesztelődést gyakoroljátok, ha szükséges családban, lelki közösségben és a vallások között is. Arra kérlek titeket, ha Velünk és felebarátiatokkal kibékültetek éljetek megbékélve önmagatokkal is.
      Hálálkodjatok a kiengesztelődés példaképeiért: Jézusért, Máriáért, II. János Pál pápáért, nemzetetek szentjeiért, őrangyaláért, Éva Asszonyért,… Ők, a kiengesztelődésben rendkívüli módon segítettek és ezután is segítenek titeket.
      Hálálkodjatok azért is, mert a kiengesztelődés elsősorban nem a ti akaratotokból, hanem a Szentháromság, Mária, az összes Angyalok és Szentek megbízásából következett be! Ezért kaptátok a sorozatos áldást szeretett főpapjaimtól. Tudnotok kell, hogy a kiengesztelődés az egyetlen és utolsó esély a nemzetek fennmaradására. A jövőben meg fogjátok látni, mindazok a nemzetek, akik nemzeten belül és a nemzetek között nem tanulnak meg kiengesztelődni, el fognak tűnni a történelem színpadáról. Ezek a gőgös nemzetek önmagukat és egymást fogják felszámolni.
      Hálálkodjatok azért is, hogy megkaptátok az utolsó  idők egyik legnagyobb kegyelmét, az engesztelő  hivatást, a kiengesztelődés megélését  és elterjesztését az egész Földön.
      Hálálkodjatok az Általunk kiválasztott alázatos képviselőitekért, akik Igenje által a kiengesztelődés nemzeten belül  és a nemzetek között megtörténhetett. Gyönyörűség volt látni az Égből, amikor a titeket képviselő papok és azután ti is megöleltétek egymást. Beleremegett az egész Ég a rendkívüli kegyelem átadása alkalmával.
      Hálálkodjatok a kiengesztelődésetek gyönyörű következményeiért. A kiengesztelődés által felszámolódott a szívetekben: az irigység, féltékenység, a széthúzás, az ellenszenv, a bosszú és megszületett bennetek a segítőkészség, az igazi szeretet, egység, az összetartás, az alázat, az öröm és még nagyon sok erény! A kiengesztelődés egyedi ünnepe alkalmával új szívet, új lelket és hófehér lapot kaptatok. Jó példátok azóta is fénylik, hegyre épült világító városként a nemzetek előtt. Tudnotok kell, hogy sokan követték a ti jó példátokat.  
      A kiengesztelődés óta más szemmel néztek egymásra és nyugodt lelkülettel várjátok Jézus visszatérését a Földre.
      Tudnotok kell, Mária virágos kertjében a legszebb virágok lettetek. Örömmel látjuk azt is, hogy a lelki sebeitek, amelyeket kölcsönösen okoztatok egymásnak, szépen begyógyultak. Ezek után arra kérlek titeket, hogy a jövőben soha ne emlegessétek a kapott sebeiteket, hanem felejtsétek el azokat mindörökre, amint azokat Mi is elfelejtettük.
      Hálálkodásotok közben arra is gondolhattok, mi lett volna akkor, ha nemzeten belül  és a nemzetek között a kiengesztelődés nem következett volna be?
      Hálálkodjatok az engesztelők keresztjéért, amelyet hitvallóan a nyakatokban viseltek. Ezen a kereszten Jézus és Mária Szívük egyek! Ezen kereszt által akarunk figyelmeztetni titeket a szeretet egységre, életetek minden napján. Ha nemzeten belül és a nemzetek között akár áldozatok árán is fenntartjátok az Égből kapott egységet, akkor a kegyelem folyamatos áradását fogjátok megtapasztalni.
      A kiengesztelődésetek évfordulóján: a Szentháromság, Mária, az összes Angyalok és Szentek nevében megköszönöm nektek, hogy befogadtátok a kiengesztelődés kegyelmeit. Arra kérünk titeket, hogy a jövőben jobban vigyázzatok erre az egyedi kegyelemre, mint a szemetek fényére.
      Sok áldozatot vállaló együttléteteket az érezhető szeretet kegyelmével áldjuk meg: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében!!! 
      Házi feladat novemberre:

„SZENTLÉLEK ISTENÜNK! HÁLÁT ADUNK NEKED, HOGY A KIENGESZTELŐDÉS ÁLTAL AZ IGAZI SZERETET MEGSZÜLETETT A SZÍVÜNKBEN”


Szűz Mária rendkívüli üzenete 2011 október első szombatján
 
    „Szeretett engesztelő gyermekeim! Jelenleg Fatimáról, Medjugorjéról és Nagyfaluról szeretnék beszélni nektek.
      Én, amikor Fatimában megjelentem a három kiválasztott gyermeknek, ünnepélyesen jelentettem ki nekik: ’Én, a rózsafüzér Királynője vagyok!’ Megkértem őket, minden megjelenésem alkalmával, hogy minden nap végezzék el rózsafűzért. A gyerekek minden kérésemet olyan komolyan vették és élték, hogy kijelenthettem nekik: ’Meg vagyok elégedve veletek!’
Engesztelő gyermekeim! Az utolsó időben megkérlek titeket, hogy végezzétek a rózsafűzért: mindennap elmélkedve és együtt a családotokban, úgy, hogy veletek is legyek megelégedve.
      Én, amikor Medjugorjéban megjelentem hat gyermeknek, ünnepélyesen jelentettem ki nekik: ’Én a Béke Királynője vagyok!’ Megjelenésem alkalmával többek között a szívbékére, a nemzetek és a vallások közötti békére hívtam fel a figyelmüket.
Engesztelő gyermekeim! Tudnotok kell, hogy a szívbéke és a köztetek lévő béke az Ég egyik legnagyobb ajándéka számotokra. A béke az elővételezett Mennyország a Földön amit, ha elveszítetek megbocsátással és bocsánatkéréssel, azaz kiengesztelődéssel lehet visszaszerezni. Az engesztelők hivatása a kiengesztelődés, amely által lehozzátok az Eget a Földre. Ezt tettétek Vácon, Nagyfalu mellett a Szentháromság hegyen és legutóbb Mohácson, amiért nagyon meg vagyok elégedve veletek.
      A Szentháromság hegyén kijelentettem Éva, választott gyermekemnek: ’Én, a Remény Anyja vagyok!’ Ő, reménykedett a legreménytelenebb helyzetben is, mert Isten Mindenható erejére tekintett. Azok az engesztelők élnek reménytelenségben, akik elfelejtkeznek a jó Istenről, és csak önmagukra és az emberekre néznek. Én arra kérlek titeket, ha megtettétek a részeteket, bízzatok a Mindenható Istenben, Aki mindent a javatokra és üdvösségetekre fordít.
      Most ünnepélyesen jelentem be nektek, hogy még a Nagy Figyelmeztetés előtt, a Szentháromság Akaratából meg fogok jelenni a Szent Hegyen, Éva választott gyermekemmel együtt. Annak idején Fatimában három gyereknek, Medjugorjéban hat gyereknek és a Szentháromság hegyen az egész engesztelő közösségnek fogok megjelenni. Ezt a rendkívüli kegyelmet a Szentháromságtól kapjátok áldozatos engesztelésetekért és Éva gyermekem közbenjáró imája miatt. A nyilvános megjelenésem és tanításom egy életre való élmény lesz azok részére, akik rendszeresen járnak a Szentháromság hegyére engesztelni az egész emberiség megtéréséért. Megjelenésem alkalmával, amely hamarosan lesz, ki fogom fejezni nektek a Szentháromság háláját, fel fogom mutatni nektek a megdicsőült Éva gyermekemet, aki az engesztelő szenvedése által vált példaképetekké és Személyesen foglak felkészíteni titeket a Nagy Figyelmeztetésre.
Legyetek mindig lélekben készen, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Ne féljetek a jövőtől, mert Én mindig veletek vagyok, és azt akarom, hogy az Én fehér rózsácskáim legyetek. Jelenleg a legjobb úton haladtok. A Szentháromság az engesztelő közösség többségével meg van elégedve!
      Most a Szentháromság áld meg titeket Általam és Éva gyermekem által: imádságos lelkülettel, szívbékével és a reménység kegyelmével.”

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű   2018. 11. 02, Péntek A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Isten kedvében járni 2018. 07. 01, Vasárnap Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte: […]