Nagyfalu 2008-2009

2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – NOVEMBER

 
”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!”
 
50. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
 
A Szentírásból elmélkedjük át és éljük meg a tanításokat az új Égről és az új Földről. (2 Péter 3; Jelenések 21; Izaiás 65,17 és 66,12)
 
Havi mottó: „Mi, Új Égre és Új Földre várunk, amely az Igazság otthona.” (2 Péter3,13)
 
Közös imaszándék: imáinkat, böjtjeinket, jócselekedeteinket és legalább kilenc szentmisét felajánlunk a tisztítótűzben szenvedő szeretteinkért. Bocsánatot kérünk elhunyt hozzátartozóinktól, akiket életükben megbántottunk és megbocsátunk azoknak, akik életükben minket bántottak meg.
 
Konkrét feladatunk: hetente legalább egyszer elmegyünk a temetőbe, és ott elimádkozzuk az Irgalmasság rózsafüzérét, a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadulásáért!
 
A Szentlélek üzenete 2008 novemberében
 
„Szeretteim! Jelenleg az előttetek álló Új Ég és Új Föld után szeretnék vágyat kelteni megfásult szívetekben! Örüljetek és teljes szívetekből ujjongjatok, mert az Új Ég és az Új Föld, amit megígértem nektek, meg fog valósúlni még mielőtt e nemzedék elmúlik. A Szentháromság hegyén arra hívlak meg és készitelek fel titeket, hogy az Új Ég alatt és az Új Földön éljetek. Tudnotok kell a jelenlegi világ el fog múlni és virágzó, új Földet fogok adni nektek, ahol isteni Akaratom fog megvalósulni.
 
Most elmondok nektek néhány dolgot az Új Világról azért, hogy tudjátok, mi után vágyakozzatok.
 
Az Új Földön a világ újra az élet és a szépség kertjévé fog változni! Az Új Földön szeretet lesz minden ember szívében és az erényeket koronaként fogják viselni. Az Új Jeruzsálemben minden könny le lesz törölve, ott nem lesz gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, ami addig rossz volt mindörökké el fog múlni! Az Új Föld tündöklő fényben fog világítani! A jelenlegi halott emberiség, amely többségben énközpontú, szívtelen, anyagias, hitetlen, közömbös, szenvedélyekben fetrengő…, fel fog támadni, és követni fog Engem az Új Földre! Az Új Ég és az Új Föld akkor jön el, amikor Lelkem kiárad mindnyájatokra az Égből! Egyházam meg fog újulni: alázatos, szegény és erős lesz! Az Új Egyház, egyetlen nyáj lesz az egész emberiségből és szeretettel teljes család lesz.
 
A beköszönő Új Édenkertben teljes életközösségben lesztek a Szentháromsággal, az Angyalokkal, a Szentekkel és mindazokkal a tesvéreitekkel, akik előtetek távoztak el a Földröl! Az Új Időben Szent Angyalaim és Szentjeim fognak táplálni és tanítani titeket. Az Új Ég alatt enyéim Engem fognak dicsőiteni éjjel és nappal. Az Új világban az Ég lehullatja rátok harmatát és felüdít benneteket. Az Új Korszakban tökéletes boldogságban fogtok élni az Égiekkel és szeretteitekkel. Akkor a Mennyország egyesülni fog a Földdel!
 
Mit tegyetek, és mit ne tegyetek azért, hogy az Új Világ megvalósulását siettesétek?
 
Az Új Korszak, ami előttetek áll Lelkem ajándéka és a ti bizalommal teljes imáitoknak, böjtjeiteknek, jócselekedeteiteknek, felajánlott szenvedéseiteknek és életeteknek lesz a gyümölcse! Vigyázzatok, mert isteni Leheletem el fogja fújni mindazokat, akik megszomorítják és elfojtják Lelkem megmentő munkáját.
 
Isten az egész Földet meg fogja tisztítani, miként a tűzben az aranyat szokták, és azután fog egy Új Világ megszületni, amelyben csak a bűnbánók és a szentek fogják jól érezni magukat. Amikor a tisztító tüzemet ki fogom árasztani minden nemzetre, akkor sokak gonoszsága szeretetté változik, megkövesedett szíveteket meglágyítom, és lángra gyújtom, közömbösségeteket buzgóságá formálom segitségetekkel!
 
Az Új Korszak, amelyet nektek a legnagyobb szeretettel készitünk egybe fog esni a Sátán uralmának a végével és a csatlósainak a vereségével. Legyetek lélekben mindig készen, mert az utolsó idők eseményei egymás után fognak következni! Engedjétek, hogy Lelkem Új Paradicsomkertté tegye a lelketeket, amelyben állandó otthont akarunk késziteni magunknak.
 
Megáldalak benneteket a szentség ajándékával!!!”
 
(Az üzeneteket Nagyfaluban, B. M. Éva asszony és Csilik János atya közvetítésével kapjuk!)
 
 
 
Házi feladat novemberre:
 
TÖREKSZÜNK A LEHETŐ LEGSZEBBEN ÉLNI! EZT AJÁNLJUK FEL A TISZTITÓTŰZBEN SZENVEDŐ LELKEK KISZABADULÁSÁÉRT!!!
“… „Szeretteim! Ebben a hónapban, amikor a Csodásérmű Boldog Asszonyról emlékeztek meg, elmondom nektek, hogy mit kell tudjatok a csodáról…”
2009 – A ZARÁNDOKHELYEK MEGISMERÉSÉNEK AZ ÉVE – NOVEMBER
”Isten és a felebarát szeretetében éljétek le földi zarándoklásotok szent idejét!”
62. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a négy evangéliumból a csodákat!
Havi mottó:„Aki hisz, annak minden lehetséges!” (Mk.9,23)
Havi imaszándék: együtt fogjuk kérni a Csodásérmű Boldog Asszonyt, hogy vezessen el minket a szeplőtelen életre!
Konkrét feladatunk: lelki védelmünk érdekében, értékelni és használni akarjuk a szentelményeket: a megáldott keresztet, szentképeket, szobrokat, a csodásérmet, a szentelt gyertyát, tömjént, vizet, stb.!

Tanítás a Szentlélek Istentől 2009 novemberében
 
            „Szeretteim! Ebben a hónapban, amikor a Csodásérmű Boldog Asszonyról emlékeztek meg, elmondom nektek, hogy mit kell tudjatok a csodáról.
 
 
 
Az Atya, a választott néppel, életük döntő pillanataiban tett csodát! Az első keresztények életében, azért történt nagyon sok csoda, mert élő hitük volt és azt akartuk, hogy a kereszténység minél gyorsabban terjedjen el a világon. Ha a Szentírást átolvassátok, látni fogjátok, hogy voltak csodák, úgy a választott nép, mint a keresztények életében. Gondoljatok a háron ifjúra, akik a tüzes kemencében életben maradtak, vagy Dánielre, aki az oroszlánok verméből élve került ki. Gondoljatok a pünkösdi csodára, a több ezer megtérőre; Saul hírtelen megváltozására, akiből Pál apostol lett! Gondoljatok a vakok, süketek, bénák, némák gyógyulásaira és a halottak feltámasztására. Csodákkal igazoljuk mindazokat, akiket az Egyház boldoggá és szentté avat. Zarándokhelyeken is számtalan csoda történik! Én azt mondom nektek, ahol élő hit van, ott voltak, vannak és lesznek csodák. A csoda olyan rendkívüli esemény, amely természetes erő segítségével nem jöhet létre. A csoda által, a természet törvénye nem szűnik meg, csak felfüggesztődik. Tudnotok kell, csodát csak a Szentháromság tehet és azok a személyek, akik erre Tőlünk hatalmat kapnak.
 
 
 
Világotokban vannak igazi és hamis csodák. Az igazi csodák a Szentháromságtól és követőiktől, a hamis csodák az Antikrisztustól és követőiktől vannak. Az igazi csodák a Szentháromság felé visznek titeket, míg a hamis csodák által, a Gonosz Istentől akar elszakítani benneteket.
 
 
 
A Szentháromság a csoda által igazolja, hogy Ő létezik és a természet Ura! Az Atya, a csoda által pecsétel meg Általa kiválasztott helyeket, személyeket és közösségeket. A csoda, a jóakaratú emberekből élő hitet, Istenbe vetett bizalmat, hálát, megtérést vált ki.
 
 
 
A Szentháromság ott nem tesz csodát, ahol nincs igazi hit, ahol nem fogadják el a küldötteit; ahol rosszindulat, féltékenység, léhaság, szenzáció éhség,… van. Tudnotok kell, Jézus se önmagáért a kereszten, se a Kísértő kérésére nem tett csodát.
 
 
 
Sokan azért nem fogadják el a csodát, mert nem akarják elfogadni a Szentháromság által létrehozott zarándokhelyeket, az Általunk kiválasztott személyeket és az általuk közvetített tanításokat. Az igazi csodák visszautasítása mögött lelki érzéketlenséget, féltékenységet, irígységet, hamis okosságot és zárt lelkületet lehet észrevenni. A szabadgondolkodók semmilyen csodát nem fogadnak el. Elvük: nincs Isten – nincs csoda sem! Ez Ellenem elkövetett égbekiáltó bűn! Nagy a felelősségük Isten előtt azoknak a megátalkodott személyeknek, akik látták a csodát és mégse hitték el azt!
 
 
 
Gondolkozzatok el azon, vajon miért dicsőítette meg az Isten a Szentháromság hegyét: jelekkel, csodákkal, megtérésekkel, szabadulásokkal? Ezáltal Isten a Szentháromság hegyre, a kiválasztott személyekre, az engesztelő közösségre és az ottani tanításokra akarja elsősorban felhívni a figyelmeteket! A Szentháromság hegyén történt csodák által, Isten a Nagy Figyelmeztetés előtt a Jó melletti végleges döntésre akar meghívni titeket. Minden egyes csoda a Szentháromság különleges jelenlétére, szeretetére, hatalmára, munkájára is irányítja a figyelmeteket!
 
 
 
Ebben a hónapban arra kérlek titeket, hogy használjátok hittel a szentelményeket: a csodásérmet, a szentelt vizet-gyertyát-tömjént; a megáldott szentképeket, szobrokat, kereszteket! Ha hittel viselitek az Egyházam által megáldott csodásérmet, általa az egész Egyház imájának az erejét és Mária édesanyai Szeretetét, Gondoskodását, Hatalmát,… fogjátok megtapasztalni, amelyet Ő, a Szentháromságtól kapott.
 
 
 
Befejezésűl, egy titkot árulok el nektek: akiknek a szívében szeretet van, azok a személyek a legnagyobb isteni csoda hordozói!!!
 
 
 
Megáldalak titeket a legnagyobb isteni csodával, az igazi szeretettel!!!”
Házi feladat novemberre:
„LEGYEN A NAPI RÖPIMÁNK: Ó, BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK, KIK HOZZÁD MENEKÜLÜNK!
a

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Álságos nemzedék! Száműztél Minket az életedből 2018. június 18. Uram? Én vagyok. Emeld fel a szívedet szüntelenül Hozzám! Sohasem foglak elhagyni száműzetésedben. Lelked továbbra is megkapja nemes utasításaimat, hogy egyre jobban megismerd akaratomat. Együtt fogunk dolgozni, galambom. Műveim meg fogják … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket 2018. május 31. Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Szeretetemet zene, költemények és erények által fogom kinyilvánítani 2018. április 27. Áldott legyen az én Uram, aki megmentett az eltévelyedéstől és az eleséstől, és feltörte kalitkámat, kiszabadított, hogy elrepülhessek a Megtévesztő elől. Segítségünk Jahve Szent Nevében van, aki a legkegyelmesebb, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Én vagyok a te Lelkivezetőd és Tanácsadód 2018. január 16. Ó, Uram, Te egyedül csak engem ajándékoztál meg azzal a rendkívüli adománnyal, hogy Mennyei Udvaraidban lehetek, ahol maga Jahve nevelt és tanított engem, és én bármikor, amikor csak akarom, szólíthatlak … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Tanácsadó Szentlelkem ad tanácsot neked 2017. szeptember 18. (A moszkvai zarándoklat egyes résztvevőinek némi békétlenkedése és ellenvetése után, akik azt is kérdezgették tőlem, hogy miért nincs egy pap, aki a lelkivezetőm.) Vassulám, imádkozz azokért a lelkekért, akik megszomorítanak engem, akik … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát. Drága […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanyának felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek 2019. 01. 01, Kedd Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. január 2. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Bízzon Bennem nagyon! Bizalma mértékében adom neki kegyelmemet. Csodákat fog megtapasztalni életében. Mindig vele vagyok és gondoskodom róla. Most fogom megszabadítani végérvényesen. Megáldom őt Szívem gondviselő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentírási megerősítés: Máté 26, 52: „Jézus szólt”
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Lelkek, akikért sokan nem imádkoznak 2018. 12. 02, Vasárnap Az Úr egy pusztába vezetett, ahol sok mocsarat láttam. Felfigyeltem arra, hogy a mocsárban emberek vannak. A sár tetőtől-talpig ellepte őket és jól érezték magukat benne. Ekkor Jézus felé fordultam és megkérdeztem Őt arról, hogy hogyan lehet rajtuk segíteni. Ő azt felelte: „Én csak azokon segíthetek, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. december 4. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most azért szólok hozzátok, hogy figyelmeztesselek benneteket. Elhatározták veszteteket: hamarosan nagy üldözés tör ki az Egyházban. Minderre most van a legnagyobb szükség azért, mert meg kell tisztítanom Egyházamat. Ha ezt nem tenném, mindnyájan elvesznétek. Már rég fölcserélték az értékeket: a jóra azt mondják, hogy rossz; s a […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű 2018. 11. 02, Péntek A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. Itt […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]