Nagyfalu 2006-2007

2006. -A Szentírás éve – “Vedd és olvasd, éld és beszélj Isten Szaváról!”” 2006. december 1-2-3.

 
22. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át az Úr Jézus tanítását, az Utolsó ítéletről. (Mt. 25, 31 – 46)
Havi mottó: “Az Isten Szeretete a felebaráti szereteten keresztül nyilvánul meg!”
Közös imaszándék: a gyerekek, szülők és nagyszülők szenttéválásáért kérjük a Szent Család közbenjárását!
Konkrét feladatunk: a kilencedben (1-9-ig), azután Hétfőn, Szerdán és Pénteken lemondunk a televízió nézésről. Engesztelő közösségünk köszönése: “Maranatha!” (Jöjj el, Uram Jézus!)
 
I. Nagyfalu: visszatekintő – lelkiismeretvizsgálat
A túlzott tevékenység vagy “a mérték az érték” jellemző-e reád? A mennyiségi vagy a minőségi imára teszed-e a hangsúlyt? Ahogyan a jó gyermek hallgat a szüleire, te ugyanúgy engedelmeskedsz-e az Úrnak? Csak a saját fejed után mész-e vagy engeded, hogy a Szentlélek vezessen? Elhiszed-e azt, hogy akkor is közel van hozzád az Úr, amikor azt egyáltalán nem érzed? Az Úr Jézusnak tetsző engeszteléssel sietteted-e az Ő visszajövetelét? A legreménytelenebb helyzetben is a Remény Apostola vagy-e? Jótetteiddel az Úrra mosolyogsz-e? A bűnbánatod által a mennyei Atya ölelő karjába helyezed-e magad?
Egyéni és közösségi imáiddal segítetted-e a tisztítótűzben szenvedő lelkeket?
 
II. Nagyfalu – jelen
Az Úr Jézus tanítása, 2006. december elsőpéntekére
“Most meg akarlak benneteket tanítani arra, hogyan kell szeretni embertársaitokat! Akik követni akarják tanításaimat és azokat gyakorlatba is akarják tenni, tudomásul kell vegyék, aki azt állítja magáról, hogy ő szereti Istent, de a felebarátját nem szereti, az hamisan szereti Istent. Tudatosítanotok kell azt, Én minden emberben jelen vagyok, még a bűneik által megkötözöttekben is. Ha kerestek és felismertek Engem minden emberben, akkor a helyes útra léptetek. Higgyétek el, a szolgáló szeretetetek által felebarátaitokat jó irányba segítitek. Tudjátok meg, ti akik a Földön éltek, mindannyian Isten gyermekei és egymásnak testvérei vagytok. Akik, igazi testvérként szeretik egymást, már itt a Földön megtapasztalják a Mennyei békét. Tudnotok kell, a Mennybe vezető út, a felebarát szeretetén keresztül vezet.
Mi a Karácsony lényege? A Szeretet keresése, megtalálása és tovább adása!!! Én azért születtem a Földre, abban a sötét, hideg világban, hogy elhozzam nektek a Szeretetet! Amikor Én megszülettem alig volt értéke az embernek a Földön. Fel kellett hívjam az emberiség figyelmét arra, hogy nagy bűnben él.
Tudjátok-e miért beszélek nektek az Én visszajövetelemről? Azért, mert jelenleg olyan mélyre süllyedt az emberiség, hogy képes elpusztítani önmagát, a Földdel együtt, ha az Én nagy Szeretetemmel és Irgalmammal közbe nem lépek. Nem hagyhatom, hogy elpusztuljon az emberiség, mert drága Véremmel váltottam meg a bűneitől.
Én mindent megtettem értetetek! Most rajtatok a sor, hogy ti is megtegyétek a részeteket! Fel akarom készíteni azokat, akik hallgatnak Reám az Én visszajövetelemre. De előbb meg kell változzatok, csak jót kell akarjatok és tegyetek egymásnak. Ezáltal változik át a bennetek lévő gyűlölet Szeretetté és ezáltal lesz Isten Országa bennetek és köztetek. Ha így fogtok élni, Velem és Szent Anyámmal fogtok lenni és meg fogjátok tapasztalni már itt a Földön a Szeretet Hatalmát! Megáldalak benneteket a felebaráti szeretet lelkületével!”
 
Szűz Mária tanítása, 2006. december elsőszombatjára
“Drága, kicsi Gyermekeim! Most, elmondom nektek azt, ami Szent Fiam születésekor történt Velünk, Betlehemben. Amikor szállást kerestünk az éjszakában, az emberek részéről: megaláztatást, kigúnyolást és elutasítást kaptunk. Engem, főleg azért hibáztattak, miért is mertem útra kelni áldott állapotban. Tapasztaltuk, az emberek szíve kihűlt és megkeményedett a szeretet nélküli világban. Mégis, akkor született a Földre, Szent Fiam, aki a Megtestesült Szeretet. Mennyei Atyám, már nem hagyhatta tovább, hogy az emberek szeretet nélkül éljenek. Azért küldte el Szent Fiát a Földre, hogy megváltsa az embereket a bűneiktől és a Szeretet köztük éljen. Azóta az emberiség majdnem ugyanolyanná vált, mint akkor. Ezért számíthattok újra az Égiek közbelépésére.
Jelenleg, a legtöbb ember már szinte nem is tudja azt, hogy kit ünnepelnek Karácsonykor és mi a lényege ennek az ünnepnek. A mai világban csak az ajándék a fontos és hogy az minél drágább legyen. Ehhez a Karácsonyhoz Nekünk szinte semmi közünk nincsen.
Hogy ezt jobban megértsétek, egy kis történetet mondok el nektek: ‘Egy édesanya, férje halála után, nehéz körülmények között, egyedül, vallásosan nevelte két lányát. Az egyik leány már nagykorú volt, a másik leány még iskolába járt! A nagyobbik leány, jó állást talált, ezért elköltözött hazulról. Gazdag barátai voltak és már elfeledkezett az otthon töltött évekről. Közeledett a Karácsony! Az anyuka a szentestei vacsorára meghívta nagyobbik lányát a barátaival együtt. Amikor elérkezett Karácsony este, a feldíszített karácsonyfa mellett várták a meghívott vendégeket. De csak egy postás érkezett egy nagy csomaggal és egy levéllel. A levélben a következőket írta a nagyobbik leány: ,Anyám, ma este ne várjál minket haza, mert úgy döntöttünk a barátaimmal, hogy szórakozni megyünk Karácsony éjszakáján. Magam helyett egy nagy csomagot küldtem neked!’
Az anya meg se nézte az ajándékot, szótlanul leült egy székre és hullottak a könnyei. Kisebbik leánya egy csokor virágot adott az édesanyjának, letörölte édesanyja arcáról a könnyeket a következőket mondva: ,Anyám, te arra tanítottál minket, hiába született meg Jézus Betlehemben, ha a szívünkben nem születik meg. Én ma este szívből imádkozom azért, hogy a testvérem szívében is szülessen meg a kis Jézus és ő is a Mennybe jusson.’
Kicsi, engesztelő Gyermekeim! Én is elvárom tőletek azt, hogy töröljétek le az arcomról a könnyeket, amit a bűnös gyermekeim miatt hullatok. Kérlek benneteket, szívből imádkozzatok a bűnös emberiségért, hogy minél több szívben szülessen meg Jézus. Ez lesz részetekről az igazi felebaráti szeretet. Legalább ti várjátok szeretettel vissza Jézust, ebbe a kihűlt és szeretet nélküli világba. Édesanyai áldásom adom rátok!”
 
A mennyei Atya tanítása, 2006. december elsővasárnapjára
Mennyei Atyánk! Ma is szeretnénk örömet szerezni Neked!
A mennyei Atya válasza: “Amikor Jézus, mint Istenember a Földre született, elhagyta a Mennyet és azt a Szeretet-Világot, amely körülvette Őt az Égben. Ő, felvette az emberi természetet, mindenben hasonlóvá vált hozzátok, kivéve a bűnt. Jézus, azért született, hogy egész életével, Szeretetével utat mutasson nektek az Égbe. Az emberek többségének sajnos nem kellett és ma sem kell a Szeretet, ami a Karácsony lényege. Jelenleg az emberiség annyira eltávolodott Tőlem, hogy önmagától már képtelen visszatalálni Hozzám. Ezért küldtem el a Földre, Szeretet Leányomat, Máriát, hogy felhívja a figyelmeteket – a jelenései által – arra, hogy az ima, böjt, bűnbánat… által térjetek vissza a Szeretet útjára. Én nagyon boldoggá fogom tenni azokat, akik ebben a kegyelmi időben felismerik és felhasználják az Általam felkínált lehetőségeket. Azoknak, akik a bűnbánat által visszatérnek Hozzám, olyan örömet adok, amire most bűneik miatt még gondolni sem mernek.
Ha most felkiált a szívetek Hozzám és kéritek a segítségemet, úgy megérintem a szíveteket Irgalmas Szeretetemmel, hogy evilági örömök után már nem fogtok vágyni. De ha most, az utolsó időben sem kéritek a segítségemet, akkor végleg el fogtok szakadni Tőlem és az ellenséghez fogtok mindörökké tartozni. Nagy sajnálatomra, halálotok után, meg fogjátok látni, hogy Kit utasítottatok vissza. Többet már nem tehetek értetek, mint amit megtettem Jézus és Mária által. Akik nem akarnak Hozzám tartozni, azok örökre kiszakadnak a Szívemből, ahová születésükkor be voltak írva. Gondolkozzatok el amíg van időtök, mert hamarosan isteni Igazságosságom fogja megérinteni mindazokat, akik az Én Szeretetemet visszautasítják. Kérlek benneteket, döntsetek Mellettem és a felebaráti szeretet mellett örök boldogságotok érdekében. Édesatyai áldásom adom rátok!”
 
Tanúságtétel a felebaráti szeretet évében
Ft. Sándor Gábornak hívnak, görög katolikus pap vagyok, Felső Kaznacson. 6 gyermekes családban születtem és van egy leány ikertestvérem. Keresztény, vallásos, templomba járók a szüleim. Édesapám minden vasárnap, templomból hazajövet olvasta a Szentírást. Példáját én is követtem. Már gyermekkoromban megszületett bennem a vágy, hogy pap legyek.
Én Tamás apostolhoz hasonlítom magam. Nem hittem azokban a dolgokban, amiről előbb meg nem győződtem. Hetedikes voltam, amikor hallottam a sok csodáról, amelyeket Szent Antal tett. Én is kipróbáltam, hogy Szent Antal tud-e segíteni. Egy alkalommal behívták a szüleimet a Városházára, hogy vigyék be a születési bizonyítványokat. Véletlenül az én születési bizonyítványom ott maradt, anélkül, hogy észrevették volna. Az egész család kereste az okmányomat, de hiába. Ekkor azt mondtam magamban: lássuk, Szent Antal tényleg tud-e segíteni?
Kilenc napig böjtöltem Szent Antal tiszteletére! A böjt után se került meg a születési bizonyítványom. Feltettem a kérdést: vajon nem jól imádkoztam és böjtöltem vagy csak mese, amit Szent Antalról mondanak az emberek? Azután azt mondtam Szent Antalnak, ha nem is került meg a születési bizonyítványom én akkor is bízom benned. Akkor hallottam, hogy valaki kopog az ajtón. A városházáról jött egy alkalmazott és meghozta a születési bizonyítványomat. Örültem nagyon és elhittem, hogy mindazok az esetek, amelyeket hallottam Szent Antalról, azok igazak. Azóta szeretem Szent Antalt!
Azután elkezdtem járni a Nikula-i kolostorba, zarándokutakra. Eddig 25-ször voltam gyalog! Olvastam a Szűzanya csodáiról, a Nikula-i Szent képről, amely 24 napon keresztül könnyezett. IX Piusz pápa ezt a helyet Mária kegyhelynek nyilvánította. Megszerettem ezen zarándokutakon a Szűzanyát.
Mons. Hosszú László szentelt pappá és Felső Kaznacsra helyezett, mint plébánost. Külföldön és belföldön sok zarándokhelyen voltam. Örültem, amikor először találkoztam Csilik Atyával és Éva Asszonnyal. Számomra Nagyfalu is egy zarándokhely!!! Tavaly novembertől-márciusig, különösebb ok nélkül nem voltam Nagyfaluban. Ebben az időszakban volt egy álmom. Képzeljétek el, hogy az úttesten vagyok Szilágysomlyótól – Nagyfalu felé, az útelágazásban, amely a Szentháromság hegy felé vezet. Az út jobb oldalán Csilik Atya állt, bal oldalt Éva asszony. Egymásra néztek. Én az út közepén voltam és Tamás apostolként azon gondolkodtam menjek-e az atya és Éva asszony felé? Arra gondoltam, sok a dolgom, nincs időm, ezért tovább megyek. Ekkor láttam, hogy a Szűzanya volt előttem, karjában a kis Jézussal. A Szűzanya a következőket mondta: “Fiam, légy bátor, mert Én segítek neked!” Ezután közeledtem a Szűzanya felé. Ekkor Szűz Mária a kis Jézust az ölembe tette, mondva: “Nézd fiam, az Én Szent Fiamat felajánlom neked!” Akkor János Atya, Éva Asszony és sok ember elindult felém. Ez számomra jel volt, hogy nekem itt van a helyem!
2000-ben volt a kocsival egy frontális ütközésem. Csak annyit tudtam mondani: “Jézusom, irgalmazz nekem!” Megtapasztaltam, van értelme, a mindennapi felajánlásnak, amikor Jézus és Mária kezébe teszem magam és a családomat. Köszönöm az engesztelő közösségnek, hogy mindig szeretettel fogadnak. Én azt mondom nektek, akik igaztalan dolgokat állítanak erről a hegyről, közösségről… értük imádkozzunk.
Jelmondatom: “Jót akarok tenni azokkal is, akik rosszat tesznek nekem!”
 
III. Nagyfalu – előretekintés januárra
Közös imaszándékunk lesz: a vallások és a nemzetek közötti egységért, szeretetért, békességért fohászkodunk.
A Szentháromság Nevében megköszönjük az elmúlt évben végzett áldozatos engeszteléseteket. Isten fizessen meg nektek!!!
Boldog Karácsony-i ünnepeket és reményteljes Új évet kívánunk az engesztelő közösségünk nevében mindenkinek!
Tegyünk meg mindent, hogy a jövőben növekedjünk a konkrét felebaráti szeretetben!!!
Az engesztelő imaprogramok: 2007. január 5-6-7-én lesznek a Szentháromság hegyén!
Decemberi házi feladat:
“JÉZUSOM SEGITS, HOGY MINDENKIBEN, KÜLÖNÖSEN A SZERETTEIMBEN, TÉGED LÁSSALAK ÉS SZOLGÁLJALAK!”

(2007) 2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!” 2007 december 6.

 
8. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
 
A Szentírásból: elmélkedjük át Szent Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt második levelét.
 
Havi mottó: Aki megvall Engem az emberek előtt, Én is megvallom mennyei Atyám előtt! (Mt. 10, 32)
 
Közös imaszándék: dicsőítjük az Úr Jézust és azért engesztelünk, hogy Országunkban, különösen a nemzetek között megszülessen és növekedjen Jézus békéje!
 
Konkrét feladatunk: azért, hogy Jézus békéje legyen az Országunkban, a nemzetek között, a kilencedben (1-9), azután Hétfőn – Szerdán – Pénteken, egészen Karácsony ünnepéig lemondunk a húsevésről!!!
 
•   A Szentlélek Isten tanítása, 2007 decemberében
 
„Kedveseim! Most felhívom a figyelmeteket arra, hogy mi fog fájni nektek a legjobban rendkívüli kegyelmeim kiáradásakor. Amikor meglátjátok életetek filmjét, a jót és a rosszat is Isten világosságában, a legjobban bűneitek mellett a mulasztásaitok fognak fájni. Az, hogy nem tettétek meg, amit meg kellett volna tennetek! Most azt ajánlom nektek, hogy ezután merjetek tanúságot tenni Rólunk: elsősorban életetek jó példájával, és szóbeli tanúságtételetekkel is. Ne szégyelljetek minket az emberek előtt megvallani! Kérlek titeket, ne kövessétek a rosszat, amit a világ tesz, mert hamarosan Jézus elé kell állnotok élve vagy halva! Akkor, már nem fogtok tudni javítani az életeteken. Beszéljetek Rólunk bátran az embereknek, mert ezután újból kell evangelizálni ezt a modern világot. Fel kell frissíteni az evangéliumot az emberek lelkében , ahogy a Szűzanya is teszi mindenütt, ahol megjelenik. Amint ti is látjátok, az emberiség egy olyan mélypontra érkezett, ahol már önmagán nem tud segíteni. A mennyei Atya Végtelen Irgalmában közbe fog lépni, mert annyira szereti a teremtményeit, hogy még ad egy esélyt, hogy bűnbánatot tartsanak, és visszatérjenek az atyai házba, ahova nagy szeretettel várja vissza bűnbánó gyermekeit. A nagy figyelmeztetés, ahogy ti nevezitek, még nem az én rendkívüli kegyelmi kiáradásom lesz. Előbb az Atya küld egy olyan eseményt a Földre, amely által megértitek, hogy hova tartoztok, és mit kell tennetek. Lelkiismereteteket annyira fel fogja zaklatni ez az esemény, hogy döntésre kényszerültök: vagy mellettünk, vagy ellenünk fogtok állást foglalni. Utána már nem lesz középút. A döntésetekkel ne várjatok sokáig! Most döntsétek el, hogy Kihez akartok tartozni! Most, a kegyelmi időben, amelyben vagytok, még ki tudjátok javítani életetek hibáit! Ha ezt megteszitek, meg fogjátok tapasztalni a ’Szeretet Korszakát’ a Földön!
 
Isteni áldásom adom rátok!!!”
 
Házi feladat decemberre:
 
„JÉZUSOM SEGITS, HOGY ELSŐSORBAN ÉLETEM JÓ PÉLDÁJÁVAL TEGYEK TANÚSÁGOT RÓLAD AZ EMBEREK ELŐTT!”
a

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű 2018. 11. 02, Péntek A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. Itt […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Isten kedvében járni 2018. 07. 01, Vasárnap Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte: […]