MINDEN IGAZ MAGYARNAK és TESTVÉREMNEK!!!

Minden Magyarországon élő “magyar”vezetőink és politikusaink figyelmébe ajánlom Oroszország miniszterelnökének teljes beszédét !!!
– Hogyan is kellene tisztességgel és becsülettel cselekedniük, ha már a HAZA és NEMZET szolgálatában állottak, mint MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK…

… valamint, mit és hogyan kellene szem előtt tartaniuk, ha valóban Magyarország és a magyar nép érdekeit néznék, nem pedig a zsidók és kisebbség (cigányság) teljes mértékű kiszolgálása lenne a cél,…….. és amíg ez nincs meg, addig Önök nem mások, mint a HAZA és NEMZET árulói, kiárusítói,……nem pedig a magyar társadalmi érdekeket a magyar közjót szolgáló és szem előtt tartó, a magyar nép által megválasztott, és a magyar nemzethez mindvégig hűséges politikusaink, akik nemzettudatukban és identitásukban megrendíthetetlen, munkájukban BECSÜLETES, TISZTESSÉGES VEZETŐINK, országunk kormányzói !!!

Putyin példaértékű beszéde

“Oroszországban oroszok élnek. Ha bármely kisebbség, bárhonnan, Oroszországban akar élni, itt dolgozni és Oroszországban lenni, beszélnie kell oroszul, és tiszteletben kell tartaniuk az orosz törvényeket. Ha inkább más törvényeket, tisztelnek, akkor azt tanácsoljuk, nekik, hogy menjen azokra a helyekre, ahol ez az állami jog. Oroszországnak nem kellenek ezek a kisebbségek. ezeknek a kisebbségeknek, kell Oroszország, és nem adunk nekik kiváltságokat, ne próbálják megváltoztatni a törvényeinket, hogy illeszkedjen az ő vágyakhoz, nem számít, mennyire hangosan kiabálnak “hátrányos megkülönböztetést”. Jobb ha tanulunk az öngyilkossági statisztikákból Amerikában, Angliában, Hollandiában és Franciaországban, ha túl akarjunk élni, mint nemzet. Az orosz szokások és hagyományok nem kompatibilisek sok kisebbség primitív kultúrájával. Ez a tiszteletreméltó törvényhozó testület, az új törvények megalkotásánál, az Orosz nemzeti értékeket kell szem előtt tartania, megjegyezve, hogy a kisebbségek, akik ide jönnek nem oroszok! ”

A politikusok a Dumában öt teljes percig, álló ovációval fogadták Putyin beszédét!!!
Putyin ez igazi karizmatikus vezető, akitől Amerika is tart…….sajnos, a mi vezetőinkről ez nem mondható el !!! Mindenkinek behódolnak, csak nekünk magyaroknak nem…………

Akkor lefordítanám a gyengébbek kedvéért a MAGYAR HON NYELVÉRE is……hogy ne csak értsék, hanem valóban megértsék politikusaink, hogy milyen egy igazán jó vezető, akinek a “HAZA MINDEN ELŐTT és MINDENEK FELETT ÁLL”, íme: “Magyarországon magyarok élnek. Ha bármely kisebbség, bárhonnan, Magyarországon akar élni, itt dolgozni és Magyarországon lenni, beszélnie kell magyarul, és tiszteletben kell tartaniuk az magyar törvényeket. Ha inkább más törvényeket, tisztelnek, akkor azt tanácsoljuk, nekik, hogy menjen azokra a helyekre, ahol ez az állami jog. Magyarországnak nem kellenek ezek a kisebbségek. ezeknek a kisebbségeknek, kell Magyarország, és nem adunk nekik kiváltságokat, ne próbálják megváltoztatni a törvényeinket, hogy illeszkedjen az ő vágyakhoz, nem számít, mennyire hangosan kiabálnak “hátrányos megkülönböztetést”. Jobb ha tanulunk az öngyilkossági statisztikákból Amerikában, Angliában, Hollandiában és Franciaországban, ha túl akarjunk élni, mint nemzet. Az magyar szokások és hagyományok nem kompatibilisek sok kisebbség primitív kultúrájával. Ez a tiszteletreméltó törvényhozó testület, az új törvények megalkotásánál, az Magyar nemzeti értékeket kell szem előtt tartania, megjegyezve, hogy a kisebbségek, akik ide jönnek nem magyarok! ”

A MAGYAR FÖLD és a MAGYAR HAZA NEM ELADÓ !!!

Amíg ezek a eszmék, szemléletek és alaptörvények nem tudatosodnak politikusaink fejébe, addig az ország és a benne lévő magyaremberek, nem fogják önöket szolgálni, kiszolgálni, mert a magyar nemlesz, se zsidók se cigányok szolgája a saját hazájában !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mi csakis a SZENT KORONÁNAK tartozunk hűséggel, valamint tisztességes szolgálattal, és becsületes munkával………minket a vérünk kötelez !!! ISTEN MINKET ÚGY SEGÉLJEN

 

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/2804-minden-igaz-magyarnak-es-testveremnek

Kategória: Figyelmeztetés, Idézet | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.