‘Heti’ kategória archívuma

“…a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, …azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.”

(ApCsel 9,17)

Elolvasandó:
ApCsel 9,1-30

Magányom fáj. Mint egy prés: összeszorít. Üresség kint és bent. Bárcsak beszélgetés, szavak töltenék be ezt a belső csendet. Bárcsak át lehetne lépni ebből a sehovase-tartozásból az összetartozás csodájába.
Ha váratlanul szakad rám a magány, még jobban fáj, elviselhetetlenül. Tegnap még mellettem volt valaki, ma már egyedül vagyok. Széthullott a kapcsolat, megbicsaklott a szerelem, tönkrement a barátság – nem tart már semmi, csak a megfosztottság marad, a hiány, az értetlenség, az űr. És mégis – magányom különleges esély. Vajon nem azért kell megtapasztalnom, mert eddig mások töltöttek be engem, de most egyedül Isten akar betölteni? Miért is ne fájna a születés, anyaölből való kiszakadás? Miért is ne fájna a felnövekedés, a felnőtté válás? Miért is ne fájna, hogy éppen most formálódik valóságos arcom, s nem emberi kezek alakítanak, nem emberi arcok tükröződnek vissza rajtam – különleges esélyt kaptam, hogy az Ő tükörképe legyek! Mikor háborgó érzéseim és vágyaim hirtelen elhallgatnak, meghallom a szelíd szólongatást, a gyöngéd hívást, nevemet: “Saul, Saul!”.

Saul három napra megvakult azután, hogy meghallotta Jézus hangját, és meglátta fényességét a Damaszkuszba vezető úton. Nem látott kifelé, de látott befelé, méghozzá olyan élességgel és pontossággal, ahogy még soha. Ki tudja, mit látott odabent. A magányos lélek odaállt a magányos Krisztus elé. Ez a vakság volt az apostolságra való felkészíttetés egyik legfontosabb szakasza. A vakság magánya kiégette Saul lelkéből mindazt, ami hamis, ami a szolgálatban akadály lett volna. Aki eddig másokat üldözött és gyötört, most vált késszé a másokhoz való odafordulásra, a pogányok felé való kilépésre, s mindarra, amit Jézus láttatott meg vele: “mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.” Most született meg Pál apostolban az irgalom.
Van-e bátorságom odaállni Isten elé és kérni, hogy a magány csendjében égessen ki belőlem mindent, ami felesleges, ami vétkes, ami félrevisz? Van-e erőm elfogadni, hogy soha nem fogja azokat a kapcsolataimat megáldani, melyekben egy másik ember hangja erősebben szól, mint az Övé? Van-e türelmem kivárni, hogy olyanná formáljon engem, hogy méltóképpen fogadhassam azt az embert, akit Ő küld hozzám, s aki majd így szól hozzám: “az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, … azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel!”
(Szűcs Teri)

 

Akinek az Úr a pásztora

Írta: Dr. Mikolicz Gyula

Az idős asszony nyolcvanadik születésnapjára meglepetéssel készültek hozzátartozói: meghívtak egy neves színészt, aki parádés műsorral kápráztatta el az ünnepeltet és a vendégeket.
A köszöntés után a hölgy megkérdezte a vendéget, hogy felolvasná-e számára a Bibliából a 23. Zsoltárt. A művész készségesen vállalkozott a feladatra, és fejből idézte a szöveget, s megelégedett arccal nyugtázta az elismerő tekinteteket és tapsot.
A sikeren felbátorodva most ő kérte meg az ünnepeltet, hogy olvassa fel a Zsoltárt.
A hölgy kezébe vette kopott Bibliáját, kinyitotta, és olvasni kezdte. A szobában feszült csend lett, amit később a színész szakított meg: „Én hosszú időt és sok energiát fektettem abba, hogy hatásosan és művészi módon előadhassam ezt a gyönyörű Zsoltárt. Ön pedig, asszonyom, ismeri a pásztort.”

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényén vezet engem az ő nevéért…” (23. Zsoltár)

 

Az egység titka


Az emberi kapcsolattartás egyik fontos eszköze a beszélgetés. Párbeszéd a családtagokkal, ismerősökkel, és ismeretlenekkel is, aminek tartalmát nagyrészt az önmagukról vagy másokról való megállapítások töltik meg. Mindenki meggyőzően képviseli saját véleményét, bátran ítélkezik, szidalmaz, lekezel vagy vet meg másokat. Az Isten nagyszerű ajándékával, a barátság, a közösség lehetőségével pedig nem tud jól élni. Bár vágyódik rá, és szenved a társas magánytól, mégsem képes tartós kapcsolat teremtésére és (főleg!) megtartására.

Minél jobban megismer az ember valakit, annál szembetűnőbbé lesznek hibái – és ez mindkét felet csalódottá teszi. S ekkor elkezdődik a szakadás: először csak belül – ahogyan mondani szoktuk, valami elpattan bennünk – szakadnak el, amit követnek már az eltávolodás látható jelei is. Ezért olyan kevés pl. az életre szóló barátság és házasság.

Isten már születésünk előtt ismert bennünket, hogy kik és milyenek vagyunk, mégis így szólít meg bennünket: “Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen” (Jer 31,3). Urunk hűsége örökké tartó, ezért nem kell aggódnunk amiatt, hogy a vele való közösségünk megszakad. Hiszen nem ember ő, akiben bármilyen jelentéktelen, vagy előttünk nagynak vélt ok miatt irányunkba “elpattanhatna valami”.

Az Ördögnek az egyik fő célja az, hogy éket verjen Isten népe közé, hogy szakadásokat építsen ki gyülekezetben, testvéri közösségben, barátságban, házasságban. Ahol ketten egy akaraton vannak, ott mindent megtesz azért, hogy szakadás álljon be. S ehhez nagyszerű szövetségesre lel az önző és kritikus szívű emberben.

Engedj Isten Szentlelke munkájának, hogy kapcsolataid Isten előtt is kedvesek, és ezáltal életre szólóak legyenek!

Benedek Csilla / Pécel

Jézus imádságából: “Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” (Jn 17,11)

 

EGYRE SÖTÉTEDIK?


Egyre sötétedik a világ! – állapítják meg sok-sok negatív tapasztalatra alapozva az emberek. Pedig a világra már akkor teljes sötétség borult, amikor engedetlenségével az első emberpár elszakadt Istentől.

Az évezredek során azután néha egy-egy kis csillag (messiási ígéretek) nyújtott némi világosság-reményt. Karácsonykor pedig a világosság lyukat vágott a sötétségben: megjelent az Úr Jézus, mint a Világ Világossága, és Jézus személyétől ma is szűnni kezd a sötétség, s az igazi világosság már fénylik (1 Jn 2,8). Általa lettünk Isten gyermekeivé, a világosság fiaivá.

Bár most még a világosság és sötétség mezsgyéjén menetelünk, de a fény fokozatosan terjed: hangzik az evangélium szerte a világban, és egyre több ember kerül át a sötétség teljes uralma alól Krisztus világosságába. A félelemmentes, megszentelt, tiszta, Istent dicsőítő (örök)életre.

Előd Erika / Budapest

„Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, amely egyre világosabb lesz délig.” (Pld 4,18)

 

“Emlékezzél meg a te gyülekezetedről amelyet régen szerzettél és amelyet megváltottál…”


Zsolt 74,2

Gerjeszd fel!

Valamikor a LÉLEK erre járt,
mégis hideg sok templom és sok otthon.
A hamu alatt ott lapul a tűz
lelkedben is… Gerjeszd fel,
hadd lobogjon!

 

Mindenható Istenünk, Atyánk!
Vajha mindig a SZENTLÉLEK tüzében égnénk a Te szolgálatodban, és a Te házadhoz való féltő szeretet emészthetné a gyülekezeteket s benne minket is! Bocsásd meg, hogy sokszor nem így van. Hisszük és köszönjük, hogy ennek ellenére törődöl velünk, meg akarod tisztítani egyházadat, egyenként bennünket is. Emlékezzél meg rólunk örök végzésed szerint, újíts meg a LÉLEK által és tarts meg a Jézus érdeméért, AKI terved szerint megváltott bennünket.
Ámen.

 

 

HALLJA AZ EGÉSZ VILÁG!


Fritz Kreiser (1875-1962), a világhírű hegedű virtuóz hihetetlen mennyiségű pénzt keresett koncertturnéin és szerzői jogdíjaival, ám nagy részét jótékony célra adományozta. Így történhetett meg, hogy amikor turnéján egy páratlanul értékes hegedűt látott az egyik kirakatban, már nem volt elég pénze megvásárolni azt. Később, amikor nem jelentett már gondot a hegedűvásárlás, újra ellátogatott a boltba. Csalódottan kellett azonban tudomásul vennie, hogy a hegedű közben gazdára talált, méghozzá egy gyűjtő kollekcióját gazdagítja.

Kreiser nem adta fel, és felkereste a hangszer újdonsült tulajdonosát. A bolti ár többszörösét ajánlotta a hegedűért, de a gyűjtő nem állt kötélnek, mert a hangszert a legértékesebb szerzeményének tartotta. Kreiser rendkívül csalódott volt, és búcsúzóul azt kérte, hadd játsszék a hangszeren, mielőtt azt tulajdonosa örökre hallgatásra ítéli, rázárva a vitrinajtót. Megkapta az engedélyt, és játéka nyomán a terem olyan megindító zenével telt meg, hogy a gyűjtő mélyen megrendült. „Nincs jogom megtartani ezt a nagyszerű hegedűt” – kiáltott fel – „Vigye el, és játsszon rajta, hadd hallja hangját az egész világ!”
A kegyelem által megmenekült bűnösöknek az evangélium olyan, mint a menny legszebb, legmegindítóbb zenéje. Nincs joguk megtartani maguknak. Jézus parancsa, hogy vigyék magukkal, és gondoskodjunk róla, hogy meghallja azt az egész világ.
Weber István / Budapest

Jézus a tanítványaihoz: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16, 15)

 

Úti ajándékok

Írta: Móréh Tamásné Ági

A megváltott ember számára ajándék az Úrral való járás öröme, a testvéri közösség és a találkozások lehetősége. Ad napokat, ünnepeket, amik kiszínezik életünket, lendületet adnak a továbbhaladáshoz.
Ahogyan nemrégen is egy születésnapon találkozhattunk lelki testvérekkel, emlékezve a régi időkre, a kezdetekre, megtérésünkre, arra, amikor nehéz idők jártak, és az egyház adta kereteken kívül más lelki alkalomra tilos volt összegyűlni. A hívő ember azonban akkor is leleményes volt, és egy-egy születés- és névnap jó alkalmat adott a tilalom átlépésére. Szóval, találkoztunk a régiek közül néhányan, lélekben ma is fiatalok, akik ugyan már közelebb vagyunk az örökkévalósághoz, mint életünk kezdetéhez, de hálaadás van a szívünkben az ige valóságáért: bár a mi külső emberünk megromol, a belső napról napra újul.
Miben különbözött ez a mostani együttlét pl. az érettségi találkozótól? Abban, hogy egy nyelvet beszélünk, mert valamikor együtt voltunk “ott, a forrásnál”. Hálát adtunk a megtartásért, és előre is tekinthettünk, az Isten adta számunkra a perspektívát. Ahogy idősödünk, nem beszűkül számunkra az élet (akkor sem, ha esetleg a test egyre erőtlenebb), hanem távlatok nyílnak ki előttünk. Mindig hatalmasabbnak mutatja meg az igében magát Jézus, és így készülhetünk a vele való személyes találkozásra…
Hálás vagyok az Úrnak, hogy adott lelki testvéreket, akikkel együtt járhatjuk végig küzdelmes életutunkat, és együtt nézhetünk fel a győztes királyra.

“Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! (…) és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk.” (1 Jn 3,1-2)

a

Cserépedény élet

Írta: Bori Gáborné Éva

 

A mi kincsünk cserépedényben van – villant eszembe az ige – amikor kézbe vettem az ajándékba szánt, gravírozott tollat.
Unokánknak szántuk. Gyengébb minőségűt vettünk, hogy ne kívánja meg tőle senki, de drága, jó minőségű betétet tettünk bele. Neve gravírozását kedvességként és biztonságként szántuk. Igen ám, de a vékony fémlemez nem bírta a beavatkozást, és benyomódott. Bár sérült volt, de mégis hordozta tulajdonosa nevét.
Számomra ez kitűnő illusztráció volt az ige megértéséhez: drága kincset kaptunk gyenge cserépedény testünkbe, és ezen is viselhetjük tulajdonosunk nevét, hiszen „Jézus Krisztus tulajdona vagyok”.
(P.S.: Persze, mi pótoltuk – drágább kivitelüvel – az elrontott tollat.)

„…kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Kor 4,7)

 

“Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztusnak törvényét.”


Gal. 6,2

Valakiért

Valakiért valamit meg kell tenni.
Először púp a háton,
majd háborító kötelesség,
végül nehéz zsák,
mit görnyedezve kell cipelni
valahová, s akkor derül ki
csak róla, hogy telve arannyal,
mikor elvittük már s letettük.

Útonlevők, mi,
megértjük-é még idejében,
hogy életünkből az marad meg,
amit másokért tettünk?!

 

Istenünk, Atyánk!
Súlyos terhek alatt görnyedezők, keresztet hordozók között élünk, olykor magunk is roskadozva. Köszönjük, hogy TE MAGAD segítesz emelni terheinket, feltárva előttünk a titkot is: könnyebbedik, ha máséból veszünk föl! Nyisd meg szemünket a körülöttünk élők bajainak meglátására határainkon innen és túl, hiszen boldog, aki a nyomorultra gondol. Fogadd el értük való imádságainkat is, tanítsd meg népedet másokért élni.
Ámen.

 

“És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki a férje számára van felékesítve.”


(Jelenések 21,2)

Először Jézust látom, és azután az égből alászállott Mennyei Jeruzsálemet, az Ő gyülekezetének, az elhívottaknak kiábrázolódását, mely úgy ereszkedik alá, mint a férje számára felékesített menyasszony. Nem ő ékesítette fel saját magát, hanem felékesíttetett! Ne cicomázzuk magunkat, hagyjuk abba önnön lelki ékesítgetésünket. Halljuk meg azt, amit Péter hallott: “más övez fel téged” (Jn 21,18) – “más ékesít fel téged, más tesz téged menyasszonnyá, te nem tudod magadat kedvessé tenni Neki.” Engedjük, hogy Ő maga ékesítsen föl bennünket. Annyi mindent magunkra öltünk, hogy tetsszünk ennek a világnak, annyi mindennel felcicomázta magát az Egyház a történelem folyamán! Hagyjuk, hogy Jézus tegye széppé népét, gyülekezetét.

Sok a nyomorúság az Isten népén belül. Nem vagyunk eszményiek – van rajtunk szeplő bőven. De ezt a népet önmagának hívta el az Isten; és számomra nagy kitüntetés, ha ennek a népnek a kötelékébe tartozhatom.
(Visky Ferenc)

 

FRONTHATÁS


Múlt heti párbeszéd egy hetedikes osztályból: – Tanárnő, ma front van, azért vagyunk ilyenek! – Nálam is front van, vegyetek elő papírt, dolgozatot írunk.

Már szinte megszokott érzés lett számunkra, hogy a reggeli kávé mellett megjelenik a tünetegyeztetés: itt fáj, ott fáj, nem aludtam jól stb. Az orvosmeteorológia lassan önálló tudománnyá növi ki magát, ugyanis ezrek igyekeznek megfelelni a követelményeknek: ma álmosnak kell lennem, holnap hisztis leszek, azután pedig fejfájás fog gyötörni. A „megmondta a tévé is” mentségül szolgál az önuralom, a bocsánatkérés, az egészségesebb életmód ellen.

A távoli múlt történelemformáló fronthatása (amelyről így tudósít az Ige: „Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön, a nap elhomályosodott…” ) azóta is arra emlékeztet, hogy az egyetlen, igazán pusztító légköri tevékenység: az Istennek a haragja a bűn és a bűnhöz ragaszkodó ember iránt. Ez alá a harag alá hajtotta oda magát Jézus Urunk, aki valóban mondhatta volna, hogy itt vagy ott fáj – de szótlan maradt, mert ismerte szenvedése értelmét.

A héten még kitart a hideg, ok lesz ez mindenféle bajra és hangulatzavarra. Mégis felemelő és görcsoldó hatása van az örömhírnek: Isten szeretetében elrejtőzve élhetünk. Szeretetében, ami nem olyan, mint a jövő-menő frontok.

Bálint Gyöngyi / Pécel

Jézus Krisztusról: „… betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta, az ő sebei árán gyógyultunk meg…” (Ézs 53)

 

Gonosz idő

Írta: Dr. Mikolicz Gyula

„A múlt héten gyönyörű hóesés volt mínuszokkal, hótorlaszokkal, végre élvezhettük a tél szépségeit. Két nap múlva már a pluszok röpködtek, most pedig napok óta eső esik, a hó eltűnt, és holnaptól ismét fagy és havazás jön, s ez így megy már hetek óta. Gonosz az idő!” – kesergett a minap egyik ismerősöm.
Ha feladatunkként szabta volna Isten, hogy mi alakítsuk ki a teremtettségnek megfelelő időjárást, akkor ahány ember, annyiféle változat születne. Lenne is nagy összevisszaság és öldöklő háborúság az akaratok érvényesítésére. S mivel fenntartotta magának a világ kormányzását, így – bár a mindenre kiterjedő összefüggéseket megismerni nincs lehetőségünk – keresztyén emberként (mégis) felfedezhetjük a gonosz időnek titulált időszakokban is kegyelmes munkájának szerető vonásait.
Például azt, hogy immár jó reménységgel megúszhatjuk a tavaszi hirtelen hóolvadás tragikus következményeit, hogy a téli hónapok minden vízcseppjét mohón felissza a lazán fagyott föld.
S mindezekben reménytelien kecsegtet az Úr az idei illatos kenyérrel, zamatos körtével, madárdallal és bőséggel.
Talán mégsem olyan gonosz ez az idő.

„Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy te, ékességet és fenséget öltöztél magadra! (…) Megöntözi a hegyeket a magasból, alkotásai gyümölcséből megelégíti a földet. Füvet sarjaszt az állatoknak és növényeket az emberek hasznára, hogy táplálékot nyerjenek a földből…” (104. Zsoltár)

 

MEGADATOTT

 

Harckocsik és tízezrek Kairó főterén, Magyarországról lázítják hazánk ellen az Uniót, Oroszlányban földrengés, tárgyalások a tiszai ciánszennyezés ismétlődése ellen, vészes arányú az influenza térhódítása, elnéptelenedő erdélyi magyar falvak – ezek, s ehhez hasonló hírözön terhel hetek óta bennünket. S az egyik kereskedelmi tv esti híradójában (néhány másodpercre) adásba kerül egy erdélyi falucska (Ábránfalva) templomkertjének faragott kopjafája, a rajta olvasható örömhírrel:

Megadatott feltámadnunk.

Igen, de nem érdemből, jussként vagy a halál természetszerű folytatásaként, esetleg, mert van bennünk valami romolhatatlan szellemi rész. Feltámad az életre – akinek megadatott: Isten irgalmasságából, Jézus szerelméből.

Beteljesül akkor, amikor már nem lesz Egyiptom, magyar (de román, szász vagy cigány) házak sem találhatók majd a néhai Erdélyben, és a Tisza sem folyik sehová.

Lélek emelő, szívet melengető ez, a korunk hívő gondolkodását is megszégyenítő biblikus szemlélet: Megadatott feltámadnunk. Biztosan így lesz, mert változtathatatlan döntés.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

Isten ígérete: „Kiváltom őket a holtak hazájából, megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, halál? Hol a fullánkod, holtak hazája?” (Hós 13,14)

 

Veszélyes utakon

Január utolsó hetében családommal a Mátrában töltöttünk néhány napot. Hazautazásunk reggelére szépséges, vastag hótakaró fedett mindent. Autónkat jól megpakolva, majd hatan bevackolódva indultunk el a Mátraházán keresztül Gyöngyösre vezető úton. Aznap mindenképpen haza kellett érnünk, mert várt a vasárnapi szolgálat. Parádsasvárnál, ahol a hegynek fordul az út, keresztbe fordulva találtuk a szegedi távolsági autóbuszt. A szemből érkező, hólánccal felszerelt autókat látva jócskán elbizonytalanodtam: Vajon sikerül-e átjutnunk, hiszen hóláncunk nem, csak téli gumink volt.

Az elakadt járművet megkerülve mégis nekivágtunk az egyébként gyönyörű, behavazott hegyi szakasznak, amit takarítatlan, 20-25 cm-es friss hó borított. Bár hasonló útviszonyok között vezettem már gépkocsit, mégis bizonyos voltam abban, hogy a tapasztalatok – ha jelentenek is valamit – mégsem elegendőek. Ha az Úr nem őriz, akkor akaratlanul is baleset érhet. Így hát óvatosan, magamban imádkozva vezettem. Hála Istennek, minden különösebb esemény nélkül jutottunk túl ezen a veszélyes részen, és épségben értünk haza.

Az ember számtalan olyan életszakasszal találkozik, ami erőn felüli teljesítést követel tőle. Bizonytalankodik, szorong, fél, mert olyan kiszámíthatatlannak tűnik minden, és biztos abban is, hogy az élettapasztalatok sem segítenek. Mégis, mivel meg kell birkóznia a feladattal, elindul az ismeretlen felé…

Keresztyénként viszont abban a kiváltságban van részünk, hogy az ismeretlennel szemben nem kell egyedül próbálkoznunk, hanem szabad Jézust segítségül hívnunk, s ígéreteire hagyatkozva, kezére bízhatjuk magunkat és szeretteinket! És így általa bátorítottan, vele indulhatunk, az Úr pedig – ha dicsőségére szolgál és javunkra van, akkor – bizonyára átvisz minden nehézségen, gondoskodik átkelésünkről s boldog célba érkezésünkről.

Visszatekintve pedig mindig örömteli hálával emlékezhetünk meg az útról, amelyen hordozott, erősített és védett bennünket.

Sípos Ete Zoltán / Szeged

Ígéret az Istennel útra kelni vágyóknak: „Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet.”(Zsolt 91,9-13)

a

A leggazdagabb szegények

Írta: Benedek Csilla

Valaki ezt kérdezte ismerősétől: Mondd, miként tudsz ilyen kevés pénzből megélni? Nem félek a jövőtől, Isten megígérte, hogy mindig lesz annyim, amennyire szükségem lesz – jött a határozott válasz.
És általában igaz tény az is, hogy ezek, a kevés pénzből élő emberek adják össze gyülekezetükben, közösségükben a náluk is nagyobb gondokkal küszködők megsegítéséhez az anyagi javakat. Mert aki megértette és átélte, hogy: „Jézus Krisztus gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok”, azoknak előbb nyílik meg a szíve és pénztárcája a szükségben levők előtt is.
Mivel mi, keresztyén emberek egy test tagjaivá lettünk, ezért testvérünk hiánya, fájdalma a mi hiányunk és fájdalmunk is. Miként is mondhatnánk megbékélt szívvel a Krisztus test tagjainak, hogy: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, ha nem tesszük meg azt, ami hatalmunkban van a segítségnyújtáshoz?
Isten ugyanis nálunk helyezi el sokszor azt, amit a másiknak szánt, ezért se tartsuk meg zsákmányként a nálunk levő dolgokat!

„Aki kér tőled, adj neki, és ha kölcsönkér valaki tőled, ne fordulj el tőle.”(Mt 5,42)

 

Adj kölcsönt az Úrnak!

Írta: Levelekiné Zsömböly Ágnes

Legidősebb lányunk éppen nagykorú lett, amikor egy karácsony előtti felhívásra önállóan készített szeretet-csomagot egy olyan börtönben lévő elítéltnek, akivel senki sem tartott kapcsolatot. A csomagra válaszul köszönőlevelet írt az illető, amit a missziós társaságon keresztül elküldtek címünkre. A levélben azt is kérte, hogy levelezzünk vele. Hogy ne a 18 éves lány tartsa a kapcsolatot az elítélttel, a levélírást én vállaltam. Egy későbbi üzenetében felsorolt néhány hétköznapi, szükséges dolgot, amit kért, küldjünk be neki: szappant, fogkrémet, zoknit, alsóneműt stb. Családfőnk nem nagyon örült a kérésnek, hiszen a házépítés befejező szakaszában voltunk. Az épületen minden többe került a tervezettnél, megnövekedett adósság terhelt bennünket, én pedig néhány éve csak a gyermekek utáni ellátást kaptam. Most még egy emberölőre is költsünk?
– Meglátod, Isten visszaadja majd nekünk ezt a pénzt – szaladt ki a számon.
– Hát, tégy, ahogy jónak látod! – válaszolta férjem.
Elküldtem a csomagot. Pár nap múlva párom sápadt arccal érkezett haza. Elő vett egy levelet, és ezekkel a szavakkal nyomta kezembe: Ilyen az Isten!
Munkahelyi vezetője írta, aki minden kérés és előzmény nélkül tudatta velünk, hogy a vállalattól felvett lakásépítési kölcsön visszafizetésétől azonnali hatállyal eltekint. Az elengedett összeg kereken százszorosa volt a csomag árának.

“Az Úrnak ad kölcsön, aki könyörül a szegényen, és ő megfizet neki jótéteményéért.” (Pld 19,17)

KIKÉREM MAGAMNAK!

 

Feleségem szavaitól durcás lettem. Kikértem magamnak. Miért van rólam elmarasztaló véleménye? – zsörtölődtem. Valójában nagyon jól tette, hogy őszintén elmondta, amit gondolt. Ebből megértettem, hogy szeret. A tanulság: ha nincs igazunk, akkor mások helyreigazító véleményén felháborodunk, ellensúlyozásként megharagszunk rá. Ha pedig szeretnénk világosságban járni és megváltozni, akkor megszívleljük a mondottakat. Kikérni magunknak vagy megszívlelni? – a kettőt sokszor hosszú tusakodás választja el.

Döbbenet, hogy Isten rólunk mondott véleményét is képesek vagyunk kikérni magunknak – a megszívlelés halvány szándéka nélkül.

Mi segíthet, ha lelkileg nem vagyunk rendben? Tenni akarunk valamit, rengeteget erőlködünk, és a végére teljesen kifáradunk. Akkor elcsüggedünk, hiszen még mindig nem vagyunk elég jók.

Esetleg leterhelnek mulasztásaink, és mi elerőtlenedünk mindezt látva. Ha ezen az állapoton nem tudunk lelkileg felülkerekedni, akkor ez nekünk is, környezetünknek is komoly terhet jelent.

De felül lehet kerekedni? – kérdeztem magamban, miközben a Zsidókhoz írt levél jól ismert szakaszát olvastam: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (…) jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív”(13, 8-9). Életem erejének alapja tehát az ígéretet adó, és azt beteljesítő, mindörökké megmaradó Isten: Jézus Krisztus (13,5-6 vö. 1,8-12).

Tegnap jött el a világba, hogy bemutassa milyen az Isten, mi pedig most vagyunk vele személyes kapcsolatban. Múltbeli megjelenése nem elég akkor, ha ma nem hallgatunk rá. Persze, hiába jelent meg kétezer évvel ezelőtt, és hiába ismerhetjük ma, ha nincs ott a holnapunkban is. Az Istennel való megbékélés a bűnös ember számára nem történelmi ismeret, hanem biztos remény – az örök életre. Örökké tart, mert Jézus Krisztus örökké ugyanaz. Az idő mindhárom dimenziójában elengedhetetlen jelentőségű tény, hogy Jézus Krisztus ugyanaz. Nem álmokon, emberi elképzeléseken alapul a Jézus Krisztusról való ismeretünk, hanem az ő múltbeli megjelenésén, amit a Biblia kijelentett, és amiből mindörökké (tegnap, ma, holnap és holnapután is) élhetünk.

Jézus örök kegyelmének elfogadása hiányzott nekem. Nem testileg kell erősödnöm, hanem lelkileg. Az Isten kegyelme tudja megerősíteni a szívemet. S ez jó. Márpedig, ha a Biblia ezt jónak mondja, akkor nekem erre szükségem van. Az örökkévaló Jézus Krisztus arra akar bennünket újra megtanítani, hogy erősödjünk a kegyelemben. Ez legyen a lelki eledelünk – reggel, délben és este. Mindenkor, amikor nyomaszt, hogy megint lemaradtunk feladatainkkal, ránk terhelődik, hogy milyen lehetetlen alakok vagyunk, amikor agyunkban a gondok és a bűnök kezdenek el kattogni, s a tehertől megbénulunk.

De már nem kell alul maradni! Kikérhetjük magunknak – egész életünkre és halálunk utánra is – Jézus teljes kegyelmét: a remény kegyelmét, a bűnbocsánat kegyelmét, az ígéretek beteljesedésének kegyelmét. Jézus Krisztus golgotai keresztje miatt kaphatunk ilyen csodálatos lelki menüt.

A legjobb tehát, ha előre kikérem az Úr Jézus Krisztus véleményét, akkor utólag nem kell kikérni magamnak a helyreigazítást.

Weber István / Budapest

Apostoli tanács: “Mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősődik meg a szív” (Zsid 13,9a)

 

KÍSÉRTŐ KISÉRLET

 

Egy amerikai keresztyén laphoz a következő olvasói levél érkezett:
„Tisztelt Kiadó! Ebben az évben érdekes kísérletet végeztem. Tavasszal minden vasárnap vetettem, ahelyett, hogy templomba mentem volna. A nyári vasárnapokon a földemen dolgoztam, most, ősszel pedig vasárnaponként arattam. A termés sokkal jobb minőségű és bőségesebb, mint a szomszédoké, akik megtartották a negyedik parancsolatot, és csak hétköznapokon dolgoztak. Kíváncsi vagyok, hogy ehhez mit szólnak, igen tisztelt Uraim!”

Az újság a levelet rövidítés nélkül közölte. Alatta pedig kövér betűkkel szedve az alábbi szerkesztői válasz volt olvasható: Isten nem mindig októberben nyújtja be a számlát!

“Azt gondolja a bolond a szívében: Nincs Isten.” (Zsolt 14,1)

 

“Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket…”

(1Jn 3,1)

Nagyon nagy méltóság, nagyon nagy kitüntetés Isten gyermekének lenni. Nem egyszerűen azt olvassuk itt, hogy lássátok meg: regisztráltak titeket egy egyházközségben, amikor megkereszteltek – anyakönyvezve vagytok. Hogy most született egy státusztörvény, és ilyen vagy olyan lehetőségeitek lesznek. Vagy hogy lássátok meg, milyen nagy dolog, hogy valamikor döntöttetek az Úr mellett.
Az van itt, hogy lássátok meg – azaz figyeljetek rá, gondoljatok rá, örüljetek neki, csodálkozzatok rá, vegyétek nagyon komolyan, boldog szívvel -, hogy Isten gyermekeinek neveznek. Azé az Istené vagytok, aki nem magyar és nem román, nem református és nem katolikus, hanem a hatalmas, az egyetemes, a mindeneket megálmodó, teremtő Isten, aki nagyobb a mi szívünknél, nagyobb minden hitünknél, hitvallásunknál, dogmarendszerünknél. Nagyobb a te bűnödnél. Akire ez a szó is kevés, hogy: Isten. Ez a mi szavunk, a mi fogalmunk – ahogy a régi bölcsek mondták -: a véges gondolkodású emberé. A tér-idő-anyag világában élő emberé. Bármilyen hívő is legyen valaki, igazán nem foghatja be a végtelent.

Az Isten meghagyja magának az Ő Istenségét akkor is, hogyha gyermekei vagyunk. Ezért bűnös és bálványimádó rafinéria az, amikor az Istent be akarják szorítani egy-egy templomba, egy-egy felekezetbe, egy-egy kegyességi irányzatba. Vagy valamilyen képbe, mintha az asztalra tehetnék: “Itt az Isten, lásd meg, most már körüljártuk, most már mindent tudunk róla. Most már olyan könnyű benne hinni!” De Ő nem engedi magát megfogni. Ésaiásnál azt olvassuk, hogy “bizony, te elrejtőzködő Isten vagy” (És 45,15). Elrejtőzködött az Isten Jézusban a Golgotán, és mi elfordítottuk arcunkat előle (És 52,3), mert olyan ronda volt. Olyan gyűlöletes, olyan szörnyű, olyan esendő. Az egyház és a világ által arculütött. Olyan véres volt, mint az istálló falára szegzett denevér. Ég és föld között meztelenül kifeszítve. De Ő is az Isten.
Az Isten nem engedi magát megragadni és beszorítani az emberek által, de szívesen ad az Ő lényéből, az Ő Szentlelkéből az emberek szívébe egy kis adagot. Annyit, amennyit el tudunk hordozni.
(Szeverényi János)

 

Önsanyargatók


Megdöbbenéssel figyelem a televízió adását, amint egy hindu ünnepen, a felvonulóktól jól elkülönített csoportra közelít a kamera. A férfiak erőteljes kézmozdulattal csapkodják meztelen hátukat egy-egy ostorral, ami véres sebeket ejt testükön. A lendület nem hagy alább, újabb és újabb csapásokat mérnek magukra.

Ekkor felidéződik bennem egy régebbi, hasonló szertartás Allah követőiről is, akik fanatikus mozdulatokkal, éles késekkel vagdalták önmagukat. De hallottam arról is, hogy bizonyos keresztyén szektához tartozók Nagypénteken – Krisztus szenvedését és halálát imitálva – keresztre függesztetik testüket. Az emberi elme az ön-büntetés számtalan egyszerűbb vagy éppen rafináltabb változatait találta ki istenének kiengesztelésére.

De miért ez az emberi vezeklés, önkínzás? Isten is ezt kérdezi a Bibliában: „…meddig vagdalod magadat?” (Jer 47,5). Meddig még az önkínzásnak, a bűnök miatti vezeklésnek ez az extrém, vagy hétköznapi formája? Vajon, az önsanyargató, a büntetési gyakorlatokkal talál lelke számára megnyugvást és békét? És melyik az igazi vallás, ami a kiengesztelés örömét megadja?

Hallottam egy találó választ erre a kérdésre: a bűnvallás.

Igen, tényleg az, hiszen Isten, készített Jézus Krisztusnak egy szenvedéssel teli földi utat, ami számára a kereszthalállal végződött. Ez a szenvedés és halál az ember bűne miatti, és az emberért való szenvedés és halál volt. Attól kezdve feleslegessé vált az Istennek más általi kiengesztelése. Az örök kiengesztelés megtörtént Krisztus halálával, ami bűnvallással, és a kiengesztelés elfogadásával megnyitja a megnyugvás és béke felé az utat.

Nem kell többé az embernek már vezekelni, és önmagát büntetni!

Budai Judit / Gyula

Keresztelő János, Jézusról:

„Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29)

 

“Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az Eget és a Földet.”


Zsolt. 121,1

Szent ámulással

Ki a semmiből világot teremt,
bűneimet meg semmivé teszi,
AZ ÉN URAM A CSODÁLATOS ISTEN!
Szent ámulással hódolok Neki.

 

Mennybéli Felséges Isten!
Mi nem tudjuk felfogni igazán, mily nagy vagy Te, de látjuk hegyeidet, s “kicsiny fűszálban, óriási tölgyben dicső Kezed nyomát” szemlélhetjük. Fogadd el ámulásunkat, segítségedre szorulásunkat, elesett állapotunkat is, és szánd meg, csodálatosnak teremtett, de pusztuló világunkat is a JÉZUS KRISZTUSÉRT.
Ámen.
a

“Atyám, bocsáss meg nekik…”

(Lk 23, 34);

“Egyedül ellened vétkeztem…”
(Zsolt 51,6)

Az Isten bocsánata olyannyira fontos, hogy Jézus és István vértanú még ellenségeik számára is elkérik ennek ajándékát. Az 51. zsoltárban pedig Dávid egyértelműen kijelenti, hogy egyedül Isten ellen vétkezett, nem emberek ellen. De mi van akkor, amikor megbántok másokat, vagy engem bántanak meg? Hogyan bocsátok meg, és hogyan bocsáthatnak meg nekem?

A megbocsátás, úgy tűnik, két ember ügye, de valójában ez a feladat Istenre és rám tartozik. Ki tud megbocsátani? Isten. Miért kellene akkor nekem is megbocsátanom másoknak? Azért, mert Ő megbocsátott nekem. Ha nem vagyok hajlandó megbocsátani, akkor ez azt jelenti, hogy az engem ért sérelem fontosabb számomra, mint az Atyával való kapcsolatom. Jelzi, hogy úgy gondolom, az ellenségem bűne súlyosabb, mint az enyém. De a legnagyobb bűn az életemben mégiscsak az én bűnöm, nem a másiké. A bűn elválaszt Istentől. A másik bűne akkor választ el Istentől, ha nem vagyok hajlandó megbocsátani. És ekkor a másik bűne az én bűnömmé válik.
Mit tehetek hát, amikor vétkezem valaki ellen? A tettemmel adósommá tettem őt. Kérjek bocsánatot? Ha mástól kérek bocsánatot, mint Istentől, akkor csak magamra van gondom, csak az bánt, hogy megromlott a kapcsolatom a másikkal, és vágyom arra, hogy kibéküljünk. De lehet, hogy a másik képtelen arra, hogy megbocsásson, vagy csak akkor tud megbocsátani, ha ezt nem várom el tőle, nem próbálom kicsikarni belőle. Az én feladatom az, hogy megvalljam, hogy vétkeztem, a másiknak meg az, hogy megbocsásson, ha tud.
Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, arra kérjük Istent, hogy bocsássa meg a mi vétkeinket. Ha ezt az imádságot együtt mondom azzal, aki vétkezett ellenem, akkor én azért imádkozom, hogy Isten bocsássa meg az ő bűnét, ő meg azért imádkozik, hogy Isten bocsássa meg az enyémet. Atyám, bocsáss meg! Atyám, bocsáss meg nekik! Atyám, tégy képessé arra, hogy megbocsássak!

(Ailisha O’Sullivan)

 

Ha már elmúlt a karácsony

Írta: Horváth Mária

„Ha elmúlik karácsony, / A szeretet lángja halványabban ég, / De ha vigyázunk rá, nem alszik ki még. / Ha elmúlik karácsony, / És legszebb titkát nem árulja el, / Az új csodára egy évig várni kell (…) Három napig jók vagyunk, sőt emberségesek, / Istenem, hadd legyen egész évben ilyen a világ!” – énekli a Neoton Família, és bizony sokan érzik igaznak a szép dallamhoz tartozó szöveget.
De mi értelme van annak, hogy január közepét is elhagyva még mindig a karácsonyi ünnepet idézzük. Hiszen már bőven benne járunk az új esztendőben. A boltok túljutottak az év elején esedékes leltározáson, és az ünnepi fényfüzérek is a dobozok mélyére kerültek. Parti Nagy Lajos költő gondolata tette számomra aktuálissá a kérdés újbóli átgondolását, aki így fogalmazott: „Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azzal a sok hétfő reggellel?”
Karácsonykor tényleg könnyű szeretni? És mit kezdjünk a szeretetünket próbára tevő hétköznapokkal, amikből egy évre sokkal több jut, mint ünnepnapokból? Isten valóban a szeretete ünnepének szánta karácsonyt, a szó legnemesebb értelmében. De nem úgy, hogy néhány álbékességes napig szeretet-színházat játszunk. Jézusban a valódi szeretet jelent meg. Hiszen ő az életét is feláldozta értünk a kereszten – ez pedig nem is hasonlítható a világ karácsonykor alkalmazott üres szeretet-fogalmával.
Isten örömhírét elérhetővé tette számunkra, ezért a titok felismerhető, és nem kell rá várnunk egy újabb évig. Sőt, nem is korlátozódik a karácsonyi ünnep néhány szép napjára. Ha pedig megértjük, hogy Jézus miért és hogyan áldozta magát értünk, akkor már nem gyűlik meg a bajunk a sok hétfő reggellel sem, mert Isten szeretetéből meríthetünk erőt, ötletet és kitartást ahhoz, hogy szeretet-küldetésünket be tudjuk tölteni a hétköznapokban is.
Az idézett énekben kifejezett óhaj egybecseng Jézus akaratával is:

„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,12-13)

 

 

Hull a hó!

 

Csodálatos műhold felvétel készült decemberben, ami azt mutatta be, hogy a hó egész Európát betakarta. Az emberek természetesen különböző módon fogadták az eseményt. A gyermekek, a szánkózók, a síelők és a romantikus lelkűek nyilván örültek ennek, a gazdák ilyenkor mindig hálásak, de a közutakon közlekedni kívánók talán nem annyira.

Több költőt indított már versírásra a téli, havas táj, s ezek mind remekművek lettek. Olvasásuk közben szinte megjelenik előttünk a fehérbe öltözött természet, s talán gyermekkorunk havas élményei is eszünkbe jutnak.

A megváltott ember nem csak azért lehet hálás, hogy a hónál fehérebb, tisztább lett az élete Jézus Krisztus váltságáldozata következtében, de az is örömöt jelenthet számára, hogy ahogyan a hó hasznos a földnek, mert megáztatja, úgy az Istennek emberszívbe hulló igéje sem tér vissza dolgavégezetlenül: élete termővé és gyümölcsözővé válhat. Isten így éri el célját a hóval és az Igével is.

Zila Péter / Budapest

Isteni ígéret: „Ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,10-11)

 

 

MELEGET REMÉLVE

Sötét, ködbevesző ég, hómező és drótkerítés. Szibéria. A hadifoglyok kora hajnalban indulnak a munkába. Beleborzongok az elképzelt látványba, ahogyan a durva örök megszámolják a felsorakozott, rongyokba göngyölt, elfásult rabokat. Nagy kincs az újságpapír, amivel enyhíteni lehet a csontig hatoló hideget. Az egyik rabnak melegebb munkahely jutott, ahol felengedve, mélyen elaludt. Amikor estefelé ismét megszámolták a rabokat és egy hiányzott közülük, valamennyinek el kellett szenvednie a következményeket. Felfoghatatlan gyötrelmek olvashatók Szolzsenyicin könyvében.

De közöttünk is élnek testi-lelki melegség után vágyódó emberek. Naponta találkozunk velük. „(…) a szegények mindenkor veletek lesznek (…)” ­– mondta Jézus (Mt 26,11). Nem adhatunk mindenkinek, de ne fordítsuk félre fejünket: Úgyis csak elisszák! Lehet, de enniük is kell. Ítélkezünk felettük? Az egyedül Isten joga, mert csak ő tudja, honnan jöttek és hová tartanak. Közülük sokan kedves, segítő szavakat szeretnének hallani, hogy érezzék: ők is emberek.

Egy téli napon szakállas, ápolatlan férfi szállt fel a villamosra. Egyik kezében ócska, kitömött táskát, a másikban jókora fagyöngy-bokrocskát szorongatott. Arca, orra kipirult, valószínűleg nem csak a friss levegőtől. „Kezitcsókolom” – ült le velem szemben. Jó napot! Nehéz volt leszedni? – kérdeztem. Majdnem a fa tetejéig felmásztam érte – válaszolt, és beszélgetni kezdtünk. Több mindent megtudtam életéről a közös utazás alatt. Isten áldja! – köszöntem el leszállás előtt, mire ő váratlanul kezembe nyomta a fagyöngyöt: Magának adom! Zavartan nyúltam a pénztárcám után. Ajándék. Ne fizessen érte! – érintette meg a kezemet.

Csak pár jó szót szóltam, mégis én kaptam az alamizsnát. Otthon, a meleg kályhának támaszkodva, szégyenkezve adtam hálát Istennek mindazért a sok jóért, amivel megajándékozott.


* * *

HAJLÉK NÉLKÜL

Ott a kövön,

az aluljáróban,

fekszik egy hajléktalan.

Kidőlt fa

a lábak sűrű erdejében.

Gyökere beszakadt,

ágai véreznek.

gyümölcse holtan

született.

Ott a kövön

az aluljáróban,

elnémult egy szív.

Nem keresi, nem reméli

sem a földi,

sem a mennyei honát.

Uram! Mit tegyek,

hogy enyhítsem

vigasztalan fájdalmát?

Gaál Éva / Budapest

Jézus tanácsa: „Aki kér tőled, adj neki (…)” (Mt 5,42)

 

Neveljétek őket!

Írta: Levekiné Zsömböly Ágnes

 

Az ismerős fiatal családba megszületett az első gyermek, egy kisfiú. A család szeme fénye lett, és kis bálvány. Minden és mindenki körülötte forgott. Egy-két éves korára már ő dönthette el, hogy mit szeretne aznap enni: ehetett akár egy fél üveg Nutellát reggelire, 6 db pöttyös Túró Rudit ebéd helyett, és vacsoránál kézzel kivehette a közös tálból azt a darabot, amit csak akart, mielőtt a többieknek tálaltak volna. Ha úgy volt éppen kedve, az alig 3 éves gyermek ledobta magáról ruháit, és mezítelenül kirohant a kertbe, a hóba hemperegni! A felnőttek csak kezüket tördelve kérdezték: Mit tegyünk, ha éppen ezt akarja?
A kisfiú óvodába került. Mindenki legnagyobb csodálkozására az óvó néni mindennap így fogadta szüleit: Jó, engedelmes, semmi baj sincs vele. Odahaza viszont ugyanúgy viselkedett, mint addig: terrorizálta a családot.
– Miért vagy az óvodában olyan jó kisfiú, itthon pedig egyre szaporodnak és nagyobbak a konfliktusok? – kérdezték tőle.
– Mert ott megmondják, hogy mi a jó és a rossz; mit szabad tennem és mit nem. – fogalmazta meg válaszát a négyéves legényke.

 

“Ti apák (…), neveljétek (gyermekeiteket) az Úr tanítása és intése szerint.” (Ef 6,4)

 

“Ti kinek mondotok engem? Simon pedig felelvén monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus monda néki: Boldog vagy, Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.”


Máté 16, 15-17

Boldog vagy, Simon

és boldog én is
és még annyian,
kikből kicsordul
Simon vallomása:
“Te vagy a KRISZTUS, az ISTEN FIA!”
Kik nem figyelnek többé senki másra,
csak Rá, KI ÚR a bűn, halál felett…

ezért írok én boldog verseket.

Urunk, Istenünk!
Mi valamennyien boldogságra vágyunk, de többnyire a test és vér szava, a magunk elgondolásai szerint. Köszönjük, hogy Te boldogságkeresésünkben sem hagysz magunkra, sőt feltárod előttünk a valódi boldogság titkait. Add, hogy bűneink bocsánata, lelki ajándékaid, az üdvösség tudata tegyenek bennünket boldoggá a SZENTLÉLEK szerint! Add, hogy fontos legyen számunkra mások boldogsága is. Így áldj meg örvendező élettel a JÉZUS KRISZTUSBAN!
Ámen.

 

VAKON A SÖTÉTBEN

 

Szokványos téli délután. Nincs hó, csak nyirkos, nyálkás levegő és hideg. Egy család autózik hazafelé, fáradtan, de vidáman. A nagypapa vezeti az autót. Nem fiatal már, de sok éve és nagyon jól vezet. Rohamosan sötétedik, egyre kevesebbet látni, a szembejövő autók lámpája folyamatosan vakít. Már az egész család az utat figyeli, abbamarad a beszélgetés, a feszült figyelem veszi át az uralmat. Nem lehet látni az utat!

A sofőr egyre többször tér át az út bal oldalára, kórusban figyelmeztetik, hogy jöjjön vissza, hiszen jönnek szembe. Egyértelmű, hogy a sofőr nem látja az utat. A feszült figyelemben szinte tapintani lehet a csendet, és a csendben is érezhetőek a kétségbeesett imádságok: Uram, segíts! Kérlek, óvj meg bennünket! Mindenki érzi, hogy már más kezében van a volán.

Amikor beérnek a közeli településre, körforgalmak sora következik. Egy váratlan pillanatban az autó a körforgalom kellős közepén, a füvön találja magát. Hogy került oda? Nem tudni, de nem volt sem bokor, sem fa, sem kő, pedig lehetett volna. Semmi bajuk nem lett!

A történet bizarr, de igaz. A család épségben hazaért. A kegyelem, az isteni gondviselés hihetetlen módokon tud körülvenni bennünket. Félelmetes, és egyben csodálatos átélni, hogy az Isten kezében a vak is biztonságban van.
Mi, mindannyian vakon közlekedünk a világban. Ha Jézus Krisztus nem vezetné az autónkat, sehová se jutnánk. Hálás vagyok, hogy életem kormányát az ő kezében tudhatom. Kívánom mindenkinek, hogy megtapasztalja, Jézus a legsötétebb utakon is vezet bennünket, őbenne mindig vakon bízhatunk!

Dr. Varga Katalin / Budapest

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket…” (1Pt 2,9)

“Az Úr előtt megyen vala nagy erős szél…de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett, de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék.”

1 Királyok 19,11-12

A halk és szelíd hangok

A halk és szelíd hangok
vonzottak mindig engem,
csak hallatukra támadt
visszhang az én szívemben.

Üzenetekre várok
ma is a földi zajban,
mint ballagó zarándok,
s Igék áldása rajtam.

Teremtő Istenünk!

Viharok, földindulások, népeket emésztő tüzek vannak mögöttünk. Hányszor rendültünk meg, hányszor futottunk már Hozzád irgalomért! Áldott légy érte, hogy Te mindenkor lecsendesítetted lelkünket, s halk és szelíd hangod – Igéd – szívünkig ért. Add, hogy mély és igaz kérésként fakadjon föl belőlünk: “Szólj, szólj hozzám, URAM, mert szolgád hallja szódat!”

Ámen.

CSAK EGY CICA…

Egy téli napon, amikor odakint mínusz 5 fok dermesztette a levegőt, lányom földszinti ablakában felbukkant egy apró, fehér-vörös foltos cica. Remegve és elveszetten álldogált, hideg szél borzolta selymes szőrét. Tágra nyílt szemmel, esengve bámult ránk, a szájáról leolvastuk, hogy keservesen siránkozik. Mire kiszaladtunk, a cica már eltűnt.

Másnap korán reggel hosszú csöngetésre ébredtem. – Sikerült megtalálnom! – lelkendezett lányom, és óvatosan kezembe helyezte a párdekás szőrgombócot. – Nem hagyhatjuk megfagyni szegénykét, ugye, egyetértesz… Neked már volt cicád, tudod, mit kell tenni. Szia, én rohanok dolgozni!
Egyetértettem. Rozsdás Rezsőke beköltözött hozzám. Amikor már felengedett, boldogan dorombolva nyalogatta a langyos tejet, de dorombolt, ha csak ránéztem, rajongva követett mindenhová a lakásban, miközben semmi kis üveghangján folyamatosan nyávogott. Ekkora hálát még életemben nem tapasztaltam!
Eleinte többet volt az ölemben, mint a földön. Amikor a rajzasztalnál dolgoztam, fejét a karom alá dugva, buzgón dögönyözte szőrös pulóveremet. Ki tudja, mi történhetett vele rövidke életében, amiért pár napon át képtelen volt elaludni? Ha lebicsaklott a feje, és már bóbiskolni kezdett volna, nyomban felriadt, és körülnézett: – Nem fenyeget valami veszély? Nincs a közelben egy kutya?

Idén, az újév első napján az alábbi (heti) igével ajándékozott meg az Úr. Ilyen nagy figyelemmel gondol az Isten rám? Meghallgatta keserveimet, megmentett a kárhozattól, hogy gyermeke legyek, és egy pillanatra sem hagy magamra. Nagy hálával áldom szeretetéért!

Gaál Éva / Budapest

Jézus Krisztus: „Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” (Mt 10,29-30)

 

Jól vagy?

Írta: Budai Judit

Lelkészünk két és fél éves kislánya a napokban beteg lett. Magas láz kíséretében hányt és hasmenése volt. Bár a betegség teljesen hatalmába kerítette, ennek ellenére ő nem akart szembesülni ezzel a ténnyel. Ezt a furcsa helyzetet kívánta az édesapja néhány rávezető kérdéssel feloldani.
Johanna, lázas vagy? Igen – válaszolta kissé megtörten a leányka. Hasmenésed is volt? Igen. Ugye, hánytál is? Igen. Nahát, kislányom, akkor te BETEG vagy! Én nem vagyok beteg! – jött a higgadt és meggyőző felelet. Ami akár hangozhatott volna imígyen is: Én nem vagyok beteg, én, Johanna vagyok. Hiszen ilyen választ már hallottunk tőle, amikor az „aranyos kislány” megnevezés sem tűnt számára hízelgőnek, és a becsületes polgári nevére hivatkozott.
Gyermekek szájából mindez nagyon kedves és megmosolyogtató. De a csökönyösség és a valóság tagadása nem korlátozódik az ő világukra.
Mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk a magunk által felépített és kiszínezett álomvilágot minden ébresztgető törekvéssel szemben védelmezni, amikor eszközök sokaságával akarjuk magunktól távol tartani a nyomor, a kiszolgáltatottság, az elesettség és a halál tényét. A mögöttünk lévő ünnepek alatt is szívesebben emlékeztünk a „kis Jézuskára”, megtartva az ünnepet a szeretet, a jóság idillikus hangulatában. Nem engedve, hogy bárki is belerondítson például azzal, hogy a bűnről és annak a következményéről, a megtérés szükségességéről, Jézus istenségéről beszél nekünk. Pedig Isten igéje ilyenkor talán még erőteljesebben figyelmeztet bennünket:

„És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje…” (Zsid 9,27-28)

 

“Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.”

(Kol 1,19-21)

Képzeld el, hogy nyári hőségben egy úszómedence mellett napozunk, és te meg szeretnéd valahogy mutatni, hogy mekkora áldozatra vagy képes értem, hogy akár életedet is kockára tennéd. Mi lenne, ha ilyen gondolatokkal a fejedben, bár gyenge úszó vagy, beugranál a mélyvízbe, miközben én a parton vagyok? Vajon irántam való szeretetként értelmezném ezt az őrült magatartást? Egyáltalán tudnám-e értékelni? Megérteném, hogy mindezt értem teszed?
Egészen más lenne viszont, ha éppen fuldokolnék, és te utánam ugranál, hogy kihúzz a vízből. Akkor nyilvánvaló lenne, hogy mindezt értem tetted, önfeláldozó szeretetedhez nem férne kétség.

Sokáig csodálkoztam azon, hogy az emberek nagy részét, még templomba járókat is, hidegen hagyja, hogy Isten Fia meghalt értük. Ezért aztán eszükbe sem jut, hogy hálából egész életüket Neki szenteljék, és adják vissza Neki, aki nemcsak megteremtette őket, hanem még életét is feláldozta értük a keresztfán. Pedig minden embernek hiányzik a szeretet, ami maga a Teljesség. A Teljességnek nem kellene hogy hiányozzon az ember, nélkülünk is teljes Ő. Mégis – érthetetlen módon – tetszett a Teljességnek lakozást venni az emberben, a hiánylényben.
Csakhogy amíg nem “fuldoklunk”, nem értjük, miért áldozta értünk önmagát. Annyira jóknak képzeljük magunkat, hogy csodálkozunk, miért kellett neki a Golgotán miattunk és értünk szenvednie. Amíg nem ismerjük fel, hogy Isten szemében milyen súlyos bűn, hogy függetleníteni akarjuk magunkat Tőle, hogy hitetlenek vagyunk – addig hazug önámítással meg tudjuk vigasztalni magunkat. Jóleső érzéssel tölt el bennünket a magunk kiválóságának a tudata. Pedig annyira súlyos bűn az Istentől való elpártolásunk, hogy nem lehetett megbocsátani csak a legszentebb Fiú borzalmas halála árán. Jézus halála értelmetlen vértanúság lett volna, ha mi – egy kis jószándékot tanúsítva – amúgy is megérdemelnénk Isten irántunk való jóakaratát.
Én sokáig fuldokoltam, amíg rádöbbentem, hogy Isten “csak úgy” nem bocsáthat meg. Ahhoz, hogy elengedje a bűnöm, szükség volt a keresztre, a lehető legnagyobb és legteljesebb áldozatra, amit senki más nem tehetett volna meg értem. Azóta tudom, hogy tetszett a Szeretet Teljességének engem, a méltatlan bűnöst ennyire szeretni.
(Horváth Levente)

 

Reménység fél lábbal?


A balerina könnyed szökkenésekkel kezdi a táncot, csak néhány másodperc elteltével tűnik fel, hogy a jobb karja hiányzik. Majd hangos kopogás hallatszik; táncpartnere mankóra támaszkodva érkezik a színpadra. Döbbent csend van a nézőtéren: Mihez tudnak kezdeni a balettelőadáson, ők, ketten egy-egy hiányzó kézzel és lábbal?

Aztán következnek a bravúros mozdulatok; a féllábú balett-táncos megmutatja, hogy nem adta fel. Mankójára támaszkodva könnyedén emelgeti, forgatja párját; társa is teljes odaadással azonosul szerepével, és lágy könnyedséggel libben a csodálatos zene ritmusára – majd a tánc végén a férfi, társára nehezedve lebiceg a színpadról. A darab címe: Reménység.

Hasonlít a hívő keresztyén élete is erre a sánta táncosra. Támaszték nélkül eldőlne. Segítség híján nem tudna előre haladni. Közösség nélkül kiszolgáltatott lenne. De társához is, akinek hiányzó kezét pótolta párjának erős karja.

Amikor úgy véli valaki, hogy most már közösség, gyülekezet nélkül, egyedül is jól boldogul, és nincs szüksége mennyei Atyjának naponkénti segítségére sem, akkor ne csodálkozzék, ha majd nagy esés lesz az elbizakodott magántánc vége. Jézus Krisztus, a vele és egymással való közösségre hívott el bennünket – csak ebben a kettős közösségben mutathatjuk be Isten dicsőségére életünk ’táncát’.

Szász L. Dóra / Kisbér

Előadás megtekinthető:http://duzsu.wordpress.com/2010/01/02/remeny/

 

Száraz kenyéren és vízen?

Írta: Előd Erika

Régmúlt századokban ezt kapták a rabok a fogságban. Isten azt ígéri népének, hogyha őneki szolgálnak, akkor megáldja kenyerüket és vizüket. Csak kenyeret és vizet? Nem tejet, nem, kávét, teát, és nem kalácsot vagy tortát? „Csak” kenyeret és vizet? Igen, Isten tudja, ha ez megvan, akkor életben maradhat az ember.
S amikor napjainkra értékes kinccsé lett a tiszta ivóvíz és az adalékmentes, finom, friss házikenyér, és vannak nemzetek, ahol ez a minőség egyre elérhetetlenebb, és még a rosszért is drága árat kell fizetniük, akkor keresztyén emberként hálásak vagyunk, hogy jut asztalunkra víz és kenyér. S bizonyára annál még több is. Bátorítson tehát mindenkit a Biblia biztatása:

„Ne aggodalmaskodjatok és ne mondjátok tehát: ‘Mit együnk?’ vagy ‘Mit igyunk?’ vagy ‘Mivel ruházkodjunk?’. Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.” (Mt 6,31-32)

A keresztyének megtapasztalása is: „Kinek szíve reád (Istenre) támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.” (Ézs 26,3)

 

TI MIÉRT NEM ÉNEKELTEK?

Emlékszem egy kislányra – nevezzük Katinak –, aki csillogó szemekkel figyelt az alkalmakon. Később tudtam meg, hogy otthon mindig beszámolt arról a történetről, amit a vasárnapi iskolában hallott. Szülei nem voltak bibliaolvasó emberek.

Amikor Kati első alkalommal eljutott a nyári gyermek csendes hétre, sok kedves evangéliumi éneket megtanult, különösen tetszett neki az étkezések előtti közös ima és ének. Otthon már az első családi vacsoránál énekelni kezdte az asztali áldást, majd gyermeki természetességgel megkérdezte szüleitől: „Ti miért nem énekeltek velem?” Nem sokkal később, a kislány unszolására először édesanyja kezdett járni az istentiszteletre, de Kati vágyott arra, hogy együtt legyen a család, így aztán édesapja is csatlakozott hozzájuk.

Évek teltek el, Kati felnőtt, és Jézus követője lett; majd – csodák csodája – ösztöndíjjal felvették a hitoktatói szakra! Milyen jó, hogy mindez időben történt, és így nem rontotta el élete kezdetét sem. Hivatását és társát már az Úrtól kérheti.

Életbevágóan fontos, hogy a gyermekek időben hallják az Igét – még ha nem is tér meg mindegyik –, és a hit előszobájába beléphetnek. Kevesebb lenne akkor a kábítószeres fiatalok és az abortuszra menő lányok száma, és több a kölcsönös bizalom és a szeretet a családokban.

Két évtized után is izgalommal készülök a gyermek-istentiszteletre, mert közöttük mindig történhet valami váratlan dolog. Nagyon hálás vagyok ezért a szolgálatért, hiszen a hit hallásból van, az Isten Igéje által (Rm 10,17), és a fogékony gyermekszívekbe jó helyre hullik a mag.

Zika Klára / Budapest

Jézus tanácsolja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket…” (Mk 10,14)

 

Angyali adomány

Írta: Szász Lídia Dóra

A karácsonyi ünnepkörben divat adakozni, adományvonalakon versenyeztetni a cégeket és az együtt érző embereket, mert „jónak lenni jó”. És minden adakozó el is várja, hogy az adományáról megemlékezzenek, esetleg a neve is szerepeljen egy jóságlistán. Aztán karácsony multával az adakozó kedv is lelohad, pedig jókedvű adakozókra nem csak az ünnepnapokon lenne szükség.
Pár napja bejött egy ismeretlen idős úr abba az iskolába, ahol dolgozom, és azt mondta, hogy írjunk össze egy kívánságlistát, mert egy hét múlva nagyobb összegű adományt szeretne számunkra átadni. Kérésünkre sem volt hajlandó a nevét megmondani, és amilyen gyorsan jött, egy pillanat alatt el is távozott. A hét letelte előtt eszembe jutott a kívánságlista. Kétségeim támadtak az ismeretlen jótékonykodó visszatérésével kapcsolatban, de mégiscsak megírtam a felajánlott összegre a beszerezni vágyott eszközeink listáját. Az idős úr a megadott időben pontosan megérkezett, és mielőtt megköszönhettük volna nagylelkűségét, a kívánságlista és kiléte felfedése nélkül, az összeg átadása után elköszönt. Távozásakor a Szentírás szavai jutottak eszembe:

„Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy a te adakozásod titkon legyen. És a te Atyád látja, amit titkon tettél, és megfizet neked nyilván.” (Mt 6, 3-4)

 

Isten majd megbocsát

Írta: Benedek Csilla

Varnus Xaver, akit az orgona fenegyerekének neveznek, így nyilatkozott az egyik TV csatornán: „Ha egyszer meghalok, felmegyek a mennybe, és biztos vagyok benne, hogy Isten majd megbocsájt, az a mestersége.” Egyik könyvének címe is ez: Isten majd megbocsájt: az a mestersége.
Nem feladatunk a művésszel való polémia, de a valóság megismertetése igen, hiszen sokan vélekednek hozzá hasonlóan, miközben felelőtlenül élnek, Isten akaratával mit sem törődve. Istennek ugyanis nem mestersége a bocsánatadás, és nem is lehet azt kiérdemelni, megvásárolni, csak ingyen, kegyelemből ajándékba kapni. Isten bocsánata a legcsodálatosabb, legértékesebb és legérthetetlenebb ajándék, amit ember átélhet. A haragja alatt élő, kárhozatba süllyedt és ítéletére váró embert Isten Szentlelke szólítja meg, munkál benne vágyat és keresést az ő megismerése után. A Szentlélek nyitja meg a süket fület, és vak lelki szemet Jézus Krisztus meglátására, hiszen ő vállalta magára mindannak gyilkos terhét, aminek átélése után Isten valóban bocsánatot kínálhat az elveszett bűnös embernek, aki immár reménykedve imádkozhat ilyen szavakkal:

„Moss ki egészen álnokságomból, és vétkeimből tisztíts meg engem! Mert ismerem bűneimet, és vétkem szüntelen előttem van.” (Zsolt 51,4-5)

IMÁDKOZZÁL ÉS DOLGOZZÁL!


Hamar feladod majd! – mondogatták sértődötten felettesei a külföldön eltöltött ösztöndíjas évek után hazatérő fiatal lelkésznek, aki visszautasítva a felkínált hivatalt, falusi parókiát kért. Ezért tanultál annyit? Alig találni azon a környéken reformátust – keseregtek továbbra is döntésén. (Pedig hajdanán, a zempléni hegyek között megbúvó kicsi településeken sokat időztek reformátoraink, az idők azonban változtak…)Később is eredménytelenül hívták a lelkészházaspárt külföldre, gazdag gyülekezetbe.

Majd eltelt néhány év, és nagy örömmel értesültem arról, milyen áldás is kíséri a fiatal szolgák döntését. A lelki munka mellett három falu 120 reformátusával összefogva – a szakmát kitanulva –, méhészetet alapítottak, s 2011 őszén már ebből a jövedelemből indították el a Református Talentum Tehetséggondozó Általános iskolát (hosszú évek óta nem volt iskola a faluban!), s építették fel a játszóteret.

Meggyőződésem, hogy az Úr Isten ezt várja mindenkitől: ki-ki a maga helyén, hűségesen és legjobb tudása szerint sáfárkodjon talentumaival. Szüleink, nagyszüleink sokkal nehezebb politikai-társadalmi rendszerekben éltek (a két világháború, Trianon, Rákosi diktatúra, 1956 utáni leszámolás…), mégsem panaszkodtak annyit, mint mi, utódaik.
Isten magyarnak teremtett minket, gyönyörű országot jelölt ki számunkra. Ha valaki ismeri történelmünket, akkor hálás a Történelem Urának, hogy annyi tragikus esemény ellenére újra és újra talpra állította, lelkileg megújította népünket.

Most is az a feladatunk, hogy felelősséget vállalva munkálkodjunk gyülekezetünk, lakóhelyünk, hazánk javára – ha kell, áldozatok árán is. Vegyük komolyan Isten parancsát (lásd: heti ige!)!

Zika Klára / Budapest

„Fáradozzatok annak a városnak a békességén… és imádkozzatok érte az Úrhoz” (Jer 29,7)

 

Merre, Balázs testvér?


‘Merre, Balázs testvér, de merre, de merre?’ / „Azt mondom én, testvér, jobb lesz ha semerre. / Sorsunknak sorsával már régen számoltak, / Már nem a mi dolgunk, hogy mi lesz a Holnap.” (Ady Endre, Két kuruc beszélget)

Nemzetünk ősi nyavalyája a búskomor jövőlátás, az elkövetkezőkre szorongással tekintő, a jó napokban is nehézséget sejtő (Nagy böjtje lesz ennek!) kurucos kesergés. S kevés kivétellel jellemző ez a beteges lelkiség a keresztyén emberekre is.

A minap örömmel számoltam be egy társaságban arról, hogy a két hófúvásos nap közti enyhülésben, kint, a kertben boldogan trillázik a cinke. „Boldog tudatlanság! – jegyezte meg ekkor a jól értesült – a meteorológia már narancssárga riasztást adott ki…”

A madárcsapat erről tényleg semmit sem tudott, ők csak boldogan dicsérték alkotójukat; nem aggódtak a holnap miatt. Jövőbelátó barátom pedig bizonyságát adta az Isten gondviselő hatalmáról mit sem sejtő hitetlenségének.

Bizony, Balázs testvér, nem számolsz az Úrral, s maradsz, ami voltál: magadban a búval!

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

Jézus Krisztus figyelmeztetése: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek és nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket! Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? …Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6, 25-34)

 

“Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!”

Ésaiás 43,1

Ne félj!

Háromszázhatvanhat “Ne félj!”
táplálja bennünk a reményt
a Biblián át… Aki tud,
olvasni, minden napra jut
annak ígéret s védelem,
hogy megszűnjék a félelem.
Híd ez, mely mindent átível,
csak hinni kell,
csak hinni kell!

 

Mennyei Atyánk!
Te látod, mennyi valós okunk van a félelemre, ha magunkra, környezetünkre,sok baj között vergődő világunkra nézünk. Csodálatos szereteted, JÉZUS KRISZTUS értünk hozott áldozata űzze ki félelmeinket, és aggodalmainkat minden időben!
Ámen.

 

“Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”


(Jn 15,5)

“Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” – mondta a Mester, és tanítványa egyetértett. Szerette Mesterét, soha egyetlen szavát sem vonta volna kétségbe. Hogyan is tehette volna, hiszen annyiszor láthatta azoknak beteljesedését. Látta, hogy a sánta jár, a vak újra lát, ha Mestere megszólal, és reménykedni kezd a megszomorodott.
Amikor legközelebb találkozott barátaival, meg is osztotta velük ezt a csodálatos gondolatot, és meg tudta ítélni, ha valamelyiküknek sikertelensége vagy tévedése abból származott, hogy figyelmen kívül hagyta ezt az alapigazságot.

Legújabb munkahelyén meglepetten tapasztalta, mennyi minden megy kollegáinak, akik nem ismerték a Mestert. Nélküle éltek és boldogultak. Nélküle szerettek és szereztek. Nem hiányzott nekik a Mesternek sem tanácsa, sem intése, sem biztatása. Önfeledt és menő haverei jelenlétében kezdte szorosnak és túlzottan szigorúnak érezni Mestere szavait, majd kezdte rendre felfedezni az effajta kötöttségektől mentes ember életét. Mestere nélkül egyre könnyebb volt saját ügyeit intézni munkaidőben. Az sem zavarta, hogy a pénzzel és munkaidejével való elszámoláskor legtöbbször saját javára kerekített.
Eltelt a kisstílű felkerekítések korszaka, nagyobb vállalkozásokba kezdett. Ennek megfelelően nagyobb ajtók nyíltak meg előtte, több lett az elismerés. Idővel a társaságban, majd otthoni magányában elfogyasztott szesz mennyisége is növekedett. Valami feszítette belülről. Ilyenkor nem használt sem a falon sorakozó, bekeretezett díszoklevelek látványa, sem az a tudat, hogy bankszámláján bőven van tartalék pénze. Az sem elégítette ki, ha egyszerre több barát és barátnő zsongta körül.
Az utca forgatagában megpillantott egy arcot. Nehezen tudta azonosítani, annyit viszont tudott, hogy csak egyszer látta. Valami nem hagyta nyugton, amíg rá nem jött, honnan ismeri: egyik barátja hozta magával ezt az ismeretlent még annak idején, amikor lelkesen magyarázta a “nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” igazságát.
Otthon már tudta, hogy mi feszíti olyan nagyon bensejét: a Mestere hiányában összegyűjtött semmi.
(Adorján Kálmán)

 

S AZ ÁRA?

 

Építkezni! Nagy a láz,
fényes otthon, cifra ház,
minden ponton új elem,
nőttön nő a kényelem…
És az ára?

Nagy telek vár, jó víkend,
fóliázott konyhakert.
Díszkerítés is telik
minden hétvég ott telik…
És az ára?

Ékesít az iskola,
a második diploma,
doktorátus… Ennyi kell!
Testhez áll a sok siker.
És az ára?

Gürcölsz, egyre többre mégysz,
mindig jobban kell a pénz,
váltig űz a “nem elég”,
hajt az ifjabb nemzedék…
És az ára?

Mindezeknek élve, mondd,
bölcs voltál-e vagy bolond?
Ballagván a vég felé
nem a lelked ára-é,
mit elértél?

Közben hányszor szólt az ÚR!
Mennyi Ige porba hullt!
Mit viszel s mi lesz veled,
ha elkérik lelkedet
még az éjjel?

Füle Lajos / Vásárosnamény

Mózes imádsága: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Békés új esztendőt!

Írta: Dr. Makrai Tibor

“Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni.” (Sören Kierkegaard)
Az esztendő fordulóján, – vagy ahogy Kányádi Sándor írja, amikor „férfiasan kezet fog múlttal a jövendő” – a fenti gondolat jutott eszembe. Ebben az időszakban az ember egy kicsit elcsendesedik és értékeli az eltelt időt.
Ilyenkor érdemes megállni és visszanézni az elmúlt esztendő eseményeire, hálát adni Urunk gondviselő és bűnbocsátó kegyelméért, számba venni csodatételeit, ajándékait, megköszönni azt, hogy hűtlenségünk ellenére is hű maradt és megőrzött bennünket, velünk volt a próbatételek és nehézségek idején.
De lehet más lelkülettel is visszatekinteni: bosszankodni az elszalasztott lehetőségek miatt, sajnálkozni a bennünket ért veszteségeken, felemlegetni sérelmeinket, elpanaszolni a megélhetési nehézségeinket, mennyi baj ért bennünket.
Igaza van az ókori gondolkodónak: Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogy a dolgokat látja.”(Epiktétosz).
Hasznosabb megelégedett, hálás szívvel visszatekinteni, és békességgel magunk mögött hagyni az elmúlt esztendőt, mint elégedetlenkedve és siránkozva.
Mindennek ugyanis következményei vannak az előttünk álló esztendő megítélését illetően is. Előbbi esetben nyugodtan és békés szívvel tudunk az új évre tekinteni, hiszen az az Isten, aki az elmúlt évben velünk volt, az ezután is velünk lesz. A másik lelkület aggodalmaskodva néz a jövőbe, milyen veszteségek, milyen betegségek érnek majd bennünket, milyen mértékben terjed ki a válság, hogyan fogok megélni. Fontos az, hogy mire vagy kire nézünk az elmúlt esztendő értékelésében és az új év várásában.

Tanács az új esztendőre:
Tekints magadba, és elcsüggedsz, tekints magad köré, és félelem fog el, tekints Jézusra, és békesség lesz az osztályrészed.

 

Bíztatással Újítja Évünk Kezdetét

 

A polgári légi közlekedés eddigi legsúlyosabb szerencsétlensége (nem számítva a 2001. szept.11-i tragédiát) történt 1977. március 27-én, a Kanári szigeteken, a tenerifei repülőtér kifutópályáján. A ködös időben két Boeing-747-es repülőgép ütközött össze még a földön, 583 ember halálát okozva. Az egyik gép pilótája az indulással nem várta meg az irányítótorony engedélyét, így az összeütközés elkerülhetetlen volt. A pilóta azt gondolta, hogy helyesen cselekszik, de tévedett. Pedig minden pilótának már a kiképzés elején meg kell tanulnia, hogy nem a saját elgondolásai, döntései szerint vezeti a repülőt, hanem az irányítótorony utasításai alapján. Különösen igaz ez rossz látási viszonyok között. Az irányítótoronyban levő személyzet látja át a helyzetet, ő tud biztonságosan vezetni.

Igaz ez a mindennapi életünkben is. Azt sem látjuk, hogy a következő percben mi fog történni, nem hogy a következő évben. Az előttünk álló esztendő eseményei ködben vannak: „sűrű sötét van mindenfelé”. Rémisztő híreket is hallunk válságról, globális problémákról, megoldhatatlannak tűnő nehézségekről; biztosnak látszó erkölcsi tájékozódási pontok tűntek el. Emiatt sokan félnek az új esztendőtől.

A keresztyén ember Mennyei Atyja azonban az „irányítótoronyban” ül, aki követte a múltját, figyelemmel kíséri a jelenét, és már látja a jövőt és a teremtett világ következő eseményeit is. Ő tud tehát biztonságosan vezetni, nyugodtan rábízhatjuk magunkat az új esztendőben is. Ne a saját fejünk után, elképzeléseink szerint döntsünk, hanem Urunk bölcs tanácsait vegyük figyelembe, aki felajánlja segítségét, Igéjével és Szentlelkével vezet bennünket, így nyugodt és vidám szívvel léphetünk át az új esztendőbe.

Dr. Makrai Tibor / Mátészalka

Ígéret 2013-re is: „Bölccsé teszlek, és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32,8)

 

Emlékezz, felejts, célra tarts!

Írta: Dr. Makrai Tibor

Ezen a héten búcsúzunk a 2013. évtől, és Isten kegyelméből elkezdjük a következő esztendőt. Ez az időszak a vissza- és előretekintés, az értékelés, valamint a tervezés ideje is.

A mögöttünk levő év eseményeinek számbavételekor jellemezzen bennünket a hálás emlékezés és a jótékony felejtés! Emlékezzünk Istenünk gondviselő, hordozó szeretetére: „Emlékezzetek meg az ő csodáiról, amelyeket cselekedett!” (Zsolt 105,5); viszont felejtsük el a bennünket ért sérelmeket, megvallott bűneinket, és ne emlegessük veszteségeinket! Fogadjuk meg a neves angol írónő tanácsát: „Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” (Charlotte Bronte).

Az új esztendőre való készülésben pedig az alábbi történet segítsen bennünket!

Ifjú földművesek versenyeztek, egy darab ugart kellett felszántaniuk. Az volt a mérték, hogy ki tudja a legegyenesebb barázdát szántani. A legtöbbje csak görbe barázdát szántott. Amikor a jutalom kiosztására került a sor, az elhangzott kérdésre: Mire figyeltél szántás közben? – a görbe barázdát szántók ilyen válaszokat adtak: az eke szarvára; az eke vasára; a barázdát néztem. Az viszont, aki egyenes barázdát szántott, ezt mondta: Én a lovak között arra, a messze lévő, egyedül álló fára figyeltem.

Ha különböző emberi vélekedésekre hallgatunk, ha önmagunkra vagy a körülményeinkre nézünk, akkor letérünk az Isten által kijelölt utunkról. Az új esztendőben nézzünk csak fel és egyenesen előre, Jézusra – a hit elkezdőjére és bevégzőjére – és akkor életünk útja egyenes lehet. Azon járva nem tévesztjük majd el a célt!

„Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3,13-14)

 

“Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük.”


(Jelenések 21,3)

“Íme!” – a találkozás örömkiáltása ez. Az ég kiált a földre, a föld az égre – immár nem szakítja el őket egymástól a bűn. “Íme, lássátok, örvendjetek!” Az ember elszakadt Istentől, de az Isten nem szakadt el az embertől, vele van, vele lakozik, mellette, benne él. Sátorként, mindennapi lakásként veszi körül.
A Sátornak célja van velünk: közösséggé, néppé, gyülekezetté, egyházzá tesz. Azért, hogy Isten tanúi legyünk a világ végezetéig. Hogy befogadjuk egymást. Ebben a sátorban lesz nyilvánvalóvá az Isten dicsősége. De hogyan? Általunk, ha nem szégyelljük a Krisztus evangéliumát, ha fáj nekünk, hogy sokan még nem hallottak az Úrról.

Egy régi keresztyén legenda szerint Gábriel arkangyal megkérdezte Jézust: – Te azt mondtad a te tanítványaidnak, hogy “elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket.” De Uram, mi lesz, ha ők nem hirdetik az evangéliumot? Ha lusták, trehányak? Milyen más módszert gondoltál ki?
– Jézus lehajtotta a fejét, és azt mondta: – Gábriel, nincs más módszerem, csak ez!
(Visky Ferenc)

 

“Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a Te nyomdokaidon kövérség fakad.”

Zsolt. 65,12

Új esztendő hajnalán

Új esztendő hajnala van,
Hozzád jövök fényért, Uram.
Nem egyedül: hozom megint
Színed elé szeretteim.

Megállok a kereszt alatt,
Ott hallgatom áldó Szavad,
Rád bízom az életemet.
Szenteltessék meg a Neved!

Mindenható Isten, Mennyei Atyánk!

Köszönjük, hogy megérhettük ezt az új esztendőt. Áldásod után sóvárogva állunk a jövő előtt, ami emberi mértékünk szerint eléggé kilátástalan, de tudjuk, hogy Neked semmi sem lehetetlen. Engedd meg, hogy leborulva, de nyitott szemmel nézzünk fel Rád most, reménykedő hittel, hogy Te ezt az esztendőt is megáldod, sőt megkoronázod jóvoltoddal. Maradj velünk és újíts meg bennünket a KRISZTUS JÉZUSBAN!

Ámen.

 


Mulandóság – maradandóság


Az év első hetében még friss élmény az óesztendő búcsúztatása. „Ismét egyik esztendeje, Istentől kimért ideje telék el a múlandóságnak” – énekeltük az istentiszteleten. Elmúlt egy esztendő, öregebbek lettünk, és ilyenkor különösen is megérinti az embert az elmúlás szele. Megtapasztalja azt, amit a 90. Zsoltár írója is átélt: „… úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.”

Megkísért a gondolat, hogy életünknek vége lesz; és az idő múlását tapasztaljuk testünkben is: erőnk fogy, nehézkesebben mozgunk, egészségünk romlik, feledékenyebbek leszünk – mindezek életünk közelgő végéről árulkodnak. Ahogyan egyik ismerősöm fogalmazott: „Részletekben halunk meg”. A kellemetlen gondolatokat sokan a hangos zenével, mulatozással, petárda-durrogtatással próbálják elhallgattatni.

Mindeközben próbál az ember maradandót alkotni, nyomot hagyni, ami halála után is őrá emlékeztet majd másokat. Kőből, fából, gondolatokból készít alkotásokat, de az idő múlásával elkorhad a fa, szétmállik a kő, feledésbe merülnek az eszmék. Láthatjuk, hogy a több száz évvel ezelőtt élt emberek közül már csak néhányuknak neve és műve maradt fenn; csak a töredékre emlékezünk. Mindez azért, mert az ember halandó, így a halandó alkotása is mulandó.

Salamon király tapasztalatként írta le: „Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad…” (Préd 3,14). Úgy is fogalmazhatunk, hogy csak az marad meg örökké, amit Isten cselekszik. Minden tette maradandó, örök. Ő a bűnös ember megváltásában is maradandót alkotott, hiszen a Föld alapjainak felvettetése óta áll Jézus Krisztus keresztje, amely a megváltást hirdeti.

A halandó ember élete az örök élettel lesz halhatatlan; azé, aki elfogadta a Jézus Krisztusban felkínált isteni kegyelmet, a megváltást. És azok a cselekedetei lesznek az örökkévalóság szempontjából is maradandóak, amit benne és általa az élő Jézus Krisztus cselekszik.

Dr. Makrai Tibor / Mátészalka


ÚJRAKEZDÉS

 

Újévkor sokan szeretnének újat kezdeni, vagy, ahogyan gyakran mondják, újra kezdeni. Különös, hogy az újat kezdeni akarók szándékát az a tapasztalat sem töri meg, hogy az ember lényegében mindig csak a régit folytatja, nem tud kibújni saját bőréből.

De lehet egyáltalán újat kezdeni? Vajon nem az a fő bajunk, hogy egy ember sem rendelkezik az újrakezdés képességével?

Valaki azt mondta: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég…” (Jel 1,8), ami azt is jelenti, hogy a világmindenségben kizárólag Jézus Krisztus rendelkezik azzal az isteni tulajdonsággal, hogy tud újat kezdeni. Nélküle minden újrakezdés kudarcra van ítélve.

Bennem is csak ő kezdhet újat, ezért kell vele a legszorosabb hit- és életközösségbe kerülnöm.

Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele

Mózes imádságából: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90.)

A következő sem lesz jobb?

 

Az emberiség számottevő része évről évre babonás várakozással tekint az új számmal kezdődő évre. Úgy gondolja, hogy erős elhatározásokkal, sőt fogadalmakkal is segítheti, hogy új, jobb érkezését jelentse a következő esztendő. Majd eltelik néhány nap, esetleg hét, és kiderül, hogy – a reményteli várakozás, ígéret és komolynak tűnt fogadkozás ellenére is – csupán a régi ismétlődik. Ennek oka az, hogy a körülmények változhatnak ugyan az új esztendőben, de maga az ember ugyanaz maradt, az élet pedig a régi taposómalomban folytatódik. És 2010-ben is beigazolódik majd a közmondás: „Soha nem jön jobb.”

Az újévi hamis és romantikus álmodozás, majd az azt követő pesszimista kijózanodás folyamata alól csak a hívő keresztyén ember lehet szabad. Ő ugyanis felismerte, hogy az ember, mint Isten teremtménye, egyedi darab, akivel teremtője személyesen törődik, foglalkozik. Isten személyes bánásmódja pedig rendkívül változatos, gyengéd, ugyanakkor célratörő. Olyan, mint a szobrászé, aki tudja, mit akar formálni a márvány tömbből. Ez a személyes isteni bánásmód teszi a keresztyén életet igazán izgalmassá, fordulatokban gazdaggá.

A hívő tehát Újévkor ehhez hasonló kérdéseket fogalmaz meg: Vajon, Isten, mit cselekszik majd életemben? Mivel ajándékoz meg az új esztendőben? A pillanatnyilag megoldhatatlannak tűnő gondjaimat miként (talán egyetlen mozdulattal?) fogja megoldani?

Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele

Pál apostol bizonyosságával kívánnak a honlap szerkesztői áldott új esztendőt!: “Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 19)

 

 

“Bizony hamar eljövök. Ámen. Bizony JÖVEL URAM JÉZUS!”

Jel. 22,20

Hányszor másra várunk,
s fáj, hogy nem jön el.
Nőtttön nő hiányunk…
ÚR JÉZUS, jövel!

Hol az élet gondja,
hol felhő föd el,
S lelkünk félve mondja:
ÚR JÉZUS, jövel!

Szánd meg árva néped
távol és közel,
lásson újra Téged,
ÚR JÉZUS, jövel!

 

Megváltó Urunk!
Bocsásd meg nekünk, hogy visszajöveteled várása, reménysége oly sokszor elhalványul bennünk. Az élet gondjai, a gazdagság csalárdsága gyakran felhőzik el dicső Személyed, noha sejtjük, hogy közel vagy már, az ajtó előtt. Kérve kérünk: szánd meg maga körül forgó népedet! Szabadíts neg bennünket minden hamis várakozástól s ragyogtasd fel újra igéretedet, hogy eljössz hamar. Gazdagítsd meg hitünket és szolgálatunkat ebben a szent várakozásban az ATYA ISTEN dicsőségére.
Ámen.

 

 

Boldog feltámadásunk nyitánya

Írta: Dr. Sípos Ete Álmos

Keveset értett meg a karácsony üzenetéből az, aki az eseményekben csupán egy szomorúan romantikus történetet lát, és a betlehemiek által be nem fogadott házaspár történetéből egyedül ezt az – mint elembertelenedett világunknak szóló – üzenetet következteti ki, hogy: Szeressük egymást! A Fiú Isten testet öltését ugyanis nem szabad kizárólag a születés eseményeiből vizsgálni. Mi már tudjuk, hogy az a kisgyermek a dicsőségbe öltözött Király Krisztus, aki nemcsak leszállt értünk a Földre, hanem aki helyettünk elszenvedte a kereszten a bennünket igazságosan sújtó isteni ítéletet, és ő az, aki a harmadik napon feltámadt a sírból, és dicsőséggel ment fel a mennybe.
Ismerjük tehát a titkot, hogy az első karácsonyon megszületett gyermekben maga, a megváltó Isten jelent meg testben, ezért az a nap minden Jézusban hívő ember számára az egyetlen vigasztaló, boldog feltámadásra és örökéletre jogosító eseménnyé lett. 2012-ben is ennek a ténynek örüljünk mindnyájan!

„Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: Aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3,16))

 

 

“Én rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.”


(Jn 15,16)

Uram, Jézusom! Te látod, hogy az efféle “utolsó napokon” – szédítő tervek, iskola, szerelem, jó hírnév, cseresznye-virágzás, vagy éppen naptári év végnapjain – mi minden gyűl össze az ember torkában! Kis magyar búbánat mandulaíze, nagy világpolgár nekirugaszkodás frissítő mentája, nem is tudom. Éreztél egykor Te magad is ilyesmit? Tizenévesen, vagy inkább úgy harminc körül? Amikor még egyszer végignéztél Kapernaum mezején, hogy aztán végképp Jeruzsálemnek fordulj? Ilyenkor mindig mérlegkészítést emlegetnek. Számadást.

Bár nem rajongok az efféle műveletekért, belátom, elkerülhetetlen az ilyesmi. Pontosan egy éve a fenti szavakkal bocsátottál útnak. Elküldtél, hogy gyümölcsöt teremjek, és azt ígérted, megmarad a termés. Hányszor megtörtént: boldog voltam, igazán telve mindenféle lelki jóval, roskadozott a fa – csak éppen nem mentem sehová. Nem vittem belőle senkinek. Lusta voltam. És kicsinyhitű. Ugyan, éppen az én vigasztalásom, levelem, örömöm, kompótom, ige-versem, virágszálam, társaságom kell majd valakinek! És önző is. Magam majszoltam a drágalátos gyümölcsöket, míg képemre nem száradt ragacsos levük, mint augusztusban a görögdinnyéé szokott, a fülünk tövéig. Máskor meg küldés nélkül is elmentem, tépve téptem lelkem zöldellő fügefa-lombjait: semmi. És azt adtam, díszes kis zacskókba csomagolva. De Te megígérted: lesz valami, mégis lesz valami, ami visszamarad az idő vesszőkosarában. Egyszerűen nem igaz, hogy minden kihull belőle. Épp ellenkezőleg, minden, de minden olyan szó-, érzés-, gondolat-, kívánság- vagy cselekedet-gyümölcs benne marad, ami Tebenned fogant, mint igazi tőben. Minden, amit az elmúlt évben is önzetlen, tiszta szeretetből tehettem. Kevés ez, sok ez? Te vagy Bírám, Uram. Bírám és Barátom. Aki elküldesz, és aki a megérkező-nek kitárod az ajtót. Ezt köszönöm meg a mai estén – mandulaízű, mentás szavaimmal.

(Visky S. Béla)

 

SEBES ÜNNEP SEBESÜLTEN

 

Életveszélyessé vált a karácsony előtti utazásom. Főútvonalon haladva, többször is hirtelen fékeznem, dudálnom kellett, mert a szemből jövők, nem törődve a forgalommal, türelmetlenül előzték egymást. Rohantak karácsonykor is.

Egykor Mária és József több mint egy hétig gyalogolt Názáretből Betlehembe – eközben (légvonalban) kb. 120 km utat tettek meg. (Ma ezt a távolságot gépkocsival, kényelmes tempóval, másfél – két óra alatt megtehetnénk.) Kétezer évvel ezelőtt a közlekedőknek rengeteg idejük maradt egymásra, a hosszú úton mindent megbeszélhettek. Ma pedig minden idegszálammal arra kellett figyelnem, hogy túléljem az őrült rohanást egy rövidebb útszakaszon is.

Sebesen akarunk mindent elintézni és villámgyorsan ünnepelni, ezért a betlehemi Királyhoz lelkünkben sebesülten érkeztünk meg. Nem maradt időnk elcsendesedni; beszélgetni egymással és a ma is megszólítható Krisztussal. Pedig Jézus időt, helyet kérve, ma is kopogtat a szív ajtaján. Szeretne házigazda maradni az ünnepek múltával is.

Javaslatunk az esztendő utolsó, és a következő év első napjaira: Adj időt életed Urának, hogy elmondhassa számodra gondolatait, bátran járulj elé imádságban, tárd ki előtte agyonhajszolt életedet!

Szász Lídia Dóra / Kisbér

Jézus üzenete János apostol közvetítésével: „Nézd, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek hozzá, és vele vacsorázom, és ő én velem.” (Jel 3,20)

 

 

VIZSGA

 

Minden újjászületett keresztyén ember élete azzal kezdődik, hogy Isten iskolájának első osztályába kerül. Az első osztályból a másodikba akkor léphet, ha megtanulja a tananyagot. Az egyik fontos tantárgy a hálaadás.

Vigyázz, mert a hálaadás teljesen független attól, hogy mi történt veled! Ha ugyanis hiszed, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja, akkor az általad rossznak és fájdalmasnak ítélt események is hálaadásra kell, hogy indítsanak.

Az esztendő utolsó napjain is vizsgázunk hálaadásból. Ha visszatekintesz a 2011. évre, akkor panaszkodsz, sírsz, sóhajtozol vagy hálát adsz mindenért, ami veled történt, mert megláttad a nehezek mögött Krisztust? Továbbléphetsz végre a második osztályba, vagy ki tudja hányadszor, kezded újra az elsőt?

Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele

Pál apostol tanácsa: „Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra.” (1Thessz 5,18)

“Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.”


(Mt 2,11)

Elolvasandó:
Mt 2,1-12

Vajon kerestelek volna, ha Te meg nem keresel? Vajon rátaláltam volna-e házadra, ha Te nem vezetsz Magadhoz, Erőtlen Gyermek? Jól tudtad, miért éppen azoknak a bölcseknek, azoknak a pásztoroknak kellett Téged elsőkként meglátniuk: szükségem van az ő példájukra, hódoló leborulásukra, mert különben a születésed híre felett háborgó Jeruzsálemhez társulnék; együtt szakértősködnék a főpapokkal és írástudókkal, és együtt alakoskodnék Heródessel, buzgóságot színlelve, miközben szívemet a gyanakvás és düh feszíti.

Ó, hit, melynek elég a Hozzád vezető csillag, még ha utóbb ki is derül, hogy csupán két bolygó együttes fénye erősítette egymást! Ó, engedelmes bizalom, melynek elég a Szó, még ha méltatlan, a Heródes házánál lecövekelt írástudók kezei közül csendül fel a tekercsekről az útmutatás! Ó, önmagáról megfeledkező hódolat, melynek az a ház a Ház, amelyben Te vagy, feküdj bár mint rongyokba pólyált kisded, avagy mint gyolcsba göngyölt holt!
A Te ajándékaid ezek, egykor pólyák között fekvő, immár a felhőkkel eltakart Jézus! Együtt ajándékozod nekünk a hitet a feléd vezető úton levő akadályokkal, az engedelmességet a zavaró körülményekkel, miképpen a hódolat is ott bizonyul Tőled valónak, ahol rongyok, szenvedés és felhők takarják dicsőségedet.
Hadd magasztaljalak a Házért, ahol a Tieid közösségében Téged kereshetlek; ahol megtörténhet a csoda, mely talán annál is mélységesebb, hogy felismerték a Mindenség Urát egy kisdedben: felismerhetlek Tested tagjaiban, megváltottaid közösségében.
Hadd hozzam hát Neked, amim van! Hadd oldódjam ki a kapni vágyás kötelékeiből jelenlétedben, Te, önmagadban mindeneket ajándékozó, hogy csak Nálad, a Te szolgálatodban legyen értéke annak, ami jóvoltodból kerül birtokomba!
Testet öltött Ige, ki önmagadat adtad, hogy közösségünk legyen általad az Atyával! Lakozz bennem, és tégy késszé a szeretetre, közösségvállalásra, megtisztítva a fennforgás és bizonyítás hiú vágyától, és segíts imádatodban élnem! Ámen.
(Adorján Kálmán)

 

 

“Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki énbennem hisz.”

János 12,46

Világítson meg!

Világítson meg fénye most,
olvasszon ki jéghegynyi fagyból!
Háromszázhatvanötnapos
karácsonyod legyen s maradjon!

 

Mennyei Atyánk!
Micsoda lelki sötétségben élne ez a világ s mi valamennyien Nélküled! Köszönjük Neked, SZENT FIADAT, JÉZUS KRISZTUST, a világ világosságát, Aki testvérül született nékünk. Kérve kérünk, ne hagyj bennünket a bűn éjszakájában, világíts át szereteted fényével s adjál – az Ő érdeméért – örök karácsonyt!
Ámen.

 

 

FILMRE VETTÜK JÉZUS SZÜLETÉSÉT

 

Az egyik adventi szombaton a karácsonyi történetről beszélgettem unokáimmal. Miután végigvettük az eseményeket, előkerült a Biblia is. Ahogy olvasom a szöveget, megszólal valamelyik: Játsszuk el, és vegyük filmre! – Hmm, és hogy gondoljátok? Csak hárman vagytok, és jelmezek meg díszletek sincsenek – próbáltam a lehetetlennek tűnő feladat miatt kifogást keresni. Nem baaaj, kezdjünk hozzááá! – fogták könyörgőre.

Megterveztük hát a jeleneteket. A könyvespolcról belógatott babák képezték a mennyei sereget, egy birkaprém-ágyelővel letakart díszpárna szolgát bárányként a betlehemi éjszakában, a narrátor szerepét én vállaltam (az operatőr és a rendező szerepe mellé), s a „színészek” hol Máriaként, Józsefként és vendégfogadósként, hol pásztorokként vagy napkeleti bölcsekként játszották el a történetet. Ami hiányzott a díszletből, azt pótoltuk gazdag fantáziával. Az egyes jelenetek közt tanultuk be a következő rész pársoros szövegét, s mire a végére értünk, ebédidő lett. Kipirult arccal, derűsen éltük át az Úr Jézus születését.

Talán hasonló élménye lehetett a betlehemi pásztoroknak is, akik nem felnőttes kifogásokat kerestek, hogy miért NE menjenek fel Betlehembe, hanem gyermeki hittel útra keltek. Hittek, mentek, láttak. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk 2, 20)

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Jézus imádságából: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

 

 

Halott az Isten?

Írta: Horváth Mária

A hívő élet mindennapi próbája az, hogy a láthatókról felemeli tekintetét az élő Istenre, és benne bízik. Erre figyelmeztet bennünket a Luther Mártonhoz köthető történet is.
Egyszer, amikor Luther doktort nagyon maga alá gyűrte az élet sokféle terhe, már-már kezdte elveszíteni bizalmát Istenben. Felesége (Katalin) látta, ahogy egyre kedvetlenebb az ura, ezért az egyik reggelinél gyászruhában jelent meg a családi asztalnál. Ez feltűnt Luthernek, és megkérdezte:
– Miért gyászolsz ma?
– Mert Isten halott – válaszolta Katalin.
– Lehetetlen asszony – mondta mérgesen Luther –, Isten nem halott.
– Hát, ha Isten nem halott, akkor miért viselkedsz úgy, mintha az lenne?

„Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki őt harcossá fogadta.” (2Tim 2,4)

 

Kettős advent

 

Eljött… Emléke csillagfényes,

Eljött… keresztje súlyos, véres,

Eljött… megváltott vére árán,

Nem bírt soha Vele a Sátán.

 

Eljön… Jele fölfut az égre,

Sír a Föld minden nemzetsége,

Eljön… meglátja minden ember

Leborulva és nyitott szemmel.

Füle Lajos

 

„Íme, hamar eljövök, a jutalmam velem van, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel 22, 12-13)

 

 

Karácsony – görbe tükörben

 

Elérkeztünk Karácsonyhoz: Jézus Krisztus születésnapjához. Ha a naptár helyesen számol, akkor ez már a kétezer-tizedik. Mi pedig ünnepeljük képzeletünkben most egy sokkal fiatalabb, alig 100 éves dédpapa születésnapját úgy, ahogyan a karácsonyt szoktuk! Nevezzük az ünnepelt dédpapát Istvánnak!

István születésnapjára készülve a nagynénik, nagybácsik, a fiatalabb szülők gügyögve kérdezgetik a gyerekektől, hogy: „Na! Mit fog hozni neked az Istvánka?”. Mások – kihasználva az ünnepből kinyerhető nevelési előnyöket – így fenyegetik a gyerekeket: „Ha nem eszed meg a spenótot, akkor nem fog hozni neked semmit az Istvánka!”. A család felnőtt tagjai pedig már hetekkel előbb azon tanakodnak, hogy milyen ajándékot adjanak: egymásnak.

És persze, István (dédpapa) születésnapja alkalmából minden család süt, főz, takarít, majd bevisz a lakásába egy fenyőfát, díszeket akasztanak rá, és aláteszik az egymásnak vásárolt ajándékokat. Fel sem tűnik a nagy készülődésben, hogy az ünnepeltnek elfelejtettek szólni. Jól elvannak egymással, hiszen az öreggel már úgyis nehéz beszélgetni. Mert ki is ismeri azokat a régi szereplőket, akikről az ő történetei szólnak?! Így születésnapja eltér minden egyéb születésnaptól, ugyanis az ünnepelt általában nem kap semmit.

Bár, István, már betöltötte 90. életévét, mégis minden születésnapján a születése körüli eseményekről – ha egyáltalán eszükbe jut az öreg –, valamint a korabeli politikai helyzetről, az osztrák elnyomásról, a népszámlálásról, és bizonyos politikai indíttatású tömeges gyermek-gyilkosságról beszél mindenki, de arról senki nem szól egy szót sem, hogy István mi mindent tett hosszú élete folyamán családjáért – érettünk –, és milyen nagy a hatalma és tekintélye ma is!

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Karácsony ma is érvényes üzenete: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10)

 

 

KIVEL GYŰJTESZ?

 

A bevásárlóközpont parkolójában toltam az áruval telt kocsit, amikor mellém lépett egy fiatal lány, bokáig érő sárga szoknyában, kis ködmönben, vállig érő szőke fürtökkel. Kedvesen megszólított:

– Jó estét kívánok. Szabad kérdeznem valamit?

– Tessék, mit szeretne kérdezni.

– Karácsonyra gyűjtünk a szegényeknek. Támogatná néhány forinttal?

– Ugye, maga Krisnás?

– Igen, Krisna-tudatú hívő vagyok.

– Tudja, mit ünneplünk karácsonykor?

– A szeretet ünnepét, és mi szeretnénk a hajléktalanokat megajándékozni, megvendégelni.

– Karácsony, Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Miért nem az ő nevében gyűjt? Ismeri őt?

– Igen, mi is tiszteljük Jézust.

– De Krisnát is…

– És az baj?

– Amennyiben az baj, hogy ez a keverés nem vezet sehova… pontosabban a kárhozatba visz, akkor igen, az baj!

– A szegények megsegítése miért baj?

– Az önmagában dicséretes, csak éppen a maga életén nem segít. Talán még ilyen fiatalon nem gondol rá, de ha most máshoz köti az életét, és nem Jézus Krisztushoz, akkor majd halála után, amikor az üdvösség és kárhozat elágazásához ér, csak Jézussal együtt léphetne a mennybe. E felől most kell döntenie!

– Akkor nem ad?

– Sajnálom, Krisnának nem! És magának is azt tanácsolom, hogy inkább Krisztussal együtt gyűjtögessen!

– Viszont látásra!

– Viszont látásra!

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Jézus mondja: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” (Mt 12,30)

ADVENT


Az adventi ünnep második gyertyáját gyújtották meg a karácsonyra készülő családok az elmúlt vasárnapon. Mások a kertjüket, a ház erkélyét vagy egyéb helyiségét dekorálják égőkkel és díszekkel, kezdődik a nagytakarítás időszaka, a vásárlási láz, a kisgyermekek között az izgatott készülődés…

A legtöbbször pedig majd ugyanaz történik, mint a közismert anekdotában. Gyermek született a családba, akik örömmel és gazdag vendéglátással készültek a keresztelőre. Rokonokat, ismerősöket hívtak, s ők jól érezték magukat a kedves alkalmon, majd egy idő után kíváncsian keresni kezdték az ünnepelt csecsemőt is, akit végül a vendégek egymásra helyezett kabátja alatt találtak meg, holtan.

Ha nem Jézusról szól az adventi készülődés és majd az ünnep, akkor kiről?

Benedek Csilla / Pécel

Prófécia Jézus születéséről: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5)

Ezzel nem vagyok kisegítve – gondolom, valahányszor metróra várok, és a peron digitális számlálója elárulja, hány perce ment el az előző szerelvény. Mennyivel hasznosabb lenne az információ arról, meddig kell még várnom, mikor érkezik a vonat. Visszaszámlálás hiányában azonban marad az alagút felé kukucskálás, az erősödő huzat és zaj – mint előjelei az érkezőnek.

A Bibliában található egy mindkét oldalán üres lap, ami 400 esztendőt jelképez. Malakiás és Máté, vagyis az utolsó isteni szó és a Messiás érkezése közt hozzávetőleg ennyi idő telt el. Elegendő volt ahhoz, hogy a vallásos ember is kérgesedjen, belefásuljon a monotóniába. Tudta, hogy Isten lépni fog valamikor valamit, de csak találgatta, mikor és mire készüljön. Így történhetett, hogy az írások felett vitatkozó írástudókat elkerülte a pásztorok öröme. Észre sem vették, hogy akit várnak, eljött.

Vajon miért nem tartott Isten visszaszámlálást az emberiség figyelmének ébren tartására, ha nem is Kr. e. 400-tól, de legalább 10-től kezdődően: 9-8-7…? Talán nem lett volna ilyen mostoha a Megváltó fogadtatása.

Azért nem, mert Isten akkor és ma is azokat örvendezteti meg, akik szüntelen készenlétben élnek. Azok várakozása fordul örömre, akiknek szeme az égen, miközben lábuk a földön. A szüntelen készenlét nem jelent állandó görcsöt és remegést. Sőt, ha ilyesmit érzünk, talán nem ismerjük még, hogyan várhatjuk őt helyesen, igeszerűen.

Jézus visszajövetelére akkor gondolhatunk egészséges örömmel, ha földi életünk során élünk az ’előtörlesztés’ lehetőségével. Istennek adósai vagyunk, és örökké azok is maradunk, ha nem fogadjuk el, hogy Jézus kezeskedik értünk, hogy egy összegben kifizette tartozásunkat. Lehet az örök törlesztést választani, de tudni kell, hogy annak sohasem lesz vége.

Szabad ugyanakkor élni Jézus ajánlatával-ajándékával, és a tehermentes adós nyugalmával várni őt. Ennek a nyugalomnak sem lesz soha vége.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

„Ezért nem is szűkölködtök semmilyen kegyelmi ajándékban, várva a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.” (1Kor 1,7-8)

 

Élt nyolc hetet…

Írta: Dr. Mikolicz Gyula

Rendben, tehát nyolc hetes, és megbeszélte a doktor úrral. – mondta az asszisztens talán a megszokottnál visszafogottabb hangerővel, majd lapozott naptárjában, és folytatta: Hozza magával leletét, a jegyzőkönyvet, a befizetésről a csekket, s hétfőn reggel nyolc óráig jelentkezzen be a felvételi pultnál! A fiatal nő hétköznapi arccal hallgatta a tudnivalókat, majd egy mosoly kíséretében bólintott, s bepakolta táskájába a papírokat.
Pillanat alatt összeszűkült gyomorral, dobhártyát feszítő szívdobogással eszméltem rá az elhangzottak lényegére: egy kórházi osztály ügyfélvárójában ültem, s fültanúja voltam a nyolchetes emberi élet kivégzési időpontja kihirdetésének. Amikor beszámoltam az eseményről feleségemnek, s megemlítettem, hogy megosztom élményemet a heti üzenet olvasóival is, ő megkérdezte: Jó, de milyen pozitív üzenete lesz akkor ennek?
Nem lesz, az emberi cselekedetnek az Édenkert óta soha nem volt pozitív üzenete, az csak halál illata volt a halálra. S ennek a valóságnak ismételt megértéséhez Istennek le kellett ültetnie engemet a váróterembe.

„Mert tudom, hogy nem lakik bennem, vagyis a testemben semmi jó (…) Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Rm 7,18-25)

 

Maradj a felszínen!

Írta: Horváth Mária

Dél-Amerika atlanti-óceáni partvidékén él egy hal, amelyik különbözik minden más haltól. A „négyszemű hal” abban különleges, hogy bár első ránézésre csak két hatalmas szemet láthatunk kidudorodni lapos fejének szélein, de a figyelmes szemlélő észreveheti, hogy szembogárból összesen négy jutott neki. Úszás közben feje teteje a víz felszínét súrolja, így szemeinek felső része kiáll a vízből. Vízszintesen osztott szemével a levegőben zajló történéseket éppen úgy nyomon tudja követni, mint azokat az eseményeket, amik a vízben történnek. Mindkét közegre élesen figyel, hogy nem maradjon le semmilyen mozzanatról.
*
A hitetlen ember egyetlen életteret lát, amiben él, de nincs tisztában azzal, hogy minden történésnek van lelki háttere, mennyei olvasata is.
A keresztyén hitből élő ember azonban Istentől a haléhoz hasonló megkettőzött látást kap. Kinyílik számára a világ, amikor érzékelése kibővül a lelki dolgok látásának ajándékával. Figyelheti a körülötte zajló eseményeket, amiket addig is látott, de már azt is felfogja, hogy a történéseknek van lelki, mennyei vetülete is. Észreveheti, hogy semmi sem történik véletlenül, mindennek célja van. És nem mindig az a legfontosabb, ami első ránézésre szemébe ötlik, hanem sokszor jelentősebb az események mögötti lelki történés – amiket esetleg csak később ért meg.

„Kész az én szívem, Istene, hadd énekeljek, zengedezzek lelkemből! (…) Mert nagy a kegyelmed, fölülmúlja az egeket, hűséged pedig a fellegekig ér!” (Zsolt 108,2-5)

 

“Menjünk el mind Betlehemig!”

Lukács 2,15

Betlehemig

Betlehemig? . Félútig sem jutottál!
Kötözve tart a nyáj, a föld, az üzlet,
vágyaid is más fényességhez űznek,
a régi hír egészen megkopott már.

Pedig a Fény zuhog, az angyalének
orkánszerű, az éjszakát betölti.
KÖZEL AZ ÚR! Fogytán időd, a földi,
ha majd lejár, az utak arra térnek,
s csak az a Fény, csak az a Szó kísér el:
NE FÉLJETEK! Csak JÉZUS vár az éjben.

 

MENNYEI ÉDES ATYÁNK!
A Te jeladásodra, hívásodra indultunk el valamikor a keskeny úton Feléd. Ne engedd, hogy félúton megrekedjünk, s csodáid meglátása, Orcád keresése helyett idegen fények vonzása térítsen el az úton. Kérünk, jőjj elénk az angyalok énekével, világosíts meg minket MEGVÁLTÓNK érdeméért.
Ámen.

 

Nyakunkon a karácsony

Erre a kifejezésre az interneten huszonkétezer találatot jelez a gépem – és ehhez még sok százezer, világhálót nem használó ember véleménye is csatlakozik: Nyakunkon a karácsony!

Egyáltalán nem méltó ez a vélekedés karácsony ünnepének szerzőjéhez, ugyanis, Atyánk, a karácsonyt nem fojtogatásnak szánta, hanem fellélegzésnek, megkönnyebbülésnek; tehát nem a nyakunkra, hanem a szívünkbe szánta.

Az ünnepet akkor érezzük a nyakunkon, ha nyakasok vagyunk. Nyakasságunk tünetei pedig ezek: azt gondoljuk, minden – megszelídítve: sok minden – rajtunk múlik. Kevésnek érezzük, amit Isten készített. Mivel a lecsupaszított karácsonyi történetet túl egyszerűnek, elcsépeltnek véljük, kényszert érzünk arra, hogy Isten kreativitását a sajátunkkal kiegészítsük, sőt: felülmúljuk. A betlehemi menü nem elég ízletes, az istálló díszei – ha voltak – nélkülöztek minden színharmóniát, ötletességet.

Az ajándék: természetesen, Jézus – ezáltal a legnagyobb. De akkor most mire rakjunk masnit? Jézus nem meglepetés, errefelé mindenki tud róla. Márpedig mi örömszerzés címen is szeretünk magunknak dicsőséget szerezni. Milyen bizsergető érzés, amikor azt a csomagot bontják, amit mi állítottunk össze, majd elmondhatjuk, mennyit talpaltunk utána, mire sikerült az utolsó darabot megkaparintanunk.

A karácsony előtti pánik-közeli érzésnek van keresztyén változata is. Ha nem is kürtöltetünk magunk előtt, azért bizalmasainknak elmondhatjuk, hogy rengeteg előmunkálattal jár egy tartalmas gyülekezeti karácsony megszervezése: számtalan látogatás és telefon, késő délutánba nyúló próbák! Majd éjszakánként készülés és az elmaradhatatlan fejtörés: Vajon mit felejtek majd el? Talán éppen ezért érezzük nyakunkon a karácsonyt, mert saját ötletességünket és saját áldozatvállalásunkat helyezzük középpontba. Pedig Isten embermentő ötletességét és áldozatvállalását lehetetlenség, de nem is dolgunk felülmúlni.

A mindenséget egyensúlyban tartó Isten talán még a mi ünnep előtti feladatsorunkat is meg tudná oldani? Ehhez viszont igyekeznünk kellene a fontossági sorrendet őrá bízni. Kérjük bátran, juttassa eszünkbe, ami a mi dolgunk! Adjon társat abban, amihez kevesek vagyunk! Engesztelje meg a sértődötteket, nyissa meg a begubódzottakat, és sokasítsa meg a keveset…

Még mindig, most is érzem a fojtogatást. Nehezen hiszem el, hogy a karácsonynak nem kell a nyakam köré fonódnia. Bízni szeretnék Isten rendezésében! Minden tekintetben. De most sietnem kell, kezdődik a próba…

Bálint Józsefné / Pécel

Biztatás az Úrba vetett bizalomra: „Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,6)

 

“…szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett…”


(Fil 2,7)

Egyszer, még az őskeresztyénség idejében, egy vértanú ezt mondta egy pogány királynak, aki őt hite miatt szorongatta: “Hatalmadat, ó király, ugyan növelheted, de ne feledd, sohasem ülhetsz magasabbra a fenekednél.” Ezt a bátor humorérzéket ajándékozza nekünk Jézus Krisztus, ha megfelelő alázattal végre rájövünk arra, hogy nem az a hatalmas, aki hatalomra tör, hanem aki le tud mondani a ha-talom kísértéséről. Gondolj csak a mostanság népszerűvé vált könyvre és filmre A gyűrűk urára, az is ezt sugallja: iszonyú kísértés a hatalomvágy és az erő igézete, de a legnagyobb erő titka mégis a hatalomról való önkéntes lemondásban van.

Jézus lemondott mennyei és isteni hatalmáról, önként alávetette magát az emberi lét korlátainak, rabszolgai formát vett fel, mert annak, aki Isten, már önmagában is rabszolgaság embernek lenni.
Persze ez ma nem divatos, amikor mindenki érvényesülni akar, sikeres akar lenni, és lenéznek, ha te is nem vagy ilyen.
De gondold meg, ha Isten nem lenne ilyen alázatos, soha nem “alacsonyodna” oda, hogy rajtunk könyörüljön, vagy velünk egyáltalán szóba álljon.
Valaki, aki egy szörnyű bűnt követett el, kétségbeesetten vallotta meg azt egy öreg és istenfélő bölcsnek:
– Nem tudom, hogyan merészeljek egy ilyen szörnyű bűn után bocsánatot kérni Istentől… – sopánkodott neki.
– Miért ne kérhetnél bocsánatot – mondta az öreg -, hiszen Isten alázatosabb nálunk embereknél.
(Horváth Levente)


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Új éneket írtam nekik, melyet a szeretet húrjain kell eljátszaniuk 2018. szeptember 7. Gyermekem, ma ismét az irántad érzett állandó szeretetemről szeretnélek biztosítani téged. Szívem lilioma, Én vagyok a te lelkednek Őre. Megóvlak a bűnösök sorsától, hogy ártatlanul élhesd az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Álságos nemzedék! Száműztél Minket az életedből 2018. június 18. Uram? Én vagyok. Emeld fel a szívedet szüntelenül Hozzám! Sohasem foglak elhagyni száműzetésedben. Lelked továbbra is megkapja nemes utasításaimat, hogy egyre jobban megismerd akaratomat. Együtt fogunk dolgozni, galambom. Műveim meg fogják … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket 2018. május 31. Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Szeretetemet zene, költemények és erények által fogom kinyilvánítani 2018. április 27. Áldott legyen az én Uram, aki megmentett az eltévelyedéstől és az eleséstől, és feltörte kalitkámat, kiszabadított, hogy elrepülhessek a Megtévesztő elől. Segítségünk Jahve Szent Nevében van, aki a legkegyelmesebb, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Én vagyok a te Lelkivezetőd és Tanácsadód 2018. január 16. Ó, Uram, Te egyedül csak engem ajándékoztál meg azzal a rendkívüli adománnyal, hogy Mennyei Udvaraidban lehetek, ahol maga Jahve nevelt és tanított engem, és én bármikor, amikor csak akarom, szólíthatlak … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Boldog az az ember, aki Szavaimon elmélkedik, és kinyitja szívét, hogy befogadjon engem 2017. december 11. Gyermekem, dicsérd háromszorosan Szent Nevem! Ne törődj azokkal, akik megvetnek és semmibe vesznek! A gonosz természet tönkreteszi az embert. Csak annak szentelj figyelmet, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát 2017. november 29. Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. május 30. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! A világ megtisztítása már folyamatban van. A rengeteg természeti katasztrófa ezt jelenti. Készüljetek, mert hamarosan kiárasztom rátok a Szentlelket, Akinek világosságában meglátjátok egész életeteket. Mindenki látni fogja gondolatait, szavait és cselekedeteit. Ha ez megegyezik törvényeimmel, akkor életszentségben éltek, és nincs mitől félnetek. Rátok mondtam: „Emeljétek föl fejeteket, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. április 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Imára hívlak fel benneteket. Imádkozzatok még többet, mert mondom nektek, az ima megbénítja a sátánt. Haladékot kaptok Atyám irgalmas szívétől, mert nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Az ima kulcs a békéhez és az üdvösséghez. Leesdi a kegyelmet, megnyitja […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Nagyböjt 2019 2019 03. 02. Szűzanya ! Gyermekeim! Hamarosan kezdődik a nagyböjti időszak. .Arra kérlek benneteket, hozzatok még több áldozatot, mert oly nagy a baj, mindenhol, különösen a családokban. Csatlakozzatok a plébániátok rózsafüzér társulatába, és imádkozzátok Velem együtt a rózsafűzért. Így alkossatok egy hadsereget, mert csak így tudok segíteni nektek. Minden közösségi összejövetelen imádkozzatok egy […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 26. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Arra vágyom, hogy minden ember szívébe betérjek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, a hétköznapokban éppúgy, mint a vasárnapokon és az ünnepnapokon. Kizárólag rajtatok múlik, hogy befogadtok-e, vagy csak vasárnap szakítotok Rám időt. Ó, ha tudnátok, mekkora kincs vagyok: maga az Isten száll le közétek, magát az Istent fogadjátok szívetekbe, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Antikrisztus Róma városában 2019. 03. 03, Vasárnap Az Úr és az ő szeretett édesanyja egy olyan helyre vezetett, ahol az Egyház legmagasabb rangú bíborosai, püspökei és papjai gyűltek össze a hamispróféta jelenlétében, aki Szent Péter katedrája előtt állt. Mindenki kezében egy tekercs volt, melyben a saját aláírásaik is szerepeltek. Láttam az Antikrisztust, ahogyan végig […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 2. Váratlanul ezt a kérdést hallottam a lelkemben: Amikor Jézus a földön élt, ott volt-e a Mennyben? Jézus válasza: „Mindig is Atyámmal voltam Istenségemben. Azért vonultam el imádkozni, hogy emberségemben is Atyámmal legyek.” Szentírási megerősítés: Lukács 4, 14-15: „Jézus tanított” 2019. március 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Észrevettétek, hogy már ritkábban szólok […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Gyertyaszentelő Boldogasszony 2019. 02. 02, Szombat Többen elmentünk a Szent Korona elé, hogy a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ismét felajánljuk országunkat Istennek. Az Úr korábban elmondta, hogy Mennyei Édesanyánk ünnepein különösen megnyílik az Ég a kegyelmekre. A felajánlás pillanatában láttam Jézust a kereszten, és a kereszt alatt Magyarország térképe helyezkedett el. Hazánk határai körül hatalmas felhők […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát. Drága […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanyának felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek 2019. 01. 01, Kedd Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. január 2. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Bízzon Bennem nagyon! Bizalma mértékében adom neki kegyelmemet. Csodákat fog megtapasztalni életében. Mindig vele vagyok és gondoskodom róla. Most fogom megszabadítani végérvényesen. Megáldom őt Szívem gondviselő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentírási megerősítés: Máté 26, 52: „Jézus szólt”