‘Hamis béke’ kategória archívuma

Burke: hamispróféta “bolondnak” nézi a Dubia bíborosokat?

A Dubia, amelyre Ferenc pápa nem hajlandó válaszolni, “alapvető kérdéseket tesz fel” – mondta Raymond Burke bíboros a pozsonyi beszédén április 27-én.

A bíboros hozzátette: “Ha mi, bíborosok, az Amoris Laetitia szövegét olvasván tettük fel ezeket a komoly kérdéseket, akkor – hacsak nem néznek minket bolondnak – mások is feltették magukban ezeket a kérdéseket.”

Burke bíboros továbbá megcáfolta Rocco Buttiglione olasz filozófus érvét, miszerint a házasságtörők bizonyos körülmények között lehet, hogy nem is követtek el bűnt.

A bíboros elmagyarázta, hogy egyedülálló esetekre fel lehet ezt hozni, azonban a halálos bűnnel való életnél nem.

Kiemelte, hogy amennyiben az elvált emberek ismét újraházasodnak, akkor “a házasság mégsem felbonthatatlan”.

Azonban az egyház házassággal kapcsolatos tanításait a történelem során mindig is támadták, azonban “a katolikus egyház az egyetlen egyház, ami hű maradt az Úr tanaihoz.”

Burke elmesélt egy történetet egy New York-i papról, akinek 2014-ben a következőt mondta egy lutheránus lelkész: “Mi régen feladtuk azokat a tanokat, de mindig arra számítottunk, hogy a katolikus egyház majd fenntartja őket.”

https://gloria.tv/article/UwVkqfwg9EfR3miiMfeKN9njP

a

Furcsa társaság: hamispróféta a meleg- és halál párti Katy Perry aktivistával találkozott.

 

A 33 éves amerikai Katy Perry énekesnő a Vatikán “United to Cure” konferenciáján beszélt. A konferenciát a Kultúra Pápai Tanácsa szervezte, április 26-tól 28-ig tartott.

Szombaton Ferenc pápa fogadta az énekesnőt a 41 éves Orlando Bloom színésszel, akivel Perry jelenleg együtt él.

Perry saját bevallása szerint egy “feminista és meleg-jogi aktivista”, több melegekkel kapcsolatos díjat is kapott. Többféle ünnepségen is énekelt, mint pl. a halál párti Hillary Clinton elnöki kampányában.

A megbotránkoztató énekesnő jogi vitába keveredett a Mária Szeplőtelen Szíve apácákkal Los Angelesben; meg akarták akadályozni, hogy Perry megvásárolja az egyik birtokukat. Az egyik nővér, a 89 éves Catherine Holzman ráadásul elhunyt a bírósági meghallgatás során.

Évekkel ezelőtt Perry azt mondta egy videóinterjúban, hogy “eladtam a lelkemet az ördögnek”.

2016-ban 10.000 dollárt adományozott

a Planned Parenthood abortuszhálózatnak, a rajongóit pedig ugyan erre bátorította.

 

https://gloria.tv/article/PjWRRmNhxAvg4QhqDiLjdh3N8

http://metropolita.hu/2017/10/lady-gaga-megbantam-hogy-sotet-illuminatus-eroknek-adtam-el-a-lelkem/

Katy Perry I sold my soul to the devil

https://www.youtube.com/watch?time_continue=17&v=SPvtGvGtOzM


Keresztes Imahadjárat 117. imája Azokért, akik eladták a lelküket

Legdrágább Jézusom, Neked szentelem a következő lelkeket: – itt sorold fel őket – és mindazokat, akik cserébe a hírnév jutalmáért, eladták a lelküket.

Szabadítsd meg őket fertőzésüktől. Tartsd távol őket az Illuminátusok fenyegetéseitől, akik felfalják őket. Add meg nekik a bátorságot, hogy félelem nélkül távozhassanak ebből a gonosz rabságból.

Vedd őket Irgalmas Karjaidba, és tereld vissza őket a Kegyelem Állapotába, hogy alkalmasak legyenek megállni Színed előtt.

Istenséged által segíts nekem, hogy ez az ima elkobozza a Szabadkőművesektől a Sátán által örökbefogadott lelkeket.

Szabadítsd meg őket bilincsektől, amelyek fogva tartják őket, és amelynek következménye egy szörnyű kínszenvedés lesz a Pokol kamráiban.

Segíts nekik a választott lelkek szenvedései által, imáim és Irgalmad által, hogy az első vonalban legyenek, készen arra, hogy belépjenek az Új Béke Korszakának Kapuján – az Új Paradicsomba. Könyörgök Hozzád, szabadítsd ki őket fogságukból. Ámen.

a

A (korrupt) német püspökök ” el akarják töröltetni a cölibátust”

Ha a 2019-es amazonasi szinódus elhozza a házas papokat Brazíliában, akkor a német püspökök “nyilván” azt kérik majd Ferenc pápától, hogy az ő országukban is töröljék el a cölibátust – mondta a meleg párti osnabrücki Franz-Josef Bode püspök az álhíreket terjesztő ARD állami televíziócsatornának.

Bode hozzátette, hogy a püspökök “más okot” hoznak majd fel a cölibátus eltörlésére, mint a brazilok.

A második vatikáni zsinat előtt a német egyházkerületek 557 embert szenteltek pappá 1962-ben. Ez a szám mindössze csak 76 volt 2017-ben. A müncheni egyházkerület bejelentette, hogy a plébániákat laikusok is vezethetik.

A német egyház egy zsúrrá változtatta a Jézus Krisztus által létrehozott katolikus egyházat. Elárulta a katolikus hitet és erkölcsöt, egy halott egyházzá téve magát, amit csak az éves 6 milliárd eurónyi egyházi adó tart életben.

https://gloria.tv/article/3owtpVvKKUy242TbBqCzt7nuW

a

Hamispróféta törölné a Bibliát, és egy új létrehozását javasolja. Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva.

“Ferenc pápa törölné a Bibliát, és egy új létrehozását javasolja.
/abril 2, 2018 Sr. Lobo biblia, pápa Ferenc/
Ferenc pápa ma megdöbbentette a világot azzal, hogy a Biblia teljesen elavult, és radikális változást igényel, így a Bibliát hivatalosan törölnék, és bejelentették a gyülekezet legmagasabb személyiségei közötti találkozót, ahol helyébe új név és új tartalom lép majd. Néhány nevet már figyelembe vettek, pl: “Biblia 2000”.
“Nem próbálkozhatunk tovább egy teljesen új világban egy olyan könyvvel, amely több ezer éves. Elveszítjük a követőinket, ezért egy lépéssel tovább kell lépnünk az egyház korszerűsítésének lehetőségeiben, hogy újraírjuk Isten szavát, még akkor is, ha az Ótestamentumban vannak bizonyos részek, amelyeket jobb, ha nem ismétlünk meg. ”
A hírek bombaként hatnak legkonzervatívabbak számára, akik ezt az elképzelést Ferenc pápa őrülete végleges nyomának tekintik.”

http://thereisnews.com/pope-francis-cancels-bible/

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva.

Nyomtatóbarát változat

2014. március 11. kedd, 20:39

Drága gyermekem, amikor megszültem Fiamat, ez azt jelentette, hogy nemcsak az Emberfiát, a Világ Megváltóját hoztam a világra, hanem egy új kezdetet is. Drága szeretett Fiam születése megváltást hozott a világnak, és az emberiség egy nagyon különleges Ajándékot kapott. Ezt az Ajándékot elutasították, de az emberiségnek még ma is a javára válik, mivel nagyon sokan elfogadták az Igazságot.

Fiam születése az Ő Földi Egyháza születésének volt az előhírnöke, és mindkettőt én hordoztam, az Úr egyszerű szolgálóleánya. Én, a Napba öltözött asszony leszek az, akit Fiam Egyházával együtt a pusztába fog száműzni a kígyó. Minden velem, az Isten Anyjával kapcsolatos nyomot el fognak törölni. A nekem tulajdonított jelenéseket nevetségessé fogják tenni, és a Fiam Egyházában lévő ellenség arra fogja utasítani az embereket, hogy utasítsanak el minden ezzel kapcsolatos hiedelmet. Aztán Fiam Egyházát félre fogják dobni mindazokkal együtt, akik Krisztus hűséges követői. A Szentmiséket meg fogják szüntetni, és amíg mindez történik, a kígyó szétszórja az ő szolgáit, akik helyet fognak követelni maguknak minden Keresztény Egyházban. Ez a hatalomátvétel olyan méreteket fog ölteni, hogy az emberek, az igaz hívők, annyira meg fognak döbbenni, hogy túlságosan félni fognak felállni és kifogásolni azt a megszentségtelenítést, amelyről tanúskodniuk kell, mert félteni fogják az életüket.

Ez alatt az idő alatt, Fiam Maradékai össze fognak gyűlni minden nemzetben az egész világon, és e fertőzés szörnyű időszakának idején vezetni fogják az elveszetteket és az összezavarodottakat. Ez a Hadsereg olyan nagy hatalmat fog kapni a gonosz felett, amelynek ott szemtanúi lesznek, ami egykor Fiam Egyháza volt. Ők, a Szentlélek Ereje által az Igazságot fogják hirdetni – az Igaz Evangéliumot –, az Igaz Igét, amely a Szent Bibliában adatott a világ számára. A Keresztény Egyházakban a csalók nyíltan fogják támadni a Bibliát, és meg fognak kérdőjelezni minden olyan Tanítást, amely a bűn veszélyeire figyelmeztet. El fogják ferdíteni annak tartalmát, és egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva, elrejtve a Kereszt szimbólumában.

A hitetlen külvilág számára ez úgy fog tűnni, mintha egy forradalom lenne, egy olyan, amely magával ragadja őket, és azokat fogja megszólítani, akik elutasítják Isten Létezését. Sok nemzetben nagy ünnepségek veszik majd kezdetüket. Ezek az ünnepségek a globális egység és az emberi jogok ünnepének nevében a minden erkölcsi elkötelezettségtől való szabadságot fogják üdvözölni.

Azok, akik Fiam Maradék Hadseregét fogják vezetni, Jelenlétének Fényét egy világítótoronyhoz hasonló magasságra fogják emelni. Ez a Fény továbbra is vonzani fogja mindenhol a lelkeket, annak ellenére, hogy a pogányság minden egyházban, minden hitfelekezetben terjedni fog, kivéve a két tanút – a Keresztényeket és a Zsidókat -, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Akaratához.

Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld fölött. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de nem fogják ismerni az idő, az órát, és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve fel van sorolva az Élők Könyvben, össze lesznek gyűjtve.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ ne utasítsa el a felkészülést, amelyre szükség van, még mielőtt az emberiség megláthatná Fiam Arcának Fényét.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja.

http://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=vil%C3%A1gegyh%C3%A1z

“Nincs tűz a pokolban” – a londoni bíboros mellőzi az evangéliumokat

“A pokol nem létezik” – Ferenc pápa megerősíti, hogy eretnek

”Non esiste un inferno”, azaz “A pokol nem létezik” – mondta Ferenc pápa barátjának, a katolikus ellenes La Repubblica lap Eugenio Scalfari újságírójának.

A pápa azt mondta, hogy a rossz lelkeket “nem büntetik meg”. A bűneit megbánó lelkeknek megbocsátanak és a Mennyországba kerülnek; “De azoknak, akik nem bánják meg bűneiket, nem lehet megbocsátani, ők eltűnnek. A pokol nem létezik. A bűnös lelkek egyszerűen eltűnnek.”

Ferenc pápa véleménye megegyezik a Jehova tanúi nézeteinek.

Azonban az egyház Jézus Krisztussal együtt kimondja, hogy a rossz lelkek “örök tűzben fognak égni; És bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás”.

A katolikus egyház Katekizmusa szerint az “egyház tanítása megerősíti a pokol és az örökkévalóság létezését”.

A westministeri Vincent Nichols bíboros azt mondta a BBC-nek a pokollal kapcsolatban, hogy “a tűz és a kénkő soha sem volt része a katolikus tanításnak”. A bíboros azt állítja, hogy ezek csak az ikonográfiából származik.

Nichols egy kalap alá vette Lenint, Hitlert vagy a dresdeni mészárost, Churchillt a szentekkel, ezzel arra utalt, hogy a pokol üres, pedig Krisztus Máté 26:24-ben azt mondta, hogy Júdás a pokolban van.

Nichols nem tudja továbbá azt sem, hogy Máté 13:50-ben Krisztus “tüzes kemenczét” emleget, ahol “tüzök el nem aluszik”.

Szent János a Jelenések könyvében a pokolt olyan helyként írja le, ahol a gonoszt “kínoztatik tűzzel és kénkővel” (Jelenések könyve 14:10-11) a “tűznek tavába” (Jelenések könyve 20:14-15).

Máté 7:13-14-ben Krisztus azt mondja: “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” – ezzel utalva arra, hogy sok ember megy a pokolba.

A hiedelmet, miszerint a pokolban nincs fizikai tűz, az 1950-es években találták ki Németországban.

https://gloria.tv/article/eThc72LbNzAY2Rvj3py2j8LSn

Az egyik pápa kitúrta a másikat, akit nem kellett volna kitúrni.

MI A KÜLÖNBSÉG A KÉT PÁPA KÖZÖTT?

A legfontosabb különbség – amit soha nem hangoztatnak -, hogy az előző pápa német volt, az utóbbi pedig zsidó és azok közül is a legrosszabbik fajtából.

Még egy nagy különbség van a két pápa között. A régi valójában házi fogságban van. Nyilatkozhatna fontos dolgokról, de ez meg van tiltva neki. Míg a mostani nyálas pápa minden nap teleordítja a világot főleg politikai állásfoglalásaival. Köztük a nemzetközi bűnözők támogatásait sem hagyja ki a vérlázító szövegeiből. Persze a katolikus világegyház nagyon megosztott, mint mindig. Itthon például “kussolnak” a püspökök a pápa ténykedéseiről és megbotránkoztató szövegeiről.

Persze öt év óta csak-csak kiderült miért dobták ki Benedek pápát a székéből? Most már világos az, hogy azért menesztették, mert azokra a piszkos világpolitikai feladatokra, amire Ferec pápa vállalkozott, arra ő nem lett volna sem alkalmas, sem képes. Hát igen…

https://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%A9t-p%C3%A1pa-vatik%C3%A1nban

Hamispróféta vissza nem fordítható reformfolyamatok-A 2019-es Amazonas-szinódus nős papokról akar tárgyalni

Bergoglio nagy eltökéltséggel készíti elő jövő év októberére az ú. n. Amazonas-szinódust. És ahogy korábban, a család-szinódusnál, ennek az eredménye is már most készen van: a papi nőtlenség eltörlése. A forgatókönyv teljesen egyértelmű, mégis úgy tűnik, hogy most sem akarja senki elhinni.
A támadás mögött megint egy német nyelvű sugalmazó áll: a válás és a második házasság letagadott, de gyakorlatilag elfogadott elismerését a sváb Walter Kasper erőltette, a papi nőtlenség eltörlését az osztrák Erwin Kräutler.
Baldisseri „bíboros” már Bergoglio Dél-amerikai útja előtt bejelentette, hogy Bergoglio látogatásának fő célja az Amazonas-szinódus előkészítése. Puerto Maldonado „püspöke” Bergoglio megérkezése előtt egy találkozón kijelentette, hogy az Amazonas-lakóinak saját magukat kell evangelizálni, de ez nem egy spontán mozgalmat jelent, hanem olyat, amit Róma irányít a háttérből. Ez elsősorban a REPAM szervezeten keresztül történik, melyet már 2014 őszén az Amazonas-szinódusra való tekintettel alapítottak meg, s melyet Hummes „bíboros” és Kräutler „püspök”, két elkötelezett cölibátus-ellenző kontrollál.

Peruban az Amazonas-szinódus előkészítését szolgáló találkozóra az indiánokkal tartott „mise” után került sor, azt követően, hogy Bergoglio felvázolta az ökológiai irányvonalat és a környezetbiológiai rendszer megmentését szolgáló tervet – írja Franca Giansoldati újságírónő, Bergoglio egyik híve. Az Amazonas-szinódusnak nem csak az lesz a feladata, hogy a térség ökológiai helyzetéről tárgyaljon, hanem a nős papok felé nyitásról is: vagyis lehetővé tegye szolid keresztény kiképzéssel rendelkező nős férfiak számára, hogy a bennszülötteknek „misét” mutathassanak be.
Kräutler „püspök” a Messaggero lapnak adott interjújában ezt azzal indokolta, hogy a „II. Vatikáni Zsinat” leszögezte, hogy egyetlen keresztény közösség sem épülhet fel, melynek gyökerei vagy központja nem az eucharisztiában van. Ezért meg kell vitatni azt a helyzetet, melyben emberek milliói (?) paphiány miatt vannak kizárva a vasárnapi „misékből” [valójában csak mintegy 250-300 ezer főről van szó, nem milliókról; s akit érdekel, hogy a civilizáció milyen fokán élő emberek ők, az nézze meg a katholisches.info weboldalon az e cikkhez készített fotókat].

De, tette hozzá Kräutler a szokásos magyarázatot: „Nem a cölibátus megkérdőjelezéséről van szó.” Kräutler tovább: „A cölibátus egy férfi vagy egy nő döntése, akik szabadon döntenek ezen életforma mellett. A cölibátusnak óriási értéke van, ha szabadon választják.” [Miért, egy férfi nem szabadon dönt arról, hogy pap akar lenni? Ezzel mindaz mellett dönt, ami a papságot jelenti, benne a cölibátus mellett is. Ugyanúgy, ahogy egy sportoló, ha olimpiai bajnok akar lenni, rengeteg lemondást és áldozatot vállal, hogy célját elérje. Ha ezeket az áldozatokat nem hozza meg, akkor nagy valószínűséggel nem lesz bajnok, ezt senki nem támadja meg?]
Ezután elmondta, hogy Bergoglio 2014. április 4-én privátaudiencián fogadta, ahol felvázolta neki a helyzetet. Bergoglio azt felelte, hogy „bátor válaszokat vár a püspököktől”; és én „úgy gondolom, hogy az Amazonas-szinódus alkalmas pillanat ezeket a bátor javaslatokat előterjeszteni”.

Kräutler miközben azt állítja, hogy nincs szó a cölibátus eltörléséről, valójában arról beszél, hogy azokat a papokat, akik továbbra is cölibátusban akarnak élni, nem fogják házasságra kényszeríteni. Hogy milyen messze távolodott Kräutler és a zsinati szekta a szentelési- és oltárszentség fogalmától, azt a szekta mostani törvényére való állandó utalás is bizonyítja. Ugyanis évtizedek óta azt állítják, hogy a papok nőtlensége csupán az egyház törvénye, ami ezért változtatható. Ezzel szisztematikusan és tudatosan azt takarják el, hogy a cölibátus éppen hogy nem csak az Egyház egyik törvénye, hanem a szentségi papság szerves, konstitutív része: közvetlenül Jézus Krisztus példájára megy vissza, aki nőtlen volt, és az apostolok példájára, akik – bár nagyrészt nősek voltak, amikor őket Jézus kiválasztotta – utána éppen Jézus példáját követve maguk is önmegtartóztatóan éltek. A hagyomány ezt ennél világosabban nem magyarázhatná meg.
A latin egyház mindazon egyházak között, melyeket Róma Krisztus egyházaként ismer el (a Rómával egyesült keleti egyházakat), az egyetlen, ami a szentségi papságot kétezer éven át teljes egészében meg tudta őrizni. Mind a többinek ez csak részben sikerült. A többi keresztény felekezetnek pedig egyáltalán nem.
Csalfa módon azt a látszatot keltik, hogy pusztán a világ egyik, indiánok lakta, elhagyatott táján kialakult szükséghelyzetről van szó. A REPAM-képviselők azonban nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy az, ami az Amazonas vidékén érvényes, a világ más területein is alkalmazható. Ezt Baldisseri „bíboros” is megerősítette.

Az Amazonas-szinódus mögött az egyházi 68-asok régi követelése áll. Az Amazonas kerülő útján kell Európában és Észak-Amerikában végre elérni, ami a 68-asoknak 50 éven keresztül nem sikerült. Kräutler dicshimnusza a cölibátusra csupán kenetteljes szóbuborék azok megtévesztésére az egyházban, akik egyébként is szívesen hagyják magukat megtéveszteni.
Hogy Kräutler valójában mit gondol a cölibátusról és a papságról, azt ő maga árulta el 2014-ben az osztrák Die Presse újságnak. Ezt mesélte el: 2012-ben beszélt Ratzingernek a mise nélkül maradt indiánokról, mire azt a tanácsot kapta, hogy imádkozzék papi hivatásokért. Kräutler válasza így hangzott: „Ebben nem veszek részt.”

Teljesen nyilvánvaló, hogy Bergoglio visszafordíthatatlan reformfolyamatokat akar bevezetni, miként ezt 2015. óta ő maga többször megerősítette. 2015. márciusában Aurelio Mario Poli „bíborosnak”, Buenos Aires-i utódának az érseki székben egy levélben ezt írta: „Az »egyház« reformja irreverzibilis. 2017. májusában kijelentette: „A vatikáni média reformja irreverzibilis.” 2017. augusztusában Bergoglio beszédeinek írója, Victor Manuel Fernandez „érsek” ezt írta egy tanulmányban: „Igen, Bergoglio az Amoris laetitia-val visszafordíthatatlanul változtatta meg az »egyház« fegyelmét.” 2017. augusztus 24-én Bergoglio a liturgistáknak adott audiencián ezt mondta: „A liturgia reformja irreverzibilis.”
Meglepően sok merev visszafordíthatatlanság egy olyan valaki részéről, aki annyira masszívan bírálja a változni, változtatni nem akarást, mint Bergoglio. Vajon a jövő évben is irreverzibilis folyamatot fog elindítani a papság nőtlenségével kapcsolatban? Sok, nagyon sok indok szól e mellett.

 


Ezt a cikket azok miatt fordítottam le, akik azzal áltatják magukat, hogy Bergoglio után megint minden rendbe jön, csak őt kell kibírni. Nos, Bergoglio nem buta, pontosan tudja, hogy ez a veszély kis mértékben ugyan, de fennáll, ezért hoz radikális, vissza nem fordítható változtatásokat, és ezért cseréli le a régi gárdát saját embereivel. Feltételezhető, hogy ezt a két feladatott tűzte ki maga elé, és/vagy e kettővel bízták meg irányítói. Egy biztos, Isten közvetlen közbelépése nélkül a katolicizmus helyzete csak romlani fog, mind Bergoglio alatt, mind Bergoglio után. És akik sokáig várakoznak a zsinati vonatról való leugrással, azokat a zsinati szekta egészen biztosan be fogja teljesen kebelezni, majd maga alá fogja temetni, már csak azért is, mert ellenálló erejük a zsinati szektával való együttmenetelésük miatt minden nappal csökken.

(forrás: www.katholisches.info – 2018. január 22.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1701/irreverz.htm

“Félelmetes és baljós” jel tűnt fel, amikor Ferenc meglátogatta a vatikáni botrányos Betlehemet .

Valóban jel azok számára, akik lelki szemeiket látásra használják.



A Vatikán “szexuálisan szuggesztív” betlehemi jászla aggasztó kapcsolatba hozható az olasz LGBT aktivistákkal c. írásunkban felvetődött a kérdés, hogy vajon mond-e valamit Ferenc pápa az idei vatikáni betlehemi jelenetről – amely egyértelmű főhajtás volt az LGBT lobbi felé – amikor az Újév első napján odalátogat? Ez a kis rövid cikk megadja a választ.

Természetesen nem szólt egy árva szót sem, hanem ehelyett megáldotta, és kuncogott egyet, amikor a förtelmes és szentségtörő Betlehemért felelős néhány magas méltóság körbevezette.

És mégis történt valami baljóslatú és hátborzongató dolog azon az estén.

Pontosan akkor, amikor a pápa elhagyta a Szent Péter Bazilikát és odament a Betlehemhez a Szent Péter térre, mintegy 500 sirályból álló civakodó madársereg röppent fel a bazilika mögül és kezdett körözni a Betlehem fölött.


Ott ajzottak a Betlehem fölött, pontosan annyi ideig vijjogtak és rikoltoztak, amíg a pápa a bazilikától a Betlehemhez ért. Azután eltűntek a csaknem teleholdas éjszakai égen.

Sokan várták kíváncsian , mit fog szólni a pápa a Betlehemhez. A Facebook letiltotta a betlehemi meztelen figura képét posztoló felhasználókat, és amikor a LifeSite kinyomozta, hogy az ötletgazda Montevergine-ből jött, abból a városból, amely szoros kapcsolatokat ápol az LGBT közösséggel, világossá vált a mocskos jelenet háttere.

Az atlétakülsejű meztelen figura látszólag a szegény embert jelentette, az irgalmasság hét testi cselekedete közül az egyiket (felöltöztetni a ruhátlant), további döbbenetes figura abban a jelenetben, amelynek normálisan a tisztaságot és az ártatlanságot kellett volna kifejeznie, egy lepedőbe burkolt hulla (elégetni a halottat) és egy lefejezettnek tűnő fej volt a vasrács mögött (meglátogatni a bebörtönözöttet).

Az, hogy a pápa nem szólt egy szót sem a Betlehemről, amely még a téren posztoló olasz rendőrnek sem tetszett, és “különösnek” mondta, nem meglepő, mivel hetekkel korábban látta és jóváhagyta a tervet.

És a mindenféle szemetet eltakarító, rövid időre megjelenő sirályok sem számítanak újdonságnak a Szent Péter téren Ferenc pápasága alatt.

A környező téren és az oszlopsorok alatt a járókelők is döbbenve tapasztalják a rendszeres éjszakai zavart és romlást. A sirályok megszállják az Egyház központját és lecsapnak a szemétre, romhalmazt és szemetet hagyva maguk után a járdákon és az utcákon.

Ugyanis a hajléktalanoknak megengedett a boltívek és a gyalogjárdák között tanyázni, pontosan szemben a Szentszék sajtóirodájával. Gyakran berúgnak és rendbontóan viselkednek, időnként fenyegetik a bazilikát lefényképezni szándékozó turistákat.

A pápa törődése a szegényekkel és a hajléktalanokkal nem abban nyilvánul meg, hogy felemelné őket az utcáról, hanem ehelyett megteremtette a hajléktalan kultúrát a Vatikán körül.

Sokan “apokaliptikusnak” mondják ezt a nyomorúságos képet.

És ez az általános szemét és romhalmaz, a Vatikán fölött keringő vijjogó, rikoltozó madarak talán ennek a pápaságnak nagyon szimbolikus jelentését adják, azt, hogy az Egyházat a halál felé vezeti.

És miközben a – mind fizikai, mind erkölcsi – romlás és a hanyatlás folytatódik az Egyházban, igazán senki sem szólal fel az érdekében és nem siet a segítségére.

forrás: www.lifesitenews.com

A hamispróféta még a karácsonyt is a kereszténység elpusztítására törő muszlim seregek útjának egyengetésére használja fel.

A szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni “kényszerülő” milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa Szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén.


A katolikus egyházfő azt mondta, a népét, otthonát, földjét elhagyó
Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki “akaratán kívül hazája és szerettei elhagyására kényszerül”.
 
(Szent József a legalázatosabban követte az Isten által küldött angyali
üzenetet, fogta Máriát és a Kisdedet és oda ment, ahová a Szentlélek
vezette őket).
 

Ferenc pápa azt mondta, a gyermeküket váró Józsefnek és Máriának nem volt sem kényelmes, sem könnyű az útja: “szívük tele volt reménnyel a születendő gyermek miatt, lépéseikre viszont az otthonukat elhagyni kényszerülők bizonytalansága és veszélyérzete nehezedett”.
 
(Szerényen megjegyezném, Szent Józsefet álmában, az Úr angyala figyelmeztette. A
Szent Család menekülése egy lapon nem említhető a sok ezer erőszakos muszlim bevándorlók Európába való beáramlásával. A párhuzam teológiailag és történelmileg, történetileg is teljes képtelenség.)
 

A mai világban a menekülésre kényszerülők is tele vannak reménnyel a
jövőre nézve, de gyakran az egyszerű életben maradásért hagynak hátra mindent és kelnek útra, mivel “túl akarják élni korunk Heródeseit, akiknek hatalmuk és gazdagságuk növelésére nem jelent problémát, hogy ártatlanok vérét ontsák”.
 
(Korunk Heródesei pont azok a vezetők, akik a kereszténységet tűzzel, vassal
akarják “kipusztítani, pont a “nagyszerű ” menekülésre kényszerülők” befogadásával. Totális tévtanítás. Az ártatlanok vére pedig legtöbbször most már a keresztények vére.)
 
Az egyházfő kifejtette, a szent család csupán egy jászolban talált helyet, mivel máshol nem fogadták be őket: “Isten fia egy istállóban születik, sötét szegletében egy városnak, amelyben nincsen hely befogadni a messziről érkezettet”. Adjunk helyet társadalmunkban, ne féljünk az embertársainkkal való kapcsolattartástól, senki se érezze, hogy ezen a földön nincsen számára hely! – mondta Ferenc pápa.
 
(Ez pedig a humanizmus és a tolerancia átkos felmagasztalása. Egy szó sincs a megváltóról, a világ Világosságáról.)

 

 
Arra kérte a betlehemi gyermeket, hogy “sírásával ébressze fel korunk emberét a közönyből, nyissa fel szemét mások szenvedése előtt”.
 
(A betlehemi gyermek sírása,igen a sírása kevés a megváltáshoz. Itt az Atya akarata szerint Jézus Krisztus emberré lett, Mária IGEN-je után, az Ige Testté lett. Az Ő szenvedése és kereszthalála ez nyissa fel korunk emberének a szemét a közönyből!)

 

 

Ne féljetek! – idézte Ferenc pápa II. János Pál híres jelmondatát.
Hozzátette, a karácsony annak ideje, hogy a másokkal szembeni félelem érzése szeretetté változzon. “Az igazi hatalom és szabadság a gyengébb támogatásában nyilvánul meg” – jelentette ki az egyházfő.
 
(Az igazi szabadság Jézus Krisztusban való hit által kapható meg.
A gyengét az erőset, a kicsit, a nagyot, a jót és a rosszat, a szépet és
a csúnyát…, és még sorolhatnám. Tehát, az igazi szabadság és hatalom, nem csak a gyengébb támogatásában nyilvánul meg.)
 
:Gal 5,1

Éppen ezért abban a szabadságban, amelyre minket Krisztus megszabadított,
álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.

 

 
A fényárban úszó Szent Péter-bazilikában az egyházfő szavait több ezer hívő hallgatta.
 
(Vajon felismerték-e a hamisságokat?)

A sötétség jászla (a Vatikánban).

Carlos María Rey írása a adelantelafe.com internetes portálon jelent meg.

A Vatikán téren felállították egy jászlat, de ez a sötétség jászla: egy halottal és egy mezítelen férfival. Mit keres egy halott és egy mezítelen férfi a jászol körül? Miféle elferdült elme volt a szerzője az Istengyermek születési misztériuma ilyen mértékű megszentségtelenítésének?

Ezt a sértő és szentségtörő jászlat nem máshol, mint az egész kereszténység központjában állították fel. Az új evangelizáció egy példányával állhatunk szemben, amelynek a bélyege az istenkáromlás, a szentségtörés és az aposztázia.

Ez a jászol kigúnyolása.

Ez egy sértő és istenkáromló betlehem.

Ez egy olyan betlehem, amely teljesen szakít a hagyományokkal.

Ez a betlehem egy rémálom, amely nem hagy elaludni.

Ez egy minden gyengédség nélküli betlehem.

Ez egy olyan betlehem, amely ferde és piszkos elme gyümölcse.

Ez egy olyan jászol, amelyet maga a Sátán ihletett és épített fel.

Ez egy olyan jászol jelenet , amely lerombolja a katolikus hitet.

Ez egy olyan jászol jelenet, amely a legmélyebb katolikus érzület ellen irányul.

Ez egy csúf jászol jelenet, ízléstelen, menekülésre inspirál.

Ez egy olyan jászol, amely meghamisított jelenetet ábrázol azért, hogy megzavarja és tévedésbe sodorja az embereket.

Ez egy olyan jászol, amely az egész egyetemes Egyházban jogosan váltja ki a hívek elutasítását.

Olyan emberi elme műve előtt állunk, amely nélkülözött minden katolikus hitet; ez egy gúnyolódó és komédiás , sarlatán és tivornyázó, szentségtörő és perverz elme műve; a szentet megszentségtelenítő elme műve, amely kineveti a tradíció megváltoztathatatlan hitét; olyan ember elméjének a műve, aki kisistennek képzeli magát, aki nyomorult elképzeléseit mint az istentisztelet és a hit tárgyát próbálja bemutatni.

Hol van a pillanat öröme egy halottal a jászol jelenetben? Hol van a szentség? Hol van a Szent Család jelentének szeplőtelen tisztasága egy meztelen férfival? Hol van az Istengyermek születésének misztériuma? Hol van a megváltás művének misztériuma? Az Isten emberré lett, hogy megváltsa az embert a bűneiből, mit köze ehhez egy meztelen férfinak? Hol van a szerénység, az ártatlanság, a tisztaság, az erényesség, a becsületesség, amely a jászol-jelenet ihletője?

A hit alapjai elleni megengedhetetlen támadással állunk szemben.

A híveknek el kell árasztaniuk a Vatikánt levelekkel és e-mail-ekkel, visszautasítva ezt az Istengyermek, Mária tisztasága, és Szent József szüzessége elleni támadást,

Nem maradhatunk tovább csendben. Támadjuk a Vatikánt a hitünkkel. Az Egyház fejéből folyik az az iszap, amely bemocskolja az Egyház arcát.

Tettre fel, ne támogassuk az eretnekséget és a szentségtörést, hanem álljunk ellen! Kezdjük azzal, hogy minden országban kinyilvánítjuk a pápai nunciusnak a leghatározottabb elutasításunkat mindazzal szemben, amit a Vatikán művel.

A katolikusoknak azt kell mondaniuk: ELÉG VOLT! Hagyják abba a hitünk elleni támadást!


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Álságos nemzedék! Száműztél Minket az életedből 2018. június 18. Uram? Én vagyok. Emeld fel a szívedet szüntelenül Hozzám! Sohasem foglak elhagyni száműzetésedben. Lelked továbbra is megkapja nemes utasításaimat, hogy egyre jobban megismerd akaratomat. Együtt fogunk dolgozni, galambom. Műveim meg fogják … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket 2018. május 31. Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Szeretetemet zene, költemények és erények által fogom kinyilvánítani 2018. április 27. Áldott legyen az én Uram, aki megmentett az eltévelyedéstől és az eleséstől, és feltörte kalitkámat, kiszabadított, hogy elrepülhessek a Megtévesztő elől. Segítségünk Jahve Szent Nevében van, aki a legkegyelmesebb, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Én vagyok a te Lelkivezetőd és Tanácsadód 2018. január 16. Ó, Uram, Te egyedül csak engem ajándékoztál meg azzal a rendkívüli adománnyal, hogy Mennyei Udvaraidban lehetek, ahol maga Jahve nevelt és tanított engem, és én bármikor, amikor csak akarom, szólíthatlak … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Boldog az az ember, aki Szavaimon elmélkedik, és kinyitja szívét, hogy befogadjon engem 2017. december 11. Gyermekem, dicsérd háromszorosan Szent Nevem! Ne törődj azokkal, akik megvetnek és semmibe vesznek! A gonosz természet tönkreteszi az embert. Csak annak szentelj figyelmet, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát 2017. november 29. Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. április 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Imára hívlak fel benneteket. Imádkozzatok még többet, mert mondom nektek, az ima megbénítja a sátánt. Haladékot kaptok Atyám irgalmas szívétől, mert nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Az ima kulcs a békéhez és az üdvösséghez. Leesdi a kegyelmet, megnyitja […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Nagyböjt 2019 2019 03. 02. Szűzanya ! Gyermekeim! Hamarosan kezdődik a nagyböjti időszak. .Arra kérlek benneteket, hozzatok még több áldozatot, mert oly nagy a baj, mindenhol, különösen a családokban. Csatlakozzatok a plébániátok rózsafüzér társulatába, és imádkozzátok Velem együtt a rózsafűzért. Így alkossatok egy hadsereget, mert csak így tudok segíteni nektek. Minden közösségi összejövetelen imádkozzatok egy […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 26. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Arra vágyom, hogy minden ember szívébe betérjek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, a hétköznapokban éppúgy, mint a vasárnapokon és az ünnepnapokon. Kizárólag rajtatok múlik, hogy befogadtok-e, vagy csak vasárnap szakítotok Rám időt. Ó, ha tudnátok, mekkora kincs vagyok: maga az Isten száll le közétek, magát az Istent fogadjátok szívetekbe, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Antikrisztus Róma városában 2019. 03. 03, Vasárnap Az Úr és az ő szeretett édesanyja egy olyan helyre vezetett, ahol az Egyház legmagasabb rangú bíborosai, püspökei és papjai gyűltek össze a hamispróféta jelenlétében, aki Szent Péter katedrája előtt állt. Mindenki kezében egy tekercs volt, melyben a saját aláírásaik is szerepeltek. Láttam az Antikrisztust, ahogyan végig […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 2. Váratlanul ezt a kérdést hallottam a lelkemben: Amikor Jézus a földön élt, ott volt-e a Mennyben? Jézus válasza: „Mindig is Atyámmal voltam Istenségemben. Azért vonultam el imádkozni, hogy emberségemben is Atyámmal legyek.” Szentírási megerősítés: Lukács 4, 14-15: „Jézus tanított” 2019. március 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Észrevettétek, hogy már ritkábban szólok […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Gyertyaszentelő Boldogasszony 2019. 02. 02, Szombat Többen elmentünk a Szent Korona elé, hogy a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ismét felajánljuk országunkat Istennek. Az Úr korábban elmondta, hogy Mennyei Édesanyánk ünnepein különösen megnyílik az Ég a kegyelmekre. A felajánlás pillanatában láttam Jézust a kereszten, és a kereszt alatt Magyarország térképe helyezkedett el. Hazánk határai körül hatalmas felhők […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát. Drága […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanyának felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek 2019. 01. 01, Kedd Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. január 2. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Bízzon Bennem nagyon! Bizalma mértékében adom neki kegyelmemet. Csodákat fog megtapasztalni életében. Mindig vele vagyok és gondoskodom róla. Most fogom megszabadítani végérvényesen. Megáldom őt Szívem gondviselő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentírási megerősítés: Máté 26, 52: „Jézus szólt”
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Lelkek, akikért sokan nem imádkoznak 2018. 12. 02, Vasárnap Az Úr egy pusztába vezetett, ahol sok mocsarat láttam. Felfigyeltem arra, hogy a mocsárban emberek vannak. A sár tetőtől-talpig ellepte őket és jól érezték magukat benne. Ekkor Jézus felé fordultam és megkérdeztem Őt arról, hogy hogyan lehet rajtuk segíteni. Ő azt felelte: „Én csak azokon segíthetek, […]