‘Fatima’ kategória archívuma

Dr. Franco Adessa: Az utolsó kihívás.



Vajon Ferenc ezt a jelképes monstranciát a Jézus Krisztus keresztáldozatával történt megváltás imádására emeli fel, vagy Lucifer Végtelen Napjának a dicsőítésére, amely Krisztus keresztáldozatának a Föld színéről való totális eltüntetését fejezi ki?




A nyíl Jézus Szentséges Szívének a szobrára mutat.


A Krisztus keresztáldozatából fakadó megváltásnak a forrása Jézus Szentséges Szíve, és ez a központja a Miasszonyunk Fatimai Bazilikájának. Ennek megfelelően a Szentséges Szív aranyból készült szobra a Miasszonyunk régi Fatimai Bazilikája előtti térnek a közepén áll.

Fatimában tett utazása során idén májusban Ferenc megpróbálta nevetségessé tenni a Lucia-n keresztül a Miasszonyunk által adott üzenetet: meg sem említette a pokol vízióját, a bűnbánatra és a megtérésre való meghívást, az ateista kommunizmus kialakulását, amely a bűncselekményeivel egész országokat borított vérbe; tagadta, hogy a bűnöket Isten igazságossága megbünteti, mert az irgalmat kell hirdetnünk, nem az ítéletet, arra vagyunk meghívva, hogy megszabadítsuk magunkat az “istenfélelemtől”, amelyre a Miasszonyunk tanított, és “mert az istenfélelem nem illik ahhoz, aki szeretve van”.

Ráadásul célba vette Miasszonyunk népszerű tiszteletét, iróniával mondva, hogy ne csináljunk belőle “egy kis Szentet, akitől alacsony költségekkel járó kedvezményeket kapunk”, és ne úgy tekintsünk rá ” szubjektív érzékenységgel, amint visszafogja Isten büntetésre felemelt karját.”

Ferenc nevetségessé akarta tenni a Szűzanya üzenetét?

A Bazilikával szemben felállított emelvény díszletét tanulmányozva felfedeztük, hogy Ferenc látogatásának igazi, rejtett célja egészen más: Krisztus keresztáldozatából fakadó megváltásnak a forrása, Jézus Szentséges Szíve!




Jézus Szentséges Szívének aranyból készült szobra a fatimai Miasszonyunk Bazilika előtti tér közepén.




A Krisztus keresztáldozatából fakadó megváltásnak a forrása Jézus Szentséges Szíve, és ez a központja a Miasszonyunk Fatimai Bazilikájának.


Megfigyelve a mise bemutatására szolgáló színpadi emelvényt, kérdezzük:

1. Miért használnak fekete színt, mint temetéskor?

2. Miét van az oltár elején 12 fekete panel?

3. Miért van 6 fekete gyertyatartó az oltár két oldalán?

4. Miért van 3 virágkorona minden gyertyatartó alján?

5. Miért van négy lépcső két oldalsó üléssel és egy ötödik lépcső trónussal az oltár mögött?

6. Miért van “Krisztus” levéve a keresztről és a falra nyomva?

7. Miért van “Krisztus” teste deformálva pontosan a szíve fölött?

8. Miért a fehér és a fekete az oltár domináló színe?

9. Miért furcsa, 7-sugarú, Nap-alakú a monstrancia?

Engedjék meg, hogy megpróbáljunk válaszolni ezekre a kérdésekre, hogy felfedezzük azt a valódi célt, amely erre az összes furcsaságra és zavarra vonatkozik.




2017. május 13. A fatimai jelenések 100. évfordulóján bemutatott mise celebrálására felállított emelvény. Az uralkodó, temetési hangulatot árasztó fekete szín mellett, ami még szembeszökő, az a keresztről levett Krisztus és a mellkasa, amely a szív fölött deformált. Döbbenetes az ellentét a téren álló, aranyból készült Jézus Szentséges Szíve szobor és eközött a “Krisztus” között.


Ez a tanulmány a liturgikus ellentmondásokkal foglalkozik, amelyek Egyházon belül is fellépnek, és amely egyúttal a “babiloni szajha” célja is: Krisztus keresztáldozatának a kiiktatása a katolikus miséből.

A fekete szín megfelel Krisztus Egyháza temetésének, amit a 12 fekete panellel borított, koporsót mintázó oltár fejez ki. Ez a temetés megköveteli a hagyományos feszület és a ciborium kezdeti jelenlétét. A hat fekete gyertyatartó és a 18 virágkorona az Ürességet (6=szabadkőművesség) és az Antikrisztust (18=666) jelképezi. A négy lépcső az oltár mögött a Világot (n.4) jelképezi , amelyen a Világ Császára és a Világ Pátriárkája széke áll. Az ötödik lépcső, amely a trónhoz vezet, Lucifert (n.5) és azt a trónt jelenti, amin ül, a Világ Császára és a Világ Pátriárkája mellett, akikkel együtt alkotja az Antikrisztust.




A 4+1 lépcső másik jelentése a “Lucifer Egyháza”, a négy szabadkőműves rítust: a Tökéletesség Skót Rítusát, a Régi és Elfogadott Skót Rítust, az Új Megreformált Rítust, a B’- nai B’rith-t és Lucifert szimbolizálva.

Krisztus Egyházának a temetése lehetővé teszi a helyettesítését “Lucifer Egyházával” és a 15. szabadkőműves fokozat rituáléjával, amely feltámasztja az Embert az Ember-Istenben, hogy kilépjen a koporsóból, amelyre keresztet gravíroztak.

Így nem Krisztus, hanem a koporsóból feltámadó szabadkőműves Ember-Isten lesz az Isten!




Az oltár elöl fekete drapériával borított; mindkét oldalon 3-3 fekete gyertyatartó áll, mindegyiken 3, csökkenő átmérőjű virágkorona. Az oltár mögött 4 lépcső van, amelyeknek a tetején két oldalról két ülés van, míg a kisebb méretű ötödik lépcső tetején, középen egy trón áll.


“Krisztus” mellének furcsa deformációja csak arra szolgál, hogy felhívja azok figyelmét, akik megértik, hogy hová kell mérni a csapást! Egészen pontosan Jézus Szentséges Szívéből jön a megváltás, és pontosan ez a pont az, ahonnét a sátáni megváltás fekete-fehér színekkel ábrázolt Ember-Istenének is származnia kell.

A 7 sugarú, Nap-alakú monstrancia , 7-szer az Antikrisztus (7-szer 666), a Krisztus keresztáldozatának teljes megszüntetésére irányuló szándék szimbóluma!




Az oltár a 11. lépcsőn áll, onnét számítva, ahol a hét fehér ruhás személy térdel. Az oltáron egy feszület és három kehely van. Az elülső fekete drapéria 12 panelra van osztva; a domináns szín a fehér és a fekete. Az oltáron egy fehér keresztről leemelt, benyomott oldalú “Krisztus” a domináns. Vajon ez egy “halott” és egy “feltámadott” temetési szertartása?




A hat fekete gyertyatartó, alsó részükön a 18 virágkorona, együtt a 2 oldalüléssel és a központi trónnal az oltár mögött az Antikrisztus fordított háromszögét jelképezi, amit Lucifer, a Világ Császára és a Világ Pátriárkája alkot. A háromszög nagyobb, vízszintes oldala a középponti trón felső szélén nyugszik és a gyertyatartókig nyúlik ki, míg a két összetartó él a két oldalülés függőleges élére támaszkodik. (A bemutatott geometria a fényképezés szöge miatt nem tökéletes.)






A Háromszoros Háromságnak (Triple Trinity ) ez a bemutatása, amikor a szimmetriatengelyük átmegy a csúcsával felfelé álló ötágú csillag középpontján, a megistenült Ember szimbóluma. Figyeljük meg, hogy a felső csúcs “Krisztus” mellkasára, pontosan a szíve helyére mutat. Hivatkozva a Háromszoros Háromságnak a bemutatására, illusztráljuk a 9 kérdésre adott választ. Az Antikrisztus megfordított ABC háromszögéből (ld. fenti ábra) bárki könnyen létrehozhatja az ötágú csillagot (piros) , 36° szögben meghúzva a DE és a DF vonalakat. A függőleges helyzetet úgy kell beállítani, hogy az AGH és a DGL háromszögek egybevágóak legyenek. A Háromszoros Háromság az ötágú csillag középpontjában van.






Látván, amint Ferenc Lucifer végtelen Napját dicsőíti, az Illuminátus legfelsőbb fejének, Albert Pike-nek a szavai jutnak eszünkbe:

“ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON AZ EMBEREK, HOGY MEGVÉDHESSÉK MAGUKAT A FORRADALMÁROK KISEBBSÉGÉTŐL …. MEG FOGJÁK KAPNI AZ IGAZI FÉNYT A LUCIFER TANÁBÓL FAKADÓ EGYETEMES MEGVILÁGOSODÁSON KERESZTÜL, AMELY VÉGRE NYILVÁNOSSÁGRA KERÜL; EZ AZ A MEGVILÁGOSODÁS, AMELY A KERESZTÉNYSÉG ELPUSZTÍTÁSÁT FOGJA KÖVETNI.”





A szentségtörő Ember-Isten szívéből fakad Lucifer sátáni megváltása, a babiloni szajha által megdicsőítve.

“VELE BUJÁLKODTAK A FÖLD KIRÁLYAI ÉS A FÖLD LAKÓI MEGRÉSZEGÜLTEK BORÁTÓL.” (Jel, 17,2)





Krisztus keresztáldozata megszüntetésének a dicsőítése.

“NÉZZÉTEK A VADÁLLATOT ALATTVALÓIVAL EGYÜTT, AMINT AZT ÁLLÍTJA, HOGY Ő A VILÁG MEGMENTŐJE. EGEKET OSTROMLÓ GŐGJÉBEN FEL FOG EMELKEDNI A LEVEGŐBE … DE LE FOG ZUHANNI ÉS EL LESZ VETVE ÖRÖK IDŐKRE, A CSATLÓSAIVAL EGYÜTT A POKOL MÉLYÉBE!” (La Salette-i Miasszonyunk)



MEGSÉRTETTED AZ ISTEN ANYA SZŰZANYA SZEPLŐTELEN SZÍVÉT; ÁTSZÚRTAD JÉZUS KRISZTUS SZENTSÉGES SZÍVÉT ÉS LÁBBAL TAPOSOD MEGVÁLTÓ MŰVÉT, AMELYET LUCIFER EMBER-ISTENÉNEK SÁTÁNI MEGVÁLTÁSÁVAL AKARSZ HELYETTESÍTENI!

2017. július 3.,
Isten haragjának második trombitája.

EZ AZ UTOLSÓ KIHÍVÁSOD, AMELY KI FOGJA BORÍTANI ISTEN HARAGJÁNAK MÁSODIK CSÉSZÉJÉT!




“… Tűz és füst fog az Égből alászállni, az óceánok vizéből gőz lesz, tajtékjuk megemelkedik, eláraszt és elsüllyeszt mindent. Millió és millió ember fog meghalni órák alatt, és a túlélők azt fogják kívánni, bárcsak meghaltak volna….” (Harmadik fatimai titok).

http://eucharisztikuskongresszus.hu/hit_231.html

2017 nagy évfordulói: Három támadás az Egyház lerombolására és Fatima

500 évvel ezelőtt vette kezdetét a reformáció

1517. október 31-én Luther Márton áldozópap, az erfurti sarutlan ágostonosok rendjének tagja a wittenbergi vártemplom búcsúja alkalmából kifüggesztette a templom kapujára 95 tételét tartalmazó meghívását egy nyilvános disputációra. Ezzel vette kezdetét a protestáns lázadás, amely a Sola scriptura (egyedül az Írás – az egyházi tanítóhivatal és az értelem munkája nélkül, a Szentírás önmagát értelmezi); Sola fide (csak a hit a megigazulás forrása, a belőle szükségszerűen fakadó jócselekedetek nélkül, Jakab levele téved); Solus Christus (csak Krisztus – nem kell az Egyház közvetítése, nem kell a pápa, nem kellenek püspökök és papok) és Sola gratia (csak a kegyelem ad megigazulást – az áteredő bűn velejéig megrontotta az emberi természetet, ezért csak rosszat képes tenni) eretnek tanításaira épül. Luther végső soron megtagadta többek között az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli voltát, a pápa legfőbb tanító, megszentelő és kormányzó hatalmát, az egyházi rend szentségét, a szentmise engesztelő áldozati jellegét és relativizálta az Úr valóságos jelenlétét a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Luther meghirdetett nézetei és személyes kicsapongó életpéldája széles kaput nyitott a katolikus Egyház hite és tanítása ellen való protestálás megannyi – egymásnak is ellentmondó – változatának, millió és millió lelket szakítva ki, rabolva el mindmáig az Egyháztól. A protestantizmus emberközpontúságot hirdetett, a figyelmet a földiekre irányította, miközben eltávolította a Szentséget és az eszkatológikus távlatot. Isten az égben lakik, vagy pedig immanens, de semmiképp sem szentségi valóság, aki azért van jelen közöttünk Egyházában, hogy tanítson, megszenteljen és az örök életre vezessen minket. Az Egyház lényegének megtámadása Krisztus lényegének a megsértésével jár. Miközben megveti az Egyházat és Szűz Máriát, legmélyebben a megtestesülés titkát értelmezi félre. A protestantizmus szétszakította a test és szellemi lélek eredendő egységét, ezzel az igaz vallásosságot alapjaiban támadta meg. Eszmei értelemben beágyazott a szekularizációnak, a relativizmusnak, a laicizmusnak, az individualizmusnak, a kapitalizmusnak, és a materializmusnak.

A protestáns eretnekségek egy jelentős része a II. vatikáni zsinat óta – élen a liturgikus téren végzett, a dogmatikus tartalmat is átalakító rombolásokkal és abúzusokkal – behatolt és teret nyert a katolikus Egyházban. A konciliarizmus, a szentmise engesztelő áldozati jellegének és a pap áldozatbemutató szerepének háttérbe szorítása, a szolgálati és az általános papság összemosása, a kézbeáldoztatás, a szentélyek és oltárok lebontása és a protestáns imaházak úrvacsoraasztalaihoz hasonlóvá alakítása, a latinitás kiszorítása stb. mind-mind jellemző protestáns elemek. Az Oltáriszentség félre tétele és a pap középre helyezése, az áldozatbemutatás nép felé fordítása, az oltár decentralizálása, a nők szentélybe engedése, a női felolvasás, női ministrálás, női áldoztatás elterjesztése, a boldogságos Szűz Mária, a szent angyalok és a szentek tiszteletének a háttérbe szorítása, az ökumenizmussal kapcsolatos tévtanok, a mindent átható profanizálás, a liturgikus szabályok minduntalan megfigyelhető semmibe vétele stb. jelzik a protestáns tévtanok betörését és széles körű elterjedtségét. Luther érdemeinek a dicsérete és a protestáns forradalom rehabilitálása napjainkban szentszéki szinten zajlik, és pápai megnyilvánulások erősítik.

300 évvel ezelőtt alakult meg a modern szabadkőművesség

1717-ben négy londoni szabadkőműves páholy egy meghatározott, komoly okkal gyűlt össze a nyári napforduló idején, Szent Iván – Keresztelő János születésének – napján, június 24-én a Szent Pál-székesegyház területén levő a Lúdhoz és Rostélyhoz címzett („Goose & Gridiron”) fogadóban: megalapították Anglia Nagypáholyát (Premier Grand Lodge of England), a többi kőműves egyletektől különválva. Ez az esemény tekinthető a modern szabadkőművesség születésnapjának, egyúttal a francia forradalom egyik legfontosabb előzményének. A francia szabadkőművesek 1889. július 16–17-én, a francia forradalom 100. évfordulóján tartották Párizsban az első nemzetközi kongresszust, ahol megfogalmazták a szabadkőművesség célját, az ateista világköztársaság létrehozását, és az eszközt, ami nem más, mint a vallás (a katolikus Egyház) és a monarchiák megdöntése.

A szabadkőművesség báránybőrbe bújt farkas. Emberiességről és toleranciáról beszél, de a kinyilatkoztatáson, a hiten és a valláson is „fölülemelkedő”, egyes irányzataiban egészen nyíltan egyházellenes volta és világuralmi törekvései leleplezik az önmagában is elborzasztó emberközpontúságát. A szabadkőművesség tagadja a Szentháromság Egy Istent, helyette a Világ Nagy Építőmesteréről beszél; elutasítja a Teremtőt, helyette Őserőt és Ősalapot mond, az anyagot tekinti örökkévalónak. Tagadja az egy igaz vallás és a dogmák (hitigazságok) lehetőségét, helyette vallásszabadságot, szabadgondolkodást, emberközpontúságot, relativizmust és indifferentizmust hirdet. Tagadja a kinyilatkoztatást és az értelem igazságfelismerő képességét, helyette deizmust, panteizmust, racionalizmust és agnoszticizmust képvisel. Tagadja Krisztust, aki az élő Isten Fia és a világ Megváltója, az Út, az Igazság és az Élet. Az objektív igazságot elveti, eszkatológiával nem törődik, helyette az evilági jólét és hatalom érdekli. Úgy beszél „emberségről” és „toleranciáról”, valamint a természetes erkölcsi normák megtartásáról, mintha e törvényeknek semmi köze nem volna Istenhez, akit mint önmagát Krisztusban kinyilatkoztató Abszolútumot tagad. Miközben a személyes vallásosságot a „tolerancia” nevében magánügynek tekinti, addig a hierarchiájával, titkos tanaival és szertartásaival egyetemes érvényű álvallási struktúrát épít. A szabadkőművesség világnézete (Isten- és emberképe) döntő pontokon ellenkezik a katolikus Egyház hitével és tanításával. Katolikusnak részt vennie benne halálos bűn. A szabadkőművesség – irányzattól függő nyíltsággal – elveti Krisztus Egyházát, tagadja a katolikus kereszténység igaz vallás jellegét. Az Egyház társadalmi és politikai befolyásának teljes megszüntetéséért harcol.

A kinyilatkoztatással, az igazsággal, a vallással és az Egyházzal nyíltan szembemenő szabadkőművesség alapjaiban támadja meg és oldja fel az Isten-ember kapcsolatot. Célja egy ateista világköztársaság és egy világkormány, egy új világrend létrehozása, egységes világvallással, melynek középpontjában látszólag a humanizmus, a piedesztára emelt, Isten nélküli ember áll, valójában pedig az embernek hízelgő Sátán. A szabadkőművesség tehát voltaképpen egy önmegváltásra, önistenítésre ösztökélő, alapjaiban hitellenes és sátáni ihletésű („olyanok lesztek, mint az Isten”, vö. Ter 3,5) társulat, amely Krisztus és az Egyház tagadásával és az ember istenítésével a hazugság atyjának (vö. Jn 8,44) áldoz.

A szabadkőművesség e nagy évfordulója idén újholdra esik, ami okkult értelmezésben is nagy jelentőséggel bír. A szabadkőművességnek még soha nem volt akkora befolyása a katolikus Egyházra, mint amekkora jelenleg van. Krisztus és az Egyház egyetlen üdvözítő voltával szemben, a megtérés feltétlen szükségének hirdetésével ellentétben, hamis ökumenizmust, a vallások egyenlőségét és az emberi erőfeszítéssel létrehozható igazságos és békés világot állító hamis ideológia szolgálatában látunk manapság nem kevés főpapi megnyilvánulást, de Krisztus nélkül emlegetett világbékéről, hit és keresztség, megigazulás nélküli istengyermekségről hallunk ma egyes pápai megnyilatkozásokat is.

100 évvel ezelőtt tört ki a bolsevikok forradalma

  1. november 7-én (a Julián-naptár szerint október 25-én) Oroszország akkori fővárosában, Petrográdban (ma Szentpétervár) győzedelmeskedett a Lenin és Trockij vezette bolsevikok által szervezett felkelés, mely a hatalmat a szovjetek – vagyis munkástanácsok – kezébe tette le. A hatalomátvételt követően a bolsevikok hamarosan kisajátították az irányítást, és egy diktatórikus rendszert építettek fel, melyet a szovjetek hálózata révén – majd egy négyéves polgárháború árán – az egész birodalomra kiterjesztettek. Eszmei értelemben ez a bolsevik forradalom szülte meg a Szovjetuniót.

A kommunizmus sátáni csapás, amelyet csalétek gyanánt megint csak az emberközpontúságot hirdeti az igazságosságnak, egyenlőségnek és testvériségnek – francia forradalomtól eredeztethető – áleszményeivel.

A dialektikus és történeti materializmus a kommunizmus alapeszméje. E tan szerint egyetlen valóság az anyag a maga vak erőivel. A növényekhez és az állatokhoz hasonlóan az emberi társadalom sem egyéb az anyag egyik megjelenési formájánál, amely az erők örökös harcában ellenállhatatlan kényszerűséggel fejlődik a végső kifejlet felé, ami az osztályok nélküli társadalom. Ebben az ideológiában természetesen nincsen hely Isten számára. Nincs örökkévalóság és állandóság. Nincs igazság. Nincs különbség szellem és anyag közt, sem a lélek és test között. Nincsen élet a halál után, nincsen feltámadás és végítélet s ezért alaptalan az örök élet reménye.

A kommunizmus egyenlőség-eszméje lerontja a legalapvetőbb emberi kapcsolatokat is. Mivel az embereknek egymás között való viszonyában a teljes egyenlőség elve áll, amely tagad minden Isten által rendelt rangfokozatot és tekintélyt. Tagadja az egyházi méltóságot, a társadalmi különbségeket, de a szülői tekintélyt és a házasságban a férfi tekintélyt is épp úgy, mint a felnőttekét a gyermekek fölött. A kommunizmus egyedül a társadalmi közösséget, mint első és egyetlen jogforrást ismeri el feljebbvalónak, ami Istentől elszakítva megint csak a Sátán uralmát jelenti.

A kommunizmus követte a protestantizmus és a szabadkőművesség egyházellenességét, beágyazott az ateizmusnak, a materializmusnak, a relativizmusnak, a laicizmusnak, a feminizmusnak, az abortusz és az eutanázia gyilkos eszméinek, a genderizmusnak, lerombolta a vallásos életet, a hit és az értelem egységét a tudomány, a politika és a művészetek területén, és szétzüllesztette a házasság és a család intézményét. A kommunizmus nyíltan ateista és materialista, amely tagadja Istent, és gyűlöli Krisztus Egyházát. Azt embert dolgozó állatnak tekinti, az igazság metafizikai és teológiai fogalma számára ismeretlen, egyedül „a nép szava” számít. S bár a Szovjetunió, mint politikai és gazdasági entitás összeomlott, észre kell vennünk, hogy a tévtanai ma mégis széltében-hosszában jellemzik korunk modern társadalmait.

A kommunizmus tanai az Egyház benső életébe is beszivárogtak. Az egyházi tekintély elvetése részben ugyanazon az ideológiai alapon jelenik meg, amit a kommunisták is képviseltek: az isteni hierarchia, a Krisztustól való rendeltség és a szentség bennfoglalt és/vagy kifejezett tagadásán. A modernista teológiában erősen jelen van a feminizmus, különösképpen a „női papság” burkolt vagy nyílt fölemlegetésével. A feminizmus teret nyer a liturgikus életben is (nő felolvasók, ministránsok, áldoztatók). A történeti materializmus fellelhető az egyházi tudományos és szellemi életben. A szentírástudományt, a krisztológiát, de az egyetemes üdvtörténetet sem lehet ma már nem evolutív módon értelmezni. A kommunizmus hatása alatt fogalmazták meg a „fölszabadítás teológiáját”, amely a II. vatikáni zsinat után kialakult „keresztény–marxista párbeszéd” kezdete óta folyamatosan terjed, hatása mindmáig igen erős. A kommunizmus elhitette, hogy nincsen más, csak a változó anyag, és az ember ezen a világon, a maga erejéből képes kialakítani a békét és jólétben élni. Ami igazi tragédia, hogy ezt a nézetet – az igazságosság és a világbéke emlegetését az egy igaz Isten és az egyszülött Fia, Jézus Krisztus nélkül, az egy igaz Egyház és az egy igaz hit nélkül – ma katolikus főpapoktól halljuk viszont, sőt szentszéki, pápai szinten hallunk megnyilatkozásokat igazságosságról és békéről a megtérésre való sürgető meghívás és a figyelemnek az égiekre (vö. Kol 3,1–2) való ráirányítása nélkül.

„Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20)

Három egyszerű pásztorgyermek, Lucia 10, Ferenc 9, Jácinta 7 éves, mikor 1916 tavaszán a juhok őrzése közben egy fénylő ifjú jelent meg előttük, aki a Béke Angyalának nevezte magát. Az első jelenést még további kettő követte. A látnokoknak az Oltáriszentség előtt leborulva, a Szentháromság szüntelen imádásával és engesztelésével, Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szíve által, szakadatlan imádsággal és engeszteléssel kell viseltetniük a sok bűnért, mellyel Istent bántják meg és kérniük kell a bűnösök megtérését. Ennek módját a szent angyal tanítja meg a gyermek látnokoknak: „Mindent alakítsatok áldozattá.”

100 évvel ezelőtt, 1917. május 13-án vasárnap jelent meg első alkalommal a Szűzanya Fatimában. A Szent Szűz így tanította a gyermekeket imádkozni: „Jézusom! Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért s a Szűzanya Szeplőtelen Szívén tett sérelmek jóvátételéért.” Vezeklést, engesztelést, a rózsafüzér imádkozását, áldozathozatalt kért tőlük. A Szűz látomásban megmutatta a kárhozat helyét. A Szűzanya utolsó, hatodik jelenésére 1917. október 13-án szombaton került sor. Ekkor történt a napcsoda, amelynek legkevesebb harmincezer ember volt közvetlen tanúja. Az egyházi kivizsgálás nyomán (1958) minden igaznak bizonyult Fatimában. A fatimai jelenések befejeződtek, de Lucia életében Mária többször megjelent még, s ilyenkor mindig kérésekkel fordult hozzá. A Fatimai Szűzanya kérte az elsőszombati ájtatosságot, továbbította Jézus akaratát Szűzanya Szeplőtelen Szívének tiszteletére, és Isten felszólítását a Szentatyának, hogy a világ valamennyi püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

A fatimai jelenésekhez egy sokkal korábbi jelenés is kapcsolódik. Jézus 1689. június 17-én látomásban jelent meg Paray-le-Monial vizitációs kolostorban Margareta Maria Alacoque nővérnek (1647–1690), és megmutatta neki Isteni Szívét azzal az utasítással, hogy üzenetben közölje a francia királlyal, hogy Franciaországot ajánlja fel Szentséges Szívének. A napkirály, XIV. Lajos azonban vonakodott teljesíteni az Úr kérését. Napra pontosan 100 évvel e látomás után, 1789. június 17-én lázadt fel a Harmadik Rend a király ellen, mely nap a francia forradalom kezdetének számít. Ez megpecsételte a királyság bukását, amivel a pápaság is elvesztette egyik legfontosabb védelmezőjét. XVI. Lajos királyt a lázadók megfosztották hatalmától és lefejezték, továbbá az őrült forradalom során az Egyházat is irtani kezdték: klerikusok ezreit, fiatal szerzeteseket és szerzetesnőket küldtek nyaktiló alá, vagy lőttek agyon. A papság és a szerzetesség soraiból további ezreket hurcoltak el rabszolgamunkára, és tízezreket üldöztek el az országból.

250 évvel a látomás után, 1931. augusztus 29-én az Úr Jézus látomásban Fatimában is megjelent, és közölte Lucia nővérrel: „Add tudtára szolgáimnak [a pápáknak]: Mivel Franciaország királyának példáját követik és kérésem teljesítését halogatják, a szerencsétlenségben is őt fogják követni.” (Forrás: Frére Francois de Marie des Anges: Fatima, Joie Intime, Événement Mondial 1993. In: katolikus-honlap.hu)

Krisztus nem sokkal később ismét megjelent Luciának, és ezeket mondta: „Nem akartak hallgatni a követelésemre. … Miként Franciaország. Oroszország addigra az egész világon elterjeszti tévtanait, amivel háborúkat és az Egyház üldözését idézi elő.” (Uo.)

A késedelem 40 éves bolsevizmust, háborúkat és egyházüldözést okozott, a marxizmus-leninizmus pedig – a dialektikus materializmus és a relativizmus üzenetével – az egész világot meghódította. Alakul az új világrend, a globális kormányzás és az egységes világvallás. A nagy csata igazi tétje, amely a politika megértéséhez épp úgy kulcs, mint az Egyházban történtek értelmezéséhez, nem más, mint a lelkünk üdvössége.

Fülep Dániel

Megjelent a Tengernek Csillaga folyóirat 2017. május-júniusi számában.

Hittani Kongregáció FATIMA ÜZENETE

Hittani Kongregáció
FATIMA ÜZENETE
A fordítás a L’Osservatore Romano 2000. június 30-i, heti kiadásának szövegéből készült.
Tartalom
Bevezetés
Belépvén a harmadik évezredbe, II. János Pál pápa elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza a “fatimai titok” harmadik részének szövegét. A 20. századnak, az emberi történelem egyik leggyötrelmesebb századának drámai és véres eseményei után, melyek “a földön járó édes Krisztus” elleni merényletben érték el csúcspontjukat, lehull a lepel egy valóságról, mely történelmet formál és mélységében értelmezi azt, olyan lelki dimenzióban, amelyet a mai – gyakran racionalizmussal fertőzött – közgondolkodás nem akar elfogadni.
A természetfölötti jelenések és jelek a történelem írásjelei. Az emberi dolgok elevenére tapintva kísérik a világ folyamatát, s a hívőket és nem hívőket egyaránt ámulatra késztetik. E megnyilvánulásoknak, melyek nem mondhatnak ellent a hit tartalmának, a krisztusi örömhír központi tárgya felé kell irányulniuk: az Atya szeretetére, mely megtérést ébreszt az emberekben és megajándékozza őket a gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével. Ilyen a fatimai üzenet is, mely megtérésre és bűnbánatra inditó fölszólításával az evangélium szíve felé irányít és indít.
A modern kor jelenései között kétségtelenül Fatima a leginkább prófétai. A “titok” első és második része – melyeket e dokumentum megfelelő helyén a teljesség kedvéért közlünk – elsősorban a pokol rettenetes látomásáról, Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, a második világháborúról és azokról az előre látható, mérhetetlen károkról szólnak, melyeket Oroszország okoz az emberiségnek azzal, hogy elpártol a keresztény hittől és a totalitárius, kommunista rendszert építi ki.
1917-ben mindezt senki nem képzelhette el: a három fatimai pásztorgyermek látja, hallja, megjegyzi, és Lúcia, a ma is élő tanú, írásba foglalja, amikor a leiriai püspöktől parancsot, a Szűzanyától pedig engedélyt kap erre. Ami a már közzétett, s ezért ismert “titok” két első részét illeti, azt a szöveget választottuk közlésre, melyet Lúcia nővér 1941. augusztus 31-én, a harmadik emlékezésben írt le; az 1941. december 8-án kelt, negyedik emlékezésben néhány megjegyzés fűzött hozzá.
A “titok” harmadik része 1944. január 3-án a “leiriai Püspök Őexcellenciája és a szentséges Szűz parancsára” lett írásban rögzítve. Ennek egyetlen kézirata van, melyet itt másolatban közlünk. A lepecsételt borítékot először a leiriai Püspök őrizte. A “titok” biztonságosabb őrzése végett a borítékot 1957. április 4-én átadták a Szent Offícium Titkos Levéltárának. Erre Lúcia nővér indította a leiriai Püspököt.
A levéltári följegyzések szerint Őeminenciája Alfredo Ottaviano bíboros beleegyezésével 1959. augusztus 17-én Pierre Paul Philippe OP atya elvitte XXIII. János pápához a “fatimai titok” harmadik részét tartalmazó borítékot. Őszentsége “kis habozás után” ezt mondta: “Várunk. Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit dönöttem.”
XXIII. János pápa úgy határozott, hogy a lepecsételt borítékot visszaküldi a Szent Offíciumnak, s nem fedi föl a “titok” harmadik részét. VI. Pál pápa 1965. március 27-én Őexcellenciája Msgr. Angelo Dell’Acqua helyettes államtitkárral együtt elolvasta és visszaküldte a borítékot a Szent Offícium levéltárába, azzal az utasítással, hogy a szöveget nem szabad nyilvánosságra hozni.
II. János Pál pápa a “titok” harmadik részét tartalmazó borítékot az 1981. május 13-i merénylet után magához kérette. Őemeninciája Franjo Seper bíboros, a Kongregáció prefektusa két borítékot adott át a helyettes államtitkárnak, Őexcellenciája Msgr. Eduardo Martinez Somalónak: egy fehér borítékot Lúcia nővér eredeti, portugál nyelvű szövegével; s egy narancsszínű borítékot, a “titok” olasz nyelvű fordításával. Augusztus 11-én Msgr. Eduardo Martinez Somalo a két borítékot visszajuttatta a Szent Offícium Levéltárának.
Mint tudjuk, II. János Pál pápában azonnal megfogant a gondolat, hogy a világot Mária Szeplőtelen Szívének szenteli, s ő maga írt egy imádságot az általa “Atto di affidamento”-nak nevezett alkalomra, melynek helyéül a Santa Maria Maggiore-bazilikát, időpontjául 1981. június 7-ét, Pünkösd ünnepét jelölte meg a konstaninápolyi zsinat 1600. és az efezusi zsinat 1550. évfordulója alkalmából. Mivel a pápa (a merénylet miatt) nem lehetett jelen, beszédét hangfelvételről mondta el. Itt közöljük a fölajánlásról szóló beszéd pontos szöveget:
“Ó emberek és népek Anyja, aki ismered minden szenvedésüket és reményüket, anyai szívvel érzed a világban folyó összes harcot a jó és a rossz, a világosság és a sötétség között, halld meg a Szentlélekben közvetlenül Szívedhez intézett kiáltásunkat. ťÖleld át az Anya és az Úr Szolgálóleánya szeretetével azokat, akik leginkább várják ezt a szeretetteljes lehajlástŤ, és azokat is, akiknek odaadására te különösen is vársz. Vedd anyai oltalmadba az egész emberiséget, melyet, ó Anyánk, bizalommal fölajánlunk neked. Jöjjön el mindenki számára a béke és a szabadság ideje, az igazság, az igazságosság és a remény ideje.”
A Szentatya azonban, hogy még inkább megfeleljen a Szent Szűz kérésének, a Megváltás Szent Éve folyamán kifejezettebbé akarta tenni az 1981. június 7-i, Fatimában 1982. május 13-án megismételt fölajánlást. 1984. március 25-én, megemlékezve Máriának az angyali üdvözlet percében kimondott igen-jéről – lélekben a világ összes, előzőleg “összehívott” püspökével együtt – a pápa Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta mind az embereket, mind a népeket az 1981-ben tett fölajánlás szavaival:
“Ezért, ó emberek és népek Anyja, te, aki ismered minden szenvedésüket és reményüket, te, aki anyai szíveddel érzed a mai világban folyó összes harcot a jó és a rossz, a világosság és a sötétség között, halld meg kiáltásunkat, melyet a Szentlélektől indítva közvetlenül a te Szívedhez intézünk: öleld át az Anya és az Úr Szolgálóleánya szeretetével emberi világunkat, melyet – az emberek és népek földi és örök sorsa miatti nyugtalansággal – fölajánlunk és neked szentelünk. Különösen neked ajánljuk és szenteljük azokat az embereket és nemzeteket, melyeknek különlegesen szükségük van erre a fölajánlásra és neked szentelésre. ťOltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején!Ť”
Ezután a pápa még határozottabban és konkrétabb utalásokkal folytatta, mintha el akarná magyarázni, hogy a fatimai üzenet mennyire fájdalmasan megvalósult.
“Íme, Krisztusnak Anyja, Szeplőtelen Szíved színe előtt az egész Egyházzal együtt egyesülni akarunk azzal a felajánlással, melyet irántunk való szeretetből a te Fiad tett, amikor önmagát ajánlotta föl az Atyának: ťÉrtük szentelem magam – mondta – , hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban.Ť (Jn 17 – 19) Egyesülni akarunk Megváltónkkal a világért és az emberekért tett fölajánlásban, melynek az Ő isteni szívében van hatalma megbocsátani a bűnöket és megvalósítani a megváltást.
E fölajánlás hatalma minden időkben érvényes, és átölel minden embert, népet és nemzetet, legyőz minden rosszat, amit a sötétség szelleme tud föllobbantani az emberi szívben és a történelemben, s ténylegesen föl is lobbantott a mi korunkban.
Ó, mennyire mélyen átérezzük annak szükségességét, hogy az emberiségért és a világért szenteljük magunkat: mai világunkért egységben Krisztussal! Krisztus megváltó művében ugyanis a világnak az Egyház által kell részesednie. Ezt fejezi ki a megváltás idei szent éve: az egész Egyház rendkívüli jubileuma.
Minden teremtmény fölött légy áldott ebben a szent évben, te, az Úr szolgálóleánya, aki a legtökéletesebben engedelmeskedtél az isteni szónak! Üdvözlégy te, aki teljesen eggyé lettél Fiad megváltó fölajánlásával! Egyház Anyja! Világosítsd meg Isten népét a hit, a remény és a szeretet útjain! Különösen azokat a népeket világosítsd meg, akiknek fölajánlását és neked szentelését várod tőlünk. Segíts nekünk annak a fölajánlásnak igazságában élnünk, melyet Krisztus a mai világ egész emberi családjáért végez. Miként fölajánljuk neked, ó Anyánk, a világot, minden embert és minden népet, úgy e világfölajánlást is a te anyai szívedre bízzuk. Ó Szeplőtelen Szív! Segíts legyőzni a fenyegető rosszat, mely oly könnyen gyökeret ver a mai ember szívében, s melynek fölmérhetetlen hatásai már ránehezednek jelen életünkre, s úgy tűnik, elzárják a jövő útjait!
Az éhségtől és a háborútól – ments meg minket!
Az atomháborútól – ments meg minket!
A kiszámíthatatlan önpusztítástól és mindenfajta háborútól – ments meg minket!
A kezdődő emberi élet ellen elkövetett bűnöktől – ments meg minket!
A gyűlölettől és Isten fiai méltóságának megvetésétől – ments meg minket!
A társadalmi, nemzeti és nemzetközi életben elkövetett igazságtalanságoktól – ments meg minket!
Isten parancsolatainak könnyelmű megszegésétől – ments meg minket!
A próbálkozástól, hogy az emberi szívekben elhomályosítsák Isten igazságát – ments meg minket!
A jót a rossztól megkülönböztetni képes lelkiismeret elvesztésétől – ments meg minket!
A Szentlélek elleni bűnöktől – ments meg minket! Ments meg minket!
Hallgasd meg, ó Krisztus Anyja, minden ember szenvedésének e segélykiáltását! Egész társadalmak szenvedésének segélykiáltását! Segíts nekünk a Szentlélek erejével legyőzni minden bűnt: az ember bűneit és a “világ bűnét”, a bűnt minden formájában.
Nyilatkozzék meg még egyszer a világ történelmében a megváltás végtelen megmentő hatalma: az irgalmas Szeretet hatalma! Parancsoljon megállást a rossznak! Alakítsa át a lelkiismereteket! A te Szeplőtelen Szívedben mutatkozzék meg ťa remény fényeŤ mindenkinek.”
Lúcia nővér személyesen megerősítette, hogy ez az egyetemes és ünnepélyes fölajánlás megfelelt a Szűzanya kívánságának (“Sim, estŕ feita, tal como Nossa Senhora a pediu, desde o dia 25 de Março de 1984.” ,Igen, 1984. március 25-én megtörtént az, amit Miasszonyunk kért’. 1989. november 8-án kelt levél). Ezek után minden további vita és minden várakozás alaptalan.
Az alább közölt dokumentációban Lúcia nővér kéziratához négy további szöveg kapcsolódik:
1. a Szentatya 2000. április 19-én kelt levele Lúcia nővérhez;
2. a Lúcia nővérrel 2000. április 27-én folytatott beszélgetés leírása;
3. a közlemény, melyet Fatimában 2000. május 13-án a Szentatya megbízásából Őeminenciája Angelo Sodano bíboros államtitkár úr olvasott föl;
4.Őeminenciája Joseph Ratzinger bíboros úrnak, a Hittani Kongregáció prefektusának teológiai kommentárja.
A “titok” harmadik részének magyarázatára már a Szentatyához intézett 1982. május 12-én kelt levelében utalt Lúcia nővér. Ezt mondta:
“A titok harmadik része Miasszonyunk szavaira vonatkozik: ťHa nem, (Oroszország) tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulniŤ” (1917. július 13.) A titok harmadik része szimbolikus kinyilatkoztatás, mely az üzenet e részére vonatkozik, s attól függ, hogy elfogadjuk-e, amit maga az üzenet kér tőlünk: “Ha elfogadjátok kéréseimet, Oroszország megtér és béke lesz; ha nem, tévedéseit világra fogja szórni…”
“Attól a perctől kezdve, hogy nem fogadtuk meg az üzenet e fölszólítását, tanúsítjuk, hogy beteljesedett, Oroszország elárasztotta a világot tévedéseivel. S ha nem is láthatjuk e prófécia teljes beteljesedését, annyit látunk, hogy lépésről lépésre teljesedik. Ha nem térünk le a bűn, a gyűlölet, a bosszú, az emberi személy jogait tipró igazságtalanság, az erkölcstelenség és az erőszak útjáról. És nem mondhatjuk, hogy Isten büntet minket így; ellenkezőleg, maguk az emberek készítik a büntetést. Isten jóságosan figyelmeztet és hív a jó útjára, tiszteletben tartva a nekünk adott szabadságot; ezért az emberek nem bújhatnak ki a felelősség alól.” A Szentatyának, II. János Pál pápának a döntése Fatima “titka” harmadik részének közzétételére, lezár egy történelmi korszakot, melyet hatalmaskodó és gonosz emberi akaratok tragédiái határoznak meg, de áthatotta Isten irgalmas szeretete, s Jézus és az Egyház Anyjának aggodó virrasztása is. Isten, a történelem Urának munkálkodása és az ember felelős együttműködése drámai és termékeny szabadságban két oszlop, melyekre az emberiség történelme épül.
A Fatimában megjelent Szűzanya ezekhez az elfelejtett értékekhez hív vissza minket. Az embernek Istenben rejlő jövőjére, melynek aktív részesei vagyunk, s felelősek érte.
Tarcisio Bertone SDB kiérdemesült vercelli érsek a Hittani Kongregáció titkára

Fatima “titka”
A fatimai “titok” első és második része, ahogyan azt Lúcia nővér 1941. augusztus 31-én a leiriai Püspöknek “Harmadik emlékezés” címmel leírta.
Beszélnem kell tehát egy keveset a titokról, és válaszolnom kell az első kérdőpontra.
Mi a “titok”? Úgy gondolom, elmondhatom, mert az Égből engedélyt kaptam rá. Isten földi képviselői is fölhatalmaztak, többször, különböző levelekkel, közülük egyet, úgy hiszem, Excellenciád őriz, azt, amelyiket P. Giuseppe Bernardo Gonçalves írta, és arra utasított, hogy írjak a Szentatyának. A levél egyik pontja a “titok” föltárására vonatkozik. Valamit elmondtam, de hogy hosszúra ne nyúljon az írás, melynek rövidnek kellett lennie, a legszükségesebbekre szorítkoztam, Istenre bízva az alkalmas és kedvező időpontot.
Már a második írásomban szóltam a kétségről, ami június 13-tól július 13-ig gyötört, s ennél a jelenésnél teljesen megszűnt.
Igen. A “titok” három különböző részből áll, melyekből kettőt most föltárok. Az első a pokol látomása volt.
A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, melyről úgy tűnt, a föld alatt van. A tűzben elmerült ördögöket és lelkeket úgy láttuk, mintha átlátszó fekete vagy barna izzó szénparázs lettek volna emberi alakban, s hányódtak a lángok között, melyek mint hullámok vitték őket. Magukból az ördögökből és lelkekből is lángok, füstfelhő és szikrák csaptak ki. Minden irányba hullottak, mint a szikrák hatalmas tűzvészben: súlytalanul és egyensúlyt vesztve. Közben reszketve jajgattak iszonyatukban és félelmükben, s kétségbeesetten kiáltoztak fájdalmukban. Az ördögök szörnyű és fölismerhetetlen állatok iszonyatos és visszataszító formájában mutatkoztak, átlátszóak voltak és feketék.
Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hála a mi jóságos Mennyei Anyánknak, aki korábban (az első jelenéskor) megígérte nekünk, hogy az Égbe visz, különben azt hiszem, meghaltunk volna az iszonyattól és a félelemtől. Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta:
“Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentsükre akarja megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszik, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és békéjük lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul.”
A “titok” harmadik része
“J. M. J.
Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:
Az én Istenem iránti engedelmességből – aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem – írok Önnek.
A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: “Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk “valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek”, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt “akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya”. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.
Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.
Kelt Tuyban, 1944. március 1.”

A “titok” értelmezése
II. János Pál pápa levele Lúcia nővérhez
Tisztelendő Mária Lúcia nővérnek a coimbrai konventben. A húsvéti ünnepnapok örömében köszöntöm Önt a föltámadott Jézus tanítványainak szóló kívánságával: “Béke veled!”
Örülök annak, hogy Ferenc és Jácinta boldoggá avatásának várva várt napján, mely ha Isten akarja, a következő május 13-a lesz, találkozhatom Önnel. Mivel azonban akkor nem lesz idő hosszabb beszélgetésre, hanem csak egy rövid üdvözlésre, megbíztam Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertonét, a Hittani Kongregáció titkárát, hogy keresse fel Önt, és beszéljen Önnel. E Kongregáció a legszorosabban együttműködik a pápával a katolikus hit védelméért, s miként Ön is tudja, 1957 óta őrzi az Ön kézírásos levelét, mely az 1917. július 13-án a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik részét tartalmazza. Msgr. Tarcisio Bertone, akit elkísér a leiriai püspök, Őexcellenciája Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva, az én nevemben megy, hogy föltegyen néhány kérdést a “titok” harmadik részének értelmezésével kapcsolatban.
Tisztelendő Mária Lúcia Nővér! Őszintén és egészen nyíltan beszéljen Msgr. Bertonéval, aki az Ön válaszait közvetlenül nekem fogja elmondani. Buzgón imádkozom a Föltámadott Anyjához Önért, a coimbrai közösségért és az egész Egyházért. Mária, a zarándok emberiség Anyja kapcsoljon minket szorosan mindig az Ő szeretett Fiához és a mi Testvérünkhöz, az Élet és a Dicsőség Urához.
Különleges apostoli áldással
Vatikán, 2000. április 19.
II. János Pál

Beszélgetés Jézusról és a Szeplőtelen Szívről nevezett Mária Lúcia nővérrel
Lúcia nővér találkozása a Szentatya megbízottjával, Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertonéval, a Hittani Kongregáció titkárával és Őexcellenciája Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva leiria-fatimai püspökkel április 27-én, Coimbrában a Szent Terézről nevezett Kármelben történt. Lúcia nővér szellemileg friss volt és nyugodt. Nagyon örült annak, hogy a Szentatya Fatimába megy Ferenc és Jácinta boldoggá avatására, amit ő már annyira várt.
A leiria-fatimai Püspök fölolvasta a Szentatya sajátkezűleg írt levelét a látogatás indítékairól. Lúcia nővér megtisztelve érezte magát, majd kézbe véve a levelet, maga is még egyszer elolvasta. Készségesnek nyilvánította magát arra, hogy minden kérdésre szabadon válaszol.
Ekkor Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertone megmutatta neki a két borítékot, a külsőt és a belsőt, melyben a fatimai “titok” harmadik része volt. Amint ujjaival érintette, Lúcia nővér azonnal mondta: “az én papírom”. Majd amikor elolvasta: “az én írásom.”
A leiria-fatimai Püspök segítségével elolvasták és magyarázták az eredeti szöveget, mely portugálul fogalmazódott. Lúcia nővér egyetértett a magyarázattal, mely szerint a “titok” harmadik része egy prófétai látomás, amely az üdvtörténet próféciáihoz hasonlítható. Lúcia nővér hangsúlyozza meggyőződését, hogy a fatimai látomás elsősorban az ateista kommunizmus Egyház- és keresztény-ellenességére vonatkozik, valamint a hit 20. századi vértanúainak mérhetetlen szenvedéseit írja le.
A kérdésre: “A látomás főszereplője a pápa?” – Lúcia nővér azonnal azt válaszolja: “Igen!” És emlékszik rá, hogy a három pásztorgyermek nagyon elszomorodott a pápa szenvedése miatt, s Jácinta ezt ismételgette: “Coitadinho do Santo Padre, tenho muita pena dos pecadores!” (,Szegény Szentatya! Sokat kell szenvednem a bűnösökért!’) Lúcia nővér így folytatja: “Mi nem tudtuk a pápa nevét, az Úrnő nem mondta meg a pápa nevét, nem tudtuk, hogy XV. Benedek, vagy XII. Pius, vagy VI. Pál, vagy II. János Pál pápa volt-e, de a pápa volt az, aki sokat szenvedett, és minket is szenvedésre késztetett.”
Ami a fehérbe öltözött püspökkel, azaz a pápával – amint őt a kis pásztorok a “látomás” során hamar fölismerték – történteket illeti, akit lelőttek és a földre zuhant, Lúcia nővér teljesen egyetért a pápa megállapításával: “egy anyai kéz vezette a golyó pályáját, és a haldokló pápa megállt a halál küszöbén.” (II. János Pál: Elmélkedés az itáliai püspökökkel 1994. május 13-án a Gemelli klinikán.)
Mielőtt Lúcia nővér a “titok” harmadik részét tartalmazó lepecsételt borítékot átadta volna az akkori leiria-fatimai Püspöknek, a külső borítékra ráírta, hogy csak 1960 után bonthatja föl a lisszaboni pátriárka vagy a leiriai Püspök. Ezért Őexcellenciája Msgr. Bertone megkérdezi: “Miért éppen 1960? A Madonna határozta meg ezt a dátumot?” Lúcia nővér válasza: “Nem az Úrnő, hanem én határoztam meg 1960-at, mert meglátásom szerint 1960 előtt nem értették volna meg, csak később érthették meg. Most már jobban meg lehet érteni. Én leírtam, amit láttam, a magyarázat nem rám tartozik, hanem a Pápára.” Végül szó került arra a kiadatlan kéziratra, melyet Lúcia nővér sok Szűzanya tisztelő és zarándok leveleire válaszolva írt. A mű címe: “Os apelos da Mensagen de Fatima”, mely oktató és nevelő céllal összegyűjti a nővér gondolatait, reflexióit és lelkiségének sajátosságait. A kérdésre, örülne-e a könyv megjelenésének, azt felelte: “Ha a Szentatya egyetért vele, örülök neki. Egyébként engedelmeskedem a Szentatya döntésének.” Lúcia nővér a szöveget egyházilag jóvá akarja hagyatni és reménykedik abban, hogy írásával a jóakaratú embereket vezetheti Isten felé, aki minden ember végső célja. A beszélgetés végén rózsafüzércsere történt: Lúcia nővér a Szentatyától kapott ajándékba egy rózsafüzért, ő maga pedig sajátkezűleg készített rózsafüzéreket adott át.
A találkozást a Szentatya nevében adott áldás zárta.

Angelo Sodano bíboros szavai a harmadik fatimai titokról a pápai szentmise végén
Testvéreim az Úrban!
Ezen ünnepi szentmise végén kötelességemnek érzem, hogy az összes jelenlévő nevében szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki szeretett Szentatyánknak 80. születésnapja alkalmából. Köszönetet mondunk Isten egész szent Egyháza javára végzett értékes lelkipásztori szolgálatáért.
Fatimai útjának ünnepével kapcsolatban a Szentatya megbízott azzal, hogy átadjak nektek egy üzenetet. Mint tudjuk, Fatimába jövetelének célja a két kis pásztorgyermek boldoggá avatása. Zarándoklatával azonban a Pápa ismételten ki akarta fejezni a Szűzanya iránti háláját is az oltalomért, melyet pápasága éveiben tőle kapott. Ez az oltalom érinti a harmadik fatimai titkot is.
Harmadik fatimai titoknak nevezünk egy látomást, mely hasonló a Szentírás próféciáihoz, melyek nem fényképszerű részletességgel írnak le jövendő eseményeket, hanem összefoglalva és sűrítve mondanak el valamit, ami az időben bontakozik ki, pontosan meg nem határozott sorrendben és időtartamban. A szöveg megértésének kulcsa tehát a szimbolikus értelmezés. A fatimai látomás elsősorban az ateista rendszerek harcáról szól az Egyház és a keresztények ellen, s megmutatta a második évezred utolsó százada tanúságtevő híveinek mérhetetlen szenvedését. Határtalan keresztút, melyet a 20. sz. pápái vezetnek.
A pásztorgyermekek értelmezése szerint, amit újólag Lúcia nővér értelmezése is megerősített, a “fehérbe öltözött püspök”, aki minden hívőért imádkozik, a pápa. Ő is, aki fáradsággal halad a kereszt felé a hitükért megöltek (püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és sok laikus) holttestei között, szinte holtan esik össze lőfegyverek golyóitól.
Az 1981. május 13-i merénylet után Őszentségének világos lett, hogy “egy anyai kéz irányította a golyó pályáját”, megengedve a “haldokló pápának”, hogy megálljon a halál küszöbén (II. János Pál pápa: Elmélkedés az olasz püspökökkel a Gemelli klinikán. Insegnamenti, XVII/1. 1994, 1061.). Amikor egy alkalommal az akkor leiria-fatimai püspök Rómában járt, a pápa úgy határozott, hogy neki adja azt a golyót, ami a merénylet után az autóban maradt, hogy a fatimai szentélyben őrizzék. Később a püspök kezdeményezésére a fatimai Szűzanya-szobor koronájába foglalták bele.
1989 eseményei a Szovjetunióban és számos keleti országban a harcosan ateista kommunista rendszerek bukásához vezettek. A Szentatya ezért is a Szentséges Szűznek ad hálát szíve mélyéből. A világ más részein azonban az Egyház és a keresztények elleni támadások s a belőlük fakadó szenvedés nem szűntek meg. Ha tehát úgy is látszik, hogy amiről a harmadik fatimai titok szól, már a múlté, a Szűzanyának a 20. sz. elején elhangzott felszólítása a megtérésre és a bűnbánatra ma is nagyon aktuális. “Az üzenet Úrnője, úgy látszik, nagyon pontosan érti az idők jeleit, korunk jeleit. (…) A Szent Szűz sürgetése a bűnbánatra nem más, mint az emberiség – megtérésre és bűnbocsánatra szoruló – családja sorsa iránti anyai aggódásának megnyilvánulása.” (II. János Pál pápa: Üzenet a betegek világnapjára 1997-ben. 1. p. Insegnamenti, XIX/2. 1996, 561.).
Annak érdekében, hogy a hívők jobban megérthessék a fatimai Szűzanya üzenetét, a pápa megbízta a Hittani Kongregációt, hogy tegye közzé a harmadik titkot megfelelő kommentárral.
Adjunk hálát a fatimai Szűzanyának oltalmáért. Bízzuk anyai oltalmára a harmadik évezred Egyházát. “Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője!”
Fatima, 2000. május 13.

A fatimai “titok” teológiai kommentárja
Aki figyelmesen olvassa az úgynevezett harmadik fatimai “titok” szövegét, melyet itt a Szentatya rendelkezésére először közlünk teljes egészében, a sok korábbi találgatás után valószínűleg csalódik vagy elcsodálkozik. Semmiféle nagy titok nem lepleződött le; a függönyt nem vonták föl a jövő elől. Az imént elmúlt évszázad vértanúinak Egyházát látjuk egy nehezen megfejthető, szimbolikus nyelven leírt jelenetben. Ez minden, amit az Úr Anyja közölni akart a kereszténységgel, az emberiséggel egy nagy kérdésekkel és szorongatásokkal teli korban? Segít ez nekünk az új évszázad kezdetén? Vagy csupán egy nagyon jámbor környezetben felnövekedő, de a kor készülő viharait is érzékelő gyermekek belső világának kivetítéséről van szó? Hogyan kell értenünk a látomást, mit kell gondolnunk róla?
Hivatalos kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások – helyük a teológiában.
Mielőtt a magyarázattal próbálkoznánk – melynek alapvonalait megtaláljuk abban a beszédben, melyet Sodano bíboros úr május 13-án, a Szentatya szentmiséjének végén Fatimában mondott – , alapvetően tisztáznunk kell, hogy az Egyház tanítása szerint hol van a helye a hívő életben az olyan jelenségeknek, mint a fatimai.
Az Egyház tanítása különbséget tesz a “hivatalos kinyilatkoztatás” és a “magánkinyilatkoztatások” között. A kettő között nem csupán fokozati, hanem lényegi különbség van. A “hivatalos kinyilatkoztatás” Istennek azt a kinyilatkoztató tevékenységét jelenti, mely az egész emberiségnek szól, s az Ó- és Újszövetségből álló Szentírásban nyert írott formát.
“Kinyilatkoztatásról” van szó, mert benne Isten lépésről lépésre ismerteti meg magát az emberekkel, egészen addig a pontig, ahol maga is ember lesz, hogy az emberré lett Fiú, Jézus Krisztus által az egész világot magához vonja és egyesítse magával. Tehát nem intellektuális közlésről, hanem egy életfolyamatról van szó, melyben Isten közeledik az emberekhez; e folyamatban természetesen az ész és az értelem számára is láthatóvá válnak tartalmak Isten titkából. E folyamat az egész emberre irányul, így az értelemre is, de nem csak arra. Mivel csak egy Isten van, a történelem is, melyben Ő az emberiséghez közeledik, egyetlen, minden időkre szól, s Jézus Krisztus életével, halálával és föltámadásával érte el tökéletességét. Jézus Krisztusban Isten mindent elmondott – tudniillik elmondta önmagát – ezért a Krisztus-misztérium megvalósulásával az Újszövetségben a kinyilatkoztatás lezárult. A Katolikus Egyház Katekizmusa Keresztes Szent Jánost idézi a kinyilatkoztatás végleges és tökéletes voltának megvilágítására: “Nekünk adván, ahogyan adta, a Fiát, aki az ő egyetlen Igéje, ebben az egyetlen Igében mindent elmondott, és más mondanivalója nincs többé. (…) Amit ugyanis korábban csak részletekben mondott a Prófétáknak, azt most egészében elmondta, amikor a teljességet, tudniillik a Fiát adta nekünk. Ha ezek után valaki most kérdezni akarná Istent, vagy látomásokat, kinyilatkoztatásokat akarna Tőle, az nemcsak esztelenül cselekedne, hanem egyenesen megsértené Őt, nem Krisztusra szegezvén a szemeit, illetve valami mást vagy újdonságot keresve rajta kívül.” (KEK 65. p.)
Krisztussal és az Újszövetség könyveiben róla szóló tanúságtétellel a minden népnek szóló isteni kinyilatkoztatás lezárult. Ez a tény az Egyházat a szent történelem egyszeri eseményéhez, s az ezt az eseményt igazoló és magyarázó szentírási szóhoz köti, de ez nem jelenti azt, hogy az Egyház csak a múltba tekinthet, s terméketlen ismétlésekre van ítélve. A Katekizmus erről azt mondja: “Jóllehet a kinyilatkoztatás lezárult, tartalmát tökéletesen nem merítettük ki; a keresztény hit feladata, hogy századok folyamán lépésről lépésre fölfogja teljes tartalmát.” (66. p.) Az egyszeri eseményhez kötöttség, s a megértésben való előbbre jutás kettős szempontja nagyon szépen látható az Úr búcsúbeszédében, amikor a búcsúzó Krisztus tanítványainak mondja: “Még sok mondanivalóm volna, de most nem tudjátok elviselni. Amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, bevezet titeket a teljes igazságba. Mert nem magától fog beszélni, hanem (…) megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.”(Jn 16,12 – 14) Így tehát a Lélek egyrészt vezet és olyan megismerést ad, melynek elviseléséhez korábban nem volt meg a feltétel – ez a keresztény hit mindig kimeríthetetlen tágassága és mélysége. Másrészt ez a vezetés “merítést” jelent Jézus Krisztus kincseiből, melynek kimeríthetetlen mélysége épp e vezetés által nyilvánul meg.
A Katekizmus erre vonatkozóan Nagy Szent Gergely pápának egy mélytartalmú mondását idézi: “Az isteni Ige az olvasókkal együtt növekszik” (94. p.) A II. Vatikáni Zsinat három alapvető utat ismer: melyeken a Szentlélek vezetése – s ezáltal “az Ige növekedése” – történik az Egyházban: a hívők elmélkedése és tanulása, a lelki tapasztalatokból származó belső belátás és azok igehirdetése, akik “a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját” (DV 8).
Ezek után megfelelő helyre tudjuk beilleszteni a “magánkinyilatkoztatások” fogalmát, mely magában foglalja az Újszövetség lezárása utáni összes látomást és kinyilatkoztatást, tehát az a kategória, mely alá a fatimai üzenetet is be kell sorolnunk. Hallgassuk csak meg először, mit mond a Katekizmus: “A századok folyamán történtek úgynevezett ,magánkinyilatkoztatások’, melyek közül néhányat az egyházi tekintély elismert (…). Nem arra szolgálnak ugyanis, hogy Krisztus végleges kinyilatkoztatását ,kiegészítsék’ vagy ,tökéletesítsék’, hanem azt kell elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni.” (67. p.) Ebből két dolog válik világossá:
1. A magánkinyilatkoztatás tekintélye lényegesen különbözik a hivatalos kinyilatkoztatásétól. Ez utóbbi a hitünket követeli, mert benne emberi szavakkal és az Egyház élő közösségének közvetítésével maga Isten szól hozzánk. Az Isten és az Ő szavába vetett hit különbözik minden emberi hittől, bizalomtól, vélekedéstől. Az a bizonyosság, hogy Isten beszél, biztonságot ad nekem, hogy magával az igazsággal találkozom, s olyan bizonyosságot ad, mely semmiféle emberi megismerésben nem fordulhat elő. Olyan bizonyosság ez, melyre az életemet építem, s melyben a halálomkor is megbízom.
2. A magánkinyilatkoztatás ehhez a hithez nyújt segítséget, s éppen azáltal válik hihetővé, hogy az egyetlen hivatalos kinyilatkoztatásra irányítja az embert. Prosper Lambertini bíboros, a későbbi XIV. Benedek pápa a boldoggá és szenttéavatásról szóló klasszikus, sőt törvénnyé vált értekezésében ide vonatkozóan ezt mondja: “Nem tartozunk katolikus hittel fogadni az elismert magánkinyilatkoztatásokat, s ez nem is lehetséges. E kinyilatkoztatások az okosság szabályait követő emberi hitet igényelnek, mely szerint a dolog valószínű és teljesen hihető.” E téma kiemelkedő ismerője E. Dhanis, flamand teológus összefoglalóan megállapítja, hogy egy magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyása három elemet tartalmaz: a szóbanforgó üzenetben nincs semmi, ami a hittel és a jó erkölcsökkel ellenkezne; nyilvánosságra hozható; s a hívők fölhatalmazást nyernek arra, hogy okosan elfogadják. (“Sguardo su Fatima e bilancio di una discussione”, in: La Civiltŕ cattolica 104, 1953. II. 392 – 406, különösen 397.) Egy ilyen üzenet értékes segítség lehet az evangélium jobb megértéséhez és megéléséhez egy adott történelmi korban; ezért nem szabad minden további nélkül figyelmen kívül hagyni. Fölkínált segítség, használata azonban nem kötelező.
Ennek megfelelően egy magánkinyilatkoztatás igazságának és értékének mércéje a Krisztusra irányultsága. Ha eltávolít Krisztustól, ha önállósodik vagy egyenesen más és “jobb” irányba akar vinni, mint amit az Evangélium mond, akkor biztosan nem a Szentlélektől való, aki bevezet az Evangéliumba és nem kivezet belőle minket. Ez nem zárja ki, hogy egy magánkinyilatkoztatás új hangsúlyokat adjon, a jámborság új formáit jelenítse meg vagy régi formákat mélyítsen el és bővítsen. De mindig táplálnia kell a hitet, a reményt és a szeretetet, melyek mindenki számára az üdvösség állandó útját jelentik. Hozzáfűzhetjük, hogy a magánkinyilatkoztatások elsősorban a népi jámborságból jönnek, és arra hatnak vissza, új lendületet adnak és új formákat nyitnak számára. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a liturgiára is hassanak, mint például Úrnapja és Jézus Szíve ünnepe mutatja. Bizonyos vonatkozásban a liturgia és a népi jámborság példázza a kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatás közötti kapcsolatot: a liturgia a mérce, az Egyház evangéliumból táplálkozó életmegnyilvánulásának egésze. A népi jámborság azt jelenti, hogy a hit gyökeret vert egy nép szívében, annyira, hogy átvitte a mindennapok világába. A népi jámborság a hit “inkulturációjának” első és alapvető módja, melynek mindig igazodnia kell a liturgia rendjéhez és vezetéséhez, de a szíveken keresztül visszahatva meg is termékenyíti azt. A szükséges negatív elhatárolások után áttérhetünk a magánkinyilatkoztatások pozitív meghatározására: Hogyan lehet a Szentírásból kiindulva helyesen besorolni őket? Mi a nekik megfelelő teológiai kategória? Úgy látom, hogy Szent Pál legkorábbi fennmaradt levele, mely az egész Újszövetség első írása, az első Tesszaloniki levél eligazít. Az Apostol ezt mondja: “Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg! Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg!”(5,19 – 21.) Az Egyház mindig megkapja a prófécia karizmáját, melyet meg kell vizsgálni, de nem szabad megvetnie. Ehhez meg kell gondolnunk, hogy a prófécia a Szentírásban nem jövendőmondás, hanem Isten akaratának megvilágosítása a jelen számára, ami a jövőbe is megmutatja a helyes utat. A jós az értelem kiváncsiságát elégíti ki, a jövőt takaró fátylat akarja eltávolítani; a próféta az akarat és a gondolkodás vakságával találkozik, és Isten akaratát úgy tárja föl, mint a jelennek szóló felszólítást és útmutatást. A jövendő dolgok előre megmondásának mozzanata másodlagos. A lényeg az egyetlen kinyilatkoztatás konkrét megjelenítése: a prófétai szó figyelmeztetés vagy vigasztalás, vagy mindkettő egyszerre. E tekintetben összekapcsolhatjuk a prófécia karizmáját az “idők jeleivel”, melyre a II. Vatikáni Zsinat világított rá: “A föld és az ég jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok fölismerni?”(Lk 12,56) Ennek az időnek a jelei Jézus szavában az Ő élete, Ő maga. Az idők jeleit a hit fényében értelmezni azt jelenti, hogy fölismerjük az adott időben Krisztus jelenlétét. Az Egyház által elismert magánkinyilatkoztatásokban – tehát Fatimában is – erről van szó: segítséget adni az idők jeleinek megértéséhez, s a hitben a megfelelő válasz megtalálásához.
A magánkinyilatkoztatások antropológiai struktúrája
Az előbbiekben megkíséreltük a magánkinyilatkoztatások teológiai helyének meghatározását. Mielőtt azonban a fatimai üzenet magyarázatába fognánk, a magánkinyilatkoztatások antropológiai (pszichológiai) jellegéről is kell valamit mondanunk.
A teológiai antropológia ebben az összefüggésben az észlelésnek, a “látásnak” három fajtáját különbözteti meg: az érzékelő látást, azaz a külső, testekből álló világ észlelését; a belső látást és az értelmi látást (visio sensibilis – visio imaginativa – visio intellectualis). Világos, hogy a lourdesi, fatimai és egyéb látomások esetében nem a szokásos érzéki észlelésről van szó: a látott képek és alakok nincsenek testként jelen a külső térben, mint a fák vagy a házak. Ez pl. a pokol látomásánál, vagy a harmadik titokban látottaknál egészen nyilvánvaló, de a többi látomások esetében is bizonyítható, hiszen nem minden jelenlévő látja az elmondottakat, hanem csak a “látnok”.
Ugyanígy világos, hogy nem képek nélküli értelmi “látásról” van szó, miként a misztika magas szintjein. Tehát a középső látásmódról, a belső látásról van szó, amely a látnokok számára természetesen annyira valóságos, mint az érzéki látás tárgyai.
A belső látás nem azt jelenti, hogy a fantázia jelenít meg szubjektív elképzeléseket. Hanem a lelket valóságos, de érzékfeletti valóságból eredő hatás éri, és megnyílik az érzékelhetetlen, az érzékek számára láthatatlan valóság látására – “belső látással” kezd látni. Valóságos, de nem a megszokott érzéki világunkhoz tartozó “tárgyak” érintik meg a lelket. Ehhez azonban a szív belső éberségére van szükség, ami a külső valóság erőszakos behatásai és a lelket betöltő képek és gondolatok közepette általában nincs meg. Az embert kivezetik a pusztán külső megnyilvánulások világából, a valóság mélyebb dimenziói érintik meg és válnak számára láthatóvá. Ebből talán érthetővé is válik, hogy miért éppen gyermekek fogékonyak az ilyen jelenségekre: a lelket még kevés behatás érte, kevés sebet kapott. Amikor a főpapok és a vének méltatlankodtak a gyermekek Hozsanna-kiáltásai miatt, Jézusa zsoltáros szavával válaszolt nekik: “Gyermekek és csecsemők szájából fakasztasz magadnak dícséretet” (Zsolt 8,3; Mt 21,16).
Mint mondtuk , a “belső látás” nem fantázia, hanem sajátos és valóságos észlelés, de megvannak a maga korlátai. A szemmel való külső látásnak is mindig megvan a szubjektív összetevője: nem a puszta tárgyat látjuk, hanem saját érzékeink szűrőin keresztül látunk, amelyek lefordítják számunkra a tárgyat. Ez a belső látásnál még világosabb, főleg olyan esetekben, amikor horizontunkat felülmúló valóságokról van szó.
A látó személy, a látnok fokozott igénybevételnek van kitéve. Saját lehetőségei, képzelete és értelme számára lehetséges módon lát. A belső látásnál lefordítási folyamat fokozottabb mint az érzéki látásnál, úgy hogy a látnok személyének lényeges része van a megmutatkozó valóság képének megalkotásában. A kép csak az ő mértékei és lehetőségei szerint alakulhat ki. Ezért az ilyen látomások nem egyszerű “fényképek” a másik világról, hanem magukon viselik a látnok lehetőségeinek és korlátainak a nyomait. Ez a szentek minden nagy látomásáról, s természetesen a fatimai gyermekek látomásánál is kimutatható. Az általuk látott képek egyáltalán nem csupán fantáziájuk alkotásai, hanem egy felülről eredő, belső, valóságos észlelés eredményei; de nem is szabad úgy elképzelnünk, mintha egy pillanatra föllebentették előttük a másvilágot takaró fátyolt, és a mennyország a maga valóságában mutakozott volna meg előttük, ahogyan – reményünk szerint – majd az Istennel való végső egyesülés állapotában történik. Inkább azt kell mondanunk, hogy a képek a felülről érkező hatásból és az észlelő személyben, azaz a gyermekekben rejlő lehetőségekből tevődik össze. Ezért e látásmód képi nyelve szimbolikus nyelv. Sodano bíboros úr erről ezt mondta: “nem fényképszerű részletességgel írnak le jövendő eseményeket, hanem összefoglalóan és sűrítve mondanak el valamit, ami az időben bontakozik ki, pontosan meg nem határozott sorrendben és időtartamban.” Az időnek és térnek egy képbe sürítése az ilyen látomások sajátossága, s a látomások csak utólagosan értékelhetők és fejthetők meg. Nem kell a kép minden egyes elemének konkrét történeti jelentést adni. A látomás egésze fontos és a kép egészéből kell a részleteket értelmezni. Hogy mi egy kép lényege, végső soron abból olvasható ki, ami a keresztény prófécia mindenkori lényege: a kép középpontja ott van, ahol a látomás felszólítássá válik és odavezet Isten akaratához.
A fatimai “titok” megfejtésének kísérlete
A fatimai titok első és második részének már olyan kimerítő irodalma van, hogy itt nem kell velük foglalkoznunk. Csak a legfontosabb mozzanatokra szeretném fölhívni a figyelmet.
A gyermekek egy szempillantás alatt átélték a pokol iszonyatos látomását. Látták “a szegény bűnös lelkek” vesztét. Megmondták nekik, miért kellett ezt a pillanatot átélniük: “per salvare” – hogy meglássák megmentésük útját. Eszünkbe jut Szent Péter első levelének mondata: “hitetek célja a lelkek megmentése” (1,9). Ennek útja – az angolszász és német kultúrában élő emberek számára meglepő módon – : Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete. Ennek megértéséhez itt meg kell elégednünk egy rövid utalással. A “szív” a biblia nyelvén az ember középpontja, az értelem, akarat, érzület, ézékek együttese, ahol az ember a maga belső egységét és irányultságát megtalálja. A “Szeplőtelen Szív” Mt 5,8 szerint olyan szív, amely megtalálta a belső egységet Istennel, s ezért “látja Istent”. Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete nem más, mint közeledés ahhoz a szivbéli állapothoz, amelyben a “fiat”, a “legyen nekem a te igéd szerint” az egész emberi életet meghatározó központtá válik.
Ha valaki azt az ellenvetést tenné, hogy mégsem kellene embert állítani közénk és Krisztus közé, emlékeztetjük arra, hogy Pál nem habozott azt mondani közösségeinek: legyetek a követőim (1Kor 4,16; Fil 3,17; 1Tesz 1,6; 2Tesz 3,7.9). Az Apostolról konkréten leolvashatjuk, mit jelent Krisztust követni. S vajon kitől tanulhatnánk meg ezt bármikor jobban, mint az Úr Édesanyjától?
Így érkezünk el végre a fatimai titok teljes terjedelmében először itt közzétett harmadik részéhez. Mint a fentebbi dokumentációból kitűnt, a Sodano bíboros úr által május 13-án adott magyarázatot először Lúcia nővérrel ismertették meg. Amire Lúcia nővér megjegyzése az volt, hogy ő a látomást és nem a magyarázatát kapta ajándékba. A magyarázat nem a látnok, hanem az Egyház dolga. A szöveg elolvasása után azonban azt mondta, hogy a magyarázat megfelel annak, amit ő látott, s a maga részéről ezt az értelmezést helyesnek ismeri el. A következőkben tehát csak azzal próbálkozhatunk, hogy e magyarázatot a fentebb mondottak mértéke szerint megalapozzuk és elmélyítsük.
Miként az első két titok kulcsszava a “salvare le anime”, a ,lelkek megmentése’, úgy a harmadik titok kulcsa a háromszoros felszólítás: “Penitenza, Penitenza, Penitenza”, ,Bűnbánat, Bűnbánat, Bűnbánat’! Az evangélium kezdetére kell emlékeznünk: “Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumnak!” (Mk 1,15.) Érteni az idők jeleit azt jelenti: megérteni a bűnbánat – megtérés – hit sürgető voltát. Ez a megfelelő válasz arra a történelmi pillanatra, melyet a következő képekben vázolt nagy veszedelmek fenyegetnek. Hadd idézzem föl itt egy személyes emlékemet: egyik beszélgetésünk alkalmával Lúcia nővér azt mondta nekem: egyre világosabbá válik számára, hogy az egész jelenés célja az volt, hogy erősödjék a hit, a remény és szeretet gyakorlása – minden egyéb csak hozzáadás. Vegyük csak szemügyre közelebbről az egyes képeket. A Szűzanya balján álló angyal a lángpallossal a Jelenések könyvének hasonló képeire emlékeztet. A világra váró ítélet fenyegetését jeleníti meg. Az, hogy a Föld lángtengerben pusztulhat el, ma már semmiképpen sem fantáziakép: az ember a maga találmányaival már elkészítette a lángpallost.
A látomás megmutatja a pusztító hatalommal ellentétes erőt – egyrészt a Szűzanya ragyogását, másrészt az ugyancsak tőle eredő fölszólítást a bűnbánatra. Ez pedig megmutatja az emberi szabadság fontosságát: a jövő nincs megváltoztathatalanul megszabva, s a kép, amit a gyermekek láttak, nem előre elkészített filmfelvétel az elkerülhetetlen jövőről. Az egész látomás arra szolgál, hogy mozgósítsa és a jóra irányítsa az emberi szabadságot. A látomás nem filmet akar bemutatni a meg nem változtatható jövőről. Értelme épp az ellenkezője, a jóra fordításért akarja mozgósítani az erőket. Ezért teljesen tévesek a titok fatalista értelmezései, amelyek plédául azt mondják, hogy a merénylő 1981. május 13-án az isteni terv gondviseléstől vezérelt eszköze volt, ezért egyáltalán nem cselekedhetett szabadon; s egyéb hasonló elképzelések. A látomás sokkal inkább a veszélyekről és elkerülésük lehetőségeiről beszél.
A szöveg következő mondatai még világosabbá teszik a látomás kép jellegét: Isten megmarad a mérhetetlen és minden látásunkat felülmúló fényességnek. Az emberek mintegy tükörben jelennek meg. A látomás e belső korlátoltságát, e nyilvánvaló határokat mindig észben kell tartanunk. A jövő csak “tükörben és homályosan” mutatkozik meg (vö. 1Kor 13,12).
S most nézzük az egyes képeket, melyek a titok leírásában követik egymást. A helyszínt három szimbólum mutatja be: egy meredek hegy, egy félig romokban heverő nagy város, s egy hatalmas, bárdolatlan fatörzsekből ácsolt kereszt. A hegy és a város az emberi történelem színhelye: a történelemé, ami fáradságos hegymászás, a történelemé, ami az emberi építés és együttélés helye, s ugyanakkor a rombolásé is, ahol az ember megsemmisíti alkotásait. A város lehet a közösség és a haladás, de a veszedelmek és a legnagyobb fenyegetettség helye is. A hegyen áll a kereszt – a történelem célja és tájékozódási pontja. A kereszten a pusztítás megváltássá változik; a történelem nyomorúságának jeleként áll, ugyanakkor ígéret is a történelem számára.
Ezután emberek jelennek meg: a fehérbe öltözött püspök (“úgy gondoltuk, hogy a pápa az”), további püspökök, papok, szerzetesek, s végül minden rendű és rangú férfiak és nők. A pápa nyilvánvalóan előttük megy, az őt körülvevő iszonyattól reszketve és szenvedve. Nemcsak a környező házak és a város hever félig romokban – útja a megöltek holttestei között vezet előre. Az Egyház útját tehát keresztútként mutatja be, mint utat az erőszak, a pusztítás és az üldözések korában.
E képben egy egész évszázad történelmének képét láthatjuk. Miként a hegy és a város képében a Föld helyei együttesen irányulnak a keresztre, az idők is összetartoznak: a látomásban fölismerhetjük az elmúlt évszázadot mint a vértanúk, a szenvedés és az egyházüldözés századát, a világháborúk és helyi háborúk századát, melyek az évszázad második felét teljesen kitöltötték és a kegyetlenség új formáit hozták felszínre. E látomás “tükrében” évtizedek vértanúi vonulnak el előttünk.
Most alkalmasnak látszik idézni egy mondatot abból a levélből, amelyet Lúcia nővér a Szentatyának írt 1982. május 12-én:
“A titok harmadik része Miasszonyunk szavaira vonatkozik: ťHa nem, (Oroszország) tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni.Ť”
Egy évszázad keresztútján a pápa egészen különös szerepet tölt be. A hegy csúcsa felé igyekvő, meggyötört személyben több pápát is láthatunk összefoglalóan, akik X. Piusztól kezdve a mai pápáig az évszázad szenvedéseit viselték és vitték a kereszt felé. A vértanúk útján a látomásban a pápát is megölik. Nem kellett-e a Szentatyának saját sorsára ismernie ebben, amikor 1981. május 13-i merénylet után felolvastatta magának a harmadik titok szövegét? Nagyon közel állt a halálhoz, és megmenekülését e szavakkal magyarázta: “egy anyai kéz vezette a golyó pályáját, és a haldokló pápa megállt a halál küszöbén.” Hogy egy ťmano maternaŤ (anyai kéz) a halálos golyót másfelé terelte, újra azt bizonyítja, hogy nincs megváltoztathatlan végzet, hogy a hitnek és az imádságnak van hatalma beavatkozni a történelembe, s végül az imádság erősebb, mint a fegyvergolyók, a hit erősebb, mint a megoszlások.
A titok befejezése olyan képekre emlékeztet, amelyeket Lúcia jámbor könyvekben láthatott, s jelentésük a hit nagyon régi felismeréseiből való. Vígasztaló kép, mely a vérből és könnyből álló történelmet Isten üdvözítő hatalma befogadójává teszi. A kereszt szárai alatt angyalok fogják föl a vértanúk vérét és az Isten felé igyekvő lelkekre öntözik. Krisztus vére és a vértanúk vére a látomásban eggyé válik: a vértanúk vére a kereszt száraiból folyik. Vértanúságuk összatartozik Krisztus szenvedésével, eggyé vált vele. Kiegészítik, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő teste, az Egyház javára (vö. Kol 1,24). Életük Eucharisztia lett, belépett a meghalt búzaszem misztériumába és részesednek annak termékenységében. A vértanúk vére a kereszténység magvetése, mondta Tertullianus. Miként Krisztus halálából, az ő megnyitott oldalából fakadt az Egyház, úgy termékeny a vértanúk halála az Egyház további életében. A riasztóan kezdődő harmadik titok tehát a remény képével fejeződik be: nincs hiábavaló szenvedés, s főként a szenvedő Egyház, a vértanúk Egyháza útmutató az Istent kereső emberek számára. Nem csak az olyan szenvedők vannak Isten jóságos kezében mint Lázár, aki igen nagy vigaszatalást talált, és titokzatosan Krisztust jelképezi, aki értünk szegény Lázárrá lett, hanem a vértanúk szenvedéséből erő fakad a tisztuláshoz és a megújuláshoz, mert szenvedésük megjeleníti Krisztus szenvedését és a jelenre is kiterjeszti üdvözítő hatását.
Elérkeztünk az utolsó kérdéshez: Mit jelent a fatimai titok egésze (három része együtt)? Mit mond nekünk? Mindenekelőtt Sodano bíboros úrral együtt meg kell állapítanunk: “úgy látszik, hogy az, amiről a harmadik fatimai titok szólt, már a múlté”. Amennyiben egy-egy eseményt mutatnak meg, most már a múlthoz tartoznak: aki meghökkentő apokaliptikus titokfeltárásokat várt a világ végéről, annak csalódnia kell. Az ilyen kiváncsiságot Fatima nem elégíti ki, mint ahogy a keresztény hit általában nem a kiváncsiságot táplálja, s nem is teheti meg. A lényeget a titok szövegét bemutató reflexiónk elején már elmondtuk: buzdítás a lelkek megmentésére az imádság útján, s felhívás a bűnbánatra és megtérésre.
Végezetül még szeretném idézni a titok joggal híressé vált mondását: “Az én Szeplőtelen Szívem győzni fog”. Mit jelent ez? Azt, hogy az Isten számára nyitott, az Isten szemlélése által megtisztult szív erősebb minden fegyvernél. Mária “igenje”, szívének szava megváltoztatta a világtörténelmet, mert bebocsátotta a Megváltót e világba – mert ennek az igennek a terében Isten emberré tudott lenni és örökre az marad. A Gonosznak van hatalma a világban, látjuk, újra meg újra megtapasztaljuk; van hatalma, mert a mi szabadságunk eltéríthető Istentől. Mióta azonban Istennek emberi szíve van és az emberi szabadságot a jóra, Isten felé fordította, nem a rosszra való szabadságé az utolsó szó. Azóta érvényes: “A világban üldözést fogtok szenvedni, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Fatima üzenete arra biztat, hogy merjünk bízni ebben az ígéretben.
Joseph Ratzinger bíboros
a Hittani Kongregáció prefektusa

A fatimai “titok” teológiai kommentárja

Aki figyelmesen olvassa az úgynevezett harmadik fatimai “titok” szövegét, melyet itt a Szentatya rendelkezésére először közlünk teljes egészében, a sok korábbi találgatás után valószínűleg csalódik vagy elcsodálkozik. Semmiféle nagy titok nem lepleződött le; a függönyt nem vonták föl a jövő elől. Az imént elmúlt évszázad vértanúinak Egyházát látjuk egy nehezen megfejthető, szimbolikus nyelven leírt jelenetben. Ez minden, amit az Úr Anyja közölni akart a kereszténységgel, az emberiséggel egy nagy kérdésekkel és szorongatásokkal teli korban? Segít ez nekünk az új évszázad kezdetén? Vagy csupán egy nagyon jámbor környezetben felnövekedő, de a kor készülő viharait is érzékelő gyermekek belső világának kivetítéséről van szó? Hogyan kell értenünk a látomást, mit kell gondolnunk róla?
Hivatalos kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások – helyük a teológiában.
Mielőtt a magyarázattal próbálkoznánk – melynek alapvonalait megtaláljuk abban a beszédben, melyet Sodano bíboros úr május 13-án, a Szentatya szentmiséjének végén Fatimában mondott – , alapvetően tisztáznunk kell, hogy az Egyház tanítása szerint hol van a helye a hívő életben az olyan jelenségeknek, mint a fatimai.
Az Egyház tanítása különbséget tesz a “hivatalos kinyilatkoztatás” és a “magánkinyilatkoztatások” között. A kettő között nem csupán fokozati, hanem lényegi különbség van. A “hivatalos kinyilatkoztatás” Istennek azt a kinyilatkoztató tevékenységét jelenti, mely az egész emberiségnek szól, s az Ó- és Újszövetségből álló Szentírásban nyert írott formát.
“Kinyilatkoztatásról” van szó, mert benne Isten lépésről lépésre ismerteti meg magát az emberekkel, egészen addig a pontig, ahol maga is ember lesz, hogy az emberré lett Fiú, Jézus Krisztus által az egész világot magához vonja és egyesítse magával. Tehát nem intellektuális közlésről, hanem egy életfolyamatról van szó, melyben Isten közeledik az emberekhez; e folyamatban természetesen az ész és az értelem számára is láthatóvá válnak tartalmak Isten titkából. E folyamat az egész emberre irányul, így az értelemre is, de nem csak arra. Mivel csak egy Isten van, a történelem is, melyben Ő az emberiséghez közeledik, egyetlen, minden időkre szól, s Jézus Krisztus életével, halálával és föltámadásával érte el tökéletességét. Jézus Krisztusban Isten mindent elmondott – tudniillik elmondta önmagát – ezért a Krisztus-misztérium megvalósulásával az Újszövetségben a kinyilatkoztatás lezárult. A Katolikus Egyház Katekizmusa Keresztes Szent Jánost idézi a kinyilatkoztatás végleges és tökéletes voltának megvilágítására: “Nekünk adván, ahogyan adta, a Fiát, aki az ő egyetlen Igéje, ebben az egyetlen Igében mindent elmondott, és más mondanivalója nincs többé. (…) Amit ugyanis korábban csak részletekben mondott a Prófétáknak, azt most egészében elmondta, amikor a teljességet, tudniillik a Fiát adta nekünk. Ha ezek után valaki most kérdezni akarná Istent, vagy látomásokat, kinyilatkoztatásokat akarna Tőle, az nemcsak esztelenül cselekedne, hanem egyenesen megsértené Őt, nem Krisztusra szegezvén a szemeit, illetve valami mást vagy újdonságot keresve rajta kívül.” (KEK 65. p.)
Krisztussal és az Újszövetség könyveiben róla szóló tanúságtétellel a minden népnek szóló isteni kinyilatkoztatás lezárult. Ez a tény az Egyházat a szent történelem egyszeri eseményéhez, s az ezt az eseményt igazoló és magyarázó szentírási szóhoz köti, de ez nem jelenti azt, hogy az Egyház csak a múltba tekinthet, s terméketlen ismétlésekre van ítélve.
A Katekizmus erről azt mondja:
“Jóllehet a kinyilatkoztatás lezárult, tartalmát tökéletesen nem merítettük ki; a keresztény hit feladata, hogy századok folyamán lépésről lépésre fölfogja teljes tartalmát.” (66. p.)
Az egyszeri eseményhez kötöttség, s a megértésben való előbbre jutás kettős szempontja nagyon szépen látható az Úr búcsúbeszédében, amikor a búcsúzó Krisztus tanítványainak mondja:
“Még sok mondanivalóm volna, de most nem tudjátok elviselni. Amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, bevezet titeket a teljes igazságba. Mert nem magától fog beszélni, hanem (…) megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.”(Jn 16,12 – 14)
Így tehát a Lélek egyrészt vezet és olyan megismerést ad, melynek elviseléséhez korábban nem volt meg a feltétel – ez a keresztény hit mindig kimeríthetetlen tágassága és mélysége. Másrészt ez a vezetés “merítést” jelent Jézus Krisztus kincseiből, melynek kimeríthetetlen mélysége épp e vezetés által nyilvánul meg.
A Katekizmus erre vonatkozóan Nagy Szent Gergely pápának egy mélytartalmú mondását idézi:
“Az isteni Ige az olvasókkal együtt növekszik” (94. p.)
A II. Vatikáni Zsinat három alapvető utat ismer:
melyeken a Szentlélek vezetése – s ezáltal “az Ige növekedése” – történik az Egyházban:
* a hívők elmélkedése és tanulása,
* a lelki tapasztalatokból származó belső belátás
* és azok igehirdetése, akik “a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját” (DV 8).
Ezek után megfelelő helyre tudjuk beilleszteni a “magánkinyilatkoztatások” fogalmát, mely magában foglalja az Újszövetség lezárása utáni összes látomást és kinyilatkoztatást, tehát az a kategória, mely alá a fatimai üzenetet is be kell sorolnunk.
Hallgassuk csak meg először, mit mond a Katekizmus:
“A századok folyamán történtek úgynevezett ,magánkinyilatkoztatások’, melyek közül néhányat az egyházi tekintély elismert (…). Nem arra szolgálnak ugyanis, hogy Krisztus végleges kinyilatkoztatását ,kiegészítsék’ vagy ,tökéletesítsék’, hanem azt kell elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni.” (67. p.)
Ebből két dolog válik világossá:
1. A magánkinyilatkoztatás tekintélye lényegesen különbözik a hivatalos kinyilatkoztatásétól. Ez utóbbi a hitünket követeli, mert benne emberi szavakkal és az Egyház élő közösségének közvetítésével maga Isten szól hozzánk. Az Isten és az Ő szavába vetett hit különbözik minden emberi hittől, bizalomtól, vélekedéstől. Az a bizonyosság, hogy Isten beszél, biztonságot ad nekem, hogy magával az igazsággal találkozom, s olyan
bizonyosságot ad, mely semmiféle emberi megismerésben nem fordulhat elő. Olyan bizonyosság ez, melyre az életemet építem, s melyben a halálomkor is megbízom.
2. A magánkinyilatkoztatás ehhez a hithez nyújt segítséget, s éppen azáltal válik hihetővé, hogy az egyetlen hivatalos kinyilatkoztatásra irányítja az embert.
Prosper Lambertini bíboros, a későbbi XIV. Benedek pápa a boldoggá és szenttéavatásról szóló klasszikus, sőt törvénnyé vált értekezésében ide vonatkozóan ezt mondja:
“Nem tartozunk katolikus hittel fogadni az elismert magánkinyilatkoztatásokat, s ez nem is lehetséges. E kinyilatkoztatások az okosság szabályait követő emberi hitet igényelnek, mely szerint a dolog valószínű és teljesen hihető.”
E téma kiemelkedő ismerője E. Dhanis, flamand teológus összefoglalóan megállapítja, hogy egy magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyása három elemet tartalmaz:
* a szóbanforgó üzenetben nincs semmi, ami a hittel és a jó erkölcsökkel ellenkezne;
* nyilvánosságra hozható;
* s a hívők fölhatalmazást nyernek arra, hogy okosan elfogadják.
(“Sguardo su Fatima e bilancio di una discussione”, in: La Civiltŕ cattolica 104, 1953. II. 392 – 406, különösen 397.)
Egy ilyen üzenet értékes segítség lehet az evangélium jobb megértéséhez és megéléséhez egy adott történelmi korban; ezért nem szabad minden további nélkül figyelmen kívül hagyni. Fölkínált segítség, használata azonban nem kötelező.
Ennek megfelelően egy magánkinyilatkoztatás igazságának és értékének mércéje a Krisztusra irányultsága. Ha eltávolít Krisztustól, ha önállósodik vagy egyenesen más és “jobb” irányba akar vinni, mint amit az Evangélium mond, akkor biztosan nem a Szentlélektől való, aki bevezet az Evangéliumba és nem kivezet belőle minket.
Ez nem zárja ki, hogy egy magánkinyilatkoztatás új hangsúlyokat adjon, a jámborság új formáit jelenítse meg vagy régi formákat mélyítsen el és bővítsen. De mindig táplálnia kell a hitet, a reményt és a szeretetet, melyek mindenki számára az üdvösség állandó útját jelentik. Hozzáfűzhetjük, hogy a magánkinyilatkoztatások elsősorban a népi jámborságból jönnek, és arra hatnak vissza, új lendületet adnak és új formákat nyitnak számára. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a liturgiára is hassanak, mint például Úrnapja és Jézus Szíve ünnepe mutatja.
Bizonyos vonatkozásban a liturgia és a népi jámborság példázza a kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatás közötti kapcsolatot: a liturgia a mérce, az Egyház evangéliumból táplálkozó életmegnyilvánulásának egésze. A népi jámborság azt jelenti, hogy a hit gyökeret vert egy nép szívében, annyira, hogy átvitte a mindennapok világába. A népi jámborság a hit “inkulturációjának” első és alapvető módja, melynek mindig igazodnia kell a liturgia rendjéhez és vezetéséhez, de a szíveken keresztül visszahatva meg is termékenyíti azt.
A szükséges negatív elhatárolások után áttérhetünk a magánkinyilatkoztatások pozitív meghatározására: Hogyan lehet a Szentírásból kiindulva helyesen besorolni őket? Mi a nekik megfelelő teológiai kategória?
Úgy látom, hogy Szent Pál legkorábbi fennmaradt levele, mely az egész Újszövetség első írása, az első Tesszaloniki levél eligazít. Az Apostol ezt mondja:
“Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg! Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg!”(5,19 – 21.)
Az Egyház mindig megkapja a prófécia karizmáját, melyet meg kell vizsgálni, de nem szabad megvetnie. Ehhez meg kell gondolnunk, hogy a prófécia a Szentírásban nem jövendőmondás, hanem Isten akaratának megvilágosítása a jelen számára, ami a jövőbe is megmutatja a helyes utat. A jós az értelem kiváncsiságát elégíti ki, a jövőt takaró fátylat akarja eltávolítani; a próféta az akarat és a gondolkodás vakságával találkozik, és Isten akaratát úgy tárja föl, mint a jelennek szóló felszólítást és útmutatást. A jövendő dolgok előre megmondásának mozzanata másodlagos. A lényeg az egyetlen kinyilatkoztatás konkrét megjelenítése: a prófétai szó figyelmeztetés vagy vigasztalás, vagy mindkettő egyszerre. E tekintetben összekapcsolhatjuk a prófécia karizmáját az “idők jeleivel”, melyre a II. Vatikáni Zsinat világított rá: “A föld és az ég jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok fölismerni?”(Lk 12,56) Ennek az időnek a jelei Jézus szavában az Ő élete, Ő maga. Az idők jeleit a hit fényében értelmezni azt jelenti, hogy fölismerjük az adott időben Krisztus jelenlétét. Az Egyház által elismert magánkinyilatkoztatásokban – tehát Fatimában is – erről van szó: segítséget adni az idők jeleinek megértéséhez, s a hitben a megfelelő válasz megtalálásához.
A magánkinyilatkoztatások antropológiai struktúrája
Az előbbiekben megkíséreltük a magánkinyilatkoztatások teológiai helyének meghatározását. Mielőtt azonban a fatimai üzenet magyarázatába fognánk, a magánkinyilatkoztatások antropológiai (pszichológiai) jellegéről is kell valamit mondanunk.
A teológiai antropológia ebben az összefüggésben az észlelésnek, a “látásnak” három fajtáját különbözteti meg: az érzékelő látást, azaz a külső, testekből álló világ észlelését; a belső látást és az értelmi látást (visio sensibilis – visio imaginativa – visio intellectualis). Világos, hogy a lourdesi, fatimai és egyéb látomások esetében nem a szokásos érzéki észlelésről van szó: a látott képek és alakok nincsenek testként jelen a külső térben, mint a fák vagy a házak. Ez pl. a pokol látomásánál, vagy a harmadik titokban látottaknál egészen nyilvánvaló, de a többi látomások esetében is bizonyítható, hiszen nem minden jelenlévő látja az elmondottakat, hanem csak a “látnok”.
Ugyanígy világos, hogy nem képek nélküli értelmi “látásról” van szó, miként a misztika magas szintjein. Tehát a középső látásmódról, a belső látásról van szó, amely a látnokok számára természetesen annyira valóságos, mint az érzéki látás tárgyai.
A belső látás nem azt jelenti, hogy a fantázia jelenít meg szubjektív elképzeléseket. Hanem a lelket valóságos, de érzékfeletti valóságból eredő hatás éri, és megnyílik az érzékelhetetlen, az érzékek számára láthatatlan valóság látására – “belső látással” kezd látni. Valóságos, de nem a megszokott érzéki világunkhoz tartozó “tárgyak” érintik meg a lelket. Ehhez azonban a szív belső éberségére van szükség, ami a külső valóság erőszakos behatásai és a lelket betöltő képek és gondolatok közepette általában nincs meg. Az embert kivezetik a pusztán külső megnyilvánulások világából, a valóság mélyebb dimenziói érintik meg és válnak számára láthatóvá. Ebből talán érthetővé is válik, hogy miért éppen gyermekek fogékonyak az ilyen
jelenségekre: a lelket még kevés behatás érte, kevés sebet kapott. Amikor a főpapok és a vének méltatlankodtak a gyermekek Hozsanna-kiáltásai miatt, Jézusa zsoltáros szavával válaszolt nekik: “Gyermekek és csecsemők szájából fakasztasz magadnak dícséretet” (Zsolt 8,3; Mt 21,16).
Mint mondtuk , a “belső látás” nem fantázia, hanem sajátos és valóságos észlelés, de megvannak a maga korlátai. A szemmel való külső látásnak is mindig megvan a szubjektív összetevője: nem a puszta tárgyat látjuk, hanem saját érzékeink szűrőin keresztül látunk, amelyek lefordítják számunkra a tárgyat. Ez a belső látásnál még világosabb, főleg olyan esetekben, amikor horizontunkat felülmúló valóságokról van szó.
A látó személy, a látnok fokozott igénybevételnek van kitéve. Saját lehetőségei, képzelete és értelme számára lehetséges módon lát. A belső látásnál lefordítási folyamat fokozottabb mint az érzéki látásnál, úgy hogy a látnok személyének lényeges része van a megmutatkozó valóság képének megalkotásában. A kép csak az ő mértékei és lehetőségei szerint alakulhat ki. Ezért az ilyen látomások nem egyszerű “fényképek” a másik világról, hanem magukon viselik a látnok lehetőségeinek és korlátainak a nyomait. Ez a szentek minden nagy látomásáról, s természetesen a fatimai gyermekek látomásánál is kimutatható. Az általuk látott képek egyáltalán nem csupán fantáziájuk alkotásai, hanem egy felülről eredő, belső, valóságos észlelés eredményei; de nem is szabad úgy elképzelnünk, mintha egy pillanatra föllebentették előttük a másvilágot takaró fátyolt, és a mennyország a maga valóságában mutakozott volna meg előttük, ahogyan – reményünk szerint – majd az Istennel való végső egyesülés állapotában történik. Inkább azt kell mondanunk, hogy a képek a felülről érkező hatásból és az észlelő személyben, azaz a gyermekekben rejlő lehetőségekből tevődik össze. Ezért e látásmód képi nyelve szimbolikus nyelv. Sodano bíboros úr erről ezt mondta: “nem fényképszerű részletességgel írnak le jövendő eseményeket, hanem összefoglalóan és sűrítve mondanak el valamit, ami az időben bontakozik ki, pontosan meg nem határozott sorrendben és időtartamban.” Az időnek és térnek egy képbe sürítése az ilyen látomások sajátossága, s a látomások csak utólagosan értékelhetők és fejthetők meg. Nem kell a kép minden egyes elemének konkrét történeti jelentést adni. A látomás egésze fontos és a kép egészéből kell a részleteket értelmezni. Hogy mi egy kép lényege, végső soron abból olvasható ki, ami a keresztény prófécia mindenkori lényege: a kép középpontja ott van, ahol a látomás felszólítássá válik és odavezet Isten akaratához.
A fatimai “titok” megfejtésének kísérlete
A fatimai titok első és második részének már olyan kimerítő irodalma van, hogy itt nem kell velük foglalkoznunk. Csak a legfontosabb mozzanatokra szeretném fölhívni a figyelmet.
A gyermekek egy szempillantás alatt átélték a pokol iszonyatos látomását. Látták “a szegény bűnös lelkek” vesztét. Megmondták nekik, miért kellett ezt a pillanatot átélniük: “per salvare” – hogy meglássák megmentésük útját. Eszünkbe jut Szent Péter első levelének mondata: “hitetek célja a lelkek megmentése” (1,9). Ennek útja – az angolszász és német kultúrában élő emberek számára meglepő módon – : Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete. Ennek megértéséhez itt meg kell elégednünk egy rövid utalással. A “szív” a biblia nyelvén az ember középpontja, az értelem, akarat, érzület, ézékek együttese, ahol az ember a maga belső egységét és irányultságát megtalálja. A “Szeplőtelen Szív” Mt 5,8 szerint olyan szív, amely megtalálta a belső egységet Istennel, s ezért “látja Istent”. Mária Szeplőtelen Szívének
tisztelete nem más, mint közeledés ahhoz a szivbéli állapothoz, amelyben a “fiat”, a “legyen nekem a te igéd szerint” az egész emberi életet meghatározó központtá válik.
Ha valaki azt az ellenvetést tenné, hogy mégsem kellene embert állítani közénk és Krisztus közé, emlékeztetjük arra, hogy Pál nem habozott azt mondani közösségeinek: legyetek a követőim (1Kor 4,16; Fil 3,17; 1Tesz 1,6; 2Tesz 3,7.9). Az Apostolról konkréten leolvashatjuk, mit jelent Krisztust követni. S vajon kitől tanulhatnánk meg ezt bármikor jobban, mint az Úr Édesanyjától?
Így érkezünk el végre a fatimai titok teljes terjedelmében először itt közzétett harmadik részéhez. Mint a fentebbi dokumentációból kitűnt, a Sodano bíboros úr által május 13-án adott magyarázatot először Lúcia nővérrel ismertették meg. Amire Lúcia nővér megjegyzése az volt, hogy ő a látomást és nem a magyarázatát kapta ajándékba. A magyarázat nem a látnok, hanem az Egyház dolga. A szöveg elolvasása után azonban azt mondta, hogy a magyarázat megfelel annak, amit ő látott, s a maga részéről ezt az értelmezést helyesnek ismeri el. A következőkben tehát csak azzal próbálkozhatunk, hogy e magyarázatot a fentebb mondottak mértéke szerint megalapozzuk és elmélyítsük.
Miként az első két titok kulcsszava a “salvare le anime”, a ,lelkek megmentése’, úgy a harmadik titok kulcsa a háromszoros felszólítás: “Penitenza, Penitenza, Penitenza”, ,Bűnbánat, Bűnbánat, Bűnbánat’! Az evangélium kezdetére kell emlékeznünk: “Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumnak!” (Mk 1,15.) Érteni az idők jeleit azt jelenti: megérteni a bűnbánat – megtérés – hit sürgető voltát. Ez a megfelelő válasz arra a történelmi pillanatra, melyet a következő képekben vázolt nagy veszedelmek fenyegetnek. Hadd idézzem föl itt egy személyes emlékemet: egyik beszélgetésünk alkalmával Lúcia nővér azt mondta nekem: egyre világosabbá válik számára, hogy az egész jelenés célja az volt, hogy erősödjék a hit, a remény és szeretet gyakorlása – minden egyéb csak hozzáadás. Vegyük csak szemügyre közelebbről az egyes képeket. A Szűzanya balján álló angyal a lángpallossal a Jelenések könyvének hasonló képeire emlékeztet. A világra váró ítélet fenyegetését jeleníti meg. Az, hogy a Föld lángtengerben pusztulhat el, ma már semmiképpen sem fantáziakép: az ember a maga találmányaival már elkészítette a lángpallost.
A látomás megmutatja a pusztító hatalommal ellentétes erőt – egyrészt a Szűzanya ragyogását, másrészt az ugyancsak tőle eredő fölszólítást a bűnbánatra. Ez pedig megmutatja az emberi szabadság fontosságát: a jövő nincs megváltoztathatalanul megszabva, s a kép, amit a gyermekek láttak, nem előre elkészített filmfelvétel az elkerülhetetlen jövőről. Az egész látomás arra szolgál, hogy mozgósítsa és a jóra irányítsa az emberi szabadságot. A látomás nem filmet akar bemutatni a meg nem változtatható jövőről. Értelme épp az ellenkezője, a jóra fordításért akarja mozgósítani az erőket. Ezért teljesen tévesek a titok fatalista értelmezései, amelyek plédául azt mondják, hogy a merénylő 1981. május 13-án az isteni terv gondviseléstől vezérelt eszköze volt, ezért egyáltalán nem cselekedhetett szabadon; s egyéb hasonló elképzelések. A látomás sokkal inkább a veszélyekről és elkerülésük lehetőségeiről beszél.
A szöveg következő mondatai még világosabbá teszik a látomás kép jellegét: Isten megmarad a mérhetetlen és minden látásunkat felülmúló fényességnek. Az emberek mintegy tükörben jelennek meg. A látomás e belső korlátoltságát, e nyilvánvaló határokat mindig észben kell tartanunk. A jövő csak “tükörben és homályosan” mutatkozik meg (vö. 1Kor 13,12).
S most nézzük az egyes képeket, melyek a titok leírásában követik egymást. A helyszínt három szimbólum mutatja be: egy meredek hegy, egy félig romokban heverő nagy város, s egy hatalmas, bárdolatlan fatörzsekből ácsolt kereszt. A hegy és a város az emberi történelem színhelye: a történelemé, ami fáradságos hegymászás, a történelemé, ami az emberi építés és együttélés helye, s ugyanakkor a rombolásé is, ahol az ember megsemmisíti alkotásait. A város lehet a közösség és a haladás, de a veszedelmek és a legnagyobb fenyegetettség helye is. A hegyen áll a kereszt – a történelem célja és tájékozódási pontja. A kereszten a pusztítás megváltássá változik; a történelem nyomorúságának jeleként áll, ugyanakkor ígéret is a történelem számára.
Ezután emberek jelennek meg: a fehérbe öltözött püspök (“úgy gondoltuk, hogy a pápa az”), további püspökök, papok, szerzetesek, s végül minden rendű és rangú férfiak és nők. A pápa nyilvánvalóan előttük megy, az őt körülvevő iszonyattól reszketve és szenvedve. Nemcsak a környező házak és a város hever félig romokban – útja a megöltek holttestei között vezet előre. Az Egyház útját tehát keresztútként mutatja be, mint utat az erőszak, a pusztítás és az üldözések korában.
E képben egy egész évszázad történelmének képét láthatjuk. Miként a hegy és a város képében a Föld helyei együttesen irányulnak a keresztre, az idők is összetartoznak: a látomásban fölismerhetjük az elmúlt évszázadot mint a vértanúk, a szenvedés és az egyházüldözés századát, a világháborúk és helyi háborúk századát, melyek az évszázad második felét teljesen kitöltötték és a kegyetlenség új formáit hozták felszínre. E látomás “tükrében” évtizedek vértanúi vonulnak el előttünk.
Most alkalmasnak látszik idézni egy mondatot abból a levélből, amelyet Lúcia nővér a Szentatyának írt 1982. május 12-én:
“A titok harmadik része Miasszonyunk szavaira vonatkozik: ťHa nem, (Oroszország) tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni.Ť”
Egy évszázad keresztútján a pápa egészen különös szerepet tölt be. A hegy csúcsa felé igyekvő, meggyötört személyben több pápát is láthatunk összefoglalóan, akik X. Piusztól kezdve a mai pápáig az évszázad szenvedéseit viselték és vitték a kereszt felé. A vértanúk útján a látomásban a pápát is megölik. Nem kellett-e a Szentatyának saját sorsára ismernie ebben, amikor 1981. május 13-i merénylet után felolvastatta magának a harmadik titok szövegét? Nagyon közel állt a halálhoz, és megmenekülését e szavakkal magyarázta: “egy anyai kéz vezette a golyó pályáját, és a haldokló pápa megállt a halál küszöbén.” Hogy egy ťmano maternaŤ (anyai kéz) a halálos golyót másfelé terelte, újra azt bizonyítja, hogy nincs megváltoztathatlan végzet, hogy a hitnek és az imádságnak van hatalma beavatkozni a történelembe, s végül az imádság erősebb, mint a fegyvergolyók, a hit erősebb, mint a megoszlások.
A titok befejezése olyan képekre emlékeztet, amelyeket Lúcia jámbor könyvekben láthatott, s jelentésük a hit nagyon régi felismeréseiből való. Vígasztaló kép, mely a vérből és könnyből álló történelmet Isten üdvözítő hatalma befogadójává teszi. A kereszt szárai alatt angyalok fogják föl a vértanúk vérét és az Isten felé igyekvő lelkekre öntözik. Krisztus vére és a vértanúk vére a látomásban eggyé válik: a vértanúk vére a kereszt száraiból folyik. Vértanúságuk összatartozik Krisztus szenvedésével, eggyé vált vele. Kiegészítik, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő teste, az Egyház javára (vö. Kol 1,24). Életük
Eucharisztia lett, belépett a meghalt búzaszem misztériumába és részesednek annak termékenységében. A vértanúk vére a kereszténység magvetése, mondta Tertullianus. Miként Krisztus halálából, az ő megnyitott oldalából fakadt az Egyház, úgy termékeny a vértanúk halála az Egyház további életében. A riasztóan kezdődő harmadik titok tehát a remény képével fejeződik be: nincs hiábavaló szenvedés, s főként a szenvedő Egyház, a vértanúk Egyháza útmutató az Istent kereső emberek számára. Nem csak az olyan szenvedők vannak Isten jóságos kezében mint Lázár, aki igen nagy vigaszatalást talált, és titokzatosan Krisztust jelképezi, aki értünk szegény Lázárrá lett, hanem a vértanúk szenvedéséből erő fakad a tisztuláshoz és a megújuláshoz, mert szenvedésük megjeleníti Krisztus szenvedését és a jelenre is kiterjeszti üdvözítő hatását.
Elérkeztünk az utolsó kérdéshez: Mit jelent a fatimai titok egésze (három része együtt)? Mit mond nekünk? Mindenekelőtt Sodano bíboros úrral együtt meg kell állapítanunk: “úgy látszik, hogy az, amiről a harmadik fatimai titok szólt, már a múlté”. Amennyiben egy-egy eseményt mutatnak meg, most már a múlthoz tartoznak: aki meghökkentő apokaliptikus titokfeltárásokat várt a világ végéről, annak csalódnia kell. Az ilyen kiváncsiságot Fatima nem elégíti ki, mint ahogy a keresztény hit általában nem a kiváncsiságot táplálja, s nem is teheti meg. A lényeget a titok szövegét bemutató reflexiónk elején már elmondtuk: buzdítás a lelkek megmentésére az imádság útján, s felhívás a bűnbánatra és megtérésre.
Végezetül még szeretném idézni a titok joggal híressé vált mondását: “Az én Szeplőtelen Szívem győzni fog”. Mit jelent ez? Azt, hogy az Isten számára nyitott, az Isten szemlélése által megtisztult szív erősebb minden fegyvernél. Mária “igenje”, szívének szava megváltoztatta a világtörténelmet, mert bebocsátotta a Megváltót e világba – mert ennek az igennek a terében Isten emberré tudott lenni és örökre az marad. A Gonosznak van hatalma a világban, látjuk, újra meg újra megtapasztaljuk; van hatalma, mert a mi szabadságunk eltéríthető Istentől. Mióta azonban Istennek emberi szíve van és az emberi szabadságot a jóra, Isten felé fordította, nem a rosszra való szabadságé az utolsó szó. Azóta érvényes: “A világban üldözést fogtok szenvedni, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Fatima üzenete arra biztat, hogy merjünk bízni ebben az ígéretben.
Joseph Ratzinger bíboros a Hittani Kongregáció prefektusa

Fatima titka. (ahogyan a stuttgarti német lapban, a “Neues Europa”-ban 1963. október 15-én megjelent.)

A titok szövege.

Ne félj, drága gyermekem. Én, az Isten Anyja szólok hozzád és kérlek, hogy továbbítsd az egész világ felé nevemben a következő üzenetet. Ha megteszed, nagy ellenkezést fogsz vele kiváltani. De legyél állhatatos a hitben és akkor le fogod győzni ezt az ellenségeskedést. Figyelj rám és jegyezd meg, amit mondok: Az embereknek jobbá kell válniuk. Könyörögniük kell eddig elkövetett és ezután elkövetendő bűneik bocsánatáért. Csodajelet kérsz tőlem, hogy elhiggyék neked, hogy Én szólok általad az emberiséghez. Ez a csoda a bekövetkezett, a Napcsoda volt az! Mindenki láthatta – hívők is, hitetlenek is, falusiak, városiak, tudósok, újságírók, laikusok és papok egyaránt. És most mondd a nevemben:

Az egész emberiséget egy nagy büntetés fogja sújtani; nem ma, nem holnap, hanem a huszadik század második felében. Amint már La Salette-ben is tudtul adtam a gyerekeken, Melanie-n és Maximin-on keresztül, ma előtted is megismétlem. Az emberiség nem Isten elvárásai szerint fejlődik. Az emberiség félrecsúszott, és lábbal tapossa a kapott ajándékokat.

Akármerre nézünk, többé már sehol sem a rend uralkodik, és a Sátán fog uralkodni, a legmagasabb helyekről irányítva az események menetét. Ő (a Sátán) nagyon sikeres lesz, és be fog épülni az Egyházba a legfelső szintig.

Sikerülni fog neki zavart kelteni a nagy tudósok fejében, akik olyan fegyvereket találnak fel, amelyekkel pár perc alatt az emberiség felét ki lehet irtani. Ha az emberiség nem hagyja abba a gonosz cselekedeteket, és nem tér meg, hagyni fogom, hogy Fiam karja lesújtson rájuk. Ha azok ott a világ és az Egyház legfelső szintjén nem hagyják ezt abba, én fogok így tenni, és imádkozni fogok az Úristenhez, hogy látogassa meg igazságával az emberiséget. És akkor meg fogjátok látni, hogy Isten még keményebben is meg tudja bünteti az embereket, mint az özönvíz idejében. Ha az emberiség nem fog megtérni, el fog jönni az idők és a végek vége; és ha minden úgy fog maradni, mint korábban, rosszabb lesz, a hatalmas és az erős együtt fog elpusztulni a kicsivel és a gyengével.

Az Egyház számára a legnagyobb megpróbáltatás ideje fog elkövetkezni. Bíborosok fognak bíborosokkal, püspökök fognak püspökökkel szemben állni; és a Sátán masírozni fog híveivel és Rómában változások lesznek. Ami rothadt, le fog esni, és ami le fog esni, az többé nem fog felemelkedni. Az Egyház el fog sötétedni, és a világot a terror fogja elborítani.

El fog jönni az az idő, amikor sem király, sem császár, sem bíboros, sem püspök nem fogja várni Azt, Aki mindenképpen el fog jönni, de azért, hogy büntessen, az Atya tervének megfelelően.

A huszadik század második felében nagy háború fog kitörni. Tűz és füst fog az Égből alászállni, az óceánok vizéből gőz lesz, tajtékjuk megemelkedik, eláraszt és elsüllyeszt mindent. Millió és millió ember fog meghalni órák alatt, és a túlélők azt fogják kívánni, bárcsak meghaltak volna.

Amerre csak a szem ellát, szenvedés, nyomor és romok lesznek minden országban. Látod?

Az idő folyamatosan közeledik és a szakadék egyre szélesebb, minden remény nélkül. A jó a rosszal, a nagy a kicsivel, az Egyház vezetői a híveikkel, az uralkodók a népeikkel együtt fognak meghalni

Mindenütt a halál fog uralkodni az ostobák és a Sátán hívei által elkövetett eltévelyedések miatt, és a Sátán, csakis a Sátán fog uralkodni egyedül az egész világon. Végül, akik túlélik mindezeket az eseményeket, ismét Istent és az Ő győzelmét fogják hirdetni, és úgy fognak Neki szolgálni, mint azelőtt, amikor még a világ nem volt ilyen romlott.

Menj, gyermekem, és hirdesd! Én mindig melletted leszek és segíteni foglak.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Isten kedvében járni 2018. 07. 01, Vasárnap Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte: […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. július 3. Szentségimádáson az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Szívem szeretete átölel benneteket. Azt akarom, hogy mindnyájan üdvözüljetek. Gyermekeim! Az üdvösséget nektek is akarni kell. Ha ti nem akarjátok, nem üdvözíthetlek benneteket. Azért, mert szabad akaratot kaptatok, amit Én tiszteletben tartok. Sajnos emiatt sokan mennek a pokolba, és még többen a tisztítótűzbe. Gyermekeim! Ezt mondtam: […]