‘Életige’ kategória archívuma

Bocsa József: A 10 legfontosabb az engesztelésben

1. Az engesztelés az evangélium központi üzenete, annak magvát alkotja. A Jézus által hozott megváltást jelenti és a keresztényeknek a megváltásban való közreműködését.

  • A bűn miatt megromlott Isten és az ember kapcsolata. Az ember próbálta kiengesztelni  Istent, helyreállítani vele a kapcsolatot különféle áldozatokkal, de ezek nem voltak kedvesek Isten előtt. Egyedül Jézus engesztelő áldozatában lelte tetszését. Ő az egyedüli közvetítő Isten és az ember között. http://engesztelok.hu/kult.pdf

  • Egy az Isten és egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Jézus Krisztus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és tanúságot tett a meghatározott időben. (1 Tim 25-26)

Őrá vonatkoznak a Zsidókhoz írt levél (10,5-6) illetve a Zsoltár következő szavai:

Áldozatot  és  felajánlást  nem  kívántál,  de  testet  alkottál  nekem. Nem  kedves  előtted   az engesztelő  és égő áldozat. Akkor így szóltam: “Íme jövök Istenem, hogy teljesítsem  akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsolt 40,7-8) Zsid

  • A legkedvesebb áldozat a mi részünkről is nem az, ha különféle magunk által kitalált vezekléseket ajánlunk fel Istennek, hanem az, ha az Ő akaratát teljesítjük. Elfogadjuk a nehézségeket, a kereszteket az életünkben.

Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is. (1 Jn 2,2)

Jézus, mint az emberiség főpapja vitte végbe ezt a kiengesztelődést. Áldozatot mutat be a bűnökért, de csak az emberiség bűneiért, mert neki nem volt bűne.

  • Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, 2mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. 3Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. 4A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront. 5Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” (Zsid 5,1-5)

2. Jézus engesztelő áldozata a bűnöktől, és annak következményeitől a lelki haláltól és az örök kárhozattól szabadít meg.

  • A bűn ellenségeskedés Istennel. Jézus ezt az Istennel való ellenségeskedést szüntette meg.
    • Mint békeszerző a két népet magában eggyé: új emberré teremtette, és a kereszt által mindkettőt egy testben engesztelte ki Istennel úgy, hogy saját személyében megdöntötte az ellenségeskedést. (Ef 2,16)

A bűn lelkileg halottá tesz. Jézus megváltása, bűnbocsánata, kiengesztelő műve lelkileg életre kelt.

  • Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. (Kol 2, 13)

Jézus a bűnöket bocsátja meg, ezzel végzi a kiengesztelést. De nem automatikusan bocsát meg mindenkinek, hanem csak annak, aki elismeri bűneit és bocsánatot kér.

  • Ha megvalljuk bűneinket, ő hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket és megtisztít minden gonoszságtól. (1Jn1,9)

Jézus a bűnbocsátó hatalmat rábízza apostolaira és azok utódaira, a püspökökre és az ő segítőikre, a papokra.

  • Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, akinek nem bocsátjátok meg, nem nyer bocsánatot. (Jn 20,23)

3. Mit eredményez a kiengesztelődés, a bűnbocsánat? Szentté, szeplőtelenné és feddhetetlenné, igazzá teszi a bűnöst Isten színe előtt. Újjá teremti őt.

  • Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, 20 s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett. 21 Nektek is, akik azelőtt idegenek és ellenséges érzületűek voltatok gonosz tetteitek következtében, 22 most nektek is megszerezte a kiengesztelődést halandó testében a halál árán, hogy szentté, szeplőtlenné és feddhetetlenné tegyen benneteket színe előtt. (Kol 1,19)

Isten Jézusban engesztelődött ki, békült ki az emberiséggel. Jézus békítette össze egymással Istent és az emberiséget. Isten megbocsátja,  nem tartja számon azok vétkeit, akik bánják azokat és maguk is ki akarnak engesztelődni Istennel és embertársaikkal. A Jézus által hozott megváltás, kiengesztelés az ember újjáteremtése.

  • Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. 18 De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. 19 Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. 20 Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! 21 Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk. (2Kor 5,17-21)

4. Mit jelent a keresztények számára az engesztelő hivatás?

  • Isten megbízta az apostolokat és a keresztényeket a kiengesztelődés szolgálatával, ahogyan ezt az előző idézetben láttuk.
    • Mit jelent a kiengesztelődés szolgálata?
      • Segíthetjük őket jótanácsainkkal, felszólíthatjuk őket az Istennel és az egymással való kiengesztelődésre, kibékülésre, ahogyan Pál apostol teszi a korintusiakkal. Imádkozhatunk, áldozatokat hozhatunk értük.
        • „engesztelődjetek ki Istennel!” (2Kor 5,21)

A papok nemcsak kérni tudják őket, hanem tudják közvetíteni is a kiengesztelődést  szentségi hatalmuk révén.

  • Ahogyan Jézus engesztelő áldozat volt a mi bűneinkért, úgy Jézussal együtt a keresztényeknek is áldozattá lehetnek, ha erre érzik Istentől a hívást, elfogadják azt  és felajánlják Neki magukat.
    • Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul! (Róm12,1)

Az isteni terv szerint a keresztények engesztelésével együtt válik teljessé Krisztus engesztelése. A megváltást, az Istennel és az egymással való kiengesztelést Isten úgy gondolta el, úgy viszi végbe, hogy a benne való részvételre meghívja azokat a keresztényeket is, akik készek erre. A Jézussal való együtt engesztelés azáltal lehetséges, hogy Krisztus misztikus testét alkotjuk. Pál apostol tanítása szerint Ő a fő, mi pedig az Ő tagjai vagyunk. Amit Ő tesz, annak a megtételére hívja misztikus testének a tagjait is. De senkire semmit nem erőltet rá. Hív és szabad választ vár tőlünk.

  • Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára. (Kol 1,24)

Az lehet csak jó engesztelő, aki kiengesztelődött és békében él Istennel, önmagával és embertársaival. Vagyis megbánta, és szüntelenül bánja bűneit. Elfogadja önmagát olyannak, amilyennek őt Isten teremtette: férfinak vagy nőnek, soványnak vagy kövérnek, szépnek vagy csúnyának, kevés vagy sok talentummal ellátottnak, stb. Ugyanígy elfogadja a többi embert is, és csak ennek az elfogadó szeretetnek a révén segíti őket, hogy változzanak, jobbá váljanak, kibontakoztassák magukban Isten rájuk vonatkozó elképzeléseit. Aki legyőzi haragját, sértődöttségeit, megbántottságait, megbocsát az ellene vétőknek, sőt ellenségeinek a javát is akarja, imádkozik az üdvösségükért. És aki kész azoktól bocsánatot kérni, akiket ő bántott akár akaratlanul is.

A keresztények, ha elfogadják ezt az engesztelésre való meghívást, Jézus királyi papságában is részesülhetnek.

  • Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. (1Pét2, 9)
    • Ezt szépen kifejezi az itt található ének: http://engesztelok.hu/magyarorszag-engesztelo-hivatasa

Az engesztelő hivatást XI. Pius pápa engesztelésről szóló encilikája fejti ki részletesen. Ennek legfontosabb kijelentései a következők:

  • Az enciklika 1928. május 8-i keltezéssel jelent meg. Az enciklika címe magyarul: A legirgalmasabb Megváltó. Alcíme: Az Úr Jézus szentséges Szívét mindenki részéről megillető engesztelésről

Az engesztelés a bűnösök megtérítése, megtérésükön való munkálkodás elsősorban imádság és áldozatok által.

Az engesztelés a jókat még jobbá teszi, felszítja buzgóságukat.

Az engesztelés közbenjárás, hogy Isten irgalmazzon minél több embernek.

Az engesztelés által a bűnök teljesen eltöröltetnek.

Az engesztelés elégtételt nyújt az igazságosan megtorló Istennek bűneinkért, bántásainkért, hanyagságunkért.

Az engesztelésben megéljük a Krisztussal való egységünket. Vigasztaljuk Őt, mellette vagyunk haláltusájában a Gecemáni Kertben, keresztútján és a keresztje alatt. Erősítjük Őt, mint a gecemánikerti angyal. Az Ő testének tagjaiként velünk is az történik, ami Ővele. Mi is azt tesszük, amit Ő tett:  Imádkozunk, munkálkodunk, áldozatot hozunk, áldozattá válunk, szenvedünk az emberiség megváltásáért.

5. Isten sok keresztényt meghív az engesztelésre, de ezt a hivatást egyes embereknek, és nemzeteknek különleges módon is felkínálja. Ezt tette a magyarsággal is. A magyar nemzetnek az engesztelés a fő hivatása. http://engesztelok.hu/magyarorszag-engesztelo-hivatasa

  • Fontos ennek a felismerése, elfogadása és vállalása.

Csak az élhet engesztelő életet, aki Isten értékrendje, Isten parancsai szerint él.

Az engesztelés fontos megnyilatkozása a keresztény értékek védelme a külső és belső ellenséggel szemben. Az európai kereszténység életében külső ellenség voltak a tatárok, mongolok, törökök évszázadokon keresztül, és az istentelen kommunista uralom a 20. században. A belső ellenség az eretnekségek, amelyek sokféle formában jelentkeztek a kereszténység kétezer éves történetében, és a magyarság keresztény történetének több mint ezer évében.

A külső ellenségtől védték a kereszténységet a Jeruzsálem felszabadításáért küzdő keresztesek, a mórok ellen harcoló spanyolok, a török terjeszkedésnek útjába álló balkáni népek, albánok, szerbek, horvátok, és a törököket több évszázadra feltartóztató magyarok a lengyelekkel és a Habsburg kormányzás alatt élő népekkel karöltve.

Ezt teszik ma is azok az országok, amelyek éppen napjainkban szembeszegülnek az istentelen pénzoligarchiával, amely az Iszlámot eszközként használva, helyi háborúkat előidézve,  embereket a szülőföldjéről elűzve a kereszténység bölcsőjére, Európa országaira szabadítva annak tönkretételén munkálkodik.

6. Kik a magyar engesztelés nagy alakjai, fáklyavivői, akik elfogadták és élték ezt a hivatást?

  • Akiket az egyház már szentként tisztel, akiket nem kell különösebben bemutatni.
    • Boldog Gizella, Szent István király hitvese
    • Magyarországi Boldog Ilona
      • 1237. október 3-ról 4-re virradó éjszaka – Assisi Szent Ferenc halálának 11. évfordulóján – megkapta Jézus sebeit
    • Árpádházi Szent Margit
    • A Pálos Rend alapítója, Boldog Özséb
  • Akiknek elindult már a boldoggá avatása a 20. században
    • Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek
    • Galgóczi Erzsébet magyar stigmatizált
      • http://szeretetfoldje.hu/index.php/eheti/8422-ket-magyar-stigmatizalt-tanulsagos-tortenete
    • Kindelmann Károlyné, Erzsébet asszony, akin keresztül a Szeretetlángot kaptuk
  • Az engesztelésről szólt az életük
    • Mária Natália nővér
      • Mindszenty József bíboros megbízta őt egy engesztelő női rend megalapításával. Ez a rend létre is jött a székesfehérvári egyházmegyében 1947-ben.  A kommunista üldöztetés éveiben hányatott körülmények között próbáltak szerzetes életet élni. A mostani 2016-os évtől a veszprémi egyházmegyében kezdték el újra az engesztelő szerzetesi életet.
    • Máriás (Gologiról magyarosítva) Lajos atya (1908-1997)
      • Natália nővér lelki atyja volt egy ideig. A kommunista egyházüldözés éveiben, a bujdosások alatt alakult ki sajátos az Oltáriszentséghez kapcsolódó engesztelő hivatása. Az ő nyomán, lelkiségét alapul véve alakult meg 2016-ban a Váci egyházmegyében a férfi engesztelő rend:
        • http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/770-natalia-nover-lelkiatyja
    • Madarász Éva asszony és Csilik János atya
      • Nagy érdemük, hogy a szilágysági Nagyfaluban (Nusfalau) kialakítottak egy zarándokhelyet, amelynek legfőbb üzenete az engesztelés. Az engesztelő hivatást nemcsak hirdették, hanem meg is élték: mindketten önként vállalt, évekig tartó nagy szenvedésekkel teljesítették ki engesztelő hivatásukat.
    • Török Marcell atya (+2016)
      • Mindszenty bíboros közvetlenül halála előtt megbízta őt a saját maga által alapított engesztelő férfi rend vezetésével.

A legsúlyosabb engesztelés az volt a számára, hogy a kommunista uralom alatt lévő a magyar püspökök nem fogadták el ezt a rendet törvényesnek. Elismerés helyett sok üldözésben volt része.

Különböző külföldi egyházi hatóságoknál is próbálkozott a rend hivatalos jogi elismertetésével.

Az égiek azzal kárpótolták, hogy felépíthette saját birtokán a Szűzanya názáreti házának a mását, és az otthonában őrzött Oltáriszentség még halála után is vérzett, az egyik Szűzanya szobor pedig könnyezett, siratva fiát és azokat, akik nem Isten törvényei szerint élnek, és még ma is akadályozzák a magyar engesztelő hivatás kibontakozását.

7. Mik a fő jellegzetességei a magyarság engesztelő hivatásának?

  • Fegyverrel és imával, önmegtagadásokkal védte a nagy katasztrófák idején a nemzetet és Európa népeit.
    • A magyarok más nemzetekkel együtt hosszú évszázadokon keresztül a kereszténység védőbástyájának tekintették magukat. Így tekintettek rájuk a pápák is, és szívesen megerősítették a magyar uralkodókat ebben a szerepben, azaz elvárták tőlük a keresztény hit védelmét mind a pogányokkal, mind az eretnekekkel szemben.
      • IV. Bélát például  „fortis athleta Christi”-nek (Krisztus bátor katonájának) nevezte 1238-ban IX. Gergely pápa
      • Amikor I. Ulászló lengyel  királyt 1440-ben  magyar királlyá koronázták, kinyilvánította, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak azonos a küldetése: mindkettő „a keresztények kőfala és pajzsa a barbárok ellen”.
      • A török ellen vezetett hadjáratának katonai és lelki vezetői Hunyadi János és Kapisztrán Szent János voltak.
      • A „kereszténység védőbástyája” szerepről sok konkrét adatot találunk a következő webhelyen: http://deba.unideb.hu/deba/emlekezethely/eh.php?id=3
  • Békét teremtett, kiegyezést keresett.
    • A fentebb említett engesztelő szentek nemcsak imádkoztak és vezekeltek, hanem igyekeztek békét is teremteni a harcok közepette, mint például Árpádházi Szent Margit, aki békített apja és bátyja között is, akik a harcokba belemelegedve egymás ellen is fegyvert fogtak.
    • Ez a béketeremtés, az emberek közötti, családon belüli, családok közötti, közösségeken belüli béketeremtés, a népek egymás melletti békés együttélésen való munkálkodás ma is fontos elemei az engesztelésnek.
  • Az engesztelés különösen akkor virágzott, amikor nagy veszedelmek fenyegették a magyarság és a kereszténység létét
    • Ilyen időszakok voltak a tatárdúlás, a török támadások, amelyek egész Európa meghódítását célozták, majd a XX. században a kommunista uralomnak való ellenszegülés. Napjainkban pedig a globalizáló törekvésekkel való szembeszállás, amely mohamedán vallású migránsokkal akarja elárasztani Európát, vallásilag és etnikailag is tönkretéve az európai népeket és a már amúgy is meglehetősen meggyengült európai kereszténységet.

Az engesztelők sokat imádkoztak és vezekeltek, önmegtagadásokat végeztek, és végeznek, hogy elháruljanak ezek a veszedelmek, amelyek nemcsak az emberek és a haza megsemmisülésével fenyegettek, hanem sokak elkárhozásával is.

8. Mi a szerepe a magyar engesztelésben Szent Anna réti kápolnának?

  • Az égiek több választottjukon keresztül is kérték, hogy épüljön fel ez a kápolna, mert innen nagyon sok kegyelmet akarnak árasztani. Azt is kérték, hogy legyen ez a kápolna a Jézus után Legfőbb Engesztelőnek, a Szűzanyának, mint a Világ Győzelmes királynőjének szentelve, hogy siettesse az ő Szeplőtelen Szívének a diadalát.

1939-ben a Szűzanya, – hogy meg tudja menteni Magyarországot, – azt kérte Natália nővértől, hogy: „Az Egyház készítsen nekem helyet, ahová kegyelmemmel leszállhatok, hogy onnét szólíthassam a bűnösöket megtérésre, s a bűnbánat útjára az egész emberiséget.

Mindszenty József bíboros a templom felépítésének szándékát,  PL 2930/1947. levéltári számú levelében írásban rögzítette:  „Főpásztori óhajom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön. A magyar püspöki kar 1946. dec. 26-i körlevele szellemében akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét…” Az engesztelő szentély alapkövét ő maga rakta le 1947 szeptember 25-én, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe után.

Az Égiek mai választottaikon keresztül is kifejezték óhajukat, hogy épüljön fel végre ez a kápolna.

  • Mária Magdolna nevű választottjának ezeket mondta Jézus: Erre a kápolnára nektek teremtményeinknek van a legnagyobb szükségetek. Azt szeretném, hogy minél több magyar engesztelő összegyűlne ezen a helyen és együtt engesztelnének a világ bűneinek megbocsátásáért… Szent tervemben áll, hogy ez a hely legyen Magyarország engesztelő központja. http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/102-engeszel-kapolna-a-normafanal

Pio atya mondta látomásban egy másik választottjának, Veronika Mártának a következőket: A mennyei Atya kijelölte a Szűzanya számára azt a kis rétet. Azon a helyen az engesztelő testvérek összefogásával és a Szeretetláng erejében kell felépülnie az engesztelő kápolnának. Onnan fog felrepülni az a kis fehér galamb, amiről szóltam nektek, amíg a Földön éltem. Erről a helyről terjed el szerte a földön az engesztelés. Tódulni fognak az emberek ide, sokan megtapasztalják az ég kegyelmeit. Sokan megtérnek és megújulnak. http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/346-pio-atya-es-az-egiek-az-engesztel-kapolnarol

Egy harmadik választott lélek, Anna Terézia pedig ezeket az üzeneteket kapta

  • Az Engesztelő Kápolna rendkívül fontos szerepet fog betölteni. Minden nemzet számára biztos oltalomhely lesz, ahonnan kiárad Isten nagy kegyelme.

http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/803-az-engesztelo-kapolna-rendkivul-fontos-szerepet-fog-betolteni

Azért szükséges az engesztelő kápolna megépítése, hogy rátaláljanak a népek és nemzetek a kegyelemnek arra a forrására, amely erről a helyről fog fakadni minden égtáj felé. http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/786-miert-szukseges-az-engesztelo-kapolna-felepitese

9. Az Egyházban elterjedt mely ájtatossági formákban hangsúlyos az engesztelés?

  • Szent Brigitta imái
  • Jézus Szent Szívének és Szűz Mária  Szeplőtelen Szívének a tisztelete
  • Az isteni irgalmasság tisztelete (Szent Fausztina Kowalska nővér)
  • A szent vér tisztelete
    • Az Égiek által ennek új formáját napjainkban a Nigériai Barnabáson keresztül kaptuk, amelyet a helyi püspök is elismert: http://engesztelok.hu/nigeriai-barnabas
  • A keresztút
  • Jézus Szent Sebeinek a tisztelete
  • Jézus Szent Arcának a tisztelete
  • A Szeretetláng (Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony)
  • Mindezekről lásd részletesebben: http://engesztelok.hu/kult.pdf

10. Néhány gondolat ízelítőül az engesztelésről a Szeretetláng Naplóból.

  • A magyar engesztelés történetében fontos szerepe van Kindelmann Károlyné szül. Szántó Erzsébetnek, akit Erzsébet asszonyként ismernek a legtöbben, és az általa lejegyzett Szeretetláng naplónak. Sokan ettől a naplótól kaptak az engesztelésre új lendületet. A Szeretetláng üzenetek sok más országban is elterjedtek, megmutatva valamit abból a hivatásból, ami a magyarság fő hivatása.
  • Az engesztelés Jézussal való bensőséges bűnbánó kapcsolat: „Uram, most, hogy lesegítetted lelkem külső háncsát, érzem, hogy kegyelmed bősége áraszt el. Ó, Jézusom, mélységes alázattal könyörgöm Hozzád, faragd le lelkem durva vonásait, bárhogy is fájna az nekem, hogy ha majd meg kell jelennem Előtted halálom óráján, rám ismerj, bennem a Te szent kezed munkájára. Édes Jézusom, úgy szeretném megbánni bűneimet, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem bánta meg, és úgy akarlak szeretni, ahogyan még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Édes Jézusom, mély alázattal könyörgöm Hozzád, ne múljék el egyetlen nap sem, hogy a bűnbánat könnyeit ki ne sajtolná szemeimből az Irántad érzett hála és szeretet.”
  • Az engesztelés Jézus megváltó munkájában való részvétel: „Leányom, mondj le önmagadról! Azért kérlek erre sokszor, mert megváltó munkámban csak úgy vehetsz részt, ha egészen és állandóan Velem egyesülve élsz minden pillanatban. Ezt ajánld fel Atyámnak minden időben szünet nélkül, azok helyett is, akik Nekem szentelték életüket, és mégis inkább a világnak élnek, mint az Én megváltó munkámnak. Nem gondolnak hivatásukra. Őértük vezekelj s a te bűneidért. Úgy szeretném lemosni bűneiteket, csak jöjjetek Hozzám! Leánykám, ne sajnálj te semmi fáradságot, határt ne ismerj! Megváltó munkámból soha ki ne kapcsolódj egy pillanatra sem! Mert ha ezt tennéd, úgy érezném, megfogyatkozott Irántam érzett szereteted. Pedig úgy vágyom szeretetedre! Bárcsak mindig Velem éreznél!”
  • Az Engesztelés a Szűzanyával és a Szentháromság személyeivel való bensőséges kapcsolat: Légy Hozzám teljes bizalommal, ez Szívem kulcsa. Hagyj fel kétkedéseiddel. A Szentlélek, kihez oly sokat könyörögsz, birtokába veszi lelkedet, a Szentlélek Mátkája, Édesanyánk által. Tudom, Velem szomjazol a lelkek után. Úgy örül Szívem, ha Hozzám küldöd fohászaidat, hogy soha nem szűnő szomjúsággal vágyódsz Utánam. Én is teutánad, és minden lélek után. Különösen a Nekem szentelt lelkek után, kiket elhalmoztam kegyelmeimmel. Ó, bárcsak éreznék lelkem gyötrő szomjúságát! Valósággal koldulok szeretetük után. Kérlek téged, leányom, legalább te ne hagyj el! Szíved minden dobbanásával bánd bűneidet, engesztelj és vigasztalj Engem. Ha a te szereteted megfogyatkozna, menj égi Anyánkhoz. Ő megtölti szívedet Irántam dús szeretettel. Ó, köszönöm, hogy szíved Velem érez, Bennem dobban. Ne légy soha fáradt Szent Sebeim szemlélésére, mely mindig nagy erőt ad. Ajánld fel magad az Örök Atyának, és a Szentháromsággal élj. A kísértésekben menekülj Édesanyánk palástja mögé, Ő megvéd a gonosztól, aki állandóan zaklatni fog téged. Én veled leszek, csak tarts ki Mellettem! Téged senki és semmi sem szakíthat el Tőlem.
  • Az engesztelés az alázatosság útján való járás a Szűzanyával együtt, a régi ember levetkőzése és az újnak a magunkra öltése. Csak kérd mindenkor Szűzanyánkat, tartson meg téged rejtett alázatosságban. Tanulj meg minden felebarátod nyelvén úgy szólni, hogy beszéded által Hozzám vezesd őket. Szeretetet Tőlem kérj, Belőlem meríts! Az áldozatokat szünet nélkül meg kell hoznod, mert ez lendítőkerék a cél elérésére. Az Örök Atya tudja, milyennek teremtett. Ismeri erőszakos, rossz természetedet. Ezt át kell alakítanunk. Az Én Szívem szerint erőszakot csak a rosszal szemben használhatsz ezentúl.

 

 

Összeállította: Bocsa József Sch.P. atya

http://engesztelok.hu/a-tiz-legfontosabb/1123-a-10-legfontosabb-az-engesztelesben

Életige -2000

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

ISTENNÉL SEMMI SEM LEHETETLEN

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

“Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk 1,36)
Mikor az angyal hírül adta Máriának Jézus születését, Mária megkérdezte: “Hogyan válik ez valóra?”1 “Istennél semmi sem lehetetlen” — válaszolta az angyal. Bizonyítékul Erzsébet példáját idézte, aki idõs kora ellenére gyermeket fogant. Mária hitt, s így az Úr Édesanyja lett.
Isten mindenható: ezzel a jelzõvel gyakran találkozunk a Szentírásban. Isten hatalmára utal, aki megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, melyek révén megvalósítja terveit.
Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatóságának érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Õ akaratával gyengévé válik, holott az lenne a hivatása, hogy osztozzék Isten erejében.
“Istennél semmi sem lehetetlen.”
Ez az ige méltó lezárása az ezredforduló nagy jubileuma elõtti évnek, melyet a katolikus egyház az Atya évének nyilvánított. Felébreszti ugyanis szívünkben az Atya-Isten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten létezik és Õ a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozunk.
Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat. Megadja azoknak is, akik kérik s azoknak is, akik nem, mert — amint az evangélium mondja — Õ Atya, aki “felkelti napját gonoszokra és jókra egyaránt.”2 Így tõlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Õ, és higgyük:
Istennél semmi sem lehetetlen.”
Hogyan éljük tehát ezt az igét a hétköznapokban?
Idõrõl idõre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, úgy személyes életünkben, mint másokkal való kapcsolatainkban. Sokszor azonban teljesen tehetetlenek vagyunk, mert olyan ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban dolgokhoz, emberekhez, melyektõl szeretnénk megszabadulni, ám azok gúzsba kötnek bennünket. Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, melyek — úgy tûnik — meghaladják erõnket, s ezért feladjuk a harcot.
Nos az ilyen pillanatokban segítségünkre lehet ez az életige. Jézus hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: “Istennél semmi sem lehetetlen”; azért, hogy elõkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erõnkbõl semmire sem megyünk.
“Istennél semmi sem lehetetlen.”
Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük, felszabadul az az energia, melyet Isten igéje magában hordoz, s valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából. Van viszont egy feltétel: élnünk kell Isten akaratát, sugározva magunk körül a szívünkben élõ szeretetet. Így összhangban leszünk a mindenható szeretettel, melyet isten táplál teremtményei iránt, s mely számára lehetséges mindaz, ami hozzájárul Isten egyénekrõl és az egész emberiségrõl alkotott tervének megvalósulásához.
De van egy különös lehetõség ennek az igének az élésére és arra, hogy teljességgel megtapasztaljuk hatékonyságát: az imádság.
Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni. Kérjük tehát tõle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik; azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását.
Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk; Õ fogja kérni az Atyát, s ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.
Isten mindenhatóságába és Szeretetébe vetett hittel egy nap mi is azt kértük valaki számára, hogy a röntgenfelvételen jól látható daganat “eltûnjön”, tévedés vagy fantazma legyen. És így történt.
Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, aki számára minden lehetséges. Ez nem jelenti azt, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk. Õ Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják ezt, akár nem. Fontos, hogy tápláljuk magunkban a bizonyosságot: “Istennél semmi sem lehetetlen. S akkor soha nem tapasztalt béke tölt majd el minket.

Chiara Lubich

1 vö. Lk 1,34
2 vö. Mt 5,45

ÉLETIGE 2000. DECEMBER

A SZERETET VIRRASZT

“Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen.” (Lk 21,36)
Jézusnak ezt a fölhívását abban a részben találjuk, ahol Lukács az Úr második eljövetelérõl ír. Ez a teremtett világ számára majd akkor történik, amikor legkevésbé várná, de fizikai halálunkkal is bekövetkezik, mert az mindnyájunk számára a szemtõl szembe való találkozás lesz az Úrral.
“Virrasszatok és imádkozzatok!” — ismétli majd Jézus az Olajfák hegyén, hogy fölkészítse övéit a szenvedés botrányára. Ebben a két szóban tehát megtalálható annak titka, hogyan nézzünk szembe életünk legdrámaibb eseményeivel, de ugyanígy a mindennapok elkerülhetetlen megpróbáltatásaival is.
Éberség és imádság egymástól elválaszthatatlanok: nincs virrasztás imádság nélkül, sem imádság lelki készenlét nélkül. Már a pusztai aszkéták is az elsõ idõktõl fogva minden módon arra törekedtek, hogy összekapcsolják ezt a két erényt, azért, hogy semmilyen váratlan kísértés ne ragadhassa el õket. És sok eszközt kitaláltak, hogy megmaradjanak a szüntelen virrasztás és imádság magatartásában.
De bennünket ma, a modern élet sodró ritmusában milyen remény véd meg, hogy el ne bóduljunk a szirénhangok sokaságától? Mégis, az Evangéliumnak ezek a szavai nekünk is íródtak.
“Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen.”
Jézus ma sem kér olyat tõlünk, amire ne lennénk képesek. S lehetetlen, hogy a buzdítással együtt ne adja meg a módját is annak, hogy igéje szerint tudjunk élni.
Akkor hát: hogyan lehet ébernek maradni és résen lenni? Hogyan lehet az állandó imádság magatartásában megmaradni? Talán megpróbálkoztunk már minden lehetséges erõfeszítéssel, védekezésül minden és mindenki elõl bezárkóztunk… De nem ez a megoldás, és hamar észrevesszük, hogy elõbb vagy utóbb engedni kényszerülünk.
Más a megoldás. Az Evangéliumban és az emberi tapasztalatban egyaránt megtaláljuk azt.
Amikor az ember szeret valakit, a szíve mindig virraszt, miközben várja, és minden pillanat, ami nélküle telik el, valójában õérte van. Az virraszt jól, aki szeret. A szeretet jellemzõje a virrasztás.
Ezt tanítja számunkra a balga és okos szüzekrõl szóló példabeszéd is. Aki olyan valakit vár, akit szeret, az éber. Nem erõlködik, hogy ébren maradjon, mert erõsebb a szeretet érzése, ami talpon tartja, és késszé teszi a találkozás pillanatára.
Így van a családban is: amikor a családtagok távol vannak egymástól, a viszontlátás várásában élnek. A találkozás ujjongó üdvözlésében benne van a nap minden örömteli fáradozása.
Így tesz az édesanya vagy az édesapa, amikor egy kicsit lepihen beteg gyermeke mellett. Alszik, de a szíve virraszt.
Így cselekszik, aki szereti Jézust. Mindent érte tesz, Akivel minden pillanatban találkozik akaratának egyszerû megnyilvánulásaiban, és Akivel ünnepélyes módon találkozni fog azon a napon, amikor eljön.
Ebben a hónapban a liturgia — miközben a harmadik évezred kezdetét ünnepljük — felkészít bennünket az élõ imára, amely gazdag várakozásokban, ajándékokban, és abban a nagy Ajándékban, amit Jézus megszületése jelent földünknek.
“Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen.”
A folyamatos imádság is teljes egészében a szeretet kérdése, mert az imádságnak szentelt pillanatoktól kezdve a mindennapi létezés egésze — fölajánlva — imádsággá, Istennel való csöndes párbeszéddé válhat.
A mosoly, amit odaajándékozol, a munka, amit végzel, az autó, ahogy vezeted, az étel, amit elkészítesz, a program, amit megszervezel, a könny, amit szenvedõ testvéredért hullatsz, a hangszer, amin játszol, a cikk, vagy levél, amit megírsz, az örömteli esemény, amiben örömmel részt veszel, a ruha, amit kitisztítasz… Ha szeretetbõl tesszük, minden, minden imádsággá válhat.
Tehát ahhoz, hogy éberek legyünk és szüntelenül imádkozzunk, az szükséges, hogy szeretetben legyünk: vagyis szeressük az õ akaratát és minden felebarátot, akit mellénk ad.
Ma szeretni fogok. Azaz: szüntelenül virrasztok és imádkozom.
Chiara Lubich

Életige -2000

ÉLETIGE 1999. NOVEMBER

AZ IGE MEGTISZTÍT

ÉLETIGE 1999. NOVEMBER

“Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8)
Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói mûködését. A Genezáreti-tó melletti Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült — ahogy akkoriban a tanítók szokták —, és beszélt a tömegnek a boldogságokról. Az Ószövetség többször is használja a “boldog” kifejezést: azokat tünteti ki ezzel a jelzõvel, akik a legkülönbözõbb módokon valóra váltották az Úr Igéjét.
Jézus a tanítványok számára részben már ismert boldogságokat idézi, azt azonban elõször hallják, hogy a tisztaszívûek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére — amint azt a Zsoltár megénekli1 —, hanem meg is láthatják Istent. Milyen tehát az a magasabb rendû tisztaság, mely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bõséges magyarázatot adnak erre. Forduljunk tehát hozzá, hogy a hiteles tisztaság forrásából meríthessünk.
“Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent.”
“Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek”2: Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Nem annyira a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem elsõsorban az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki — bár más módon — jelen van az Eucharisztiában is. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük õt cselekedni, megszabadít a bûntõl, vagyis tisztává teszi a szívünket.
A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: abból fakad, hogy életre váltjuk Jézus igéit, melyek megszabadítanak ragaszkodásainktól. Ezek ugyanis elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és tanításában gyökerezik. Elõfordulhat, hogy a tárgyak, a teremtmények vagy önmagunk rabjaivá válunk. Ha viszont egyedül Isten áll szívünk középpontjában, minden más elveszíti jelentõségét.
Hogy sikeres legyen ez a vállalkozásunk, jó, ha a nap folyamán többször is azzal a fohászszal fordulunk Jézushoz, Istenhez, melyet a Zsoltárban olvashatunk: “Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!”3 Ismételjük el gyakran, fõként amikor a különbözõ ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek bennünk, melyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat és megfoszthatnak szabadságunktól.
Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat vagy tv-mûsorokat? Nem! Mondjuk ezt: “Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez az elsõ lépés. Ha újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, sikerülni fog kilépni önmagunkból, s így ismét tiszták leszünk.
Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, s veszélyezteti vele való kapcsolatunk áttetszõségét? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk neki: “Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez segíteni fog abban, hogy megtisztítsuk szándékainkat és visszaszerezzük a belsõ szabadságot.
“Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent.”
A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet az, mely isteni tüzével megtisztítja szándékainkat és egész bensõnket. A Biblia szerint ugyanis az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.
Az a szeretet azonban, amit Jézus kér és ami lehetõvé teszi ennek a boldogságnak az élését, a kölcsönös szeretet, mely akkor születik meg, ha valaki — mint Jézus — kész életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; kölcsönösséget és olyan légkört teremt, melynek legfõbb ismertetõjegye pontosan az áttetszõség és a tisztaság. Mindez Isten jelenlétébõl fakad, és csakis Õ képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk.4 A kölcsönös szeretetet élve az Ige kifejti bennünk hatását: megtisztít és megszentel.
Az elszigetelt egyén nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít számára, melyben képes megõrizni tisztaságát és hiteles keresztény mivoltát.
“Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent.”
A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcse ez: “láthatjuk” Istent, vagyis megértjük, hogy Õ mûködik személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk szívünkben szóló hangját és felfedezzük õt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban.
Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol “a hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk”5, mindaddig, amíg majd örökre, “színrõl színre”6 láthatjuk õt.

Chiara Lubich

1 vö. Zsolt 24,4
2 Jn 15,3
3 vö. Zsolt 16,2
4 vö. Zsolt 50,12
5 2 Kor 5,7
6 1 Kor 13,12

ÉLETIGE 2000. NOVEMBER

“Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)
Ha létezik a Szentírásban olyan ige, mely bármelyik másiknál jobban kifejezésre juttatja Istennek Jézus Krisztusban tett kinyilatkoztatását, akkor az az irgalmasság.
A nagy nap, vagyis a Messiás születésének közeledtével pedig, Mária hírül adja Erzsébetnek, hogy a Mindenható megemlékezett irgalmáról 2, s Az, aki õbenne megfogant, mindennek bizonyítéka. Jézusban, aki Isten és Mária fia, találkozik Isten atyai és anyai szeretete, melyet oly találóan kifejez az irgalmasság zsidó hagyomány szerinti megfogalmazása. E szerint az irgalmasság Isten önmaga iránti hûségét kinyilatkoztató, mélységes jóságra utaló magatartás, valamint a lényébõl fakadó, mindenki iránt megélt anyaság.
De vajon mi az, ami az irgalmasságot ilyen trónra emeli, hogy az még az igazságosságot is megelõzi? 3 S Jézus miért hangsúlyozza ezt az erényt olyannyira, hogy személyes üdvösségünk feltételeként említi?
“Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.”
Ahogy II. János Pál is kiválóan elmagyarázza, az irgalmasság “a szeretet elengedhetetlen dimenziója, olyan, mintha annak második neve lenne” 4. Számára a Nyolc Boldogság szavai szintézisét adják az egész Jó Hírnek, mely az Isten megváltó szeretetérõl szóló kinyilatkoztatás, mindenki számára szóló meghívás, hogy “legyünk irgalmasok, mint az Atya” 5, s mint az, aki az Atya leghûségesebb hasonmása: Jézus.
A “Miatyánk” kezdetû imádságban a Nyolc Boldogság – akkor is, ha más szavakkal, de – visszatér: “Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek”. Ez a törvény meg van írva az Égben, hogy vétkeink akkor nyernek bocsánatot, ha meg tudtunk bocsátani testvéreinknek.
Az irgalmasság és a megbocsátás gondolata átjárja az egész Evangéliumot. Alapjában véve Jézus célja nem más, mint az, amit kinyilatkoztatott nekünk fõpapi imájában, a szenvedése elõtti éjszakán: minden ember egysége egy nagy családban, melynek példaképe a Szentháromság. Jézus egész tanításában arra törekszik, hogy minden szeretetével átadja nekünk azt az eszközt, mellyel megvalósítható ez a magasztos közösség közöttünk és Istennel. Az irgalmasság ugyanis a szeretet csúcsa, mely beteljesíti azt, és tökéletessé teszi.
“Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.”
Próbáljuk meg tehát minden kapcsolatunkban ezt a mások iránti szeretetet az irgalmasságban megélni.
Az irgalmasság olyan szeretet, mely be tud fogadni minden felebarátot, különösen is a legszegényebbet, azt, aki erre leginkább rászorul. Olyan szeretet ez, mely nem méricskél, bõséges, egyetemes és konkrét. Ez a szeretet a kölcsönösségre törekszik, mely az irgalmasság végsõ célja. Irgalmasság nélkül csak az igazságosság létezne, mely megteremti ugyan az egyenlõséget, de nem a testvériséget.
Manapság gyakran esik szó arról, hogy nem jár kegyelem annak, aki valamilyen súlyos bûntettet hajtott végre. Inkább van szó bosszúról, mint igazságosságról.
Mi azonban, miután megtettünk mindent azért, hogy helyrehozzuk az okozott kárt, át kell, hogy adjuk a szót a megbocsátásnak, mely egyedül képes arra, hogy a rossz okozta sebeket egyéni és társadalmi szinten begyógyítsa. “Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.” 6
Így hát bármilyen sérelem ér bennünket, bárminemû igazságtalanság, bocsássunk meg, s nekünk is meg fognak bocsátani. Legyünk mi az elsõk, akik elkezdik élni az irgalmasságot, és az együttérzést.
Akkor is, ha nehéznek és merésznek tûnik, kérdezzük meg minden felebarátunk elõtt: vajon az édesanyja hogyan viselkedne vele? Olyan gondolat ez, mely segít majd, hogy Isten szíve szerint értsünk meg másokat, és Isten szíve szerint tudjunk élni.
Chiara Lubich

1 Kiv 34,6-7
2 Vö. Lk 1,54
3 Vö. Jak 2,13
4 Dives in misericordia, n. 7.
5 Vö. Lk 6,36
6 Lk 6,37

Életige -2000

ÉLETIGE 1999. OKTÓBER

AZ IGAZI SZERETET

ÉLETIGE 1999. OKTÓBER

“Szeresd embertársadat, mint saját magadat.” (Mt 22,39)

Ezt az igét már az Ószövetségben is megtaláljuk.1
Amikor Jézusnak egyszer feltettek egy provokatív kérdést, a rabbinikus és prófétai hagyományra támaszkodva válaszolt, mely a Tórának, vagyis Isten Bibliában megfogalmazott tanításának közös alapját kutatta. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: “Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyûlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. Minden más ennek a magyarázata.”2
A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetbõl fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Ezért nem szerethetjük Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét is. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek s ez az, ami “a törvényben általános érvényû alapelv.”3
Jézus megerõsíti ezt és hozzáfûzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az elsõ, a legfõbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl és teljes elménkbõl. Hangsúlyozva a hasonlóságot, Jézus végérvényesen összekapcsolja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: “Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.”4
“Szeresd embertársadat, mint saját magadat.”
Az evangélium világosan megmondja, hogy minden ember – legyen az férfi vagy nõ, barát vagy ellenség – a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyetemes és személyes egyszerre. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élõk szeretetében ölt testet.
De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelinek – felebarátainknak – érezzük azokat is, akik nagyon távol állnak tõlünk? Ki az, aki segít legyõzni önszeretetünket, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Ez Isten ajándéka, sõt magának Istennek a szeretete, mely “a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe.”5
Tehát nem egy hétköznapi szeretetrõl, nem egyszerû barátságról vagy pusztán emberszeretetrõl van szó, hanem arról a szeretetrõl, mely a keresztségkor áradt ki a szívünkbe: magának Istennek, a Szentháromságnak az életét alkotó szeretetrõl, melyben mi is részesedhetünk.
Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell tulajdonságait, melyeket az evangélium és általában a Szentírás tár elénk. Ennek a szeretetnek van néhány alapvetõ vonása, melyeket a következõkben foglalhatunk össze:
Jézus, aki mindenkiért meghalt és mindenkit szeretett, elõször is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul. Nem olyan, mint amit sokszor mi élünk; nem egyszerûen emberi szeretet, melynek hatósugara csupán a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki…
Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tûri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: nem létezik számára rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnõtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki egy másikhoz, s nem veszi figyelembe a vallási különbségeket sem. Ez a szeretet mindenkit szeret. Így kell tennünk nekünk is: mindenkit szeretni.
Az igazi szeretet másik jellemzõje, hogy elsõként szeret. Nem várja, hogy szeressék, ahogy ez az emberi szeretet esetében lenni szokott: általában azt szeretjük, aki szeret bennünket. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bûnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát megmentésünkre.
Mindenkit szeretni tehát és elsõként szeretni.
Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban: “Nekem tetted”
6 — mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is.
Az igazi szeretet szereti a barátot és az ellenséget egyaránt: jót tesz vele, imádkozik érte.
Jézus azt is akarja, hogy a szeretet, amit a földre hozott, kölcsönössé váljék; hogy az emberek szeressék egymást egészen addig, míg el nem jutnak az egységre.
A szeretet e tulajdonságai jobban megértetik velünk az e havi igét, és segítenek mélyebben megélni.
“Szeresd embertársadat, mint saját magadat.”
Igen, az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát. És ez szó szerint értendõ: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedõvel és örülni az örvendezõvel; kész hordozni a másik terheit, és – amint Pál mondja – képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejezõdik ki, hanem konkrét tettekben.
Aki más hitet vall, az is törekszik az ún. “aranyszabály” élésére, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerûen és hatásosan így fogalmazza meg lényegét: “Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném.”7
Ez a hónap jó alkalom lesz tehát arra, hogy nagyító alá tegyük szeretetünket a felebarát iránt, akinek oly sok arca van: hol a szomszédunkban vagy az iskolatársunkban, hol a barátunkban vagy a legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háború és természeti katasztrófa sújtotta területeken élõkben is, akiknek szenvedéseirõl a televízióból értesülünk. Azelõtt az ismeretlenség ködébe burkolóztak és nagyon távol voltak tõlünk, de immár õk is közel vannak, felebarátaink lettek.
A szeretet alkalomról alkalomra meg fogja súgni, hogy mit tegyünk, és fokozatosan kitágítja majd szívünket Jézus szívének méreteire.

Chiara Lubich

1 Lev 19,18
2Shabb. 31a. (szabad fordítás)
3Akiba rabbi, Slv 19,18 (szabad fordítás)
41 Jn 4,20
5Róm 5,5
6Vö. Mt 25,40
7Vö. Wilhelm Muhs, Parole del cuore, Milánó 1996. 82.o. (szabad fordítás)

ÉLETIGE 2000. OKTÓBER

“Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába” (Mt 19,24).
Ez az ige alapvetõ fontosságú annak megértéséhez, hogy hogyan viszonyul Jézus a gazdagsághoz.
Erõs, paradox kép ez, a szemita stílusra jellemzõ. A gazdagság és Isten országa egymással összeegyeztethetetlen, és hiábavaló lenne felhigítani ezt a tanítást, melyet több helyen is megtalálhatunk Jézus igehirdetésében, mint pl. amikor azt mondja, hogy nem lehet Istennek és a mammonnak (vagyis a gazdagságnak) is szolgálni 1. Vagy amikor úgy tûnik, hogy olyan valamit kér a gazdag ifjútól, ami az embernek lehetetlen, Istennek azonban nem 2.
De próbáljuk megérteni ennek az Igének a valódi értelmét, mégpedig magától Jézustól, abból, hogy hogyan viselkedett a gazdagokkal.
Jézusnak tehát nem az volt a szándéka, hogy olyan közösséget hozzon létre, mely csupán az Õ követésére hivatott, saját vagyonukról teljesen lemondó emberekbõl áll.
Mégis ezt mondja:
“Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Akkor hát mit ítél el Jézus? Minden bizonnyal nem a földi javakat önmagukban, hanem a hozzájuk való ragaszkodást.
Hogy miért?
Ez világos: azért, mert minden Istené. A gazdag ezzel szemben úgy viselkedik, mintha vagyona a sajátja lenne.
Hogyan viselkedjen tehát az, aki birtokol valamit? Fontos, hogy a szíve szabad legyen, teljesen nyitott Istenre( hogy érezze, csak kezelõje saját javainak, és tudja, hogy azt – II. János Pál szavaival élve – társadalmi jelzálogkölcsön terheli. 6
A földi javakat – minthogy azok önmagában véve nem rosszak – nem lenéznünk kell, hanem helyes módon kell élnünk velük.
Nem a kezünknek, hanem a szívünknek kell távol maradnia tõle. Tudnunk kell azt mások javára használni.
Aki gazdag, másokért az.
“Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Valaki megjegyezhetné: én nem is vagyok gazdag, tehát ezek a szavak rám nem vonatkoznak.
Aki mindenét otthagyta azért, hogy Krisztust kövesse, még annak is ezer dologhoz ragaszkodhat a szíve. Még egy koldus is, aki káromkodik, mert valaki a batyujához nyúl, gazdagnak számíthat Isten szemében.
És mégis, az Egyház történetében sok gazdag nem hátrált meg, hanem a legradikálisabb szegénység útján követte Jézust. Ilyen volt Eletto is, akit jól ismertem: magas, szép, intelligens és gazdag fiatalember, aki, amikor Isten hívta õt, egy pillanatig sem habozott. Soha nem fordult hátra. Úgy tûnt, mintha a gazdagság számára egyáltalán nem létezne. Mindenét odaadta, és még az életét is. Alig 33 évesen egy tóban érte õt utol a halál, miközben egy fiú kérésére, az iránta való szeretetbõl csónakázni ment vele. Ott a tó partján egy egyszerû sírkõ-felirat õrzi szavait: “Egyedül Istent választottam, és semmi mást”.
Elettónak, amikor megjelent Jézus színe elõtt, minden bizonnyal nem ezeket a szavakat ismételték: “Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Chiara Lubich

1 vö.: Mt 6,24
2 vö.: Mk 10,27
3 Lk 19,9
4 vö.: Apcsel 4,32
5 1 Tim 6,9-10
6 vö.: Sollicitudo Rei Socialis c. enciklika, Róma 1987. 12. 30., 42. o.
7 Mt 19,25

Életige -2000

ÉLETIGE 1999. szeptember

MINDIG MEGBOCSÁTANI

 

“Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” (Mt 18,22)
Jézus ezekkel a szavakkal válaszol Péternek, aki csodálatos dolgokat hallva tõle megkérdezte: “Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” Mire Jézus: “Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkûségét ismerjük, valószínûleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. A zsidóság korában ugyanis az volt a felfogás, hogy kétszer vagy háromszor, maximum négyszer lehet megbocsátani.
Jézus azonban így felelt: “hetvenszer hétszer.” Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.
“Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Ez az ige Ábrahám egyik leszármazottjának, Lámechnek a szavait idézi fel bennünk: “Ha Káint hétszer bosszulták meg, Lámechet hetvenhétszer.”1 A világ fiainak kapcsolataiban elhatalmasodó gyûlölet olyan, mint a medrébõl kilépni készülõ folyó.
Jézus ezzel szemben a szüntelen, feltétel nélküli megbocsátást hirdeti, mely képes megszakítani az erõszak ördögi körét.
A megbocsátás az egyetlen út, hogy gátat vessünk a rossz terjedésének, s hogy az emberiség a jövõben ne pusztítsa el önmagát.
“Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. “
Megbocsátani. Mindig megbocsátani. A megbocsátás nem egyenlõ az elfelejtéssel, mely gyakran azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, mely az erõsebbtõl való félelembõl nem vesz tudomást egy igazságtalanságról. A megbocsátás nem abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tartjuk a súlyos hibát, vagy hogy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk õt olyannak, amilyen, ahogy – hibáink ellenére – Isten is elfogad minket, bûnösöket. A megbocsátás abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem aszerint cselekszünk, amit Pál mond: “Ne gyõzzön rajtad a rossz, te gyõzd le jóval a rosszat.” 2
Ha megbocsátasz, lehetõséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal õ is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövõt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.
“Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. “
Hogyan fogjuk tehát élni ezt az igét?
Péter ezt kérdezte Jézustól: “Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?” “… a testvéremnek.”
Jézus, válaszában mindenekelõtt a keresztényekre, vagyis ugyanannak a közösségnek a tagjaira, a köztük levõ kapcsolatra céloz.
Elsõsorban tehát azokkal kell így viselkednünk – családban, munkahelyen, iskolában vagy közösségünkben – , akikkel összeköt a hit.
Milyen sokszor elõfordul, hogy egy gesztussal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.
Tudjuk, hogy a különbözõ természet, az ingerültség vagy más gyakran szeretetlenséget szül azok között, akik együtt élnek. Jusson eszünkbe, hogy csakis úgy tartható fenn a testvérek közötti béke és egység, ha újra meg újra megbocsátunk.
Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk õket, mint amilyenek… Szokásunkká kell válnia, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk, mindig, azonnal és teljesen elfogadjuk õket akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek.
Erre azt mondod: “Ez nehéz.” Érthetõ. Éppen ebben rejlik azonban a kereszténység szépsége. Hiszen Krisztust követjük, és Õ a kereszten az Atya bocsánatát kérte azoknak, akik halálát okozták, de azután feltámadt.
Bátorság. Kezdjünk el így élni. Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló, eddig ismeretlen öröm tölt el majd bennünket.
Chiara Lubich
1 Ter 4,24
2 Róm 12,21

ÉLETIGE 2000 SZEPTEMBER

“Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná.” (Mk 7,15)
Jézus ezeket a szavakat az Õt hallgató tömeghez intézi, akik jól ismerték az Ószövetségben és a rabbinikus tanításban elõírt feltételeket, melyek teljesítésével közeledni lehetett a templom szent területéhez. Mosakodásból és a tárgyak megmosásából összetett rituálé volt ez, amit Márk e szavak elõtt ír le Evangéliumában1. Ennek a külsõ megtisztulásnak nem kellett volna másnak lennie, mint a belsõ, lelki tisztaság kifejezõdésének. A gyakorlatban azonban a rituális cselekmények igazi jelentése feledésbe merült, és csak a számtalan sok szabály minden részletre kiterjedõ és formális betartására összpontosították figyelmüket.
“Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná.”
Még ha ez a kijelentés teljesen összhangban is van a zsidó törvénykezéssel, Jézus állásfoglalása mégis nagyon bátor és merész a maga korában, mert az árral szemben halad. Õ a próféták nagy hagyományához csatlakozik, akik mindig is hiteles vallásosságra buzdították a népet. Vagyis arra hívták õket, hogy lelkük mélyén éljék meg azt, és ne csupán a külsõségek miatt aggódjanak, kerülvén a tisztátalannak nyilvánított tárgyakkal és ételekkel való fizikai kapcsolatot.
Jézus tehát, ahogyan egész beszéde és magatartása mutatja, nem akarja eltörölni a törvényt, hanem teljessé akarja tenni: 2 visszavezetni mély jelentéséhez és céljához, mely abban áll, hogy az ember közelebb kerüljön Istenhez.
“Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná.”
“…ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná”.
Ebben a második részben Jézus a valódi tisztátalanságra utal. Nem az szennyezi be az embert, ami belé kerül, hanem az, ami belõle származik. A bensõjébõl, a szívébõl fakadnak azok a gondolatok, “rossz szándékok”, melyek gyökerei minden “erkölcstelenségnek, lopásnak, gyilkosságnak, házasságtörésnek, kapzsiságnak, rosszindulatnak, csalásnak, kicsapongásnak, irigységnek, káromkodásnak, kevélységnek és léhaságnak”.3
Jézus, bár pozitívan értékeli a teremtést, és bár tudja, hogy az ember Isten képmására teremtetett, mégis ismeri az embert és rosszra való hajlamát. Ezért követeli meg tõlünk a megtérést.
E szavakból, melyeknek próbálunk a mélyére hatolni, egyértelmû és világos Jézus erkölcsi szigorúsága. Õ tiszta és õszinte szívet akar teremteni bennünk, melybõl, mint a tiszta forrásból, jó gondolatok és kifogástalan cselekedetek fakadnak.
“Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná.”
Hogyan éljük tehát ezt az Igét?
Ha nem a dolgok, a tárgyak, az étel, nem mindaz, ami kívülrõl származik, távolítanak el az Istennel való barátságtól, hanem saját énünk, a szívünk, a döntéseink, akkor egyértelmû, hogy Jézus konkrétan azt akarja, hogy vizsgáljuk meg, alapjában véve mi is mozgatja tetteinket és magatartásunkat.
Jézus számára – tudjuk – egyetlen indíttatás létezik, a szeretet, mely tisztává teszi minden tettünket.
Aki szeret, az nem vétkezik, nem öl, nem rágalmaz, nem lop, nem árulja el barátait.
Tehát? Hagyjuk, hogy a szeretet vezessen bennünket huszonnégy óráról huszonnégy órára, az Isten és a testvéreink iránti szeretet. Így száz százalékosan keresztények leszünk.
Chiara Lubich

1 Vö. Mk 7,3-4
2 Vö. Mt 5,27
3 Mk 7,21-22

Életige -2000

ÉLETIGE 1999. AUGUSZTUS

ISTEN MEGTARTJA, AMIT ÍGÉR

 
“Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,45)
Ez az ige egy nagyon egyszerû, ugyanakkor fennkölt eseményhez kapcsolódik: két áldott állapotban levõ asszony találkozásakor hangzik el. Anya és magzat között a legszorosabb lelki és fizikai együttélés valósul meg. A gyermek gondolatait, érzéseit az anya mondja ki. Amikor Mária beszél, Erzsébet méhében örömében megmozdul a gyermek, Erzsébetnek pedig mintha az Elõhírnök adná ajkára a szavakat. Amíg azonban a Máriát dicsérõ ének elsõ része személyesen az Úr édesanyjához szól, addig az utolsó mondat állítmánya harmadik személyû: “Boldog, aki hitt.”
Megállapítása tehát egyetemes érvényû igazság: boldognak nevez minden hívõt; azokat, akik befogadják és életre váltják Isten Igéjét, s Máriát tekintik legfõbb példaképüknek..1
“Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”
Az evangélium itt elõször mondja boldognak Máriát s vele együtt azokat is, akik követni és utánozni akarják õt.
Máriában az Ige befogadásának gyümölcseként szoros egységet alkot a hit és az anyaság. De Lukács valami olyat is megsejtet velünk, mely mindannyiunkra vonatkozik. Evangéliumának egy késõbbi szakaszában Jézus ezt mondja: “Azok az anyám és a rokonaim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.”2
Erzsébet a Szentlélek indíttatására szinte ugyanezt közli velünk, amikor kijelenti, hogy minden tanítvány az Úr “édesanyjává” válhat, feltéve ha hisz Isten Igéjében és életre váltja azt.
“Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”
Jézus után Mária mondta ki a legtökéletesebb igent Istennek. Mindenekelõtt ebben áll életszentsége és nagysága. S amíg Jézus az Ige, a megtestesült Ige, addig Mária — az Igébe vetett hite által — a megélt Ige. Õ azonban olyan, mint mi, mert teremtmény.
Mária istenanyasága hatalmas, egyedülálló kiváltság. Isten mégsem csak a Szüzet hívja arra, hogy magába fogadja Krisztust. Ha más módon is, de minden keresztényben meg kell testesülnie Krisztusnak, hogy Pállal együtt ezt ismételhesse: “Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.”3
Hogyan valósítsuk meg ezt?
Máriához hasonlóan legyünk készségesek Isten igéjének befogadására. Vele együtt higgyünk abban, hogy Jézus minden ígérete be fog teljesedni. S ha egy-egy ige olykor képtelenséget követelne tõlünk, ha kell, vállaljuk a kockázatot is, mint Mária.
Azzal, aki hisz az Igében, mindig rendkívüli dolgok történnek. Könyveket lehetne írni a kisebb és nagyobb csodákról, melyek ezt igazolják.
Ki tudná elfelejteni, amikor a háború alatt hittünk Jézus e szavaiban: “Kérjetek és kaptok!”?4 Kértük tehát mindazt, amire a város szegényeinek szüksége volt és láttuk, hogy zsákszámra érkezik a liszt, ládákban a dobozos tej és a lekvár, a tûzifa és mindenféle ruhanemû.
Ma is ugyanez történik. “Adjatok és adnak majd nektek is”5: a “szeretet-butikok” mindig újra megtelnek, mivel rendszeresen kiürülnek.
Ám leginkább az döbbenti meg az embert, hogy Jézus szavai mindig és mindenhol igazak. Isten segítsége a leglehetetlenebb helyzetekben, a világ legelszigeteltebb zugába is pontosan megérkezik. Nemrégiben ez történt egy édesanyával is, aki hihetetlen szegénységben élt. Egyik nap úgy érezte, utolsó filléreit is oda kell adnia egy nála szegényebbnek. Hitt az evangélium ígéretében: “Adjatok és adnak majd nektek is”, és nagy béke töltötte be a lelkét. Kicsit késõbb megérkezett legkisebb lánya. Megmutatta neki, milyen ajándékot kapott egyik idõs rokonuktól, aki véletlenül arra járt: kezecskéjében ott volt a megígért százszoros.
Az ehhez hasonló “kicsiny” tapasztalatok arra bátorítanak, hogy higgyünk az evangéliumban. Bármelyikünk átélheti azt az örömöt, azt a boldogságot, mely Jézus ígéreteinek beteljesülésébõl fakad.
Amikor a hétköznapok folyamán a Szentírást olvasva találkozunk Isten Igéjével, nyissuk ki szívünket és fogadjuk be. Higgyük, hogy amit Jézus kér vagy ígér, az megvalósul. Hamarosan felfedezzük majd, mint Mária vagy mint az említett édesanya, hogy Õ megtartja ígéreteit.
Chiara Lubich

1 G. Rossé: Il Vangelo di Luca, Róma, 1992. 67. o.
2 Lk 8, 21.
3 Gal 2, 20
4 Vö. Mt 7, 7
5 Vö. Lk 6, 38

ÉLETIGE 2000. AUGUSZTUS

“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”


“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.” (Jn 6,35)
János leírja evangéliumában, hogy Jézus a kenyérszaporítás után, Kafarnaumban tartott nagy beszédében többek között ezt is mondta: “Ne azért az eledelért fáradozzatok, mely veszendõ, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.” 1
Hallgatóinak egyértelmû, hogy a mannára utal, mely egyben a “második” mannára való várakozást is jelenti, mely a Megváltó eljövetelekor száll majd alá a Mennybõl.
Nem sokkal ezután, ugyanebben a beszédben Jézus úgy mutatkozik be a tömegnek – mely még nem érti Õt -, hogy Õ maga a Mennybõl alászállott igazi kenyér, s ezt a hitünkkel kell elfogadnunk:
“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
Jézust már úgy látjuk, mint a kenyeret. Ez ugyanis földi életének legfõbb célja. Kenyérré lenni, hogy megegyék. Kenyérré lenni, hogy átadja nekünk életét, hogy önmagává formáljon minket. Eddig tehát világos ennek az Igének a lelki tartalma, az ószövetségi vonatkozásaival együtt. Szavai azonban titokzatosabbá és kellemetlenebbé válnak, amikor Jézus ezt mondja magáról: “A kenyér pedig, amit én adok, az én testem a világ életéért”2 és “Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az õ vérét, nem lesz élet tibennetek”3.
Az Eukarisztia hírüladása ez, mely sok tanítványt megbotránkoztatott és eltávolított Jézustól. De épp ez a legnagyobb ajándék, melyet Õ az emberiségnek akar adni: saját jelenlétét az Eukarisztia szentségében, mely betölti a test és a lélek szomjúságát, s a Jézussal való bensõséges egység által az öröm teljességében részesít minket.
Ha e kenyérrel táplálkozunk, nem vágyunk semmilyen más eledelre. Minden szeretet és igazság utáni vágyunkat kielégíti az, aki maga a Szeretet, aki maga az Igazság.
“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
E kenyér tehát Vele táplál már itt lent, de azért kaptuk, hogy a bennünket körülvevõ emberiség lelki és fizikai éhségét csillapítsuk.
Krisztus üzenetét nem annyira az Eukarisztia által ismeri meg a világ, hanem sokkal inkább a keresztények életébõl, akik az Oltáriszentségbõl és az Igébõl táplálkoznak, akik életükkel és szavaikkal adják hírül az Evangéliumot, s ez által teremtik meg Krisztus jelenlétét az emberek között.
A keresztény közösség élete az Eukarisztiának köszönhetõen válik Jézus életévé, vagyis olyan életté, amely képes Isten szeretetét és életét adni a többieknek.
“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
A kenyér hasonlatával Jézus megtanít minket a felebarátunk iránti szeretet legigazibb, “legkeresztényibb” módjára.
Mit jelent ugyanis szeretni?
Szeretni annyit jelent, hogy “eggyé válunk” mindenkivel, eggyé válunk mindabban, amire a többiek vágynak, a legkisebb és a legjelentéktelenebb dolgokban, azokban is, melyek számunkra kevésbé fontosak, de a többieket érdeklik.
Jézus azáltal, hogy kenyérré lett számunkra, ragyogó példáját adta ennek a szeretetnek. Kenyérré válik, hogy belépjen mindenkibe, hogy ehetõvé váljék, hogy eggyé váljon mindenkivel, szolgáljon, szeressen mindenkit.
Egyszóval, váljunk eggyé mi is, egészen addig, hogy egy falat kenyér legyünk a másik számára.
Ez a szeretet: oly módon eggyé válni a többiekkel, hogy érezzék, hogy szeretetünk táplálja õket, hogy megvigasztalja, felemeli és megérti õket.
Chiara Lubich

1 Jn 6,27
2 Jn 6,51b
3 Jn 6,53

Életige -2000

ÉLETIGE 1999. július

A százszoros
“A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.” (Mt 13, 45-46)
Ezzel a rövid példabeszéddel Jézus erősen megmozgatta hallgatói fantáziáját. Mindenki tisztában volt az igazgyöngy értékével, mely akkoriban az arannyal együtt a legértékesebb kincsnek számított.
Ráadásul az Írás úgy beszélt a bölcsesség­ről, azaz Isten ismeretéről, mint olyan értékről, mellyel még a “fölbecsülhetetlen drágakövet sem lehet egy sorba állítani”i
A példabeszéd egy kivételes, meglepő és váratlan eseményt mond el egy kereskedőről, aki — talán egy bazárban — megpillantott egy drágakövet. Óriási értékét csak az ő szakértő szemei tudták felmérni. Kalkulálni kezdett és látta, hogy nagy haszonhoz juthat. Úgy döntött, eladja mindenét és megveszi. A helyében ki ne tett volna ugyanígy?
A példabeszéd értelme tehát ez: a találkozás Jézussal, vagyis a köztünk levő Isten Országával – íme az igazgyöngy – egyedülálló lehetőség: nem szabad elszalasztanunk. Minden energián­kat, mindazt, amit birtokolunk, teljesen ennek szol­gálatába kell állítanunk.
“A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.”
A tanítványok nem először érzik azt, hogy radikális döntést kell hozniuk: ha követni akar­ják Jézust, legértékesebb javaikról is le kell mondaniuk: a családi kötelékekről, az anyagi biztonságról, a megalapozott jövőről.
Jézus kérése azonban nem abszurd. Ő nem ok nélkül kér.
A “minden” helyett, amit elveszítünk, egy összehasonlíthatatlanul értékesebb “mindent” találunk. Amikor Jézus kér valamit, mindig meg­ígéri azt is, hogy bőségesen visszafizeti és sokat, nagyon sokat fog adni.
Tehát ezzel a példabeszéddel biztosít ben­nünket arról, hogy olyan kincs lesz a kezünk­ben, mely örökre gazdaggá tesz minket.
S ha néha elhibázott lépésnek tűnik otthagy­ni a biztosat a bizonytalanért, már meglevő javainkat csupán megígért javakért, gondoljunk az említett kereskedőre: ő tudja, hogy nagyon értékes az a drágakő; kereskedik tehát vele és bizakodik, hogy haszna származik majd belőle.
Ugyanígy, aki követni akarja Jézust, az tudja és a hit szemével látja, milyen végtelen nyere­ség lesz megosztani vele Isten Országának örökségét azáltal, hogy legalább lelki értelem­ben mindent elhagyott.
Isten minden embernek alkalmat ad az élet­ben, hogy kihasználja ezt a lehetőséget.
“A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.”
Ez az ige konkrét meghívás, hogy tegyük félre bálványainkat, melyek elfoglalhatják szí­vünkben Isten helyét: a karriert, a házasságot, a tanulmányokat, egy szép lakást, a munkát, a sportot, a szórakozást…
Meghívás arra, hogy Istent tegyük az első helyre; hogy Ő legyen minden gondolatunk és érzésünk kiindulópontja. Az életben ugyanis mindennek felé kell haladnia és tőle kell elindulnia.
Ha erre törekszünk; ha keressük Országát, akkor ráadásként minden más megadatik ne­künk – ígéri az evangélium.iiHa Isten Országá­ért elhagyunk mindent, megkapjuk a százszorost: száz házat, száz testvért, száz apát és anyátiii, mert az evangéliumnak van egy kifejezetten emberi dimenziója is: Jézus Isten-ember, ezért a lelki táplálék mellett biztosítja számunkra a kenyeret, az otthont, a ruhát és a családot is.
Talán meg kellene tanulnunk a “kicsinyektől” az Atya Gondviselésébe vetett nagyobb bizal­mat: Ő nem hagyja, hogy bármiben is hiányt szenvedjenek azok, akik szeretetből odaadták azt a keveset is, amivel rendelkeztek.
Kongóban néhány fiatal egy pár hónapja művészi képeslapokat kezdett készíteni banán­héjból, amiket aztán Németországban eladtak. Kezdetben az összes bevételt megtartották (va­laki ebből biztosította családja megélhetését), később viszont elhatározták, hogy jövedelmük 50%-át közösbe teszik. Ebből harmincöt munka­nélküli fiatalnak tudtak segítséget nyújtani.
Isten nagylelkűsége azonban felülmúlha­tatlan: ketten közülük olyan megdöbbentő mó­don tettek tanúságot az üzletben, ahol dolgoz­nak, hogy több kereskedő ehhez az üzlethez fordult segítségért, amikor alkalmazottakra volt szüksége. Így tizenegy fiatal fix álláshoz jutott.
Chiara Lubich
i vö. Bölcs 7,9
ii vö. Lk 12,31
iii vö. Mt 19,29

ÉLETIGE 2000. JÚLIUS

“AMIKOR GYÖNGE VAGYOK,
AKKOR VAGYOK ERÕS”

“Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs” (2 Kor 12,10).
Szent Pál leírja, hogy nagy kinyilatkoztatásokban volt része, de Isten azt is megengedte, hogy nagy megpróbáltatásai legyenek, melyek közül az egyik – egészen rendkívüli – mindig elkísérte és folyamatosan gyötörte. Talán egy betegségrõl volt szó, vagy egy állandóan zavaró, fizikai tényezõrõl, ami azon túl, hogy rendkívül kellemetlen volt, akadályozta tevékenységében és egészen világosan kifejezésre juttatta emberi korlátait.
Pál ismételten könyörgött az Úrhoz, hogy szabadítsa meg ettõl a szenvedéstõl, míg végül feltárulkozott elõtte ennek a megpróbáltatásnak a miértje. Isten hatalma teljességgel gyöngeségünkben nyilvánul meg. A gyöngeség egyetlen célja, hogy teret adjon Krisztus erejének. Ezért mondhatja Pál:
“Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs.”
Az eszünk lázad egy ilyen mondat ellen, mert abban kirívó képtelenséget lát, vagy legalábbis egy merész, látszólagos ellentmondást. Pedig ez a keresztény hit egyik legmélyebb igazságát fejezi ki, amit Jézus életével és különösen halálával tesz érthetõvé számunkra.
Mikor teljesítette Jézus az Atyától rábízott mûvet? Mikor váltotta meg az emberiséget? Mikor gyõzött a bûn fölött? Amikor meghalt a kereszten, megsemmisülve, miután így kiáltott: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus, amikor leggyöngébb volt, éppen akkor volt a legerõsebb.
Jézus megalapíthatta volna Isten új népét pusztán egy beszédével, vagy egy jelentõsebb csodájával, vagy valami rendkívüli cselekedetével. De nem így tett, mert az Egyház Isten mûve, és a fájdalomban és csakis a fájdalomban virágoznak ki Isten mûvei. Ezek szerint a mi gyöngeségeinkben is, törékenységünk megtapasztalásában is egyedüli lehetõség rejlik: megtapasztalhatjuk a meghalt és föltámadt Krisztus erejét, és Pállal mondhatjuk:
“Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs.”
Mindnyájan átéljük a gyöngeség, a csalódottság, az elbátortalanodás pillanatait. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy el kell viselnünk mindenféle fájdalmat: ellenségeskedést, súlyos helyzeteket, betegségeket, haláleseteket, belsõ megpróbáltatásokat, értetlenséget, kísértéseket, kudarcokat… Mit tegyünk? Ha következetesek akarunk maradni a kereszténységhez, és teljes odaadással akarjuk élni, hinnünk kell abban, hogy ezek különösen értékes pillanatok.
Miért? Mert éppen az, aki képtelennek érzi magát arra, hogy kiálljon bizonyos próbákat, amelyek fizikumát vagy lelkét érik, mivel nem számíthat saját erejére, abba a helyzetbe kerül, hogy rábízza magát Istenre. És Õ – akit vonz ez a bizalom – közbelép. Amikor Õ cselekszik, nagy dolgokat tesz, amelyek még nagyobbnak tûnnek, éppen, mert kicsinységünkbõl fakadnak. Áldjuk tehát ezt a gyöngeséget, mert általa tudunk helyet készíteni Istennek, és ezáltal nyerünk Tõle erõt, hogy “minden remény ellenére is higgyünk” (Róm 4,18) és konkrétan szeressünk mindvégig.
Amint Svájcban történt egy kábítószeres fiú szüleivel, akik nem adták föl, és megpróbáltak minden eszközzel segíteni fiukon. Mégis hiába. Egy nap nem jött haza többé. A szülõkben a bûntudat, félelem, tehetetlenség és szégyen érzései kavarogtak. De ugyanakkor ez egy találkozás volt társadalmunk egyik tipikus sebével, amelyben a Keresztre Feszítettet láthatták meg, és új erõt merítettek, hogy folytassák, hogy reménykedjenek és szeressenek.
Legyõzve a kimerültséget és a tehetetlenséget, a családtagok soha nem tapasztalt energiát éreztek szívükben és elindultak a szolidaritás útján. Szerveztek egy családokból álló csoportot, amely megpróbált szembenézni ezzel a helyzettel. Segítettek, zsömlét és teát vittek a fiataloknak a Platzspitzre, amely akkoriban Zürichben a drog alvilága volt. Ott egy napon újra megtalálták rongyos, elgyötört fiukat. Más családok segítségével együtt el tudták kezdeni, és végig tudták járni fiuk gyógyulásának hosszú útját.
Chiara Lubich

Életige -2000

ÉLETIGE – 1997. június

“Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám.” (Mk 3,35)

Jézus ezekkel a szavakkal nyilvánítja ki a köré gyûlt tömegnek, hogy kik az igazi rokonai. Az Övé egy új típusú család, ahol nem számít a vérségi kötelék, a természetes rokoni kapcsolat. Tagja mindenki, aki – mint Õ – csak Isten akaratát teszi.
Isten akarata nem más, mint Isten hangja, mely állandóan szól hozzánk és hív bennünket; egy aranyszál, egy isteni aranyfonál ez, ami átszövi egész életünket itt a földön és odaát. Isten ily módon fejezi ki szeretetét; a szeretetet, melyre válaszolnunk kell, hogy véghezvihesse csodáit életünkben. Isten akaratává kell válnunk. Ez a mi igazi létünk, teljes önmegvalósulásunk.
“Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám.”
Van valaki, aki láthatóvá teszi számunkra, milyen gyümölcsöt terem Isten akarata abban a lélekben, aki feltétel nélkül ráhagyatkozik: ez Mária, Jézus anyja, akirõl elmondhatjuk, hogy itt a földön az volt az ideálja – s ezt teljességgel élte is – , hogy megvalósítsa Isten akaratát: “Történjék velem szavaid szerint.”(Lk 1,38)
Azáltal, hogy Mária a legfájdalmasabb, legtragikusabb pillanatokban is állhatatosan kitartott Isten akarata mellett, azonosult vele, betöltötte azt a rendkívüli tervet, amit Isten öröktõl fogva elgondolt róla.
Mária azért vált Jézusban Isten Anyjává, mert teljesítette Isten akaratát.
“Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám.”
A mi életünkben is – bár mások az arányok – valami hasonló valósulhat meg. Mi nemcsak egy meghatározott pillanat, azaz születésünk pillanata óta vagyunk jelen a történelemben. Nem. Mi öröktõl fogva létezünk Isten tervében; Õ öröktõk fogva elgondolt és szeretett minket; mindig is ott voltunk a szívében.
És hol, hogyan?
Most még nem vagy csak keveset tudunk errõl, de ha Máriához hasonlóan tesszük Isten akaratát, akkor egy nap, a földrõl való elköltözésünk napján – amikor elfoglaljuk helyünket a Mennyországban – teljesen világos lesz számunkra.
Tehát nekünk is akarnunk kell Isten akaratát. Ne csak belenyugodjunk; ne csak egyszerûen elfogadjuk; ne megosztott szívvel tegyük, hanem azonosuljunk vele. Ez a legjobb, amit tehetünk. Ez az elképzelhetõ legértelmesebb hozzáállás.
Ez tesz bennünket Jézus családjának tagjaivá.
“Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám.”
De tulajdonképpen mit jelent az, hogy tesszük Isten akaratát?
Azt, hogy jól, tökéletesen végezzük mindazt, amit Isten kér tõlünk: beszélgetünk, telefonálunk, meghallgatunk valakit, segítünk valakinek, tanulunk, imádkozunk, eszünk, alszunk; egyszóval azt, hogy a hétköznapokban óráról órára teljesítjük kötelességeinket, melyeket munkánk, családunk illetve a körülöttünk élõ emberekkel való kapcsolat követel.
Van egy értékes útmutatás, ami óriási mértékben megkönnyíti a dolgunkat: élni a jelent.
A lelki élet nagy mesterei mindnyájan azt javasolják, hogy éljük jól a jelen pillanatot.
A jelent élve tudjuk jól elvégezni minden kötelességünket.
A jelen élése az, ami elviselhetõvé teszi a kereszteket.
A jelent élve érthetjük meg Isten inspirációit.
A múlt már nem létezik, a jövõ még nem érkezett el. Egyetlen dolog számít: az, hogy mik vagyunk és mit teszünk ebben a pillanatban. Ezért a jelen minden perce értékes, mert csak ez van a birtokunkban.
Összpontosítsuk tehát figyelmünket arra – legyen az jelentéktelennek tûnõ vagy fontos -, amit éppen csinálunk. Tegyünk félre, veszítsünk el minden más gondolatot, vágyat, emléket, tevékenységet. Tökéletes, tiszta tettekre törekedjünk teljes szívünkbõl, teljes elménkbõl és minden erõnkbõl. Ily módon tesszük Isten akaratát.
Sõt ez az egyetlen módja annak is, hogy felépítsük vagy újjáalkossuk mind a hívõk közösségét, mind pedig az emberiség családját. Jézus e szavaiból megértjük ugyanis, hogy nem az egy fajhoz, egy kultúrához való tartozás, nem a vérségi kötelék alkotja a legbensõségesebb kapcsolatot az emberek között.
Akik engedelmeskednek a törvénynek, amit Isten írt a szívükbe, és teszik Isten akaratát – a föld bármelyik pontján éljenek is -, egyetlen nagy családhoz tartoznak, mert mindegyikük Jézus “testvére, nõvére és anyja.”

ÉLETIGE 1999. június

Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megta­lálja.” (Mt 10,39)
Olvasva Jézusnak ezt az igéjét, kétféle élet jelenik meg előttünk: a földi — melyet ezen a világon élünk — és a természetfeletti, melyet Istentől kaptunk Jézus által: ez nem ér véget a halállal, és senki sem veheti el tőlünk.
Így kétféleképpen viszonyulhatunk a léthez: ha ragaszkodunk földi életünkhöz, ezt tartva egyetlen kincsünknek, és csupán saját ma­gunkkal, saját dolgainkkal, a szívünkhöz közel álló emberekkel törődve  bezárkózunk csiga­házunkba és önmagunk körül forgunk, akkor számunkra elkerülhetetlenül a halál lesz a végállomás. Ha viszont hisszük, hogy egy sokkal mélyebb, igazibb életet kaptunk Istentől, akkor lesz bátorságunk úgy élni, hogy kiér­demeljük ezt az ajándékot, olyannyira, hogy képesek leszünk föláldozni földi létünket a másikért.
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”
Amikor Jézus kimondta ezeket a szavakat, a vértanúságra gondolt. Nekünk, ahogy minden kereszténynek — ha követni akarjuk a Mestert és hűek akarunk maradni az evangéliumhoz —, késznek kell lennünk elveszíteni életünket, vállalva a halált, akár az erőszakos halált is. Ezzel együtt — Isten kegyelméből — el fogjuk nyerni az igazi életet. Jézus elsőként veszítette el az életét, s megdicsőült formában kapta vissza. Ő már korábban figyelmeztetett bennün­ket, hogy ne féljünk azoktól, “akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni.”i
Most pedig ezt mondja nekünk:
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”
Ha figyelmesen olvasod az evangéliumot, látni fogod, hogy Jézus legalább hatszor tér vissza erre a témára, amiből kiderül, mennyire fontos, mennyire nagy jelentőséget tulajdonít neki.
Jézus biztatása azonban, hogy veszítsük el életünket, nemcsak a vértanúságra való meghí­vást jelenti: ez a keresztény élet egyik alap­törvénye.
Késznek kell lennünk lemondani arról, hogy önmagunkat tegyük életünk ideáljává; meg kell tagadnunk önzésünket. Ha igazi keresztények akarunk lenni, Krisztust kell létünk kö­zéppontjába állítanunk. S mit kér tőlünk Krisz­tus? Azt, hogy szeressük a többieket. Ha ma­gunkévá tesszük programját, biztosan elve­szítjük önmagunkat és megtaláljuk az életet.
Valaki azt gondolhatná, hogy ha nem önma­gunkért élünk, akkor ez passzivitást, folytonos lemondást jelent számunkra. Egyáltalán nem így van. A keresztény elkötelezettség nagyon nagy és felelősségteljes dolog.
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”
Már itt a földön megtapasztalhatjuk, hogy önmagunk ajándékozása és a megélt szeretet által növekszik bennünk az élet. Ha egész napunkat mások szolgálatával töltöttük; ha mindennapi — talán egyhangú és kemény — munkánkat át tudtuk alakítani a szeretet egy-egy gesztusává, boldogok leszünk, mert érezni fogjuk, hogy sikerült jobban megvalósítani ön­magunkat.
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”
Jézus parancsait követve — melyek mind a szeretetre összpontosítanak —, e rövid földi lét után meg fogjuk találni az örök életet is.
Emlékezzünk rá, hogy az utolsó napon Jézus mi alapján fog megítélni bennünket. Így szól majd a jobbján állókhoz: “Gyertek, Atyám áldottai (…), mert éhes voltam és adtatok ennem (…); idegen voltam és befogadtatok, nem volt ruhám és felruháztatok (…)”ii
Ahhoz, hogy részesítsen bennünket az el nem múló életben, kizárólag azt fogja nézni, hogy szerettük-e felebarátainkat, s úgy veszi majd, hogy neki tettük mindazt, amit testvére­inknek tettünk.
Hogyan éljük tehát ezt az igét? Hogyan veszítsük el már mostantól kezdve életünket azért, hogy megtaláljuk azt?
Úgy, hogy felkészülünk a nagy napra, a végső számadásra, melyért születtünk.
Nézzünk körül és töltsük meg napjainkat a szeretet tetteivel. Krisztus elébünk jön gyer­mekeinkben, feleségünkben, férjünkben, mun­katársainkban; azokban, akikkel egy párthoz tartozunk vagy akikkel együtt szórakozunk stb. Tegyünk jót mindenkivel. És ne feledkezzünk meg azokról sem, akikkel a sajtó, a televízió vagy barátaink nap mint nap megismertetnek bennünket. Erőnkhöz mérten tegyünk valamit mindenkiért. S ha úgy tűnne, hogy már kime­rítettük az összes lehetőséget, még mindig imádkozhatunk értük. Ami számít, az a szeretet.
Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000 JÚNIUS

“Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.”

“Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14)
Ez az Ige adja annak a himnusznak a szívét, amit Pál a keresztény élet szépségérõl, újdonságáról, szabadságáról énekel. Ez az élet a keresztségnek és a Jézusba vetett hitnek a gyümölcse, amely teljesen Jézusba olt bennünket, és általa a szentháromságos élet dinamizmusába.
Jóllehet Pál a keresztények “fogadott fiúságáról” beszél (vö. Róm 8,15; Gal 4,5), de ezt csak azért teszi, hogy megkülönböztesse a természetes fiúságtól, ami csak Isten egyszülött Fiát illeti meg.
A mi kapcsolatunk az Atyával nem pusztán jogi kapcsolat, mint a fogadott fiaké, hanem egész létünket érintõ. Olyan, ami megváltoztatja egész természetünket, olyan, mint egy újjászületés. Mert egész életünket új alapelv irányítja, új lélek, aki nem más, mint Isten Lelke. És nem lehet, hogy ne énekeljük vég nélkül Pállal a halál és feltámadás csodáját, amit a keresztség kegyelme mûvel bennünk.
“Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14)
Ez az Ige elmond valamit abból, hogy mit kezdjünk keresztény életünkkel, amelybe Jézus Lelke dinamizmust hozott, egy olyan “feszültséget”, amit Pál a test és lélek közötti ellentétbe sûrít. Amikor Pál testrõl beszél, az egész (test és lélek) embert érti annak teljes törékenységével és egoizmusával, amely folyamatosan harcban áll a szeretet törvényével, sõt azzal a Szeretettel, amelyet Isten a szívünkbe árasztott (vö. Róm 5,5). Azoknak ugyanis, akiket a Lélek vezet, mindennap meg kell vívniuk “a hit jó harcát” (1Tim 6,12), hogy el tudják fojtani a rosszra való hajlamokat, és a keresztségben megvallott hit szerint tudjanak élni.
De hogyan?
Jól tudjuk, ahhoz, hogy a Szentlélek mûködjék, a mi részünkre is szükség van. Pál, amikor ezt az Igét írta, mindenekelõtt Krisztus követõinek arra a kötelességére gondolt, ami pont az önmagunk megtagadása, az egoizmus legkülönfélébb formái elleni harc.
De ebbõl az önmagunknak való meghalásból születik az élet. Minden vágás, minden metszés, minden, önzõ énünknek kimondott nem, új fény, új öröm, szeretet és bensõ szabadság forrása: kitárt kapu a Lélek számára. Azzal, hogy nagyobb szabadságot hagyunk a Szentléleknek, aki szívünkben van, Õ bõségesebben tud elárasztani ajándékaival, és vezethet bennünket az élet útjain.
“Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14)
Hogyan éljük akkor ezt az Igét?
Mindenekelõtt egyre jobban tudatosítanunk kell a Szentlélek bennünk való jelenlétét: bensõnkben végtelen kincset hordozunk, de nem számolunk eléggé vele. Rendkívüli gazdagság birtokában vagyunk, de ez többnyire kihasználatlan marad.
Ahhoz pedig, hogy mindig meghalljuk és kövessük hangját, nemet kell mondanunk mindarra, ami Isten akarata ellen van, és igent mondani az Õ akaratára. Nemet mondani a kísértéseknek, határozottan ellenállni a rossz sugallatoknak. Igent mondani azokra a feladatokra, amelyeket Isten ránk bízott, igent arra, hogy minden felebarátot szeressünk, igent azokra a megpróbáltatásokra és nehézségekre, amelyekkel szembetaláljuk magunkat…
Ha így teszünk, a Szentlélek vezetni fog bennünket úgy, hogy keresztény életünknek megadja azt az ízt, azt az erõt, azt a hatást, azt a ragyogást, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hiteles legyen.
Így a mellettünk lévõk majd észreveszik, hogy nemcsak vér szerinti, természetes családunk gyermekei vagyunk, hanem Isten fiai.

Chiara Lubich

Életige -2000

Életige 1997. május

“Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket”
(Jn 15,12).
Tudni akarod, mikor mondta Jézus ezeket a szavakat? Szenvedése elõtti búcsúbeszédében, mely egyben végrendelete is. Ennek egy részletét idéztük most.
Gondolj csak bele, mennyire fontosak! Amit egy apa mond halála elõtt, azt soha nem felejtjük el. Vajon nem még inkább így van-e Isten szavaival? Vedd tehát nagyon komolyan ezt a mondatot, és próbáljuk meg együtt megérteni mélységét.
“Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.” Jézus szavaiból érzõdik, hogy tudja: hamarosan meg fog halni. Közelgõ távozása mindenekelõtt ezt a problémát veti fel benne, melyre szeretne megoldást találni: Hogyan maradjon továbbra is övéi között, hogy elõrevigye egyházát?
Tudod, hogy Jézus jelen van a szent cselekményekben: a misében például valóságosan megjelenik az Eukarisztiában. De Jézus ott is jelen van, ahol élik a kölcsönös szeretetet, ugyanis ezt mondta: “Ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben (és ez a kölcsönös szeretet által lehetséges), én ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).
A közösségben tehát, ahol mélyen élik a kölcsönös szeretetet, Õ továbbra is hatékonyan mûködik és kinyilatkoztatja magát a világnak, hatást gyakorol a világra. Hát nem csodálatos? Nem támad kedved ahhoz, hogy keresztény testvéreiddel együtt azonnal elkezdd élni ezt a szeretetet? János, aki leírta ezeket a szavakat, melyekrõl most elmélkedünk, a kölcsönös szeretetben látja az egyháznak adott legfõbb parancsot, mivel hivatása pontosan az, hogy kommúnió, egység legyen.
“Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.”

Jézus ugyanis ezt is mondta: “Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). A megélt kölcsönös szeretet lesz tehát az a jel, az az egyenruha, mely hitelessé teszi Krisztus tanítványait. Ez a keresztények ismertetõjele. Ha ez hiányzik, a világ többé nem ismeri fel a keresztényekben Jézus tanítványait.
“Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.”
A kölcsönös szeretet egységet teremt. És mi az egység gyümölcse? “Legyenek egy – mondja Jézus – , hogy a világ higgyen” (Jn 17,21). Az egység, mivel Krisztus jelenlétének a hordozója, az Õ követésére ösztönzi majd a világot. Az emberek – látva az egységet és a kölcsönös szeretetet – hinni fognak Benne.
“Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.”
A búcsúbeszédben Jézus “sajátjának” nevezi ezt a parancsolatot. Tehát különösen is kedves számára. Ezért nem szabad egyszerûen úgy tekintened, mint bármely más normát, szabályt vagy parancsot. Jézus egy új életformát szeretne javasolni neked; el akarja mondani, mire építsd életedet, hiszen az elsõ keresztények is ezt a parancsolatot tették életük alapjává. Péter ezt írja: “mindenekelõtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében.” (Pét. 4,8)
Mielõtt dolgoznál, tanulnál, misére mennél vagy bármi mást cselekednél, gyõzõdj meg arról, hogy megvan-e a kölcsönös szeretet közted és azok között, akik melletted élnek. Ha igen, akkor mindennek értelme van. E nélkül az alap nélkül semmi sem kedves Isten elõtt.
“Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.”
Jézus “új” parancsolatról beszél: “Új parancsot adok nektek.” Mit akar ezzel mondani? Talán azt, hogy eddig ismeretlen volt ez a parancs? Nem. “Új” azt jelenti, az “új idõknek” szóló. Akkor hát mirõl van szó?
Nézd: Jézus meghalt értünk, vagyis a végsõkig szeretett minket. S vajon milyen volt az Õ szeretete? Biztosan nem olyan, mint a miénk. Az Övé “isteni” szeretet volt. Ezt mondta ugyanis: “Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” (Jn 15,9) Azzal a szeretettel szeretett tehát bennünket, amivel Õ és az Atya szeretik egymást.
És nekünk ugyanezt a kölcsönös szeretetet kell gyakorolnunk, hogy életre váltsuk az “új” parancsot. De ilyen szeretettel te – mint ember – nem rendelkezel. Örülj azonban, mert mint keresztény, megkapod. S hogy kitõl? A Szentlélek árasztja ki szívedbe és minden hívõ szívébe.
A bennünk élõ isteni szeretet által van tehát hasonlóság az Atya, a Fiú és köztünk, keresztények között. Ez a szeretet az, ami bekapcsol minket a Szentháromság életébe; e szeretet tesz bennünket Isten fiaivá.
Ez a szeretet az, ami összeköti az eget a földdel; a keresztény közösség e szeretet révén emelkedik fel Isten szférájába, s ezáltal lehetséges, hogy az isteni jelen legyen a földön ott, ahol a hívõk szeretik egymást.
Nem tûnik istenien szépnek mindez? Nem tûnik számodra rendkívül vonzónak a keresztény élet?
Chiara Lubich

ÉLETIGE 1999. MÁJUS

A FÉNY FORRÁSA A SZERETET

“Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” (Jn 14,21)
Jézus utolsó beszédének középpontjában a szeretet áll: az Atya szeretete a Fiú iránt és a Jézus iránti szeretet, mely parancsainak megtartását jelenti.
Akik hallgatták Jézust, azok számára nem volt nehéz felfedezni, hogy szavaiban a Bölcsesség könyvének e sorai visszhangzanak: “A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a megtartása”1, s “könnyen felismerik a bölcsességet azok, akik szeretik”2. De leginkább az az ószövetségi gondolat cseng össze Jézus e szavaival – mármint hogy kinyilatkoztatja magát azoknak, akik szeretik Õt – , melyet a Bölcsesség könyve elsõ fejezetének második versében olvashatunk, ahol arról van szó, hogy az Úr kinyilvánítja magát azoknak, akik hisznek benne.
Az általunk javasolt ige értelme tehát ez: aki szereti a Fiút, azt az Atya is szeretni fogja; a Fiú is viszonozza majd szeretetét, és kinyilatkoztatja magát neki.
“Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Ahhoz azonban, hogy Jézus kinyilatkoztassa magát, szükség van a szeretetünkre.
Elképzelhetetlen olyan keresztény, akiben nincs dinamizmus; akinek szívében nincs meg ez a szeretettöltés. Az óra nem mûködik, nem mutatja az idõt – mondhatni nem is óra – , ha nincs felhúzva. Ugyanígy a keresztény sem érdemli meg a keresztény nevet, ha nincs benne állandó készség arra, hogy szeressen.
Jézus összes parancsolatát ugyanis ez az egy foglalja össze: a szeretet Isten és a felebarát iránt, akiben Jézust kell látnunk és szeretnünk.
A szeretet nem puszta szentimentalizmus, hanem élet, mely testvéreink, fõként a mellettünk élõk szolgálatában konkretizálódik: az apró, legjelentéktelenebbnek tûnõ szolgálatokban.
Charles de Foucauld ezt mondja: “Ha az ember szeret valakit, valóságosan a másikban él; a szeretet által benne lakik, benne él. Többé nem önmagában él, hanem elszakad énjétõl és önmagán kívül létezik”3.
És e szeretet által hatol belénk az Õ fénye; Jézusé, aki megígérte: “Aki szeret engem…, annak kinyilatkoztatom magam”4. A szeretet a fény forrása: ha szeretünk, jobban megértjük Istent, aki a szeretet.
Ennek következtében pedig még inkább szeretünk, és elmélyül kapcsolatunk felebarátainkkal.
A fény, Istennek ez a szeretetteljes ismerete tehát az igazi szeretet pecsétje és próbája, melyet különbözõ formában tapasztalunk meg, mivel mindannyiunkban más-más színû és árnyalatú, de vannak közös tulajdonságai is: megvilágosítja számunkra Isten akaratát; békét, derût ad, és állandóan új módon érteti meg velünk Isten igéjét. Ez a meleg fény arra ösztönöz, hogy egyre biztosabban és gyorsabban járjuk életünk útját. Amikor a lét árnyai bizonytalanná teszik lépteinket, vagy a sötétség megakadályozna abban, hogy tovább haladjunk, az evangéliumnak ez az igéje emlékeztetni fog bennünket, hogy a szeretet által újra kigyullad a fény; hogy elég a szeretet egy apró gesztusa (egy fohász, egy mosoly, egy szó), és máris feltûnik egy halvány fénysugár, s mi ismét folytathatjuk utunkat.
Amikor éjszaka biciklizünk, s egy pillanatra megállunk, sötétbe borul minden, de ha ismét elkezdünk tekerni, a dinamó elegendõ fényt szolgáltat ahhoz, hogy lássuk az utat.
Így van ez az életben is: ha azt akarjuk, hogy felragyogjon bennünk a hit és a remény fénye, elég, ha mindig újra mozgásba hozzuk a szeretetet; az igazi szeretetet, mely ad és semmit sem vár.
Chiara Lubich

Bölcs 6,18

2 Vö Bölcs 6, 12
3 Charles De Foucauld, Scritti Spirituali, VII, Cittá Nuova, Roma 1975, 110. o.
4 Vö Jn 14, 21

ÉLETIGE 2000. MÁJUS

“Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok” (Jn 15,7).

A búcsúbeszéd – az Utolsó Vacsora alkalmával – igen gazdag tanításban és bátorításban, amit Jézus testvéri és atyai szívvel minden idõkre ad tanítványainak. Ha Jézus minden szava isteni szó, akkor ezek különös hangsúllyal rendelkeznek, mivel a Mester és az Úr élettanítását sûrítik végrendeletbe, amely a keresztény közösségek magna chartája lesz.
Tehát ennek megfelelõen, azzal a vággyal közelítsünk ennek a hónapnak az életigéjéhez – amely Jézus végrendeletének egy része –, hogy fölfedezzük mély és rejtett értelmét, hogy aszerint alakíthassuk egész életünket.
Amikor az ember Szent János evangéliumának ezt a fejezetét olvassa, az elsõ, ami szemébe ötlik a szõlõtõ és a szõlõvesszõk képe. Ez igen közeli egy olyan népnek, amely századok óta szõlõmûveléssel foglalkozik, és jól tudja, hogy csak az a vesszõ lesz szépen zöldellõ és fürtökben gazdag, amely erõsen a szõlõtõkéhez kapcsolódik, míg a levágott, elszárad és meghal. Nincs jobb kép, hogy elmondjuk milyen a természete Krisztussal való kapcsolatunknak.
De van még egy szó, amely erõteljesen visszhangzik az Evangéliumnak errõl az oldaláról: “benne maradni”. Abban az értelemben, hogy szilárdan kötõdni Jézushoz, és bensõségesen beleoltódni, mert ez a föltétel ahhoz, hogy megkapjuk azt az éltetõ nedvet, ami az Õ saját életével éltet bennünket. “Maradjatok bennem és én tibennetek”, “Aki bennem marad és én õbenne, bõ termést hoz”. “Aki nem marad bennem, azt kivetik” (Jn 15,4 kk). Tehát ennek a szónak: “benne maradni” lényegi jelentõséggel és értékkel kell rendelkeznie a keresztény élet számára.
“Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok” (Jn 15,7).
“Ha”. Ez a “ha” szócska egy olyan föltételt jelez, amelyet bárkinek lehetetlen lenne megtartani, ha Isten elõbb nem találkozott volna vele. Sõt, ha nem szállt volna le egészen addig a pontig az emberi létbe, hogy teljesen eggyé váljon az emberrel. Õ az, aki elsõként – hogy úgy mondjuk – beoltódik testünkbe a keresztséggel, és éltet kegyelmével.
Aztán rajtunk a sor, hogy életünkben megvalósítsuk azt, amit a keresztség létrehozott, és fölfedezzük azt a kimeríthetetlen gazdagságot, amit belénk helyezett.
Hogyan? Úgy, hogy életre váltjuk az Igét, gyümölcsöztetjük, szilárd helyet készítünk számra életünkben. Benne maradni azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, hogy szavai bennünk maradjanak. Nem úgy, mint a kövek a kút mélyén, hanem mint magok a földben, hogy a megfelelõ idõben kikeljenek és termést hozzanak. De benne maradni különösen azt jelenti – ahogy maga Jézus magyarázza az evangéliumnak ebben a szakaszában – hogy az Õ szeretetében maradni (vö. Jn 15,9). Ez az az éltetõ nedv, ami a gyökerekbõl a tõkébe jut, és tovább, a legtávolabbi vesszõkig. A szeretet, ami minket Jézushoz köt, teljesen eggyé tesz vele, tagjai leszünk, “átültetve” az Õ testébe. A szeretet abban áll, hogy éljük parancsait, amelyeket a kölcsönös szeretet nagy és új parancsa foglal össze.
Jézus – azért, hogy megerõsítsen minket, hogy bizonyosságot nyerjünk, hogy bele vagyunk oltódva –, megígéri, hogy minden kérésünk meghallgatást nyer.
“Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok” (Jn 15,7).
Ha Õ kér, akkor nem lehet, hogy ne kapja meg, amit kért. És ha mi teljesen egy vagyunk vele, akkor Õ maga lesz, aki kér bennünk. Tehát, ha hozzákezdünk imádkozni és kérni valamit Istentõl, elõbb kérdezzük meg magunktól, megvan-e a “ha”? Azaz: éltük-e az Igét? Mindig szeretetben maradtunk-e? Kérdezzük meg: az Õ élõ igéi vagyunk-e? Szeretetének konkrét jele mindenki felé, akivel csak találkozunk? Lehet, hogy kértünk ugyan, de hiányzott a szándék, hogy megfeleljen az életünk annak, amit Isten kér.
Jogos lenne akkor, hogy õ meghallgasson? Imádságunk nem lenne más akkor, ha Jézussal való egységünkbõl fakadna, és ha Õ maga mondaná bennünk a kéréseket Atyjához?
Tehát kérjünk csak bármit, de elõbb azon fáradozzunk, hogy az Õ akaratát éljük, az Õ szavait, azért, hogy már ne mi éljünk, hanem Õ éljen mibennünk.
Chiara Lubich

 

Életige -2000

Életige 1997. ÁPRILIS

“Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”

(Jn 10,11)
A pásztor alakja népszerû volt Jézus hallgatóinak körében. Egyrészt, mert hozzátartozott kultúrájukhoz, mindennapi életükhöz; másrészt, mert a próféták a messiás szimbólumát látták benne. Az ígért Megváltó – azonkívül, hogy király – egyben pásztor és vezetõ is.
S mi jellemzi viselkedését?
Abban a példabeszédben, mely János evangéliuma tizedik fejezetének fõ témája, Jézus háromszor is használja az “életét adja” kifejezést, mintegy hangsúlyozván az igazi pásztornak azt a tulajdonságát, mely alapja és szintézise az összes többinek; vagyis hogy kész életét áldozni juhaiért.
“Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”
Jézus nyíltan beszél magáról: “Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13)… és mindvégig kész is erre az áldozatra.
Az Õ szeretete ajándékozó szeretet, mely valóban kész feláldozni, odaajándékozni életét.
Ahhoz tehát, hogy úgy szeressünk, mint Jézus, nem elég csak bizonyos mértékig megérteni a többieket; nem elég, ha érdeklõdünk egy kicsit fájdalmaikról s valamiképpen megpróbálunk könnyíteni terheiken.
“Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”
Akkor hát hogyan váltsuk életre ezt az Igét?
Isten tõlünk is (legalább a szándékot és az elhatározást illetõen) olyan szeretetet, olyan tetteket kér, melynek mértéke az Õ szeretete. Mindazt, amit pillanatról pillanatra teszünk azért, hogy megmutassuk iránta való konkrét szeretetünket, ennek az akaratnak, ennek az elhatározásnak kell áthatnia.
Csak egy ilyen szeretetet nevezhetünk keresztény szeretetnek: mely nem csak valamiféle szeretet; nem egy máz csupán, hanem olyan szeretet, mely kockára teszi az életét is.
Mindannyiszor, amikor találkozunk egy felebarátunkkal, amikor telefonon beszélünk vele, levelet írunk neki vagy valamilyen hétköznapi munkát végzünk azért, hogy szolgáljuk õt, próbáljuk meg feltenni magunknak a kérdést: kész vagyok az életemet adni érte? Ha így teszünk, keresztény életünkben egy minõségi ugrás, egy nagy minõségi ugrás fog bekövetkezni.
És látni fogjuk, hogy sok – a föld különbözõ pontjain élõ – férfi és nõ csatlakozik majd Jézushoz, mert vonzza õket az Õ hangja.

 

ÉLETIGE 1999. ÁPRILIS

AZ ÉG KAPUJA

“Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelõt talál.” (Jn 10,9)
Akik hallgatták Jézust, azokhoz közel állt a kapu hasonlata, mivel már az Ószövetség is többször használta: például Jákob álmának leírásakor, vagy az Isten elõtt oly kedves Jeruzsálem õsi kapuit említve.
Jézus azonban fõként a 118. zsoltár versének szavait érzi magáénak, melyeket egészen új, teljesebb tartalommal ruház fel: “Ez az Úrhoz vezetõ kapu, az igazak ezen mennek át”. Õ az üdvösség kapuja, mely az isteni javakat bõségesen termõ legelõkre vezet. Õ az egyetlen közvetítõ, s az emberek általa nyernek bebocsátást az Atyához. “Õ az Atya kapuja – mondja Antiochiai Szent Ignác – melyen Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták, az apostolok és az egyház áthalad” .
“Én vagyok a kapu…”
Igen, a kapu-hasonlat visszhangra talált a zsidók szívében, akik – átlépve a Szent Város és a Templom kapuját – az egység és a béke légkörét tapasztalták, prófétáik pedig feltárták elõttük az Új Jeruzsálem látomását is, melynek kapuja nyitott minden nemzet felé.
Jézus az isteni ígéretek beteljesítõjeként jelenik meg, aki választ ad annak a népnek a várakozására, melynek történelmét megpecsételte az Istennel kötött szövetség, amit Isten soha nem von vissza.
A kapu szó jelentését még inkább megmagyarázza egy másik hasonló kép, amit Jézus használ: “Én vagyok az út, (…) Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” . Tehát Õ valóban út, kitárt kapu az Atya felé: magához Istenhez vezet.
“Én vagyok a kapu…”
De milyen konkrét jelentése van életünkben ennek az igének?
Sokféle következtetést vonhatunk le az Evangélium különbözõ szakaszaiból, melyek hasonló gondolatot fejeznek ki, mint a Jánostól vett idézet, de mi most a “szûk kapuról” szóló részre hivatkozunk. Ez az, amin be kell mennünk, ha el akarunk jutni az életre.
Miért éppen ezt választottuk? Mert talán ez áll legközelebb ahhoz az igazsághoz, amit Jézus mond önmagáról, és ez világít rá leginkább arra, hogy mit kell tennünk.
S hogy mikor válik Jézus a Szentháromság felé teljesen nyitott, kitárt kapuvá? Akkor, amikor úgy tûnik, hogy az Ég kapuja bezárult elõtte; ezáltal lesz Õ az Ég kapuja mindannyiunk számára.
Az elhagyott Jézus a kapu, mely tökéletes közösséget teremt Isten és az emberiség között: azzal, hogy semmivé válik, egyesíti Isten fiait az Atyával. Õ az az ûr (az az ajtónyílás), mely által az ember kapcsolatba kerül Istennel és Isten az emberrel.
Õ tehát a szûk kapu, mely ugyanakkor kitárt kapu is; és ez az, amit megtapasztalhatunk.
“Én vagyok a kapu…”
Jézus, elhagyatottságában, az Atyához vezetõ úttá vált számunkra.
Õ már megtette a maga részét. De ha ki akarjuk használni ezt a hatalmas kegyelmet, mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunk kicsiny részét, mely abból áll, hogy odalépünk ehhez az ajtóhoz és átmegyünk rajta.
Hogyan?
Amikor ránk tör a csalódottság érzése; amikor valamilyen megrázkódtatás ér, legyen az valamilyen szerencsétlenség vagy egy váratlan betegség, mindig gondoljunk Jézus fájdalmára; Jézuséra, akiben megtestesült mindez és még ezer meg ezer más szenvedés is.
Igen, Õ jelen van mindabban, aminek fájdalom íze van. Minden szenvedésünk az Õ egy-egy arca.
Törekedjünk tehát felismerni Jézust minden aggodalomban, az élet megpróbáltatásaiban, minden sötétségben, saját tragédiánkban és másokéban, a körülöttünk élõ emberiség gyötrelmeiben. Õ az, mivel magára vette mindegyiket. Elég, ha hittel ezt mondjuk neki: “Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem”; elég, ha teszünk valami konkrétat azért, hogy enyhítsük szenvedéseit a szegényekben, a boldogtalanokban, hogy átmenjünk a kapun és rátaláljunk egy eddig nem ismert örömre, s felfedezzük az élet új teljességét.
Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000 ÁPRILIS

 

A KERESZTREFESZÍTETT- FÖLTÁMADOTT

“Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32).
Elragadó Jézusnak ez az Igéje. Benne van a kereszténység kulcsa. Közel volt a zsidók húsvétja, és a Jeruzsálembe érkezett zarándokok tömegében volt néhány görög, akik kérték, hogy “láthassák Jézust”. A tanítványok elmondják ezt Jézusnak, és Õ, közelgõ haláláról beszélve válaszol nekik. Majd hozzáfûzi, hogy halála ahelyett, hogy a tanítványok szétszóródását okozná – amint megeshetett volna –, “mindenkit” magához fog vonzani. Nemcsak övéi, hanem bárki, zsidó vagy görög hinni fog benne; mindenki, fajra, társadalmi helyzetre, nemre való tekintet nélkül.
Jézus üdvözítõ mûve ugyanis egyetemes érvényû – a görögök jelenléte épp ennek az egyetemességnek a jele.
“Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok”
Mit jelent, hogy “fölmagasztalnak a földrõl”?
Ez a kifejezés János evangélista számára egyszerre jelenti a “keresztre való fölemelést” és a “megdicsõülést”. János ugyanis Krisztus szenvedésében és halálában Isten emberiség iránti szeretetének megnyilvánulását látja. De ez a szeretet annyira hatalmas, hogy kiérdemli a föltámadást, és azt eredményezi, hogy mindenki Jézushoz vonzódik. A fölmagasztalt Krisztus körül jön létre Isten új népének egysége.
Nem lehet többé elválasztani a keresztet a dicsõségtõl, nem lehet elválasztani a Keresztrefeszítettet a Föltámadottól. Isten egyazon misztériumának – aki a Szeretet – két kifejezõdése ez.
És ez a Szeretet vonz. A Keresztrefeszített-Föltámadott az ember szívében mély és személyes vonzást fejt ki. Egyrészt e vonzás által Jézus meghívja övéit, hogy megosszák vele dicsõségét, másrészt rámutat, hogy mindenkit úgy szeressenek, mint õ, az élet odaadásáig.
“Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok”
Hogyan éljük ezt az Igét? Hogyan válaszoljunk egy ekkora szeretetre? Ha Jézus mindenkiért meghalt, akkor mindenki jelölt arra, hogy kövesse Õt. Sõt, még többrõl van szó: mindenki jelölt arra, hogy másik Jézus legyen. Ezért minden emberre ilyen szemmel nézzünk, vagyis a szeretetnek azzal a tekintetével, amely túlmegy minden látszaton.
Legyenek azok keresztények, mohamedánok, buddhisták, vagy más meggyõzõdésûek, mindenkit szeretnünk kell! Olyan szeretetrõl van szó, mely kész az életét adni. És ha nem is kérik tõlünk, hogy fizikai életünket adjuk, azt gyakran kérik, hogy haljunk meg önszeretetünknek.
Amikor “fölemeljük” a keresztre énünket, amikor meghalunk önmagunknak, hogy élni hagyjuk Krisztust, akkor mi is megláthatjuk Isten Országának kiterjedését.
Azt mondják, hogy a világ azé, aki szeret, és aki ennek jobban bizonyítékát adja. És ki szerette jobban Jézusnál? De így szerethetik azok is, akik megpróbálják utánozni õt azzal, hogy teljesen a felebarátnak adják magukat egy érdek nélküli és egyetemes szeretettel.
“Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok”
Ebben a hónapban próbáljuk meg a szívünkben összegyûjteni és gyakorlattá váltani a Keresztrefeszített-Föltámadott felbecsülhetetlen tanítását. Ez majd fényt vet a fájdalom szerepére, ami elõtérbe kerülhet életünkben, és rámutat e fájdalom rendkívüli termékenységére.
Mindennapjainkban, amikor kisebb vagy nagyobb szenvedések érnek bennünket: kétely, kudarc, értetlenség, elmérgesedett kapcsolat, munkával összefüggõ nehézség, betegség, szerencsétlenség vagy aggodalmak, próbáljuk meg elfogadni ezeket, és fölajánlani Jézusnak, mint szeretetünk kifejezõdését.
Egyesítsük szenvedésünk csöppjét az õ szenvedésének tengerével, hogy így ez is sokak javára legyen. Miután fölajánlottuk, próbáljuk meg, hogy ne gondoljunk többet rá, hanem valósítsuk meg azt, amit Isten szeretne tõlünk ott, ahol vagyunk: a családban, a gyárban, az irodában, az iskolában…, különösen arra törekedjünk, hogy szeressük a körülöttünk lévõket.
És mivel Jézus mindenkiért meghalt, és mindenkit meghívott követésére, oly módon tegyük ezt, hogy a mi szeretetünkben minél több ember találkozhasson Krisztus szeretetével. És akkor Õ lesz, aki magához vonz, úgy, hogy mi szeretjük egymást, és közben mindenki között kivirágzik az egyetemes testvériség.
Chiara Lubich

“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Isten kedvében járni 2018. 07. 01, Vasárnap Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte: […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. július 3. Szentségimádáson az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Szívem szeretete átölel benneteket. Azt akarom, hogy mindnyájan üdvözüljetek. Gyermekeim! Az üdvösséget nektek is akarni kell. Ha ti nem akarjátok, nem üdvözíthetlek benneteket. Azért, mert szabad akaratot kaptatok, amit Én tiszteletben tartok. Sajnos emiatt sokan mennek a pokolba, és még többen a tisztítótűzbe. Gyermekeim! Ezt mondtam: […]