Január 9.

Könyörgés a gyülekezet növekedéséért

” 9Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, 10hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében. 11Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre. 12Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.” (Kolossé 1,9-12)
A bűneink nemcsak Istentől, de embertársainktól, sőt testvéreinktől is elválasztanak. Ez nem a Teremtő jó terve. A közöny, a nemtörődömség, a felelősség elhárítása, egyik sem a lelki érettség jellemzője, hanem éppen ellenkezőleg, egyértelműen bemutatja, mennyire hiányzik belőlünk a Lélektől kapott szeretet. Egyébként az utolsó idők egyik meghatározó jele a szeretet meghidegülése, kiszáradása (Mt 24,12). Azonban Jézus Krisztus is végzi köztünk a maga csodálatos munkáját. Isten szeretete áradó folyamként hömpölyög át térben és időben is a világon. Ez akkor is így van, ha nem mindenki vágyakozik e mennyei víz után.
Igaz, hogy nem Pál apostol alapította a Kolosséban élő gyülekezetet, de lelki testvérei éltek ott, akik nem voltak számára közömbösek. Úgy gondolta, nekik is tartozik azzal, hogy törődjön életükkel és lelki fejlődésükkel. Ez a szeretet munkája. Az Úr Lelke egyre közelebb viszi és hozza is a testvéreket egymáshoz. Lehet gyönyörű magyarázatokat és igazságokat hangoztatni ott, ahol széthúzás és távolodás van gyülekezeten belül vagy közösségek között, de ez akkor sem az Isten terve. Az Úré a legkiválóbb út, vagyis a szereteté. Erre pedig pont ott van a legnagyobb szükség, ahol a viszálykodás jelzi a hiányát (1Kor 12,31-13,13).
Amikor a kolossébeli gyülekezet Lélektől kapott szeretetének jó híre eljutott Pálhoz, ő munkatársaival közösen azonnal buzgó imádságba kezdett a testvérekért. A hálaadáson túl további lelki fejlődésért könyörögtek. Mivel a hívők szívébe kiáradt az Isten szeretete, ez vált a legjobb talajjá a gyümölcsöző krisztusi élethez.
Könyörögtek, hogy a gyülekezet tagjai minél jobban ismerjék meg az Úr akaratát. Ehhez pedig a lelki, mennyei bölcsesség és értelem a kulcs. Tele van a fejünk és sajnos a szívünk is emberi (gyakorta ördögi) bölcsességgel és értelemmel. A világ folyamatosan ezekkel fertőz bennünket, legalább mi ne ezekkel gyengítsük a testvéreinket! A felülről való bölcsesség nem a saját igazságunkat keresi és őrzi, hanem a mennyeit. Ezért békeszerető, méltányos és engedékeny, tele irgalommal (Jak 3,14-17).
Az Úrhoz méltó élet azt is jelenti, hogy egyre tisztábban tükrözzük vissza Megváltónk világosságát. Itt nincs helye a képmutató viselkedésnek. Istenünk megismerésében kell növekednünk, ami kézzelfogható hitet, tetteket, szeretetből fakadó odaszánást fog eredményezni.
Mindezekért hálával tartozunk az Atyának. A hálaadás hasonló a veszélyes útszakaszok menti korlátokhoz. Amikor a köszönet kíséri az életünket, akkor ez menthet meg bennünket önmagunk alul- és túlértékelésétől is. Adjunk most is hálát az ige buzdítása szerint azért a kiváltságért, amiben Jézus Krisztus által részesülhetünk! /PZs/

A hittel áldozó Ábel

” 4Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. “ (Zsidók 11,4;)
” 1Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az ÚRtól. 2Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő. 3Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az ÚRnak, a föld gyümölcséből. 4Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az ÚR rátekintett Ábelra és áldozatára, 5de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. 6Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? 7Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. 8Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta. 9Akkor az ÚR ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek? 10De az ÚR így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.” (1Mózes 4,1-10)
Valójában mit jelentett Ábel számára, hogy hittel áldozott? Észre kell vennünk, hogy Kainnak és Ábelnek – Ádámhoz és Évához hasonlóan – nem kellett hit Isten létezésének az elfogadásához. Tapasztalható valóság volt számukra, hogy az Úr ott van a közelükben. Természetes volt, hogy a Teremtővel lehet beszélgetni. A Mindenható megszólította őket, ők pedig válaszoltak: értették a szavát, és tudták, hogy ő is érti azt, amit mondanak. A Biblia első néhány oldalán ez teljesen nyilvánvaló igazság. Ez az állapot emlékeztet arra, ami a gyülekezeteinkben is kialakulhat. Több fiatalt hallottam arról bizonyságot tenni, hogy hívő környezetben nőttek fel, és teljesen természetes volt számukra, hogy van Isten, meg lehet őt szólítani, sőt válaszol is. Nekik a megtérést az jelentette, amikor a Kainban is megfigyelhető természetük helyett Krisztus kegyelméből eljutottak Ábel lelkületéig.
Ábel hit által felajánlott áldozatát kívülről arról lehetett felismerni, hogy az elsőszülött bárányokból és azoknak is a zsíros részeiből vitt az Úr elé. Akkor, ellentétben saját korunkkal, ez számított a legízletesebbnek. Látszott, hogy a legjobbat akarta adni. Áldozatát az a hite tette értékessé, hogy érdemes az Istennek a legszebbet adnia. A családjából neki vált igazán fontossá, hogy ne csak kapcsolata, hanem jó és békességes közössége legyen a Teremtővel.
Kain is bemutatta a maga áldozatát. Letudta a saját istentiszteletét. Megtette a kötelességét, és várta az eredményt, de nem jött. Illetve nem az lett, amit remélt. Ő volt az elsőszülött, az Úr mégis az öccse áldozatát fogadta kedvesen, akinek még a neve is azt jelenti, hogy lehelet, semmiség. Már akkor sem működött az az elgondolás, hogy Isten automatájába csak be kell dobni bizonyos tetteket, felajánlásokat, és neki ezek után kötelessége az áldások osztása. Ez nem a bibliai hit, hanem a pogány vallások elképzelése. A hit nem üzleti kapcsolatot, hanem szoros családi köteléket hoz létre az Úr és köztünk.
Kain “hitetlensége”, gonoszsága két dologban nagyon egyértelművé vált. Először, ahogyan erre a helyzetre reagált. Fel sem merült benne, hogy ő mit csinált rosszul, miben kellene megváltoznia! Haragra gerjedt, de nem magára haragudott, hanem testvérére és ezzel együtt az Úrra. Másodszor, amikor még az Úr kedvéért, figyelmeztetésére se volt hajlandó lemondani a bosszúról. Sokkal fontosabb volt számára a saját elgondolása és elhatározása, mint Isten akarata.
Jézus Krisztus által eljutott hozzánk a világ legértékesebb áldozata. A bűneinkért ez a tökéletes engesztelés. Ez azonban hit általi életre hív bennünket. Egyik napunkat a másiknál, egyik tettünket a következőnél a hitünk teheti értékesebbé: az a vágy és hozzáállás, hogy érdemes és fontos az Úr tetszését keresni. Legyünk korunk Ábeljei! /PZs/
Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?