Georg May professzor: A papság a zsinatutáni egyházban Elgondolkodtató különbségek a papszentelési rítus régi és új formájában (1993)

A változtatások a szentelési fokozatokban és formákban

A papjelölteket a nevelés és képzés, az ima és a tanulás, a vizsga és az önvizsgálat több évnyi előkészülete után engedik szentségi szentelésre. Azok a férfiak, akik 40 évvel ezelőtt [tehát 1963-ig, mivel a cikk 1993-ban íródott] az oltárhoz léptek, hogy fogadják a papszentelés szentségét, korábban már megkapták a tonzúrát, a négy alacsony rendet, a szubdiakonátus és a diakonátus szentelést. Tehát sok lépcsőfokon keresztül vezették őket a papszenteléshez. Ebben a hosszú vezetésben az Egyháznak nagy bölcsessége rejlett: Bizonyos értelemben a szentély elé egy előépületet állított, amin először át kellett érni, mielőtt valaki a szentélybe beléphetett. A hatalmak fokozatos növelését a erkölcsi személyiség érésének kellett kísérnie.

A szentelések kiszolgáltatásának rendjében az elmúlt 40 [azaz 50] évben azonban fontos változások történtek. Az alacsonyabb rendeket ugyanúgy eltörölték, mint az első magasabb rendet, a szubdiakonátust. Az alacsonyabb szentelési fokozatok helyére lépő szolgálatok nem szentelések, ezekből hiányzik az Istennek való konstitutív átadás momentuma. A papságra sem utalnak, hiszen mindenki számára nyitva állnak, azok számára is, akik nem akarnak papok lenni. Aki ma az első szentségi szentelési fokozatot, a diakonátust, fogadja, nem haladt át a korábban ezt megelőző nem-szentségi szentelési fokozatokon, és ezért fennáll annak a veszélye, hogy nem érzi már annak a pillanatnak a magasztosságát, ami ekkor történik vele.

Ugyancsak elgondolkodtatóak a szentelési szentség kiosztásának új formái. Ha valaki a papszentelés szövegeit megvizsgálja, amelyek az úgynevezett liturgia-reform előtt és ez után voltak, illetve vannak érvényben, akkor annak azonnal feltűnik a pap állásának és funkciójának a verbális legyengítése. A tudós bencés, Athanasius Kröger atya ebben a fontosságnak, a súlypontnak az Istentől az ember, a léttől a tevékenység felé való, nem elhanyagolható eltolását látja: „A papszentelés lényege, a személyes (nem te-vonatkozású) kegyelmi felruházás és a hatalmak kiosztása hátra lép az új pap jövőbeli szociális (te-vonatkozású) feladatai mögé.”
Ez az ítélet találó. A megváltoztatott formula megalkotóira nyilvánvalóan nagy benyomást gyakoroltak azok a szerzők, akik eltávolodtak az úgynevezett „sacerdotalis” papképtől.

Részleteiben a következő végzetes változtatásokat lehet megfigyelni. A „Veni, creatos Spiritus” himnusz előtti orációban korábban az állt, hogy a papok „kenyeret és bort a te Fiad testévé és vérévé egy tiszta szentelés által változtassák át” (transforment). A mostani szöveg mindössze „Istennek bemutatandó áldozatról” beszél.
Aki a két megfogalmazást elfogulatlanul összehasonlítja, abban óhatatlanul ez a kérdés fogalmazódik meg: Most már elmarad az átváltoztatás? Az átváltoztatás szavainak szerepe megszűnt? A pap és tevékenysége a transsubstantiatio (átlényegülés) számára nélkülözhetők lettek?
A kenyér és a bor áldozati elemek átadásánál a püspök korábban ezt mondta: „Vedd a hatalmat (potestatem) az Istennek szóló áldozat és szentmise bemutatásához mind az élők, mind a holtak javára.” – A zsinatutáni rítusban viszont ezt mondja: „Vedd a szent nép áldozati adományát, amelyet Istennek kell bemutatnunk.” [May professzor szövegében szó szerint ez áll: „Vedd a szent nép Istennek bemutatandó adományát.”]
Aki ezt a két szöveget egymásmellé teszi és elgondolkodik, annak fel kell tennie a kérdést: Nem kap a pap ma már hatalmat az áldozásra? Ez a hatalom talán átszállt a népre? Megváltozott tehát a szentmise lényege? A misében nem mutatnak be többet áldozatot? A mise nem könyörgő- és engesztelőáldozat többé, ami az élők és a holtak javára lesz applikálva? Nincs talán többé tisztítótűz szenvedőkkel, akiknek a szentmiseáldozat bemutatása által segítséget lehet nyújtani?

A papszentelés korábbi rítusában a püspök a szertartás végén határozottan kijelentette: „Vedd a Szentlelket, akiknek megbocsátod bűneit, azoknak meg vannak bocsátva, és akiknek megtartod, azoknak meg vannak tartva.” Ezt az imát az új rítusban eltörölték. Felmerül a kérdés: Miért? Megvan-e a papnak a hatalma, mégpedig neki egyedül, hogy bűnöket bocsásson meg, vagy nincs meg neki? Ha megvan neki: Megkapja-e a papszentelés során ezt a hatalmat vagy sem? Ha megkapja, akkor miért nem lesz ez többé kimondva? Nem éppen a bűnök megbocsátására szóló hatalom, együtt a szentmiseáldozat bemutatásának hatalmával adja a katolikus papság lényegi magját? Ha ez így van, akkor miért nem mondja ezt ki a papszentelési rítus? Hogy a papnak „áldást” kell adnia, ahogy a korábbi rítus kijelentette, az az új rítusban már nem szerepel.
Aki ezeket a változtatásokat komolyan átgondolja és hagyja, hogy hassanak rá, és akinek a katolikus papság jelent még valamit, azt ezek miatt a változtatások miatt csak a szörnyű jeges rémület foghatja el. Ami itt történik, az irtózatos!

A püspök papszenteléskor mondható mintabeszédében a papságról, hatalmairól és feladatairól jelentős és dogmatikailag kielégítő kijelentések is szeperelnek. De ezek csak hirdetmények, és még csak nem is kötelező elmondani őket. Vettem részt olyan papszenteléseken, melyeken egyetlen szó és alig egy gondolat hangzott el ebből a beszédből.
Ezen kívül azt a torzulást is tekintetbe kell venni, ami a latinból a német [a különböző népnyelvű] szövegbe való fordításkor történik. A püspök új beszédének latin szövegében az áll, hogy a pap azért lesz felszentelve, hogy többek között az istentiszteletet, mindenekelőtt az Úr áldozatát ünnepelje (ad …cultum…divinum in dominico praesertim sacrificio celebrandum).
A latin szövegben ott áll ez a fontos szó: celebrare, ami a szentségi hatalmi szolgálatra vonatkozik. A német fordítás ebből „az istentiszteletet vezessék, mindenekelőtt az Úr áldozatánál” szöveg lett. Itt tehát a papból elöljáró lesz, egyfajta gyülekezeti vezető.

Hogy a katolikus egyház papjai mindezt elfogadják anélkül, hogy fellázadnának, világosan megmutatja, milyen fokon áll a hittudatuk.

(forrás: http://www.summorum-pontificum.de/meinung/may_priesterweihe.shtml) – 2011. július 4.)

Kategória: Család, Figyelmeztetés, Hamis béke, Ima, Prédikáció, Tanu | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.