Február 13.

Keresztyén házirend

“18Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. 19Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. 20Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. 21Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.” (Kolossé 3,18-21)
Szerető családot nem egyetlen ember hoz létre. Kevés dolog van az életben, amiből annyi boldogság fakadhat, mint a családi kapcsolatokból. És ez fordítva is igaz: kevés dolog okoz akkora fájdalmat, mint a megromlott családi viszony. Minden nemzedék szembe találja magát azzal a támadással, ami rombolni és pusztítani akarja a családi egységet. Ha az a célunk, hogy túléljük ezeket a támadásokat, akkor jól tesszük, ha megfigyeljük és alkalmazzuk is azt a keresztyén házirendet, amiről itt Pál ír. Ennek az alapja az, hogy a családi élet központjában az Úr Jézus Krisztus legyen. Még csak az sem elég, ha a család egy vagy két tagja él engedelmességben az Úr iránt – szükséges, hogy a család minden tagja életének a központjában Jézus Krisztus legyen. Egyetlen engedetlen, hűtlen tagja a családnak nagymértékben veszélyeztetheti az egész család egységét, és fájdalmat, gyötrelmet vonhat maga után, sőt az egész család pusztulását is okozhatja.
A legtöbb közösségnek szüksége van egyetlen vezetőre, aki elöl jár, és hasítja az utat a világ vadonjában annak próbái és nehézségei közepette. Isten úgy rendelte el, hogy a családban a férj legyen ez a vezető, a családfő. Isten akarata a férjek felé, hogy feltétel nélkül szeressék feleségüket, ugyanazzal a szeretettel, amellyel az Úr is szeret minket. A feleségnek nem lesz soha probléma az engedelmesség, ha tapasztalja, hogy férje így szereti őt. A legfontosabb, amit egy férj tehet a saját gyermekeiért, hogy szereti gyermekei anyját. Feleségét segítőtársának tekinti, támasza akar lenni, de nem uralkodik fölötte. Ilyen férj és apa áll a jól működő család élén. A keresztyén házirendhez tartozik a szófogadás is a gyermekek részéről, mert ez is kedves az Úrnak. Ehhez viszont szükséges a gyermekek lelkiismeretes nevelése, fegyelmezése és irányítása a szülők részéről. Sok nemes család a családfáját kutatva meg tudja találni a háromszáz évvel ezelőtt élt rokonait, de azt már nem tudják, hogy a saját gyermekeik hol voltak a múlt este.
A széteső család fájdalmát és gondjait mindenki jól ismeri, de csak kevesen tudják, hogy milyen egy jól működő család, ahol az Úr Jézus áll a központban. Adjon az Úr több ilyen családot nekünk!
“Ó, boldog ház, hol befogadnak téged, / Úr Jézus Krisztus, igazi barát! / Ahol a főhely csupán téged illet, / S tisztelik benned a hajlék Urát.” (HH-R 581) /PF/

Az áldott és áldó József

“21Hit által áldotta meg a haldokló József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. 22Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett teteme felől.” (Zsidók 11,21-22)
Ábrahám, Izsák, Jákób és József személyében négygenerációnyi hithős áll előttünk. Ezek az emberek nem voltak tökéletesek, de odaszánták az életüket Istennek, és bíztak az ő szavában, ígéreteiben. Izsák továbbadta az Istentől kapott ígéreteket és áldásokat Jákóbnak, Jákób pedig megosztotta ezeket tizenkét fiával. Jákób soha nem látta az Izraelnek ígért jó földet. Sőt az ellenkezőjét látta és tapasztalta. A családja Egyiptomba kényszerült az éhség miatt, mégis tovább imádta és tisztelte Istent, folyamatosan hitt benne, és továbbította az ígéreteit a többieknek – még akkor is, amikor a halálán volt.
József hite minden bizonnyal figyelemreméltó. Azt gondolnánk, hogy miután a családja olyan rosszul bánt vele, elhagyja a hitet. Ám ehelyett a hite még erősebb lett. Sőt Egyiptom istentelensége és a világi befolyások sem gyengítették az Istenbe vetett bizalmát. Nem használta kifogásként a családját, a munkáját vagy a körülményeit, hogy hitetlenségben maradjon. Azt is tudta, hogy hová tartozik – Kánaánba, nem Egyiptomba. Ugyanakkor szilárdan hitte, hogy Isten egy napon elvezeti népét az ígéret földjére (22. v.). Ne felejtsük el, hogy József csak 17 éves volt, mikor elhagyta Kánaán földjét (1Móz 37,2), majd Egyiptomba került, ahol meg is halt 110 éves korában! Áldott ember volt, mert igazán elhitte, hogy Isten – még ha a halála után is, de – betartja a népének tett ígéretét.
A patriarchák hite csodálatraméltó. Nekik nem volt teljes Bibliájuk, mégis megtanultak erősen hinni és bízni Istenben. Egyik generáció a másiknak adta át ezt a hitet. Mennyivel több és erősebb hittel kellene rendelkeznünk nekünk, akik olvashatjuk Isten teljes kinyilatkoztatását! A patriarchák odafigyeltek Isten szavára, és megértették a hit lényegét: először is azt, hogy Isten szava és ígérete mindig igaz, másodsorban pedig azt, hogy Isten szavának engedelmeskedni kell – bármilyen árat fizessen is érte az ember.
A kérdés, amivel ma este maradunk: Odafigyelünk-e mi hűségesen és pontosan Isten szavára? Mert ez az egyedüli mércénk. Nem az, hogy mit mondanak az emberek, a vezetők, a csoportok vagy a szervezetek, hanem az, hogy mit mond Isten igéje! Igaz, hogy vannak nehezebben érthető részek a Bibliában, de az egészet mérlegre téve igenis érthető és egyszerű. Erre kell tehát odafigyelnünk! És ha ezt megtettük, jöhet a következő kérdés: Elhisszük-e? /PF/
Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?