Életige -2000

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

ISTENNÉL SEMMI SEM LEHETETLEN

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

“Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk 1,36)
Mikor az angyal hírül adta Máriának Jézus születését, Mária megkérdezte: “Hogyan válik ez valóra?”1 “Istennél semmi sem lehetetlen” — válaszolta az angyal. Bizonyítékul Erzsébet példáját idézte, aki idõs kora ellenére gyermeket fogant. Mária hitt, s így az Úr Édesanyja lett.
Isten mindenható: ezzel a jelzõvel gyakran találkozunk a Szentírásban. Isten hatalmára utal, aki megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, melyek révén megvalósítja terveit.
Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatóságának érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Õ akaratával gyengévé válik, holott az lenne a hivatása, hogy osztozzék Isten erejében.
“Istennél semmi sem lehetetlen.”
Ez az ige méltó lezárása az ezredforduló nagy jubileuma elõtti évnek, melyet a katolikus egyház az Atya évének nyilvánított. Felébreszti ugyanis szívünkben az Atya-Isten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten létezik és Õ a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozunk.
Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat. Megadja azoknak is, akik kérik s azoknak is, akik nem, mert — amint az evangélium mondja — Õ Atya, aki “felkelti napját gonoszokra és jókra egyaránt.”2 Így tõlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Õ, és higgyük:
Istennél semmi sem lehetetlen.”
Hogyan éljük tehát ezt az igét a hétköznapokban?
Idõrõl idõre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, úgy személyes életünkben, mint másokkal való kapcsolatainkban. Sokszor azonban teljesen tehetetlenek vagyunk, mert olyan ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban dolgokhoz, emberekhez, melyektõl szeretnénk megszabadulni, ám azok gúzsba kötnek bennünket. Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, melyek — úgy tûnik — meghaladják erõnket, s ezért feladjuk a harcot.
Nos az ilyen pillanatokban segítségünkre lehet ez az életige. Jézus hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: “Istennél semmi sem lehetetlen”; azért, hogy elõkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erõnkbõl semmire sem megyünk.
“Istennél semmi sem lehetetlen.”
Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük, felszabadul az az energia, melyet Isten igéje magában hordoz, s valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából. Van viszont egy feltétel: élnünk kell Isten akaratát, sugározva magunk körül a szívünkben élõ szeretetet. Így összhangban leszünk a mindenható szeretettel, melyet isten táplál teremtményei iránt, s mely számára lehetséges mindaz, ami hozzájárul Isten egyénekrõl és az egész emberiségrõl alkotott tervének megvalósulásához.
De van egy különös lehetõség ennek az igének az élésére és arra, hogy teljességgel megtapasztaljuk hatékonyságát: az imádság.
Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni. Kérjük tehát tõle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik; azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását.
Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk; Õ fogja kérni az Atyát, s ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.
Isten mindenhatóságába és Szeretetébe vetett hittel egy nap mi is azt kértük valaki számára, hogy a röntgenfelvételen jól látható daganat “eltûnjön”, tévedés vagy fantazma legyen. És így történt.
Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, aki számára minden lehetséges. Ez nem jelenti azt, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk. Õ Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják ezt, akár nem. Fontos, hogy tápláljuk magunkban a bizonyosságot: “Istennél semmi sem lehetetlen. S akkor soha nem tapasztalt béke tölt majd el minket.

Chiara Lubich

1 vö. Lk 1,34
2 vö. Mt 5,45

ÉLETIGE 2000. DECEMBER

A SZERETET VIRRASZT

“Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen.” (Lk 21,36)
Jézusnak ezt a fölhívását abban a részben találjuk, ahol Lukács az Úr második eljövetelérõl ír. Ez a teremtett világ számára majd akkor történik, amikor legkevésbé várná, de fizikai halálunkkal is bekövetkezik, mert az mindnyájunk számára a szemtõl szembe való találkozás lesz az Úrral.
“Virrasszatok és imádkozzatok!” — ismétli majd Jézus az Olajfák hegyén, hogy fölkészítse övéit a szenvedés botrányára. Ebben a két szóban tehát megtalálható annak titka, hogyan nézzünk szembe életünk legdrámaibb eseményeivel, de ugyanígy a mindennapok elkerülhetetlen megpróbáltatásaival is.
Éberség és imádság egymástól elválaszthatatlanok: nincs virrasztás imádság nélkül, sem imádság lelki készenlét nélkül. Már a pusztai aszkéták is az elsõ idõktõl fogva minden módon arra törekedtek, hogy összekapcsolják ezt a két erényt, azért, hogy semmilyen váratlan kísértés ne ragadhassa el õket. És sok eszközt kitaláltak, hogy megmaradjanak a szüntelen virrasztás és imádság magatartásában.
De bennünket ma, a modern élet sodró ritmusában milyen remény véd meg, hogy el ne bóduljunk a szirénhangok sokaságától? Mégis, az Evangéliumnak ezek a szavai nekünk is íródtak.
“Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen.”
Jézus ma sem kér olyat tõlünk, amire ne lennénk képesek. S lehetetlen, hogy a buzdítással együtt ne adja meg a módját is annak, hogy igéje szerint tudjunk élni.
Akkor hát: hogyan lehet ébernek maradni és résen lenni? Hogyan lehet az állandó imádság magatartásában megmaradni? Talán megpróbálkoztunk már minden lehetséges erõfeszítéssel, védekezésül minden és mindenki elõl bezárkóztunk… De nem ez a megoldás, és hamar észrevesszük, hogy elõbb vagy utóbb engedni kényszerülünk.
Más a megoldás. Az Evangéliumban és az emberi tapasztalatban egyaránt megtaláljuk azt.
Amikor az ember szeret valakit, a szíve mindig virraszt, miközben várja, és minden pillanat, ami nélküle telik el, valójában õérte van. Az virraszt jól, aki szeret. A szeretet jellemzõje a virrasztás.
Ezt tanítja számunkra a balga és okos szüzekrõl szóló példabeszéd is. Aki olyan valakit vár, akit szeret, az éber. Nem erõlködik, hogy ébren maradjon, mert erõsebb a szeretet érzése, ami talpon tartja, és késszé teszi a találkozás pillanatára.
Így van a családban is: amikor a családtagok távol vannak egymástól, a viszontlátás várásában élnek. A találkozás ujjongó üdvözlésében benne van a nap minden örömteli fáradozása.
Így tesz az édesanya vagy az édesapa, amikor egy kicsit lepihen beteg gyermeke mellett. Alszik, de a szíve virraszt.
Így cselekszik, aki szereti Jézust. Mindent érte tesz, Akivel minden pillanatban találkozik akaratának egyszerû megnyilvánulásaiban, és Akivel ünnepélyes módon találkozni fog azon a napon, amikor eljön.
Ebben a hónapban a liturgia — miközben a harmadik évezred kezdetét ünnepljük — felkészít bennünket az élõ imára, amely gazdag várakozásokban, ajándékokban, és abban a nagy Ajándékban, amit Jézus megszületése jelent földünknek.
“Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen.”
A folyamatos imádság is teljes egészében a szeretet kérdése, mert az imádságnak szentelt pillanatoktól kezdve a mindennapi létezés egésze — fölajánlva — imádsággá, Istennel való csöndes párbeszéddé válhat.
A mosoly, amit odaajándékozol, a munka, amit végzel, az autó, ahogy vezeted, az étel, amit elkészítesz, a program, amit megszervezel, a könny, amit szenvedõ testvéredért hullatsz, a hangszer, amin játszol, a cikk, vagy levél, amit megírsz, az örömteli esemény, amiben örömmel részt veszel, a ruha, amit kitisztítasz… Ha szeretetbõl tesszük, minden, minden imádsággá válhat.
Tehát ahhoz, hogy éberek legyünk és szüntelenül imádkozzunk, az szükséges, hogy szeretetben legyünk: vagyis szeressük az õ akaratát és minden felebarátot, akit mellénk ad.
Ma szeretni fogok. Azaz: szüntelenül virrasztok és imádkozom.
Chiara Lubich
Kategória: Életige | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.