Életige -2000

ÉLETIGE 1999. július

A százszoros
“A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.” (Mt 13, 45-46)
Ezzel a rövid példabeszéddel Jézus erősen megmozgatta hallgatói fantáziáját. Mindenki tisztában volt az igazgyöngy értékével, mely akkoriban az arannyal együtt a legértékesebb kincsnek számított.
Ráadásul az Írás úgy beszélt a bölcsesség­ről, azaz Isten ismeretéről, mint olyan értékről, mellyel még a “fölbecsülhetetlen drágakövet sem lehet egy sorba állítani”i
A példabeszéd egy kivételes, meglepő és váratlan eseményt mond el egy kereskedőről, aki — talán egy bazárban — megpillantott egy drágakövet. Óriási értékét csak az ő szakértő szemei tudták felmérni. Kalkulálni kezdett és látta, hogy nagy haszonhoz juthat. Úgy döntött, eladja mindenét és megveszi. A helyében ki ne tett volna ugyanígy?
A példabeszéd értelme tehát ez: a találkozás Jézussal, vagyis a köztünk levő Isten Országával – íme az igazgyöngy – egyedülálló lehetőség: nem szabad elszalasztanunk. Minden energián­kat, mindazt, amit birtokolunk, teljesen ennek szol­gálatába kell állítanunk.
“A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.”
A tanítványok nem először érzik azt, hogy radikális döntést kell hozniuk: ha követni akar­ják Jézust, legértékesebb javaikról is le kell mondaniuk: a családi kötelékekről, az anyagi biztonságról, a megalapozott jövőről.
Jézus kérése azonban nem abszurd. Ő nem ok nélkül kér.
A “minden” helyett, amit elveszítünk, egy összehasonlíthatatlanul értékesebb “mindent” találunk. Amikor Jézus kér valamit, mindig meg­ígéri azt is, hogy bőségesen visszafizeti és sokat, nagyon sokat fog adni.
Tehát ezzel a példabeszéddel biztosít ben­nünket arról, hogy olyan kincs lesz a kezünk­ben, mely örökre gazdaggá tesz minket.
S ha néha elhibázott lépésnek tűnik otthagy­ni a biztosat a bizonytalanért, már meglevő javainkat csupán megígért javakért, gondoljunk az említett kereskedőre: ő tudja, hogy nagyon értékes az a drágakő; kereskedik tehát vele és bizakodik, hogy haszna származik majd belőle.
Ugyanígy, aki követni akarja Jézust, az tudja és a hit szemével látja, milyen végtelen nyere­ség lesz megosztani vele Isten Országának örökségét azáltal, hogy legalább lelki értelem­ben mindent elhagyott.
Isten minden embernek alkalmat ad az élet­ben, hogy kihasználja ezt a lehetőséget.
“A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.”
Ez az ige konkrét meghívás, hogy tegyük félre bálványainkat, melyek elfoglalhatják szí­vünkben Isten helyét: a karriert, a házasságot, a tanulmányokat, egy szép lakást, a munkát, a sportot, a szórakozást…
Meghívás arra, hogy Istent tegyük az első helyre; hogy Ő legyen minden gondolatunk és érzésünk kiindulópontja. Az életben ugyanis mindennek felé kell haladnia és tőle kell elindulnia.
Ha erre törekszünk; ha keressük Országát, akkor ráadásként minden más megadatik ne­künk – ígéri az evangélium.iiHa Isten Országá­ért elhagyunk mindent, megkapjuk a százszorost: száz házat, száz testvért, száz apát és anyátiii, mert az evangéliumnak van egy kifejezetten emberi dimenziója is: Jézus Isten-ember, ezért a lelki táplálék mellett biztosítja számunkra a kenyeret, az otthont, a ruhát és a családot is.
Talán meg kellene tanulnunk a “kicsinyektől” az Atya Gondviselésébe vetett nagyobb bizal­mat: Ő nem hagyja, hogy bármiben is hiányt szenvedjenek azok, akik szeretetből odaadták azt a keveset is, amivel rendelkeztek.
Kongóban néhány fiatal egy pár hónapja művészi képeslapokat kezdett készíteni banán­héjból, amiket aztán Németországban eladtak. Kezdetben az összes bevételt megtartották (va­laki ebből biztosította családja megélhetését), később viszont elhatározták, hogy jövedelmük 50%-át közösbe teszik. Ebből harmincöt munka­nélküli fiatalnak tudtak segítséget nyújtani.
Isten nagylelkűsége azonban felülmúlha­tatlan: ketten közülük olyan megdöbbentő mó­don tettek tanúságot az üzletben, ahol dolgoz­nak, hogy több kereskedő ehhez az üzlethez fordult segítségért, amikor alkalmazottakra volt szüksége. Így tizenegy fiatal fix álláshoz jutott.
Chiara Lubich
i vö. Bölcs 7,9
ii vö. Lk 12,31
iii vö. Mt 19,29

ÉLETIGE 2000. JÚLIUS

“AMIKOR GYÖNGE VAGYOK,
AKKOR VAGYOK ERÕS”

“Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs” (2 Kor 12,10).
Szent Pál leírja, hogy nagy kinyilatkoztatásokban volt része, de Isten azt is megengedte, hogy nagy megpróbáltatásai legyenek, melyek közül az egyik – egészen rendkívüli – mindig elkísérte és folyamatosan gyötörte. Talán egy betegségrõl volt szó, vagy egy állandóan zavaró, fizikai tényezõrõl, ami azon túl, hogy rendkívül kellemetlen volt, akadályozta tevékenységében és egészen világosan kifejezésre juttatta emberi korlátait.
Pál ismételten könyörgött az Úrhoz, hogy szabadítsa meg ettõl a szenvedéstõl, míg végül feltárulkozott elõtte ennek a megpróbáltatásnak a miértje. Isten hatalma teljességgel gyöngeségünkben nyilvánul meg. A gyöngeség egyetlen célja, hogy teret adjon Krisztus erejének. Ezért mondhatja Pál:
“Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs.”
Az eszünk lázad egy ilyen mondat ellen, mert abban kirívó képtelenséget lát, vagy legalábbis egy merész, látszólagos ellentmondást. Pedig ez a keresztény hit egyik legmélyebb igazságát fejezi ki, amit Jézus életével és különösen halálával tesz érthetõvé számunkra.
Mikor teljesítette Jézus az Atyától rábízott mûvet? Mikor váltotta meg az emberiséget? Mikor gyõzött a bûn fölött? Amikor meghalt a kereszten, megsemmisülve, miután így kiáltott: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus, amikor leggyöngébb volt, éppen akkor volt a legerõsebb.
Jézus megalapíthatta volna Isten új népét pusztán egy beszédével, vagy egy jelentõsebb csodájával, vagy valami rendkívüli cselekedetével. De nem így tett, mert az Egyház Isten mûve, és a fájdalomban és csakis a fájdalomban virágoznak ki Isten mûvei. Ezek szerint a mi gyöngeségeinkben is, törékenységünk megtapasztalásában is egyedüli lehetõség rejlik: megtapasztalhatjuk a meghalt és föltámadt Krisztus erejét, és Pállal mondhatjuk:
“Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs.”
Mindnyájan átéljük a gyöngeség, a csalódottság, az elbátortalanodás pillanatait. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy el kell viselnünk mindenféle fájdalmat: ellenségeskedést, súlyos helyzeteket, betegségeket, haláleseteket, belsõ megpróbáltatásokat, értetlenséget, kísértéseket, kudarcokat… Mit tegyünk? Ha következetesek akarunk maradni a kereszténységhez, és teljes odaadással akarjuk élni, hinnünk kell abban, hogy ezek különösen értékes pillanatok.
Miért? Mert éppen az, aki képtelennek érzi magát arra, hogy kiálljon bizonyos próbákat, amelyek fizikumát vagy lelkét érik, mivel nem számíthat saját erejére, abba a helyzetbe kerül, hogy rábízza magát Istenre. És Õ – akit vonz ez a bizalom – közbelép. Amikor Õ cselekszik, nagy dolgokat tesz, amelyek még nagyobbnak tûnnek, éppen, mert kicsinységünkbõl fakadnak. Áldjuk tehát ezt a gyöngeséget, mert általa tudunk helyet készíteni Istennek, és ezáltal nyerünk Tõle erõt, hogy “minden remény ellenére is higgyünk” (Róm 4,18) és konkrétan szeressünk mindvégig.
Amint Svájcban történt egy kábítószeres fiú szüleivel, akik nem adták föl, és megpróbáltak minden eszközzel segíteni fiukon. Mégis hiába. Egy nap nem jött haza többé. A szülõkben a bûntudat, félelem, tehetetlenség és szégyen érzései kavarogtak. De ugyanakkor ez egy találkozás volt társadalmunk egyik tipikus sebével, amelyben a Keresztre Feszítettet láthatták meg, és új erõt merítettek, hogy folytassák, hogy reménykedjenek és szeressenek.
Legyõzve a kimerültséget és a tehetetlenséget, a családtagok soha nem tapasztalt energiát éreztek szívükben és elindultak a szolidaritás útján. Szerveztek egy családokból álló csoportot, amely megpróbált szembenézni ezzel a helyzettel. Segítettek, zsömlét és teát vittek a fiataloknak a Platzspitzre, amely akkoriban Zürichben a drog alvilága volt. Ott egy napon újra megtalálták rongyos, elgyötört fiukat. Más családok segítségével együtt el tudták kezdeni, és végig tudták járni fiuk gyógyulásának hosszú útját.
Chiara Lubich
Kategória: Életige | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.