Életige -2000

ÉLETIGE 1999. AUGUSZTUS

ISTEN MEGTARTJA, AMIT ÍGÉR

 
“Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,45)
Ez az ige egy nagyon egyszerû, ugyanakkor fennkölt eseményhez kapcsolódik: két áldott állapotban levõ asszony találkozásakor hangzik el. Anya és magzat között a legszorosabb lelki és fizikai együttélés valósul meg. A gyermek gondolatait, érzéseit az anya mondja ki. Amikor Mária beszél, Erzsébet méhében örömében megmozdul a gyermek, Erzsébetnek pedig mintha az Elõhírnök adná ajkára a szavakat. Amíg azonban a Máriát dicsérõ ének elsõ része személyesen az Úr édesanyjához szól, addig az utolsó mondat állítmánya harmadik személyû: “Boldog, aki hitt.”
Megállapítása tehát egyetemes érvényû igazság: boldognak nevez minden hívõt; azokat, akik befogadják és életre váltják Isten Igéjét, s Máriát tekintik legfõbb példaképüknek..1
“Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”
Az evangélium itt elõször mondja boldognak Máriát s vele együtt azokat is, akik követni és utánozni akarják õt.
Máriában az Ige befogadásának gyümölcseként szoros egységet alkot a hit és az anyaság. De Lukács valami olyat is megsejtet velünk, mely mindannyiunkra vonatkozik. Evangéliumának egy késõbbi szakaszában Jézus ezt mondja: “Azok az anyám és a rokonaim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.”2
Erzsébet a Szentlélek indíttatására szinte ugyanezt közli velünk, amikor kijelenti, hogy minden tanítvány az Úr “édesanyjává” válhat, feltéve ha hisz Isten Igéjében és életre váltja azt.
“Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”
Jézus után Mária mondta ki a legtökéletesebb igent Istennek. Mindenekelõtt ebben áll életszentsége és nagysága. S amíg Jézus az Ige, a megtestesült Ige, addig Mária — az Igébe vetett hite által — a megélt Ige. Õ azonban olyan, mint mi, mert teremtmény.
Mária istenanyasága hatalmas, egyedülálló kiváltság. Isten mégsem csak a Szüzet hívja arra, hogy magába fogadja Krisztust. Ha más módon is, de minden keresztényben meg kell testesülnie Krisztusnak, hogy Pállal együtt ezt ismételhesse: “Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.”3
Hogyan valósítsuk meg ezt?
Máriához hasonlóan legyünk készségesek Isten igéjének befogadására. Vele együtt higgyünk abban, hogy Jézus minden ígérete be fog teljesedni. S ha egy-egy ige olykor képtelenséget követelne tõlünk, ha kell, vállaljuk a kockázatot is, mint Mária.
Azzal, aki hisz az Igében, mindig rendkívüli dolgok történnek. Könyveket lehetne írni a kisebb és nagyobb csodákról, melyek ezt igazolják.
Ki tudná elfelejteni, amikor a háború alatt hittünk Jézus e szavaiban: “Kérjetek és kaptok!”?4 Kértük tehát mindazt, amire a város szegényeinek szüksége volt és láttuk, hogy zsákszámra érkezik a liszt, ládákban a dobozos tej és a lekvár, a tûzifa és mindenféle ruhanemû.
Ma is ugyanez történik. “Adjatok és adnak majd nektek is”5: a “szeretet-butikok” mindig újra megtelnek, mivel rendszeresen kiürülnek.
Ám leginkább az döbbenti meg az embert, hogy Jézus szavai mindig és mindenhol igazak. Isten segítsége a leglehetetlenebb helyzetekben, a világ legelszigeteltebb zugába is pontosan megérkezik. Nemrégiben ez történt egy édesanyával is, aki hihetetlen szegénységben élt. Egyik nap úgy érezte, utolsó filléreit is oda kell adnia egy nála szegényebbnek. Hitt az evangélium ígéretében: “Adjatok és adnak majd nektek is”, és nagy béke töltötte be a lelkét. Kicsit késõbb megérkezett legkisebb lánya. Megmutatta neki, milyen ajándékot kapott egyik idõs rokonuktól, aki véletlenül arra járt: kezecskéjében ott volt a megígért százszoros.
Az ehhez hasonló “kicsiny” tapasztalatok arra bátorítanak, hogy higgyünk az evangéliumban. Bármelyikünk átélheti azt az örömöt, azt a boldogságot, mely Jézus ígéreteinek beteljesülésébõl fakad.
Amikor a hétköznapok folyamán a Szentírást olvasva találkozunk Isten Igéjével, nyissuk ki szívünket és fogadjuk be. Higgyük, hogy amit Jézus kér vagy ígér, az megvalósul. Hamarosan felfedezzük majd, mint Mária vagy mint az említett édesanya, hogy Õ megtartja ígéreteit.
Chiara Lubich

1 G. Rossé: Il Vangelo di Luca, Róma, 1992. 67. o.
2 Lk 8, 21.
3 Gal 2, 20
4 Vö. Mt 7, 7
5 Vö. Lk 6, 38

ÉLETIGE 2000. AUGUSZTUS

“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”


“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.” (Jn 6,35)
János leírja evangéliumában, hogy Jézus a kenyérszaporítás után, Kafarnaumban tartott nagy beszédében többek között ezt is mondta: “Ne azért az eledelért fáradozzatok, mely veszendõ, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.” 1
Hallgatóinak egyértelmû, hogy a mannára utal, mely egyben a “második” mannára való várakozást is jelenti, mely a Megváltó eljövetelekor száll majd alá a Mennybõl.
Nem sokkal ezután, ugyanebben a beszédben Jézus úgy mutatkozik be a tömegnek – mely még nem érti Õt -, hogy Õ maga a Mennybõl alászállott igazi kenyér, s ezt a hitünkkel kell elfogadnunk:
“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
Jézust már úgy látjuk, mint a kenyeret. Ez ugyanis földi életének legfõbb célja. Kenyérré lenni, hogy megegyék. Kenyérré lenni, hogy átadja nekünk életét, hogy önmagává formáljon minket. Eddig tehát világos ennek az Igének a lelki tartalma, az ószövetségi vonatkozásaival együtt. Szavai azonban titokzatosabbá és kellemetlenebbé válnak, amikor Jézus ezt mondja magáról: “A kenyér pedig, amit én adok, az én testem a világ életéért”2 és “Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az õ vérét, nem lesz élet tibennetek”3.
Az Eukarisztia hírüladása ez, mely sok tanítványt megbotránkoztatott és eltávolított Jézustól. De épp ez a legnagyobb ajándék, melyet Õ az emberiségnek akar adni: saját jelenlétét az Eukarisztia szentségében, mely betölti a test és a lélek szomjúságát, s a Jézussal való bensõséges egység által az öröm teljességében részesít minket.
Ha e kenyérrel táplálkozunk, nem vágyunk semmilyen más eledelre. Minden szeretet és igazság utáni vágyunkat kielégíti az, aki maga a Szeretet, aki maga az Igazság.
“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
E kenyér tehát Vele táplál már itt lent, de azért kaptuk, hogy a bennünket körülvevõ emberiség lelki és fizikai éhségét csillapítsuk.
Krisztus üzenetét nem annyira az Eukarisztia által ismeri meg a világ, hanem sokkal inkább a keresztények életébõl, akik az Oltáriszentségbõl és az Igébõl táplálkoznak, akik életükkel és szavaikkal adják hírül az Evangéliumot, s ez által teremtik meg Krisztus jelenlétét az emberek között.
A keresztény közösség élete az Eukarisztiának köszönhetõen válik Jézus életévé, vagyis olyan életté, amely képes Isten szeretetét és életét adni a többieknek.
“Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
A kenyér hasonlatával Jézus megtanít minket a felebarátunk iránti szeretet legigazibb, “legkeresztényibb” módjára.
Mit jelent ugyanis szeretni?
Szeretni annyit jelent, hogy “eggyé válunk” mindenkivel, eggyé válunk mindabban, amire a többiek vágynak, a legkisebb és a legjelentéktelenebb dolgokban, azokban is, melyek számunkra kevésbé fontosak, de a többieket érdeklik.
Jézus azáltal, hogy kenyérré lett számunkra, ragyogó példáját adta ennek a szeretetnek. Kenyérré válik, hogy belépjen mindenkibe, hogy ehetõvé váljék, hogy eggyé váljon mindenkivel, szolgáljon, szeressen mindenkit.
Egyszóval, váljunk eggyé mi is, egészen addig, hogy egy falat kenyér legyünk a másik számára.
Ez a szeretet: oly módon eggyé válni a többiekkel, hogy érezzék, hogy szeretetünk táplálja õket, hogy megvigasztalja, felemeli és megérti õket.
Chiara Lubich

1 Jn 6,27
2 Jn 6,51b
3 Jn 6,53
Kategória: Életige | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.