Szerző archívum

A gyerekek hangosak, zűrösek, lehetetlenek voltak. Fáradt voltam, és elegem volt. Ezért elhatároztam, hogy elmenekülök, csak egy napra – egy napra, amikor azt csinálhatom, amit én akarok. Azt terveztem, hogy ki fogom használni azt a napot, habzsolni fogom az élvezeteket. Csak magammal fogok törődni. Kiviharzottam a házból, bevágtam magam a kocsiba, és kiló hússzal elsöpörtem. „Megcsináltam” – gondoltam magamban vezetés közben.
Elmentem egy bevásárlóközpontba, sokáig elnézelődtem egy könyvesboltban, ahol megvettem Walt Whitman összegyűjtött verseit. Azután egy McDonald’s-ba mentem és két hamburgert rendeltem nagy adag sült krumplival és nagy adag üdítővel, amin nem kellett osztoznom senkivel. Megettem mindent anélkül, hogy valaki félbeszakított volna, vagy elkért volna valamit, senkinek nem kellett megtörölnöm a száját, az orrát vagy a fenekét. Aztán megettem a legnagyobb csokifagyit, amit csak fellelhettem. Szabad voltam! Ezért elmentem a moziba és megnéztem egy filmet, úgy, hogy nem vettem pattogatott kukoricát, nem ült senki az ölemben, és senkit sem kellett kikísérnem a vécére. Szabad ember voltam. Teljes mértékig kihasználtam – és szörnyen éreztem magam. Mire hazaértem, mindenki aludt.
Amikor becsúsztam az ágyba, a feleségem ezt suttogta: hiányoztál nekünk. Ti is nekem – válaszoltam. Soha többé nem szöktem el otthonról.

Napi Ige és gondolat

A Szentlélek nemcsak bűnirtó tűzként akar hatni bennünk, hanem szívünket a Krisztusért lángra gyújtó tűz gyanánt is.

A természet tövisek közé rekeszti a gyenge rózsát, nem azért, hogy szaggassa, hanem, hogy oltalmazza. Az atyák dorgálása efféle tövis: oltalmazza, nem hervasztja a fiakat.

Pázmány Péter

“Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” Jakab apostol levele 4:17

A Biblia szerint a tétlenség bűne legalább akkora, mint a rossz dolgok cselekvése – vagyis aki nem cselekszi a jót, ezzel cselekszi a rosszat. Szörnyű, mikor segítségnyújtás helyett jókívánságokat mondunk, vagy elrebegünk egy könnyes imát ahelyett, hogy cselekednénk.
Mennyi jót kell cselekedjünk? Elég egy jócselekedet naponta, és kiérdemeljük a Mindenható áldásait, esetleg a mennybe jutunk a végén? Ez nem tűnik rossz üzletnek, de Jakab apostol azt mondja: a jó cselekvésének ideje akkor van, amikor tudunk jót tenni.
Most épp tudunk-e? Jézusról azt tanítja a Biblia, hogy mindig jót cselekedett. Legnagyobb jócselekedete az volt, hogy a bűnösöknek, vagyis mindannyiunknak járó ítéletet a kereszten magára vette, kiérdemelve számunkra az üdvösséget. Aki ebben hisz, jót akar cselekedni. Nem a büntetéstől való félelem miatt, hiszen a büntetést Jézus helyette is elszenvedte. Nem jutalomért, hiszen megkapta az üdvösséget, aminél nagyobb jutalom nem létezik. Hálából, örömmel cselekszik, mert jót tett vele az Isten. Egyszer élünk. Ne vesztegeljünk a tétlenség bűnében! Nézzünk körül a világban, az országban, a szomszédságunkban vagy a családunkban – szükség van ránk. Jézus minden jót megtett értünk, és most kész általunk is cselekedni.

Az elégedettség nem akkor következik be, ha megszerezzük azt az egyetlen dolgot, amire még vágyunk, hanem akkor, ha elkezdünk mélységes hálát érezni mindazért, amink van.

Az emberek többsége nem figyel oda, csak ha veszélyt, vagy jutalmat szimatol. (Lee Wallek)

Boldogságos tiszta fény, szállj meg szívünk rejtekén, híveidnek napja légy!

„Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság.” (Zsolt 90,10)

Uram, ha hiábavaló az életem nagy része, akkor mi értelme van élni? Ha elmúlik a szépség, ha soha nem hagyható abba a tanulás, ha állandóan javítgatni kell, ami felépült, ha folyton elillan az öröm, ha ingadozik a hit, akkor miért küzdjek egyáltalán? Köszönöm neked az életemet – azt, hogy a sok hiábavalóság ellenére te adsz értéket napjaimnak, és földi időmet úgy alakítod, hogy megismerjelek téged, és új életben járjak. Hálát adok a keresztért, melyen Megváltóm drága vére az én bűneimet mosta el. Add, hogy megbecsüljem a mai napot, és ne a hiábavaló perceket gyarapítsam! (Hulej Enikő)

Eredj el, és többé ne vétkezzél. Ez az Úr szava mindazokhoz, akiknek bűneiket megbocsátotta. (Hauser Márk)

Hitünknek valljuk, hogy a megtorlás a lét törvénye. Holott létünk törvénye: önmagunk legyőzése.

Gandhi

Hogy tökéletes békében őrizzük meg szívünket, az is szükséges, hogy elvessük bizonyos belső lelkiismeret-furdalásainkat, amelyek látszólag az Istentől jönnek, hiszen lelkiismeretünk valóságos hibákra figyelmeztet minket, valójában azonban a gonosz lélektől származnak, ahogy azt a következményből meg lehet ítélni. Ha a lelkiismeret-furdalás alázathoz vezet, buzgóbbá tesz a jócselekedetek gyakorlására, ha nem csökkenti a bizalmat, melyet az isteni irgalmasságba kell helyeznünk, akkor fogadjuk hálaadással, az Ég kegyelmeként. Ha azonban zavart kelt, elkeserít, lanyhává, félénkké, kötelességeink teljesítésében lassúvá tesz bennünket, joggal gondolhatjuk, hogy az ellenség sugallja. Ilyenkor szokás szerint tegyük a dolgunkat, és ne hallgassunk rá!

Lorenzo Scupoli

 

„Jézus ezt mondta: „Engedjétek és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Azután rájuk tette a kezét.” (Mt 19,14–15)

A mennyország a gyermekeké. De miért éppen a gyermekeké? Ők olyan kicsik, kiszolgáltatottak, segítségre, ellátásra szorulók, nem önállók, a szülők gondoskodására van szükségük. A mennyországba éppen azok jutnak be, akik Isten előtt kicsiknek érzik és tudják magukat, akik mindent: az életet, az üdvösséget Istentől, az ő ajándékozó kegyelméből várják, akik Isten róluk gondoskodó szeretetére hagyják magukat. Ezeké a kicsiké – felnőtteké és gyermekeké – a mennyek országa. (Isó Zoltán)

„Józsué arccal a földre borult előtte, és ezt mondta neki: Mit akar mondani szolgájának az én Uram?” (Józs 5,14)

Szentháromság ünnepének hetében Isten személyének titkaira figyelhetünk napról napra. Ő megismerteti magát velünk Jézusban. Józsué Jerikó ostroma előtt kereste Isten akaratát, nem akart egyedül dönteni. Ekkor jelent meg előtte Isten küldötte az Úr parancsával. Mózeshez hasonlóan Józsuénak is le kellett oldania saruját lábáról, mert szent az a hely, ahol Isten vele beszél. Isten titkait csak alázattal lehet befogadni, megérteni életünkben. Így nyissuk ki mi is a Bibliát mindennap, és várjuk, hogy a Lélek által megelevenedjen az olvasott szöveg. Vajon tudunk-e alázattal leborulni előtte, hogy megkérdezzük tőle: mit akar mondani szolgájának az Úr? (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Nagyobb bűnöket lehet elkövetni mulasztással, mint rossz cselekedetekkel. Életünk végén az elmulasztott lehetőségeket – amikor jót tehettünk volna, de nem tettük – jobban fogjuk sajnálni, mint az elkövetett rossz cselekedeteinket.

Tudod, hogy intézd bölcsen életed? Légy víg! – ha nem megy, légy elégedett! (Goethe)
a

Merülj bele Isten igéjébe


“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” Jakab 1:22-25

Jakab az igét Isten tükrének nevezi. A tükör egy képet ad rólunk, ha belenézel, el tudod dönteni, hogy kell-e még változtatnod magadon, mielőtt elkezded a napod. A Biblia ugyanebben segít.

Kétféleképpen tekinthetsz a Bibliára. Rápillanthatsz a tükörre, vagy egészen beéemerülhetsz abba amit látsz. A régi TV sorozatban, a “Happy Days”-ben Fonz csak rápillantana a tükörre. Elsétálna előtte, megállna, belenézne, és csak annyit mondana “Hé!” Neki semmi mást nem kellene tennie. Ő volt maga a tökély. Csak egy pillantásra volt szüksége.

Ez nem helyes mód az ige szemlélésére. Nem csak rápillantasz Isten igéjére, miközben rohansz aztán mész is. Az életed nem fog megváltozni, egy rápillantástól.

Olyan életet akarsz, amit Isten megáld? Merülj el Isten igéjében. Jakab 1:22-25 megmondja, hogy hogyan tanulméyozd Isten igéjét, hogy abból áldás származzon.

* Olvasd a Bibliát. “…aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele…”
* Tekintsd át a Bibliát. “…és megmarad mellette…”
* Emlékezz a Bibliára. “…úgyhogy nem feledékeny hallgatója…”
* Reagálj a Bibliára. “…hanem tevékeny megvalósítója…”

Beszéljetek róla:

* Hogyan maradsz meg az ige mellett, miután belemerültél?
* Az az idő, amit jelenleg igeolvasásra fordítasz, elég ahhoz, hogy olvasd, áttekintsd, emlékezz és reagálj a Bibliára?

 

Mit teszel azzal az álommal, amit Isten álmodott meg számodra?


“Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” (Jak. 1: 6-8) (angolból fordítva: “…de amikor kéred Őt, fontos, hogy hited egyedül Istenben legyen. Ne inogj meg, mert azok, akiknek a lojalitása megoszlik, olyan ingatagok, mint a tenger hulláma, amit fúj és dobál a szél… lojalitásuk megoszlik Isten és a világ között, és bizonytalanok mindenben, amit tesznek.”)

Amikor Isten ad neked egy álmot, mindig döntés előtt állsz: kezdesz-e valamit azzal az álommal, amit Tőle kaptál? Semmi sem fog történni azzal az álommal mindaddig, amíg te föl nem ébredsz és teszel érte, hogy az megvalósuljon.

A Jakab levél 1. része arra tanít minket, hogy a hinni szó egy ige – aktív, és nem passzív ige. Cselekvést jelent. A döntéshozás is hozzátartozik a hitben való növekedéshez. A hited “izmait” használod ilyenkor.

Isten tervét remekül szemléltetik a légtornászok: megkapaszkodnak a hintába és meglendítik magukat, majd megragadják a feléjük közeledő másik hintát, hogy azzal átlendüljenek a túloldalra. De egy adott pillanatban épp semmibe sem kapaszkodnak. A másodperc tört részéig a levegőben vannak.

Voltál már olyan helyzetben, hogy otthagytad az állásodat egy másikért, és közben semmi nem volt? Mintha 50 méter magasan lennél a föld felett, és nem lenne alattad védőháló, nincs mibe kapaszkodni.

Hogyha nem engeded el magad, és nem ragadod meg Isten elképzelését az életedre nézve, akkor vissza fogsz térni oda, ahonnan indultál, mintha hintáznál. Aztán egyre lassabban lendülsz, míg végül a hinta megáll veled együtt, és te ott lógsz a levegőben. Innen már csak egy út van: lefelé!

Isten döntés elé állít téged az álmaiddal kapcsolatban, hogy a hited növekedjen azáltal, hogy elfogadod Isten álmát az életedre nézve.

Beszéljetek róla

* Mikor állított Isten téged legutóbb döntés elé?
* Jelenleg milyen döntés előtt állsz?

 

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy

“De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!” (Fil 1,18, Egyszerű fordítás)

Bármi is történjék az életedben, boldog lehetsz, ha nem hagyod, hogy mások irányítsák a magatartásodat.
A Filippiekhez írt levélben (1,15-17) Pál négyféle embertípusról beszél, akik valamilyen módon hatással voltak a szolgálatára, amíg börtönben volt Rómában. Voltak, akiket bajtársainak tartott, és ők bátorították őt a szolgálatban. Mások bírálták, versenyeztek vele vagy áskálódtak ellene.
“Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.” (Fil 1,15-17)
Kevés dolog foszt meg gyorsabban a boldogságtól, mint az, ha kritizálnak, vagy úgy érzed, mások ellened dolgoznak. Miért? Mert mindannyian azt szeretnénk, hogy szeressenek minket. Mind elismerésre vágyunk. Azt akarjuk, hogy mindenki szeressen.
Mégis, Pál a Filippiekhez írt levélben azt mondja, “De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!”
Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy.
Annyira vagy boldog, amennyire boldog akarsz lenni! Ha mások elégedetlenek veled, az az ő döntésük. Ha most nem kapod meg valakitől az elismerését, valószínűleg nem is fogod. És csak boldogtalan leszel, ha megpróbálsz úgy élni, hogy másoknak akarsz megfelelni.
Pál később, a 29. és 30.versekben elmagyarázza, miért lehetsz boldog, bármi történjen is: “Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.” (Fil 1,29-30)
Pál azt mondja, hogy kiváltság a szenvedés, amikor a helyes dolgot tesszük, mert akkor hasonlítunk leginkább Jézushoz, amikor valaki keresztfára szegez és bírálgat.
Történjen bármi is, boldog lehetsz, ha minden problémára Isten szemszögéből tekintesz, és soha nem hagyod, hogy az befolyásolja a boldogságodat, amit mások mondanak vagy tesznek.
Beszéljetek róla
  • Kinek az elismeréséért küzdesz? Miért gondolod, hogy szükséged van annak az embernek az elismerésére?
  • Miért ad Isten elismerése több szabadságot, mint másoké?
  • Hogyan munkálkodhat benned és rajtad keresztül Isten, amikor úgy érzed, megtámadtak és erősen bírálnak?

 

 

Segíts gyermekeidnek, hogy megismerjék Istent!


Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (János 17:6)

A világ tele van olyan fiúkkal és lányokkal, akiknek iszonyatosan szükségük lenne olyan szülőkre, akik gyermekeik szellemi vezetői. Lehetséges, hogy a te gyermeked is közöttük van? Gyermekeid szellemi vezetőjévé válhatsz, ha kifejleszted azokat a jellemvonásokat, melyeket Jézusban láthatunk, ahogyan tanította a tanítványait három éven keresztül.

Sőt, ha nem vagy édesapa, vagy édesanya, képes leszel másokat Isten szívéhez vezetni, amint Jézus példáját követed.

Például, Jézus segített tanítványainak megismerni Istent.

“Törődnöm kell annyira a gyermekeimmel, hogy megmutassam nekik, Isten milyen, és megmutassam, hogyan válhatnak Krisztushoz hasonlóvá.”

Szülőként ez az első számú felelősséged. Segítened kell gyermekeidet, hogy megismerjék Istent, mert az örök életük forog kockán: élet vagy halál, mennyország vagy pokol. A te feladatod elősegíteni, hogy gyermekeid bizonyosan Istenhez jussanak.

Figyeld, mit mond Jézus: „A tieid voltak…” Elismeri, hogy a tanítványok Istenhez tartoztak, az Övé voltak, és emlékeztet minket, hogy a gyermekeink nem a mi „saját tulajdonunk”, ők az Istenéi. Kölcsönkaptuk őket egy időre, hogy neveljük őket. Nevelni, szülőnek lenni, mint a vezetés minden formája, valójában sáfárság. Meg kell tanulnunk ezt mondani: „Istenem, én a sáfára vagyok ezeknek a gyermekeknek, akiket a gondjaimra bíztál, és megteszem, amit meg kell tennem, segítem őket, hogy elérjék a céljukat.”

a

2019. május 29. HAGYOM, HOGY MEGINDÍTSÁK SZÍVEMET

Rhodos, 1991. augusztus 12.

A csoporthoz:

Uram és Istenem?

Én vagyok. Nyíltan fogok bárányaimmal beszélni.

Mindössze szeretetet kérek tõletek! Korlátlanul szeressetek! Én vagyok a magasztos szeretet Forrása. Jöjjetek hozzám, merítsetek belõlem, és töltsétek meg szíveteket, hogy másoknak is tovább tudjátok adni ezt a szeretetet! Bárhol vagytok, ott én is jelen vagyok, ezért soha ne feledjétek, hogy ahol ti vagytok, ott vagyok én is. Én, az Úr, megáldalak benneteket. Viseljétek gondját testvéreiteknek és vezessétek õket hozzám, hadd lássák õk is Szent Arcomat.

Kis gyermekeim, szeretetbõl teremtettelek benneteket arra, hogy szeressetek, vigasztaljatok és dicsérjetek engem! Dicsõíteni akartok? Akkor szeressetek és imádjatok! A hozzám szóló ima a mennyország kapuja. Szívetekbõl fakadó imát akarok. Ezért mondom, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Gondoljatok arra, hogy Édesanyátok Szíve és az én Szívem szeretetben egyesült. Ezért jöjjetek ti, akiket Szívem szeret, jöjjetek hozzánk! Pihenõhelyet ajánlok nektek Szentséges Szívemben és oltalomhelyet Édesanyátok Szívében. Én vagyok a Feltámadás, és másokat is fel fogok támasztani, ahogy téged feltámasztottalak. Irgalom vagyok, és határtalan irgalmamban hagyom, hogy megindítsátok Szívemet. A Szeretet és az Irgalom van most ajtótokban!

a

Isten gondoskodni fog rólad!

 

„…ő gondot visel rád…” (Zsoltárok 55:23)
Gladys Aylward, aki több mint ötven évvel ezelőtt misszionárius volt Kínában, menekülésre kényszerült, amikor a japánok megszállták Juncsenget. Egyetlen segítővel száz árva gyereket vezetett át a hegyeken a szabad Kína felé. Az út során megragadta a félelem. Egy átvirrasztott éjszaka után reggelre már semmi reménye sem maradt arra, hogy eljussanak a biztonságba. Egy tizenhárom éves lány emlékeztette őt kedvenc történetükre, ahogy Mózes átkelt a Vörös-tengeren. „De én nem vagyok Mózes” – sóhajtott Gladys kétségbeesetten. „Persze, hogy nem vagy,” – mondta a lány – „de Isten még mindig Isten!” Amikor Gladys az árvákkal végül átjutott, újból bebizonyosodott, hogy nem számít, mennyire alkalmatlannak érzed magad, Isten még mindig Isten, és még mindig bízhatunk Benne.
Néha Isten lecsendesíti a tengert, máskor engedi, hogy a vihar kitombolja magát, és minket csendesít le. Akár így, akár úgy, Ő megőriz és átvisz rajta minket. Mindig van választásunk: vagy átadjuk a terhet Istennek, vagy megpróbáljuk magunk cipelni. Hogyan gondoskodik rólunk Isten? Egyszerre csak egy napig. Emlékszel az izráelitákra a pusztában? Táplálásukra Isten naponta mannát küldött az égből. Figyeld csak meg, hogyan működött ez: családtagjaid száma határozta meg a kapott manna mennyiségét – se többet, se kevesebbet nem kaphattál. Továbbá Isten csak annyi mannát engedett gyűjteni, amennyi egy napra elég, ha megpróbáltál többet felhalmozni, rádrohadt. Érted a lényeget? Tehát bízz ma Istenben, és hagyd a holnapot az Ő kezében! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”

 

 

Szereted a gyerekeket?


„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket…” (Márk 10:14)

Márk feljegyzi: „Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: »Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket…« Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.” (Márk 10:13-16). Figyelj meg három dolgot; először: Jézus sohasem volt túl elfoglalt ahhoz, hogy ne lett volna ideje egy gyermekre. A gyermek ötéves korára már a 75%-át megtanulta mindannak, amit egész életében tudni fog. 18 éves korukra az elméjük olyan, mint a termékeny talaj. Még ha nincs is saját gyermeked, törekedj arra, hogy példakép lehess minden gyermek számára, aki megismer! Emeld fel őket! Jézus ezt tette! Másodszor: Jézus csodálta a gyermekek bizalomra való képességét. Mi felnőttek nagyon sokat tudunk, ám annál kevesebbet hiszünk. Túlkomplikáljuk a hitet. Megszűrjük az értelmünkön vagy az élettapasztalatunkon keresztül. Racionalizáljuk a hitünket, és ilyeneket mondunk: „Igen, tudom, hogy az Isten megígérte, de…”. Jézus azt mondja: „Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba” (Márk 10:15). Végül: Jézus szerette és bátorította a gyermekeket. „Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.” Hűha! Azok a gyerekek soha nem felejtették el ezt az élményt. Emlékezz vissza arra a pillanatra, amikor az Úr megszólított, karjaiba vett, fejedre tette kezét, és megáldott! Mekkora örökség! Ebben az elfoglalt világban, ha komolyan veszed, hogy egyre jobban Jézusra akarsz hasonlítani, meg kell tanulnod szeretni a gyermekeket.

A megvallás átalakuláshoz vezet

 

“‘Mi a neved?’ Kérdezte a férfi. Azt válaszolta, ‘Jákób’.”

(1. Mózes 32:27, angolból (NLT) fordítva)

Isten azért enged meg válságos időket az életünkben, hogy magára irányítsa a figyelmünket, azután ezt a jellemünk fejlesztésére használja. Ami leginkább jelzi, hogy változunk, az az ha beismerjük, hogy mi magunk vagyunk a probléma. Amikor befejezzük mások hibáztatását, és belátjuk, hogy “Az életemben, én vagyok a probléma okozója”. Míg ezt meg nem érted, nem tud érdembeli változás történni az életedben. Isten tudja, hogy ez az az áttörés, amire szükségünk van.

Isten megkérdezte Jákóbot, hogy “Mi a neved?” Ez egy nagyon furcsa kérdés, mert Isten már nyilvánvalóan tudta Jákób nevét. Meg kell értenünk azt, hogy az ősi kultúrákban, a jellem alapján adtak nevet- az alapján, ki milyen volt valójában. Elnevezhettek Magasnak, vagy Alacsonynak; esetleg Bátornak, vagy Lustának. Olyan nevet adtak, ami pontosan meghatározta viselőjét. Nem az volt a lényeg, hogy jól hangozzon, hanem, hogy a jellemet mutassa be.

Esetünkben a probléma az, hogy a ‘Jákób’ név jelentése, “csaló, másokat befolyásoló, hazúg”. És Jákób a neve szerint is élt! Amikor Jákób azt mondta, hogy “Az én nevem Jákób”, az egy megvallás is volt. Beismerte, hogy “Én egy másokat befolyásoló ember vagyok”.

A dolog mélyére tekintve azt mondhatjuk, hogy sosem leszünk képesek változni, ameddig őszintén, nyíltan és hitelesen, be nem ismerjük bűnünket, gyengeségünket, hibánkat, törékenységünket, vagy a jellemünk hiányosságát, megvallva ezt magunknak, Istennek, és más embereknek.

Beszéljünk róla

* Mit gondolsz, mi az, amit be kellene ismerned magaddal kapcsolatban?
* Kinek kellene beismerned a bűnödet, vagy gyengeségedet?

 

 

Isten a te szerető Atyád

 

“Az Úr közel van a megtört szívűekhez, és megmenti azokat, akik szellemben összetörtek” (Apostolok Cselekedetei 17:27 – Angolból szabadon fordítva).

Isten, a te szerető Atyád, jobban szeret, mint ahogy te azt valaha el tudod képzelni. Fordulhatsz hozzá, amikor elfogadásra, megerősítésre vagy figyelemre van szükséged.

Isten minden egyes percét látta az életednek. Minden szónak tanúja volt, amit valaha kimondtál – akár jó, akár rossz – és minden fájdalomnak, amit valaha átéltél. Isten tud minden félelemről, bűnről és minden bánatról, amit valaha éreztél.

A földi édesapádtól eltérően, Isten minden gondolatodról tud, amit valaha gondoltál, és megért téged teljesen. Ma odafordulhatsz hozzá, mert Ő egy törődő, állhatatos, közeli és hozzáértő Atya. Sosem fog elhagyni téged.

Talán olyan tapasztalatokat szereztél, hogy a földi szülőd elferdítette vagy elhomályosította a Mennyei Atyádról való látásodat, és ez arra enged következtetni, hogy Isten ésszerűtlen, megbízhatatlan vagy közömbös. Ez hamis elképzelés. Ma az igazság felé kell fordulnod.

Tudod ezt imádkozni a szívedben?

“Drága Istenem, szeretném, ha a mennyei Atyám lennél, és én a te gyermeked szeretnék lenni. Kérlek, fogadj be engem a te otthonodba. Szeretnék szellemileg bele születni a családodba, Jézus Krisztuson keresztül. Jézus, nem értek mindent teljesen, de elfogadlak, mint az utat az Atyához. Szeretném, ha te tartanád kézben az életem, hogy vezess és irányíts engem. Köszönöm, hogy te egy szerető, törődő és állhatatos Atya vagy. Köszönöm, hogy te mindenek felett állsz, és tudod kezelni mindazokat a problémákat, amiket átadok neked. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Beszéljük át!

* Hogyan befolyásolta az Istenről alkotott képedet a földi édesapáddal való kapcsolatod?
* Szerinted azt a mintát, amit Mennyei Atyánknál láttunk, hogyan tudjuk használni a gyerekeinkkel kapcsolatban?

 

 

Isten mosolyog, mikor benne bízunk

 

Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által…a hitből való igazság örökösévé lett. (Zsid 11.7)

Képzeljük el a jelenetet: Egy nap Isten megjelenik Noé előtt és így szól: “Csalódtam az emberiségben. Az egész világon rajtad kívül senki nem gondol rám. De valahányszor rád tekintek Noé, elkezdek mosolyogni. Tetszik nekem, ahogy élsz, úgyhogy elárasztom özönvízzel a földet és újrakezdem veled és családoddal a teremtést. Azt akarom, hogy építs egy hatalmas hajót, hogy ti és az állatok megmeneküljetek.”

Három probléma is volt, ami Noéban kétséget ébreszthetett volna:

1) Noé azelőtt sosem látott esőt, mivel az özönvíz előtt Isten a talajból fölfelé öntözte a földet.

2) Noé többszáz mérföldre lakott a legközelebbi óceántól.

3) És ott volt a probléma, hogy hogyan gyűjti össze az állatokat, s hogyan gondozza őket ezután.

De Noé teljesen megbízott Istenben, és ez mosolyra fakasztotta Istent.

Teljesen megbízni Istenben annyit tesz, hogy hiszem, Isten tudja, mi a legjobb számomra. Számíthatok rá, hogy megtartja ígéretét, segít a gondjaimban, s a lehetetlenre is képes, ha arra van szükség.

A bizalom Isten imádata. Mint ahogy a szülők is örülnek, hogy gyermekeik megbíznak bennük, úgy hited Istent boldoggá teszi. A Biblia szerint: “Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt.” (Zsid 11.6)

Életed mely területén van arra szükséged, hogy teljesen odabízd magad Istenre?

A cél: Isten dicsősége. Ezt keressük, amikor a szentek hitének erősítésén, és a bűnösök megmentésén fáradozunk. (Spurgeon)

A figyelmeztető szó nem parancsolgatás, hanem intés, feddés és buzdítás, s mindeközben az életet munkálja.

A legfontosabb, amit egy apa tehet a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat.

Theodore M. Hesburgh

A pünkösd nem végállomás, hanem kiindulási pont. (Stanley)

Az egyház azért lett, hogy viszszatükrözze Isten jellemét a világban. (David Shepperd)

Az élet sikerek és kudarcok kombinációja. – Mind a kettőre szükség van.

Az emberek sok baja egy dologból fakad, mégpedig abból, hogy nem tudnak szép csendben a szobájukban maradni.

Az Írásban foglaltak cselekvése képezi annak legjobb magyarázatát.

Steinberger

Bárminő titokra is bukkansz magad körül, ne feledd, a legfőbb titkokat tenmagadban leled!

Ha betölt a Lélek,
Szétárad benned a béke,
És szabaddá válsz a szeretetre,
Hogy azt tedd végre,
Amire meghívást kaptál.

„Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” (Jn 3,17)

Isten célja nem gyermekei pusztulása, hanem éppen ennek ellenkezője: üdvösséget, azaz örök életet szán mindenkinek, s ezért adta egyszülött Fiát. Ő a mi Szabadítónk. Aki hisz őbenne, annak van üdvössége. Ez az evangélium – és nem csak mára szól. (Hulej Enikő)

 

Isten szeretne hozzánk szólni. Elsősorban az Ige által szól hozzánk, de ehhez olvasni kell. Olyan ez, mint amikor az ember várja, hogy valaki felhívja telefonon, vagy küldjön egy sms-t, vagy egy emailt. Ahhoz, hogy valaki így üzenhessen nekünk, elérhetővé kell válnunk. Ha soha nem nézzük meg az emailjeinket, akkor hiába írt nekünk valaki, aki fontos számunkra. Isten üzen nekünk a Biblia által, de ha nem vesszük a kezünkbe, akkor nem fogjuk elolvasni, megérteni az Ő üzenetét. Megcselekedni pedig pláne nem fogjuk…
A közelmúltban olvastam egy afrikai asszonyról, akit gúnyoltak azért, mert mindig magával vitte a Bibliát. Egyszer megkérdezték tőle, hogy miért nem valami más könyvet olvas. Miért olyan különleges a Biblia számára? Azt válaszolta, hogy ez a könyv engem olvas. Fantasztikus gondolat ez: engem olvas a könyv. Látja, ismeri az életemet, tudja örömeimet, gondjaimat és segíteni, vezetni akar. Hogy lehet ez? Úgy, hogy benne az Úr jelenti ki önmagát, akaratát, szándékát velünk kapcsolatban. Előtte nyitott könyv az életünk. Előttünk pedig legyen nyitott könyv a Biblia, hogy Isten megszólíthasson bennünket általa.

Napi ige és gondolat levelezőlista

„Jézus így szólt: »Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.«” (Mt 5,39)

Uram, nekem ez nem megy! Én nem akarok áldozat lenni! Nem akarok szégyenkezni! Nem akarom, hogy bárki belém törölje a cipőjét! Nem akarom átélni a fizikai fájdalmat sem. Tudom, te mindezt önként vállaltad: némán tűrted a kínzást, nem szálltál le a keresztről, nem viszonoztad a gyalázkodást! Így munkáltad üdvösségemet, s így mutattál döbbenetes példát arra, hogy lehet másként felelni a bántásra. Segíts, hogy tudjam igéd szerint fordítani arcomat! (Hulej Enikő)

 

„Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani.” (Zsolt 146,3)

Úgy tartják, manapság az boldogul az életben, akinek van egy jó ismerőse. Természetesen nem mindegy, hogy az a pártfogó hol van, mennyire fontos cégnél, milyen posztot tölt be. Mekkora csalódás aztán, ha ez a bebiztosított protekció mégsem működik! Nem újdonság ez a pártfogókeresés az emberiség történelmében. Bibliai alakokról is olvashatunk, akik emberek jóindulatát igyekeztek megnyerni, ahelyett hogy Istennel rendezték volna kapcsolatukat. Pedig nincs nála hatalmasabb Pártfogó! Pünkösd ünnepéhez közeledve nem árt komolyan vennünk a zsoltáros bölcs intését, és annak „protekcióját” kérnünk életünkre, aki mindent megtehet – felettébb, mint elképzelni tudjuk. (B. Pintér Márta)

 

Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi. (Thoreau)

Pénzügyi tervek

 

„Tanulj a hangyától… egész nyáron dolgozik, eledelt gyűjt télire.” (Példabeszédek 6:6-8 NLT)
A bevételt biztosító éveid korlátozottak, tehát ne pazarold el őket! Mozdulj, amíg még tudsz! Vannak keresztyének, akik úgy gondolják, hogy a pénz bármely említése világias dolog, emiatt végül a silány tervek és félrevezetett lelkiség csapdájába esnek. Így aztán idős korban, amikor már nincs annyi bevételük, befizetetlen számlák terhelik őket, és gyermekek, akik nem tudnak gondoskodni magukról, még kevésbé idős szüleikről. A szegénység néma börtön, melynek nincs szüksége falakra és bilincsekre, mégis elzár minket a lehetőségektől és a reménytől. De nem kell így történnie, ha bölcsen tervezel, és ragaszkodsz a tervhez. A Biblia tanít a pénzügyek tervezésére; ezt mondja: „A jó ember örökséget hagy még unokáinak is…” (Példabeszédek 13:22) Ne hagyd, hogy bárki is meggyőzzön arról, hogy Istent zavarja, ha van pénzed. Nem zavarja. Csak az bántja, ha a pénzed birtokol téged! Isten tervez és gondoskodik az övéiről, és elvárja, hogy te is ezt tedd (ld. 1Timóteus 5:8). Isten meg fogja áldani a tervedet, de a semmit nem tudja megáldani. Van terved? Egy váratlan betegség vagy baleset kimerítheti minden tartalékodat. Egy tartós sérülés hatására életed egészen megváltozhat. Az utóbbi évek azt tanították nekünk: a munkahelyeket elveszítjük, a vállalatok bezárnak, a részvények ára leesik, és a bankok csődbe mennek. Ez nem jelenti azt, hogy kerülnöd kell a tervezést, a befektetést vagy a munkát. Nem, ez csupán azt jelenti, hogy miután megtettél mindent, amit a bölcs előrelátás megkövetel – bízz egyedül Istenben! Ő az, aki gondoskodik rólad, véd, és Ő adja valamennyi jó, bevételt hozó ötletedet.

 

 

Rombold le a falakat!

 

„…Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat – így szól az Úr…” (Jeremiás 30:17)
Falat építettél magad köré azt mondva: „senki sem tud megbántani, ha nem engedem magamhoz közel”? Nem fog működni. A fal, amit azért építettél, hogy távol tarts másokat, téged fog bezárni. Az Úr akar a védelmeződ lenni, de nem tud, ha te próbálod megvédeni magadat. Isten nem azt ígérte, hogy sosem fog bántás érni, de azt megígérte, hogy meggyógyít, ha hozzá fordulsz ahelyett, hogy megpróbálnál mindent egyedül megoldani. Ha falakat építettél magad körül félelemből, le kell rombolnod azokat hit által. Menj Jézushoz minden egyes régi sebeddel, és ő meggyógyít. Ha valaki megbánt, ne engedd, hogy a seb elmérgesedjen, inkább vidd az Úr elé imában, és engedd, hogy kezelje azt a maga módján, nem a te módszereid szerint. Olvasd el, mit mondott Isten az ő népének, és fogadd azt neked szóló ígéretként! „Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat – így szól az Úr. Mert eltaszítottnak hívnak téged, Sion, akivel senki sem törődik.” (Jeremiás 30:17). Nem csupán túl fogod élni ezt a sebesülést, de erősebb is leszel általa, és képes leszel másokat is szolgálni. „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2Korintus 1:3-4). Tehát rombold le azokat a falakat!

A Krisztus-hívők mind egy nagy család részei.

A Te Igéd olaja folyton sokasodik, és nem fogy el soha, amíg üres korsókkal járulunk hozzá. (Fulér Tamás)

Csodálatos az, amit egy nő megbír! – Egy nő, aki anya; – egy anya, aki szeret.

Jókai Mór

„Egy leprával borított ember meglátva Jézust arcra borult, és kérte: »Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.« Erre Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: »Akarom, tisztulj meg!«” (Lk 5,12–13a)

Uram, olyan sok mocsok tapad hozzám – a testemhez, a lelkemhez! Sokféle „mosóport” kipróbáltam már, de egyik sem hozta el a várva várt tisztaságot. Most már tudom, ezt csak tőled nyerhetem el! Köszönöm a mai biztatást, azt, hogy te akarod, hogy megtisztuljon az életem a bűntől, a szennytől, a nyomorúságtól. Legyen meg a te akaratod! (Hulej Enikő)

 

FOGADD EL (Boangerész)

Fogadd el Uram, szabadságomat, fogadd el egészen.
Vedd értelmemet, akaratomat és emlékezésem.

Mindazt, amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen,
Visszaadom Uram, visszaadok egyszerre mindent.

Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed,
Csak egyet hagyj meg ajándékomul: Szeretnem Téged.

Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel,
S minden, de minden gazdaság enyém, más semmi nem kell.

Hiszek hitetlenül Istenben, mert hinni akarok, mert sohse volt úgy rászorulva. Sem élő, sem halott.

Ady Endre

Jézus Szíve Te tudsz mindent,
Jézus Szíve Te látsz mindent,
Jézus Szíve Te megtehetsz mindent.
Jézus Szíve Te gondot viselsz reám,
Jézus Szíve Te meghallgatod imám.

„Mi, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot az üdvösség reménységét.” (1Thessz 5,8)

Az apostol határozottan tesz különbséget a nappal és az éjszaka fiai között. Aki megtért, Jézus Krisztusban újjászületett, annak többé már nincs köze a sötétség cselekedeteihez. Sőt felfegyverzi magát ellenük. A hívő ember ebben a világban él ugyan, de már nem a földi elvárásoknak, az „éjszaka törvényeinek” akar megfelelni, hanem egyedül Krisztusnak. (B. Pintér Márta)

Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy odaadjuk életünket testvéreinkért, így valósítva meg teljesen igazságban létünk értelmét és rendeltetését.
( Szent II. János Pál)

Rossz katona az, aki sóhajtozva követi a hadvezért.
(Seneca)

„Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20)

Úr Jézus, bocsáss meg, amiért sokszor csak magamra figyelek. Átadtam neked az életem, megnyitottam előtted a szívem, bízom kereszted erejében és abban, hogy a mennyei Atya – a te véredért – megbocsátja bűneimet. Mégis van, amikor megbotlom, és kegyes cselekedeteimmel foglalkozom. Újíts meg, Uram! Járd át újra jelenléteddel az életem! Vond magadhoz tekintetem! Ámen. (Hulej Enikő)

2019. május 27. A TÖVIS

1991. június 18.

Szentséges Szív, Te vagy életem lényege. Mellettem vagy és mindig kész vagy segíteni nekem. Most tulajdonoddá tettél, és a Te két karod az én kerítésem. Kérhetnék-e ennél többet? Egyetlen szempillantás alatt elsöpörted vádlóimat, és sehol sincs már az a tuz, amely körülvett engem!
Uram, látomást adtál nekem újból Szentséges Szívedrõl, de alig tudtam felismerni, hogy szív az, amit látok. Szíved egyetlen nagy sebnek látszott… és alighogy megszabadultam elnyomóimtól, láttam, hogy máris újabb tüzet gyújtottak. Ez újabb seb a Szíveden, újabb nagy tövis, amelyet fejedbe szúrtak, Jézusom…
Szeretnék egyezséget kötni Veled, ha megengeded.
Íme ajánlatom: távolítsd el fejedbõl azt a nagy tövist és add nekem! Megõrzöm mindaddig, míg az Atya kegyelmet és világosságot nem ad annak a papnak, hogy felismerje hibáját, valamint azt, hogy õ Hozzád tartozik.

Vassula, úgy legyen! Legyen úgy, ahogy kéred! Elfogadom áldozatodat. Gyermekem, légy áldott! Nem egyedül könnyezek, a te Szent Édesanyád is sír.
Jöjj hozzánk, ily módon és osztozz velünk!
Ez a vihar is le fog csendesedni, az Atya mindent lát. Gyermekem, egész völgyeket fogok felforgatni, és hegyeket fogok alapjaikból kiemelni, ha veszélyt jelentenek szeretet-költeményeim számára, amelyek megtérésre szólítanak titeket.
Szeretet-üzenetem tovább fog terjedni. A Sátán szorítása meg fog gyengülni, szájkosarat teszek rá. A Szeretet mindig a közeledben van, és idõnként benéz a szobájába 1 , hogy minden rendben van-e ott, ahol pihenni szokott. Jahve vagyok. Virágom, Szent Béda van melletted.

Õ kicsoda?

Jahve szeret téged.

 


1 az én szívembe, Isten pihenõhelyére

Az erősen vallásos, tradicionalista házaspárok a legboldogabbak

11 országra kiterjedő felmérés a vallásosság és a boldogság, a gyermekvállalás, a családon belüli erőszak kapcsolatáról.

Az Institute for Family Studies által készített, 11 országra kiterjedő felmérés alapján a nagyon vallásos, hagyományhű nők a legboldogabb feleségek – számol be róla a LifeSiteNews katolikus-életvédő híroldal.

Az eredményeket közlő összefoglaló tanulmány szerint az “erősen vallásos”, és “különösen a tradicionalista”
házasságokban mondják magukat a leginkább elégedettnek a férfi-nő
kapcsolatuk minőségével. Szintén magas ez a megelégedettségi arány a “szekuláris, progresszív kapcsolatban” élő nőknél is. Alacsonyabb azonban az “ideológiai és vallási közép” csoporthoz tartozó nők elégedettsége a házasságaikkal.
A felmérés eredményei szerint az “erősen vallásos párok” jobbnak tartják mind a kapcsolatukat, mind a szexuális életüket a kevésbé vallásos, a vegyes mértékben vallásos, valamint a nem vallásos pároknál. Az “erősen vallásos” házasságokan “mintegy 50%-kal nagyobb eséllyel mondják azt, hogy nagyon elégedettek a szexuális életükkel, mint a szekuláris és kevésbé vallásosakban”.
A tanulmány arra is rámutatott, hogy az “erősen vallásos” és a “szekuláris” (vallástalan) házasságokban van valami közös: mindkét csoportban gyakoribb, hogy a döntéseket a házaspárok közösen hozzák meg, mintsem a kevésbé vallásos házasságokban, vagy a vallásos-szekuláris vegyesházasságokban.
Az általános, nemzetközi trend szerint azoknak, akik vallásos szertartásokra járnak, átlagosan több gyermekük van: átlagban 0,27-tel több gyermekük, egészen pontosan. A vallásos személyek nagoybb eséllyel kötnek az életük során házasságot, mint a vallástalanok, ez pedig a termékenységben is egy megjelenő faktor: a házasságban élő pároknak átlagosan több gyermekük születik, mint a házasságon kívüli együttélésben lévőknek.
A felméréseket az Amerikai Egyesült Államokban, Argentínában, Ausztráliában, Chilében, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Írországban, Kanadában, Kolumbiában, Mexikóban, és Peruban végezték el.
Az amerikai kontinensen, Európában, és Óceániában végeztek kapcsolódó felmérést a családon belüli erőszak témájában is: eszerint a család vallásossága nem csökkenti a családon belüli erőszak előfordulásának gyakoriságát – igaz, nem is növeli meg azt.https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/05/26/az_erosen_vallasos_tradicionalista_hazasparok_a_legboldogabbak

szentiras.hu »
KNB
SZIT
KG
UF
RUF
BD
STL


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Új éneket írtam nekik, melyet a szeretet húrjain kell eljátszaniuk 2018. szeptember 7. Gyermekem, ma ismét az irántad érzett állandó szeretetemről szeretnélek biztosítani téged. Szívem lilioma, Én vagyok a te lelkednek Őre. Megóvlak a bűnösök sorsától, hogy ártatlanul élhesd az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Álságos nemzedék! Száműztél Minket az életedből 2018. június 18. Uram? Én vagyok. Emeld fel a szívedet szüntelenül Hozzám! Sohasem foglak elhagyni száműzetésedben. Lelked továbbra is megkapja nemes utasításaimat, hogy egyre jobban megismerd akaratomat. Együtt fogunk dolgozni, galambom. Műveim meg fogják … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket 2018. május 31. Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Szeretetemet zene, költemények és erények által fogom kinyilvánítani 2018. április 27. Áldott legyen az én Uram, aki megmentett az eltévelyedéstől és az eleséstől, és feltörte kalitkámat, kiszabadított, hogy elrepülhessek a Megtévesztő elől. Segítségünk Jahve Szent Nevében van, aki a legkegyelmesebb, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Én vagyok a te Lelkivezetőd és Tanácsadód 2018. január 16. Ó, Uram, Te egyedül csak engem ajándékoztál meg azzal a rendkívüli adománnyal, hogy Mennyei Udvaraidban lehetek, ahol maga Jahve nevelt és tanított engem, és én bármikor, amikor csak akarom, szólíthatlak … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Boldog az az ember, aki Szavaimon elmélkedik, és kinyitja szívét, hogy befogadjon engem 2017. december 11. Gyermekem, dicsérd háromszorosan Szent Nevem! Ne törődj azokkal, akik megvetnek és semmibe vesznek! A gonosz természet tönkreteszi az embert. Csak annak szentelj figyelmet, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát 2017. november 29. Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. május 30. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! A világ megtisztítása már folyamatban van. A rengeteg természeti katasztrófa ezt jelenti. Készüljetek, mert hamarosan kiárasztom rátok a Szentlelket, Akinek világosságában meglátjátok egész életeteket. Mindenki látni fogja gondolatait, szavait és cselekedeteit. Ha ez megegyezik törvényeimmel, akkor életszentségben éltek, és nincs mitől félnetek. Rátok mondtam: „Emeljétek föl fejeteket, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. április 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Imára hívlak fel benneteket. Imádkozzatok még többet, mert mondom nektek, az ima megbénítja a sátánt. Haladékot kaptok Atyám irgalmas szívétől, mert nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Az ima kulcs a békéhez és az üdvösséghez. Leesdi a kegyelmet, megnyitja […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Nagyböjt 2019 2019 03. 02. Szűzanya ! Gyermekeim! Hamarosan kezdődik a nagyböjti időszak. .Arra kérlek benneteket, hozzatok még több áldozatot, mert oly nagy a baj, mindenhol, különösen a családokban. Csatlakozzatok a plébániátok rózsafüzér társulatába, és imádkozzátok Velem együtt a rózsafűzért. Így alkossatok egy hadsereget, mert csak így tudok segíteni nektek. Minden közösségi összejövetelen imádkozzatok egy […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 26. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Arra vágyom, hogy minden ember szívébe betérjek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, a hétköznapokban éppúgy, mint a vasárnapokon és az ünnepnapokon. Kizárólag rajtatok múlik, hogy befogadtok-e, vagy csak vasárnap szakítotok Rám időt. Ó, ha tudnátok, mekkora kincs vagyok: maga az Isten száll le közétek, magát az Istent fogadjátok szívetekbe, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Antikrisztus Róma városában 2019. 03. 03, Vasárnap Az Úr és az ő szeretett édesanyja egy olyan helyre vezetett, ahol az Egyház legmagasabb rangú bíborosai, püspökei és papjai gyűltek össze a hamispróféta jelenlétében, aki Szent Péter katedrája előtt állt. Mindenki kezében egy tekercs volt, melyben a saját aláírásaik is szerepeltek. Láttam az Antikrisztust, ahogyan végig […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 2. Váratlanul ezt a kérdést hallottam a lelkemben: Amikor Jézus a földön élt, ott volt-e a Mennyben? Jézus válasza: „Mindig is Atyámmal voltam Istenségemben. Azért vonultam el imádkozni, hogy emberségemben is Atyámmal legyek.” Szentírási megerősítés: Lukács 4, 14-15: „Jézus tanított” 2019. március 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Észrevettétek, hogy már ritkábban szólok […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Gyertyaszentelő Boldogasszony 2019. 02. 02, Szombat Többen elmentünk a Szent Korona elé, hogy a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ismét felajánljuk országunkat Istennek. Az Úr korábban elmondta, hogy Mennyei Édesanyánk ünnepein különösen megnyílik az Ég a kegyelmekre. A felajánlás pillanatában láttam Jézust a kereszten, és a kereszt alatt Magyarország térképe helyezkedett el. Hazánk határai körül hatalmas felhők […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát. Drága […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanyának felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek 2019. 01. 01, Kedd Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. január 2. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Bízzon Bennem nagyon! Bizalma mértékében adom neki kegyelmemet. Csodákat fog megtapasztalni életében. Mindig vele vagyok és gondoskodom róla. Most fogom megszabadítani végérvényesen. Megáldom őt Szívem gondviselő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentírási megerősítés: Máté 26, 52: „Jézus szólt”