Amint az Atya szeretett engem… 365 gondolat a papság évére

A papi élet hitelessége

 

Talán inkább, mint valaha, a papi szolgálat hitelessége ma azon múlik, hogy a pap mennyire él a megélt egységbe gyökerezve, vagyis mennyire tud olyan életet élni, ahol a papi szolgálat a közös tanúságtétel része, ahol maga az Úr, az egyedüli Pap van jelen a közösségben.

Ha a papnak valamiben szakembernek kell lennie, akkor az a kommunió, az egység. A pap lelkisége és életformája az egység lelkisége és életformája.

A pap azonban nem tudja az egységet szolgálni, ha elszigetelten él. Ha a püspökével való egységből és presbitérium egységében él, csak akkor mutathatja meg, hogy nem ő maga cselekszik és beszél, hanem az Úr.


Klaus Hemmerle: Korunk papja

A szüzesség gyümölcsökben gazdag

 

A férfi és a női szüzek a híveknek, a ma és a jövő nemzedéke számára az erények csodálatos példáját mutatják. Mindazonáltal, ha a szüzességgel nem párosulnak jótettek, akkor a szűz nem léphet be a mennyek országába, mert csak az üdvözülhet, aki valóban hívő keresztény. Oda nem léphet be az, aki csak névleg keresztény, a valóságban pedig tetteinek tanúságtétele nem hiteles.

„Tehát senki meg ne tévesszen benneteket ostoba beszéddel” (Ef 5,6): az a férfi vagy nő, aki szűz ugyan, de nem mutat fel gyümölcsökkel teli, ragyogó, szüzességéhez illő tetteket, saját üdvösségét nem helyezte biztos alapokra. Igazából az Úr az evangéliumban ezeket balga szüzeknek hívja, akik – mivel elfogyott az olajuk és kialudt a mécsesük – kint maradnak, kizárva a mennyek országából, messzire kerülve a Jegyes örömétől, az ellenségei közé számítva. Ezért mindenkinek, aki megvallotta az Úr előtt, hogy megtartja tisztaságát fel kell öveznie magát minden szent és isteni erénnyel.


Pszeudo-Kelemen: Levél a szüzekhez

 

Az Ige „hangjának” lenni

 

A keresztény igehirdetés nem „szavak” hirdetése, hanem a Szóé, és ez a hirdetés egybeesik magának Krisztusnak a személyével is.

Ezért az Ige hiteles szolgálata megköveteli a paptól, hogy önmaga mélységes megtagadására törekedjen, egészen addig, hogy az Apostollal ki tudja mondani: „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. A pap nem az Ige „gazdája”, hanem szolgája. Nem ő a Szó, hanem amint Keresztelő Szent János meghirdette, a Szónak a „hangja”.

Ha az Ő „hangja vagyunk”, akkor lényegileg el kell veszítenünk magunkat Krisztusban. Részesedünk halálának és föltámadásának titkában, énünk teljességével: értelmünkkel, szabadságunkkal, akaratunkkal és önmagunk áldozatul fölajánlásával (vö. Róm 12,1-2). Csak a Krisztus áldozatában, kiüresedésében való részesedés teszi hitelessé az igehirdetést!


XVI. Benedek: Általános kihallgatás, 2009. június 24.

 

Kivezetni a sivatagból

 

Számtalan formája van a sivatagnak. Létezik a szegénység sivatagja, az éhség és a szomjúság sivatagja, az elhagyottság, az egyedüllét, a tönkretett szeretet sivatagja. Van Isten sötétségének és az emberi lélek kiüresedésének is sivatagja, amikor hiányzik az emberi méltóság és életcél belső tudata.

A külső sivatagok sokasodnak a világban, mert a belső sivatagok olyannyira óriási méretűvé váltak. Azért is, mert a föld természetes kincsei nem szolgálják többé Isten kertjének építését, amelyben mindenki élhetne, hanem szolgaságba süllyedtek a kizsákmányolás s a pusztítás hatalmának köszönhetően.

Az Egyház egészének és benne a lelkipásztoroknak is el kell indulniuk, ahogy Krisztus tette, hogy kivezessük az embereket a sivatagból. Az élet oázisa felé, az Isten Fiával való barátság felé, Afelé, aki az életet ajándékozza nekünk, az élet teljességét.


XVI. Benedek: Az első pápai szentmise homíliája

 

Megszakítatlan párbeszéd

 

Jézus nemcsak hivatalos istentiszteleteken vett részt. Az evangéliumok gyakrabban szólnak magányos imájáról az éjszaka csöndjében, a hegytetőn, a pusztában, távol az emberektől.

Negyvennapos ima előzte meg nyilvános működését, és mielőtt kiválasztotta és szétküldte a tizenkét apostolt, visszavonult a hegytető magányába imádkozni. Az Olajfák hegyén imádkozva készült a Golgotára, s amit életének e súlyos órájában kért az Atyától, és néhány rövid szóban hagyományozódott ránk, csillagokként vezethet bennünket halálküzdelmünk órájában: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Ezek a szavak felvillantják egy pillanatra Jézus lelkének legbelsőbb életét, istenemberi létének kifürkészhetetlen titkát, párbeszédét az Atyával, a párbeszédet, amelyet egész életében megszakítás nélkül folytatott.


Edith Stein: Az Egyház imája

 

Otthont teremteni

 

A nemes léleknek, aki otthonra lelt Istenben, magának is otthonná kell válnia sok társa számára. Egymás számára kölcsönösen lelki hazát nyújthatunk – ez igazi kihívást jelent. Otthont teremteni valakinek azt jelenti számomra: elfogulatlanná válni. Szent Pál „emberek folytonos érkezéséről” számol be. Szeretne „mindenkinek mindenévé” válni.

Ha sikerül így, személyválogatás nélkül odaajándékoznunk magunkat az embereknek, s ezzel lelki otthont kínálnunk számukra, akkor könnyen elvezetjük majd őket arra is, hogy Istenben megtalálják lelki otthonukat. Ha azonban hiányzik valami, akkor az annak jele, hogy egy láncszem nincs a helyén. Így tehát azon kell fáradoznunk, hogy az emberek egymás számára kölcsönösen lelki otthonná váljanak.


Josef Kentenich

Kategória: Idézet, Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?