Amint az Atya szeretett engem… 365 gondolat a papság évére

A misszió sodrásában

 

Vizsgáljuk meg, vajon a Szentírásnak ez a sora, amely saját korában érvényes volt Pálra, ránk is vonatkozik-e: „Megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért“ (ApCsel 9,16)? A misszió sodrásában részt venni egészen biztosan azt jelenti számunkra is, hogy részesei leszünk Krisztus szenvedésének.

A misszió sodrásában részt venni azt is jelenti, hogy a munka bőséges áramlatának is részesei vagyunk. A Szentírásban olvashatjuk, hogy ez a misszió mennyire lefoglalta az apostolokat. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Dolgoznunk kell!

Már az apostoli és missziós szolgálat különböző kifejezései, megfogalmazásai is határozottan ezt mutatják: Krisztus lovagjai, Krisztus katonái (2Tim 2,3), az Úr szőlőjében dolgozó munkások (Mt 20,1-16), emberhalászok (Mt 4,19; Mk 1,17)… Ha küldetésünk van, komoly munkát kell végeznünk, a lelkeket célzó munkát, akkor is, ha rámegy erre az életünk. Nem kereshetjük önmagunk javát.

Josef Kentenich

Ahogy Isten választott népe 40 évig a pusztában vándorolva élt, úgy élünk mi a mai világ pusztaságában, ebben az erkölcsi értékek nélküli pusztaságban. Úgy tűnik, Isten mindegyikünktől azt kérdezi, amit annak idején Árontól és Mózestől: „Lehet-e vizet fakasztani ebből a sziklából?” Mi vagyunk a szikla, az a kőszív, amelyet Isten át akar alakítani hússzívvé. Mindegyikünkhöz így szól Isten: El tudod képzelni, hogy ebből a sziklából víz, vagyis Jézus fakadhat? És nekünk azt kell válaszolnunk: Biztos vagyok benne, hogy a sziklából víz fog fakadni. A hit kéri ezt tőlünk. Az a hit, amely Máriában volt, a teremtmény teljes csöndje, amely nem keres magyarázatot. A hit „abszolút csönd”. Hiszed? Én hiszem. De Isten tőlünk mint közösségtől is azt kérdezi: Az emberiség mai pusztaságából, ebből a sziklából, az emberiségnek ebből a kőszívéből tud víz, élet forrásozni? Jézus ma is képes oltani az emberiség szomját? Igen, mi együtt, Máriát élve misztikus módon „megszülhetjük” Krisztust a mai emberiségben. Ő az élő Víz, akit nekünk kell adnunk az emberiségnek.


Silvano Cola, Papi kongresszus, 1971

Az egység szerelmesei

 

Szükséges, hogy isteni segítséggel, az egység szolgálatában éljünk, az egység szerelmesei, szolgái, apostolai, prófétái és vértanúi legyünk. Íme azok az élet-, illetve munkaterületek, ahol Isten cselekésre indít bennünket:

a) Semmi olyat ne tegyünk vagy mondjunk, ami az egyenetlenséget szolgálja, ami intrikákhoz vezethet, bizalmatlanságot vagy fagyott légkört válthat ki.

b) Figyeljünk arra, hogy ne vezessen minket a csalárdság atyja és követei, akik gyakran erényes emberek, jó barátok, de akiket mégis eszközül használ fel a Gonosz.

c) Leljük örömünket a vetélkedések megszüntetésében, az egység előmozdításában, amikor sikerül a teremtmények jó oldalát fölfedeztetni, a párbeszédet szolgálni.

Az egység iránti szomjúságnak magában kell foglalnia minden idők és helyek összes teremtményét: valamennyi fajt, pártot és vallást.

 

Dom Hélder Câmara

Leegyszerűsödő problémák

 

Súlyosan beteg a lelkem. Tegnap, amint visszatértem Rómából, csak néhány nehéz ügyről hallottam: a szeminárium, a Vértanúk Kongregációja problémáiról stb., és megfájdult a fejem. Akkor eszembe jutott, hogy valójában nem én vagyok ennek az egyházmegyének a püspöke, az igazi püspök: Jézus! Mivel Ő adta a problémákat, Ő is fogja megoldani azokat.
Persze nekem is meg kell tennem a magam részét. Az Ő igazságának, jóságának és szeretetének eszköze kell, hogy legyek. Este határozottan megújítottam a szentségre törekvésem szándékát. Nem lazíthatok az imaéletben. Tényleg meg kell halnom mindennap. Mindennap meg kell halnom Krisztussal.
Ha ezt az elhatározásom gyakorlom, a problémák leegyszerűsödnek. Törekedjünk az életszentségre! A pápa is ezt hangsúlyozta nekünk, püspököknek májusban.


Kim Sou Hwan bíboros naplójából

Szentté lenni, hogy másokat is megszenteljünk

 

Vianney János szentté lett, hogy alkalmasabb legyen mások megszentelésére. Biztos, hogy a megtérés a döntésében szabad szívnek és Isten kegyelmének a titka marad. Szolgálatával a pap nem tehet mást, mint megvilágosítja a rábízottakat, elvezeti őket a gyóntatószékhez és kiszolgáltatja nekik a szentségeket. A szentségek valóban Krisztus cselekedetei, melyeknek hatékonysága nem csökken a szolgálatot végző tökéletlenségétől vagy méltatlanságától: az eredmény a szentséget fogadó hozzáállásától függ. Ezt nagymértékben előmozdítja a pap személyes életszentsége, megbízható tanúságtétele, amint az érdemek titokzatos cseréje is a szentek közösségében.

Szent Pál azt mondta: „Testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24.) Vianney János a megtérés kegyelmét akarta valamiképp elnyerni Istentől, nemcsak imádságával, hanem egész életének áldozatával is.


II. János Pál papokhoz írt levele az Arsi Plébánosról, 1986

 

Te választottad őket, nem én

 

Te küldtél engem az emberek közé. Vállaimra helyezted hatalmad súlyos terhét és kegyelmed erejét, és azt mondtad, menjek. Kemény és szinte durva a szavad, amely Tőled messze küld, teremtményeid, az emberek közé, akiket meg akarsz menteni.

Mindig is kapcsolatban voltam velük, igen, már azelőtt is, hogy szavad erre a küldetésre fölszentelt volna.

Szerettem szeretni és szeretve lenni, jóbarátnak lenni és jóbarátokra lelni. Szép az emberekkel így együtt lenni, és könnyű is. Hiszen az ember azok közé megy, akiket magának választ, és addig marad ott, amíg jól érzi magát közöttük. De most nem így van: Te választottad ki az embereket, akikhez küldetésem szól, nem pedig én. Nem is barátjukká kell válnom, hanem szolgájukká. Ha pedig taszítanak engem, az most már nem annak a jele, hogy hagyjam ott őket, mint egykor, hanem parancsodé, hogy velük maradjak.


Karl Rahner

Kategória: Idézet, Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.