Amint az Atya szeretett engem… 365 gondolat a papság évére

Az Egyház, az időben létező Szentháromság

 

Isten nem azért teremtett bennünket, hogy megmaradjunk a természet korlátai között, és nem is egyedüllétre szánt. Azért alkotott, hogy együtt vezessen be minket háromságos Életének ölére. Jézus Krisztus azért ajánlotta fel áldozatul önmagát, hogy eggyé tegyen minket az Isteni Személyek egységében.

Így kell megvalósulnia minden létező „Krisztusban mint Főben történő újraegyesítésének”, „újjászületésének” és „beteljesedésének”. Mindaz, ami ettől el akar vonni, félrevezetés.

Létezik egy „hely”, ahol már itt a földön elkezdődik mindenek egyesítése a Háromságban. „Isten Családja” ez, a Szentháromság misztikus kiterjedése az időben, amely nemcsak fölkészít minket erre az egyesítő útra és megadja nekünk a teljes bizonyosságot, hanem annak már most részesévé is tesz. Csak egy teljesen „nyitott” közösség tudja betölteni legbensőbb vágyainkat, és itt teljesedhetünk ki minden téren.

„De unitate Patris et Filii et Spiritus sancti plebs adunata”, vagyis „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből eggyé vált nép” (Szent Ciprián): ez az Egyház. „Teljesen betölti a Szentháromság” (Órigenész).


Henri de Lubac : Elmélkedések az Egyházról

 

Bátran beszélni, bátran hallgatni

 

Az elöljárónak a beszédhez alázatos tekintéllyel kell rendelkeznie, a rábízottnak pedig szabad alázattal. Az emberekben viszont a dolgok rendje gyakran összekavarodik.

Megesik ugyanis, hogy valaki a felsőbbrendűség gőgjével beszél, miközben azt hiszi, hogy a szabadság tekintélyével szól,– másvalaki pedig ostoba félelemből hallgat abban a hitben, hogy alázatos.

Az előbbi ugyanis, amikor úgy tekint az alárendeltekre, hogy nem veszi tekintetbe azt, Akitől mindnyájan függnek, gőgös felsőbbrendűségre emeli magát, és úgy kérkedik gőgjével, mintha az tekintély lenne.

Az utóbbi pedig, amikor fél attól, hogy elveszíti az elöljáró jóindulatát – attól tartva, hogy valami időleges kárt szenved –, elrejti gondolatát. Kettejük viszonyában hallgatólagosan alázatosságnak nevezi az őt leigázó félelmet. Ám miközben szívében hallgat, elítéli azt, akinek nem hajlandó semmit mondani. Így eshet meg, hogy éppen abban, amiben alázatosnak tartja magát, bizonyul a legsúlyosabb mértékben gőgösnek.

Ezért mindig meg kell különböztetni a gőgöt a szabadságtól, a félénkséget az alázattól, hogy ne keverjük össze az alázatot a félénkséggel vagy a szabadságot a gőggel.


Nagy Szent Gergely: Homília Ezekiel próféta könyvéről

 

Bölcsesség, nem ékesszólás

 

Nagy különbség van azok között, akik a kegyelem által szólalnak meg és akik pusztán emberi bölcsességükből teszik azt.

Gyakran tapasztalhatjuk, hogy nagy szónokoknak, tanult és nemcsak a beszéd, hanem a megértés területén is kiemelkedően művelt embereknek a templomokban megtartott sok sikeres beszéd ellenére sem sikerül szónoklataikkal a hallgatóságból bárkiben is felindítani a bűnbánatot. Szavaikkal sokszor még a hitben vagy az istenfélelemben való növekedést sem tudják segíteni. Miután az emberek megcsodálják beszédeiket, eltávolodnak, hiszen az csupán kikapcsolódást jelentett fülük számára.

Gyakran látunk ugyanakkor embereket, akik szerényebb képességeikkel, egyszerű és kevésbé magasztos szavakkal, nem aggodalmaskodva azon, hogy mennyire kifinomult a beszédük, sokakat térítettek meg a hitre. Alázatra tanították a gőgösöket, és sok bűnös lélekben ébresztették fel a megtérés iránti vágyat. Ez minden bizonnyal annak a jele, hogy a számukra adatott kegyelem által szólaltak meg.


Órigenész: kommentár a Római levélhez 9,2

 

Isten életében minden ott van

 

Az Elhagyott Jézussal való találkozás ma az Istennel való világi találkozás szentségét jelenti. Ennek jele az elhagyottság, a cselekvésre való képtelenség, a nyomorúság bennünk és körülöttünk. E jelekben Isten szeretete fejeződik ki, amely magába fogad és átalakít mindent, ami ezekből fakad.

A hatása pedig az emberek új képessége a találkozásra, új közösség köztük, új figyelem a világ felé az Istennel való új közösségből kiindulva. (…)

Mivel Jézus magára vette mindazt, ami emberi, minden terhet, a világ minden bűnét, ezért semmi sincs a történelemben, ami Isten életén kívül maradt volna. Isten élete mindent magába foglal. Minden az Atya és a Fiú közti dialógus, az Atya és Fiú közti feltétel nélküli szeretet része.


Klaus Hemmerle: A egység útjai

 

Letenni a fegyvert


Fontos, hogy sikerüljön letenni a fegyvert.
Én hosszú évekig harcoltam ezt a háborút.
Szörnyű volt. De most letettem a fegyvert.
Nem félek többé semmitől,
mert „a szeretet elűzi a félelmet”.
Letettem, de nemcsak a fegyvert, hanem a győzni akarást is,
s hogy mások élete árán igazoljam önmagam.
Nem őrködök többé éberen,
irigyen ragaszkodva minden gazdagságomhoz.
Elfogadom, amit kapok, s megosztom másokkal. Nem tartom nagyra
elképzeléseimet és terveimet.
Ha jobb javaslatokkal találkozom,
örömmel fogadom.
Mindaz, ami jó, igaz, valós, akárhol legyen is,
az mindig a legjobb számomra.
Ezért nem félek többé.
Ha nincs már semmid,
félned sincs mitől többé.
„Ki ragadhat el Krisztus szeretetétől?” (Róm 8,35)
Ha azonban fegyvertelenné, mezítelenné válunk,
ha megnyílunk az Isten-ember felé,
aki mindent újjáteremt,
akkor Ő fogja eltörölni a megsebzett múltat,
s új idők kapuit nyitja meg, ahol minden lehetségessé válik.

Athenagorász pátriárka

 

Végtelen távlatok


Új eget és új földet láttam.
Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak,
és tenger sincs többé.
Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem
alászállt az égből, az Istentől.
Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.
Akkor hallottam, hogy a trón felől
megszólal egy hangos szózat:
„Íme, Isten hajléka az emberek között!
Velük fog lakni
és ők az ő népe lesznek,
és maga az Isten lesz velük.
Letöröl szemükről minden könnyet.
Nem lesz többé halál,
sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság,
mert az elsők elmúltak.”
Akkor a trónon ülő megszólalt:
„Íme, újjáteremtek mindent!”

Jel 21,1-5

Kategória: Idézet, Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.