A kereszténység védelmében

Napjainkban a kommunizmus és a globalizmus káros, vallásromboló tevékenységének hatására a társadalmon belül felütötte a fejét a keresztényellenesség. Szomorúan nyugtáznunk kell, hogy az ilyen ellenző emberek egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mit is köszönhetünk Jézus Krisztusnak és az Ő tanításai nyomán szárba szökkent kereszténységnek!

Az emberek jelentős része csak a rosszat látja folyamatosan a kereszténység történelmében, de azt figyelmen kívül hagyja, hogy napjaink társadalma a vadállati szinten lévő ősemberek színvonalán lenne még ma is, ha nem jön Jézus, aki olyan irányt mutatott, amely gyökerestül változtatta meg a szemet-szemért, fogat-fogért elvet a Szeretet Parancsára.

Meg lehet nézni azokat a kezdetleges negatív közösségeket, ahol az állatias viselkedés uralkodik és nem érvényesülnek Krisztus tanításai, vagy legalábbis azok a nemes eszmék, amelyekről Ő példát mutatott nekünk. Ott teljesen természetes a lopás, a hazugság, a gyilkosság, és akár a kannibalizmus is. A lealacsonyító ösztönök szerint élnek ezek az emberek és nincs sokszor számukra semmi olyan tanítás, amely a szépre, a jóra és a nemesre ösztönözné őket és a viselkedésüket.

Európának viszont van egy ilyen nemes eszméje. Ez pedig nem más, mint a kereszténység, amely kiemelte az álllatias embert az ösztönvilágából és olyan szent és példaértékű utat mutatott mindenki számára, amely a fejlődéshez, a boldoguláshoz, a békéhez és a szeretet megismeréséhez vezette el népek sokaságát.

Persze itt rögtön felhördül a sok ellenző, hogy volt sok visszaélés is a kereszténység nevében. Igen sajnos voltak tévedések. Főleg akkor, amikor a politika és az írástudók beleszóltak a kereszténység alakulásába, irányításába. Amikor nem beavatott emberek irányítanak egy egyházat, vagy egy vallást, akik közvetlen kapcsolatban vannak az Isten hatalmával, akkor sajnos előfordulnak túlkapások. Ez minden egyes egyháznál megfigyelhető, nem csak a kereszténységnél…

Napjainkban a média globalista propagandája is leginkább a lejáratást célozza meg a kereszténységgel kapcsolatban. Csak a rosszat híresztelik, viszont semmi jót nem mondanak el. Ezzel is sok tudatlan embert hangolva káros irányokba. Így majd nem a lelkiismeretük szavát fogják követni, hanem a pénz hatalmát, ami azok kezében van, akik a médiát is birtokolják és irányítják. Erről szól ez az egész lejáratás.

A tudomány és az oktatás terén szintén tévtanokban tartják az embereket. A materialista és istentelen felfogás az elfogadott ezen a téren. Holott megfigyeléseken alapuló tudományos bizonyítékaink vannak már rá, hogy Isten létezik, …van! A halálközeli élményt átélt emberek tízezrei számolnak be Isten létezéséről, mikor visszatérnek. Még az ateisták is megtérnek. Azt állítják nekünk a tudatlan tudósok, hogy ez az oxigénhiányos agy miatt következik be. Viszont ez tévedés, mivel a haldokló testen kívüli állapotában nem beszűkül a tudata, hanem kitágul, mivel azt is érzékeli pontosan, bizonyítottan, hogy otthon a családtagjai mit csinálnak, miről beszélgetnek a másik szobákban, vagy milyen tárgy van beesve a szekrény mögé. Ezen beszámolók hitelességét alátámasztja az is, hogy tízezerszám ugyan azt, vagy nagyon megegyező folyamatot mesélnek el az ilyen eseteket átélt emberek:

– testen kívülről látják magukat

– valós eseményeket, embereket és azok cselekedeteit hitelesen érzékelik, holott egy ájult, vagy halott személynek nem lenne szabad tudnia, hogy mi történik körülötte. Ezek az emberek nem csak azt érzékelik, hogy mi történik másik szobákban, hanem azt is, hogy több kilométerre lévő helyeken éppen mi zajlik

– hatalmas fényt látnak
– lepereg életük filmje
– látják életük erényeit, hibáit
– hatalmas szeretet éreznek
– elhunyt családtagjaik megjelennek, akik mondják nekik, hogy túl korán érkeztek
– Istenről megbizonyosodva térnek vissza, pedig mind inkább maradnának, mert azt érzik igazi otthonuknak

De a tudatlan tudományunk még ma is a materializmust hirdeti és ostobaságra tanítják gyermekeinket az iskolákban. Ugyan arról van itt szó szintén, mint a média vallást lejárató szerepénél láthattunk. Egy istentelen, állatias, ösztönlény embert könnyebb a jutalomfalatokkal irányítani, mint azt, aki tisztában van vele, hogy a test halálával a tudatunk tovább létezik, ahol már fontosabb az erkölcsös élet, mint az, hogy mennyi pénzt harácsoltunk össze magunknak. Ezért mondta Jézus Krisztus:

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön!”

(Mt 6:19)

Ettől függetlenül a kezdetekre kell figyelmünket fordítani. Azokra a tanításokra, amelyeket Krisztus számunkra közre adott, és amelyek nélkül ma egész Európa és az emberiség jelentő része az állati ösztönöknek élne.

Sajnos, ahogy tömegesen kezdik az emberek megtagadni a Jézusi értékeket, úgy sötétedik be a történelmünk, az országunk és a kontinensük emberének a lelki világa. Egyre inkább kezdi felütni a fejét a haszonlesés, a pénzimádat, a különböző beteges irányzatok terjesztése, reklámozása és szerephez jutása… Az erkölcstelen, kicsapongó élet miatt tönkre mentek a családok. A fiatalok apa, vagy anya nélkül nőnek fel… feltéve, hogy a kezdeteknél nem végeznek el rajtuk egy abortuszt. Így szépen elkezd fogyni Európa lakossága is. Egyre jobban az ösztönvilág és a tudatlan élet érvényesül, melyek nincsenek tisztában tetteik következményeivel. Szodoma és Gomorra elpusztult. Vajon a mi társadalmunk ilyen hozzáállással nem fogja így végezni?

Ebből is látható, hogy ahogy csökken a kereszténység fénye, úgy sötétedik el az egész kontinens. Viszont ennek hatására sem ébrednek fel az emberek, mert csak a negatív kampányt látják ezen témakörrel kapcsolatban.

Aki viszont kíváncsi az igazi kereszténységre, az azt nézze meg, hogy Jézus és a szentek mit tanítottak és hogyan éltek. Akkor talán lesz fogalma arról, hogy mit érdemes követni és nem csak a lejárató kampány butítását élteti magában.

A sok rossz mellett, amit a kereszténységről terjesztenek, nézze meg mindenki a még több jót, amit a szentek és Jézus követői véghezvittek a világban.

A rengeteg iskolát, árvaházat, kórházat, segélyszervezetet és nemes cselekedet is érdemes észrevenni az embereknek, amelyek a kereszténység nyomában fakadtak. Nélkülük az emberiség biztosra mondhatjuk, hogy nem itt állna, hanem sokkal lejjebb. Ezt tartsa mindenki szem előtt!

Nem azt kell folyton hangoztatni, hogy mi az egyház és a vallás hibája. Azt kell szem előtt tartanod, hogy te mivel tudod jobbá tenni a dolgokat, a világot, az emberiség történelmét!

Könnyű ítélkezni, de mi az, amit te tettél, hogy jobb hellyé váljon a világ?

A kereszténység nagyon sok mindent tett meg ezért, még akkor is, ha voltak tévedések az írástudók és politikusok miatt. Aki ítélkezik az ne csak a tévedéseket lássa, hanem vegye figyelembe az erényeket is! Úgy lesz igazságos az ítélet…

Mi az amit tettél, hogy jobb hellyé váljon a világ?

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/3790-a-keresztenyseg-vedelmeben

a

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Hiba történt: a hírcsatorna nem elérhető. Később próbálkozzunk újra.
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Lelkek, akikért sokan nem imádkoznak 2018. 12. 02, Vasárnap Az Úr egy pusztába vezetett, ahol sok mocsarat láttam. Felfigyeltem arra, hogy a mocsárban emberek vannak. A sár tetőtől-talpig ellepte őket és jól érezték magukat benne. Ekkor Jézus felé fordultam és megkérdeztem Őt arról, hogy hogyan lehet rajtuk segíteni. Ő azt felelte: „Én csak azokon segíthetek, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű 2018. 11. 02, Péntek A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. Itt […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]