A disszidensek nagy átverése

Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2017. augusztus 4-ei “The Vortex” műsorának magyar fordítása.

Ha megvizsgáljuk a katolikus egyház jelenlegi állapotát Amerikában, nem kettő, hanem három olyan különálló csoportot találunk, akik katolikusnak vallják magukat.

Először is, vannak a Disszidensek, akik a politikai és “teológiai” baloldalon helyezkednek el.

Vannak aztán a Tradicionalisták, akik a spektrum másik végét, a helyes végét foglalják el, akik kétségtelenül pontosak teológiailag, és nagyrészt konzervatívok politikailag.

És vannak azok, akiket jóindulattal Érzelmieknek nevezhetünk – egy olyan tömeg, akik bizonyos mértékig hithűek, de akiket egyfajta protestáns stílusú istenkapcsolatra butítottak le, miközben a Disszidenseket nagyrészt észre sem veszik.

Valóban, néhány olyan dolgot, amit a Disszidensek hirdettek és erőltettek évtizedeken át, az Érzelmiek teljesen magukévá tettek és kérdés nélkül elfogadtak, különösen a liturgia terén: a új zenét, a kézbe áldozást, a lányministránsokat, a csak két szín alatti áldozást, a hívek felé misézést – hogy csak néhányat említsünk.

Az Érzelmi tömeg – amit a nevük is kifejez – aszerint határozza meg magát, hogy hogyan érzi magát a hittel kapcsolatban. A viszonyulásuk az Egyházhoz azokra a dolgokra épül, amiket kedvelnek. Így például erre vagy arra a szentmisére járnak, mert kedvelik a papot, a zenekart, vagy a közösség hangulatát. Az olyan kérdések, mint a szentmise hódolatteljessége, vagy a homília teológiai megfelelősége, nem nagyon foglalkoztatják őket, még kevésbé jelentenek számukra meghatározó szempontokat. A hagyományok (kis “h”-val) a legkevésbé sem bírnak olyan jelentőséggel az Érzelmiek számára, mint amilyennel bírniuk kellene – ha bírnak számukra bármilyennel egyáltalán. Amit azonban nem értenek, az az, hogy a (kis “h”-s) hagyományok elhagyása az, amivel a gyerekeik a (nagy “H”-s) Hagyományok elhagyásáig jutottak, és amivel végül az egész Hitet elhagyják.

A Disszidensek egyik legokosabb taktikája az volt, hogy “újdonságokat” emeltek be a katolikus identitásba: innovációkat, amiket “feljavításokként” fogadtattak el, de amik végülis lényegi változtatások voltak. Amint azt a hazugságot elfogadták, hogy a hagyományos katolikus hit és gyakorlat nem fontos és az embereknek nem “eladható”, az ajtó szélesre tárult minden és bármilyen innováció, minden kitalálható újdonság előtt, amit előbb vagy utóbb valaki tényleg ki is talált. Nagyrészt ez az, amit manapság Új Evangelizáció néven is művelnek.

Számos templomba óriáskivetítőket szereltek, a kórusokat a templomi karzatról a “színpadi” középpontba helyezték, a misék végén pedig tapsorkán tör ki, amivel az összegyűltek az elismerésüket fejezik ki az éneklésért. A legkülönbözőbb zenéket fogadták el, majdnem minden zenei műfajból – a szakrális katolikus zenét kivéve. A hangsúly arról, hogy a templom “ajtó a Mennyországra”, áthelyeződött arra, hogy az egy találkozóhely, ahol a “közösségben” kell osztozni, és azt kell megtapasztalni. Röviden szólva: Isten Népéből a hangsúly Istenről a népre helyeződött át.

Így hát mostanra a tévesen “világi áldoztatóknak” hívott személyek egész serege özönlik a szentélyekbe Amerika szinte összes templomában, minden vasárnap. Azoknak a dolgoknak a listája, amiket a Disszidensek találtak ki, majd az Érzelmiek befogadtak, több kötetnyit kitenne. A “hasznos idióták” kifejezést használhatnánk erre, amennyiben a megfelelő katekézis és formálás hiányában a legtöbb szentmisére járó – ami a teljes katolikus népességnek durván 20%-a – egyszerűen nincs tisztában azzal, amit tudnia kellene, és könnyen manipulálható emiatt. A Disszidensek tudják, hogyan játszanak velük, és mesterien művelték is ezt.

A Disszidensek célja nem az volt, hogy az Érzelmieket arról győzzék meg, hogy a Disszidensekhez csatlakozzanak, hanem arról, hogy teljesen parkolópályára állítsák és figyelmen kívül hagyják a Tradicionalistákat, mind a hit, mind a gyakorlat terén. Röviden szólva, ma azoknak a katolikusoknak a döntő többségét, akik még járnak szentmisére, a Disszidensek teljességgel rászedték egy ötven éve tartó propagandahadjáratban, hogy azt higgyék: a Hitet aszerint kell vizsgálniuk, hogy az milyen érzéseket kelt bennük.

Itt az ideje, hogy visszavágjunk a Disszidenseknek. Évtizedeken át játszották a ravaszság és megtévesztés mesteri játékát. A munka jelentős része az Egyházban, legalábbis a következő 50 évben, a visszaszorításukról, és mindannak a zűrzavarnak a helyrehozásáról fog szólni, amit ezek az egyháziak a hívekre zúdítottak. Ma még nagyrészt erősen tartják magukat, Rómától az egyes egyházmegyékig. De gyorsan öregszenek. Nemsokára nem lesznek már köztünk. És amit maguk után hagynak, az nem fiatal hippi katolikusok egy csoportja lesz, mint amilyenek egykor ők maguk voltak, hanem egy olyan Egyház, ami már szinte teljesen kiürült. Nem az Egyházat változtatták meg, hanem a templomi padsorokat ürítették ki.

Nem marad majd sokminden ahhoz, hogy az építkezést újrakezdjük, de ami marad, az elég lesz. Azok a következő évek, ami még nekik hátravan, a gazságaikkal szembeni ellenállásról fog szólni, és azoknak az alapoknak a lerakásáról, amikből az Egyház 2000 éves szentséges történelmének legnagyobb feltámadása történik meg majd.

A meccs elkezdődött, kedves balos Disszidensek. Reménykedünk és imádkozunk azért, hogy megtérjetek a hiteles katolikus hithez. De amíg ez megtörténik, a gazságaitokat nem fogjuk eltűrni.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/08/05/a_disszidensek_nagy_atverese

Kategória: Figyelmeztetés, Hamis béke | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.