A CSALÁDOK TUDATOS TÖNKRETÉTELE II.


II. A családokat tönkretevő anyagi világbeli tevékenységek, történések:

Most pedig jöjjön a második rész. Eddig végig vettük, hogy gondolati síkon hogyan van megmérgezve a családok léte. Mindezek mellett pedig fizikai szinten is vannak károsan befolyásoló tényezők.

Melyek ezek?

  1. A családok tudatos anyagi ellehetetlenítése
  2. Oktatás idejének kitolása a családalapítás megnehezítésének érdekében – Iskolák liberális gyermeknevelése
  3. Fogamzásgátlók elterjesztése
  4. Abortusz engedélyezése – Egészségügy szándékos megbénítása

1. A családok tudatos anyagi ellehetetlenítése:

Ez szokott a legnyomósabb érv lenni, hogy azért nem vállalnak több gyereket az emberek, mert anyagi szinten van ellehetetlenítve a nagycsaládos élet. Kevés a pénz, alacsonyak a fizetések, magasak az árak. Nagyon sokan félnek, hogy nem tudnák eltartani a családjukat több családtag esetén. Ez teljesen érthető is és ez mögött szintén egy országromboló érdekcsoport áll, akik tudatosan irányítják erre az útra az eseményeket.

Viszont azt is érdemes figyelembe venni, hogy régen úgy is feltudtak 8-10 gyereket nevelni, hogy csak kettőre volt cipő és nem volt mindegyik szobájában tv. Manapság a szülők abba a hibába esnek, hogy mindent meg akarnak adni a gyereküknek, amit ők nem kaphattak meg gyerekkorukban. Nincs ezzel baj, de figyelni kell arra is, hogy a csemete semmi teljesítménye ne legyen jutalmazva újabbnál-újabb kacatokkal. Tudatos legyen a nevelés, és ha felmutat eredményeket, akkor járjon a jutalom. Ne váljon elkényeztetetté, mert tudja, hogy úgy sem kell segítenie otthon, meg tanulnia az iskolában, mert a szülők úgy is mindent alá raknak akkor is. Valamint nem is kell neki mindent megadni, hogy megtanulja a lemondást, meg hogy ha majd felnő, akkor maga teremthesse meg magának az áhított célokat.

Mint már említettük a nőket a fizetések befolyásolásával szakították ki a családból, az anyai szerepből. Régen egy ember fizetéséből elélt egy család. Napjainkban pedig már két ember keresete is kevés a számlák kiegyenlítéséhez.

Ezen nagyon sokat tudna segíteni az, ha az emberek igyekeznének önellátó életre berendezkedni. Még, ha nem is mindent, de a lehető legtöbb dolgot megtermelni, előállítani maguknak, hogy minél több szolgáltató zsarnokságát kiiktassák az életükből. Régen is így tudtak a nagycsaládok létezni! Nem a panelházban…

tehát igyekezni elérni azt, hogy:

– saját magunknak megtermeljük az élelmiszer javát egy kertes házban, vagy megművelhető telken. Nyulak, tyúkok tartásával. Keltetőgép vásárlásával. Gyümölcsfák ültetésével és gyümölcsös létrehozásával. Aki így tesz, az olyan, mintha saját pénzt nyomtatna. Főleg a mai árakat figyelembe véve.

– zöldségek, gyümölcsök tartósítása házilag, hogy ne a bolti mérgekkel kezelteket kelljen fogyasztania a családnak.

– a fűtésben a gázszolgáltató elhagyásával. Hőtartó kemence, tömegkályha építésével, hirdetési újságokból papírbrikett készítésével. Volt, aki kisebb házak évi fűtését fedezte vele. Sörkollektor alkalmazásával. Gyorsan növő császárfa ültetésével.

– vízszolgáltatótól való megszabadulással. Egy víztisztító berendezés beszerzésével. Bevizsgált kútvíz használatával.

– barkácsolás elsajátításával. Nagyon sok drága dolgot akár mi magunk is képesek vagyunk előállítani. Ágykeretet, polcot, asztalt, ólat, kerítést, stb. Csak pár szerszám, faanyag és egy kis szaktudás, amit már az interneten is megtalálhatunk. Idővel megtérülnek ezek a dolgok.

– satöbbi… gondolkozzon mindenki azon, hogy az életkörülményeiből, lehetőségeiből miket tud kihozni.

A szolgáltatóktól való függés kényelmes, de visszaélnek vele a vezetőik és napjainkban már megnyomorítják az emberek életét a hatalmas összegekkel. Ezért kell önellátásba vonulni minél nagyobb mértékben. Régen a kulák családokat is azért üldözték, mert eltartották magukat a saját földjeiken. A beszolgáltatásokkal, vágási tilalommal, zaklatással, értékes földjeik elvételével kergették be őket a falvakba, városokba, ahol már rákényszerültek pénzhasználatra és a csekkek fizetésére.

Ha önfenntartó módon élnének az emberek, akkor talán bátrabban mernének vállalni több gyermeket és ez idővel elejét venné a népességfogyásnak a nemzetünkben. Aki erre indíttatást érez, az próbáljon erre törekedni.

Sírnak az ország megvezetői a tv-kben, hogy csökken a magyar lélekszám, de közben mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon.

Sokan elmenekültek itthonról külföldre a gazdasági erőszak miatt és nem a kalandvágy hajtotta őket. Rendelkezz be önellátásra és akkor talán a kevéske fizetésből is jobban tudsz boldogulni. Próba, szerencse.

2. Oktatás idejének kitolása a családalapítás megnehezítésének érdekében – Iskolák liberális gyermeknevelése:

Mint már említettem az oktatás tudatos züllesztésével olyan irányzatokra és rossz mintákra nevelik a gyerekeket, amelyek később nem sok jót tartogatnak a számukra. Persze vannak kivételek.

Napjainkra olyan szinten kitolták a fiatalok taníttatását, hogy sokan közülük 25-30 évesen végeznek a tanulmányaikkal és akkor kerülnek ki az életbe és próbálnak létbiztonságot kialakítani, amikor megfelelő esetben már régen családos emberek kellenének, hogy legyenek. Mindemellett az iskolákban nem tanítják a családalapítással, családfenntartással, gondozással kapcsolatos dolgokat. Mindenféle haszontalan vackot bemagoltatnak velük, de az életre nem készítik fel őket és nem a természetes irányba, mondjuk a családvállalás felé terelgetik őket.

Nem az a baj, hogy iskolába járnak az emberek, hanem az, hogy a tananyag jelentős része az életben egyáltalán nem használható, másrészt pedig eltúlzott mennyiségű és lexikális tudás, amit 3 hét múlva úgy is elfelejt. Egész napra lettek besorozva a tanodákba és a túlterhelt fiatalok, inkább kiégnek az oktatás túlzott követelményeitől, mintsem hogy a tudás vonzóvá váljon számukra. Tehát ez az egész tanrendszer jelentős átalakításokra szorulna. Folyton történik benne változtatás, de általában mindig rosszabb lesz, mint volt. S hidd el nekem, hogy ez nem véletlenül, hanem akarattal történik így.

Például a családdal kapcsolatban azt kellene tanulniuk, hogy hogyan legyenek jó szülők, hogyan neveljék, tanítsák gyermeküket, hogyan gondoskodjanak róla. A sorsukban bekövetkező problémákat hogyan kezeljék lelkileg és fizikailag is. Hogyan táplálkozzanak, hogy egészségesek legyenek. És ami talán a legfontosabb, hogy hogyan éljenek Istenbe vetett hittel az élet nehézségeiben. Mert ez az alapja mindennek. E nélkül beteg embereket és végül egy torz társadalmat kapunk, mint, ahogy azt napjainkban is láthatod.

A liberális oktatás pedig teljesen tönkre tett mindent. A gyerekek egyre fegyelmezetlenebbekké válnak és a végén a tanárt hurcolják meg, amiért egy vadállat gyereket kénytelen volt megnevelni. Valamint sok veszélyt is tartogat, mivel a szófogadatlan gyerekek, akik nem hallgatnak a szép szóra, gyakran balesetveszélyes helyzetbe kerülnek és akár súlyosan is megsérülnek. A magatartásbajos fiatalokat berakják a jók közé, aminek az az eredménye, hogy az egész tanórát tönkre teszik a viselkedésükkel. A tanár pedig rájuk se szólhat erélyesebben, mert akkor jön be a szülő, hogy az ő tündéri gyermekét mennyire megbántották.

A liberális aknamunka elérte azt, hogy ne lehessen fegyelmezni, mert kötelességeik nem, csak jogaik vannak a drágáknak és egyből repül a tanár ellen a feljelentés. Valamint még azt, hogy a neveletlen tanulókat elkülönítve nem lehet tartani, hogy ne akadályozzák a rendes gyerekek oktatását. Feltűnően sok a bajos tanulók között a cigány származású. Nyugodtan meg lehet kérdezni akármelyik tanárt. Ez nem fajgyűlölet, ezek csupán a tények. A romákat meg még azért sem lehet elválasztani az osztályoktól, mert az már rasszizmus, nácizmus a liberális, züllesztő propaganda szerint. Így pedig tovább rombolják a csoportok közösségét az otthonról hozott kulturált családi mintával. Na és akkor itt megint tisztelet a kivételnek, mert néha arra is akad példa.

Amikor kikerül egy fegyelmezetlen ember a társadalomba, az nem biztos, hogy megtanult építő jelleggel munkálkodni. Amikor pedig kikerült a nemzetbe tömegesével ilyen rendetlen felnőtt ember, akkor pedig az már kész katasztrófa. Ismét a leépülését támogatja a magyarságnak az ilyen. Ha pedig családot alapít, akkor ezt a viselkedési formát fogják tőlük is eltanulni a gyerekek. Így megy a romboló láncreakció nemzedékről nemzedékre.

3. Fogamzásgátlók elterjesztése

Az irányított szexuális forradalmak bizonyos mértékben segítettek a begyöpösödött gondolkodásán az embereknek, de sokat is romboltak végül a hagyományos családi értékeken.

Nagy pénzekkel támogatták bizonyos gazdasági csoportok azokat a kutatásokat, hogy hogyan tudnák kifejleszteni a fogamzásgátló tablettákat. Nem is annyira a pénzszerzés lelkesítette őket, hanem az, hogy a népességszaporulatot ezzel is csökkenteni tudják.

A különböző fogamzásgátlók, védekezési módszerek megóvják ugyan az embereket a nem kívánt gyermekáldástól és nemi betegségektől, de nem feltétlenül lenne rájuk szükség, ha az emberek felelősségteljes párkapcsolatokban élnének, mint ahogy az régen volt divatban.

Ezek a védekezési módszerek azt is előhozták, hogy felelőtlenül bele ugranak a tömegek alkalmi légyottokba, amikről már előzőekben kifejtettem, hogy a társadalom és a családok létrejöttére milyen károsan hatnak hosszú távon. Ha pedig mégsem működne 100%-osan a gólyagátló, akkor meg egy olyan emberrel maradhat együtt valaki, aki nem biztos, hogy a legideálisabb társa lesz neki. Vagy már arra sem fog emlékezni a buli hevében, hogy ki is volt az apuka és maradhat egyedül a gyerekkel.

Mint, ahogy a viccben is volt:

Kérdezték az anyukát, hogy ki a gyerek apja?

Ő pedig nem tudta, mert akkora buli volt, hogy örült neki, hogy a gyerek nem ugat.

Szóval a fogamzásgátlók is károsan hatnak a családalapításra és a gyermekek születésére. Nem beszélve arról, hogy egyes szerek mennyire károsak a nők szervezete számára. Valamint a majdan születő gyerekekre sem biztos, hogy a legjobb hatással lesz. Még akkor sem, ha anyuka addigra abba hagyta a szedésüket.

Régen rákényszerültek az emberek, hogy megbízható embert keressenek párjuknak, hosszú távon gondolkozva. Mind a társadalmi szabályok miatt, mind pedig a fogamzásgátlók hiányában könnyen beköszönő gyermekáldás végett. Lehet nem tudták úgy kiélni magukat, mint napjainkban, de talán megfelelőbb elvárások és elgondolások alapján alakították ki a házastársi kapcsolatokat. Mert tudták, hogy hosszú távra érdemes tervezniük.

A fogamzásgátlók levették ezt a terhet a tömegek nyakáról, de el is értük azt, hogy a társadalmunk fogyásnak indult. Míg a harmadik világ emberei nem ismerik a természetes mintát romboló eszméket, és fogamzásgátlókat, így ők szaporodnak a legnagyobb mértékben a Földön. Azé a föld, aki tele szüli. Erre jó lenne, ha oda figyelnének a magyarok is. Mert az időleges hedonizmus idővel véget ér, és akkor nem biztos, hogy azok lesznek többségben, akik egy élhető társadalmat fognak működtetni hazánkban.

4. Abortusz engedélyezése – Egészségügy szándékos megbénítása:

Végezetül pedig a legnagyobb tragédiája a magyarságnak az abortusz bevezetése volt 56 után.

Az abortuszok révén gyakorlatilag több magyar embert öltek meg, mint az összes háborúnk során. A saját anyjuk-apjuk végzett velük.

Nem szeretnék ítélkezni. Viszont nem árt, ha az emberek tisztában vannak azzal, hogy amikor egy gyermek megfogan, akkor az már azt jelenti, hogy egy lélek meg szeretne születni. Ha pedig elvetetik a magzatot, az olyan, mint egy gyilkosság. Egy néma sikoly, mert a még meg nem született csecsemő szólni sem tud a szülőkhöz, hogy ne tegyék.

Azért tragikus még ez az egész, mert sokszor az elvetetett gyermekek nem mások, mint a szülők elhunyt hozzátartozói, régi barátai, családtagjai, szerettei, akik szeretnének újjá születni. Például szülők, nagyszülők, régi életek ismerősei. A kereszténységben a feltámadás tana rejti magában az újjászületés fogalmát. Nem a hullák fognak feléledni, hanem a lelkek támadnak fel új testben, egy új élet által, egy anya méhéből egy újjászületés során.

Egy abortusszal pedig pont ezt a folyamatot teszik tönkre a szülők. Nem beszélve arról, hogy milyen káros sorsszerű hatást hívnak be az életükbe, mivel a vétkeinket valahogy jóvá kell mindig tenni. Az abortusz utáni depresszió ezért alakul ki sok nőnél és ezért változik meg gyakran ezeknek a hölgyeknek a szexualitáshoz való hozzáállása.

Magyarországon 6-7 millió gyermeket vetettek el az elmúlt 50-60 évben. Pont ennyi hiányzik a népességből. Bűneink bére a szenvedésünk. A megölt magzatok halála, a nemzet halálát rejti magában hosszú távon, mert csökken a lakosság lélekszáma.

Tehát nem biztos, hogy jól van ez így! Még egyszer mondom, nem szeretnék ítélkezni, de mindenki gondolkozzon el ezeken a dolgokon, de nagyon. Hova fog ez hosszútávon vezetni? Biztos, hogy megéri?

Az egészségügy pedig romokban hever a tudatos pusztító érdekcsoport miatt. Haszontalan, értéktelen, másodlagos dolgokra tízszer, százszor annyit költünk, holott lehet apró töredékéből annak a pénznek az orvoslás, kórházak helyzete rendbe jöhetne hazánkban. A másik az, hogy olyan embereket ültetnek, a kórházak élére, akik havonta milliókat keresnek, közben pedig már arra nincs pénz, hogy rendes kötszert vásároljanak a betegek számára. A fiatal orvosok meg menekülhetnek külföldre, mert 20 évi tanulás után is alacsonyan tartják a béreiket. Ez is a népirtás egy módja. Még, ha nem is közvetlenül, hanem közvetett módon. Nézd csak meg a várólistákat. Mire kivizsgálják a beteget, addigra annyit romlik az állapota, hogy lehet a végén bele hal egy könnyen gyógyítható betegségbe. Így szépen fogy a nyugdíjas, a lakosság létszáma.

Mit lehet tehát tenni, hogy megállítsuk a nemzetünk fogyását és elmúlását?

Érdemes végiggondolni az itt elmondottakat. Megfontolni a tanácsokat és tovább vinni gondolatban, a saját életedre is levetítve, hogy hogyan lenne is jó élni és a magyar nemzetünk társadalmát működtetni, fenntartani.

Tehát tudatosnak lenni a bajról első sorban! Elkerülni a hibákat és a káros hatásokat! Istenes és erkölcsös életet élni, mert az mindennek az alapja! Törekedni a jóra, hogy a világ is jobbá váljon körülöttünk!

Mivel az Istentelen emberek gyakrabban élnek szeretetlenségben, megkeményedett szívvel, és ezt is vetítik maguk köré. Így létre jönnek a beteg családok és a szenvedő társadalom.

Minden magyar családnak érdemes lenne legalább 3 gyereket vállalnia. 2-t a szülők utánpótlására, és minimum 1-et a növekedő lélekszám érdekében. Akkor állna meg a fogyása nemzetünknek.

Régen háborúk után a nyolcas szorzóval állították helyre a magyarságon belül a megfelelő létszámot, de ilyet napjainkban nem is nagyon merek kiejteni a számon a nők és a férfiak számára.

Végezetül pedig a legfontosabb, hogy kérjük Isten segítségét és bölcsességét, hogy túl tudjunk lépni hibáinkon és tévelygéseinken.

Te is kérd hangosan a következőket:

Kérem, hogy az Isten akarata teljesedjen ki a magyarság népességcsökkenésére, a magyar családokra és azok minden jellegű bajaira, problémáira, gondjaira! Kérem az Istent, hogy szabadítsa meg a magyar családokat minden káros hatástól, romboló szellemiségtől, rossz irányzattól, ártó történéstől, hogy újra boldog és gazdag nemzetté tudjunk válni! Kérem, hogy az Isten akarata teljesedjen ki az abortuszokra az egész világon és az általuk kiváltott hatásokra is! Legyen minden, ahogy az Isten szeretné ezen dolgokkal kapcsolatban, a múltban, a jelenben és a jövőben is!

Ámen!

Terjeszd ezt az írást, hogy másokban is tudatosuljanak ezek a problémák. Így majd idővel elindítasz a társadalomban egy javító változást. Mind gondoloti, mind pedig fizikai szinten is!

Terjeszd ezt az írást!



Legyetek jók, ha tudtok, mert minden más hiábavalóság!

fénybenjáró

Kategória: Család, Figyelmeztetés, Idézet, Ima | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.