A GYŐZTES


A francia kutató-orvos nem volt igazán népszerű, mint általában senki, aki gyökeres és maradandó megoldáson töri a fejét. Dr. Ruh célja az volt, hogy a diftéria kórokozóját megismerje és előmozdítsa annak leküzdését.

A Párizs környéki erdőben, ahová száműzték, 20 gyönyörű ló és gondozóik társaságában dolgozott. Acélszekrényében őrizte azt a vödröt, amelyben tárolta az – egész Franciaország kiirtására alkalmas mennyiségű – diftéria „koncentrátumot”. A lovak orrát, torkát, szemét naponta beecsetelte ezzel a fertővel. A 20 paripából 19 hamarosan elpusztult, a huszadik is a földön feküdt lázasan, étvágytalanul, kiszáradva. Az orvos reménye tűnni kezdett, ám a lázmérő rövidülő higanyszála visszahozta azt. A beteg lovat egyik napról a másikra elhagyta a láz, felállt, evett és ivott.

Ekkor jött el a pillanat: az orvos halálos csapást mért a gyógyult állat szemei közé. A győztes vért leszívták, és a párizsi kórház intenzív osztályára siettek vele, ahol 300 diftériás csecsemő feküdt, várva rövid földi életük végét. Az orvosnak nem volt egyszerű eljutnia a gyermekek ágyáig, de elérte, hogy minden kicsinek jusson a vérből. A 300 gyermekből 297-en felépültek.

Ez a történet erősítette az idén húsvéti örömömet, azzal a kiegészítéssel, hogy Jézus nem erős emberi egyedként, hanem isteni természetével győzte le halálos kórokozónkat. Urunk megváltási művében nincs hibaszázalék sem. Nem hogy három, de egyetlen egy sem vész el azok közül, akik hozzá folyamodnak.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

Jézus Krisztusról: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára (…), és az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pt 2,24)

 

ÉRTÉKFORRÁS


A legenda szerint a bennszülött asszony igen értékes kőre lelt a patakmederben. Nemsokára találkozott egy tikkadt vándorral, akit tarisznyájából megvendégelt. A vándor megpillantotta a követ az asszonynál, amit búcsúzáskor elkért jótevőjétől, aki azt jó szívvel át is adta neki. Mit is kezdhetne vele ez a bennszülött? – nyugtatta lelkiismeretét a vándor, miközben azon örvendezett, hogy valószínű, élete hátralévő idejében nem lesznek már anyagi gondjai.

Másnap, a sietéstől lihegve érte utol az időközben messze távolodó asszonyt, s kérte őt, hogy vegye vissza a kövecskét. A csodálkozó szemeket látva pedig így szólt: Inkább azt add nekem belőled, amivel le tudtál mondani erről az értékes kőről!

A bibliai Samária története viszont nem legenda, ott a vándor adott az értékes víz mellett örök értékű ajándékot egy bennszülött asszonynak.

(A legenda forrása: Magyar Rádió)

Jézus az asszonyhoz: „Mindaz, aki ebből a (kút)vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amit én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,4-15)

 

Esőben és napsütésben


Az idei tavasz bőséges esővel érkezett. Néha, és akkor is csak rövid időre sütött ki a nap, talán azért, hogy ne feledjük, még ő is létezik. Áradnak a folyók, nő a belvízzel elöntött terület nagysága, ezért sokan keseregnek vagy méltatlankodnak a sok eső miatt. Ugyanakkor, a világ más részein nem esik, az ott élők vágyakozva kémlelik az eget, hátha jut nekik is néhány csepp az égi áldásból. Ugyanaz az esemény az egyik embernek áldás, a másiknak tragédia.

Megmagyarázható ez az ellentmondás a természetben végbemenő meteorológiai változásokkal, esetleg vulkánkitörésekkel is, de keresztyénként, tudjuk, hogy a földi események mögött hatalmas rendező áll: Mennyei Atyánk, aki sokféle módon – így a természeti jelenségekben is – közli mondanivalóját az emberiséggel.

– Először azt, hogy esőben és napsütésben is Istenre szorultak vagyunk.

– Tanít arra, hogy tőle kérjük mindazt, amire szükségünk van; így az esőt és a napsütést is.

– A hálaadásra is figyelmeztet; hálára mindazért, amit ha kértünk, és azt meghallgatva (vagy még azon túl is!) megajándékozott vele bennünket. Hiszen “minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1,17).

– Tudjuk, hogy kedves dolog Isten előtt az, ha nem csak a bennünket ért bajokból való kimenekülésért, hanem a világot sújtó katasztrófák elszenvedőiért is könyörgünk. Hogy Isten előtt megalázva magukat, ők is felismerhessék, hogy kizárólag az élő Isten az, aki könyörülhet rajtuk.

Benedek Csilla / Pécel

“Illés (próféta) ember volt, hozzánk hasonló természettel, és amikor buzgó imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.” (Jak 5,17-18)

 

Kirendelt szolgák

Írta: Dr. Mikolicz Gyula

A kutyusok boldog kergetőzéssel veszik birtokba sötétedéskor az épület körüli kertet. Éjszakai őrjáratuk szinte minden eseményét közlik velünk. Ismerjük már a jelzést, amikor idegen macska kószál a birtokon, ha lerendezni való akad a szomszédos ebbel a kerítés mellett, vagy ha változik a Hold fénye. Emlékezetes marad az a néhány perc is, amikor a hajnali látogatót kergették ki hatalmas csatazajjal.

Reggel boldog farkcsóválással foglalják el zárt helyüket: megérdemelt pihenés következhet, teljesítették nyugalmunkat őrző feladatukat. Isten kirendelt hűséges szolgái voltak ezen az éjszakán is.

„Békességben fekszem le, és el is alszom, mert egyedül te adod meg nekem, Uram, hogy biztonságban lakjam.” (Zsolt 4,9)

 

“Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?”

Máté 7,3

Már nem rovom fel

Már nem rovom fel, ellenem ki vét,

tűzre vetem a “szálka-gyűjteményt”.

URAM, ne büntess bűneim miatt:

vedd el szememből “gerendáimat”!

 

IRGALMAS ATYÁNK!
Mutasd meg nekünk, mennyi méltatlan ítéletünk volt és van mások fölött, akik pedig különbek nálunk. Ne engedd, hogy menthetetlenné váljunk ítélkező természetünk miatt! Adj szánó szeretetet azok iránt, akik ellen kifogásunk van, és szánj meg bennünket, kik sokkal inkább meg- és elítélhetők vagyunk. Irgalmazz nekünk a JÉZUS KRISZTUSÉRT! Ámen.

 

 

“Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.”


(Jn 20,24)

Elolvasandó:
Jn 20, 24-29

A keresztyén hagyomány a húsvét utáni vasárnapot Tamás vasárnapnak hívja (Dominica Thomi). Tamás csak a nyolcadik napon találkozott a Feltámadottal. Neki később lett húsvét. Megfosztotta magát sok áldástól. Ne károsítsd meg magadat! Még nyolc nappal sem. Tamás iker. Kettős. Nem biológiailag csupán. Szkizofrén alkat. Egy kicsit mindnyájan bolondok vagyunk, kettős énünk van. “Miért menekül az ember Tőled, Uram, és miért keres, ha a magad számára teremtetted?” – kérdi Pascal imájában.
Tamás három szempontból meghasonlott. Életellenes, morbid: “Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.” (Jn 11,16) Meghalni vágyik, mikor Jézus arról beszél, hogy fel fogja támasztani Lázárt. “Ahová pedig én megyek, oda tudjátok az utat” – mondja Jézus. “Uram, nem tudjuk, hova mégy” – válaszolja Tamás (Jn 14,4-5).

Amnézia, emlékezetkihagyás ez. Tamás meghasonlott a többi tanítvánnyal is: közösség-ellenes. Mind együtt vannak, egyedül ő hiányzik, és a Feltámadott nem jelent meg külön neki.
Tamás látni, tapintani, érezni akar. Th. W. Adorno szerint a modern ember egyszerre önmegtartó és önpusztító. Kettős. Tamás a tapasztalati teológia első művelője. Végül Jézus sebeit megérintve megadja magát: “Én Uram és én Istenem!” Kettősségünkből az Egyetlen gyógyít ki. Higgy benne!

(Visky Ferenc)

Kategória: Heti | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.