A rózsa emléke

Írta: Ágoston Géza

Gyerekkoromban nagyon vártam azt a tavaszi napot, amikorra kinyílt a pünkösdi rózsa. Nagymamám kertjében volt egy tő, csodálatosan mély színnel, amelyik évről évre megörvendeztette a szívemet. Felnőtt fejjel furcsa visszagondolni, hogy mi az, ami miatt szépet, gyönyörködtetőt látott a virágban az a kisfiú, aki akkor voltam. Idővel megtudtam, hogy ez a virág azért kapta a nevét, mert a pünkösdi időszakban nyílik. De, hogy mit jelent a pünkösd, azt nem magyarázta meg nekem senki. Így akkor csak jelként kezeltem, hiszen karácsonykor jön a Jézuska, húsvétkor kapom a piros tojást a lányoktól, ennek az ünnepnek a hírnökeke pedig a virág. Később messze vidékre költöztünk, és édesapám hozta a bútorok között az őszirózsa tövet is, ami az új helyen megfakadt, és rövid időn belül újra láthattuk a pünkösdi csodát.

Az idő múlásával pedig megtudtam azt is, mit jelent a pünkösd szó valójában. Megismertem a tanítást a Szentlélekről, hogy kitöltetett az első pünkösdön az apostolokra, majd később a pogányokra. Végül ez a Szentlélek elvégezte bennem is, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet, és általa ezután Istenemet Atyámnak szólíthatom. Elfogadhattam ajándékát, amiről így emlékezem:

„… az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által”. (Rm 5,5)

 

Egy nép lesz!

 

Írta: Pecznyík Pál
Népem! Téged Isten hozott e szép tájra,
ezerszáz év óta hódolatod várja.
Ám hódolat helyett acsarkodást lát itt,
pártok sokasága győzelemre áhít.
Isten nem tűrhette szíved sok vétségét,
nyolc részre szabdalták szép hazád egységét!
Láttán mégsem okulsz? – csonka hazám népe.
Téped, marod egymást, meg is lakolsz érte.
Bárcsak feleszmélnél, s megértenéd ésszel,
szeretet lenne ott, hol gyűlölet fészkel.
Szíved betöltené öröm, béke, hála,
s megnyílna az ajkad hódoló imára.
Jézus előtt porba ereszkedne térded,
keresztjéhez tennéd életrontó vétked.
Boldogan állnál fel, üdvösségre mentve,
Őt dicsérné ajkad, a menny felé menve!
Hidd el: földi hazád, bármi szép is, véges!
sokkal szebb hon vár rád: örök, dicsőséges!
E ragyogó honnak sehol nincsen párja,
halhatatlan lelked, Atyád, abba várja!
Itt sokféle nép van, ott fenn, csak egy nép lesz,
angyal millióknak örömében részt vesz.
Lelki feltámadás csodásan megy végbe,
Jézussal mennybe száll menyasszonyi népe!
Te is köztük lehetsz hit által, hű népem.
Hófehér köntösben, földöntúli fényben!
 
Pál apostol imádságából: „Isten világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között…” (Ef 1,15-23)

 

 

“(Jónátán)…egész lelkével szerette Dávidot”


(1Sám 20,17)

Elolvasandó:
1Sám 20,1-8

“Semmiképpen sem fogsz meghalni” – mondja Jónátán barátjának, Dávidnak, akit éppen halálra keresnek. Dávid ugyanis, bár fényes győzelmet arat Góliát, az Izrael Istenét káromló filiszteus óriás felett, el kell hogy meneküljön saját népének királya, Saul elől. Beszűkült az élettere, a kiszolgáltatottság érzése elhatalmasodott rajta. “Még a szívem is elhagyott engem!” – jelenti ki. Nincs kiút! Terhessé vált számára a kiválasztottság – iszonyú súly a “visszavonhatatlan elhívás” (Róm 11,29) birtokosának lenni. Jónátán, Saul király fia, s mint ilyen a királyi szék várományosa, felismeri Dávidban, az üldözöttben a királyt, az Örökkévaló által elhívottat, és teljes szívéből támogatja – nemcsak apja, de saját maga, önnön trónja ellenében is. “Egész lelkével szerette Dávidot.”

Vitatkoznak egymással a barátok. Dávid csak a nyilvánvaló helyzetet látja: szorul a hurok, nincs menekvés a király katonái elől, csak egy lépés választja el a haláltól. Jónátán bízik abban, hogy akit Isten küld, azzal sok minden történhet – sanyargathatják, üldözhetik, vádolhatják, halálra kereshetik -, de nem pusztulhat el. Előre látja, hogy egyszer “az Úr kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről” (1Sám 20,15). Van-e ilyen barátunk, aki feljebb emeli a tekintetünket, mint a láthatók szintje, aki bízik abban, hogy amit Isten elkezdett velünk/bennünk, azt véghez is viszi? Van-e kire számítsunk a bajban? Minden ember talál valakit, aki egy ideig jó hozzá, de kicsoda találhat hűséges barátot, aki az Isten jelenlétét, gondviselését mutatja fel az életében? Vagy pedig az emberi kapcsolatokból kiábrándulva, szomorúan állapítjuk meg, Jean-Paul Sartre-al együtt: “?nincs atyánk, az ég üres! Mindnyájan árvák vagyunk!”
Jónátán megesküszik Dávidnak, hogy ha tudomást szerez arról, hogy apja, azaz Saul elhatározta, megöleti őt (Dávidot), jelt küld neki, hogy tudhassa: távol kell maradnia a királyi udvartól. Az igaz barát útjába áll a gyűlölet pusztításának, a “hazugság atyjának”, aki “embergyilkos volt kezdettől fogva” (Jn 8,44). Ne csak jó barátja legyek a barátomnak, hanem vigyázzak, hogy ne fosszam meg őt Krisztustól, az Igaz Baráttól, “aki a nyomorúságban testvérré válik” (Péld 17,17).
(Visky Péter)

 

“Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall.”


Máté 16,26

Mit kívánsz?

Mit kívánsz? Végre el kell döntened:
vagy sikeres, vagy áldott életet?
Mert ritkaság az, bárhogy is szeretnéd,
hogy ez a kettő szépen egybeessék.

 

MENNYEI ATYÁNK!
Szereteted mérhetetlen gazdagsága, megáldott életünk felükről való ajándékai mellett eltörpül ennek a világnak minden kincse és kínálata. Köszönjük Neked, amit üdvösséged előlegeként máris ideadtál nekünk s mindenkinek, aki Hozzád folyamodik: bűneink bocsánatát, lelkünk békességét, a szolgálat örömét és az örök élet reménységét.
Ámen.

 

 

Növekedést Isten ad


Miért áll meg az egér növekedése, amikor eléri a 25-30 gramm súlyt? Miért folytatódik az elefánt növekedése egészen odáig, amíg valóságos 4 tonnás sziklává válik? Miért fejeződik be az ember növekedése úgy húszéves kora táján?

Tudós kutatók máig sem tudják megmondani, hol van az emberi testben az a szerv, amely a sejteknek megparancsolja, hogy szüntessék be szaporodásukat. Ez a Teremtő titka és az őáltala megszabott törvény.

Aki a testi fejlődésnek határait meghatározta – Isten – a szellemi növekedésnek más föltételeket adott. Ő “a növekedést adó Isten” (1Kor 3,7).

Ő gondoskodik arról, hogy állandó érés folyamatában fejlődjünk ki. Az ő akarata az, hogy ismereteink növekedjenek, és alkalmasakká váljunk a munkára. Látni akarja növekedésünket az emberi megértésben és a türelemben. Kívánja, hogy növekedjünk “minden jócselekedetben”. Azt akarja, hogy Isten és emberek iránti szeretetünk szüntelenül növekedjék.

Mi nehezen értjük meg, milyen lelki táplálékra is van szükségünk. Isten jól tudja. A növekedést ő adja.
(Lyngar Einar: A fáklya c. könyvéből)

Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. (Ézs 48,17)

 

SZEZON


Talán nincs is olyan ember, akit ne töltene el örömmel, hogy a hosszú, hideg tél után végre már teljes pompájában itt a tavasz (még ha sokat is esik az eső mostanában). Ugyanakkor az új évszak legtöbbünk számára számos új feladatot is hoz. Megszaporodnak a ház körüli teendők, a kerti munka. De ilyenkorra nemcsak a természet, hanem az élet is megpezsdül körülöttünk. A heti teendőkön túl szinte minden hétvégére esik egy vagy több fontos program: gyülekezeti alkalmak, családi események, ballagás, konfirmáció, iskolás gyermekeink többnapos kirándulása, cserediákok fogadása, nyári táborozások, külföldi vendégek… Ezek mind plusz feladatokkal járnak, kora hajnali felkelésekkel, csomagolással, a kirándulás végén extra méretű nagymosással, sebtében elvégzendő nagytakarítással, nagybevásárlással, sütéssel-főzéssel. Tapasztalatom szerint nálunk az „idegenforgalom” kora tavasszal elindul, és késő őszig tart, gyakran úgy, hogy egyik programból esünk bele a másikba.

Bár alapvetően örülök minden ilyen eseménynek, mégis, néha szorongva gondolok arra, hogyan fogom győzni. Hiszen egy-egy látogatás, találkozás kapcsán nemcsak a külső körülmények megteremtése szükséges, de jó volna lelkileg is felkészülni. Ráhangolódni azokra, akikkel találkozni fogunk, az Úrtól elkérni a beszélgetéseket, ha ajándékozásra kerül a sor, akkor időben, átgondoltan kiválasztani a megfelelőt. Ehelyett sokszor csak rögtönzésekre futja.

Utólag persze mindig hálásan állapítjuk meg, hogy az Úr velünk volt. Az utolsó pillantaban mégis elkészültünk, és a találkozásokba sok áldást adott. Újra meg újra megtapasztalom, hogy Isten megőriz attól, hogy kezelhetetlenül torlódjanak a feladatok. Előfordul, hogy az utolsó pillanatban valami, ami már túl sok lett volna, elmarad vagy elhalasztódik.

A pánik ellen az is jó ellenszer, ha tudjuk, Istennek célja van minden találkozással. Ha erre figyelünk, és nem a magunk kényelmére, Isten minden alkalmat megáldhat. Évekkel ezelőtt egy német misszionárius nagyon emlékezetes bizonyságtételét hallottam ezzel a címmel: „Nincsenek véletlen találkozások” .

Kívánom mindannyiunknak, hogy ezzel a lelkülettel, készséggel az Úr rendelkezére állva, a lehetőségekért hálásan, Isten nagy tetteit várva induljunk a mozgalmas szezonba!

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

 

TÍZ PERC IS ELÉG


Az egyik nagyváros kórházából készültem haza, s vonatom indulásáig már csak tíz perc állt rendelkezésre. A vasútállomás két autóbuszmegálló távolságban volt, a kórház kerítéséhez támaszkodva számolgattam karórámon a száguldó másodperceket. Végre megérkezett, s a lassan döcögő járművön utazva egyre reménytelenebbnek tűnt számomra a csatlakozás. Ha lekésem, akkor hosszú órák múlva lesz ismét lehetőségem a következő járműre felszállni.

Az autóbusz az állomásépülettől messze állt meg, én futva siettem az aluljárón át a szerelvényhez, s amikor az ülésre huppantam, a vonat rázkódva, késés nélkül elindult.

Elámulva eszméltem rá, hogy tíz perc alatt elértem vonatomat. Isten megszégyenítette aggódásomat, ismét rácsodálkozhattam arra, hogy ő az időnek is ura, nála a tíz percbe mennyi minden belefér. Nincs olyan probléma, ügy, amit ebben a rohanó világban is meg ne tudna oldani, még a szerelvény sem indulhatott addig, amíg fel nem szálltam rá.

Várja tőlünk, hogy mindenkor gyermeki bizalommal bízzuk rá életünket, s aki így cselekszik, az naponta tapasztalhatja Istennek csodáit.

Pecznyík Pál / Celldömölk

„Aki a felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik.” (Zsolt 91,1-16)

„Akik hajókon a tengerre szállnak, és a nagy vizeken kalmárkodnak, azok látták az Úrnak dolgait, és az ő csodáit a mélységben.” (Zsolt 107,23)

Kategória: Heti | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.