Az öröm választás kérdése


“Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1:6

1342791419.jpg

A Filippibeliekhez írt levélben Pál 16-szor használja az “öröm” szót, pedig az mindössze négy fejezetből áll. Mint fogvatartott Rómában, kivégzésre várva, lenyűgöző, hogy képes volt megírni a Biblia legpozitívabb könyvét, miközben élete egyik legsötétebb időszakát élte át.

Neked is lehet ugyanilyen öröm a szívedben. Levelélben Pál 6 “módszert” mutat be, hogy segítsen nekünk örömteli életet élni a körülményektől függetlenül. Hogy könnyen megjegyezhessük, anagrammát készítettem belőlük: JOYFUL, ami azt jelenti örömteli. Ma az utolsó három betűt vesszük át.

F: figyelj arra, ami jó.

Az élet tele van bukkanókkal, egyszer fent, máskor lent, de van választásod: Mire koncentrálsz, a jóra, vagy a rosszra? Pál azt mondja a Filippi 4:8-ban “testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” Hol találsz egy listát ezekről a dolgokról? A rádióban? Nem valószínű. A tévében? Nem. Újságokban, magazinokban? Ezekben sem.

De van egy hely, amire számíthatsz: Isten igéjére. Minél inkább ezzel a könyvvel töltöd meg az elméd, annál pozitívabb és örömtelibb leszel. Isten igéje igaz, helyes és csodálatra méltó. Igazi érték van benne. Minden nap fordíts időt Isten igéjének olvasására.

U: úgy élj, hogy segíts másokon.

Pál önzetlensége miatt volt örömteli. Az életét mások segítésébe fektette. Ha folyamatos örömöt szeretnél tapasztalni az életedben, itt a titok: add oda az életed. Ne a saját kis problémáiddal, fájdalmaiddal legyél elfoglalva, hanem mások segítésével. Jézus azt mondta, minél inkább odaadod az életed, annál inkább megtalálod azt. Minél önzetlenebb leszel, annál több öröm lesz az életedben.

“…testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim!” Filippi 4:1b. Pál öröme azokból az emberekből fakadt, akikbe az életét fektette – az emberekből akiket Krisztushoz vezetett és tanított.

L: légy megelégedett.

Az egésznek a lényege: az öröm döntés kérdése. Annyira vagy örömteli, amennyire azt te magadnak választod.

Fennakadunk a “ha… akkor…” típusú gondolkozásban (Ha “ez” történik az életemben, akkor boldog leszek). Annyira vagy boldog, amennyire azt eldöntöd, mert a boldogság választás kérdése. A Filippi 4:11 azt mondja: “megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek.” Mindig örülhetsz, bármi is történjék, hiszen Isten aki irányít.

Talán azt hiszed, hogy az öröm egy jellemvonása azoknak, akik természetükből fakadóan jókedvűek, és te egyszerűen csak nem vagy ez a típus. De ez nem igaz.

Megvan a lehetőséged, hogy meghatározd a végzeted. Változtasd meg a prioritásokat az életedben most. Válaszd meg most, hogy miért fogod leélni az életed. Ha meghajolsz Isten akarata előtt, megismeread az Ő Fiát, és arra használod az életed, hogy segíts másokon, akkor több öröm lesz az életedben, mint azt el tudod képzelni.

Beszéljétek át:

* Mik azok a tisztességes, helyes, tiszta, szeretetre és csodálatra méltó igazságok, amiket a Bibliában találsz? Hogyan tudod emlékeztetni magad, hogy ezekre koncentrálj a mindennapokban?
* Mik azok a körülmények, amik visszatartanak attól hogy örömteli és elégedett légy?
* Hogyan segít a másoknak való szolgálat abban, hogy ne a saját körülményeiddel foglalkozz?

 

Hagyd, hogy Isten oldja meg a problémádat


“Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!” (Krónikák második könyve 20:17-Új fordítás)

Amit Isten mond Jósáfátnak ebben a részben, és amire minket is emlékeztet az az, hogy a “A csata az nem a tied; hanem az enyém. Nem is kell harcolnotok”

Más szavakkal ez Isten problémája, hát hagyd, hogy Ő oldja meg.
A tény az, hogyha Isten gyermeke vagy, akkor a te problémáid az Ő problémái. Ő sokkal jobb abban, hogy csatákat vívjon és megoldja a gondjaidat, mint te valaha lehetnél. A te feladatod, hogy bízz Benne, hogy Ő elvégezze a munkát.Valószínűleg az az oka annak, hogy olyan sok a fáradt, kimerült és elbátortalanodott keresztény, hogy azt hisszük “minden rajtam múlik”.

Azon a napon, amikor lemondasz az Univerzum általános menedzsere pozícióról, akkor észre fogod venni, hogy az nem hullik szét.

Másodszor, ez a rész azt mondja: “Ne aggódj” és “Ne csüggedj el.” Ha te egy látszólag lehetetlen szituációval szembesülsz: ne aggódj és ne csüggedj el. Vesztett- e el Isten valaha csatát? Ő nem szokott harcokat elveszíteni.

Isten azt mondja Jósáfátnak:”…csak veszteg állnotok és néznetek”. Mit jelent vesztegen állni? Ez azt jelenti, hogy a lelki hozzáállásod a csendes határozottság.

Határozottan állhatsz két dolgon:
– Isten jellemén. Isten hűséges. Nem visz minket messzebbre,mint ahogyan elbírnánk.
Ő nem vezet át egy faágra, hogy aztán levágja azt a faágat. Legyen hited Isten természetében és jellemében.
– Az Igéje igazságán. Isten Igéje hűséges. Igéretei megszámlálhatatlanok a Bibliában.

Beszéljünk róla!

– Vajon hogyan tart vissza a büszkeséged, hogy hagyd Istent megvívni a csatáidat?
– Írj egy listát azokról a jellemvonásokról, amiket igazán tudsz Istenről. Hogyan változtathatnak meg téged ezek az igazságok ma?

 

Hol található az igazi szabadság?


“Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

A világ szerint a szabadság mindenféle korlátozás nélküli életet jelent. “Megtehetek bármit, amit akarok, és mondhatok bármit, amit akarok, anélkül, hogy bárki is megmondaná nekem, mit tegyek.” Mindenki más megsérülhet, de én elérem, amit akarok – a magam módján. A világ szerint úgy lehet teljes szabadságod, ha önző módon viselkedsz.

Ezzel szemben a Biblia azt mondja, az egyetlen út az igazi szabadsághoz Jézuson át vezet: “Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

Az igazi szabadság a félelem nélküli szabadság, mikor igazán mentesek vagyunk bűntől, aggodalomtól, keserűségtől és haláltól. Szabadon felhagyhatunk a színleléssel, mert szabadon lehetünk önmagunk.

Hogyan szabadulhatunk meg ezektől a félelmektől? Azáltal, hogy engedjük, hogy Isten szeressen minket! János apostol tanítása így szól: “A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet;” (1Jn 4,18)

Amikor felismerjük, hogy Isten mennyire szeret minket, elkezdünk szabad életet élni. Valójában az is Isten dicsőítése, ha felismerjük, hogy “Isten a szeretet”. Egyfajta dicsőítés elfogadni, hogy Ő egy szerető, gondoskodó, nagylelkű Isten, és “támaszkodhatunk arra a szeretetre, amellyel Isten szeret minket.” (1 Jn4,16 NIV fordítás)

Beszéljetek róla:

* Ha nehéz számodra elhinni, hogy Isten szeret, mit gondolsz, miért vagy hitetlen ezen a téren?
* Hogyan mutatta ki Isten irántad szeretetét?
* Hogyan fejezheted ki szabadságodat Krisztusban?

 

Isten dolgozik, attól függetlenül is, hogy te hogyan érzel


„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2. Korinthus 13:13.)

Olvasd ezt ma úgy, mint egy imát-

Hittel tudom, hogy ez igaz:

Jézus, te igaz vagy és kegyelmes, és betöltesz engem igazságoddal és kegyelmeddel. (János 1:14.)

Munkálkodsz bennem, hogy a te szereteted átfolyhasson rajtam keresztül mindenki életébe, akivel csak találkozom. Amikor nehéz számomra, hogy szeressek valakit, biztos lehetek benne, hogy te szeretni fogod azt az embert rajtam keresztül. (Galata 2: 20-21.)

Lehet, hogy nem ott vagyok, ahol már lennem kéne, de „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Filippi 1:6.)

És tudom, hogy „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.”(2.Korinthus 9:8.)

Köszönöm, Jézus, hogy te betöltesz kegyelmeddel és igazságoddal, hogy folyamatosan és mélyen Isten szeretetébe viszel és kapcsolatom lehet a Szentlélekkel. Folyamatosan telve vagyok kegyelemmel és békességgel. (2.Korinthus 13:14.)

a

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Új éneket írtam nekik, melyet a szeretet húrjain kell eljátszaniuk 2018. szeptember 7. Gyermekem, ma ismét az irántad érzett állandó szeretetemről szeretnélek biztosítani téged. Szívem lilioma, Én vagyok a te lelkednek Őre. Megóvlak a bűnösök sorsától, hogy ártatlanul élhesd az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Álságos nemzedék! Száműztél Minket az életedből 2018. június 18. Uram? Én vagyok. Emeld fel a szívedet szüntelenül Hozzám! Sohasem foglak elhagyni száműzetésedben. Lelked továbbra is megkapja nemes utasításaimat, hogy egyre jobban megismerd akaratomat. Együtt fogunk dolgozni, galambom. Műveim meg fogják … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket 2018. május 31. Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Szeretetemet zene, költemények és erények által fogom kinyilvánítani 2018. április 27. Áldott legyen az én Uram, aki megmentett az eltévelyedéstől és az eleséstől, és feltörte kalitkámat, kiszabadított, hogy elrepülhessek a Megtévesztő elől. Segítségünk Jahve Szent Nevében van, aki a legkegyelmesebb, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Én vagyok a te Lelkivezetőd és Tanácsadód 2018. január 16. Ó, Uram, Te egyedül csak engem ajándékoztál meg azzal a rendkívüli adománnyal, hogy Mennyei Udvaraidban lehetek, ahol maga Jahve nevelt és tanított engem, és én bármikor, amikor csak akarom, szólíthatlak … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Boldog az az ember, aki Szavaimon elmélkedik, és kinyitja szívét, hogy befogadjon engem 2017. december 11. Gyermekem, dicsérd háromszorosan Szent Nevem! Ne törődj azokkal, akik megvetnek és semmibe vesznek! A gonosz természet tönkreteszi az embert. Csak annak szentelj figyelmet, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát 2017. november 29. Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. április 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Imára hívlak fel benneteket. Imádkozzatok még többet, mert mondom nektek, az ima megbénítja a sátánt. Haladékot kaptok Atyám irgalmas szívétől, mert nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Az ima kulcs a békéhez és az üdvösséghez. Leesdi a kegyelmet, megnyitja […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Nagyböjt 2019 2019 03. 02. Szűzanya ! Gyermekeim! Hamarosan kezdődik a nagyböjti időszak. .Arra kérlek benneteket, hozzatok még több áldozatot, mert oly nagy a baj, mindenhol, különösen a családokban. Csatlakozzatok a plébániátok rózsafüzér társulatába, és imádkozzátok Velem együtt a rózsafűzért. Így alkossatok egy hadsereget, mert csak így tudok segíteni nektek. Minden közösségi összejövetelen imádkozzatok egy […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 26. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Arra vágyom, hogy minden ember szívébe betérjek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, a hétköznapokban éppúgy, mint a vasárnapokon és az ünnepnapokon. Kizárólag rajtatok múlik, hogy befogadtok-e, vagy csak vasárnap szakítotok Rám időt. Ó, ha tudnátok, mekkora kincs vagyok: maga az Isten száll le közétek, magát az Istent fogadjátok szívetekbe, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Antikrisztus Róma városában 2019. 03. 03, Vasárnap Az Úr és az ő szeretett édesanyja egy olyan helyre vezetett, ahol az Egyház legmagasabb rangú bíborosai, püspökei és papjai gyűltek össze a hamispróféta jelenlétében, aki Szent Péter katedrája előtt állt. Mindenki kezében egy tekercs volt, melyben a saját aláírásaik is szerepeltek. Láttam az Antikrisztust, ahogyan végig […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 2. Váratlanul ezt a kérdést hallottam a lelkemben: Amikor Jézus a földön élt, ott volt-e a Mennyben? Jézus válasza: „Mindig is Atyámmal voltam Istenségemben. Azért vonultam el imádkozni, hogy emberségemben is Atyámmal legyek.” Szentírási megerősítés: Lukács 4, 14-15: „Jézus tanított” 2019. március 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Észrevettétek, hogy már ritkábban szólok […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Gyertyaszentelő Boldogasszony 2019. 02. 02, Szombat Többen elmentünk a Szent Korona elé, hogy a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ismét felajánljuk országunkat Istennek. Az Úr korábban elmondta, hogy Mennyei Édesanyánk ünnepein különösen megnyílik az Ég a kegyelmekre. A felajánlás pillanatában láttam Jézust a kereszten, és a kereszt alatt Magyarország térképe helyezkedett el. Hazánk határai körül hatalmas felhők […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát. Drága […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanyának felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek 2019. 01. 01, Kedd Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. január 2. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Bízzon Bennem nagyon! Bizalma mértékében adom neki kegyelmemet. Csodákat fog megtapasztalni életében. Mindig vele vagyok és gondoskodom róla. Most fogom megszabadítani végérvényesen. Megáldom őt Szívem gondviselő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentírási megerősítés: Máté 26, 52: „Jézus szólt”
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Lelkek, akikért sokan nem imádkoznak 2018. 12. 02, Vasárnap Az Úr egy pusztába vezetett, ahol sok mocsarat láttam. Felfigyeltem arra, hogy a mocsárban emberek vannak. A sár tetőtől-talpig ellepte őket és jól érezték magukat benne. Ekkor Jézus felé fordultam és megkérdeztem Őt arról, hogy hogyan lehet rajtuk segíteni. Ő azt felelte: „Én csak azokon segíthetek, […]