Angyali védelem

 

„…megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” (Zsoltárok 91:11)
Egy misszionárius minden két hétben elment a városba, hogy gyógyszerellátmányt vételezzen a kis vidéki kórháznak, ahol szolgált. Egyik ilyen útján látott két embert, akik az utcán verekedtek. Az egyik súlyosan megsérült, ezért a misszionárius megállt, ellátta a sebeit, és beszélt neki Isten szeretetéről. Aztán továbbindult hazafelé, és éjszakára a dzsungelben táborozott le. Amikor két héttel később ismét a városba ment, egy férfi közelített felé, ugyanaz, akin legutóbbi utazása alkalmával segített. A férfi ezt mondta: „Tudtam, hogy pénz és gyógyszerek vannak nálad, ezért a bandám követett a táborodig, és azt terveztük, hogy megölünk, hogy hozzájussunk a pénzhez és a gyógyszerekhez. De éppen amikor rád akartunk támadni, azt láttuk, hogy huszonhat fegyveres őr van körülötted.” A misszionárius így felelt: „Nem, ez lehetetlen. Én egyedül voltam.” A férfi tovább erősködött: „A többiek is látták. Meg is számoltuk őket.”. Hónapokkal később, amikor a misszionárius elmondta ezt a történetet az otthoni gyülekezetében, egy férfi félbeszakította: „Pontosan mikor is történt ez az eset?” Amikor a misszionárius megmondta a pontos napot, a férfi elcsodálkozott. Ezt mondta: „Pontosan akkor, amikor ott Afrikában éjszaka volt, itt nálunk reggel volt, és én furcsa, sürgető kényszert éreztem arra, hogy imádkozzam érted. A késztetés olyan erős volt, hogy felhívtam pár embert, hogy jöjjenek el a gyülekezetbe, és imádkozzanak velem. Kérlek, hogy akik aznap itt imádkoztatok velem, most álljatok fel!” A misszionárius megszámolta őket: huszonhatan voltak. Pontosan annyian, mint a fegyveres őrök. Mert valóban igaz: „megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon”.


Imádat, dicsőítés
„…az Atya… imádókat keres magának” (János 4:23)
Ha nem imádjuk Istent, mindig találunk helyette más imádni valót, még ha az mi magunk vagyunk is. Az imádat általános késztetés, amit Isten programozott bele minden porcikánkba. Éppoly természetes, mint a lélegzetvétel. Jézus azt mondta, hogy erre lettünk teremtve, mivel „az Atya… imádókat keres magának”. Attól függően, hogy milyen vagy mennyire vallásos környezetben nőttél fel, talán ki kell bővítened az imádatról szóló ismereteidet. Például: a dicsőítés több mint csupán zene. Azt szoktuk mondani: „a gyülekezetben először dicsőítünk, aztán következik a tanítás”. Nem, ez mind Isten dicsőségére történik! Ha a dicsőítés csupán zene lenne, akkor mi van azokkal az emberekkel, akik botfülűek? Ne feledd azt sem, hogy a dicsőítés nem stílusfüggő! A zenei irányzat, amit kedvelsz, többet mond rólad, mint Istenről. Az egyik ember kedvenc zenéje egy másik ember számára csupán zaj. Isten azonban nem így van ezzel – ő szereti az ujjongás hangját, bármilyen változatban jön is (ld. Zsoltárok 100:1). Továbbá a dicsőítés nem csupán érted van, Istennek szól!
Amikor azt mondod: „nem kaptam semmit a mai istentiszteletből” – akkor rossz volt a motivációd a dicsőítésre. Igen, van személyes haszna is, de nem azért dicsőítjük Istent, hogy magunknak jót tegyünk. A legfontosabb indító okunk az legyen, hogy Istent magasztaljuk, bármit is teszünk. Végül, a dicsőítésnek nem szabad csupán a templom falain belülre korlátozódnia. Luther Márton ezt így fogalmazta: „egy fejőnő is fejheti a teheneket Isten dicsőségére”. A dicsőítés titka, hogy mindent úgy tegyünk, mintha az Úrnak tennénk. A Biblia arra tanít, hogy mindennapjainkat, a hétköznapi életünket – az alvást, étkezést, munkába járást, az egész életet – vegyük, és tegyük Isten elé áldozatként (ld. Róma 12:1). Ezt jelenti Istent imádni!

 

 

Kell hozzá egy


„…élőlényeket fajuk szerint…” (1Mózes 1:24)

Mózes első könyvében, amelyet Genezis (Kezdetek) néven ismerünk, Isten megmutatja, hogyan szándékozik működtetni a dolgokat az életben: „Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket… mindegyiket a maga fajtája szerint” (KJV). Mindegyikünk az öröklött DNS és a környezetünk terméke. Most tekerjünk gyorsan tovább. Hány óriásölő volt Saul seregében? Egy sem. Amikor Góliát kihívta Izráelt, minden katona reszketett a félelemtől. De Dávid, aki azért jött, hogy ennivalót hozzon a testvéreinek, felmérte a helyzetet, visszaemlékezett korábbi tapasztalataira Istennel, kiállt ellene, és megölte Góliátot. Nos, miután Dávid király lett, hány óriásölő támadt Izráelben? Sok: „…Akkor ölte meg a húsái Szibbekaj Szippajt, az óriások leszármazottját, és azok megalázkodtak. Majd megint harc tört ki a filiszteusokkal. Ekkor vágta le Elhánán… a gáti Góliát testvérét, akinek a lándzsanyele olyan volt, mint a szövőszék tartófája. Gátnál is harc tört ki. Volt ott egy nagy termetű férfi, akinek hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. Ez is az óriásoktól származott. Ez gyalázta Izráelt, de levágta Jónátán, Dávid bátyjának, Simeának a fia. Ezek Gátból [Góliát szülővárosa] való óriás-ivadékok voltak, és Dávidnak vagy szolgáinak a keze által estek el” (1Krónika 20:4-8 NAS). Miből gondolod, hogy nem voltak óriásölők Saul idejében? Mert maga Saul nem volt az! De Dávid uralkodása alatt a számuk megsokszorozódott, mert Dávid óriásölő volt. Ez szemlélteti a „kell hozzá egy, hogy még egy legyen” elvet, amely a Teremtés könyvében indul, és végigfut az egész Biblián. A mai ige számodra tehát ez: figyelj arra, hogy kinek a hatása alatt állsz, és figyelj oda arra, hogy hogyan befolyásolsz másokat!

 

 

SZŐLŐVESSZŐ ÉS MENNYASZZONY


„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővessző…”

A Biblia két érdekes képet fest elénk Jézussal való kapcsolatunkról. 1) Szőlővessző. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt…” (János 15:5). Jézus azt karaja, hogy olyan közel legyünk hozzá, mint a szőlővessző a szőlőtőhöz. Az egyik a másik folytatása. Lehetetlen megmondani, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik. A szőlővessző nem csupán a gyüm9lcstermés pillanatában kapcsolódik a tőkéhez. Nem úgy van, hogy a kertész egy dobozban tartja a vesszőket, és egy napon, amikor szőlőt szeretne, odaragasztja a tőkére. Nem, a vessző folyamatosan a tőkéből merít tápanyagot. Ha elválasztjuk a tőkéről, az azonnali halált eredményez. 2) Mennyasszony (ld. 2Korinthus 11:2). Krisztus mennyasszonyai vagyunk, hiszen fogadalmat tettünk neki, ő pedig ígéretet tett nekünk. Mit jelent Krisztussal való házasságunk? Először is azt, hogy a kommunikációnk soha nem ér véget. Egy boldog otthonban a férj nem csak akkor szól a feleséghez, amikor akar tőle valamit. Nem csak olyankor bukkan fel, amikor egy jó vacsorát, egy tiszta inget vagy egy kis szerelmet szeretne. Az egészséges házasságban tudatosan meg akarnak maradni. Folyamatosan megtartják benne a gyengédséget, az őszinteséget és a folyamatos kommunikációt. Van, hogy örömeinkkel fordulunk Istenhez, van, hogy a fájdalmainkkal, de mindig odamegyünk hozzá. És minél gyakrabban megyünk, annál inkább hasonlóvá válunk hozzá. Azok az emberek, akik hosszú életet éltek le együtt, végül elkezdenek hasonlóan beszélni, sőt egyformán gondolkodni. Ha Jézussal járunk, magunkévá tesszük gondolatait, elveit, hozzáállását. Sőt, valóban miénk lesz a szíve.
a

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Új éneket írtam nekik, melyet a szeretet húrjain kell eljátszaniuk 2018. szeptember 7. Gyermekem, ma ismét az irántad érzett állandó szeretetemről szeretnélek biztosítani téged. Szívem lilioma, Én vagyok a te lelkednek Őre. Megóvlak a bűnösök sorsától, hogy ártatlanul élhesd az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Álságos nemzedék! Száműztél Minket az életedből 2018. június 18. Uram? Én vagyok. Emeld fel a szívedet szüntelenül Hozzám! Sohasem foglak elhagyni száműzetésedben. Lelked továbbra is megkapja nemes utasításaimat, hogy egyre jobban megismerd akaratomat. Együtt fogunk dolgozni, galambom. Műveim meg fogják … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket 2018. május 31. Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Szeretetemet zene, költemények és erények által fogom kinyilvánítani 2018. április 27. Áldott legyen az én Uram, aki megmentett az eltévelyedéstől és az eleséstől, és feltörte kalitkámat, kiszabadított, hogy elrepülhessek a Megtévesztő elől. Segítségünk Jahve Szent Nevében van, aki a legkegyelmesebb, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Én vagyok a te Lelkivezetőd és Tanácsadód 2018. január 16. Ó, Uram, Te egyedül csak engem ajándékoztál meg azzal a rendkívüli adománnyal, hogy Mennyei Udvaraidban lehetek, ahol maga Jahve nevelt és tanított engem, és én bármikor, amikor csak akarom, szólíthatlak … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Boldog az az ember, aki Szavaimon elmélkedik, és kinyitja szívét, hogy befogadjon engem 2017. december 11. Gyermekem, dicsérd háromszorosan Szent Nevem! Ne törődj azokkal, akik megvetnek és semmibe vesznek! A gonosz természet tönkreteszi az embert. Csak annak szentelj figyelmet, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát 2017. november 29. Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. május 30. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! A világ megtisztítása már folyamatban van. A rengeteg természeti katasztrófa ezt jelenti. Készüljetek, mert hamarosan kiárasztom rátok a Szentlelket, Akinek világosságában meglátjátok egész életeteket. Mindenki látni fogja gondolatait, szavait és cselekedeteit. Ha ez megegyezik törvényeimmel, akkor életszentségben éltek, és nincs mitől félnetek. Rátok mondtam: „Emeljétek föl fejeteket, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. április 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Imára hívlak fel benneteket. Imádkozzatok még többet, mert mondom nektek, az ima megbénítja a sátánt. Haladékot kaptok Atyám irgalmas szívétől, mert nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Az ima kulcs a békéhez és az üdvösséghez. Leesdi a kegyelmet, megnyitja […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Nagyböjt 2019 2019 03. 02. Szűzanya ! Gyermekeim! Hamarosan kezdődik a nagyböjti időszak. .Arra kérlek benneteket, hozzatok még több áldozatot, mert oly nagy a baj, mindenhol, különösen a családokban. Csatlakozzatok a plébániátok rózsafüzér társulatába, és imádkozzátok Velem együtt a rózsafűzért. Így alkossatok egy hadsereget, mert csak így tudok segíteni nektek. Minden közösségi összejövetelen imádkozzatok egy […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 26. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Arra vágyom, hogy minden ember szívébe betérjek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, a hétköznapokban éppúgy, mint a vasárnapokon és az ünnepnapokon. Kizárólag rajtatok múlik, hogy befogadtok-e, vagy csak vasárnap szakítotok Rám időt. Ó, ha tudnátok, mekkora kincs vagyok: maga az Isten száll le közétek, magát az Istent fogadjátok szívetekbe, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Antikrisztus Róma városában 2019. 03. 03, Vasárnap Az Úr és az ő szeretett édesanyja egy olyan helyre vezetett, ahol az Egyház legmagasabb rangú bíborosai, püspökei és papjai gyűltek össze a hamispróféta jelenlétében, aki Szent Péter katedrája előtt állt. Mindenki kezében egy tekercs volt, melyben a saját aláírásaik is szerepeltek. Láttam az Antikrisztust, ahogyan végig […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 2. Váratlanul ezt a kérdést hallottam a lelkemben: Amikor Jézus a földön élt, ott volt-e a Mennyben? Jézus válasza: „Mindig is Atyámmal voltam Istenségemben. Azért vonultam el imádkozni, hogy emberségemben is Atyámmal legyek.” Szentírási megerősítés: Lukács 4, 14-15: „Jézus tanított” 2019. március 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Észrevettétek, hogy már ritkábban szólok […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Gyertyaszentelő Boldogasszony 2019. 02. 02, Szombat Többen elmentünk a Szent Korona elé, hogy a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ismét felajánljuk országunkat Istennek. Az Úr korábban elmondta, hogy Mennyei Édesanyánk ünnepein különösen megnyílik az Ég a kegyelmekre. A felajánlás pillanatában láttam Jézust a kereszten, és a kereszt alatt Magyarország térképe helyezkedett el. Hazánk határai körül hatalmas felhők […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát. Drága […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanyának felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek 2019. 01. 01, Kedd Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. január 2. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Bízzon Bennem nagyon! Bizalma mértékében adom neki kegyelmemet. Csodákat fog megtapasztalni életében. Mindig vele vagyok és gondoskodom róla. Most fogom megszabadítani végérvényesen. Megáldom őt Szívem gondviselő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentírási megerősítés: Máté 26, 52: „Jézus szólt”