A hálaadó ima ereje

“Semmiért ne aggódjatok, inkább mindenért imádkozzatok. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és adjatok Neki hálát mindenért, amit tett. Ha ezt teszitek, megtapasztaljátok Isten békéjét.” Filippi 4,6-7 (NLT fordítás)

A Filippi 4,6-7-ben találhatjuk a Biblia egyik legnehezebben betartható tanácsát: “Semmiért ne aggódjatok, inkább mindenért imádkozzatok. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és adjatok Neki hálát mindenért, amit tett. Ha ezt teszitek, megtapasztaljátok Isten békéjét.” (NLT ford.)
Nem könnyű abbahagyni a mindennapi élet dolgaiért való aggódást, de a vers következő részében erre is találunk segítséget: “Mindenért imádkozzatok…, és adjatok Neki hálát mindenért, amit tett.” A hálaadó imák békét adnak. Amikor aggódni kezdesz, imádkozz.
Azok, akik maguk is szülők, könnyen meg tudják érteni, hogy milyen ereje van a hálaadó imáknak. A legtöbb szülő nem örülne annak, ha gyermekei állandó jelleggel csak kérnének, anélkül, hogy egyszer is megköszönnék, amit kaptak. Isten is így gondolja. Azt szeretné, hogy kérjünk Tőle bármit, amire szükségünk van. Csak az Új Szövetségben 20 helyen olvashatjuk azt a felhívást, hogy kérjük Tőle. Azonban Ő azt szeretné, ha hálával kérnénk.
A Biblia arra buzdít, hogy legyünk konkrétak imáinkban és dicséreteinkben is. Isten azt szeretné, ha egy egyszerű “mindent köszönök” helyett, elmondanánk neki, miért vagyunk hálásak. Amikor azt mondom a feleségemnek, hogy “olyan hálás vagyok érted”, arra kér, hogy legyek konkrétabb. Szereti hallani, hogy mi az, amit értékelek benne, és miért vagyok hálás érte. Isten is ilyen. Ezért amikor imádkozol, mondd el Neki, hogy miért vagy hálás. Az ima az egyik legfontosabb módja annak, hogy kifejezzük a köszönetünket Istennek.
Istennek előre is köszönetet mondhatunk bizonyos dolgokért – ilyenkor egy nagy hitlépést teszünk. Amikor akkora hitünk van, hogy előre megköszönünk dolgokat Istennek, igazi csodákat tapasztalhatunk meg. Minél hálásabbak vagyunk, Isten annál jobban tud munkálkodni az életünkben. A Bibliában az áll, hogy “Isten az ő népének dicséretei között lakozik” (Zsolt 22:4). A hálaadásaink az Ő erejét hozzák be az életünkbe.
Te miért vagy hálás?
 Beszéljetek róla:
  • Mit gondolsz, miért olyan fontos a hála a szellemi életünkben?
  • Tölts némi időt imában azzal, hogy megköszönsz Istennek bizonyos dolgokat. Amennyire csak tudsz, légy konkrét.
  • Szerinted milyen módon fog Isten téged megáldani a jövőben? Köszönd meg Istennek ezeket előre.

     

Jézus, Isten Igazsága

 

“… eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.” I. János 5:20.

Amikor misszióba indulunk Isten ügyéért, nekünk is úgy kell tanítanunk, ahogy Jézus is tette: “igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját”. Azt hirdetjük, hogy az Igazság egy személy, és hogy Isten maga a szeretet.

Elmondjuk, hogy láttuk és hallottuk, amit Isten tett, tesz, és tenni fog az életünkben, és azt amit mások életében cselekedett. (Máté 11:4-5)

Hirdetjük a szeretetet, amely olyan hatalmas, hogy legyőz minden félelmet, gyűlöletet, igazságtalanságot és minden bűnt. Hirdetjük a szeretetet, amely örökkön örökké tart, és soha véget nem ér.

Elmondjuk az embereknek, hogy Jézus az Igazság, az egyetlen út az élethez, az Atyával (János 14:6) Elmondjuk, hogy “… eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.” I. János 5:20.

 

 

Kérdezd a megfelelő kérdéseket

 

“Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.”

(Jakab 1:22)

Ahogyan erről az elmúlt napokban is tanítottam, a keresztény elmélkedés azt jelenti, hogy az Igéről gondolkodunk. Úgy elmélkedsz egy igerészen, ahogy a tehén kérődzik a táplálékán – többször megrágod ugyanazt.

A Biblia tanulmányozásakor a “kérdezős” módszer nagyon jó módszer tud lenni. Ennek lényege az, hogy különböző kérdéseket teszel fel az igerészre. Például ilyen kérdéseket:

1. Van valamilyen BŰNöd, amire az igerész olvasásakor ébredtél rá, és ezt meg kell vallanod? Megvilágít Isten Igéje esetleg valamit számodra, amit helyre kell hoznod Istennel?
2. Van az igerészben ÍGÉRET, amit hittel elfogadhatsz magadénak? Több mint 7000 ígéret van Isten Igéjében. Kérdezd meg magadtól, hogy van-e az adott igerészben egy mindenkire vonatkozó ígéret. Kérdezd meg magadtól, hogy betöltötted-e az ígéret feltételét. Minden ígérethez általában kapcsolódik egy előzetes feltétel.
3. Változtatnod kell a HOZZÁÁLLÁSodon? Van bármi olyan dolog, amellyel kapcsolatban meg kellene változtatnod a gondolkozásodat? Esetleg tenned kellene valamit pl. a negatív hozzáállásoddal, az aggodalmaskodásoddal, a bűntudatoddal, a félelmeddel, a magányosságoddal, keserűségeddel, büszkeségeddel, közönyöddel, vagy a saját személyiségeddel kapcsolatban?
4. Tartalmaz PARANCSot, amelynek engedelmeskedned kellene? Van-e olyan parancs az igerészben, amelynek engedelmeskedned kell az érzéseid ellenére is?
5. Van benne PÉLDA, amit követned kell? Van benne pozitív és követendő példa, vagy bemutat esetleg olyan negatív példát, amit el kell kerülnöd?
6. Szükség lenne arra, hogy elmondj egy IMÁt? Pál, Dávid, Salamon, Illés, Ézsaiás, többek között, mind imádkoztak, ezt látjuk a Bibliában. Használhatod az ő imáikat, és tudd, hogy imáidat meghallgatja Isten, mert ezek az imák benne vannak a Bibliában, és Isten akaratával összhangban vannak.
7. Említ az igerész valamilyen TÉVEDÉST, amit el kell kerülnöd? Bölcs dolog a tapasztalatokból tanulni, és még bölcsebb dolog mások tapasztalatából tanulni! Nem kell minden hibát nekünk elkövetnünk. Mit tudsz azoknak a hibáiból tanulni, akikről az adott igerész szól?
8. Említ olyan IGAZSÁGot, amit el kell hinned? Sokszor olyat olvasunk az Igében, amellyel kapcsolatban nem tudunk mást tenni, csak egyszerűen el kell hinnünk. El kell hinnünk például, amit Istenről, az Atyáról, Jézusról, a Szent Lélekről, a múltról, a jövőről, a mennyről, a pokolról és más egyéb témáról mond a Biblia.
9. Említ VALAMI olyat, amiért Istent dicsérheted? Mindig találhatsz olyan dolgot egy igerészben, amiért Istennek hálás lehetsz, például azért, hogy megtett valamit, amit kértél, vagy megvédett valamitől.

A fenti kérdések mindegyike tartalmaz egy cselekvést kifejező igét. Írd bele ezeket a Bibliádba, vagy írd fel egy kis papírra, és tartsd a Bibliádban. Hozzásegítenek majd ahhoz, hogy “az Igének cselekvői” lehessünk mindig, amikor az Igén gondolkozunk.

Beszéljünk róla:

* Most, hogy olvastál a “kérdezős” bibliatanulmányozási módszerről, olvasd el újra azt az igerészt, amit tegnap olvastál, amikor az Úrral időt töltöttél, és használd ezt a módszert erre az igerészre. Milyen új igazságokat fedezhetsz fel?

* Istennek melyik ígéretéről tanulsz ma?

 

Tanítsd meg a gyermekeidnek Isten igéjét!

 

“Én nekik adtam igédet…” Jn 17:14

“Csak egy módja van, hogy segíts a gyermekeidnek szabaddá lenni:
tanítsd meg nekik az igazságot, ami megszabadítja őket.”

Lelki vezetőjévé válhatsz gyermekeidnek azáltal, hogy kifejleszted azokat a jellemvonásokat, amelyek megnyilvánultak Jézusban a három év alatt, míg tanítványaival volt.
Azt tanította nekik, hogy Isten igéje az alap.
Erre az alapra építjük az életünket, és erre kellene gyermekeinknek is
építeniük az életüket. Isten igéje az igazság, és Jézus mondta:
“…megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (Jn 8:32)
Azt akarom, hogy az én gyermekeim szabadok legyenek. Nem akarom, hogy a
bűnök megkötözzék őket. Nem akarom, hogy az aggodalom megkötözze őket.
Nem akarom, hogy a gyermekeimet tönkre tegye a neheztelés. Nem akarom,
hogy nyomás nehezedjen rájuk mások elvárásai által.
Csak egy módja van, hogy segíts a gyermekeidnek szabaddá lenni:
Tanítsd meg nekik az igazságot, ami megszabadítja őket!

Tanítsd meg nekik, hogy, ha Isten igéjére építik az életüket, akkor valóban szabadon élhetnek!
Az Isten igéjére alapozott életet boldogság, öröm, szenvedély és célok
töltik meg. Megkíméled a gyermekeidet rengeteg szörnyű fejfájástól, szívfájdalomtól és attól, hogy összetörjön a szívük, ha megtanítod nekik, hogy Isten igéjére támaszkodjanak, mint életük feletti egyedüli tekintélyre. Isten elvárja, hogy légy az elsődleges tanítója az igéjének, ami azt jelenti, hogy neked is ismerned kell az Ő igéjét! Mint sok embernek, lehet, hogy fel kell zárkóznod mondjuk egy bibliatanulmányozó csoportba való bekapcsolódással. Aztán tanítsd meg a gyermekeidnek is tanulmányozni a Bibliát.
Jézus mondta: “mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál,
átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték,
hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17:8)

 

 

Tanuljuk meg szeretni a nehezen szerethető embereket

 

“Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”

( Róma 12:18 Új fordítás)

 

Istennel járva az egyik legfontosabb képesség amiben fejlődhetünk az a nehéz emberek szeretete.

Íme négy módszer amit Jézus megmutatott amikor nehéz esetű emberekkel találkozott:

-Ismerd fel, hogy nem tudsz mindenkinek megfelelni: Még Isten sem tud. Ne menj bele ilyen játékba.

(Máté 22:18)

-Tanulj meg nemet mondani a túlzott elvárásoknak: Úgy szállj ezekkel szembe, hogy közben a “szeretet igazságát szólod” (Efézusi levél 4:15)

-SOSE bosszulj meg:(Máté 5:38-39): Ez lealacsonyít az ő szintjükre.

-Imádkozz értük: (Máté 5:44): Ez mindkettőtöknek segít. Hagyd, hogy Isten beszéljen velük.

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Isten kedvében járni 2018. 07. 01, Vasárnap Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte: […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. július 3. Szentségimádáson az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Szívem szeretete átölel benneteket. Azt akarom, hogy mindnyájan üdvözüljetek. Gyermekeim! Az üdvösséget nektek is akarni kell. Ha ti nem akarjátok, nem üdvözíthetlek benneteket. Azért, mert szabad akaratot kaptatok, amit Én tiszteletben tartok. Sajnos emiatt sokan mennek a pokolba, és még többen a tisztítótűzbe. Gyermekeim! Ezt mondtam: […]