A küzdelem jelei

 

“Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.” Róma 7: 15

Szeretem azt, amilyen őszinte stílusban ír Pál Apostol a Római levél 7. rész -ben. Itt ő már egy tapasztalt hívő volt, egyike a legnagyszerűbb keresztényeknek, aki valaha élt. Mégis megosztja az ő küzdelmeit a hittársaival.

Annyira örülök annak, hogy ezt megtette! Beszámol arról az érzelmi síkon zajló harcról, ami a bensőnkben folyik. Nekem, neked és mindenkinek, amikor igyekszünk a saját erőfeszítésünkből jót tenni.

Pál kihangsúlyoz hat érzelmi mozzanatot. Ma szeretnék az első háromról beszélni, amit biztosan meg fogsz tapasztalni, amikor a bensődben a régi és az új természeted közötti csata elkezdődik.

Megdöbbenést, zűrzavart fogsz tapasztalni:
Pál mondja:
“Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.”(Róma 7:15)
Jegyezd fel, amit Pál mond; “én”. Nem hibáztat senki mást, a gonoszt sem. Elismeri, hogy a zűrzavar az tőle jön, benne van.

Meg fogod tapasztalni a bűntudatot és a szégyent.
“Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. (Róma 7:16)
Az a szó, hogy “lelkiismeret” azt jelenti, hogy “telve lenni ismerettel”. Ha tehát a lelkiismereted bánt téged, az azt jelenti, hogy tettél valamit, a teljes ismereted birtokában, ami nem jó. Ennek bűntudat és szégyen az eredménye. Isten nem akar ilyen irányba vezetni téged.

Ami látható, az erőszakban és káros szenvedélyekben nyílvánul meg
Ha nem tanulod meg, hogy hogyan küzdj azokban a harcokban, amik a bensődből indulnak ki, akkor az erőszak és a káros szenvedélyeid fognak vezetni téged. Pál azt mondja, “Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Róma 7:17

A saját emberi természetünk jellemzője, hogy a jó dolognak ellene áll. Azt szeretnénk tenni, ami könnyű és szórakoztató és nem akarjuk azt, ami jó és helyes. A bűn élvezetes és ezáltal könnyen válik a természetünkké.

Ezekből a gondolatokból van ami ismerős a számodra? Beszélj Istennel a gondjaidról, de utána hallgasd meg az Ő vezetését, arról, hogy mit tehetsz.
Holnap újabb három dolgot mutatok majd neked.

 

 

A rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében Pál őszintén ír hittársainak saját frusztrációjáról, kudarcairól. Ugyanolyan kudarc ez, mint amit te is, én is naponta átélünk. Miből erednek? Abból, hogy saját akaraterőnkre támaszkodva próbálunk Istennek tetszően viselkedni, és a magunk módján.

A Biblia ezt a “törvény uralma alatti” létnek hívja. Ismerjük ezt a törvényt, ami mindig arra fog kényszeríteni minket, hogy a helyes dolgot tegyük. De ára van annak, ha a törvény uralma alatt élünk, érzelmi ára.

Tegnap három ilyet tárgyaltam, ma a másik hármat vizsgáljuk meg, amiről Pál a rómaiakhoz írt levél 7,15-23 részében ír.

1. Önmagunk elítélése. Akkor érezzük rosszul magunkat és ítéljük el magunkat, mikor újra és újra engedünk rosszkedvünknek, vagy lustaságunknak vagy bármi másnak, ami ellen küzdünk. Pál apostol így fogalmaz: “tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó” (Róm 7,18)

2. Lelki csüggedés átélése. “Arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat…nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Róm 7,18-20) A Biblia ezt a bűn törvényének nevezi. Olyan ez, mint a gravitáció törvénye – mindig lefelé húz. S a bűn törvénye erősebb lesz nálad, bármennyire is próbálod rossz szokásaidat akaraterőddel leküzdeni.

3. Elbátortalanodás és kétségbeesés. Pál így ír erről: “gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.” (Róm 7,22-23) Pál felismerte, hogy minden egyes nap küzdelem folyik belsejében. Folyton elveszíti ezt a csatát, mivel csak saját akaraterejére támaszkodik, s ez elbátortalanodáshoz, kétségbeeséshez vezet.

“Új életem a jóra int, de régi természetem még mindig a bűnt követi. (angolról fordítva) Én nyomorult ember!” (Róm 7,24) E szó, ‘nyomorult’, a görög eredetiben “teljesen kimerültet” jelent. Te is kimerültnek érzed magad a belső harc miatt, mint Pál? Tarts ki, mert Jézus hozza el a reményt!

 


Isten nem hagyott el, még ha úgy is érzed

 

És várom az Urat, aki Jákób háza elől elrejtette orcáját, és benne reménykedem. Ézs. 8:17

Olyankor könnyű Istent imádnod, amikor jól mennek a dolgaid – amikor gondoskodott ennivalóról, barátokról, családról, egészségről, boldog percekről. A körülmények azonban nem mindig ilyen kellemesek. Vajon hogyan dicsőíted őt akkor? Mit teszel, amikor úgy érzed, Isten mérhetetlen távolságra van tőled?

Dicsérni Istent a fájdalom ellenére, hálát adni neki a próbában, benne bízni a kísértés idején, mindent letenni a szenvedésben és akkor is szeretni őt, amikor annyira távolinak tűnik. Ez a legmélyebb imádat.

A barátságokat gyakran próbára teszi a távolság és a csend; fizikai messzeség választ el, vagy nem tudtok beszélni egymással. Az Isten és közted lévő barátságban sem fogod mindig közel érezni magadat hozzá.

Philip Yancey bölcsen megállapította: “Bármiféle kapcsolatban megvannak a közelség és az eltávolodás időszakai. Az Istennel való kapcsolatban is, nem számít mennyire meghitt, az ingamutató az egyik oldalról a másikra mozog ” (Reaching for the Invisible God; Grand Rapids: Zondervan, 2000, 242). Ilyenkor egyre jobban nehezedre esik dicsérni Őt.

Azért, hogy a barátságotok még érettebbé váljon, Isten a látszólagos elkülönülés időszakaival teszi próbára a kapcsolatotokat – olyan idők ezek, amikor úgy érzed, mintha elhagyott vagy elfelejtett volna téged. Úgy érzed, Isten mérhetetlen távolságra van tőled. Keresztes Szent János ezeket a szellemi szárazságban, kétségek között és Istentől elidegenedve telő napokat úgy írja le, mint “a lélek sötét éjszakáját”. Henri Nouwen ugyanezt “Isten hiányának szolgálataként” nevezi, A. W. Tozer pedig “az éjszaka szolgálatának”. Mások szerint “tél a szívben”.

Jézuson kívül Dávid volt az, aki mindenkinél közelebbi barátságban állt Istennel. Isten örömét lelte abban, hogy őt “szíve szerint való férfinek” nevezze. (1Sám. 13:14, Ap.Csel. 13:22)

Dávid mégis gyakran panaszkodott amiatt, hogy úgy érezte, Isten távol van tőle:
“Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt. 10:1) “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!” (Zsolt. 22:2) “Miért taszítottál el engem?” (Zsolt. 43:2, lásd még: Zsolt. 44:24, 74:11, 88:15, 89:49)

Isten természetesen nem hagyta el Dávidot igazán és nem hagy el téged sem. Több alkalommal is megígérte: “Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” (Zsid. 13:5, 5Móz. 31:8, Ján. 14:16-18, Zsolt. 37:28).

 

 

Isten szabadságot akar adni neked

 

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:36.)

A világ úgy definiálja a szabadságot, mint korlátok nélküli életet: „Bármit megtehetek, amit akarok, és bármit mondhatok, amit akarok, anélkül, hogy bárki is megmondaná, mit tegyek.” Lehet, hogy mindenkit megégetsz magad körül, de a saját akaratod szerint csinálod a dolgokat. A világ azt mondja, hogy megkaphatod a szabadságot, de csak úgy ha teljes mértékben önző leszel.

Míg a Biblia azt mondja, hogy csak Jézuson keresztül lehet eljutni az igazi szabadsághoz: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:36.)

Az igazi szabadság a félelmektől való szabadság, amikor tényleg szabad vagy a bűnöktől, aggodalomtól, keserűségtől és haláltól. Szabad vagy rá, hogy kilépj a színlelésből, mert szabad vagy rá, hogy önmagad légy.

Hogy szabadulhatsz meg azoktól a félelmektől? Úgy, hogy engeded, hogy Isten szeressen! János apostol arra tanít, „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1 János 4:18a.)

Amikor rájössz, Isten mennyire szeret téged, elkezdesz majd igazi szabadságban élni. Dicsőíted őt, mikor rájössz, „Isten maga a szeretet”. A dicsőítés egyik módja, amikor elfogadod, hogy ő egy szerető, gondoskodó, nagylelkű Isten, „és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket.” (1 János 4:16a.)

Beszéljetek róla:

* Ha harcaid vannak azzal, hogy higgy Isten szeretetében, mit gondolsz, miért vagy hitetlen a hitéleted ezen területén?
* Hogy mutatta meg neked Isten, hogy szeret?

 

Nem egy tervre van szükséged, hanem arra, aki azt mondja: “Én vagyok”

 “Amikor látták a tavon járni, azt hitték, hogy egy szellem. Felkiáltottak, mert mindannyian látták és nagyon féltek. Ő azonnal megszólította őket és azt mondta: Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek.”  (Márk 6:49-50, NIV fordítás)
Csak az élet viharaiban tudod meg, milyen is igazán Jézus. Láthatod, hogy Ő nem pusztán ember. És nem csak egy jó tanító, vagy nem csak egy erkölcsi vezető. Ő Isten, a mindenség teremtője.
A Márk 6-ban Jézus észrevette, hogy a tanítványok bajba kerültek a tó közepén, a szél és a hullámok csapkodták a hajójukat, ezért nem tudtak tovább haladni. Ekkor Jézus odament hozzájuk a vízen járva. A 49. és 50. vers azt mondja:“Amikor látták a tavon járni, azt hitték, hogy egy szellem. Felkiáltottak, mert mindannyian látták és nagyon féltek. Ő azonnal megszólította őket és azt mondta: Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek”. (NIV ford.)
A tanítványok előtte kételkedtek, és azt hitték, Jézus talán csak egy jó próféta, aki tud csodákat tenni. De azzal, hogy a vízen járt, Jézus kinyilvánította, hogy ő sokkal több, mint egy ember. Ezzel megmutatta, hogy Ő Isten.
Kihívás elé állította őket (azt mondta nekik, “ne féljetek”), de meg is nyugtatta őket azzal, hogy azt mondta: “Én vagyok.”
Ez a kifejezés a görögben Ego ima, és egyszerűen azt jelenti, “Én vagyok.” Isten neve az, hogy: “Én vagyok”  – nem “én voltam” vagy “én leszek” vagy “remélem, hogy leszek.” Amikor Jézus azt mondja: “Én vagyok,” úgy érti, hogy nem kell félned és nem kell küzdened, mert Ő Isten, és ez elég.
Ha most viharon mész keresztül, alapvetően nem egy állásra van szükséged, hanem Jézusra. Nem egy tervre, hanem egy személyre van szükséged. Nem egy valamilyen rendszerre, hanem a Megváltóra. Nem egy új cél kell neked, hanem Isten.
Amikor viharon mész keresztül, emlékezz, hogy Isten nem távolságtartó és közönyös. Ő az “Én vagyok”, és át fog vinni téged a viharon.
Beszéljetek róla
  • Mire vagy kire nézel, hogy megmentsen a viharokban? Mi tart vissza attól, hogy Istenre nézz?
  • Mire van szükséged Istentől ahhoz, hogy át tudj menni a viharon? Mondd el ezt Neki, és figyeled, ahogy gondoskodik mindenről a megfelelő időben.
  • Mit tanultál meg Istenről az életed viharain keresztül?

 

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?