Emlékezz arra, amit Jézus tett érted

 

“Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Róma 8:1-2

A szégyen romboló érzelem. Ez egy formája a kárhoztatásnak, ami képes arra, hogy ellopja az örömet az életedből és leromboljon téged.

Isten nem szeretné, hogy bűntudattal és szégyenérzettel éld végig az életedet. Éppen ezért küldte el Jézus Krisztust, hogy szabaddá tegyen téged.

Jézus a halálával és feltámadásával győzedelmes csatát vívott érted, ezért ha szégyentől mentes életet szeretnél élni, naponta emlékeztetned kell magadat arra, hogy mit tett Jézus érted.

A Róma 8:1 azt mondja: “Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.” Ha te hívő vagy, ha elfogadtad Jézust Uradként és Megváltódként, nincs okod a szégyenérzetre és a bűntudatra.

Ez nem azt jelenti, hogyha te egyszer keresztény lettél, akkor többet nem fogsz bűnt elkövetni, vagy hibázni. Fogsz. Viszont már nem vagy kárhoztatva miattuk; nem vagy többé ítélet alatt. Szabad vagy ezek következményeitől mert Jézus felvitte a keresztre az ítéletet s ezért becsukhatod a “múlt ajtaját”.

Emlékezni arra, amit Jézus érted tett, új erőt is kölcsönöz neked, ami hatalmasabb, mint az akaraterő. Az akaraterő csak néhány hétig vagy hónapig tart, mielőtt feladod és visszatérsz a régi szokásaidhoz és kísértéseidhez. De “az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Róma 8:2

Sok önsegítő terv van arra nézve, hogy hogyan változtasd meg önmagadat. Az akaraterőddel ezt sikerre is tudod vinni néhány hétig, de a saját erőfeszítéseid csak eddig visznek el. Tudni, hogy mi a helyes még nem jelenti azt, hogy erőd is van annak megtételére.

A tartós változás csak akkor fog jönni, amikor a belső természeted megváltozik. Az egyetlen dolog pedig, ami a bűnös természetedet megváltoztatja: Isten életadó Lelkének ereje.

Isten terve a tartós változáshoz a következő: “Amire ugyanis képtlen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” Róma 8:3-4

 

 

Félsz a elutasítástól? Emlékezz arra, hogy egyedi vagy

 

“Te alkottad testem belső részét, és te illesztettél össze engem anyám méhében. Köszönöm, hogy ilyen csodálatosan összetett vagyok. A te munkád csodálatos – és ezt nagyon jól tudom” (Zsolt. 139:13-14, NLT fordítás)

A Biblia azt mondja, hogy még mielőtt megszülettél, Isten előre eltervezett téged. Isten tudta, milyen leszel. Ő választott téged, és ő választotta a tulajdonságaidat. Ez azt jelenti, hogy egyedi vagy. Belőled csak egy van. Nincs senki más, aki olyan, mint te. Ha te nem vagy önmagad, ki lesz majd olyan, mint te? Pótolhatatlan vagy.

Nemrég olvastam, hogy 25.000 fajta orchidea van a világon. Ha Isten helyében lettem volna, teremtettem volna egy sárga-, egy kék-, meg egy piros orchideát. De nem úgy Isten. A Teremtő szereti a változatosságot, ő 25.000 különböző orchidea fajtát teremtett.

Ami pedig még ennél is csodálatosabb, hogy 4 milliárd különböző ember létezik. És mindenkit Isten teremtett. Te egyedi vagy. Senki más nem lehet olyan, mint te. Dávid azt mondja, hogy legyél hálás, és köszönd meg Istennek, hogy olyan csodálatosan bonyolultnak teremtett: “Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem” (Zsolt. 139,14).

Örülj, hogy Isten olyannak teremtett, amilyen vagy. Isten nem véletlenül teremtett téged. Képzelj el egy művészt, akinek a festményei mind ugyanúgy néznek ki. Vagy egy művészt, aki festett 12 különböző festményt és feltéve azokat szobája falára, a képek életre kelnek és megszavazzák, hogy mind egyformák lesznek. A művész nagyon csalódott lenne. Isten nem azt akarja, hogy olyan legyél, mint mások. Azt akarja, hogy önmagad légy.

Amikor ezt megérted, akkor bizonyára kevésbé fogsz félni az elutasítástól.

Beszéljünk erről:

* Önmagad másokhoz való hasonlítása hogyan aknázza alá életcélodat?
* Önmagad másokhoz való hasonlítása hogyan befolyásolja kapcsolatodat Istennel?

 

Jézus a viharban is veled van!

“Hajnal 3 óra körül Jézus odament hozzájuk a vízen járva.” (Márk 6, 48b NLT ford.)
Márk evangéliumának 6. fejezetében elment Jézus, hogy egyedül imádkozzon, de előtte előreküldte a tanítványait Betsaidába. A hajóút nem volt hosszú, de hirtelen vihar csapott le a tóra. Amikor Jézus látta, hogy a széllel küzdenek a tó közepén, a segítségükre sietett.
Érezted már úgy az életedben, mintha egy vihar csapott volna le az életedre és mindent szétzilált volna? Mert nem akartál ott tartani a munkáddal, a házasságoddal, az anyagiakkal, ahol most állsz. A dolgok kicsúsztak az irányításod alól. Úgy érzed, hogy már rég el kellett volna érned a kitűzött céljaidat, de mostanra feladtad az elképzeléseidet; már csak egy kis nyugalomra vágysz?
Talán nagy álmokat dédelgettél az életeddel kapcsolatban, de már rég feladtad őket? Már nem érdekelnek a részletek, s csak ez a mondat jár a fejedben: “Túl fogom ezt élni? És ha igen, hogyan?”
Mit tesz Jézus, amikor kétségbeesve keresed a válaszokat? A Márk 6,48 szerint: “Hajnal 3 óra körül Jézus odament hozzájuk a vízen járva.” (NLT ford.) Vegyük észre, Jézus nem a tanítványainak mondta, menjenek oda hozzá! Tudta, hogy nem képesek rá. Ő ment oda hozzájuk. Ha épp a kétségbeesés mocsarába ragadtál, Jézus oda fog jönni hozzád!
Számomra csodálatos tény, hogy Jézus nem a parton áll és onnan adja az utasításokat. Ha viharba kerültél, nem tanácsokra van szükséged, hanem egy csodára. Szükséged van arra, hogy valaki melléd álljon, és azt tegye, amit Jézus is tett. Ő jön és találkozni akar velünk a fájdalom, a félelem, a depresszió, a viharok és a csalódottság idején is. Ő jön hozzánk. Micsoda Isten!
Lehet, hogy éppen most elhagyatottnak érzed magad. A Biblia azt írja a János evangéliumának 14. fejezetében, a 18. versben: “Nem hagylak el és nem hagylak árván a viharban. Én jövök hozzád.” (LB ford.) Erre számíthatsz!
Beszéljetek róla:
– Milyen álmodat adtad fel, mert nem láttál benne előrehaladást? Mit gondolsz, Isten mit tehet az ügy érdekében?
– Amikor legutóbb kétségbeesettnek érezted magad, hogyan lépett közbe Isten?
– Kinek van szüksége kétségbeesetten az ismerőseid közül Isten segítségére? Hogyan imádkozhatsz és támogathatod azt az embert?

 

 

Jó tett, rossz hozzáállás

 

“Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1 Sámuel 16,7)

 

Isten szemében sokkal fontosabb az, hogy miért teszel meg valamit, mint az, hogy mit teszel.

Isten egy alkalommal így szólt Sámuelhez: “Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1 Sámuel 16,7.) Lehetséges ugyanis, hogy valami jót teszel, ám rossz hozzáállással.

Ez volt a gond Amásia királlyal is: “Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel.” (2 Krón. 25,2.)

Ha Istennel akarsz csendességben lenni, menj elé:

– várakozással: menj Isten elé várakozással és vágyakozással. Bízz abban, hogy arra az időre közösségben leszel Vele, és fogadd el az Istennel töltött idő áldásait. Erre számított Dávid is: “Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged.” (Zsolt 63,1.)

– tisztelettel: ne siess azzal, hogy minél hamarabb Isten jelenlétében legyél, hanem készítsd fel a szívedet azzal, hogy csendben várakozol. Engedd, hogy a csend megtisztítson a világi gondolatoktól. Figyelj arra, mit mond Habakukk próféta: “Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Habakukk 2,20; lásd még Zsolt 89,7)

– éberséggel: légy teljesen ébren. Ne feledd, a Teremtővel, a mennny és a föld Alkotójával, az emberiség Megváltójával találkozol. Légy maximálisan kipihent és légy ébren. A legjobb felkészülés a reggeli csendességre már a megelőző éjszaka elkezdődik. Menj aludni időben, hogy jó formában legyél a reggeli találkozódra Istennel; Ő megérdemli teljes figyelmedet.

– engedelmes szívvel: ez a fajta hozzáállás sarkalatos kérdés; nem kezdhetsz a csendességhez úgy, hogy önmagad választod meg, mit fogsz megtenni és mit nem. Úgy kell az Úrhoz jönnöd, mint aki bármit és akármit megtesz, amit Isten kér. Jézus azt mondta: “Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (János 7,17.)

Gyere úgy Isten elé, hogy már előre eldöntötted, hogy az Ő akaratát választod, bármi is legyen az.

 

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.