Gyermekeink…


A mai nap imádsága:

Uram! Légy áldott minden gyermekért, légy áldott az Életért. Add, hogy érvényesüljön teremtői akartod, s a Tőled kapott méltósággal tudjunk élni a világban, őrizve azt magunknak, s a jövő generációinak az idők végezetéig! Ámen

   

…és (Jézus) ezt mondta: “Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába…

Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.
Mt 18,3-4 és 6. vers

“Wenn das Kind stirbt, stirbt auch die Zukunft!” – mondja egy német szólás, azaz: ha a gyermek meghal, meghal a jövő is… Alapvető ösztön az állatoknál, hogy kicsinyeiket életük árán is védelmezik. Nem is olyan rég kerti munka közben egy feketerigó mama rikácsolt egészen közel mellettem a kerítés tetején – csodálkoztam is, hogy miért nem repül el, mikor olyan közel vagyok hozzá, s csak néhány másodperc után értettem meg, mire is ez a nagy lárma? Ugyanis nem vettem észre, hogy a közeli sűrű bokorban fiókája rejtőzik…

Azok a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmények, melyekről naponta tudomást szerzünk a média útján – ha akarjuk, ha nem -, joggal keserítik meg minden jóérzésű ember szívét. Hogyan lehet ilyen gonosz az ember? Azért az átkozott profitért ma is gyermekek millióit(!) dolgoztatják szerte a világon, ellopva tőlük életük legszebb részét, a gyermekkort, de meglopva felnőtt életüket is, hiszen hogyan lehetne valaki normális felnőtt, ha abnormális körülmények között vált azzá?

A gyermek nemcsak az álmok valóra váltója, hanem maga a valósággá vált álom… Negyvenes éveikben járó, többdiplomás, anyaságot karrierre váltott nők vallomásai/kétségbeesett kijelentései – igen sokszor pszichoszomatikus reakciói – mutatják leginkább, mennyire “eszeveszetten” fontos a gyermek. Talán azért is van mindez így, mert egyszer meg kell halnunk, s akkor könnyebb lélekkel megyünk ki ebből a világból, ha Isten kegyelméből betöltöttük a teremtettség ősi törvényét: “Szaporodjatok és sokasodjatok!”. Partnerévá válni az Istennek az élet legnagyobb csodájában – a legnagyobb kiváltság…

…hogy mégis sokan emberi méltóságot kizáró módon, az élet tiszteletének minimuma nélkül élik le életüket – ez a legnagyobb botránkoztatás a világban! Meg is van az eredménye: egy olyan Istentől elfordult önző világ, mint a mostani! Az Isten életvédő törvényeinek megvetése büntetést von maga után – nemcsak az embervilágban, de a természet világában is. A bűnök súlyos malomkőként húznak minket a mélybe, s ebből a helyzetből csak egyetlen kiút van: az Isten valóságos szeretete. Ezt tanítja a Mester példázatain keresztül, ezt példázza a gyermeki lét is, mely az Isten és az ember szeretetének találkozása, ha Istent féljük és szeretjük…

 


Helyes értékítéletért…




A mai nap imádsága:

Uram! Látod vergődését ennek a világnak… ahogyan a pénzből és hatalomból font hálójából sehogyan sem tud kiszabadulni. Szabadíts meg mindnyájunkat, hogy csak Téged féljünk és szeressünk! Ámen
   

“Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez rgaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
Mt 6,24

Világos szavak Jézustól – mint mindig. Csak a politikában hallunk ilyet, hogy “fő prioritások”. Prioritás (elsőbbség) mindig csak egy van. Luther Márton nagyon egyszerűen azt mondja: “Ami/aki a legfontosabb, az az Istened!” Ahogyan nem lehet osztozni férjen/feleségen, úgy Istenen sem. Teljes szívvel nem lehet szeretni az ÚRIstent, s mellette teljes szívvel még valamit. Fél szívvel lehet az egyiket, fél szívvel lehet a másikat, de a két fél nem tesz ki egy egészet…

Sokan mégis megpróbálják a lehetetlent. Próbálják összhangba hozni a pénz szerelmét és az Isten imádatát. Az eredmény hamar meglátható: Az Istent kedvelve a pénz veszi át az irányítás szerepét. A dillemma, az ide-oda nézegetés rengeteg erőt vesz el. Nincs olyan, hogy egyszer az egyik, másszor a másik a fontosabb. Csakis az Isten a legfontosabb! “Keressétek először az Isten országát, s a többi ráadásul megadatik nektek!” – mondja Jézus ugyanitt. Az Isten elsődlegessége meghatározza viszonyomat emberekkel és tárgyakkal, s megmutatja minden helyzetben, mi az érték, s mi nem, mi a múlandó, s mi nem, mi az amit megemészt a moly, s a rozsda, s mi az kincs, ami nemcsak itt e földi világban csillog…

 

Kötődés…

 

A mai nap imádsága:
URam! Te irányítsd életemet a jóra, s add, hogy amit elkezdtél bennem, az kegyelmed révén gyümölcstermően be is fejeződjék! Ámen
Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?
…Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük,
2 Kor 6,14 és 17 a
Keresztény körökben gyakran idézett páli mondatok ezek, melyeket akkor idéznek az önjelölt bölcsek szívesen – csillogtatva a biblikus “műveltségüket” is-, ha a felek egy párkapcsolatban láthatóan nem illenek össze… Nos, bár fenti igék korlátozott mértékben érvényesek a párkapcsolatokra is, de összefüggésében megtekintve egyáltalán nem arról van szó, amire gondolnak! Jelesül: a hívő a hitetlennel ne legyen egy házasságban… mely Istentől rendelt kapcsolatot a köznyelvben sokszor igaként is emlegetnek.
Tény, hogy a hívő és hitetlen ember igényei egészen mások, s ez bizony konfliktusok kialakulását is segítheti, ugyanakkor tudnia kell(ene?) minden hívő félnek, amikor házasságra lép egy “hitetlennel”, hogy a hitetlen fél szabadsága, lehetőségei sokkal nagyobbak, tágasabbak, mint azé, aki magára vállalj a hit “gyönyörűséges igáját” – ahogyan Jézus URunk mondja! Fontos megjegyezni a vallásos igénnyel kapcsolatban, hogy nagyon sokszor az eltérő kegyességi gyakorlatok is diszharmóniát okoznak! Van, akinek elégséges időnként egy-egy mise esztétikai szépsége imádságos lelkületének megelégítésére, míg a másik félnek a napi közös egy-egy imaóra is kevés.
A felemás iga azt jelenti, hogy még szükség esetén se(!)fogjanak be ökröt és szamarat egy járomba, mert az nem lesz jó sem az ökörnek, sem pedig a szamárnak: az egyiket hátráltatja a másik lassú ritmusa, míg a másiknak túlságosan nagy az erősebb diktálta iram… A szekér rúdja végén lévő járomba – ha belehajtja fejét az igavonó állat, s elcsattan a járomszög, azaz a fejét kihúzni belőle már nem tudja -, onnantól kezdve se egyiknek, se másiknak nincs alternatívája: csakis egy irányba tudnak haladni. Ezért, ha “elcsattan a járomszög”, azaz két ember összekötötte az életét, akkor onnantól kezdve már csak egy irányba mehetnek -, ha tudnak, ha bírnak!
Pál itt mégsem a keresztény és hitetlen házassági kapcsolatáról, hanem a korinthusi gyülekezetről, s a benne munkálkodó bizonyságtevőkről beszél. Otthagyni egy gyülekezetet, mely mindig is a társadalmi kapcsolatok – nemkülönben a gazdasági kapcsolatok(!)- színteréül is szolgált, nem egyszerűen csak hitbeli kérdése volt a hívő embernek, de egyben anyagi-egzisztenciális kérdés is. Érdekes példa ennek az érzékeltetésére, hogy a babilóni fogságból hazatért mintegy száz zsidó család – akik a “kemény magot” jelentették, hiszen tevéiken, szamaraikon ott voltak azok a babilóni kultúra jegyeit hordozó iratttekercsek, melyek később alapját képezik az Ószövetségnek -, közül jónéhányan voltak, akik végül nem a Jáhve-kultuszt erősítették, hanem az idegenekkel való kapcsolatokat keresték – nyilvánvalóan “kereskedelmi” célzattal, hiszen Babilon, a népek nemezetek nagy találkozóhelye a korabeli “fogyasztói társadalmat” jelentette… annak számos előnyével – hátrányai mellett…
Isten útját választó embert azonban nem a személyes érdek, hanem a szolgáló szeretet határozza meg. Az ok igen egyszerű: az Istenben bízó ember jól tudja, hogy léte kiteljesedése nem vízszintes irányban, csakis vertikálisan, égbemutató irányban végtelen! Tudja, hogy a lélek soha nem elégszik meg csak a testi dolgokkal, a lélek mindent akar: Istent, örök életet, mindent, amit magába foglal az Isten szeretete…

 

 


Megértés…


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy nyitott, tiszta szívvel tudjam befogadni mindazt, amit tanítasz nekem egy életen át! Ámen
Jézus így szólt hozzájuk: “Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik; hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak, halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.”
Mk 4,11-12
A világ, amiben élünk igen bonyolult és nehezen érthető… Az ember szeretné rendszerben látni, megérteni mindazt, ami körülötte történik, ezért minden embernek van valamilyen világnézete, s abban egy megfogható irányultsága, amely alapján értelmezi a valóságot. A világ megismerése egész életre szóló, óriási kihívás, aminek csak próbálunk megfelelni, de valójában soha nem tudunk teljességre jutni benne. S ha a látható anyag-világ megismerése ennyire reménytelen vállalkozás, akkor mit mondhatunk Isten láthatatlan világára, melyeket Jézus URunk ráadásul példázatokban tárja hallgatósága elé?
De mi is az “példázat”? A szó eredeti megfelelője a görög parabolé, ami olyan szemléltető történetet jelent, mely valamilyen igazságot tömör, képies formában érzékeltet. A “valódi” példázatok tehát rövid történetek, melyekben a szereplők, illetve a cselekmény megválasztása a kifejtendő lelki tanítást szemlélteti. Ami a példázat egyes részleteit illeti, ezek legtöbbjének szintén szerepe van a lelki tanulság kifejtésében, de szinte minden példázatban vannak olyan elemek, melyekre csak a történet kereksége vagy szemléletessége miatt van szükség, lelki mondanivalót nem hordoznak. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ha minden részletre lelki mondanivalót erőltetünk, könnyen a lényeget figyelmen kívül hagyó, allegorizáló írásmagyarázat csapdájába eshetünk, ami eltorzítja a példázatok valódi mondanivalóját. A példázatok az evangéliumi etika és esztétika legnagyszerűbb kinyilatkoztatásai. A műfaj az Ószövetségben sem ismeretlen, de igazi méltóságra mégis az evangéliumokban emelkedett. Mintegy negyven, Jézus szájából elhangzott példázatot ismerünk. Isten országának azt a rendkívül magas rendű tanítását, amelynek befogadására nem voltak az emberek felkészülve, Jézus Krisztus ily módon igyekezett átadni.
A példázatok a mindennapi élet ismert történései mellett a természet, a mezőgazdasági élet törvényszerűségeiből merítették tárgyukat. Azért innen, mert a természet még mindig viszonylagos romlatlanságban őrzi a teremtés rendjét. Jézus Krisztustól megtanulhatjuk az egyszerű beszéd fenségét: “Két dolog egyesül a Szentírásban, amely máskülönben mindenhol máshol elválasztva él egymástól, az egyszerűség és a fenség.” – írja Balzac: A keresztény Szókratész, VII. beszéd. Egy bizonyos: az úgynevezett “teológusi” nyelv ismeretlen a Szentírásban. Szemben a dogmatikai csűrcsavarokkal, Jézus beszéde mindig életszerű, emberközeli és szívhez szóló és érthető volt.
A szépség felismerésére csak az képes, akinek erre készsége van. Akinek lelke durva, erőszakos, romboló érzelmekkel van tele, az nem érzékeli az élet finomságait. “A gonosz embereknek nincs daluk” – tartja egy német közmondás, s valóban az Isten országának “finomságait, szépségét” is azok tudják átélni, akiknek szívük tiszta – akik képesek megüresíteni azt. S mit jelent az, hogy “halljanak ugyan, de ne értsenek”? Például azt, hogy a Szőlőmunkások példázatában – bár nem egyenlő mértékben hordozták a nap terhét – az emberek nem a nagylelkű gazdára figyelnek, hanem a pénzre, s megállapítják: milyen igazságtalan ez a munkaadó… Jézus evangéliuma éppen ezért “nehéz dió” azoknak, akik a saját merev elképzeléseikkel akarják megérteni az Istent, mert a hit éppen arról szól, hogy a methódust (meta hodosz=hozzávezető út) nem az ember, hanem az Isten munkálja…

 




Mindenhatóság…


A mai nap imádsága:

Teremtő Uram, Istenem! Végtelenséged elszédít, teremtettséged csodái lenyűgöznek… Plántáld szívembe törvényeid ismertét, hogy azokat szemem előtt tartva, akaratod szerint futhassam meg nekem rendelt pályámat – itt a földön! Ámen

Amit csak akar az ÚR, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben.
Zsolt 135,6

Az összes isteni tulajdonságok – melyeket szavakkal leírva csak körbedadogni tudunk – közül egyedül csak Isten mindenhatósága szerepel a Hitvallásban, megvilágítva ezzel azt, hogy ennek igen nagy jelentősége van a mi életünk számára. Isten omnipotens, azaz mindenható, előtte semmi sem lehetetlen, hiszen minden, amit alkotott az Ő törvényeinek engedelmeskedik. Ez a mindenhatóság egyetemes, nemcsak a Földre, a Naprendszerre, hanem az egész univerzumra, ha úgy tetszik multiverzumra érvényes. Ebbe beletartozik minden legkisebb teremtett részecske, s legnagyobb kozmikus történés is – nincs kivétel… Beleszédül az emberi értelem, ha próbálja megérteni ezt a Felfoghatatlan nagy Erőt!

Augustinus – óegyházi atyánk – azt valotta, hogy a Teremtés Könyvét, de az egész Szentírást sem szabad szó szerint értelmezni mivel ez, Ágoston szerint, egyenlő lenne az istenkáromlással. Az egész Szentírás az ember gyöngeségeihez mérten, emberi nyelven beszél, ezért elbeszéléseit ennek a fényében kell értelmeznünk. Amit megérthetünk Isten mindenhatóságából, hogy az “szerető mindenhatóság”. Ezért nevezi az Írás Istent – többek között – Atyának. Manapság, amikor a férfiasság (és persze a nőiesség is) szinte csak a szexualitásra korlátozódik, nehezen érthető az “Atya” fogalma, mert az atyaságban/apaságban elsősorban nem a biztonságra asszociálunk, hanem ennek az ellenkezőjére. Lassan nagyítóval kell keresni az olyan férjeket, családapákat, akikről elismerően nyilatkoznak feleségeik vagy környezetük… S ha nem értjük, hogyan jutott férfi és nő kapcsolata, nemkülönben az erre épülő család ilyen káoszba a harmadik évezred elejére, akkor hogyan érthetnénk meg a mennyei Atyát?

Azt kell mondanunk, hogy az Atya “atyasága”, mindenhatósága mindenekelőtt misztérium jellegű, tehát egyedül a hit képes felfogni. Egyedül a hit tud valamit azzal kezdeni, hogy “Isten a világot a semmiből teremtette” – hiszen Istenen kívül nem létezett semmi más. De még magából sem teremthette, mert akkor egyenlő lenne vele. Ágoston-atyánk ezt nem magyarázza meg, szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy Isten az első létező, aki a semmiből teremtett mindent és egyedül csak Rá mondható, hogy örökléttel bír. S aki nem hisz Isten mindenható szeretetében, az hogyan hihetné, hogy az Atya meg tudott teremteni, a Fiú meg tudott váltani és a Szentlélek meg tud szentelni bennünket?

Küzdelmes létünk elvitathatatlan ténye, hogy a szenvedés, a nyomorúság, a rossz megtapasztalása könnyen próbára teheti a mindenható Atyába vetett hitünket. Megfogalmazódhat a kérdés: Ha Isten valóban mindenható, akkor miért nem képes távol tartani a rosszat és a szenvedést? Ha Isten mindenható, akkor jobbra nem tudta volna megteremteni az embert? Olyan nehéz lett volna számára kivenni az önzést, a bírvágyat, a gonoszságot a maga képmására és hasonlatosságára alkotott teremtményéből?

Az ember mégis azért tökéletes teremtmény – ahogyan az egész teremtett világmindenség is az -, mert benne van a jó is meg a rossz is, a fény és árnyék együtt adja a teljességet, ahogyan az élet értéke is a halállal válik nyilvánvalóvá… S amikor véges életünkben a Végtelen Istenről teszünk tanúságot – mert szeretünk -, akkor megcsillantunk valamit az Örökkévaló mindenhatóságából, mely mindent megtehet, égen és földön, a mélységes tengerekben, de még lelkünk elrejtett zugaiban is csodát művel, mert még a rosszat is javunkra fordítja!

 

 

Szerelem…


A mai nap imádsága:
URam! Szeress, hogy én is szerethessek! Ámen.

 

Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte.
Énekek Éneke 8,6-7

Mi a szenvedély? Tényleg csak bonyolult biokémiai folyamatok megmagyarázhatatlan konstellációja? Hormonszintek évmilliók óta kialakult különös harca egymással, mely az életet szolgálja?… Nem tudjuk. A filozófia az elmúlt háromezer évben próbálta megfogalmazni, micsoda is az ember valójában – eleddig sikertelenül. A szerelem definíciójával pedig méginkább “hadilábon” áll.

Mindettől függetlenül a szerelem életünk része. Elválaszthatatlan része, hiszen a szerelemnek köszönhetjük már létünket is. A szerelem és a szeretet egy Isten-alkotta érem két oldala, mely a házasság titkában van jelen. A harmadik, kettőt összetartó “elem/dimenzió” maga az Isten valósága. Enélkül nincs meg az a teljesség, amire minden ember vágyakozik.

Maga a szerelem – bármilyen nagy és izgalmas erő – önmagában még nem elégséges a boldogsághoz. A szerelem, amely csak magára gondol, önzésével nemcsak sok nyomorúságot, de tragédiákat is okoz ma is naponta szerte a világban. Aki éppen elszenvedi az efféle önzést, azt nem vigasztalja, hogy ez mindig is így volt, amióta világ a világ…

Manapság, aki “háza minden kincsét kínálja a szeretetért” azt nem megvetik, hanem “jó partinak” tartják. Társadalmat formáló, kikerülhetetlen erő a média folyamatos idól-kampánya, amely tovább koptatja két ember legalapvetőbb szükségletét szolgáló létformát: a házasságot. A magyar nyelv nagyon jól őrizte meg a házasság lényegét: Egy házban! Azaz egy fedél alatt, vagyis együtt. A házasságban mindenek előtt a közösségi gondolkodásnak kell érvenyesülnie: Nem a “te autód”, az “én házam”, hanem a “mi pénzünk”, a “mi életünk” együttességének illik érvenyesülnie.

A keresztény emberek életében sem tökéletes minden. Aki ezt hiszi, ezt mutatja magáról, az hazug, az csaló. Viszont a keresztény ember gyakorolja azt a csodát, amit az Istentől “tanult el” : a megbocsátást. Ez teszi, ha nem is teljessé, de olyan teljesség-közelivé a szerelmet, amilyennek az Isten is gondolja.

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.