GYÜMÖLCSSZEDÉS


Miután tavaly szerény volt a gyümölcstermés, a nyár kezdetén már nagyon vártuk az első sárgabarackok megjelenését. Az évtizedes, égbe nyúló fákról sajnos alig lehetett létrával valamit elérni, ezért többnyire meg kellett várni, amíg megérve lepotyognak.

Ha a fák környékén nincs frissen lenyírva a növényzet, akkor a fűben nem könnyű észrevenni az apró barackokat. Néha felküldtem a gyerekeket a telek végében lévő fákhoz, de hamar visszatértek, jelezve, hogy nincs barack. Ha magam jártam utána, először nekem is úgy tűnt, hiába jöttem. De mihelyt közelebb mentem, és alaposan végigpásztáztam a terepet, akár egy vödörnyit is össze tudtam szedni. A kamrában ilyen nem létező barackból sorakoznak a lekvárok. Persze, ehhez minden egyes szemért külön le kellett hajolni, kiválasztani, melyik használható, melyik nem, kihalászni akár a csalán közül is.

Keresgélés közben sokszor jutott eszembe, hogy olykor hasonló az igeolvasásunk is. Átfutunk egy szakaszt, és úgy érezzük, nem mondott nekünk semmit. Talán azért, mert már előre elhatároztuk, hogy mit is szeretnénk hallani, vagy azért, mert önmagunkat keressük még az igében is. De jobb, ha ilyenkor mégsem csukjuk be a Bibliát, hanem megpróbáljuk alaposabban megérteni, hogy mit jelent ki Isten önmagáról az olvasott részben. Hiszen elsősorban erre adatott nekünk az Ige! Ehhez vállalni kell az ezzel járó fáradságot. Annak, aki Jézust szeretné jobban megismerni, számos kincset – igazi táplálékot – tartogat a Biblia.

Mikoliczné Virág / Pécel

„Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, amikor felserkenek.” (Zsolt 17,15)

 

Határsértők

 

<!–

–>

Írta: Horváth Mária
Mindig is nagy kísértést és vonzalmat jelentett a Latin-Amerikában, nehéz politikai vagy anyagi helyzetben élő embereknek bejutni és letelepedni az Amerikai Egyesült Államokba. Ezért sokan attól sem riadtak vissza, hogy illegális úton, a mexikói határon átszökve kerüljenek az „amerikai álom” közelébe. A határsértésre készülők legújabb zseniális ötlete az volt, hogy cipőjük talpára olyan gumidarabokat erősítettek, ami tehénpata lenyomatot hagy. Így tévesztve meg a járőröző határőr katonákat – azon a határvidéken, ahol a csordákban egyébként számtalan jószág legel szabadon.
Sok ember a Mennyországba jutásra is hasonló vágyakozással tekint. Mennyei Atyánk egyetlen lehetséges „útvonalat” kínál a bejutásra: Jézus Krisztus bűntörlő áldozatának elfogadását. De az Isten által ajánlott egyetlen lehetőség sokak számára csak alternatívának tűnik, amit emberi leleménnyel szeretnének pótolni. Ők azon ügyeskednek, hogy jócselekedeteikkel hagyjanak olyan nyomot a világban, ami Istent megengeszteli, és amivel szélesre tárul előttük a Mennyország ajtaja. Urunkat azonban nem téveszti meg ez az illegális határátlépési kísérlet, ami így nem is biztosít bejutást az áhított mennyei otthonba.
Vegyük komolyan Jézus szavait:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)

 

 

Hikikomori

Írta: Margit István

A közelmúltban döbbenetes híradás jelent meg a világhálón: Japánban több százezer fiatalnak feltűnően problémásak az emberi kapcsolatai: talán évek, sőt évtizedek óta nem hagyják el szobájukat, nem járnak iskolába, nem dolgoznak, nem tisztálkodnak, és nem, vagy csak korlátozottan kommunikálnak környezetükkel. Nem lusták ők, hanem súlyos pszichiátriai betegségben szenvednek, aminek neve: hikikomori. Európában eddig csupán néhány ilyen esetet írtak le, de várhatóan számuk a közeljövőben meg fog sokszorozódni.

A hikikomori tehát tipikusan távol-keleti jelenség. Kialakulásának részben kulturális okai vannak, hiszen amíg a nyugati világban a szülők nagy része egy idő múlva megelégelné gyermeke bezárkózását, és szakember segítségét kérné, vagy egyszerűen rátörné az ajtót, addig a japán szülők rendkívül türelmesek, és időt adnak gyermekeiknek, remélve, hátha kinövik hóbortjukat.

Tipikusan a középosztálybeli családok elsőszülött fia hikikomori, mivel rá nagy nyomás nehezedik: helyt kell állnia az iskolában és a munkában, ezzel hálálva meg a család belé fektetett pénzét és bizalmát. Feltehetően ebben gyökerezik a rettegés az iskolától, később a társadalomtól. A tünetek pedig sokkal rosszabbak az agorafóbiánál (nyílt tértől való félelemnél): a hikikomoris emberek egy része nem csak fél kimenni az utcára, ahol másokkal – idegenekkel vagy ismerősökkel – találkozhat, de a szüleivel sem hajlandó találkozni.

Magyarországon nem tudnak hikikomoris betegről. Mint társadalmi jelenség remény szerint el is kerüli majd hazánkat. Ugyanakkor egy bizonyos területen mégis csak jelen van: mégpedig egyházainkban. Gyülekezeteink jelentős hányada évtizedek óta a hikikomori-keresztyénség kultuszát ápolja. Tagjai bevonulnak a templom falai védelmébe, nem hajlandók észrevenni mindazt, ami körülöttük történik, és nem szívesen kommunikálnak a külvilággal. Nem tudják, vagy nem akarják felismerni, hogy az egyháztól távol élőknek ugyanúgy (ha nem jobban) szükségük van Krisztusra, megváltásra, mint azoknak, akik már hosszú ideje ott ülnek a templompadokban.

Jézus ezt mondta tanítványainak:

„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28,18-19)

 

“Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.”

1 Tim 1,

Sokat vétkeztünk

Sokat vétkeztünk, számtalan
bűn megvallása hátra van.
Hány szégyen mardos, vád hat át!
– De ismerjük a Golgotát!
Minden bűnt felvitt Ő oda,
a múltnak ránk már nincs joga.
JÉZUSSAL újat kezdhetünk,
s ki ellenünk, ha Ő velünk?!

 

MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
TE ismered a mi szívünket, múltunkat, egyéni és kollektív bűneinket, rejtőzködő természetünket. Vidd véghez bennünk a SZENTLÉLEK által, hogy egyen-egyenként mély alázattal, őszinte bűnvallással boruljunk Eléd, megtartatásunkat, bűneink bocsánatát egyedül Tőled várva a JÉZUS KRISZTUS áldozatáért.
Ámen.

 

 

“Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?”


(1Kor 4,7)

Saját dicsvágyunk foglyai vagyunk, de szeretünk úgy tenni, mintha urai lennénk a világnak, vagy legalábbis nyomorult helyzetünknek. Képzelt méltóságunk börtöne mulatságos, de nem merünk nevetni magunkon, mégha néha meg is sejtjük, milyen kisszerűen élünk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy rabok – hiúságunk rabjai – vagyunk. Mint Oscar Wilde, aki így élcelődött valakivel, amikor az meglátogatta őt a börtönben: “Kérem, ne vegye rossz néven, hogy nem kísérem ki.”
Az is ősi bűn bennünk, hogy a világ közepének véljük magunkat.

A koldus minden kedden beállít a jótevőjéhez. Egy alkalommal azonban a szokásos összegnek csak a felét kapja. A gazda így magyarázkodik:
– Tudod, múlt hét végén volt az esküvőm. Elég szegény leányt vettem feleségül. Most spórolnom kell.
A koldus erre kifakad:
– Na nézd, az én költségemre házasodni. Hát ez mégiscsak nagy szemtelenség!
Valahogy így vagyunk Istennel is, mint ez a koldus. Semmink sincs, amit nem neki köszönhetnénk, mégis mindent magunknak tulajdonítunk, vagy azt gondoljuk, egy csomó minden csak úgy kijár nekünk Istentől. Ha elmarad valami, amit a mi megítélésünk szerint Ő kellett volna hogy megadjon, akkor Isten a hibás.
Nem riadunk vissza attól, hogy Istent hibáztassuk, ha már nincs kire kenni a saját bűnünket. A lényeg az, hogy mi sohase legyünk hibásak. Legfőképpen a dicsőséget irigyeljük el tőle, ami Őneki bizonnyal és jogosan kijár.
Ha elkezded csak
Őt dicsőíteni, végre békére lelsz.
(Horváth Levente)

 

NYÁRI VIHAR


A nyártól a pihenést, a gondtalan nyaralást várjuk. Azonban ilyenkor is történnek váratlan balesetek, halálesetek, tragédiák. Egy lelkész így bíztatta gyülekezete tagjait: „A próbák tekintetében háromféle ember van: egyesek éppen most vannak a vihar kellős közepén, mások most evickélnek ki a viharból, a többiek pedig éppen most tartanak befelé.”

Majd így folytatta: „A vihar azonban nem azt bizonyítja, hogy Isten magunkra hagyott. Mert sokszor ezzel ébresztgeti a nélküle élő embert. A benne hívők számára pedig Jézus Krisztus a nehéz időkben is Megtartó. Sőt, ilyenkor világosabban értjük szavát, mint a nyugalmasabb időkben, és szeretetét valóságosabban tapasztaljuk meg, mint valaha.”

Dr. Mikolicz Gyuláné / Pécel

A Zofóniás 3,17-ben ekként biztosít Isten a szeretetéről: „Veled van Istened, az Úr, ő erős és megment. Nagy örömmel örül neked, megújít szeretetével…”

 

VELED, CSAK LENNI JÓ, ELLENED: NEM!


Csocsózik a család. Párban játszunk, apuka, anyuka, gyerekek. A kisebbek még alig érik fel az asztalt, éppen hogy látják a pályán a labdát, de mindenki pörget – amit egyébként a közfelkiáltással megszavazott szabályok szerint nem lehetne –, mindenki játszani akar.

-„Legyen csocsó-bajnokság!” – „Jó, de ki-kivel lesz?” – „Most játszunk úgy, hogy először én vagyok vele, utána cserélünk, és te leszel vele.” – „Én, apával akarok lenni!” – „Én is!”

Mindenki apával szeretne párban lenni. – „Mert apa mindig győz.” – „Persze, mert apa, az ifisekkel minden pénteken gyakorolhat.” – „Jó, akkor most te vagy apával, de a következő játékban én leszek vele!”

Végül sikerül elosztani, ki-kivel lesz, elkezdődik a bajnokság, ki hevesebb, ki mérsékeltebb lelkesedéssel játszik, és viseli az eredményt–eredménytelenséget, hiszen apáék mindig győznek. Mindenkinek mindenkivel játszani kell.

– „De mi, mindig kikapunk, ez így nem ér, legyen visszavágó, és apa hagyja magát, hogy mi is nyerjünk!” – „Na, apa, hagyd már magadat veszíteni!”

Majd elhangzik a mindenki által jóváhagyott mondat: „Veled, csak lenni jó, ellened: nem!”

*

Eszembe jut a valós élet, és egyetértően ismételgetem: ”Uram, veled, csak lenni jó, ellened, nem, mert te, mindig győzöl!”

Sípos Ajtony Levente / SoltvadkeRT

Jézus Krisztus önmagáról: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18)

Kategória: Heti | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.