A Lélek hangja…


A mai nap imádsága:

Uram! Segíts meghallani hangodat! Adj nekem Rád figyelő lelket, igaz felismeréseket, hogy derűs, szolgáló lélekkel haladhassak Feléd életem útján! Ámen

   

Ezért magam is arra törekszem,
hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt.
ApCsel 24,16

Jóindulatból, jóindulattal élni – azt jelenti: hívő emberként élni a világban! Másképpen: Isten gondviselő “jóindulatát” megtapasztalva, elfogadva törekszünk arra, hogy mások felé magunk is a legnagyobb jóindulattal lehessünk.

Felesleges szépíteni: indulatos világban élünk. Riasztó az ún. családon belüli erőszak, de erősen szaporodik az iskolákban is az öntörvényű gyerekek száma. Szülőként persze az senkit nem vigasztal, ha utólag megtudja, hogy a gyermekét rugdosó, az iskola-társait folyamatosan brutálisan inzultáló gyermek maga is áldozat, mert ún. “háromhás” (azaz: halmozottan hátrányos helyzetű)…Lenne más alternatíva is: a gyermekeket nevelni is lehetne, a szépre a jóra… Kodály országában alanyi jogon minden gyermeknek hangszert kellene biztosítani – a fedezet még meg is lett volna rá – ehelyett csak az elmúlt 20 esztendőben ezermilliókat loptak el az ország vagyonából, s vándorolt olyan emberek kezébe, akikről sokminden elmondható, csak az nem hogy jóindulatúak! Azt viszont elmondható, hogy önző, Isten törvényeit megvető, a jogosság látszatára törekvő, agresszív-kommunikációjú kistílű (gaz)emberek. A gaz tulajdonsága ti. éppen az, hogy mindegyik igen szívós, nem igényelnek törődést, s mégis “vidáman” élnek és szaporodnak – csak hát a kultúrnövénnyel ellentétben -, soha nem hoznak termést, csak reprodukálják önmagukat – csöndben elszívva a hasznos növénytől a táplálékot. Ha lenne evolúció, akkor ez még figyelemreméltó is lehetne, de sajnos evolúció nem létezik – csak a fejekben!

Ha a fizikai világban, azaz a természetben lenne evolúció, akkor ez azt jelentené, hogy kavicsok összeállnának csavarokká és kifejlődnének háromkerekű biciklivé, majd idővel versenykerékpárrá, de ez tulajdonképpen csak köztes állomása a folyamatos fejlődésben lévő kavicsoknak, hiszen azok mindig is űrrepőgépek akartak lenni… Miért? Csak. Mert ez az evolúció iránya. A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy csak fordított, azaz “inverz evolúció” létezik: vagyis a bonyolult “törekszik” az egyszerűbbre… Magyarul minden kopik és romlik, de ez az elképzelés (értsd devolúció) “tudományos” szempontból nem megalapozott. – mondják az okos emberek.

Amíg a természet világában a dolgok, s egyéb teremtmények legfeljebb alkalmazkodnak a környezethez, addig az ember lelke valóban fejlődhet: az istentelenség állapotából eljuthat az Isten-hit állapotába. Termeszétesen ez sem a maga fejlődési sikere, hanem az Isten csodálatos ajándéka. Ebben az élithossziglan tartó fejlesztési/fejlődési – nézőpont kérdése: Isten felől vagy az ember oldaláról nézzük-e? – folyamatban fontos szerep jut a lelkiismeretünknek…

Aki manapság lelkiismeretes, az nemcsak a nehezebb utat választja, de a veszélyesebbet is, mert még bele is betegedhet. (Soha ennyi pszichoszomatikus betegség nem volt mint manapság!) Korunk nem kedvez a töprengő embereknek! Gyors döntésre idomítanak minket a reklámok, a birtoklási vágy kiélésének izgalmában pedig elfelejtjük: embernek születettünk ebbe a világba, nempedig állatnak… (Dear Animals! Sorry to sorry!) A hívő ember – nem lelkesedő, élmény-ember, hanem lelki ember. Tudja, hogy lelkiismeretének hangja az Istennel való párbeszédében “kommunikációs eszköz”, ezért odafigyel, karbantartja, vigyázz rá, nem engedi, hogy a lelkiismeretének finom rezdüléseit elnyomja a világ bűnterhelt zaja. Ezért a hívő ember törekszik a folyamatos önismeretre, hogy a törvény tükrébe naponta belenézve ne váljon paródiájává a teremtettségnek, hanem Isten akarata szerinti, “istenképű” teremtménye legyen – s élhessen Isten dicsőségére, mások javára, s önmaga boldogságára…


Jóság…


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy elfogadjam mindennapi hívásodat, s ajándéknak tekintsem, hogy magam is ajándékozhatok magamból, s mindenemből, amit nekem adtál! Ámen
Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.
Róm 8,21
Ki ne ismerné a mondást – Jézus URunk is mondja ApCsel 20,35 – “Nagyobb öröm adni, mint kapni.”? Azért nem vagyunk ellene a jónak, mi is szeretünk kapni! Sőt el is várjuk, hogy figyelmet kapjunk, respektáljanak minket… szeretteink között pedig egyszerűen szükségünk van a mindennapi kedveskedésekre, figyelmességekre, azaz: szívesen vesszük, ha szeretnek minket. Szeretetünket ezernyi módon kifejezhetjük: meghallgatással és bátorítással, figyelmeztetéssel és törődéssel, segítségnyújtással vagy éppen azzal, hogy jelét adjuk a bennünk lévő őszinte érzésnek: “Fontos vagy nekem!’. Elméletben tehát tudjuk, mi a jó, ill. mi lenne a jó, de a gyakorlatban többnyire másképpen alakulnak dolgaink.
De miért is? A rövidzárlatos válasz -egyeseknek ez is elégséges – így hangzik: “Belebújt az ördög!” Kétségtelen, hogy bizonyos értelemben ez a népies megfogalmazás a legmagasabb metafizikai valóságokat is lefedi, de el-elgondolkodó emberek lévén, szeretnék a kérdést nagyobb távlatokban is megválaszolni, hogy (még)jobban szerethessünk.
Tény, hogy van abban valami alapvetően “ördögi”, amikor a családban egymást “marják”, jóllehet a családot a JóIsten a védelem, a megnyugvás, a töltekezés, s az intimitás kiteljesedésének földi keretéül szánta. Így aztán nehéz megérteni, miért teszik pokollá azt, ami mennyország is lehetne?
Az Ördög neve az újszövetségi görög nyelvben a Diabolosz, azaz a “mindent össze-vissza dobáló”. Tény, ahol nincs istenfélelem, ott általában az embertiszteletnek is híjával vannak, s ahol nincs meg az értékek tisztelete – földieké és mennyeieké egyaránt, ahol nincs engedelmesség az istenadta védelmező jó rendnek, ott káosz uralkodik. Olykor hihetetlenül nagy káosz!
A szeretethiány tüzifa a gonoszság tüzére! Legyőzni a gonoszságot éppen ezért még nagyobb gonoszsággal sohasem lehetséges. Egyetlen lehetőség a szeretet, mert a szeretet egyetlen szikrája is képes a szeretettüzet csiholni, s egyetlen pislákoló mécses is képes megtörni a sötétség hatalmát! Ezért rettegnek a gonoszok a jótól, a diktátorok az őszinte szótól! S míg a gonosz indulatok (pénz, hatalom utáni sóvárgás) elősegítik a Gonoszság uralmát, eladdig a jóság az Isten országát építi az emberek között. Ebben eszközzé válni csak az tud, aki elfogadja a Belső Hang, a Szentlélek hívását, s őszintén elhiszi, hogy a Jó mindig nagyobb hatalom volt van és lesz, mint a Rossz…

 

Lelkünk titkai…


A mai nap imádsága:

Uram! Tudom, hogy lehetetlen, de azt is tudom, hogy Nálad minden lehetséges! Add megismernem jobban önmagamat, hogy felfedezhesselek Téged életem minden dolgában! Ámen

   

Jézus mondja: “…az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”
Jn 4,23-24

Amióta világ a világ – értsd: amióta JóIsten belénklehelte Lelke egy darabkáját, s emberek vagyunk -, azóta szeretnénk megérteni önmagunkat. Szinte reménytelen vállalkozás ez! Ha pedig másokat – férjünket, feleségünket, társunkat, felebarátunkat – is meg akarnók érteni: ez garantáltan zsákutcába vezet… Hiába a mondás: “Ismerlek, mint a rossz pénzt!” – legfeljebb csak sejthetjük, de valójában soha nem tudhatjuk, mi lakozik a másik lelkében. Mivel emberlétünk igen bonyolult, éppen ezért diákjaimat/fiataljaimat arra próbálom nevelgetni: “Tartózkodjatok az általánosításoktól! Minden eset más, még ha találsz is bennük hasonlóságot.”

Érdekes, hogy a görögöknek a pillangóra és a lélekre egy szavuk van: a pszühé… S a lélek tényleg olyan mint egy pillangó: játszi könnyedségű, szemet gyönyörködtető a röpte – mintha az ÚRIsten csak arra teremtette volna őket, hogy a réten csatangolva, rájuk csodálkozva, szabadságukat megirigyelve feledjük hétköznapi gondjainkat; s tényleg, nem ezért teremtette őket(?) -, de ugyanakkor bennük rejlik az, amit feledni nem tudunk, egykor kellemetlen tapintású hernyók voltak… Tény: lelkünk legmélyén van bennünk egy kevéske undorító is. Talán ennek köszönhetjük, hogy olykor megtennénk/megteszünk olyat is, amit egyébként józan eszünkkkel teljesen helytelenítünk.

Bizonyára az sem véletlen, hogy minden nyelvben az “istentelen”, s “lelketlen” ugyanazt jelöli. Aki lelkiekben gazdagagodni akar, az nem kerülheti meg az isten-problémát, hiszen a lelkiség magából az Istenből fakad. Gyakran elgondolkodom, milyen jól teremtette meg Isten ezt a világot, hiszen bármit is birtokolunk a világból, a világban – lelkünk legmélyén igazán azokra vágyakozunk, amik megfizethetetlenek: szeretet, tisztelet, nyugalom, elrejtettség, megelégedettség… s hasonlók.

Jézus Urunk szavai gyakran kérdések sokaságát vetik fel – most sincs ez másképp. Az ugyanis teljesen világos, hogy Isten Lélek, de mit jelent nekünk embereknek Őt lélekben, s ráadásul még igazságban is imádni? El kellene vonatkoztatnunk a hétköznapok valóságától? Talán ki kellene vonulni a világból, ahogyan azt egyes szélsőségesek gondolják és teszik? A válasz benne van a pillangó útjában az égen: Teszi a dolgát, amire Isten rendelte!

Nekünk sokszor az a bajunk, hogy Istent ráncigáljuk oda, ahol nem Istentől, hanem tőlünk várják a teljesítést, s gyakran és szívesen olyan dolgokkal foglalkozunk/foglalkoznánk, ami nem ránk tartozik – pl. hogyan fognak mások üdvözülni. Ha Isten megengedte, hogy különböző kultúrák különböző utakon keressék Őt, akkor bizonyára gondja volt/van arra is, hogy érvényt szerezzen akaratának. S ha jókedvében Ádámon és Éván kívül nemcsak földi, de mennyei lényeket is teremtett, akkor akár milliárdszám hívhatott életre még lényeket univerzumában (esetleg univerzumaiban?), s bizonyára mindre gondja is van – hiszen Isten ezért Isten…

Az igazság az, hogy nem akarjuk meglátni Istent sem a természetben, sem a történelemben, sem pedig a lelkiismeretünkben. Pedig Isten ott van mindenhol, mindenben! Aki mégis felfedezi Teremtő Urát a pillangók röptében, a lélek kifürkészhetetlen mozgásában, aki ráérez emberi kapcsolatainak Istentől rendelt ajándékos pillanataiban Őreá, az nemcsak hálás, de tevékeny, szolgáló részévé is válik környezetének, mert tudja, hogy az Örökkévaló eszköze az élet Tőle-rendelt normalitásában…

 

Párbeszéd…


A mai nap imádsága:

Uram! Párbeszédre hívtál, s én nem találom a szavakat! Segíts, hogy megértselek, s megértsem magamat is! Ámen.

   
Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.
Zsolt 22,3

Bizonyára mindannyiunk életében voltak már olyan “különlegesen nehéz” helyzetek, amikor rettenetesen vártuk a választ, kerestük a megoldást – de a dolgaink mégsem rendeződtek. Az igazi nehézséget talán éppen az okozta, hogy nem is tudtuk, mikor jön a válasz, egyáltalán jön-e? Ilyenkor nagyon el tud keseredni az ember – talán még a könnyek is kibugyannak szemünk sarkából. Jól mondja a közhely-bölcsesség: A sírás a tehetetlenség jele! De tényleg ilyen egyszerű lenne? Valóban a tehetetlen emberek utolsó menedéke a sírás? Ugyanakkor sírni lehet könnyek nélkül is, s ne feledjük: nemcsak bánatunkban, örömünkben is sírhatunk. (Az éppen folyó olimpiai küzdelem jócskán ad erre példát.)

A sírás különleges párbeszéd. Amikor a csecsemő felsír, az édesanyja rögtön ott van mellette, s tudja/kitalálja miben segíthet. A sírás – a hívő ember szemével – a lélek szavak nélküli párbeszéde az Istennel. Isten a végletekben van, ezért vagy fel kell emelkednünk hozzá vagy alá kell szállnunk. (Isten már mindkettőt megtette! Alászállt, hogy az ember közelebb érezze magát a Teremtőjéhez, s felemelkedett, hogy vonzásának hatalma nyilvánvalóvá váljék.) Mivel mindig Isten a kezdeményező, ezért az embernek soha nem kell elmenni a végletekig. Aki ezt mégis megteszi, az fundamentalista, az szektás rajongó, az szélsőséges extremista…

Aki Istenhez kiált, az sosem marad válasz nélkül – csak tudnia kell: az Örökkévaló “órája” másképpen jár… Ezért tapasztaljuk azt, hogy általában nem akkor válaszol Isten, amikor mi gondoljuk vagy várnánk. Ugyan próbálkozunk, de az igazi egzisztenciális súlyosságú kérdéseket csak Isten tudja megválaszolni. Ezért érthető a zsoltáros panaszkodása, hogy még aludni sem tud…

Az élet egyik árnyoldala, ha nem tudunk aludni – bizony százmilliók szenvednek álmatlanságban. Ennél már csak egy állapot a nyomorúságosabb, ha nem tudunk elcsendesedni: Folyamatosan zakatol körülöttünk a világ, s mi nem tudjuk kivonni magunkat belőle. Egyrészt mert félünk a csöndtől, másrészt pedig tudjuk, hogy akkor szembe kell néznünk önmagunkkal, s nem kerülhetjük meg a teljes önvizsgálatot. Ha pedig önvizsgálatot tartunk, akkor kiderül, hogy kik is vagyunk valójában – ezzel pedig nem szívesen ütközünk… Isten azonban nem adja fel! Folyamatosan hívogat, s ha kell a Sors pálcájával is megismertet minket, csakhogy észrevegyük: Ő Isten, mi pedig teremtmények vagyunk, akik leginkább a Vele párbeszédre vágyakozunk egész életünkben – csak az esetek többségében ezt nem tudjuk…

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?