Békéért a világban, s a saját lelkünkben.


A mai nap imádsága:
Uram, tégy békességed eszközévé! .

Indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Jer 1,17

Mai napi Losung-igénk himnikus gondolatának különös hangsúlyt ad “ez a nap, ami megváltoztatta a világot”. Az elmúlt években nemcsak szeptember 11-diki évfordulón hallhattuk, hogy a tűzzel vassal üldözni kell a terroristákat… Az ószövetségi ember még tudta, hogy a történelem egyes eseményei jelek is, de ez mára feledésbe merült. A borzasztó tragédia remélhetőleg nem ismétlődik, de valószínűsíthető, hogy nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan a Világkereskedelmi Központ vált az elsődleges célponttá, amely a pénz “katedrálisa” volt 407 méteres magasságával, amely majd háromszor magasabb, mint a kölni dóm vagy a gízai piramisok.

AZ igazság persze nem a terroristák oldalán van, de a jeleket meg kellene látnunk az ilyen eseményekben is. A pénz őrjítő szorítása, a modern ember tobzódása és a természet esztelen pusztítása, mind-mind csak következménye az Istentől elkanyarodott embervilágnak. “Vessző” és “bot” az, ami vigasztalhatná az embert, de vigasztalást, békességet inkább a birtoklás határtalanságában keres. Az anyagvilágban elmerült ember számára az a természetes, hogy az anyagnak nagyobb az értéke, mint az embernek. Pedig ez természetellenes, hiszen ez az istenképű emberi természetünk elleni.

Aki nem olvassa a jeleket – mára sajnos az ember ezt a képességét elszunnyasztotta magában – az nem látja meg a “botban és vesszőben” a vigasztalást, hanem magát a botot és vesszőt elemezgeti… aminek eredménye a félelem. Soha ennyire nem volt depressziós a világ, s ez elsősorban a fehér-kultúrára, az ún. zsidó-keresztény világra nézve igaz. A kórházak csordultig telve vannak pszichiátriai betegekkel, de a társadalom jelentős része is “tömve van” nyugtatókkal, anti-depresszáns tablettákkal… Jól van ez így? Így kell ennek lennie? Bizonyára nem. Mert az élettől való félelemnél már csak a haláltól való rettegése nagyobb a mai “modern” embernek… modern, vagyis kor-szerű. (A “szer” a régi magyar nyelvben a törvényt jelentette.) Korunk törvénye a dolog mindenhatósága a személy felett! A tízparancsolat mértéke sajnos az ellenkezőjére változott: abban ugyanis az első kilenc törvény a személyt és a közösséget, a maradék egy a “Ne kívánd…” pedig a dolgot, a vagyont védte. Ma a jog kilenctizede a “dolgokat” védi, s alig kap védelmet a személy, a közösség… Jól van ez így?

Jelek pedig folyamatosan adatnak, csak olvasnunk kellene belőle. Képzuhatagos világban élünk, de elfelejtettük a képeket olvasni. A bibliai ember tudott, és ma is tud olvasni a képekből – mégha az néha “tükör által homályos” is… de legkevesebb az irányt megfejti belőle: azaz a Fény felé törekszik.

 

Hűség…


A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy hűséges lehessek Hozzád, s betölthessem teremtői akaratodat! Ámen

Aki hű a kevesen, a sokon is hű az,
és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.
Lk 16,10

Alig akad felnőtt ember, aki hallja ezt a szót “hűség”, s ne a párkapcsolatira gondolna, jóllehet minden kapcsolatunkat alapvetően a hűségértelmezésünk határoz meg. Ha a rosszban is segítő jobbot nyújtunk a barátunknak, akkor hűséges, jó barátok vagyunk. Ha időt és fáradtságot nem kímélve hűek maradunk eredeti elképzelésünkhöz, akkor a befektetett munkánk meghozza a kívánt gyümölcsét. Aki hűséges a neki rendelt társhoz egy életen át, az boldog, kiteljesedett családi életet él. A hűség önmagában még nem boldogít. Lehet valaki hűséges a pártjához, mely egy szűk hatalmi elit érdekeit szolgálja, s amikor az igazság mérlegén egyszer megmérettetnek az értékek, akkor kiderül, hogy az effajta hűség hamis ideálokat szolgált. Kicsiny országunk pártállami múltjából lehetne példákat hozni, de említhetjük a hitleri németország SS-katonáit, akiknek jelmondata ez volt: “Meine Ehre heißt Treue” – azaz, az én becsületem a hűség…

A hűség akkor hordoz áldást, ha az a hűség nem emberi alapon, hanem az “istenin” nyugszik. Istenhez való hűségünkből ugyanis mindig érték teremtődik. Ha csak egyházpolitikai ideológiákhoz volt hűséges az ember, akkor abból eretneküldözés, máglyatüzek vagy vallásháborúk fakadtak, de aki nem érdekben, hatalomban, karrierben gondolkodott, hanem Istenhez volt hűséges, azt Isten mindig megáldotta, hogy rajta keresztül nagy dolgok történjek.

A hűség próbája mindig a kapcsolat. Hajlandó vagyok-e lemondani bizonyos dolgokról, hogy ezzel másokat segítsek, s építsem a közösséget? Isten ugyanis a közösségbe, s a közösségért teremtette meg az embert! Isten azért helyezte az embert ide a Föld nevű bolygóra, hogy békében és igazságosságban éljen, ehelyett az ember ősidők óta csak békétlenkedik, s kapzsisága okán szünet nélkül munkálkodik az egyenlőtlenségen! Királyok, császárok, cárok s talpnyalóik – vagy multimilliárdos ún. üzletemberek, pénzhajhász tőzsdei hiénáikkal, akik átláthatatlan, követhetetlen befektetési spekulációikkal szolgálják az egyén érdekét a közösséggel szemben, akik mosolyogva a hamis (munkafedezet nélküli) csinált pénzt ördögi módon összekeverik a munkafedezetes pénzzel, s ezzel rendre gazdasági, politikai, erkölcsi válságokat robbantanak ki, nos ők hűek önmagukhoz, de ennek a hűségnek semmi köze nincs az Isten kívánta hűséghez.

Jézus tanítása szerint ugyanis a kevés a földieket jelenti, amik múlandóak, a sok pedig az Isten országát jelenti. Aki hűséges a múlandón, az elnyeri az elmúlhatatlan, de aki hamis, azaz hűtlen a kevésen, azaz nem arra használja földi adományait, amire Isten azokat adta, az nem juthat el őhozzá. Ez az evangélium törvénye…

 


Isten…

    A mai nap imádsága:

    Istenem! Szavakba próbállak foglalni, de kevés a szó, érzéseim se képesek felfogni hatalmad nagyságát. Hozzád kiáltok mégis: Vezéreld életemet, add hogy minden dolgomat a Te kezedből vegyek! Ámen.

   

Amiket emberkéz alkot, azok nem istenek.
ApCsel 19,26

Persze, hogy nem azok! – És mégis! Anyai és a nőiesség titokzatosságától megfoszott erotikus amazonok a media segítségével “istenítik” korunk státuszszimbólumait – valljuk be, sikerrel. Mindenki jól tudja, hogy az a “valami” csak egy pléh-doboz, fékkel, gázpedállal és kormánnyal, mégis sok ember számára a “társadalmi hovatartozás” elengedhetetlen kelléke… Kinek a kiskastély és a jacht, kinek a pohár és/vagy a drog… De olyan is akad, akinek a játék a szenvedélye, s házát minden vagyonát automatákba dobálja vagy elkártyázza. Sőt, vannak olyanok is – nem is kevesen -, akik a barátjukat, barátnőjüket “istenítik” – még akkor is, ha az kapcarongyként bánik velük, s a végletekig kihasználják őket.

Minden, ami az élethez szükséges és fontosnak tartunk – istenné válhat, azaz, átveheti az uralmat életünk felett. Manapság, amikor a szerzési képességet értékként szugerálja a média, akkor a “Szerezd meg magadnak, mert megérdemled!” könnyed-hangvételű szlogen gyorsan személyiség-torzító paranccsá válhat – hacsak nem áll előtte az Isten… “Keressétek először az Isten országát, a többi ráadásul megadatik néktek!” Sokan – keresztényekről van szó! – mégsem képesek tartani ezt a sorrendiséget… Rajongó gyülekezetek hitbuzgói dicsőítik így az Istent – ez szép, jó és dícséretes – a gond csak ott van, hogy az “Én”, az az átkos “Ego” mindig megelőzi az Istent… Ilyenkor jönnek elő a törvényeskedések, válnak nyilvánvalóvá a személyiség valódi jegyei.

Amiket emberkéz alkot, azok nem istenek – mégha azok szerepét is töltik be! Sőt, amiket az ember-ész alkotott, azok sem istenek. Nincsen tehát üdvözítő dogmatika, csak kegyelmes Isten, nincsenek érdemszerző jócselekedetek csakis megbocsátás, és az isteni megbocsátásra válaszoló szolgáló élet. Ebben nem létezik más “alternatíva.” Itt nincs helye liberális teológiának, itt nem lehet pluralista megoldásokban gondolkodni. Az Isten-kapcsolatban az Isten kizárólagos Isten, nem “hajlandó” osztozni senkivel és semmivel…

Nehezen érthető ez nekünk embereknek, hogy az Isten az Isten, hiszen többnyire azt sem értjük mit jelent embernek lenni… Ebben ad útmutatást az Ige, amikor azt mondja: “Isten teremté az embert a maga képmására…” Önazonosságunk megértéséhez tehát elengedhetetlen az Isten, emberségünk kiteljesedésének garanciája más nem lehet mint az Örökkévaló, de gátja mindaz, amit rövidlátásunk, önzésünk okán Őelé helyezünk…

 


Jóság…


A mai nap imádsága:

Uram! Jóságoddal öleld át ezt a világot, hogy mindenki elhiggye, szereteted, a legfőbb jó… Ámen

Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.
Zsolt 16,2

Egész életünkben törekszünk arra, hogy jól, sőt jobban érezzük magunkat. Nem adjuk fel, erősen bizakodunk abban, hogy a holnap jobb lesz a mai napnál… Ezzel szemben a valóság az, hogy Isten másképpen teremtette a világot. MInden kornak megvan a mag értéke… Fiatalon gyalog járva, dús fekete hajjal, duzzadó izmokkal igazságtalannak érezzük, miért van az, hogy az idősödő, őszhajúak mind nagy autókon járnak, s mi fiatalok nem… s az idősödő urak pedig hiába csücsülnek márkás autókban, szívesen elcserélnék a legdrágábbat is, ha fiatalok lehetnének… Ha pedig valakinek fiatalon nagy autó (értsd egzisztencia) adatik… nos, a nem-küzdés, a mindig csak “kapás” elsatnyítja, s az esetek többségében agresszívvé, primitívvé és destruktívvá teszi. Ezekkel van kikövezve a depresszióhoz vezető út.

Hogyan lehet megtalálni a harmóniát? Egyesek a karrierben keresik, s ezért képesek mindent megtenni. Átgázolnak törvényen, s embereken, a jó érzés, az erkölcs sem akadály… “A siker majd kárpótol mindenért!” – gondolják, s gondolkodás nélkül feláldoznak mindent. Nem számolnak azzal, hogy nem csak a cél számít, hanem az is, hogyan éri azt el az ember. S az eredményt bizony nagyon meg tudja keseríteni az ár, amit fizetni kellett érte. Az első eufóriás pillanatokban ez még nem nyilvánvaló, csak később, amikor a múlt visszaköszön, s az emlékek (főle a rosszak) keresik helyüket a lélek bonyolult rendszerében. Mások az anyagvilág habzsolásában teljesítenék ki boldogságukat, de lassan kiderül, az sem teljesen az övék, hiszen a moly és a rozsda is osztozik rajta…

Az ókori görög filozófusok sokat elmélkedtek azon, mit is jelent a “legfőbb jó” A zsoltáríró azt mondja: Isten a legjobb. Sok dolog van tehát, ami jó, de Isten a legjobb. Az okokat is lehetne sorolni: Tőle kaptuk az életet, s benne a sok-sok ajándékot… De legfőbb ok, hogy Nála érezzük otthon magunkat. Ha nem vagyunk Nála, akkor didergünk a világ szeretetlenségétől, s gyakran beledermedünk az élet igazságtalanságaiba. Ha azonban Vele vagyunk, akkor “a nehéz is könnyű”, sőt még a “görbe is egyenes”…

 


Vezetés…


A mai nap imádsága:

URam! Vezess, hogy másokat Hozzád vezethessek! Ámen
    
Erre így szólt az ÚR: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz. Nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk.
Jer 15,19
Nem könnyű a próféták sorsa… Jézus URunk mondását gyakran idézik tévesen, hogy ti. “Senki nem próféta a maga hazájában” -, holott ez így hangzik: “Egy próféta sem kedves a maga hazájában.” Azaz próféta lehet valaki otthon is, de számoljon azzal, hogy nem veszik komolyan, s esetleg kinevetik… Régen a prófétát “látónak”, hívták, mert látott olyat is, amit más nem. A látó fölfelé, a csak “nézők” lefelé tekintgetnek.
A keresztény ember annyiban más, mint a “világ embere”, hogy nem csak a láthatót nézi, hanem a Láthatatlant is kutatja, s így megadatik neki, hogy az emberlét horizontján túli dolgokat is érzékelje. Ez a tudás a megtéréssel kezdődik, s maga a megtérés visszafordulást, visszatérést jelent. Azaz, aki megtér, újra hazatalál… Nincs ebben semmi rendkívüli, exkluzív, ahogyan abban sincs, hogy otthon vagyunk, de mindannyian átéljük esténként, hogy jó hazaérkezni, jó otthon lenni. Aki nem szeret otthon lenni, s “istene a menés” – az lehet modern citoyen, kozmopolita, aki bárhol a világban rögtön otthon érzi magát -, de akinek mindenütt egyforma ízű a kenyér, akinek mindenhol ugyanolyan zöld a fű, s ugyanolyan kék az ég, annak ugyan lehetnek minden fontosabb fővárosban házai, lakásai vagy villája, de hona, hazája nincs! Az otthon ugyanis azt jelenti: tartozom valahová.
Aki Istenhez tartozik, az “otthon” van. Annak van családja, akkor is, ha egyedül él, s ezért nem magányos. Sokan tagadják a közösség fontosságát – éppen ezért nem is hoznak áldozatot érte -, jóllehet az ember közösségi lény, életének, s túlélésének is biztosítéka, garanciája a közösség! A gyülekezeti közösség – ha az Jézus tanítását, s nem valamilyen szektavezér utasításait követei -, áldást jelent. Önmagában, önmagának, de a gyülekezeten kívüliek számára is, hiszen a nagyobb közösség érdekeit is szolgálja. Ahogyan minden nagy út kis lépésekkel kezdődik, nagy és erős társadalom is csak akkor van/lesz, ha benne a legkisebb – a család – is erős!
Aki valóban Istenre (nem csak egy Isten-képre, -elképzelésre, -teóriára) figyel, az értékes dolgokat beszél. Ha körülnézünk – most ezt tegyük csak a keresztény egyházakban -, akkor hamar kiderül, hogy bizony papok, lelkészek, prédikátorok – egykori próféták mai reprezentánsai; legalábbis elméletben, hiszen a próféták kora lejárt -, igen gyakran, többnyire szép körmondatokban, de életszerűtlen, természetellenes, vagyis értéktelen dolgokat beszélnek. Nem mindig a nyájban, a nyájjal van a probléma! A pásztornak olyan legelőkre kell terelgetnie a nyájat, ahol van forrásvíz, ahol dús a fű, ahol a gyarapodás a növekedés feltételei adottak!
Szószóló csak az lehet, aki az ÉLETET hirdeti, prédikálja. Az Újszövetségben két szó szerepel, melyek az életet jelölik: az egyik a biosz, a másik a dzóé. Ez utóbbi a teljes életet jelöli, amiben benne van az örök élet is! Amikor Jézus URunk azt mondja: “Én vagyok az út, az igazság és az élet.” – akkor ebben a mondatban nem a biosz, hanem dzóé szerepel! Az ÉLET, a teljesség szerinti tehát nem csak a biológiai/vegetatív, nem is csak az odaáti ígéretes, hanem a kettő együtt! Ezért az üdvösség kérdése elválaszthatatlan a földi létünktől… Nincs Istenhez jutás anélkül, hogy az ember itt a földön ne döbbenne rá hivatására, létének okára! Nincs teljes élet anélkül, hogy ne találnánk rá az életünk korlátait feszegető, izgató kérdések megelégítő válaszaira.
Az, hogy a nyájnak kell a tévedhetetlen pásztorhoz igazodnia – ószövetségi, emberi elgondolás. A Pásztorok Pásztora, az Igazi Egyetlen Főpásztor Jézus Krisztus tanításában világosan kinyilvánítja, hogy Isten országa nem emberi elképzeléseken nyugszik, s ha a gyülekezeti pásztor nem vezetett a Főpásztor által, akkor nem látja a helyes utat, s megvalósul a “vak vezet világtalant” példázatbeli tragikomédiája…
Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?