2017. szeptember 9. ÉRJE EL IMÁTOK A MENNYET!

(Szent Édesanyánk üzenete:)

Isten gyermekei, béke legyen veletek! Nekem, a ti Édesanyátoknak szükségem van imátokra, hogy megvalósítsam Isten üdvözítõ tervét. Szívbõl fakadó imára van szükségem! Jusson imátok a mennybe, legyen olyan mint a tömjén! Szíveteket töltsétek meg Isten szeretetével, és örvendjetek, mert Szabadító született a ti megszabadítástokra, szelíd szívû Szabadító, aki azért szállt le a Földre, hogy szolgálja és hívja az elnyomottat.
“Azért jött, hogy felnyissa a vakok szemét, kiszabadítsa a börtönbôl a foglyokat és azokat, akik sötétségben élnek.” 1 Szeretett gyermekeim, ugyanaz a Szabadító kiált felétek ma is, ugyanaz a Szabadító szólít neveteken titeket: térjetek vissza Hozzá! Ugyanaz a Jézus emlékeztet benneteket tanítására; ugyanaz a Jézus, akit Édesanyjaként karjaimban tartottam, és pólyába takartam. Arra született, hogy szolgáljon, arra született, hogy megváltson benneteket, és most is ugyanaz a Jézus szól hozzátok üdvösségetek érdekében. Ugyanaz a Szabadító figyelmeztet benneteket, hogy mindannyian Hozzá tartoztok. Testben vált láthatóvá, és értetek áldozta magát, gyermekeim, hogy titeket szabaddá tegyen. Jöjjetek hát, örvendezzetek és teljetek el boldogsággal! Jöjjetek, és hirdessétek Szent Nevének nagyságát! Jöjjetek, és legyetek Szavát hordozó, ujjongó hírvivõk! Szeretlek benneteket, és higgyétek el, köpenyem elég bõ, mindnyájatokat be tudlak takarni! 2 Jöjjetek az Úrhoz, ne féljetek megmutatni Neki gyengeségeteket! Jöjjetek az Úrhoz, ajánljátok fel Neki szíveteket, és Õ úgy fogja fogadni, mint a mirhát, a tömjént és az aranyat. Szeretünk benneteket… végtelenül szeretünk benneteket. Bízzátok magatokat Õrá! Jézus mindegyikôtökhöz eljön. Azért jön, hogy megszabadítsa e világ foglyait és szabadságot adjon azoknak, akiket az ördög mint galambokat elfogott és kalitkába zárt.
Jézus azonban fáradhatatlanul jár kalitkától kalitkáig, és minden foglyot kiszabadít.
Gyermekeim, éljetek az Úr mennyei parancsolatai és törvényei szerint, mert egyetlen szóban foglalható össze a mennyei törvény. Ez a szó a SZERETET.
Én, a ti Szent Édesanyátok, éjjel-nappal közbenjárok értetek, nektek adom szeretetemet, és megáldalak benneteket és családotokat.


1Iz. 42,7.
2Mosolygott a Szûzanya.
Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?