2017. szeptember 3. PUSZTASÁG


1987. november 22.

Vassula, szél fúj, és napról napra erõsödik. Végigfúj ezen a pusztaságon, amivé teremtésem vált, magával sodorja a sivatag homokját, és egyre közelebb és közelebb hordja ahhoz a kicsiny termõföldhöz, ami még megmaradt. Egy részét már be is takarta. Ha nem sietünk kicsim, hamarosan nem marad más, csak pusztaság. 

Uram, kérlek, légy türelmes, mert lassú felfogású vagyok.

Virágom, emlékezz, milyen sokáig álltam ajtód elõtt. Nem voltam-e türelmes azokban az években?

Jézus, miért nem hallottalak azokban az években?

Mert a világ megtévesztett téged. Kezdettõl fogva hozzám tartozol, de a világ megtévesztett, meggyõzött arról, hogy hozzá tartozol – ilyen csalárd és álnok a Sátán. Napjainkban azon mesterkedik, hogy meggyõzze teremtésemet arról, hogy õ nem létezik – így anélkül dolgozhat, hogy félnének tõle. A farkas csapdába ejti teremtésemet, és mint kis bárányt felfalja.  Ez az õ terve manapság.

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.