2017. szeptember 10. ÁLDD MEG ÜLDÖZÕIDET!

1989. április 11.

(Ma kezdõdik az igazi üldözés. Jézus értésemre adta, hogy idén az orthodox húsvéti idõben érezni fogom az Õ szenvedését.)

Uram, sokan vádolnak azzal, hogy hamis próféta vagyok. Bizonyítékot keresnek ellenem, akár hamisat is, amelynek alapján kijelenthetik, hogy az üzenet nem isteni. Már van néhány hamis tanú. Azzal vádolnak, hogy én a démon fegyvere vagyok, egy másik karizmatikus mozgalom lerombolására.

Ragaszkodj hozzám, béke, béke! Gyermekem, ne vonj meg tõlem semmit! Mindketten veled vagyunk 1 Ne feledd, ez a Sátán füstje, és hidd el, a füst nem tart soká, elpárolog és eltûnik. Vassula, én, a te Istened, olyan szeretettel szeretlek, amelyet csak a mennyben fogsz megérteni. Légy áldott gyermekem, mindazért a rágalomért, amit rólad mondtak, és mindazért a hamis vádért, amellyel téged illetnek. Légy boldog, mert nagy lesz a te jutalmad a mennyben! Elhiszed nekem? Hányszor mondtam, hogy téged is éppúgy üldözni fognak, ahogy engem üldöztek? Üzenetem megnyeri a szíveket, de néhányan mégis ellened fordulnak. Nem tudják, hogy ha üzeneteimet elítélik, engem ítélnek el. Hiszen megmondtam, hogy hibát keresnek benned; kiforgatnak, ahogy másokkal is megtették, akiket én küldtem! Áldd meg üldözõidet! Imádkozz vádlóidért, teljes szívbõl bocsáss meg nekik! Tanuld meg Vassulám, hogy Szeretet vagyok! Szeress engem! Szükségem van erre a szeretetre, hogy tovább adjam másoknak. Úgy szeresd testvéreidet, ahogy én szeretlek téged!

De Uram, egyesek teljesen elvakultak!

Bízzál bennem kicsim! Felragyogok felettük, és világosságommal sokakat megvilágítok. Lelkem áldottjai, elfeledkeztetek szenvedésemrõl? 2 Szeretetbõl szenvedtem, légy egy velem! Én engedtem, hogy mindez így történjék, hogy te is megízleld ugyanazt a kelyhet, amelyet én ittam ki szenvedésem alatt. 3 Szeretlek, és ezért engedtem meg gyermekem, hogy igyál kelyhembõl. Kis lelkeket emelek magamhoz, átalakítom õket, és szenvedésem kis képmásává teszem õket. Boldog vagy, mert felajánlottad nekem szívedet és lelkedet, hogy isteni kezemmel egy másik kis feszületté alakítsam. Örvendezz lélek! Örvendezz, és légy boldog ajándékommal! De ne feledkezz meg arról kicsim, hogy ugyanezen ég alatt, ahol élsz, báránybõrbe bújt ragadozó farkasok is vannak. Õk azok a hamis próféták, akiktõl már óvtalak téged.

(Azt kértem az Úrtól, hogy a Bibliából adjon választ nekem ezekkel az emberekkel kapcsolatban. Kinyitottam a Bibliát, és ujjam Jeremiás 23,10 versére esett, amelyben a hamis prófétákról van szó.)

Kedves, ne félj, elõtted vagyok. Légy boldog, amiért mindenféle rágalmat szórnak rád. Szemem figyeli ezeket az embereket, hallom szavukat és érzem szívüket.

Igen, de Te velem vagy, és semmitõl sem kell félnem.

Bátorság! Az én erõmet adom neked, hogy folytathasd . Mi ketten?

Mindörökkön örökké.

(Mintha mindez az üldöztetés sem lenne elég, lemondták annak a nagy teremnek a bérletét, ahol meg akartuk tartani a találkozót. Egyszerûen lemondták, annak ellenére, hogy már régen lefoglaltuk. Azt mondták, hogy nem akarják, hogy náluk vallásos összejövetel legyen. Ott álltam kétszáz ember gondjával, és senki sem akart befogadni. Egy héttel a találkozó elõtt! De az Úr segítségünkre sietett. Az Úr lehetõvé tette, hogy az Õ templomában lehessünk, egy kis templomban, amely a kapucinusoké. Igen, Õfensége a legalázatosabbat és legszegényebbet választotta ki a testvérek közül jelként azok számára, akik üldözik Jézus üzenetét.)


1 Szent Édesanyánk és Jézus.
2 Amikor Isten ajkáról hallom e szavakat, teljesen ellágyulok. Fensége azt érezteti velem, hogy ez a “sátor”jobban betakarja testemet, mint valaha. Úgy érzem, hogy sohasem lesz vége a számûzetésnek, amelyben vagyok…
3 Jézus mintha lakomával kínált volna! És én boldog vagyok, hogy felajánlotta nekem ezt a kelyhet.
Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?