2017. május 7. MENJ EL A KISZÁRADT CSONTOKHOZ!

1993. március 1.

„Ha szavaid elém kerültek,
csak úgy nyeltem õket;
kedvem telt szavadban
és öröme szívemnek.” 1

Lefátyoloztam szememet, és nem láttalak sem Téged, sem ragyogásodat és dicsõségedet. Sötétségem legmélyén hirtelen világosság gyúlt, melynek ragyogásán ámulva és meglepõdve megtántorodtam, … és a Te Lelked legyõzte a fásultság lelkét, amely lelkemben tanyázott, és nem lélegzett többé bennem.

Láttam, amint itt állsz csendben… és úgy tûnt, mintha ismernélek téged, Kedvesem. Majd szólásra nyitottad ajkad, nevet adtál nekem, és azonnal meggyógyult lelkem emlékezete. Lehullott szememrõl a fátyol, lelkemet Atyám karjában találtam. Ó Istenem! Milyen drága vagy nekem!

Szent vagyok. Megmondtam, hogy meg foglak tisztítani, új szívet adok neked, és új lelket helyezek beléd. Leveszem lelkedrõl a fásultság lelkét és az én Lelkemet adom neked. Azon a napon megesküdtem, hogy enyémmé teszlek. Megesküdtem, hogy meggyógyítalak, hogy mint a fa, teremj gyümölcsöt népem számára. Megesküdtem, hogy jóllakatom az éhezõt és minden szájat. Igen! Megesküdtem arra, hogy eljövök hozzád, feléd fordulok, hogy megmûveljelek és semmiségedben vessem el dicsõségemet. És most én, az Isten, mindörökre beköltöztem lelkedbe.

Prófétálj tehát félelem nélkül! Menj el a kiszáradt csontokhoz, és én húst adok nekik, lélegzetet adok nekik, hogy dicsérjenek és dicsõítsenek engem. Igen, rálehelek a halottakra, hogy éljenek és így kiáltsanak: „Ki olyan, mint az Isten?” Emlékeztetni fogom õket arra, hogy nem találnak nagyobb szeretetet Teremtõjük szereteténél.


1 Jer 15,16.
Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.