A legjobb anyagi befektetésed ami lehet

 

“A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.” 1Timóteus 6,18-19

Isten igéje beszél arról, hogy a mennyben gyűjtsünk kincseket magunknak (Máté 6,20-21).

Hogy tegyünk így? Jézus egyik legjobban félreértett kijelentésében ezt mondja: “Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.” (Lukács 16,9)

Jézus nem úgy értette, hogy pénzen “vegyél” barátokat magadnak. Úgy értette, hogy azt a pénzt amit Isten ad neked, arra kéne használnod, hogy embereket vigyél Krisztushoz. Így ők az örökkévalóságban is barátaid lesznek, akik köszönteni fognak téged, amikor belépsz a mennybe! Ez a legjobb anyagi befektetés amit tehetsz.

Már valószínűleg hallottad a kifejezést “Semmit sem vihetsz magaddal,” de a Biblia elmondja hogy előre küldheted azzal ha emberekbe fektetsz akik oda mennek: “gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet – ez az egyetlen biztonságos befektetés az örökkévalóságra! És így egy gyümölcsöző keresztény életet fognak élni itt lent is.” (1 Timóteus 6,19)

Milyen módokon tudod más emberekbe fektetni a pénzed? Milyen módokon tudod a pénzed abba fektetni hogy emberek közelebb kerüljenek Jézushoz? Imádkozz ezért és meglátjuk, hogy Isten kit vagy mit juttat eszedbe. Nem számít milyen apróság, tégy egy apró befektetést az örökkévalóságba ezen a héten.


A cselekedeteid megerősítik a hited.

 

Isten receptje a jó egészségre


„Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!” (Péld. 3: 1-2 MBT)

Ha lenne egy olyan gyógyszerem, ami évekkel meghosszabbítaná az életedet, valószínűleg hajlandó lennél sokat fizetni érte. De mi van akkor, ha azt mondom: Hívő keresztényként már a birtokodban van a hosszú élet kulcsa teljesen ingyen?

Isten az Ő írott Igéjében már minden alapelvet megadott arra nézve, hogy hogyan törődjünk az egészségünkkel. A Biblia a tested Használati Útmutatója. Ahogyan Dávid mondja a Zsoltárokban : Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat (Zsolt. 119:73 MBT). Mózes 5. könyvében pedig ezt olvashatjuk: „Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek. Általa éltek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek… (5 Móz. 32: 47 MBT).
Isten azt mondja tehát: „Ha úgy törődsz az egészségeddel, ahogy én tanácsolom neked, akkor egy örömteli, hosszú életben lesz részed.”

A mai központi igeversünk:
Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!(Péld. 3:1-2 MBT)
Mik ezek a parancsolatok?

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj Rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűreid és must árad sajtóidból.” (Péld. 3: 5-10 MBT).

Ezek a versek néhány olyan tényezőt emelnek ki, melyekre talán nem is gondolsz, de ezek őrzik meg a te egészségedet: Nyugalom, Bizalom Istenben, becsületesség, alázat, nagylelkűség. Ezek a dolgok egészségesebbé tesznek, mert a te fizikai egészségedet befolyásolja a szellemi állapotod.
A következő néhány napon át 4 dolgot fogunk megfigyelni, amit neked a Biblia szerint az egészségedért érdemes megtenned. Ma egy kis ideig elmélkedj a Példabeszédek 3:1-10 szavain és kérd Istent, mutassa meg az útját annak, hogyan növekedhetsz nyugalomban, bizalomban, becsületességben, alázatban és nagylelkűségben.

 

Légy tanítható

 

“Pál így válaszolt: “Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: “Néped fejedelmét ne átkozd!” (Apcsel 23,5)

Akkor tanulékony a lelkünk, ha gyorsan tudunk reagálni az igazságra, ha hitünket, gondolatainkat és viselkedésünket az igazsághoz igazítjuk.

A taníthatóság kiváló példája az, amikor Pál apostol a Szanhedrin nagytanács előtt áll, vérző szájjal. Valaki épp az előbb parancsolta, hogy üssék arcon.

Pál azonnal rendreutasítja azt a férfit, aki a parancsot kiadta: “Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?” (Ap. Csel. 23:3)

De Pált is azonnal rendreutasítja a férfi, aki mellette áll. Elárulja, hogy az a férfi, aki parancsot adott a pofonra, “Isten főpapja”, és még ha Pál nem is ért egyet vele, akkor és ott tisztelnie kell benne az Úr által felkent vezetőt (Ap. Csel. 23:4).

Pál rögtön helyesbít, és még érezve a vér ízét, így szól: “Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: “Néped fejedelmét ne átkozd!” (Ap csel 23:5)

A Biblia azt tanítja, hogy a bölcs ember nyitott a tanításra, még ha az feddés is. “Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged! Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!” (Péld 9:8-9)

Beszéljetek róla

* Kik azok a vezetők az életedben, akik felé Isten akarata szerint tiszteletet kell mutatnod?
* Hogyan értékelnéd magad: milyen mértékben vagy nyitott a tanításra, még ha az feddés is?

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű   2018. 11. 02, Péntek A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Isten kedvében járni 2018. 07. 01, Vasárnap Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte: […]