A te királyod jön

És uralkadik a Jákób házán mindörökké és az Ő királyságának vége nem lészen.
Lukács 1, 33.

     Krisztus a te Királyod, kit Isten egyenest neked ígért s kinek tulajdona vagy, hogy csak Ő uralkodjék rajtad, – lélekben, nem testi értelemben. Őt kívántad kezdettől fogva; atyáid vágyakozó szíve is érte sóhajtozott s utána kiáltott. Ő vált s szabadít meg mindentől, ami eddig megterhelt, legyűrt s fogva tartott!
     Drága ige ez a hívő szívnek! Mert Krisztus nélkül az ember temérdek bősz zsarnok rabigáját nyögi. Ezek nem királyai, hanem gyilkosai, kiktől csak szükséget és szorongattatást szenved. Ilyen zsarnok az ördög, a test, a világ, a bűn, – ráadásul a törvény, a halál és minden pokol. Alattuk a szegény, megnyomorodott lélek csak nehéz rabságban és keserves gyötrelemben élhet. De aki e Királyt erős hittel befogadja, bizton van. Nem fél se bűntől, se haláltól, se pokoltól, mert nem kétli, sőt jól tudja, hogy az Ő Királya Úr életen, halálon, bűnön, mennyországon, – mindenen. Lám ilyen nagy dolgot rejt e csekély ige: Imhol jő Királyod. Ilyen felséges javakat hoz ez a szegény, lenézett Király. Mindezt az ész nem látja, a természeti ember se éri föl, – csak a hit egyedül.

 


  Jövel Jézus,
          lelkem hő szerelme!
          Tenélküled szívem hová lenne?
          Óh jöjj Királyom,
          Csak te vagy örömöm e világon.

AZ ÚR AZ ISTEN

“Akkor alászállt az Úrnak tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, amely az árokban volt.” 1Királyok 18,38

Amikor Illés kimondta: “Mindezeket a Te parancsolatodból cselekedtem… akkor alászállt az Úr tüze.” Fentről! Nem úgy, hogy mi csináltuk. Ez nem olyan tűz, amelyik nem emészt. Az első nagy áldozatot, Jézust is megemésztette. Ha föltetted életedet az oltárra, ne gondold, hogy csipkebokorrá változol, amelyik ég, de nem emésztődik meg. Így mondja az Ige a győztesekre: “Életüket nem kímélték mindhalálig” (Jel 12,11). Ha az áldozat igazán elkezd égni, megemészti azokat, akik körülötted vannak. A fát, a lágy embereket. Olyan tűz ez, aminek a kő sem tud ellenállni. A port, azt a szürke embert: Felnyalja a vizet, amivel locsolták, akik kinevetik, akik ellenségei a tűznek, akik el akarják oltani. “Mikor ezt látta a sokaság, arcra borult, és monda: Az Úr az Isten!” El tudod képzelni azt a hihetetlen erőt, ami arcra borította őket? “És monda Illés: Fogjátok meg a Baál prófétáit! És megfogák őket, és alávitte őket Illés a Kison patakja mellé, és megölte ott őket.” Akkor mondja Illés Akhábnak: “Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallatszik.” Éld a magad életét – én felmegyek a Kármel hegyére az Úr elé, mert valami még hiányzik. Illés a szent Isten előtt, a földön fekszik. Kicsivé, semmivé lett. Ott nincsenek nagy szavai. “Leborult a földre, és az ő orcáját két térde közé tette.” Elrejti orcáját Isten előtt. Egy kis csomó lent a földön, egy kis gubanc, egy kis féreg. Nincs szava engedelmességről, hogy Isten parancsa szerint cselekedett. Mit szólt volna a nép, ha így látja őt? Ha majd ilyen senki tudsz lenni, akkor használhat az Úr.


Eljőnek majd az angyalok és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.

 Máté 13,49

Uram! Tanításodban sok elcsöndesítő, békességet ajándékozó szeretet van. Gyakran egyoldalúan ezt hallom csak. Az egyházi esztendőnek ezek a napjai erőteljesen figyelmeztetnek az ítéletről szóló tanításodra, melyet mindannyiszor elhanyagolok, valahányszor a bűn kísértésének engedek. Tartsd elém teljes evangéliumodat. A világban az utolsó ítéletről szóló tanításodat sokszor megvetéssel illetik, vagy riasztó gyermekmesének mondják. Különös ez pedig. Mert a megfellebbezhetetlen és igaz ítélet után kiált valami minden ember lelkéből, ha olyan igazságtalanság éri, amelyre írt a földön nem talál. Tanításod szerint az ítélet odaát lesz. Az élettenger túlsó partján. A Te országod hálója minden múló nappal közelebb von oda.

Uram! Még egyet gyökereztess meg bennem: a Te ítélkezésedről van szó. Nem az enyémről. Ma és minden napon, ha az emberekre nézek, vagy rájuk gondolok, tartsd a szemem elé, amit ma mondasz: az “angyalok” lesznek azok, akik parancsodra a szétválasztást végzik az igazak és a gonoszok között. Sohasem én. Az ítélet bizonyossága által engem indíts önmagamba-szállásra. Mások dolgát pedig taníts bizalommal reád hagynom.

 

Isten velünk harcol

?Maga az Úr megy előtted, Ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem  marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz 31,8).
   Ha egy nehéz munka vagy nagy küzdelem előtt állunk, ez az igehely segít, hogy megerősödjünk. Ha maga az Úr megy előttünk, akkor nem lesz nehéz Őt követni! Ki gátolhatná meg előrehaladásunkat, ha az Úr vezet minket? A hit harcában álló testvéreim gyertek, induljunk sietve tovább! Miért haboznánk, amikor a győzelemhez visz az út?
   Az Úr azonban nemcsak előttünk megy, hanem velünk is lesz. Felettünk, alattunk, körülöttünk és bennünk van a Mindenható és mindenütt jelenlévő Isten. Mindenkor, még az örökkévalóságban is velünk akar lenni, ahogy eddig is mindig velünk volt. Mennyire megerősítene minket ez az ígéret, ha igazán tudnánk hinni Benne! Higgyünk hát, és törjünk előre bátran, kereszt katonái, mert a Seregek Ura velünk lesz!
   Mivel velünk és előttünk megy az Úr, soha nem tagadja meg segítségét tőlünk. Az Ő karja nem lankad el soha, akkor sem, ha minket kell vezetnie. Mindig tovább segít minket, amint éppen szükségünk van rá, még utolsó óránkban is. Nem hagy el soha, sem el nem marad tőlünk. Ő mindig tud és akar segíteni, erőt adni nekünk; mellettünk áll, amíg csak véget nem ér földi harcunk.
   Ne féljünk és ne rettenjünk meg hát, mert a Seregek Ura jön velünk a harcba, Ő viseli a küzdelem nehezét, és Ő adja a győzelmet is.


MOST VAN A FELKÉSZÜLÉS IDEJE

  “Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Lk 21:36)
 
  Azok, akik hívőknek vallották magukat, de felkészületlenül érik meg a nyomorúság idejét, kétségbeesetten, égő fájdalommal a világ előtt megvallják bűneiket, miközben a gonoszok ujjonganak gyötrelmük felett. Az ilyen személyek helyzete reménytelen. Amikor Krisztus feláll és elhagyja a szentek szentjét, akkor a nyomorúság ideje kezdődik el és minden lélek sorsa megpecsételődött. Többé nincs engesztelő vér, ami megtisztítana a bűntől és a szennytől. Jézus elhagyja a szentek szentjét, és határozottan a királyi hatalom hangján szól: “Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.” (Jel 22:11-12)
  Akik halogatták az Úr napjára való felkészülést, azok sem a nyomorúság ideje alatt, sem egyéb elkövetkező időben nem tudják bepótolni. Az igazak nem szűnnek meg kitartó esedezéssel, a haláltusa kiáltásával szabadulásért könyörögni. Semmilyen konkrét bűnükre nem tudnak visszaemlékezni, ám életükben kevés jót találnak. Bűneik előttük mentek az ítéletre, és nevük mellé a “megbocsátott” szót írták. Bűneik a feledés tengerébe merültek, nem marad emlékezetük. A biztos pusztulás fenyegeti őket, és mint Jákób mégsem hagyják hitük erejét csökkenni, csak mert imájukra nem érkezik azonnal válasz. Még amikor az éhség nyilallásait kell elviselniük, a fohászkodást akkor sem hagyják abba. Megkapaszkodnak Isten erejében, ahogy Jákób is megragadta az angyalt; és lelkükben ezt mondják: “Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.” (1Móz 32:26)
  A gyötrelem és nyomorúság ideje a lelkiismeret erőfeszítését és határozott hitet követel, mely elviseli a szükséget és éhséget, és nem esik el a gyengeség miatt, habár kegyetlen próba alatt áll. A próbaidő az, amelyet ajándékba kapunk az Isten napjára való felkészülésre. (Signs of the Times, 1879. november 27.)

 

 

Tedd alázatossá szívünket!

 

Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. (1Kor 3,8)

Isten munkatársai más és más szolgálatot végeznek aszerint, ki mire kapott képességet és elhívást. A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz – írja Pál apostol, és arra tanít bennünket, hogy nem egymás ellenében, hanem egymást kiegészítve kell végeznünk szolgálatainkat; nem emberi hiúságból kell nagy teljesítményekre törekednünk, hanem Isten és embertársaink iránti alázatból kell munkánkkal másokat szolgálnunk. Aki a hit csíráját elhinti az emberek lelkében, és aki annak növekedését gondozza, nem biztos, hogy ugyanaz az ember. Ahogy Jézus mondta: van olyan eset, amikor más a vető és más az arató. De az ültető és az öntöző, a vető és az arató, az alapot vető és az építő, Isten munkatársai mégis egyek, mégpedig Jézus Krisztusban. Mert mindannyian ugyanabból a kegyelemből lettek Isten munkatársaivá, ezért tudják: mind az ültetésnek, mind az öntözésnek és minden szolgálatnak az adja meg az értelmét, hogy a növekedést, a gyarapodást, a kiteljesedést maga Isten adja és tartja fenn.
Mindannyian Isten munkatársai vagyunk. Isten ügyének munkálására lettünk elhíva, akkor is, ha ezt még nem ismertük fel. Életünkkel, munkánkkal és feladatainkkal más-más területeken tevékenykedünk, de végső soron minden hasznos munkával egymást és az Isten ügyét szolgáljuk.

Hiszem, ha Pál ültet, Apollós öntöz – Isten megadja a növekedést. Amit teszel, örömmel tedd, imádkozzál érte, és bízd Istenre az eredményt. (C. H. Spurgeon)

 

 

Urunk, Istenünk! Adj nekünk hitet és belátást, erőt és kitartást, hogy megértsük akaratodat, és téged szolgálhassunk Fiad, Jézus Krisztus útmutatása szerint. Végtelen bölcsességeddel vezess minket oda az életben, ahol szolgálatba kívánsz állítani minket. Ámen.

 

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.