Állíts fel határokat!

„… a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Máté 5:37)
Milyen az, amikor a jóból is megárt a sok? Tudok-e úgy segíteni, hogy közben magamnak ne ártsak? Meg tudjuk-e osztani egymással életünket anélkül, hogy saját életünket feladnánk? Mikor van igazán szükség a segítségemre? Mikor kell elengednem a dolgot, és hagyni, hogy Istennel rendezzétek le egymás között? Egyensúlyt találni az „elegendő” és a „túl sok” között állandó kihívás a kapcsolatokban, és nem könnyű feladat. Főleg, ha azt a szerepet vállaltad magadra, hogy „mindenkinek, mindenben, mindenkor”; miközben az ő szerepük ez: „segítségre van szükségem, olyan kétségbeesett vagyok, tartozol nekem azzal, hogy gondoskodj rólam”. Ilyenkor te nem tudsz nemet mondani, ők pedig igent mondani nem tudnak. Néha úgy érezzük, szükségünk van arra, hogy szükség legyen ránk; de ha olyan embereknek van ránk szükségük, akik mindig elvárják, hogy valaki gondoskodjon róluk, akkor ők kerülnek vezető helyzetbe, mi pedig az idegösszeroppanás szélére. Sohasem boldogok, bármit teszel is. Ezért aztán igyekszel még többet tenni, hogy jobban örüljenek, neked pedig kevésbé legyen bűntudatod, míg végül kétszeres bajban leszel. Ők neheztelni fognak azért, mert nem adsz eleget, te pedig neheztelni fogsz rájuk azért, mert nem értékelik, amit adsz. Azt azonban egyikőtök sem tudja, hogyan törje meg az ördögi kört. Ekkor a kapcsolat olyanná válik, amit a pszichológusok a „még többet és még többet” hálójának neveznek, ahol mindkét fél neheztel és leértékeli a másikat, miközben úgy érzik, beleragadtak egy életük egészét meghatározó csapdába, amelyből mindketten rettegnek kilépni.
Házasságok, családok, barátságok, munkahelyi és gyülekezeti kapcsolatok mind beleeshetnek ebbe az „áldozat – megmentő” sablon csapdájába, ahol szükségben lévő és segítő egyaránt a „gyűlölök és szeretek” kettősét járja, és nem tud megállni! Magadra ismersz? Ha igen, máris továbbléptél egy egészségesebb, nem mérgező kapcsolat felé!

„…kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.” (1Korinthus 12:25)
Amikor házat vásárolsz, a telekhatárok pontosan megjelölik, hogy mi a tiéd, és mi nem. A jó szomszédság feltétele a jó kerítés. A Biblia azt mondja: „Ritkán tedd lábadat embertársad házába, mert megsokallja, és meggyűlöl” (Példabeszédek 25:17). Milyen közel az, ami már túl közel?
Nézzük meg három fajtáját a határoknak, amiket magunk és mások között állítunk fel. Szigorú határok. Ezek azért vannak, hogy a másikat tisztes távolban tartsák, megóvva ezzel magánéletedet, önmagadba zárt világodat. Anélkül, hogy egy szót is szólnál, magatartásod ezt mondja: „Tartsd magad távol, a birtokháborítás büntetendő!” Miért állítunk fel ilyen határokat? Félelemből. Félünk attól, hogy mások megismernek, irányítani próbálnak, árthatnak, vagy attól, hogy alkalmatlannak és alacsonyabb rendűnek érezzük magunkat. Az ilyen szigorú és merev határok akadályozzák a bensőséges kapcsolatot. Ha nem vagyunk hajlandók vállalni a sebezhetőséget vagy a kompromisszumot, akkor mindig védekezők, elszigeteltek és magányosak leszünk. Vágyunk a másik közelségére és a bensőséges kapcsolatra, mégis félünk, és ezért távol tartjuk magunkat. Azt gondoljuk: „Ha biztonságos távolban tartalak, nem tudsz fájdalmat okozni.” Ez azonban nem így működik.
Isten arra tervezett minket, hogy részt vegyünk egymás életében, a győzelmekben és a vereségekben is, nem pedig arra, hogy elszigetelten éljünk. Azért vagyunk, hogy „…kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.” (1Korinthus 12:25-26). A merev határok megfosztanak az életedet gazdagító kapcsolatoktól. Azt kérded, mi a megoldás? Indulj el! Arra lettél teremtve, hogy adj másoknak, és elfogadd, amit ők adnak viszonzásul neked. Ha adsz, azzal magad is elégedettséget érzel, ha pedig elfogadni is tudsz, teljessé leszel. E nélkül az élet nem élet, csupán létezés.

„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala…” (Példabeszédek 25:28)
Átjárható határok. A kiegyensúlyozott életet élő emberek megtalálják az egyensúlyt a személyes tér védelme és mások beengedése között. Tudják, hogy mikor mondhatnak igent arra, ami egészséges, és mikor mondjanak nemet arra, ami nem az. Az átjárható határú emberek azonban megengedik másoknak, hogy kedvük szerint ki-be járjanak életükbe, elszívják idejüket és energiájukat, megszabják véleményüket, és megfosszák őket más fontos kapcsolataiktól. Képtelenek nemet mondani, hagyják, hogy mások bűntudatot keltsenek bennük; kötelességüknek érzik megtenni, amit kérnek tőlük, mert ha nem, akkor nemtörődömnek, szívtelennek, sőt „nem-keresztyénnek” érzik magukat. Megterhelik önmagukat, családjukat, barátságaikat azzal, hogy igyekeznek teljesíteni a látszólag tehetetlen emberek végtelen követeléseit. Azt hiszik, hogy így kedvesek és segítőkészek, holott csak hagyják, hogy felelőtlenül kihasználják őket. Ördögi kör ez, melyben a „segítő” hatalmas árat fizet, gyakran érzelmi, fizikai, lelki túlterheltségben él, kapcsolatai kárt szenvednek; míg a „segített” egyre inkább úgy érzi, hogy rá van utalva a segítőjére, maga nem vállal felelősséget, úgy gondolja, joga van arra, hogy kiszolgálják, nem értékeli a segítő erőfeszítéseit, sőt olykor még neheztel is rá.
Az átjárható határú emberek nem veszik észre, hogy fejük felett ott világít a „Nyitva” tábla, odavonzva ezzel a szükségben lévő emberek áradatát, akikről aztán úgy érzik, mindegyikükért személyes felelősséggel tartoznak. A világ minden terhét magukra veszik, aztán kimerültek, idegesek, elégtelennek érzik magukat, bűntudatuk van, és kifejezetten rosszul esik nekik, ha nem tudnak mindent megoldani. Emiatt persze végül kihasználva érzik magukat. „Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.” Értsd meg: nem tudod irányítani saját életedet, ha közben túlterhel a mások élete miatti vélt felelősség. Állíts fel határokat, és élj olyan életet, amilyet Isten szánt neked!

„Mindenre van erőm…” (Filippi 4:13)
Rugalmas határok. A merev határok elzárnak más emberek elől, így nem tudsz sem adni, sem elfogadni, pedig ez nélkülözhetetlen az egészséges kapcsolatokhoz. Az átjárható határok védtelenül hagynak azok előtt, akik kihasználnak, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy manipuláljanak, és elvárják, hogy akár saját károdra is, de gondoskodj róluk. A rugalmas határokkal rendelkező emberek azonban a saját életüket tudják élni, úgy, hogy közben egészséges egyensúlyban foglalkoznak más emberek érdekeivel is. Nagylelkűek tudnak lenni idejükkel, együttérzésükkel és anyagi javaikkal, anélkül, hogy túl nagy felelősséget vállalnának magukra. Nem adják fel Istentől kapott megbízatásukat, hogy azzá a páratlanul különleges emberré legyenek, akivé teremtette őket, csak azért, hogy mások kedvében járjanak. Azt mondják: „Kapcsolatban tudok lenni veled anélkül, hogy feladnám önmagamat!” Nem engedik, hogy mások megsértsék határaikat, és vigyáznak arra is, hogy ők se sértsék meg másokét. Nem olyanok, mint a merev határok között élő emberek. Képesek alkalmazkodni, ha a körülmények megkövetelik, és ebbe nem roppannak bele, nem lesznek védekezőek, nem sértődnek meg, nem hibáztatnak másokat. Meg tudnak birkózni a nehéz helyzetekkel, állják az ütéseket, és ha elesnek is, újra talpra tudnak állni, továbbra is tudnak összpontosítani arra, ami igazán fontos, és meríteni tudnak abból a belső erőforrásból, amit Isten biztosít nekik.
Pál ilyen ember volt. „…mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:11-13). Az ilyen embereket nem mások és nem a körülmények irányítják; rugalmasságuk nem gerinctelen hajlékonyság, hanem Isten irányításába vetett bizalom. Segítőkészek, de nincs bűntudatuk attól, ha nem tudnak mindenkit megjavítani. Éppen határaik teszik őket képessé arra, hogy alkalmazkodni tudjanak a körülményekhez. Gyakorolják az „Egymás terhét hordozzátok…!” alapelvét (Galata 6:2), anélkül, hogy túlpörögnének vagy túl sok felelősséget vennének magukra.


DÖNTS ÉS CSELEKEDJ!


„…akinek van, adatik, és bővelkedni fog…” (Máté 25:29)

Minden eredmény egy döntéssel kezdődik. Sorsodat nem a szerencse, hanem a döntéseid határozzák meg. Jézus példázatában egy olyan üzletemberről beszél, aki egyik alkalmazottjának tíz talentumot adott befektetésre, és az megkettőzte azt. Második alkalmazottja öt talentumot kapott, és ős is megkettőzte azt. A harmadik egy talentumot kapott, és elásta azt. Félt, hogy elveszíti, ezért még szerény kockázatot sem mert vállalni. „Ura haragra gerjedt… Ennyire óvatosnak lenni bűn… tudtad, hogy én a legjobbat várom el, miért tettél kevesebbet…?” (Máté 25:26 TM). A Biblia azt mondja: „hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5:7). Ha nem vagy hajlandó felvállalni azokat a kockázatokat, amelyeket megimádkoztál, gondosan megfontoltál, és amelyek tekintetében másoktól is tanácsot kértél, akkor nem hitben jársz. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsidók 11:6). Jézus így fejezte be példázatát: „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van” (Máté 25:29). Az legyen a célod, hogy a legtöbbet hozd ki mindabból, amid van. Ken Blanchard ezt úgy nevezi, hogy az élet legmagasabb hozama. Azt jelenti, hogy mindent, amid van, egy lapra teszel fel: arra, ami Isten kezében van – ne félj, Ő nem veszít! Ahhoz, hogy többet kapj, használnod kell mindazt, amit Isten már neked adott. Ha hitben elindulsz, Isten is mozdul, és rendkívüli dolgok történnek. John Mason mondja: „Nem az számít, amink van, hanem az, amit használunk, nem az, amit látunk, hanem az, amit választunk – ezek azok a dolgok, melyek vagy meghiúsítják boldogságunkat, vagy áldást hoznak”. Ha határt szabsz annak, hogy mit fogsz megtenni, azt is lekorlátozod, mire leszel képes. Gondold végig: mi lesz az ára végül annak, ha most nem cselekszel?

 

 

Hogyan legyen jó napod?

„…nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (János 15:5)

Meg tudod változtatni egy olyan napnak a lefolyását, amelyre a sátánnak negatív tervei voltak, ha időt töltesz az Úrral, főleg akkor, ha olyan hozzáállást, vagy olyan magatartásformát veszel észre magadban, amely nem krisztusi. Jézus azt mondta: „…nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (János 15:5). Másrészt viszont: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). A negatív érzések olyanok, mint a hívatlan vendégek: a legrosszabb, amit tehetsz, hogy behívod őket. Lehet, hogy nem vagy képes úrrá lenni rajtuk a saját erődből, de ha Isten segítségét kéred, Ő képessé tesz rá, hogy az Ő útjai szerint járj, ne a saját negatív érzéseid és sötét kilátásaid szerint. „De mi van akkor, ha valaki megbánt?” A Biblia azt mondja, hogy ne legyünk túlérzékenyek vagy könnyen megbántódók. Sőt, igazából arra kaptunk parancsot, hogy bocsássunk meg azoknak, akik ártanak nekünk, nem pedig arra, hogy hagyjuk elmérgesedni a dolgokat. Van, amikor szeretnénk megbocsátani, és azt tenni, ami helyes, de túl nehéznek találjuk. A jót sokkal gyakrabban nehéz, mint könnyű megtenni. Ezért kell imádkoznod, és engedned, hogy Isten szóljon hozzád Igéjén keresztül. Csak így fogsz erőt találni ahhoz, hogy a jót tedd.

Ne felejtsd el, háborúban állsz, és a csata minden reggel elkezdődik abban a pillanatban, amikor kinyitod a szemed. A győzelemhez: „erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében…vegyétek fel az Isten fegyverzetét… felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát… az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által… hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát…” (Efézus 6:10-20).

 

NE FÉLJ!

 

„…így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám!” (1Mózes 15:1)
Isten nagyon nehéz dolgot kért Ábrahámtól: „Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel… Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki…” (1Mózes 12: 1-4). Ha félsz attól, hogy munkahelyet változtass, másik lakást vegyél, vagy esetleg más településre költözz, állj rá erre az igére, mert Isten megváltott gyermekeként te is jogosult vagy az Ábrahámnak járó áldásra. Minden félelmünk alapvetően ebben a két kérdésben fogalmazódik meg: 1) „Uram, vigyázni fogsz rám?” 2) „Uram, gondoskodni fogsz rólam?” Ábrahámhoz intézett szavaiban Isten mindkettőre válaszolt: „Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges” (1Mózes 15:1). Ezek a szavak: „jutalmad igen bőséges” szó szerint azt jelentik: „Én vagyok számodra a kimeríthetetlen, kiapadhatatlan, sőt egyre bőségesebb ellátmányt nyújtó forrás.” Csodálatos! Nem kell senki máshoz fordulnod védelemért vagy gondoskodásért; Isten már mindent biztosított számodra! Figyeld meg azt is, mi történt ez után: Isten szövetségre lépett Ábrahámmal (ld. 1Mózes 15:11). Isten ezt mondta: „gondoskodni fogok rólad és utódaidról egész életekben”. Ám volt némi probléma is: „Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra [a szövetségkötéskor bemutatott áldozatra], de Abrám elhessegette őket” (1Mózes 15:11). Van ebben egy nagy tanulság: ha Isten megígérte is, hogy gondoskodni fog rólad. Neked kell elhessegetned a Sátán által küldött aggodalmakat, melyek zsákmányul akarják ejteni elmédet. Hogyan tudod ezt megtenni? Ha szilárdan állsz Isten ígéretein, melyet Igéjében neked adott.

Kutatók felfedezték, hogy körülbelül 40 %-ban olyan dolgok miatt aggódunk, amik sohasem történnek meg; 30 %-ban a múltra vonatkozik, amin már úgysem tudunk változtatni; 12 % mások dolgai, amibe nem is kellene beleavatkoznunk; 10 % a valós vagy csak képzelt betegségekkel kapcsolatos. Ez azt jelenti, hogy csupán 8 %-ban aggódunk olyasmi miatt, ami esetleg tényleg megtörténhet.! A Yale Egyetem tudósai meg is találták az úgynevezett „aggodalom gént”. Ugyanakkor azt is mondják, hogy bár ez örökletes, de lehet győzni. Valaki így fogalmazott: „Az aggodalom olyan, mint ha előre fizetnél kamatot egy még le sem járt tartozásra.” A legtöbb esetben pedig a megfizetés soha nem is válik érdekessé. Gondold végig: amikor aggódsz, 92 % esély van arra, hogy olyan adósságért fizetsz kamatot, ami nem is a te tartozásod! Hát nem ostobaság ez? Vegyük például a repüléstől való félelmet: tizenkilencezer évig minden nap repülnöd kellene, hogy elérd a repülőgép-szerencsétlenség valószínűségét. Mégis a hat legfélelmetesebb halálok közül az egyik. Valaki megszámolta, hogy a Bibliában 365-ször fordul elő a „Ne félj!” – tehát az év minden napjára jut egy. Amikor aggódsz, kételkedsz Istenben, és behatolási pontot biztosítasz az ördög számára. Mióta csinálod ezt? Mikor akarod már abbahagyni? Isten tudta, hogy Ábrahám elhagyni készül a biztonsági zónáját, ezért mondta neki: „Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges” (1Mózes 15:1). Ma ugyanezt mondja neked is.

William Shakespeare Sok hűhó semmiért című romantikus komédiájához a címet a Bibliából merítette, Jairus leánya feltámasztásának történetéből. Amikor Jairus Jézushoz ment segítségért, a lánya súlyos beteg volt. Míg Jézus úton volt az otthonuk felé, a kislány meghalt. Ezen a ponton Jézus azt mondta a lesújtott apának: „Ne félj, csak higgy!” (?űrk 5:36). Amikor megérkeztek a házhoz, ott mindenki sírt. Ekkor megkérdezte Jézus: „Miért csináltok, ilyen zűrzavart, és miért sírtok? (Márk 5:39). Itt pontosan ugyanaz a „hűhó” szó áll, ami izgatott lótást-futást, zajongást és zűrzavart jelent. Jézus ekkor megfogta a kislány kezét, és parancsolt neki, hogy ébredjen fel – és minden jelenlévő csodálkozására a kislány ezt meg is tette. Nos, ha Jézus képes halottakat feltámasztani, akkor bizonyára nem létezik olyan probléma, amit meg ne tudna oldani! A csoda már útnak indult abban a pillanatban, amikor Jairos Jézushoz ment. Ha te is ugyanezt teszed, akkor kerülsz megfelelő helyzetbe ahhoz, hogy megkapd azt az eredményt, amire szükséged van. Nagy hűhót fogsz csapni, vagy letérdelsz imádkozni, úgy, hogy hoszed, Isten közbe fog lépni érted? Mennyi energiát és érzelmet pazarolsz el olyan dolgokra, amik sosem fognak megvalósulni? Olyan dolgokra, melyeket úgy sem tudsz irányításod alatt tartani? Még hány éjszakán át akarsz ébren forgolódni a plafont bámulva és azokon a dolgokon gondolkozva, amik esetleg talán megtörténhetnek? El tudod képzelni, mit érez ilyenkor Isten? Valld meg ezt az ígéretet: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!” (Zsoltárok 4:9)

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?