“Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.”

2 Kor 5,17

Minden új lett

A régi elmúlt, minden új lett,
nincs talmi kincsért rohanás.
Ki KRISZTUSBAN van, új teremtés,
nemcsak “javított kiadás”.
Más útja van, más vonzza, mást vall,
kit újjászült a LÉLEK által.

 

ATYÁNK A JÉZUS KRISZTUSBAN!
Mi, akik életünk elfolyt idejében csak a test cselekedeteiben gyönyörködtünk, nagy hálával borulunk Eléd most bűneink bocsánatáért, a KRISZTUSBAN nyert új életért, új értékekért. Hisszük, hogy TE mindent újjá akarsz tenni, gyermekeidet és egyházadat is meg akarod újítani a SZENTLÉLEK által, hogy alkalmassá váljunk küldetésed betöltésére. Adj nekünk folyton élő és ható reformációt, Igédnek és akaratodnak való engedelmességet!
Ámen.

 

 

“Menj, kelj ismét útra a pusztán át…”


(1Kir 19,15)

Elolvasandó:
1Kir 19,9-18

“Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért” – mondja Illés, és kinek másnak, mint magának Istennek panaszkodik. Nincs is más, akihez szólhatna, hiszen, mint mondja: “Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg, egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.”

Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy átéljük a helyzetet, amiről Illés beszél. Gyakran esik meg velünk, hogy egyedül maradunk, csak azért, mert ragaszkodunk az Istenhez. Ilyenkor persze a kis dolgok is nagyokká nőhetnek. Illéstől sem kívánta a király, hogy tagadja meg az Istent, hogy ne áldozzon neki, ne higgyen benne, csak azt, hogy ismerje el a Baált is, áldozzon annak is. Nem tűnik ez olyan nagy dolognak, Illés mégis tudja, hogy nem teheti meg. Ilyen Baálokból, amik helyet követelnek maguknak az Isten mellett, ma is van bőven, és az sem ritka, hogy a környezetünk-ben mindenki térdet hajt előttük.
Illés nem bírja már a megbélyegzettséget, a kitaszítottságot, a magárahagyatottságot, elfut és az Istennél keres menedéket. Szavai, a kétségbeesés szavai hatalmas súlyúak. “Egyedül maradtam” – mondja az Istennek. Vége a Szövetségnek, nincs többé Izrael, nincs többé választott nép, hiszen “elhagyták a te szövetségedet”. És ha nincsen választott nép, akkor nincsen Messiás sem, nincsen megváltás sem, akkor csak ítélet van, kegyelem nélkül.
Az Isten azonban nem vigasztalja a kétségbeesett Illést, nem búsul vele együtt, nem siratja vele együtt a szövetséget. Ehelyett feladatot ad neki, munkára küldi, hiszen van még hétezer ember, aki nem hajtott térdet a Baálok előtt. Hiszen nem veszhet el az a nép, melyből a Messiás jön majd el. Illés sem lehet hát egyedül. Ha a halálra keresett, az életéért menekülő Illés nem lehetett egyedül, mi mégannyira sem, hiszen a mi Krisztusunk megmondta: “veletek vagyok minden napon” (Mt 28,20).

(Nádori Gergely)

 

Rövid vagy hosszú az emberi élet?

 

A minap autóval utaztunk számunkra eddig ismeretlen helyre. A cél túl távolinak tűnt, az utazást pedig hosszúnak véltük. A visszafelé út viszont már sokkal rövidebbnek tűnt, majd haza érkezve megállapí­tottuk, hogy nem is tettünk meg olyan nagy távolságot.
Sokszor ismétlődik ez a megállapí­tás a mindennapokban. Fiatalként úgy gondolja az ember, hogy végtelenül hosszú életút áll előtte, megöregedve és visszatekintve pedig megállapí­tja, hogy mégis csak túl rövid volt, és az idő mintha elröpült volna felette. Az időhöz kötött lehetőségeket először végtelennek gondoljuk, ezért könnyelműen bánunk velük. Van olyan ember, aki egy hetes szabadságát is a nagy lehetőségek időszakaként tervezi meg, majd pedig meglepődik azon, hogy milyen gyorsan eltelt a hét, és szinte semmi sem fért bele az elképzeléseiből. Az idő Istentől kapott különleges ajándékunk; amiben élünk, és mégsem a miénk, de mégis el kell vele egyszer majd számolnunk. Ezt a megfoghatatlan, megállí­thatatlan és el nem raktározható időt arra kaptuk a mi időn kí­vülálló, hatalmas Urunktól, hogy a világot gazdagabbá, szebbé tegyük az ő megismerésével és másokkal való megismertetésével. A rendelkezésünkre álló időkeret ehhez pontosan elégséges lenne, de visszatekintve mégis azt kell megállapí­tanunk, hogy nagyon sokat pocsékoltunk el belőle haszontalanná lett egyebekre.
Benedek Csilla / Pécel


“Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szí­vhez jussunk!”
Zsolt 90,12

 

Tankönyvcsomag

Írta: Bálintné Gyöngyi

Névre szóló tankönyvcsomagot vehettek át a diákok szeptember első napjaiban. Nincs tapasztalatom arról, mennyire gördülékenyen történt mindez. Tapasztalat hiányában pedig nem értékelhetem az erről szóló híreket. Azt viszont talán helyesen gondolom, hogy a névre szóló egyúttal személyre szabottat is jelent. Ha az iskolákban nem is, Isten iskolájában bizonyosan. A hívő ember a megtérése után nyomban diákká válik – sőt, már megtérése közben is az. Kicsivé lesz a nagy Szabadító előtt, tanulni vágyik tőle, többek között a szelídség és alázatosság óráit veszi: egyik sem gyorstalpaló tanfolyam.

Volt üzenete annak a régi módszernek, amikor vidéki iskolákban egy tanteremben tanultak különböző korú, eltérő évfolyamhoz tartozó diákok. Nem működhetett ez anélkül, hogy az oktató ne ismerte volna egyenként a rábízott gyerekeket. Isten ma is így oktat minket: nagyon eltérő érettségi fokú, a hit útján hosszabb-rövidebb ideje járó tanítványait. Tankönyvcsomagunk is személyre szabott: mindnyájan más-más területen szorulunk erősödésre, tanulásra, világosodásra. Az is előfordul, hogy az idei csomagban olyan tananyaggal találkozunk, amivel már tavaly is, azelőtt is, talán hosszú évek óta próbálunk megbirkózni. Isten nem buktat, de életfogytig meghosszabbíthatja annak a leckének elsajátítását, amiben nem haladunk előre. Vizsgánk mégis kitűnő, mivel Jézus élete lett a miénk. Belehalt abba, hogy nekünk ajándékozhassa. Tanulmányaink célja ezen túl már az, hogy minél inkább megközelítsük ajándékba kapott vizsgaeredményünket, ezzel szerezve örömet Istennek, és növelve nevének szépségét itt a földön.

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál.” (Mt 11,29)

 

 

UGORJ!

 

Henri Nouwen-t, aki lelkészként szolgálta Istent, rendkívüli módon érdekelte a cirkuszi trapézművészek munkája és élete. 1991-ben Németországban töltötte szabadságát, ahol édesapjával ellátogatott egy cirkuszba. Ott látta először a Flying Rodleighs elnevezésű dél-afrikai ugrócsoportot. Mutatványuk lenyűgözte Henrit, akikkel később megismerkedett.

„Egyszer Rodleigh-val, az ugrócsoport vezetőjével beszélgettem a lakókocsijában, ahol ezt mondta: ’Amikor ugrom, tökéletesen bíznom kell abban, akinek el kell kapnia engem. Az igazi sztár Joe, aki elkap. Neki kell a legmegfelelőbb pillanatban megfogni engem, amikor közeledem hozzá. Miután megcsináltam szaltóimat, egyszerűen feléje nyújtom karjaimat, és várom, hogy megragadjon, és biztonságban átvigyen a helyemre. A legrosszabb, amit egy ugró tehet, az, hogy megpróbálja megfogni az elkapó kezét. Ha én megragadnám Joe csuklóját, el is törhetném, vagy ő törhetné el az enyémet. Az ugrónak az a dolga, hogy ugorjon, az elkapónak pedig, hogy elkapjon. Az ugrónak nyújtott karral, nyitott kézzel abszolút bíznia kell, hogy az elkapó várja őt, és megtartja.”

A beszélgetés mélyen felkavarta a lelkészt, aki aznap ezt írta naplójába: „Ő el fog téged kapni! Bízzál, bízzál, bízzál!”

Budai Judit / Gyula

A mózesi áldásból: „Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” (5Móz 33,27)

 

 

ÚGY GONDOLOM

 

Úgy (esetleg: azt) gondolom… – ma már ilyen bevezetővel kezdi a riportalanyok számot tevő része a kérdésekre adott válaszát, de az előadók és az igehirdetők is szívesen élnek a magyarázat indoklásának ezzel a módjával. Futótűzként, néhány év alatt terjedt el ez a fantáziátlan beszéddivat.

Talán angol hatás ez nyelvünkre (mint a stílustalan „az egy dolog”, illetve a jó helyett a „Szép napot!”), és így vált majmolt közhellyé. Lehet, hogy a téma miatti bizonytalanságát rejti a megszólaló a fura szókapcsolat mögé, de bizonyára szerepet kap a személyes ego fontosságának hangsúlyozása is. Bármelyik is okozza a mára már általánossá vált használatot, én “úgy gondolom”, egyik sem szolgálta magyar nyelvünk szépségét.

Különösen fájó számomra az, amikor Isten Igéjének magyarázatánál találkozom az így kezdődő felvezetéssel, hiszen mégis csak egyedül az a fontos, ahogyan azt a Szentlélek gondolja.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (Zsolt 12,7)

Kategória: Heti | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?