Áldás…


A mai nap imádsága:
Istenem! Köszönöm Neked mindazokat, akiket mellém rendeltél, s köszönöm Neked azokat, akikért felelősséget hordozhatok! Áldásoddal kísérj mindannyiunkat, hogy szereteted alázatos követeinként bizonyságot tehessünk Rólad a világban, életünk minden napján! Ámen

 

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.
Ef 3, 20-21

Vannak igék, melyek különösen kedvesek számunkra, s amikor elénk kerülnek élmények sokaságát vetik fel. Számomra ilyen ez a ma reggeli is, amit “volt mennyasszonyommal” választottunk esküvői meghívónkra. Az elmúlt húsz(S.D.G!) évben sokszor megtapasztaltuk ennek a két igeversnek szinte minden szavát, hiszen Urunk bőségesebben adta áldásait, mint ahogyan mi azt gondolni mertük!

Nemcsak ifjú szívek telítettek nagyreményű szép álmokkal, de az Isten is “álmodik” rólunk. “Álmodja”, hogy felfedezzük végre istenképűségünket, s aszerint is élünk majd… Jóllehet életünk hús-vér valósága az Isten számára csak lehellet, csak álom, de ha mi nem “álmodjuk bele” életünkbe az ÚRIstent, akkor egész életünk csak hús és vér marad, azaz nem látunk túl a matérián, s soha nem érezzük meg az anyagvilágon túliakat. Pedig ennek megtapasztalására is hív minket a mi Teremtőnk. Ő az, Aki túláradó bőséggel ad erőt, hitet, kitartást, szeretetet, őriz meg minket kísértések, s próbatételek között – különlegesebben, csodásabban, mint ahogyan mi azt gondoljuk! Hogyan? Mindenekelőtt a bennünk munkálkodó erő szerint, ami a Szentlélek érthetetlen, pillanatos, misztikába nyúló mindennapos valósága. Ez nem kiválóságunk következménye, hanem annak az áldásnak a hozadéka, amely nemzedékeken átível. Annak a sok-sok imádságnak s küzdésnek, őszinte gondolatnak az istenáldotta eredménye, ami apáinkat, nagyanyáinkat, s dédszüleinket, s ki tudja hanyadíziglen visszamenőleg őseinket mozgatta és éltette.

Egyedül nem, de Istennel együtt képesek vagyunk kilépni önmagunk zárt világából, s távlatokat fedezhetünk fel a múltban, s perspektívák nyílnak meg előttünk a jövőben. Ez az a “tudás”, amit nemzedékről-nemzedékre át kell(ene) adnunk, mert ha ezt nem tesszük, akkor csak arra tanítottuk meg a jövő generációt, hogyan egyen és igyon, s hogyan birtokolja ezt a világot -, de ettől azért több kell hogy legyen létünk oka…

Érdekes módon az Istentől kapott tálentumok forgatása még nem vált senkinek a kárára. Felettébb jó érzés felelősséget hordozni, s másoknak továbbadni azt, amit mi magunk is “onnan felülről” kapunk. Szeretetben megélni az alkotás szépségét, munkatársává válni a múlandó időben az Örökkévalónak. Az evangélium nagy titka – tulajdonképpen életünk ereje -, hogy nem vagyunk egyedül! Jézus Krisztus, s a Szentlélek által életünk összefonódik Isten láthatatlan világával, mely olyan szoros köteleket teremt közöttünk, hogy az elhordozhatatlant is elhordozhatóként viseljük, s mindenért képesek vagyunk hálát adni… akár naponta többször is.

 

Erő, szeretet és józanság lelkéért.


A mai nap imádsága:
Urunk! Kezeink csinálmányaival oly sok szenvedést okoztunk már önmagunknak. Szentlelked által terelgess minket Önmagad felé, hogy meglássuk igazságodat! Ámen

 

Nem nevezzük többé Istenünknek kezünk csinálmányát.
Hóseás 14,4b

Sokat vitatkoztak már azon, mi volt a huszadik század legnagyobb hatású találmánya. A sok lehetséges válasz közül kettőn akadt meg a szemem: az atombombán, s a filmen. Lehetne a huszadik század elemeket (alapvető emberi érzések) szétfeszítő atombombájának is nevezni a mozgóképkultúrát, hiszen a valóság illúziójának olyan világa ez, ami valóságos erejű, de mégsem létezik, s igazából a századvégen ismertük meg, a neve: virtuális világ. Maga a szó látszólagos, elképzelt, nem valódit jelent, s hogy mennyire valódi, azt a videokultúrába gyökerezett világunk is mutatja. A televízió nemcsak távoli világok megismerésére invitál, hanem önmagunk létének valóságát is feledteti. A nappalik ékszere gyakran a hálószóbák falát is díszíti, ledöntve ezzel az intimitás utolsó bástyáját. A képzelt világ valósságá vált, s a palackból kiszabadult szellem mintha nem mindig akarna engedelmeskedni.

Különös kor a miénk. Soha ilyen perfekcióval nem volt képes az ember áltatni magát, mint manapság. A vizuális kultúra forradalmának még csak az előszobájába léptünk be, de már ez is elkápráztatja az embereket. A képzelt világ “csinálmányai” egyre valóságosabbak, s míg ötven évvel ezelőtt a természetes világban élő embernek csak a képernyő fekete-fehérjében kellett megkülönböztetnie ki a jó és a rossz – s ezt többnyire tudhatta is -, eladdig a színek és árnyalatok mostani milliárdjai elmossák a határt valóság és képzelet között. Szimpatikussá vált a gonosz, s unalmassá a jó. Ami korábban betegség volt, az mára normalitás: fontosabb a képzelt világ programozott történese, mint a személyes élet spontaneitása… Istenné vált a csinálmány…

Luther nagyon egyszerűen azt mondja: “Kinek mi a legfontosabb, az az istene.” A történelem során sajnos sokszor vált az egyház a haladás kerékkötőjévé. Ebben persze nem a Mestert kell elítélni, hanem a kései tanítványok gőgösségét, hatalomvágyát. A 21. század egyházainak legnagyobb kihívása és lehetősége, hogy az emberek életét alapjaiban meghatározó, új, csábító és kecsegtető virtuális világban tudnak-e a Valóság (Isten) hiteles prófétái lenni? Az ószövetségből megtanulhattuk, hogy a prófétát régén látónak hívták, mert valóságnak látta a láthatatlant. Mára a valótlanság vált láthatóvá, s a hihetetlen hihetővé… Te hogyan látod a világot, benne az Istent, s önmagadat?

 

Étkezésünk…


A mai nap imádsága:
URam! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s add, hogy falánkságunkkal ne kísértsünk Téged! Ámen


Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon;
ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk,
és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk.
1 Kor 8,8
Ez így igaz – jóllehet Pál fenti kijelentését a “bálványáldozati hús” elfogyasztására érti. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk: nem mindegy mit eszünk, mennyit, s hogyan. Ugyanis ezek a tényezők alapvetően meghatározzák az életminőségünket. Nemrég az egyik német adó dokumentumfilmjében, a világhíres kalapgyáros Yitzchak Ferster válaszolta meg egyszerűen, nyersen, de találóan, mit jelent kóserül (kóser=ami tiszta, ami alkalmas) táplálkozni: “Ami nem kóser, az bizony meghülyíti a fejedet is, meg a szívedet is!” Vulgáris, de igaz! Jelenleg 100.000, azaz egyszázezer(!) féle élelmiszerszínezéket, adalékanyagot, konzerválószert használnak az élelmiszeriparban. Nem kellene ennek így lennie, de sajnos így van. Nem is reklámozzák nagyon, hogy sok-sok misztikus megbetegedés, hiper-érzékenység mögött ezek a szerek is jelentős szerepet játszanak.
A huszadik század nagy “találmánya”, a gyors-étkezde számos problémát szült. Ugyan több idő jutott a munkára, de az étkezés nem egyszerűen csak kalóriafelvétel, amin minél gyorsabban túl kell lennünk, hanem lehetőség a kisközösségi intimitás megélésére. Ezt jobb munkahelyeken kezdik újra felfedezni, hiszen a “szociális interakcióval fűszerezett” étel nem csak jobban ízlik, de pozitív hatással van a munkahelyi légkörre is. Régi zsidó közmondás is úgy tartja: “Ha evés közben, az asztalnál nem esik szó az Istenről, s az Ő dolgairól, akkor az olyan, mintha az asztalnál ülők egy hulláról vennék le az ennivalót…”
Érdekes, hogy a természetben az állatok nyugodtan legelészik azt, amit nekik rendelt a JóIsten, s a táplélékukat soha nem stresszoldásra használják, mint a mai modern ember. A nyugati, jóléti világ túlsúlyában, kóros elhízásában bizony az is “benne van”, hogy tömegek számára nincs olyan tartalom, ami megelégítené a lelküket. Így aztán szép lassan az evés válik az egyedüli primér örömforrássá…

Ha mindenből kiábrándult poszt-modern, poszt-poszt-poszt-ember nem fedezi fel újra, hogy az evés is kultikus cselekedet, a hálaadás ünnepélyes alkalma – hiszen sok embernek a munkája által kerül a mindennapi az asztalra – akkor rövid idő belül “kieszi” magát az életből… Ez pedig nem lehet az élet célja!

 


Isten-fogalmaink…

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne csak érteni akarjalak, de érezni is tudjalak Téged! Ámen

De az ÚR az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király!
(Háborgásától megrendül a föld, nem bírják el bosszús haragját a népek.)
Jer 10,10a

“Király!” – mondogatják a fiatalok, ha valami nagyon tetszik nekik… Egyszóval: “Király, az ÚR a király!” Talán nem is lehetne ennél emberszerűbben “felvezetni” a Mindenható Istent… Ez a zsidó nép számára Jáhve volt, a “nemzet istene”, aki hadakozott a többi istenséggel, s természetesen győzött velük szemben! Nos, amit mi mostanság megmosolygunk, az egy-két évezreddel korábban véresen komoly valóság, az élet egyik legfontosabb része volt. AZ ugyanis nem volt kérdés, hogy van-e, létezik-e ISTEN, a kérdése az volt: De melyik az “igazi”, a legerősebb, azaz melyik isten a sok közül az istenek ISTENE?

Ha tanulmányozzuk a Szentírást, akkor kiderül belőle, hogy kezdetben – amikor a zsidók még törzsi szinten életek, a pusztában nyájaikat ide-oda hajtó pásztorokként – akkor Jáhve-Istennek nem volt ellenlábasa, csak néhány pusztai démon, akiktől az áldozati állat vére megtisztított/védelmet adott. Később ez az “isten” már a többi istennel is hadra kelt, s elsőbbséget kívánt magának… a többi isten persze csak élettelen bálvány volt, nem úgy Jáhve-Isten, aki az “igazi” volt! A probléma ezzel csak az volt, hogy a környező népek igencsak rossz néven vették, hogy az ő “istenük” (ami természetesen szintén csak egy istenelképzelés volt a sok közül, ahogyan a zsidóké is csak egy “megközelítés” volt a sok közül) nem isten, hanem csak élettelen “bálvány”…

Az évszázadok folyamán, ahogyan egyre szervezettebb társadalommá fejlőttek Jákób ivadékai, fejlődött Izráel istenelképzelése is, s a törzsi-nemzeti istenből – hiszen ezt az istent csak egy kultuszi helyen (Jeruzsálemben lehetett imádni) -, lett: az Isten, a Világteremtő ÚR, az Él-Saddáj, a Mindenható… Ez az Isten már nem hadakozik senkivel és semmivel, mert Ő az egyedüli, az ISTEN!!! Persze a színesebbnél színesebb az emberi elképzelések tovább éltek, s élnek, s bizony még ma is sokan képzelik/hiszik, hogy a Világteremtő ÚRIstennek, Akinek félelmetes az ereje – s még elrettentőbb a hiánya(!) -, hadakoznia/birkóznia kellene mindenféle (csakis Őáltala egyáltalán létezni tudó) láthatatlan lényekkel… Miért is?

A tanulság mindebből az, hogy manapság csak színész-királyok vannak, akik eljátszák szerepüket, s ha van is csodás kastélyuk és évszázadokra visszamenő híres családfájuk az igazi hatalmat már rég nem ők képviselik… Az Istent tehát királyhoz hasonlítani tényleg megmosolyognivaló a harmadik évezred elején… S ahogyan fejlődik a világ – előre is meg vissza is -, ugyanígy fejlődik/változik az emberek istenelképzelése is. S ez így természtes! Érdekes is lenne, ha a távoli jövőben is csak úgy gondolkodnának Istenről, ahogyan azt most teszik, hiszen ma sem úgy gondolkodunk Őróla, ahogyan 2,5-3000 évvel ezelőtt azt tették. Minden ismeret, amit begyűjtött magának az emberiség, hatással volt/van/lesz az Életre, s hatással van minden korban az ember Isten-elképzelésére is, hiszen az Isten maga az ÉLET…

 

Lehetetlen…


A mai nap imádsága:

Uram! Az Élet hihetetlen dolgait fordíts hitem épülésére, hogy jobban szerethessek teremtett világodban! Ámen

   

Ő így felelt: “Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.”
Lk 18,27

Térbe és időbe bezárt életünkben sok dolgot tapasztalunk, melyek meghatározzák világszemléletünket és életérzésünket. Vannak dolgok, amik meghaladják képzelőerőnket, s hiába is próbálkoznánk megérteni – logikus magyarázatot nem találunk rá. Nem tudjuk felfogni, de attól még jelenségként ott van, érzékeljük. Nos, ilyen legnagyobb talány, misztérium, az Isten maga… nemkülönben az Isten dolgai. Élet és halál, mennyország és üdvösség, hogy csak a legérdekesebbeket említsük.

Istenképű életünkbe Teremtő Urunk belekódolta az alkotás “csodáját”. Minél többet alkotunk, annál inkább közelebb kerülünk Istenhez, annál valóságosabb az Ő világa, s minél többet rombolunk vagy mulasztunk, annál távolabb kerülünk Tőle.

A teremtettség lényege az Élet maga: Ez a “legistenibb” tulajdonsága az anyagnak. S mivel az Isten lét-titkát tükrözi, ezért sosem érthetjük meg igazán, kicsoda az Isten… Egy bizonyos: Isten nem azonos az anyaggal! Fizikai értelemben nincs “benne”. Ha ott lenne, akkor ez azt jelentené, hogy az ember – egyszer, a távoli jövőben – “rekonstruálhatná” az Istent magát. Óegyházi atyák fontos megállapítása: Az Isten az anyagon kívül álló valóság! A titok, hogy matériába-zárt életünkben mégis “beköltözhet” az Isten – ez maga az evangélium.

“Eritis sicut Deus! Olyanok lesztek mint az Isten!” – a Kígyó legnagyobb hazugsága, amely minden kor emberét elbűvöli. A mi tudományos technikai világunk különösen nagy kísértése ez. Akik a “mesterséges élet” (Syntetic Life) létrehozásán mesterkednek, s egyszer megcsinálják talán a “műembert” – ők nem életet teremtenek, csupán lemásolják az életet. Isten sakktábláján nyerhetünk csatákat, de végül Ő az, aki mattot ad nekünk. Mert Isten: Isten. Ami nekünk lehetetlen, az nála lehetséges…

Hiába öljük meg az Istent – lélekben és testben – ő győzedelmeskedik. Az Isten veresége győzelem, ez a mi golgotha-hitünk alapja. Ezért szeretünk akkor is, ha emberileg nézve már semmi értelme…

 

Szavaink…

 

URam! Tisztítsd meg szívemet, hogy minden nap csak azt tudjam szólni, ami épít és szépít, ami emel és növel, engemet és mindazokat is, akik körülvesznek engem! Ámen

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.
Ef 4,29

Az Isten szava teremtő hatalom. Az istenképűségre teremtett ember szava is teremtő erő… Ősi magyar nyelvünk hordozza még ennek az igazságát, amikor azt mondjuk: “Na, ezt most jól leteremtette!” A szó ereje ugyanis képes valakit a mennyekbe repíteni, de képes valakinek az életét pokollá is tenni. Bizony, igaza van Jézus Urunknak, amikor azt mondja: “Nem az a tisztátalan, ami bemegy szájon, hanem ami kijön rajta!”

Sokszor mondogatják mostanság: “Amit eszel, azzá leszel!”. Nem kisebbítve ennek az igazságtartalmát – tényleg nagyon fontos, hogy “mi megy be” -, de sokkal fontosabb, hogy ami kijön a szájon, az milyen!? Akarjuk vagy sem, amit mondunk, s ahogyan mondjuk, az bizony hiteles lenyomata annak, milyenek vagyunk, milyen lelkületűek, azaz mi lakozik a szívünkben… A Mester így tanítja: “Mert, ami a szívben van, azt szólja a száj!” Éppen ezen okok miatt, ha valaki nem azt éli, amit mond – akkor képmutató, hiszen mást mutat kifelé, mint ami belül van…

A hiteles beszéd mostanság igen ritka. “Messziről jött ember azt mond, amit akar.” – tartja a régi szólás, hiszen a régmúlt világ kommunikációs technikái nem vagy csak nehezen engedték meg a kontrollt, de a mai modern világban viszonylag könnyen leellenőrizhető – egy-két kattintás a neten -, hogy az, akit nem ismerünk, kicsoda is valójában, s szavai mennyire igazak?

Nemcsak a szavak beszélnek, de a testünk is. Ezt érthetjük a cselekedeteinkre is, de most inkább arra gondoljunk, amit metakommunikációnak neveznek. Szépeket mond valaki, de valójában szemeiben gyűlölet ég… Látszólag az igazságot szólja, de mikromimikája elárulja, hogy hazudik. Ne felejtse el egyetlen pap, lelkész, prédikátor se, aki szószékre merészkedik, hogy Mari néninek, Pista bácsinak nincsen ugyan teológiai diplomája, de a prédikáció végére nagy valószínűséggel meg tudják majd mondani, hogy, aki szólt, az hitte is, amit mondott vagy csak úgy mondta…

Mai igénkben az apostol arra inti a gyülekezet tagjait, hogy jól gondolják meg, kiről mit mondnak, hiszen aki ítél, azt is megítélik! A bölcs attól bölcs, hogy amikor más nem tudja visszatartani magát, s vég nélkül dől belőle a szó – a bölcs inkább hallgat. Sokszor ugyanis nem hangos durvaságok, hanem a szelídséggel, halkan kimondott szavak érik el a legnagyobb hatást. Krisztus URunk így tanít minket: “Az én erőm, erőtlenség által ér célba!”

A baj az, hogy nem hiszünk az igaz szó erejében, de hiszünk a csinnadrattás hazugságoknak: lásd reklám-szövegeke! Észre sem vesszük, hogy a csoda-arckrémet hogyan reklámozzák! Nem az esetleges igazságot mondják: “lassítja az öregedést”, hanem azt szuggerálják: “gyorsítja a bőr fiatalodását”… S ha az emberek tömegesen nincsenek tisztában a szó hatalmával – mert ugye nyelvében él (bár csak élne!) a nemzet, azaz: a kultúráját a nyelvisége/gondolkodásmódja határozza meg -, akkor a gonoszság oldalán állóknak könnyű dolguk van: úgy manipulálhatják az embereket, ahogyan csak akarják!

A keresztény ember útja más. Mi tudjuk, hogy az Ige minden időben megtart minket, s annak ismerete elvezet minket az igazsághoz. Így minket nem a médiából ránk zúduló hiteltelen szavak formálnak, hanem a Tiszta Forrásból feltörő, igaz beszéd irányít! Aki sikerért harcol, hamis szavakkal, az végül “ha mindenáron is”, de eléri célját… Ebben viszont soha nincs meg az, amiért a hívő ember naponként imádkozik, hiszen ez adja élete értelmét, tartalmát: ti. az ÁLDÁS…

 

Szövetség…


A mai nap imádsága:

URam, Istenem! Köszönöm, hogy megtapasztalhattam szövetségedet, s megajándékoztál földi életemben szövetségesekkel is. Add, hogy ne veszítsék el mások a belém a vetett bizalmukat, s add, hogy én se kételkedjem szeretetedben, amikor önhibámból távolabb kerülök Tőled! Ámen

Ő ismeri a szívnek titkait.
Zsolt 44,22

Ókori felismerés – a bibliai bölcsességirodalmi gyűjtések: Példabeszédek-, Prédikátor könyvei is ‘hozzák’ -, hogy az értelem a szívben lakozik. Lehet ezen vitatkozni, vajon így van-e vagy sem, de tény: aki szívével tisztán lát, az jól lát, s jó döntéseket hoz magának és övéinek is. Ha egy pillantást vetünk a világ “vezető okasaira” – jószándékkal tételezzük fel, hogy tudás is van náluk, nemcsak karriervágy -, általánosságban elvárható lenne tőlük, hogy nagy ismerettel a fejükben jó döntéseket hozzanak, de láthatóan mégsem ez a történik. Amióta létezik az ENSZ, azóta helyi háborúkban mintegy húsz(!) millióan haltak meg… mi ez, ha nem a “magas politika” abszolút csődje? Hiába az okosság, ha nem párosul tiszta szívvel, akkor nincs bölcs döntés! Bölcsesség nélkül pedig se béke, se biztonság…

Márpedig születésünktől halálunkig ezekre vágyakozunk! Először csak elbújunk a világ elől, aztán rájövünk: elrejtettségre van szükségünk, ráadásul olyanra, ami hosszútávon is megmarad. Zsigerből azt gondoljuk, békét csak háborúval lehet csinálni, éppen ezért magánéletünkben is először kikényszeríthető együttműködést (szerződések) munkálunk, ahelyett hogy bizalmi alapon rendeznénk be életünket. Ennek az általános bizalmatlanságnak a jeles példája az ún. “házassági szerződés”, mely nem csak a jogokat és a kötelességeket szedi pontokba, de rendelkezik a láthatóan szerelemnél nagyobbról is: az érdekről. Igaz is, kit érdekel ilyenkor a család jövője, a gyerekek egészéges lelki fejlődése, amikor pénzről van szó? Az pedig lényegtelenné válik ilyenkor, hogy oltár előtt, a JóIsten nevében “halálig-hűséget” fogadtak egymásnak… az csak a “ceremónia” része volt. Tragikus, hogy az a két ember, akik – tételezzük fel, hogy döntésük szabad akaratból, s jószándékkal történt -, s egykor “éltek-haltak, lángoltak” egymásért, egy ágyban aludtak, s “egy tányérból ettek” a legnagyobb ellenségeivé váltak egymásnak… Szövetségesből – ellenség. Nincs is ennél nagyobb csapás!

Bibliánk arról tanúskodik, hogy Teremtőnk szövetséget kötött az emberrel (Noé története). Isten hűsége örök és megkérdőjelezhetetlen, ahogyan életvédő törvényeinek érvenyessége is időtlen, senki kedvéért nem változtat azokon. Ha a JóIsten “javítgatná” a világot – mi egyébként ezt tesszük, amikor jogszabályokat “tekerünk” jobbra és balra -, az azt jelentené, hogy egyszer leesne az alma a fáról, máskor meg elrepülne róla… Nem! Isten kezdetektől fogva jónak teremtette meg a világmindenséget, s ami egyetemesen jó, az szép is.

A szövetséges Istenből azonban ellenséget csináltunk, s aki ellenségünk -, mert ő is ugyanolyan ember mint mi, azaz önző és esendő -, azt szövetségesnek hisszük. Pedig megtanulhattuk volna a Szentírásból: “Jobb Istenben bízni, mint emberekben reménykedni!” Hitünk lényege, hogy Krisztusban újra rátalálhatunk életünk Létrehívójára és Fenntartójára, az evangélium üzenete pedig ma is az, hogy nem vesztünk el, mert Ő mindannyiunk Szövetségese! Akinek szívében ez tudás honol, az bölcsen, békében, biztonságban éli életét, hiszen tudja: az Isten tenyerén él…

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.