„Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért.” (Fil 3,7–8a)

A piacgazdaság korában különösen is sokat mondogatjuk: nyereség. Szinte minden erről szól. Kinek milyen nyeresége volt. Ha nem hozta meg a várt nyereséget a tevékenység, akkor kár volt az egészet csinálni. Ha nincs nyereség, az kár. Pál apostol úgy lett azzá, aki lett, hogy rádöbbent: az igazi nyereség Jézust megnyerni, és a legnagyobb kár őt elveszíteni. Sajnos mi többnyire úgy nyerünk, hogy Jézust veszítjük el érte. Így a kárból végül kárhozat lesz. – Uram, add, hogy mulandó javakért ne tagadjalak meg, hanem tudjam érted mindazt kárnak ítélni, ami tőled elválaszthatna! (Sándor Frigyes)

 

„Az alázatosaknak az Úr kegyelmet ad.” (Péld 3,34)

A Jézussal való élet egyik legfontosabb gyümölcse az alázatosság. Az a fajta gondolkodás, amely nem elvárással tekint a világra, nem gondolja, hogy lenne bármi, ami járna neki. Jézus mindent megérdemelt volna, még sokkal többet is, mint ami egy embernek kijuthat ebben a világban. Ő mégis lemondott minden dicsőségről azért, hogy bennünket megmentsen. Akiben ugyanez a szeretet lakik, képes bármilyen nehézséget alázattal elfogadni. Ez az az út, amelyen Jézust követve eljuthatunk az általa megszerzett kegyelembe. (Zsíros András)

Az élet olyan, mint a mellény: ha rosszul gombolta az ember, hiába keresi rajta a hibát. Ki kell gombolni végig az egészet, és kezdeni elölről.

Wass Albert

 

Az élő hit, az amely képessé teszi az embert arra, hogy hajóját a jelen körülmények partjától eltaszítva, hullámzó tengerrel és tomboló viharral szembeszálljon, és akkor is állhatatos maradjon, mikor a Mester aludni látszik. – Az ilyen hit, mint a valódi drágakő, igen ritka.

Az imádság élő víz, amellyel szomjúságát csillapítja a lélek. Az imádság lelki lélegzés.

Az Isten igazság, ezért imádságunknak igaznak kell lennie, miként az életünknek is. Az Isten világosság, imádságunkat a lélek és a szív világosságából kell felajánlanunk. Az Isten szabad, ezért imádságunkban szabadon kell kiöntenünk szívünket. Micsoda gazdagsága ez az emberi léleknek! Imádság által elérhetjük az Istennel való egységet.
Az imának mindig őszintének és szabadnak kell lennie, nem pedig erőtlennek és gúzsbakötöttnek a megszokástól és az ismétléstől. Legyen az ima a lélek szabad és tudatos kiöntése Isten színe előtt. Mert Isten állandó odafordulást vár tőlünk az imában, hogy – mivel elfordultunk Tőle – magához vonjon, megtisztítson és átöleljen szeretetével.
Imádság idején higgyük szilárdan, hogy minden gondolatunk, minden szavunk valósággá válhat, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Ne szalasszuk el az alkalmat, hogy másokért imádkozzunk. A legnagyobb tett, amit az ember tehet a másikért: imádkozik érte. Az Úr gyönyörködve tekint szeretetünk imájára. Ezen felül a másokért mondott ima magának az imádkozónak is hasznos, mert megszilárdítja a hitet, az Istenbe vetett bizalmat, és eltölt bennünket szeretettel Isten és a felebarát iránt.

Milyen szépek az imádságaink! De megszoktuk őket. Úgy kellene vennünk, mintha először hallanánk és mondanánk őket. Imádságod közben helyezd szívedet szilárdan az ima szavaiba, azzal a bizonyossággal, hogy azokban a Szentlélek kincsei vannak elrejtve: az igazságosság, a világosság, az élő tűz, a bűnök bocsánata, a szív békéje és öröme, élet és üdvösség.

Egy embernek csak akkor van joga a másikra felülről lenézni, amikor annak talpra állni nyújt segítő kezet. (Don Bosco)

Egy gyermek intelmei szüleihez:
– Tudom, hogy mindent meg akarsz nekem adni. A legtöbb amit adhatsz, nem az anyagiak bősége, hanem a figyelem, családunk benső öröme és főként egy-két kistestvér.
– Ne kényeztess el! Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki tőled.
– Légy velem határozott! Ez azért fontos nekem, mert ez által érzem magam biztonságban.
– Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel! Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.
– Ne viselkedj velem úgy, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok! Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon “nagy”-ként próbálok viselkedni.
– Ne javíts ki mások előtt! Sokkal többet érsz el, ha kettesben csendben elmagyarázod, hogy miben hibáztam.
– Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök volnának! A kettő összekeverése megzavarja bennem az igazi értékek kialakulását.
– Ne védj meg cselekedeteim következményeitől! Néha szükségem van arra, hogy – fájdalmak árán is – magam tapasztaljam meg a következményeket.
– Ne vedd rossz néven, ha azt mondom: nem szeretlek! Legtöbbször nem te vagy az, akit nem szeretek, hanem azt a hatalmat, amely akadályoz, hogy kedvem szerint éljek.
– Ne törődj sokat apró egészségi panaszaimmal! Néha csak azt szeretném elérni, hogy rám figyeljenek.
– Ne korholj állandóan! Ha folyton zsörtölődsz, csak úgy tudok védekezni, ha süketnek tettetem magam.
– Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam! Ezért tűnik néha úgy, mintha nem lennék “becsületes”.
– Szánj rám mindennap időt és ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok hozzád! Ha nem figyelsz és nem válaszolsz, egy idő után abbahagyom a kérdezést és máshol keresek választ a kérdéseimre.
– Légy következetes! Ha nem vagy következetes, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni benned.
– Ne mondd nekem, hogy félelmeim butaságok! Nagyon is valósak ezek a félelmek, és csak úgy tudsz nekem segíteni, ha megpróbálsz megérteni.
– Sose tégy úgy, mintha te tévedhetetlen és tökéletes lennél! Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rádöbbenek, hogy egyik sem vagy.
– Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem! Az őszinte bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem.
– Ne felejtsd el, hogy szeretek kísérletezni! Kérlek, nyugodj bele próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül.
– Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök! Biztos nehéz neked lépést tartani velem, de kérlek, legalább próbáld meg.
– Ne felejtsd el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül! Talán nem is kell ezt neked mondanom. Vagy mégis?
– Kérlek, tartsd magad jó kondícióban és légy egészséges! Szükségem van rád!

Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd. (Meg Cabot)

Ha adnod kell valamit: egész sziveddel adj, és közben magad előtt is elrejtve maradj.

Ha tiszta lélekkel és gyermeki egyszerűséggel imádkozunk Istenhez, akkor… ez az imádság áttöri az egeket.

Keresztes Szent János

Isten a szeretet cselekedeteit nem annyira a nagyságuk, hanem inkább indító okuk miatt becsüli. (Spurgeon)

 

„Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.” (Zsolt 98,3)

Milyen nagyszerű, hogy a zsoltáros úgy tapasztalja: minden nép meglátta és felismerte Isten szabadítását, csodálatos cselekedetét. De jó lenne, ha ma is így lehetne: minden ember felismerné és meglátná Isten szabadító cselekedetét, hogy Jézus áldozata révén megszabadultunk a bűntől és a haláltól. Milyen sokan nem látják, nem tudják ezt, és ezért különböző pótlékokhoz, jóslásokhoz és szellemekhez szaladgálnak! Ezért nekünk is hirdetni kell – ahogyan az apostol mondja – az evangéliumot, hogy az örömhír mindenütt hangozzék. Mindenki ott végezze ezt a szolgálatot, ahol él, ahol az ő területe van. (Isó Zoltán)

Milyen nagy a te türelmed, Istenem! Tőled születik minden egyes nap, te öntöd a napsugarat jókra, gonoszokra; te áztatod a földet esőiddel, jótéteményedből senki sincs kizárva, megkülönböztetés nélkül adod a vizet igazaknak és gonoszoknak. Egyforma türelemmel bánsz a bűnösökkel és az ártatlanokkal, azokkal, akik ismernek téged, és azokkal, akik tagadnak, akik hálálkodnak és akik hálátlanok. Gyakran, sőt állandóan keserítenek a sértések, de te mégsem engeded szabadjára méltatlankodásodat, türelmesen vársz az ítélet napjára. S mivel a te hatalmadban van a megtorlás, inkább türelemmel, hosszan várakozol, vagyis kegyességedben inkább elhalasztod az ítéletet, arra várva, hogy az ember gonoszsága, ha egyáltalán lehetséges, végül mégis megváltozzék.

Szent Ciprián

Néha az életben, te találsz egy különleges barátot. Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal, hogy csak része annak. Valaki, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni. Valaki, aki meggyőz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó, ami csak arra vár, hogy kinyisd. Ez az örök barátság.

 

„Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő.” (Jób 12,16)

A tévelygő ember gondolkodását, cselekedeteit és egész életét – számítógépes kifejezéssel – a tévelygésbe vivő sátán programozza. Istennek azonban hatalma van e program eltörlésére és helyette az üdvösség programjának installálására. (Véghelyi Antal)

Volt egy ragyogóan prédikáló barát, aki bárhova ment, nagy tömegeket lelkesített fel ragyogó ékesszólásával, kulturált beszédével és a géniuszával. Az értelem és a tudás minden vonzó ajándékával rendelkezett. Mindenütt vele volt egyik szegény, vak testvére is, akinek egyáltalán nem voltak ajándékai. Egyszerű, szent életet élt, és térdepelve imádkozott, míg az erő és intelligencia embere prédikált.
Egy napon, amikor az emberek megint föllelkesültek és szokatlan tűzbe jöttek a prédikációtól, a prédikátornak látomása volt. Látta, hogy megnyílt az ég, és Isten dicsősége áradt le a földre. De azt is észrevette, hogy a mennyei dicsőség nem az ő fején nyugodott meg, hanem a lábánál térdeplő alázatos testvérén, és az ő arcáról tükröződött tovább a tömegre.

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Isten kedvében járni 2018. 07. 01, Vasárnap Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte: […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. július 3. Szentségimádáson az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Szívem szeretete átölel benneteket. Azt akarom, hogy mindnyájan üdvözüljetek. Gyermekeim! Az üdvösséget nektek is akarni kell. Ha ti nem akarjátok, nem üdvözíthetlek benneteket. Azért, mert szabad akaratot kaptatok, amit Én tiszteletben tartok. Sajnos emiatt sokan mennek a pokolba, és még többen a tisztítótűzbe. Gyermekeim! Ezt mondtam: […]