A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk.
A szeretet nem múlik el, mert a szeretet maga az Isten.

A szeretet valóban gyógyít, de önmagában az, hogy szeretnek minket, még nem. Ez utóbbi csak annyit jelent, hogy nyitva áll az ajtó a gyógyulás, a boldogság, az élet előtt. Ahhoz azonban, hogy keresztülmenjünk ezen az ajtón, magunknak is szeretnünk kell.

Az Egyháznak és a világnak szüksége van az irgalomra, melyben testet ölt az a szeretet, amely erősebb a bűnnél és mindenfajta rossznál, mely az embert földi élete folyamán behálózza.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. (Weöres Sándor)

Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony szemben a bölccsel nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a bölcset. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap (mondta a herceg) amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom:
– No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt:
– Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett, és minden szem a megszólított felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, azután pedig a hercegre nézett, és azt mondta:
– Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.
„Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézs 44,6)
Nagy és hatalmas a mi Istenünk. Különös, hogy erről gyakran megfeledkezünk, félünk és bizonytalankodunk, keressük a biztonságot adó erőket, támaszokat. Pedig énekeljük, hogy „erős várunk”, hogy kősziklára épít, aki Jézusra épít, benne bízik. Egyedül ő a történelem Ura, kezében van annak formálása, és ő életünk Ura is, életutunk vezetője, irányítója. Nincs rajta kívül hatalom és erő, mely felette volna, és kormányozhatná világunkat. Miért nem számolunk vele szüntelen? Miért nem bízzuk rá magunkat? (Tóth-Szöllős Mihály)
Ha valakiről valami rosszat hallasz, akkor oszd azt kétfelé, ami megmarad, azt ismét négyfelé… és ami marad, arról hallgass!

“Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.”
(Goethe)

Hidd el, hogyha a koldusnak fillért adsz szeretettel, jobban esik neki, mintha forintot adsz szeretet nélkül.

„Jézus által vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” (Zsid 13,15)
Sokszor hallunk a Lélek gyümölcseiről, s jól ismerjük őket a Galatákhoz írt levélből: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. Mai igénk egy új gyümölcsről ír: Isten dicsőítéséről. Mennyire hiányzik ez az életünkből! Árad a panasz, könyörgés, kérés imádságainkban, de Isten végtelen nagyságának és szeretetének dicsőítése alig hangzik fel ajkainkról. Egy dal mindezt így fogalmazza meg: „Itt vagyok most, jó Uram, hozzád száll e dal. Tudod, sokszor hívtalak, de ma másképp szól e hang. Mert ma nem azt kérem, hogy adj még, nem könyörgök: figyelj rám, csak azt mondom, hogy szeretlek, Atyám!” Gyönyörű gyümölcs az ember életében, ha bármilyen élethelyzetben ki tudja mondani: Szeretlek, Atyám! (Deák László)
„Képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Ef 3,18–19)
A krisztusi szeretet az az erőtér, amelyben igazán jól mérjük fel a paramétereket. A hatása alatt megváltozik minden. A lehetetlennek tűnő távolságok megrövidülnek, a feneketlen mélység nem nyel el többé – és az elérhetetlen magaslatok elérhetővé válnak. Ennek a szeretetnek az erőterében gyógyulnak a sebek, szelídülnek a szavak, lágyabbak a léptek. Átéljük a közelséget Istennel és a testvérrel. Nincs, ami elválaszt többé. (Túri Krisztina)

 

KICSIT TÖBB…
Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.

Minden csoda gyökerében egy boldog hitvallás rejlik: én megtapasztaltam Istent, és nagyobb volt mindennél a világon. (Ravasz László)

„Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)
Örömben, jó rendben, egyetértésben, békességben, szeretetben élni jó. Tiszta lelkiismerettel, harmóniában kis és nagy közösségben. A háborúzásra – ma már tudjuk – testi tünetek garmadájával reagálunk, magunkat (is) tönkretesszük, nem csak az ellenfelet. Pál ismerte az embert, és azt is tudta, hogy minden közösségben adódhat konfliktus. Szeretettel, jó szóval felkészít, hogy mit kell tenni, ha baj van. A belőlünk fakadó békétlenség orvossága nem más, mint a lehető legszorosabb kapcsolat a békesség forrásával, a Krisztusban emberré lett Istennel. (Kőháti Dóra)
Szeresd azokat is, akiknek életstílusa idegen számodra,
ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.
a

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus és Szűzanyánk szavai Little Pebble testvér által
      LP.” Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble üzenete a Jézustól, Szűzanyától
      2017. szeptember 1. Pebble: Én már napok óta éreztem a Szűzanya jelenletét. Amikor ma reggel felkeltem hallottam az ő sírását, és ő ott állt mellettem. Én azt mondtam neki, Szűzanya ne sírj! Ő ezt válaszolta nekem: Fiam! Hogyne sírnék, amikor … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Ég sürgető kérése ima-vigília tartására (az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül)
      Ima-vigília kérés. Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön! 6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében: … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Little Pebble fontos bejegyzése a testvéreknek
      2017 június17. Pebble:” A múlt éjjel volt egy álmom,amely olyan élénken él bennem, hogy felkeltem, mert az éjszakai álmom alatt sírtam és zokogtam. Az álmomban a Szűzanya is sírt! Az álom: Én egy nagy templomba léptem be. Amint mentem fel … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble üzenete 2017. május 7. Jézus: “Ma azt kérem tőled hogy mondd el gyermekeimnek ami nagyon fontos, hogy minden otthonban helyezzék el az Élő lsten pecsétjét. Ez az a pecsét, amelyet leányomnak Maria Divine Mercynek nyilatkoztattam ki. Pebble: “Ma … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Majd a következőket mondta:„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Lelkek, akikért sokan nem imádkoznak 2018. 12. 02, Vasárnap Az Úr egy pusztába vezetett, ahol sok mocsarat láttam. Felfigyeltem arra, hogy a mocsárban emberek vannak. A sár tetőtől-talpig ellepte őket és jól érezték magukat benne. Ekkor Jézus felé fordultam és megkérdeztem Őt arról, hogy hogyan lehet rajtuk segíteni. Ő azt felelte: „Én csak azokon segíthetek, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű 2018. 11. 02, Péntek A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. Itt […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. november 3. Az Úr Jézus… „Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: „Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat.” (Máté […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanya véres könnyei 2018. 10. 05, Péntek Álmomban láttam egy Szűzanya szobrot, ami megelevenedett és életnagyságú lett. Rajtam kívül még számtalan ember volt jelen, és közöttük sok fiatal volt. A Szűzanya szomorú véres könnyeket hullatott. A szeme alatti résznél rengeteg vércsepp gyűlt össze vérrögként. Még sosem láttam így sírni édesanyánkat. A tekintetéből szeretet áradt, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. szeptember 4. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Merüljetek el Szívem szeretetének lángtengerében! Adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Köztetek trónolok, mint az irgalmasság Királya. A szívetekbe térek, ha befogadtok. Eggyé akarok válni veletek! Eggyé a szeretetben, a békében és a derűben. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, akkor […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Eucharisztia, mint létünk forrása 2018. 09. 01, Szombat Jézus: „Gyermekeim, Szentséges Szívem legnagyobb szomorúsága a világban uralkodó hitehagyás. Sok katolikus gyermekem elhagyta a vallást, akik szívükből kitöröltek mindent, ami Istenre emlékeztette őket. A katolikus templomokban lassan elvész az Eucharisztia iránti igaz tisztelet. Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? […]
    • Ti vagytok a világ lelkiismerete
      2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Most még több imára és áldozatra van szükség 2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Kútvölgyi kápolna engesztelés 2018. 08. 11, Szombat A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám: “Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus… Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek […]