A VILLA VÉGE

Írta: Bálintné Gyöngyi

„Jó lenne beszélgetni. Gyere el egy teára!” – Egyre óvatosabban kell bánnunk az efféle invitálással. A tea, a kávé, a sütemény olyasmit tartalmazhat, ami meghívott vendégünk táplálkozási szokásainak tiltólistáján szerepelhet. A só nem igazi, a cukor túlságosan is az. A liszt búzából(!) van, és a zsiradék is lehet részben mesterséges, zöld teánk pedig éppen nincs otthon…
Még nagyobb bravúr ebédre hívni valakit. Felesleges felsorolnom a veszélyeket, hiszen sokan próbáltunk már vega-vendégeket, vagy egyszerűen csak óvatos ínyenceket jóllakatni.
De hiszen vigyáznunk kell az egészségünkre! Miért baj ez? Az étkezési tanácsok hasznosak, a kutatási eredmények átgondolandóak. Csakhogy nagyon könnyű rácsavarodni erre a témára. A hóborttól a rögeszméig, a jó szándéktól az erőszakos csőlátásig terjedhet a kötődés egy-egy módszerhez, aminek oltárán feláldozzuk mindazon emberi kapcsolatainkat, amik valaha fontosak voltak.
Talán az váltotta ki ezt a szomorúságot belőlem, hogy már gyülekezeti-énekkari együttléteken, szeretetvendégségeken is megfagy a légkör az enni-innivaló körül. Közösségek, amelyek kiállták a próbát több területen és hosszú ideig, szakadoznak a liszt-cukor-só, sőt a buboréktalanság miatt!
Veszélyesnek tartom ezt a folyamatot. Az asztalközösséget Jézustól tanultuk: aki nem készített többféle kenyeret, hogy minden tanítvány a saját szokása szerint költhesse el az utolsó vacsorát; aki nem kérte Zákeustól a bio-menüt, csak a nyitottságát – bármit is fogyasztottak beszélgetés közben; aki tanítványaival sétálva gabonaszemeket (búzát!) evett. Talán nem tudta, hogy az „ősemberi” táplálkozás szerint ez tilos?
Jézus a fontossági sorrendet hangsúlyozza ma is: a közösség érdekében és saját önzésünk ellenében át kell lépnünk rögeszméinken – kivéve a tényleg veszélyes étel-ital-intoleranciát. Az „én-ilyet-soha-nem-eszem” kijelentés magányossá és fölényessé tesz. Leforráz mindenkit, aki még olyan maradi, hogy lemegy a torkán a felvilágosulatlanság ehető jelképe.
Egészségesnek és magányosnak lenni – ez lenne a jövő? Valóban el kell fogadnunk, hogy a jó dolgok (egészség, kultúra, hagyományőrzés stb.) megelőzzék a LEGJOBBAT – az Úrral való élő kapcsolatot?
Legyünk bölcsek és éberek! És tartsunk otthon mindig egy adag gyümölcssalátának valót. Ez talán mindenkinek megfelel (de lehet, hogy csak banán nélkül!).

„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják. Étel miatt ne rombold az Isten munkáját!” (Rm 14,19-20a)

 

“Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva.
Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.”


(1Jn 3,8-9)

Az ördög gyermeke szeret vétkezni. Vétkezik is bőven, méghozzá cinikusan: “Nem probléma, majd leúrvacsorázom, majd elmegyek egy kicsit a lelkemet is rendbe hozni.” Hivatalosan lehet keresztyén az ilyen, de akinek nem fáj a bűn, nem Isten gyermeke.

Ha vannak harcaid, annyit jelent, hogy élsz. Ha vérig menően tusakodsz a kísértésben, és felkiáltasz: “Istenem, nem bírom tovább! Hát nem vétkezhetek, mert ha tudatosan belemegyek bűnökbe, nem fogok tudni többé szolgálni neked, nem tudok hitelesen megszólalni…”, akkor potenciális ellenfele vagy a Sátánnak.
Legtöbben a párkapcsolat, az anyagiak és a hatalom terén vétkezünk. Egyházi szinten is, de a családban is nagy kísértés a hatalomvágy: kinek van nagyobb szava, ki tudja hangosabban bevágni az ajtót. Rettenetesen sok nyomorúság, fájdalom terheli Isten népét ezeken a területeken. Nem akarunk vétkezni, de itt van a bűn körülöttünk: az ördög mint ordító oroszlán szerte körüljár. Azt mondják az okosok, hogy meg van kötve egy láncon, de hát akkor is rettenetes ereje van a gonosznak. Úgy fáj az egyedüllét, vagy bármi más hiány, hogy bódulatban járunk-kelünk, és belebonyolódunk hülyeségekbe, bűnökbe, rossz döntésekbe, melyek leterhelik az életünket.
Az Isten Fia azonban le tudja rontani az ördög munkáit. Amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy “ne vígy minket kísértésbe”, akkor azt kérjük, hogy Isten ne engedjen minket az ördög martalékául, hogy ne legyünk “szél sodorta, víz nélkül való fellegek” (Júd 12): Most az Igét halljuk, erre lelkesedünk, aztán elmegyünk máshová, vagy bekapcsoljuk a tévét, és akkor az ejt rabul, az igéz meg és rángat bennünket.
A lényeg az, hogy ne akarjunk vétkezni. És akkor megkaphatjuk azt az örömöt, azt a szabadságot, hogy nem muszáj vétkeznünk. Hogy nem irányít bennünket a bűn. Ha pedig bolond módon mégis vétkezünk, az Isten igéje által formált lelkiismeretünk belül kijelez nekünk, és fájni fog, amit elkövettünk. És akkor meg lehet mosakodni. Sokszor megfáradunk, ránk rakódik az út pora, de már nem tudunk megmaradni ebben a koszos állapotban. Megyünk az Úrhoz, hogy megtisztítson.
(Szeverényi János)

 

Csak türelem!

Írta: Benedek Csilla

A rendelő várótermében lassan telik az idő. A várakozók feszültek és türelmetlenek, sóhajtozva szidják az orvos lassúságát. Igen, itt van a lehetőség mindannyiunk számára, hogy türelmet tanuljunk! – szólalok meg félhangosan. Csak az egyik betegtársam reflektál mondatomra, amikor pártfogásába veszi az orvost: A doktornő nagyon alapos, és odafigyel a betegekre, nem is kívánnék jobb orvost magamnak!
A többiek, mintha meg sem hallották volna, folytatják a háborgást. De ez a kis közjáték elindította közöttünk a beszélgetést. Megtudtam, hogy gyülekezetbe járó, Bibliát olvasó, hitben élő asszony. Szavai bizonyították számomra a bibliai igazságot, hogy a Lélek gyümölcse a türelem és a hosszútűrés.
Az Istent nem ismerő ember híján van a türelemnek, türelmetlenségéből pedig harag és gonosz indulat fakad, ami megkeseríti őt és környezetét is. A türelemre, megértésre vágyódó ember az Úr Jézusban ismerheti fel az igazi türelmet: türelmes volt a lökdösődő tömeghez, a fontoskodó és nagyra törő tanítványokhoz, az őt vádoló és hazugságot terjesztő farizeusokhoz és főpapokhoz. Türelmes volt még Júdáshoz is, pedig azonosította benne a tolvajt és pénzéhes, őt elárulni is képes tanítványt… És – ez az evangélium számunkra! –életünket szemlélve is türelmes – és kegyelmes is.

„De te, Isten embere… törekedj a béketűrésre.” (1Tim 6,11)

 

KÖZELEG AZ EMBERFIA


Egyik kedves, régen látott barátnőm ígérte, hogy meglátogat a hétvégén. Nagy örömmel készültem a találkozásra. Elterveztem a ’kulináris élvezeteket’, a napi programot, és megbeszéltük, melyik vonattal érkezik. Másnap telefonált, hogy mégsem tud jönni… Pár nap múlva csengettek, gondoltam, hogy helybéli barátnőm jött, akivel naponta találkozom. Ajtót nyitok, s meglepetten látok valaki mást. Őreá nem számítottam, váratlanul lepett meg érkezésével.

Ismét elmúlt egy esztendő, újra beköszöntött az advent, borús, szürke, ködös palástban.
Talán ezért is sietett annyira a világ már napokkal korábban felgyújtani mélabút oszlató ünnepi fényeit. Megkezdődik a sürgés-forgás, lázas készülődés, tele feszült várakozással.
Sőt, már szeptemberben megkezdődött, amikor a nagy üzletházak polcaira felkerültek a mikulások. Valamit, valakit nagyon várnak. Valami, valaki érkezik. De ki? Az, amit, vagy akit várnak – vagy más?

A Biblia is beszél valakinek az eljöveteléről, Akinek érkezése nagy világosságot hoz a sötétségben élő nép számára, s akik a halál árnyékának földjén lakoznak, fény ragyog fel felettük. Ez a megígért látogatás beteljesedett: eljött az éj, mely szülte a Hajnalt. (Dsida J.)
S egyszer újra „Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.” Ő nem mondja le jövetelét, nem okoz csalódást.

De jön valaki más is, a híradások szerint: „Pusztító jön fel ellened…” a fényt kioltani, könnyet és bút hozni, csalni és rabolni, gyilkolni és rombolni; titkon, mint éji tolvaj.

Vannak, akik mindkettő megjelenésére buzgón készülnek: a Világ Világosságának fényiben nézik az utat, őrzik a várat, megerősítik derekukat, megkeményítik erejüket a pusztítóval szemben; lámpájukat megtöltik olajjal és fehér ruhába öltözve mennek a Vőlegény – az Úr Jézus Krisztus – elé, akit oly epedve vártak.

Partinka Klára / Nagyatád

„Mert Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek, s ez arra tanít minket, hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazságosan és istenfélően éljünk a jelenvaló világon, várva áldott reménységünket és a mi nagy Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk dicsőségének megjelenését…” (Tit 2,11-13)

 

Megdöbbentő

Az aluljáróba vezető lépcső legfelső fokán ült az asszony. „Éhes vagyok, adjanak enni!” – könyörgött folyamatosan. A tömeggel együtt lépkedtem lefelé, de egyre erősebben visszhangzott bennem: „Éhes vagyok!”

Leértem, és vettem két péksüteményt, majd visszaérve odaadtam az asszonynak. Hálásan köszönte és elmondta, hogy Kézdivásárhelyről való, de ott már nincsenek rokonai. Egyébként rákos beteg, kezelésekre jár itt, Budapesten. Állandó lakhelye nincs, a szeretetszolgálat szállásán pedig a befogadottak meglopják egymást. Pénze sincs, csak az a ruhája maradt, amit hord, a többit ellopták. Mindezeket nem panaszkodva mondta. Végül még azt is megtudtam, hogy néhány éve megtért, és bízik az Úrban.

Akkor eszembe jutott a minap olvasott igeszakasz (Rm 12,1): „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket. …” Vagyis, legyek irgalmas! A 12,9-től azt is felsorolja Pál, hogy ez miben mutatkozhat meg: képmutatás nélküli szeretetben, a jóhoz ragaszkodásban, testvérszeretetben, gyengédségben, tiszteletben, szolgálatkészségben, lélekben való buzgóságban – és mindezekben az Úrnak szolgálva.

Őszinte vágyam az, hogy töltse be az Úr ezzel az irgalommal szívemet! Sokan várják és rászorulnak erre az irgalomra.

Előd Erika / Budapest

Pál apostol: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen.” (Rm 12, 9)

 

“Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága.
Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá.
Megszáradt a fű, elhullt a virág? De Istenünk beszéde mindörökre megmarad.

Ézsaiás 40, 6-8.

Avarban

Felhők árnyéka száll a hegy felett,
fésülik már az erdőt a szelek,
maholnap minden fája lombtalan.
Zörgő avarban ballagok magam,
a vállamon egy kis levélke ül,
nagy, tisztuló csend lelkemen belül.
Lebben a lomb, mint tarka pille, le,
könnyű mosollyal mintha intene.
Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem?
Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem:
Az őszi árny csak elfogyó derű,
és a halál is olyan egyszerű,
oly egyszerű és oly természetes!
Minden fa tudja, hogy nem végleges.

 

Urunk, Istenünk!
Halálunkkal szembenézve élünk itt a múló időben, és jaj nekünk, ha csak e halandó testben bizakodunk. Bizony, fű a nép, mindnyájan elhervadunk. De van valami, ami megmarad: Igéd s igéreted, hogy velünk maradsz, s hogy aki hisz, ha meghal is él! A lombjukat elhullató fák reménységével is emlékeztess minket a feltámadás, az örök élet valóságára Jézus Krisztus érdeméért.
Ámen.
a

Hozzászólások lezárása.


“Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényeidet. Ámen.”
Archívum
Locations of Site Visitors Map„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”Map
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket! Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk. Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért. Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül. Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk! Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége. Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Drága Jézusunk, golgota kereszted lábánál, és a Szentháromság Szeretetlángja körül letérdelünk, megfogjuk egymás kezét, egymásnak támasztjuk keresztjeinket, együtt visszük, és pajzsként védjük a Szentháromságot az Oltáriszentségben. Drága Szűzanyánk, tisztíts meg minket rendetlenségeinktől és rendezetlenségeinktől, esdj ki számunkra minden szükséges kegyelmet a Mennyei Atyától, és kérd meg Őt, hogy újítsa meg a már meglévő kegyelmeinket! Kérünk Téged, hogy helyezz minket a Szentháromság jelenlétébe, ölelő szeretet-áramába! Drága Jézusunk, a te szent véreddel, Szűzanyánk, a te édesanyai palástoddal, könnyeiddel, drága Szentlélek a te szeretetlángoddal és drága Mennyei Atya, a te védelmed pecsétjével * Födjetek be minket tetőtől-talpig, testünket, lelkünket, szellemünket, gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, érzéseinket, vágyainkat, álmainkat, akaratunkat, erőnket, tudatunkat és tudatalattinkat. Födjétek be és védelmezzétek minden tulajdonunkat, ingó és ingatlan javainkat (beleértve telefonjainkat, járműveinket is). * Védelmezzetek meg minket a gonosz erő minden támadásától és kísértésétől! Védelmezzetek meg a betegségtől, bajtól, balesettől, háborútól, éhínségtől, katasztrófáktól, üldöztetéstől és átkoktól, minden okkult támadástól! * Ugyanígy fedjétek be és védelmezzétek meg szeretteinket és az ő tulajdonaikat, közösségeinket, rokonainkat, barátainkat, minden ránk bízott embert, akiket hordozunk. Védelmezzétek meg a papokat, legfőképpen a magyar katolikus papokat és szerzeteseket valamint a szentatyát. Védelmezzétek meg az ifjúságot, legfőképpen a magyar ifjúságot, a családokat, legfőképpen a magyar családokat. Födjétek be és védjétek meg a magyar nemzet minden tagját, egész Nagymagyarországot. Védjétek meg a politikusainkat, a betegeket, haldoklókat, magatehetetlen, idős embereket, minden szenvedőt. (Szenvedéseiket felajánlom az ő nevükben engesztelésül). Födjétek be és védelmezzétek a közömbösöket, a kárhozat útján járó embereket, hogy ne tudjanak nekünk ártani, és mindazokat, akik meghalnak hogy ne kárhozzanak el. Minden fent említett személyt belehelyezek Jézus szívsebébe. Drága Szentháromság, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át felajánlom Nektek engesztelésül életemet és halálomat, életem minden napját és éjszakáját. Jézus szenvedéseivel egyesítem az én apró kis szenvedéseimet, és így ajánlom fel minden cselekedetemet, lépésemet, szívdobbanásomat, lélegzetvételemet, kimondott szavaimat egy-egy invokációként és imafohászként. Felajánlom a szabad akaratomat, minden imámat, böjtömet, minden napom minden percét, főleg a mai napomat engesztelésül. Drága őrangyalaink és védőszentjeink, járjatok közben értünk, vigyázzatok ránk és legyetek velünk egész nap. Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! AmenFree counters!
Legutóbbi hozzászólások
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Új éneket írtam nekik, melyet a szeretet húrjain kell eljátszaniuk 2018. szeptember 7. Gyermekem, ma ismét az irántad érzett állandó szeretetemről szeretnélek biztosítani téged. Szívem lilioma, Én vagyok a te lelkednek Őre. Megóvlak a bűnösök sorsától, hogy ártatlanul élhesd az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Álságos nemzedék! Száműztél Minket az életedből 2018. június 18. Uram? Én vagyok. Emeld fel a szívedet szüntelenül Hozzám! Sohasem foglak elhagyni száműzetésedben. Lelked továbbra is megkapja nemes utasításaimat, hogy egyre jobban megismerd akaratomat. Együtt fogunk dolgozni, galambom. Műveim meg fogják … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket 2018. május 31. Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Szeretetemet zene, költemények és erények által fogom kinyilvánítani 2018. április 27. Áldott legyen az én Uram, aki megmentett az eltévelyedéstől és az eleséstől, és feltörte kalitkámat, kiszabadított, hogy elrepülhessek a Megtévesztő elől. Segítségünk Jahve Szent Nevében van, aki a legkegyelmesebb, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Ezt az üzenetet Kanadában kapta a SÁRGA LILIOM /YELLOW LILY/ nevű látnok a mi Urunktól, 2018 február 24-én.
      Isten kedves Népe, Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Én vagyok a te Lelkivezetőd és Tanácsadód 2018. január 16. Ó, Uram, Te egyedül csak engem ajándékoztál meg azzal a rendkívüli adománnyal, hogy Mennyei Udvaraidban lehetek, ahol maga Jahve nevelt és tanított engem, és én bármikor, amikor csak akarom, szólíthatlak … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Boldog az az ember, aki Szavaimon elmélkedik, és kinyitja szívét, hogy befogadjon engem 2017. december 11. Gyermekem, dicsérd háromszorosan Szent Nevem! Ne törődj azokkal, akik megvetnek és semmibe vesznek! A gonosz természet tönkreteszi az embert. Csak annak szentelj figyelmet, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Szűzanya üzenete Little Pebble által
      2017.12.08. Little Pebble: Most este 7:40 van.   A fehér kereszt mint mindig az égen tűnt fel. Miközben a rózsafüzért imádkoztam, a kereszt rózsaszínűvé változott, és egy alagút jelent meg mely rózsavirág alakú volt. Ennek az alagútnak minkét oldalán egy- … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
      Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát 2017. november 29. Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Jézus szavai Little Pebble testvér által
      Little Pebble Üzenet Jézustól: 2017 november 6. Pebble: Egy óriási angyal állt előttem kezében tartva a fehér keresztet. Az angyal mögött egy másik nagy fehér kereszt volt látható,feje felett pedig egy zászló lebegett,amelyre ez volt írva: “Alleluja, Alleluja. “ Amint … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. május 30. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! A világ megtisztítása már folyamatban van. A rengeteg természeti katasztrófa ezt jelenti. Készüljetek, mert hamarosan kiárasztom rátok a Szentlelket, Akinek világosságában meglátjátok egész életeteket. Mindenki látni fogja gondolatait, szavait és cselekedeteit. Ha ez megegyezik törvényeimmel, akkor életszentségben éltek, és nincs mitől félnetek. Rátok mondtam: „Emeljétek föl fejeteket, […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. április 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Imára hívlak fel benneteket. Imádkozzatok még többet, mert mondom nektek, az ima megbénítja a sátánt. Haladékot kaptok Atyám irgalmas szívétől, mert nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közületek, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Az ima kulcs a békéhez és az üdvösséghez. Leesdi a kegyelmet, megnyitja […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
      Nagyböjt 2019 2019 03. 02. Szűzanya ! Gyermekeim! Hamarosan kezdődik a nagyböjti időszak. .Arra kérlek benneteket, hozzatok még több áldozatot, mert oly nagy a baj, mindenhol, különösen a családokban. Csatlakozzatok a plébániátok rózsafüzér társulatába, és imádkozzátok Velem együtt a rózsafűzért. Így alkossatok egy hadsereget, mert csak így tudok segíteni nektek. Minden közösségi összejövetelen imádkozzatok egy […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 26. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Arra vágyom, hogy minden ember szívébe betérjek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, a hétköznapokban éppúgy, mint a vasárnapokon és az ünnepnapokon. Kizárólag rajtatok múlik, hogy befogadtok-e, vagy csak vasárnap szakítotok Rám időt. Ó, ha tudnátok, mekkora kincs vagyok: maga az Isten száll le közétek, magát az Istent fogadjátok szívetekbe, […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Az Antikrisztus Róma városában 2019. 03. 03, Vasárnap Az Úr és az ő szeretett édesanyja egy olyan helyre vezetett, ahol az Egyház legmagasabb rangú bíborosai, püspökei és papjai gyűltek össze a hamispróféta jelenlétében, aki Szent Péter katedrája előtt állt. Mindenki kezében egy tekercs volt, melyben a saját aláírásaik is szerepeltek. Láttam az Antikrisztust, ahogyan végig […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. március 2. Váratlanul ezt a kérdést hallottam a lelkemben: Amikor Jézus a földön élt, ott volt-e a Mennyben? Jézus válasza: „Mindig is Atyámmal voltam Istenségemben. Azért vonultam el imádkozni, hogy emberségemben is Atyámmal legyek.” Szentírási megerősítés: Lukács 4, 14-15: „Jézus tanított” 2019. március 5. Az Úr Jézus… „Drága gyermekeim! Észrevettétek, hogy már ritkábban szólok […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      Gyertyaszentelő Boldogasszony 2019. 02. 02, Szombat Többen elmentünk a Szent Korona elé, hogy a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ismét felajánljuk országunkat Istennek. Az Úr korábban elmondta, hogy Mennyei Édesanyánk ünnepein különösen megnyílik az Ég a kegyelmekre. A felajánlás pillanatában láttam Jézust a kereszten, és a kereszt alatt Magyarország térképe helyezkedett el. Hazánk határai körül hatalmas felhők […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. február 5. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát. Drága […]
    • Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
      A Szűzanyának felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek 2019. 01. 01, Kedd Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha […]
    • Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
      2019. január 2. Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Bízzon Bennem nagyon! Bizalma mértékében adom neki kegyelmemet. Csodákat fog megtapasztalni életében. Mindig vele vagyok és gondoskodom róla. Most fogom megszabadítani végérvényesen. Megáldom őt Szívem gondviselő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentírási megerősítés: Máté 26, 52: „Jézus szólt”