Értelmes élet…


A mai nap imádsága:
Bölcs szívet adj nekem Uram! Ámen

Íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.
Jób 28,28b


“Bolond keresi a bajt magának!” – milyen igaz ez a kijelentés… “Jön a baj anélkül is, hogy hívnák.” …vagy ahogyan a székelyek mondják: “Kéri a pofont magának”. Hosszan lehetne ős-szép nyelvünk szólásait, közmondásait sorolni, melyek a rossz kerülésére biztatnak. Jób könyvének bölcsessége – bölcseleti iskolák vitairatáról van szó -, hogy az emberi bölcsesség nem visz előbbre, nem nyugtat meg, csakis az Istentől jövő.

Sokan akarnak ma is bölcsekké válni – ki ebben, ki abban keresi-találja élete értelmét. A mai korra is érvényes Jézus statisztikája, hogy csak az egynegyed kívánja a teljesség eléréséhez az Isten segítségét. A többiek másban (is) bizakodnak: virágzik az ezotéria – a szó belső körre leszűkített tudást jelent -, talán soha ennyi “üdvözítő” módszer nem volt még egyszerre kapható a vallási piacon! Aki kínos precizitással ügyel a módszerre, azt “nem kerülheti el a siker”, jóllehet ez teljesen(!) életszerűtlen, de hát “boldog az az ember, aki nem kárhoztatja magát abban, amit a hisz” – módja Pál apostol…

Aki már fiatalon is beleálmodta életébe a JóIstent – s nem az extrém élményt kívánva, hanem a tartalmat keresve – az nemcsak a rosszat kerülte el, s védte meg magát a klasszikus életvezetési tévedésektől/hibáktól, de erejét is kímélte, melyre a fiatalkoron túl is (ott aztán igazán!) szükség van. Mindezeken túl: Olyan élményeket gyűjthet be magának az ilyen ember, melyek élete második felében nem kísértenek, hanem kísérnek… Ezt úgy hívja a keresztény ember: áldás…

 

 

Hitért…


A mai nap imádsága:

Uram! Életünk kuszaságait jól látod, s azt is, hogy a megoldásokat nagyon sokszor nem Nálad keressük. Tégy minket szabaddá önmagunktól, hogy a válaszokat ne rövidtávon keressük, hanem a Tőled kapott távlatba helyezzük és igazi békességet nyerjünk ezáltal! Ámen

   

Jaj azoknak, akik a lovakban reménykednek, a harci kocsik tömegében bíznak, de nem folyamodnak az ÚRhoz.
Ézsaiás 31,1
A ló a régi korokban a gazdagság, a hatalom szimbóluma volt… a világ nem sokat változott, manapság is a “lóerők” határozzák meg sokak társadalmi státuszát. A motorház alatti teljesítmény dübörgése, a garázsban álló kocsik száma bizony sokakat elbűvöl, de ezekbe vetni a reményt csak egy darabig lehet, amíg nem érinti meg az embert az Isten-adta perspektíva, vagyis az Élet maga. Fiatalon, egészségesen és sikeresen jól elboldogulunk magunk is az élet bonyolult úthálózatában, csak amikor rugalmasságunkat, erőnket és éleslátásunkat kezdjük elveszíteni, akkor esünk hirtelen kétségbe: Hogyan is terelt minket a Sors szeszélye ebbe a sötét mellékutcába? Ilyenkor kezd nyilvánvalóvá válni: miben is reménykedünk!?
Sokan vannak, akik rendes, jó emberek, de nem tanultak meg imádkozni. Senki nem tanította. Ők nagyon hálásak, ha valaki melléjük ül, s összekulcsolt kézzel megfogalmazza szívből jövő gondolataikat, mely fohászra nekik csak az áment kell rábólintani. Tény, hogy az Istennel való kommunikációt is gyakorolni kell! Az édesanya sokat megért a baba gügyögéséből, de milyen nagy az öröme, ha értelmesen kezd el beszélni. A lelki újjászületés is hasonló ehhez. A megtérés első felsírásakor “nagy öröm van a mennyben”, de az “evangélium teje után a keményebb eledelre is szükség van” – ahogyan tanít minket Pál apostol. Aki életének túlnyomó részében “lovakban és harci kocsik tömegében” bizakodott, azaz a megoldást mindig “anyagias” szempontok alapján kereste, az nem lesz képes egyik pillanatról a másikra “váltani”, amikor az anyagtalan, de nagyon fontos problémákkal szembesül. Sokan biztatják magukat azzal: “Majd ha megöregszem, templomba járok, foglalkozom »ilyen« dolgokkal!” Ha!… Ha egyáltalán megéri valaki, ha el tud menni, ha el tudják vinni, ha lesz egyáltalán még kedve… Túl sok a “ha”, az emberi bizonytalansági tényező…
Mit jelent az ÚRhoz folyamodni? Ahogyan a folyó a tengerbe ömlik, úgy kell az embernek is a nagyobb felé, Teremtője irányába állítani életének folyását. Érezni Isten szeretet-gravitációját, mely életünk minden apró cseppjét maga felé vonzza, hogy végül egyesülhessünk Vele, s minden kérdésünk feszültsége feloldódjék Őbenne, akkor és ott, a Nagy Találkozásban. Jaj azoknak, akik lovakban (lóerőkben) reménykednek!

 



Hűség…


A mai nap imádsága:

URam! Elköteleztem magamat… Rád mondtam igent, s parancsolataidra voksoltam. Add szívembe békességedet, hogy megértve akaratodat kiteljesedhessen életem, s megmaradhassak a hűségben mindhalálig! Ámen

Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
Jel 2,10
A hűség szó hallatán a felnőtt ember elsősorban a férfi és nő viszonyára gondol. Tény, hogy életünket alapvetően befolyásolja belénk-teremtett biológiai programunk, de a hűség életünk más területét is meghatározza. Manapság már nem “élet-halál” kérdés a párthűség – mint ahogyan az a borzalmas kommunista időkben, az 1950-es években volt -, de tény, hogy a hűség biztonságot ígér, melyben az egzisztenciális rész rendkívül fontos szerepet játszik.
A hűséget sokan illúziónak tekintik, jól értelemben vett önbecsapásnak, önvédelemnek. Úgy gondolják, hogy a hűség a változatlanságra épít, a “pillanatot” a “most-érzést” akarja konzerválni, ami szerintük teljességgel életszerűtlen. Tény az is, a vágy mindenkiben benne van, hogy örökre választ(ana) magának társat, de aztán évek múlva – néha sokkal hamarabb – kiderül, hogy a választott társ mégsem a nagy “Ő”. Pszichológusok beszélnek a házaságkötés utáni depresszióról, melyben a párok közel 10%-a(!) szenved, de nemcsak ez a jelenség mutatja azt, hogy a párkapcsolatokban valami alapvető gond van jelen.
A házasságot, mint szimbólumot gyakran használja a Biblia az Isten és ember kapcsolatára -, joggal, hiszen valami titokzatos történik egyikben és másikban is. Csupa jószándékból mondogatják évtizedek óta párban élők: “bizony a szerelem átalakul szeretetté”. Igazuk is van, meg nem is! A szerelem – ha igazi -, akkor nem múlik el, hanem kiteljesedik. A szerelem ugyanis nem csak a testiségről, az érzékiségről szól, de a lelkiségről, az emberségről is. Szerelem nélkül – ez törvény-eleme az életnek; ősi “szer” szavunk törvényt jelent – nincs boldogság. Ma sokan hiszik a jólét ígéretét szerelemnek, s ezért nem szerelemből, hanem érdekből házasodnak… Az effajta döntés aztán meg is hozza keserű gyümölcseit! A Biblia a szerelem összekötő erejét használja fel annak hangsúlyozására, hogy Isten és ember kapcsolata szövetségi kapcsolat. Érzések, értelmezések változhatnak egy kapcsolatban, de a szövetség marad! A házastársi hűségnek csak a morális és a praktikus oldalát szoktuk emlegetni: egyben tartja a családot, és garantálja a gyerekek biztonságos felnevelését stb., de ha nincs mögötte tartalmas emberi viszony, akkor álságos dolog, ahogyan az életszerűtlen vallásos élet, sem a hitről, annak szépítő és építő erejéről szól, hanem a presztizsről…
A hűtlenség – beleértve az Istennel kapcsolatosunkat is – sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Nem beszélünk róla, hiszen személyiségünk mélyrétegeit érinti. Az imádság ezt a tabut oldja fel. Beszélünk Vele arról, amit tehernek érzünk, mert tudjuk, hogy Isten a javunkat akarja. Aki rendszeresen imádkozik, annak életében nemcsak az Istennel kapcsolatos szoros érzelmi kötődés van benne, de a kiszámíthatóság igénye is. S ez így természetes! Biztonságvággyal együtt születünk: s olyan elfogadó kör(ök)ben szeretnénk élni, amely(ek)ben nem kell attól félnünk, hogy lecserélhetővé válunk. Ha ez nem lenne ilyen erős belső igény is, nem vált volna a hűség társadalmi-morális paranccsá.
Az evangélium mindenki számára az, hogy Isten nem hagy el soha, az Ő szövetsége örök. Ő hű marad akkor is, ha mi hűtlenek vagyunk hozzá… S miért biztat a Jelenések könyve is hűségre? Nemcsak azért, mert a hűségnek mennyei jutalma is lesz, hanem azért, mert a hűség jutalmát már itt a földi életben megkapjuk: áldás formájában…

 

Igehirdetés…

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy felismerjelek Téged, s bizonyságot tegyek szeretetedről, szóban, imádságban és cselekedetekben! Ámen
A tanítványok elmentek és hirdették az igét mindenütt.
Mk 16,20a
Igehirdetés… Sok-sok érzelmet, élményt idéző szó. Van, aki számára az élet beszédét, az elveszettnek hitt, de végül megtalált életörömöt, van, akinek az újrakezdés isteni csodáját, a tartalmas, Istenhez folyamatosan közelítő, emelkedő életminőséget vagy éppen a bizonyságtevésre való buzdítást jelenti, de olyanok is vannak – az egyházon kívüliek -, akik bolondságnak tartják az egészet, mint annak idején a görögök Pál beszédeit.
“Viva vox evangelii” -, vagyis az “élőszóval hirdetett evangélium”. Az a többnyire szószéki “munka”, ami nem ér véget a prédikáció utáni ámennel, hanem folytatódik hiteles életvezetésben, ami mindig hatásosabb, mint a hitvitás bizonygatás: “Nekünk van igazunk!” A keresztény (azaz: krisztusi) ember alázattal elismeri, hogy az igazság mindig Istennél van, s abból mi legfeljebb egy keveset ismerhetünk fel, azt is csak kegyelemből! Az élet titkát ugyanis csak elfogadni lehet, megérteni soha. Megérteni nem lehet a kenyér tápláló ízét, a szőlő nedvének szomjoltó tulajdonságát vagy a zene harmóniáját, legfeljebb élvezettel fogadni azt, amit beleteremtett a JóIsten. Hiába próbálkozna valaki kémia képletekkel leírni annak a kenyérnek az ízét és illatát, amit édesanyánk sütött vagy annak a szőlőnek az aromáját, amit nagyapánk szőlőjében ettünk gyermekkorunkban – sikerülni bizonnyal nem fog. Ahogyan a fizika hangtani képleteivel leírt Bach-passió sem azt az emelkedett élményt adja vissza, mint amikor átengedjük magunkat a zene, s az Isten átölelésének…
Az Ige, az Isten Igéje is titok. Ugyanakkor költészet is, igazság is, bizonyosság és erő. Emberi gondolatokba csomagolt isteni komplexitás, amit egyikünk így, a másikunk úgy gondol, értelmez. Ki élvezi jobban a zene harmóniáját? Aki templompadban hallgatja a hangszerek királynőjének Istenhez csalogató dallamait vagy az orgonista, aki egész életét a sípok bűvöletében éli. Vitatkozni ezen lehet, de semmi értelme…
Az igehirdetés nemcsak bizonyságtevés az Istenről, de egyben tanítás is. Ezt a korszellem hatása alá került, élményre koncentráló keresztény testvérek elfelejtik. Az igehirdetés egyben az istenes életvezetésre való eljuttatás, az abban való megerősítés tudománya is egyben. Tudás, amit birtokolni csak az tud, aki hajlandó együttmunkálkodni a Szentlélek-Istennel. Mert nem kizárólag csak az az igehirdetés, amit elmond a lelkész, s hallanak a szószék alatt ülők, hanem az, amit a Lélek által meghallanak a hívek…
A tanítványokat elküldte a Mester, hogy tanítsanak. “Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” – ez a missziói parancs. nem azt mondta, hogy formáljátok az emberek gondolkodását a magatokéra, hanem azt, hogy “tegyétek őket tanítvánnyá”. Aki tanítvány, az nem önmagáért, magasabb célért tanul. Tudja, hogy az istenadta Élet szolgálatába állított munkás, aki egy a tanítványi láncolatban. Ember, s nem kinyilatkoztató félisten. Ember, aki tévedhet emberségében, emberi gondolataiban, de nem tévedhet abban, hogy az Isten az Isten…

 

Szeretet…



A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy szeretetedet továbbadva élhessek teljességben – Általad! Ámen

 

Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.
1 Jn 4,7-11
Ebben a szakaszban (4 vers) tizenháromszor szerepel a: szeretet szó. Ezeket a mondatokat pedig az a tanítvány veti pergamenre, aki magát így azonosítja: a szeretett tanítvány. A Mester tizenkettője közül ő az, aki nem hal mártírhalált. Patmosz szigetére száműzve, hordozva a tanítványi magányosság keresztjét, késő öregségében, amikor már járni is alig tudott, de azért segítséggel még bebotorkált övéihez csak ennyit mondott: “Szerssétek egymást!”, majd elhalkuló hangon újra csak ezt motyogta: “Fiacskáim, szeressétek egymást!”
Csodálatos ősi magyar nyelvünk jelzi, hogy szeretet nélkül éhen hal a lélek, hiszen a szer régen azt jelentette törvény, s törvény azaz a szer, etet, vagyis éltet. De még az is benne van ebben a szóban, hogy ehhez két ember kell: egyik eteti a másikat… Nem “megeteti” a törvénnyel – ahogyan az manapság a nagy világpolitikában gyakran megtörténik, hiszen itt nem emberi, hanem isteni törvényről van szó! Az Isten törvénye pedig az szeretet! Ezt kell hogy munkálja mindenki, aki csak félig szeret vagy csak önmagát szereti, az csak “fél-ember”.
Nagyhétben vagyunk, a böjti időszak finisében. Húsvét ünnepére készülődünk melynek üzenete a teljesség. Nagypéntek üzenete, hogy ha az Isten meghal számunkra, akkor csak félemberek vagyunk, húsvét csodás hajnalának evangéliuma/jó híre pedig az, hogy Istennel együtt teljességre jutunk. A Mysterium Dei/az Isten legnagyobb titka a hét első napján, azaz a nyolcadik napon történik. Ettől a naptól kezdve nemcsak új időszámítás kezdődik, de egy új korszakba is léptünk. Így lett Krisztus száma a nyolcas! Ezért az első baptisztériumok, kereszelő medencék nyolcszögletűek, a korakeresztény bazilikák, s azok apszisai is nyolcszögletűek… S figyeljük meg: nagyon sok szószék és keresztelő-kút is nyolcszögletű, mert hitvalló keresztény elődeink ezzel is ki akarták fejezni: aki Krisztusban van, az a teljességben van. S mikor teljes számunkra az élet, mikor egész, ahogyan szoktuk mondani: mikor kerek a világ? Csakis akkor, ha benne van a megbocsájtás… Enélkül nincs harmónia.
S ha már említettem a keresztséget, akkor ne felejtsük el: Nem katolikusnak, reformátusnak vagy evangélikusnak keresztelnek minket, hanem Jézus nevébe keresztel “bele” minket a plébános, a lelkipásztor avagy a lelkész… Ezért a keresztség az egyetlen ökumenikus szentség, amin nem vitatkoznak a teológusok, ebben teljes a keresztények egysége.
Manapság sokféle egységről beszélnek: pártegység, nemzeti egység, európai közösség egysége. Húsvét evangéliuma, jó híre, hogy Isten egy akar lenni az Emberrel, vagyis mindenkivel. Azzal az emberrel, aki első indulatával mindent csak elront… Húsvét jó híre nemcsak az, hogy megbocsájtás van, de új kezdés is. János, a szeretett tanítvány nemcsak azt hangsúlyozta egész életében, hogy a szeretet új korszakában vagyunk, hanem azt is, hogy ezáltal Istenben vagyunk. S aki Istenben van, az tud másképpen is gondolkodni: amikor széthúzás van, szeretetével az egységet munkálja, amikor az önzés eluralkodik, akkor ő önfeláldozó szeretettel szolgál… Talán soha ennyire nem volt szükség hangsúlyozni: Béküljünk ki Istennel, mert ő már kibékített minket Fiában, az Ő minden emberi értelmét meghaladó kegyelme által…
Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.