Az örökkévaló gondolkodás hatalma

 

“Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk.”(Róma 8:17-18 – Revideált Károli fordítás)

Egy híres Harvard-i tanulmány egyszer bemutatta, hogy a hosszú távon való gondolkodás és a siker abszolút kapcsolatban állnak. Minél több ember gondolkodott a rövid távú nyereségben, annál nagyobb volt az esély arra, hogy megbuknak. Azok, akik arra tették a hangsúlyt, hogy most “mi esik jól”, sikertelenségre voltak ítélve.

A keresztények számára ennek a dolognak könnyűnek kellene lennie. A hosszú távú gondolkodást, örökkévalóságnak hívjuk. Nem 40-50 évvel gondolkodunk előre a jövőbe. Trillió, és trillió évre gondolkodunk előre a jövőbe.

Ha úgy élsz, hogy az örökkévalóság van az agyadban, az a lehető legsikeresebb emberré fog tenni. Ha hosszú távon gondolkozol, kezelni tudod a pillanatnyi problémákat, amik az utadba kerülnek.

Róma 8:17-18 azt mondja: “Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk.” (GNT fordítás)

Egy nap, ha Isten követője vagy, azért leszel megjutalmazva, hogy mit tettél azzal, amit kaptál. Használd a képességeidet, idődet, és kincseidet, és befolyásodat, Isten céljaira, és ezekért a döntésekért leszel megjutalmazva. A feljebbi versek arról is beszélnek, hogy a mennyben azért is meg leszünk jutalmazva, amit Jézus tett: “Birtokosai leszünk Krisztussal, azoknak a dolgoknak, amiket az Atya neki tart fenn” (angol szabad fordítás alapján).

Sok minden van, amit nagyon várhatsz a mennyben. Ahhoz képest, ami számodra félre van téve a mennyben, a jelenlegi fájdalmaid és problémáid csekélységek.

Nem könnyű hívőnek lenni. Nem könnyű azt tenni, ami helyes. Néha nem könnyű másoknak Jézusról beszélni. Nem könnyű tizedet adni. De annak a haszna, hogy követjük Jézust, és engedelmeskedünk az Ő tanításának, messze felülmúlja a fájdalmat.

Egyszerűen bolondság egyedül a rövid távú következményekre koncentrálni.

Beszéljük át!

* Mutass be egy olyan küzdelmet, amivel küzdessz, ami megváltozna, ha egy örökkévaló perspektivából néznéd!
* Mennyi aggodalmad tűnne lényegtelenebbnek, ha az örökkévalósággal kapcsolatban gondolkodnál róluk?
* Örökkévaló gondolkodással, mi az, ami fontos lesz nekünk?

 

Biztos lehetek benne, hogy a Mennybe kerülök?


“Azok, akik hallják a szavaim és hisznek abban, aki elküldött engem, örök életük van. Nem ítéltetnek el.” (János 5:24/b GNT)

Jézus halála és Feltámadása felment minket az ítélet alól.

Talán úgy képzeled az ítélet napját, hogy majd kint állsz a Menny kapujában egy nagyon, nagyon hosszú sorban és lassan haladsz csak előre, egyszerre csak egy lépést. Ahogy közelebb érsz, elkezdesz izzadni és azon gondolkodsz, hogy “Vajon be fogok jutni? Meg tudom csinálni? Vajon Isten egy hatalmas TV képernyőt fog használni, hogy megmutassa minden ballépésem vagy gonosz tettem, amit valaha elkövettem?”

Jó hírem van számodra; Jézus Krisztus ígérete. A Biblia azt mondja, hogy azok, akik hisznek Jézusban – az ő halálában és Feltámadásában – nem ítéltetnek el (János 3:18.)

Itt az igazi kép: Állsz a sorban és vársz az ítéletre. Jézus meglát téged és azt mondja, “Én ismerlek téged. Évekig barátok voltunk. Bíztál bennem 2014. húsvétján. Gyere velem! Gyere az expressz sávba! Ott gyosabban haladsz. Te mentesülsz az ítélet alól.” Ez jó hír? Oh, igen!!

Van egy barátom, Buddy, aki azt mondta, hogy amikor kis kölyök volt, a vasárnapi iskolai tanítója azt tanította neki, hogy Isten a Mennyben ül és leír minden rossz dolgot, amit Buddy elkövetett. Minden vasárnap elénekeltetett egy dalt a csoporttal: “Az én Uram mindig ír. Ír, ír, ír, mindig” Ez megrémített engem. Azt gondoltam, “Sosem fogok bejutni a Mennybe. Az én listám mindig csak hosszabb és hosszabb lesz.”

Így bánna velünk Isten, amikor eljöttünk és Krisztusba helyeztük hitünket? Nem! A tény az, hogy Isten töröl, töröl, töröl minden időben. Megbocsát, megbocsát, megbocsát minden időben. Ül a Mennyben és nyomogatja a “töröl” gombot.

Miért? Azért, mert a Biblia azt mondja, hogy “Isten a szeretet” (1. János 4:8.) és a szeretet “nem rója fel a rosszat” (1 Korinthus 13:5. NIV). Ha Jézus Krisztus szeretébe veted a bizodalmad, a bűneid eltöröltetnek.

“Nem ítéltetnek el azok, akik Jézus Krisztushoz tartoznak.” (Róma 8:1. NLT)

Beszéljetek róla:

* Ha Isten “nem írja fel a rosszat”, miért fontos, hogy a jót próbáljuk tenni?

 

 

Mikor Isten azt mondja “Várj!”

 

“Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.” (Hab 2,3)

Mikor eldöntöd, hogy követed az Isten által szívedbe helyezett álmokat, még akkor is számíthatsz késedelemre a megvalósulásukat illetően. Isten nem fogja azonnal valóra váltani álmaidat, mert ez is egy lépés azért, hogy épülj hitedben.

Habakuk prófétánál olvassuk Isten szavait: “Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér…” (Hab 2,3)

Mikor álmaink késedelmesen válnak valóra, a legtöbbször azt kérdezzük: “Mikor Uram? Mikor válaszolsz imáimra?”

Utálunk várni. Nem szeretünk várakozni az orvosi rendelőben, a közlekedési dugóban, az étteremben, nem szeretünk várni a karácsonyi ajándékokra vagy bármi másra. De amit a legjobban utálunk: várni Istenre.

Mindannyiunknak végig kell mennünk a várakozás időszakán. Még Jézus is 30 évet várt az ácsműhelyben, mielőtt kilépett a nyilvánosság elé.

Miért kell várnunk? A várakozás megtanít Istenben bízni. Megtanuljuk, hogy az Ő időzítése tökéletes. Egyet mindenképpen meg kell tanulnunk: az Isteni késedelem sosem teszi tönkre a célokat.

A késedelem nem tagadás. A gyerekeknek is meg kell tanulniuk a különbséget a ‘nem’ és a ‘még nem’ között, ugyanígy nekünk is. Sokszor azt hisszük, Isten azt mondja ‘nem’, pedig valójában azt mondja: ‘még nem’.

Beszéljetek róla

* Lemondtál már valaha álmodról, csak mert késett a megvalósulása?
* Mostantól kezdve hogyan felelsz az isteni időzítésre, mikor álmaidat követed?

 

Számítasz Istennek: Isten ismer téged


„Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: ’Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom’…” Lukács 19,5

Zákeus egész életében kigúnyolt és megvetett volt, egyrészt a megjelenése, másrészt pedig bűnös élete miatt. De Jézus nem csupán ránézett, hanem – nevén szólítva Zákeust – megmutatta, hogy ismeri is őt. Képzeld csak el, mennyire megdöbbenhetett Zákeus! Honnan tudta Jézus a nevét?

Isten nem csupán azt tudja, hogy hol vagy, hanem azt is tudja, hogy ki vagy te. Tudja, hogy mi az, amin éppen keresztülmész, hogy miért éppen ez történik veled, és hogyan érzel ezzel kapcsolatban. Jobban ismer téged, mint te saját magadat. Személyesen törődik veled.

A Zákeus név azt jelenti, hogy „tiszta”. Ez az utolsó dolog, ami eszedbe jutna, amikor egy korrupt állami hivatalnokra gondolsz. Minden volt ő, csak nem tiszta. És akkor Jézus – nevén szólítva őt – azt mondta: „Hé, ’tiszta’, ma a te házadba megyek”. Jézus azt erősítette meg, amit látott Zákeusban, nem pedig azt, aki ő valójában volt.

Talán félsz attól, hogy közelebb kerülj Jézushoz, mert azt hiszed, hogy összeszid majd téged azokért a dolgokért, amelyeket rosszul csináltál. De Jézus sokkal inkább megerősíteni akar téged. Szeretné, ha tudnád, hogy ő mennyire szeret téged.

„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, hogy nem könyörülne-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be…” Ézsaiás 49,15-16a

Amikor Jézus meghalt a kereszten, kitárta a kezeit és a katonák szögeket vertek beléjük, akkor a te neved lett a tenyerébe vésve. Amikor eljutsz majd a mennybe, ott senkinek sem lesznek sebei, kivéve Jézust. Azért hordozza ezeket a sebeket örökre, hogy arra emlékeztessen, hogy mennyire szeret minket: „Azt gondolod, megfeledkeztem rólad? Semmiképpen! Mert ennyire számítasz nekem.”

Kategória: Napi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.