“Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.”

Máté 26,39

Nagypéntek

Tizeneggyel indult el a
Gecsemáné kertbe,
szomorú volt nagyon a lelke.

Hárommal ballagott tovább,
míg nőtt az esti árnyék,
távol követte a halál még.

S egyedül vívta, egyedül
a szörnyű éjszakán át
rettenetes haláltusáját.

Világokért magát odadta
megáldozta, de soha még
nem volt ember úgy elhagyatva.

IGAZSÁGOS ISTEN! KEGYELMES ATYÁNK!
Bizonnyal nem volt más mód rá, hogy bennünket undok bűneink miatti haragod, ítéleted elől elfedezz, csak szerelmes FIAD vére által. Hogy köszönjük meg Neked mérhetetlen lemondásodat s JÉZUS KRISZTUS halálig való engedelmességét értünk és az egész világért? Tégy képessé arra, hogy hálából életünket Neked szenteljük. Ámen.

 


“Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt…”

(Zsid 11,6)

Különböző súlyosságú bűnöket követünk el, vannak közöttünk különösen gonosz emberek. De Istenhez képest mindenki egyformán bűnös. Azzal dicsekedni, hogy én különb vagyok a többieknél, vagy közelebb lehetek Istenhez, mint valaki más, épp olyan nevetséges, mintha valaki azért költözne egy felhőkarcoló legfelső emeletére, mert ott kisebb a Nap és a Föld közötti távolság. Mi az a néhány tucat emeletnyi magasság ahhoz a távolsághoz képest, ami minket a Naptól elválaszt?
Isten sem veszi számításba az ítéletkor azt a kicsivel több jót, amit másokhoz képest fel tudsz mutatni neki.

“De hát ezzel nem hajt minket kétségbeesésbe? Mi marad így az embernek, amibe belekapaszkodhatna?” – kérdezhetné valaki. Pontosan így ijed meg a madárfióka is, amikor az anyamadár először löki ki a fészkéből, hogy repülni tanítsa. Ahhoz, hogy hit által kedvesekké legyünk Isten előtt, és megtanuljunk “hitből repülni” – azaz egyedül Krisztus áldozatába kapaszkodni és csak Őbenne bízni -, szükséges, hogy kilökjenek minden álságos bizakodásunkból. Minden egyéb, amibe még bizalmamat vetném Krisztus mellett: bálvány! Isten mellé tenni egy másik megtartó istent, mondjuk saját jóságomat vagy tetteimet, melyektől megmentésem remélem: bálvány! Mi teremtettük magunknak ezeket a bálványokat, éppen ezért kell elhagynunk őket. Kapaszkodj inkább az egyetlen Istenbe! Ez az igaz hit.
(Horváth Levente)

 


IGAZ SZERELEMMEL

 

Moses Mendelssohnról, az ismert német zeneszerző édesapjáról járja a következő történet. Moses meglehetősen híjával volt a jó testi adottságoknak, mert alacsony termetű és púpos volt. Egyszer ellátogatott egy hamburgi kereskedőhöz, és reménytelenül beleszeretett annak gyönyörű lányába, Frumtjéba. Ő viszont viszolygott Moses torz külsejétől, így még rá sem akart nézni.

Mielőtt a férfi útra kelt volna otthona felé, minden bátorságát összeszedve odaállt a szépséges lány elé, és így szólt:

– Frumtje kisasszony, hisz abban, hogy a házasságok a mennyben köttetnek?

– Igen – felelte a lány, szemét továbbra is a padlóra szegezve. – És maga?

– Én is. Tudja, az Úr minden fiú születése előtt kinyilatkoztatja a mennyben, hogy ki az illető jövendőbelije. Nekem is kijelölték a menyasszonyomat, de az Úr még hozzátette: „A feleséged púpos lesz.” Én azonnal könyörögni kezdtem: „Ó, Uram, ne sújtsd őt ilyen rettenetes sorssal! Kérlek, add nekem a púpját, hadd maradjon ő gyönyörű!”

Frumtje a fiatalember szemébe nézett. Moses Mendelssohnnak nyújtotta a kezét, és hamarosan örök hűséget esküdött neki.

*

Tudjuk, hogy az emberek jövője valójában nem így dől el, nem lehet előre átvállalni senkitől a rá váró nehézségeket. De a világtörténelem folyamán mégis ismerünk egy olyan esetet, amikor ez megtörtént a mennyben. Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia tudta, hogy menyasszonyának halálos és életét eltorzító betegsége van: a bűn. És ő azt mondta a Mennyei Atyának: hadd hordozzam én az emberiség minden bűnét, hogy menyasszonyom mentes lehessen ezektől! Jézus Krisztus elhatározását tettekre váltotta értünk, amikor minden bűnünkért ő bűnhődött a keresztfán. Az életébe került, amikor az Atya minden vétkünket őrajta látta és kérte számon helyettünk. Tette következtében mindazokat feddhetetlennek látja Isten, akik elfogadják az értük hozott áldozatot.

Ezért, aki még nem tette, döntsön úgy, mint Frumtje, és az áldozatos szeretetért esküdjön örök hűséget a Vőlegénynek!

Horváth Mária / Pécel

„Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” (Kol 1,19-22)

 


JÓ HELYEN KERESS!

 

Egy ortodox szerzetes Afrikából Jeruzsálembe indult zarándokútra. Észak-Etiópiában éjszakai szállásra tért be egy evangéliumi missziós házba. Reggel, mielőtt a szállásadó misszionárius útjára bocsátotta volna a zarándokot, érdeklődött tőle úti célja felől. A szerzetes elmondta, hogy minden imádsága és böjtje ellenére sem találta meg Istennel a békességet, ezért elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol, ahol Jézus sírjánál reméli meglelni Istent és az áhított békességet.

A misszionárius némi gondolkodás után így felelt: „Megértem vágyakozásodat, és tisztelem elhatározásodat, hogy zarándokútra mégy. Csak egyet nem értek: Miért akarod Krisztust a világnak azon az egyetlen helyén megtalálni, amelyről ezt mondatta Isten egy angyallal: ’Nincs itt, mert feltámadott!’?”

Ez a kérdés megváltoztatta a szerzetes tervét, sőt, életét is.

(forrás: Ulrich Fick, Útközben)

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült!” (Zsid 12,2)

 

 

Kibontatlan ajándék

 

Írta: Bori Gáborné
Könyvespolcunkon könyvet kerestem. Egy másik akadt a kezembe, s meglepetten vettem észre, hogy a védőfólia még rajta van. Szóval, ki se bontottuk, bele se néztünk, pedig a hátlapja szerint ígéretes a tartalma. Valószínűleg a múlt évi karácsonyi könyvvásáron vásároltuk – és helyre raktuk. Becsomagolt ajándék – vagy kincs ? – kicsomagolatlanul.
Járhatok ugyanígy, ha megszokott, és nem szomjas szívvel olvasom Isten igéjét. Ha csak átfutom a tartalmát, és nem bontom ki, ami belőle az enyém. Elolvasom, és helyre teszem a Bibliát – megnyugodva. De nem kaptam meg az ajándékot, az útravalót, amit pedig Isten mára, vagy a következő időkre nekem szánt.
„Az igének pedig cselekvői legyetek, és ne csak hallgatói, becsapva magatokat.” (Jak 1,22)

 

 

Szeretnék szót fogadni!

Írta: Ágoston Géza

Hittan óra a hatodik osztályban. Kevesebb a gyerekek, mint az alsóbb osztályban volt, amikor még talán a fele is járt. Ahogyan nőttek, szép lassan más kezdte érdekelni őket, és el- elmaradoztak. Az iskola rettegett osztálya ez, nehezen lehet lecsendesíteni őket. A tanárok nem szívesen foglalkoznak velük, mivel felzaklatva, elkeseredetten jönnek ki a teremből. Gyenge a tanulmányi átlaguk is.

A hittanosok között van ilyen is, olyan is, pl. az osztály legjobb tanulója, aki eszével ugyan kirí a többiek közül, de a magaviselete olyan, mint másoké. Hittanos a túlkoros cigányfiú is. Próbálom őket az ige szeretetével jobb belátásra bírni: Nektek, mint hittanosoknak, mégis csak inkább szót kellene fogadnotok, mint azoknak, akik nem járnak hittanra! Majd pedig az igére irányítom figyelmüket: Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek…, ti, ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek…

A cigányfiú komoly arccal szólal meg: “Tiszteletes bácsi, én minden reggel imádkozom azért, hogy tudjak szót fogadni.” Megdöbbenek szavain, nem éppen tőle vártam ezt, aki egyébként a magatartási ranglista tízes skálájának a végén található. Ez a fiú szeretne megváltozni, és elhiszi, hogy Isten megsegítheti ebben!

Megszületik bennem az elhatározás: Tartsunk imaközösséget, hogy az Úr munkáljon változást az iskolában, adjon engedelmes szívet a gyerekeknek, és szeretetet, türelmet a tanároknak! Meghirdettem a felsősök között, hogy a tanítás előtt, fél nyolcra várom azokat, akik szeretnének imádkozni velünk ezért a célért. Én csak a következő hétre terveztem az imaközösséget. Hétfőn kilencen jöttek, másnap tizenketten, majd tizenhatan is… (Kis falunkban a tizenhat gyerek majdnem a fele a felsős hittanosoknak!) Azóta hetente két alkalommal találkozunk, és együtt imádkozunk. Kilencnél soha sem voltunk kevesebben.

„Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” (Mk 10,15)

Kategória: Heti | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.