Cselekedeteink…


A mai nap imádsága:

Uram! Sokszor bonyolítom, ami egyszerű, s aztán azon csodálkozom, hogy a következmények sodrásából nem tudok kilépni. Kérlek add nekem Lelkedet, hogy dolgaim a Te akaratod által menjenek végbe, s adj nekem készséges, s türelmes szívet is, hogy bölcs döntéseid ellen ne harcoljak, hanem elfogadjam azokat! Ámen.

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!
1 Kor 16,14

Pál apostol életvezetési tanácsai mindig aktuálisak… Vajha egyszer tényleg a szeretet lelkülete lenne a meghatározó! Elképzelni is nehéz hol tartana a világ… Sajnos éppen az ellenkezője mozgatja világot. Az “adok-kapok”-elv még a jobbik eset, mára általánossá vált a másik kijátszása, félrevezetése, szándékos becsapása. Ha csak az üzleti életet nézzük: az egyik felépíti, a másik pedig nem fizeti ki – a “körbetartozás” mára általánossá vált. Nos, amilyen lelkületűek az ügyletben résztvevő emberek, olyan lesz a szerződésbetartási “kedv” is – mert ugye papíron még mindenki ígér mindent. A hatályos jog az általános elvárhatóságot preferálja, azaz abból indul ki, hogy a kölcsönös előnyök alapján egyik fél és a másik fél is megkapja azt, amire szüksége van.

Isten nem szerződést kötött az emberrel, éppen ezért nem is lehet Vele kupeckodni. Bár sok “jókeresztény” mégis próbálkozik “UramIsten! Ha Te így, akkor én pedig majd úgy…” Isten általánosságban mást vár el az embertől. Mivel Ő szövetséget kötött velünk – s ez azt jelenti, hogy ez a kapcsolat nem a kölcsönös előnyök alapján áll – ezért nem teljesítést vár el tőlünk, hanem egészen mást: Minden dolgunk szeretetben menjen végbe… Szeretetre ugyanis nem teljesítménnyel, hanem szeretettel kell(ene) válaszolni. Hasonlóképpen a teljesítmény nem alapozza meg a szeretetet. Sok fiatalember gondolkodik úgy, hogy ha majd meglesz “háza-kocsija”, akkor keres magának feleséget… s akkor egyértelmű lesz, hogy ki az Úr a házban. Tény, hogy mai leányzók sokra tartják az effajta hozzáállást, s autó-márkák szerint szelektálják az ifjakat, de az ilyen kapcsolat – bármennyire is erős kötelék az érdek – hosszútávon nem áll meg.

“Minden dolgotok” – az azt jelenti: valóban minden. A munkánk, a tanulásunk, az emberi kapcsolataink, a szexuális életünk, a gyermeknevelésünk, az Isten-kapcsolatunk – egyszóval minden. Ha a Mindenség Ura teljességgel szeret minket, akkor nekünk is (istenképűek lennénk elvégre) teljességgel illene szeretnünk.

Emberi teljesítőképességünkre alapozva ez nem sikerülhet, de ami az ember számára lehetetlen az az Isten számára lehetséges. Hogyan? Csakis úgy, hogy Őreá támaszkodunk. Az az ember, aki alázattal elfogadja az isteni kegyelmet, azt hordozza Teremtője. Megtörténhet, hogy nemegyszer viharos életszakaszokon is át kell jutnunk, de megtartó, hordozó, óvó kezében még ez is sikerül, s átélhetjük Vele, de csakis Vele, hogy minden dolgunk szeretetben megy végbe…

 


Egyházi élet…


A mai nap imádsága:

URunk, Istenünk! Sok minden terhel minket, s a sok-sok feladat közül gyakran azt sem tudjuk, melyikkel kezdjük. URunk, adj nekünk bölcsességet, hogy minden dolgunkat Veled kezdve, munkánknak eredménye legyen, s kegyelmed által életünk útján Feléd menetelhessünk! Ámen
   

 Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és elszélesztik legelőm nyáját! – így szól az ÚR.
Jer 23,1

“Jaj a pásztoroknak!”… de nem csak nekik. Hősies küzdelmekkel teli, mindjárt félezer éves (1517!) protestáns történelmünk nem csak az életképességét, létjogosultságát bizonyítja az Egyház újkori formációjának, de egyben példázza azt is, hogy az egyén határtalan szabadsága – ha nincs kulturális “táptalaj” -, akkor nem egyszer szabadosságba fordul át. Tradicionális protestáns (nagy)egyházak, az ún. “történelmi egyházak” – maga a fogalom sem nem jogi, sem nem teológiai, hanem politikai(!) -, templomai exponenciálisan veszítik el híveiket, s az okokat lázasan keresik a szakértők. Egyesek a “most már úgy is mindegy”-nyugalmával természetesnek veszik, hogy ez a mostani, “ez egy ilyen korszak”, s majd ez is elmúlik egyszer, mások pedig kínos igyekezettel próbálnak minden újdonságot – legyen az csapatépítés vagy vezetés-szervezés-elméleti standardok – beépíteni munkaprogramjukba, a gyülekezeti megújulás érdekében.

Tény, hogy egyházunk jónéhány gyülekezete lelkész nélkül marad(t), gyakori a lelkészváltás, s pásztorolás romantikája is a múlté. Manapság amikor az állami intézmények is “túlélésre” kényszerülnek berendezkedni, a gyülekezetek élén is inkább menedzser-típusú vezetőket kívánnak látni, pedig a Szentírás arra tanít, hogy “jobb az ÚRban bízni, mint emberekben reménykedni”…

A pásztorolás nem egyszerűen szervezéstechnikai kérdés, afféle logisztika-tudomány, hogy a pásztorbottal (jelképe a pásztoroknak) vagyis az egyházi rendelkezések (zsinati döntések) erejével megoldható lenne az egyház számos problémája. Ha ez eredményre vezető út lenne, akkor a katolikus egyház mentes lenne a paphiánytól, az elöregedéstől, s nem látszódnának rajta az erózió nyilvánvaló jelei! Sajnos egyre gyakrabban derül ki, hogy a katolicizmus-nyújtotta életforma merevségét a fiatalok nem tudják felvállalni, de a “többiek”, a “nem katolikusok” se égnek az önkéntes felebaráti szolgálatért… Ki kell mondani, hogy az egyházi élet sok életszerűtlenséggel terhelt, márpedig az Egyház URa mindig is “élet-párti” volt és lesz!

Mi lenne a megoldás? Mindenekelőtt a bizalom erősödése! Egy bizalmatlan világot csak a bizalom mentheti meg a meghasonlástól. Az emberi kapcsolatok fellazulását csak a testvéri beszélgetés fűzheti újra szorosabbá, ahogyan a nyáj megerősödését is az munkálja, ha a pásztor biztos pontként áll a helyén. Régen a pásztorok botjukra/fokosukra támaszkodtak – militáns módon nem hadonásztak és fenyegettek vele -, s akik rájuk figyeltek, tartani tudták a helyes irányt, mert a pásztor biztos élet-mintát sugárzott életük… Ma sincs ez másképpen. Amelyik lelkipásztor Jézus keresztjébe kapaszkodik, azt követi a nyája, hiszen a nyáj nem hitbéli kalandokat, hanem kiszámítható biztonságot keres, hiszen élni és gyarapodni akar…


Gondviselés…


A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem derűs napokat, hogy tudjak hálát adni a szívemben lakozó reménységért! Istenem, éreztesd velem atyai jóságodat, s viselj gondot ne csak rólam, hanem minden szerettemről – közelben és távolban! Ámen

   

Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!
Lk 12,27-28

Gondviselés… Inflálódó világunkban – s most ezen ne csak az anyagikat értsük -, különösen is simogató ez szó. Amikor a politikusok az olcsó és takarékos államról “prédikálnak”, akkor ezt nem a saját vezetői elitjük haszontalan apparátusának racionalizására értik, sokkal inkább arra, hogy ésszerűsítési “reformokat” vezessenek” be, melyek gyakran a józan paraszti észt is nélkülözik… Így zárnak be iskolát, óvodát és kórházat, s szüntetik meg azt, ami eddig működött, s egyfajta életminőséget jelentett az embereknek. A fejlődés azt jelentené, hogy több iskolát, több óvodát nyitnának – amihez persze az kellene, hogy a gyermekvállalási kedv nagyobb legyen. Amikor azonban a bérekből lehetetlenség normálisan megélni, amikor a reklámok arra biztatnak, hogy kölcsönt vegyen fel a szülő, hogy beiskoláztathassa kiskorú gyermekét, akkor ne csodálkozzon senki azon, hogy a fiatalok háromszor is meggondolják magukat, hogy egy 20-25 évig tartó “gyermeknevelési projektet” ilyen méltatlan körülmények között felvállaljanak… Ja, hogy régen sem volt másképpen? Ez igaz, csak akkor még nem lopták ki a fiatalok szívéből a “holnapi jobb” reménységét. Az, hogy most “ilyen a világ” az az istentelen ember számára természetes… A hívő ember számára azonban nem.

Így jutottunk el oda, hogy nem jutunk sehova, azaz fejlődünk, de nem előre, hanem vissza! S, aki mindeközben csodálkozik azon, hogy erősödik a radikális gondolkodás, az nem ismeri az ember lelkét… Aki persze fejlődés alatt azt érti, hogy az élet nagy színházában egyre jobbak a technikai feltételek, s egyre csillogóbb jelmezek és díszletek állnak rendelkezésre, akkor az még nem tudja, hogy a döntő tényező mindig a színész… S ha egyre hitványulnak a színészek, ráadásul még a szerepüket sem tudják – sőt, nem is hajlandóak azt megtanulni úgy, ahogyan a Nagy Rendező megírta -, akkor ne csodálkozzon senki, hogy ilyen az Élet nagy színpada, amilyen… Isten megteremtette az embert, s az embert közösségbe is teremtette egyben. A közösség – ha segíti az egyént -, akkor a közösség is erősebb lesz, de ha a közösség egyre inkább megvonja a támogatását az egyéntől, akkor végén önmagát gyengíti, s hamar elindul a bűn járványa…

Amíg azonban süt a nap, s a péknek is van mit sütni – azaz Isten nem hozza el végítéletét -, eladdig reménykedünk az isteni Gondviselésben. Reménye persze csak annak van, aki hisz. Akinek kicsi a hite – mert abban is kételkedik, hogy hogyan jött létre ez a világ, amiben él, mozog, s szuszog -, annak a reménysége is kicsi. Olyannyira, hogy jobban bízik emberekben, mint Istenben. Milyen érdekes, hogy a kicsinyhitűség mindent elkoptat! A kicsinyhitű nem tud teljes szívvel szeretni, mert fél a veszteségtől, nem ad bizalmat a másiknak, mert fél, hogy áldozattá válik, nem hallgatja meg a másikat, mert nincs ideje, s nem kooperál felebarátjával sem, mert mindent maga akar csinálni…

A világ azonban nem egyszemélyes részvénytársaság, hanem közösségi vállalkozás. Azt csak a diktátorok, s az oligarchák hiszik, hogy mindenre van eszközük és hatalmuk. Valójában semmire nincs, mert mindent, amit “elértek” a hazugságaikra, s a félelemre alapozzák… Életüket azonban egy arasznyival sem tudják meghosszabbítani, Isten előtt ugyanolyan porszemnyi teremtmények, mint amilyen porszemnek tartották embertársaikat! Az Isten azonban igazságos. Aki nem tiszteli a másik emberben az istenteremtette méltóságot, az látszólag a másik ember ellen vét, valójában az Istent veszi semmibe. S hogy ennek milyen következményei vannak, ez akkor derül ki, ha a mező liliomai megszáradnak, s lehullanak…

 


Istenes lelkületért.


A mai nap imádsága:

Uram! Te vagy ura szélnek a tengernek, s Tiéd az egész embervilág. Szereteted tüzét gyújtsd meg mindannyiunkban, hogy akaratod szerint cselekedjünk! Ámen.

Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Zsolt 10,14a

“A félelem nagy úr… a törvény is, de szükség még nagyobb”. Sok bölcsesség, szólás tükrözi, hogy az élet mindig sokkal bonyolultabb kihívások elé állítja az embert, mintsem azt gondolná. Az ember általában úgy érzi, ura a saját helyzetének, de bizony gyakran átélheti az “ember tervez, Isten végez” keserű igazságát. Életünk különlegesen nehéz helyzeteiben égetően mardossa lelkünket a kérdés: hogyan tudunk megfelelni az előttünk álló feladatoknak? Nem csoda, ha ilyenkor a félelem szele megcsapdos minket.

Isten szava mindig biztatást ad, mert az Ő szava teremtő erő. Nemcsak létrehoz a semmiből valamit, de rendező erejével biztonságot ad, célt jelöl ki, távlatot nyit. Amikor úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk urai az eseményeknek vagy akár saját életünk hibás döntéseinek következményeként sodortatunk egy veszélyes “vízesés” elé, akkor nem tudunk abba, vagy azokba kapaszkodni, akik velünk együtt tehetetlenül csapódnak ide-oda. Ilyenkor a biztos pont, a parti kikötő egyedül az Isten. Az eredményesség záloga csakis Ő lehet. A mentőöv (emberi próbálkozások a túlélésre) ugyan fenntart a vízen, de megmenekülésemhez az kell, hogy Valaki a mentőöv kötelét erősen kezében tartva a partra húzzon. Persze, hogy ilyenkor félünk, hiszen balga az, aki az elemek erejét alábecsüli.

Isten biztat: “nem vallasz szégyent… ha életedet rám bízod, ha reménységedet belém veted”. Ellenkező esetben programozott a bukás. Az istentelenek “okossága” bolondság az Isten előtt, de néha megengedi az Isten, hogy kiderüljön az ember számára is, milyen balga az, aki magába, s nem Teremtőjébe veti bizalmát…

 

Józan gondolkodás…

 


A mai nap imádsága:

Uram! Te látod, hogy még most keresem helyemet a világban. Nyugtasd meg szívem, s lelkem, hogy ahol vagyok, az az a hely, amit nekem rendeltél! S ha nem így lenne, úgy kérlek Téged, adj nekem bölcsességet, hogy átgondolva életemet helyes döntést hozzak a váltáshoz, s megérezzem, hogy Te mindenütt velem vagy! Ámen

Pál írja: A nekem adatott kegyelem által mondom közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
Róm 12,3

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora c. képe sok különlegességgel bír. Könyvek tucatja jelent meg a rejtélyes polihisztor különleges életéről, s benne e csodálatos alkotás művészeti-, teológiai s egyéb rejtett mondanivalóiról. Valóban titkos társaság tagja volt-e Leonardo, s ha igen, akkor melyiké? Valóban léteznek még katharok (tiszták) manapság is a tradicionális egyházi keretek között? Érdekes kérdések… Egy bizonyos: a kép fantasztikusan rögzíti az utolsó vacsora, a Nagy Misztérium előtti pillanatokat.

A képet vizsgálva szembeötlik, hogy a kép nem statikus, a tanítványok mozognak, sőt vibrálnak, az egész kompozíció dinamikát sugároz. Az evangéliumi tudósításokból jól tudjuk, hogy a vacsorát megelőzően a tanítványok igencsak vitatkoztak egymással: “Ki nagyobb közülük?”… Nyilvánvaló volt az ok, hiszen mindenki bizonyítani akarta, Ő méltó igazán arra, hogy Jézus közvetlen közelében üljön.

Középiskolás éveink legszebb, s egyben legnagyobb kihívása is, hogy mire a tanulmányaink végére érünk helyes önértékelést szerezzünk. Ezt jelentené az érettségi is… Ezért különösen fontos az utolsó hét év: Az első hét évben az édesanya a meghatározó, a következő hét évben az édesapa, s azt követő hétben az azonos korúak társasága… S azt nem kell részletezni, hogy milyen nyomorúságok és szenvedések határkövezik azt, aki rossz társaságba keveredik.

“Ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell.” Ez azt jelenti: Ember vagyok, Istenképű, s nem félisten… Sokan – az Isten teremtettségbeli rendjével ellentétesen – az emberi közösségben parazita állatként élnek… (Az állatoktól azért kérjünk most jelképesen elnézést!) Sokan nem gondolkodnak el, mit jelent emberként élni, hát még azon, hogy istenképűen! Így válik az egyes ember a teremtettség paródiájává, nyomorult bohócává, miközben persze tudóst játszik, de teljesítményén már senki sem nevet, inkább csak sírna – ha tudna. Ne gondold magad többnek, mint ami vagy! Hasznos tanács ez. Pál azt is mondja: Ne gondold magadat többnek, mint amennyinek gondolnod kell magad! Azaz, tudd, hogy hol a helyed, tudd, hogy ki vagy!

Hogyan lehetséges a helyes önértékelés? Csakis úgy, ahogyan az igénkben olvashatjuk: “Igyekezzék mindenki józanul gondolkodni, az Istentől kapott hit mértéke szerint.” Minden szó hangsúlyos: az igyekezet, a józanság, az “Istentől kapott”, s a “hit mértéke szerint” is. A józan gondolkodás azonban csak az egyik lába a háromlábú keresztény széknek. A másik két lábra ez van írva: erő és szeretet.

 

Kölcsönök…


A mai nap imádsága:

URam! Te mindent csak kölcsönbe adsz, hiszen egyszer mindent vissza kell adnunk Neked! Add, hogy bölcsen használjuk fel a nekünk juttatott javaidat, s azokat ne csak a magunk boldogulására, de mások hasznára is kamatoztassuk! Ámen
Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked. Bizony megáld téged Istened, az ÚR, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad!
5 Móz 15,4-6
A JóIsten még egy törvényt “rákeríthetett” volna a kőtáblára: Ne spekulálj! Nemcsak azért, mert a spekuláció az nem munka, sokkal inkább azért, mert úgy eredményhez jutni, hogy abban nincsen se verejték, se a JóIsten akarata – az csak bajt hoz mindenkire, hiszen: kevesek jólétéért végül is a közösség/a világ fizet. Mára az is kiderült, hogy az alma nem esik messze a fájától, azaz sikeresek általában azok lesznek, akik jó ágon csüngenek: hiszen az ükapjuk ükapjának az ükapja is spekulált… Gondoljunk csak Luther korának Fugger Jakabjára, akit a történészek csak “királycsinálónak” neveztek, s így ír róla a kortárs Ulrich von Hutten: ?A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. (?) Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nemcsak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss. (?) Egyedül őnáluk érhető el minden Rómában.?
A tudás hatalom – tartja a közmondás -, de a tudást manapság komoly összegekért árulják (lásd elit-egyetemek!), s az ott végzett “csúcs-agyak” bizony nem a mindenki javát szolgáló, szociális-, kulturális-, egészségügyi területeken helyezkednek el, hanem a bankvilágban vagy az annak alárendelt profitorientált gazdaságban. A “minél több pénzt minél rövidebb idő alatt megszerezni”-elvet a gyakorlatban megvalósítók tehát nem buta szerencse-lovagok, hanem kiváló matematikusok, közgazdászok – nemkülönben (tőzsde)pszichológusok! Ugyanis a börziánerek jól tudják: amíg ember lesz itt Földön, eladdig mindig akadnak, akikben a bírhatnámság, a meggazdagodás eszelős akarása kikapcsolja a józan észt…
Az egymásról való gondoskodás erény volt és marad, de nem etikus eszközökkel elérni a “kevesek közösségének” jólétét – ördögi vállalkozás… Kizsákmályolhatja-e egyik ember a másikat? Egyik nép a másikat? Egyik bolygó(Föld) a másikat? (Gondoljunk csak a nagysikerű Avatár-filmre!) – végső konzekvenciák nélkül aligha!
Aki adós, az nem ura önmagának, aki pedig kölcsönad az szabja meg a mindenkori játékszabályokat… ez nem a nem a mai modern bankok találmánya, ez a Reális Élet minden korban érvényes emberi “játékszabálya”… Ezt a kiszolgáltatottságot kivédeni csak egyféleképpen lehet: a mammon uralma helyett az Isten uralmát kell megteremtenünk a saját életünkben… Hogyan? Krisztus tanítására kell(ene) jobban odafigyelnünk!
Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

A hit nem látható, de a cselekedetek által láthatóvá kell válnia.

Bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni. (Kálvin János)

Egy televíziós vetélkedőben a műsorvezető bemutatta az egyik játékost és elmondta róla, hogy hittanári végzettsége is van. Következő mondatában vázolta, hogy a játékosnak köze van az ezotériához is. Majd meg is kérdezte: hogy jön össze a kettő? Mire a válasz ez volt: ezt inkább ne feszegessük. Engem teljesen megdöbbentett a dolog: akinek köze van Istenhez, sőt végzettsége van az Úrhoz tartozásról annak, hogy lehet köze az ezotériához? A műsorvezető érezte, hogy a kettő nem igazán hozható közös nevezőre, de nem forszírozta a dolgot. Nem is gondolnánk, hogy hány ember hitébe fér bele az Úr mellé még egy kis ez, meg egy kis az! Ismerek embereket, akiknek szívében elképesztő katyvasz van. Nem tudok rá jobb szót. Katyvasz, vagyis innen is egy kicsi, meg onnan is egy kicsi, aztán még amonnan is. Jézus világosan beszél: senki sem szolgálhat két úrnak. De az is világos beszéd Tőle, hogy senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam. Te hogy állsz ezzel? Csak az Úr Jézus vagy valaki, valami más is? Dobd ki a bálványaidat, mert azok nem tudnak segíteni rajtad! Üdvözíteni pedig végképp nem fognak…

Egyetlen ismeret van,
a többi csak toldás:
Alattad a föld,
fölötted az ég,
s benned a létra.
(Weörös Sándor)

Ha mások szava után indulunk, anélkül, hogy Isten színe előtt mérlegeltük volna, vajon Ő szól-e hozzánk általuk, menten hamis útra tévedünk.

Jézust a Szívénél kell megragadni! Gondoljunk csak egy kis gyermekre, aki édesanyját megszomorította, mert haragos és engedetlen volt. Dacosan elrejtőzik egy sarokba és félve kiabál, hogy meg kell őt büntetni! Anyja így hibáját bizonnyal nem fogja megbocsátani; de ha hozzá megy és kitárja felé karjait és azt mondja: „Csókolj meg! Többet nem fogom megtenni!”, vajon akkor az anya nem fogja e gyengéden szívére szorítani és gyermeki modortalanságait elfelejteni?… Azt természetesen nagyon jól tudja, hogy kedves gyermeke a legközelebbi alkalommal hasonlóképpen fog viselkedni, de az nem számít! Ha ismét szívénél fogja meg, sohasem fog büntetést kapni.

Kis Szent Teréz

Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az Övé. (Zsolt 95:4)

E zsoltári mondat az a Bibliában buzdítás Isten dicséretére. Úgy gondolom, hogy Isten dicséretére hitelesen buzdítani olyan valaki tud csupán, aki megtapasztalta Isten hatalmát, kegyelmét egy-egy élethelyzetben. Az ilyet átélt hívő ember pedig megragadja a lehetőséget, hogy Istent dicsérje, hogy Róla bizonyságot tegyen. A chilei bányászokkal a közelmúltban történt eseményekről bizonyára mindenki hallott. Több mint 600 méteres mélységbe mentek le dolgozni, ám a tervezett fél nap helyett 69-et töltöttek a föld alatt. Amikor kiszabadultak, az hatalmas bizonyságtétel volt. A Főnix nevű mentőkapszulából kilépő vájárok “Köszönöm, Uram!” feliratú pólót viseltek. Trikójuk hátulján ez állt: “Övé a dicsőség és a tisztelet!” a Zsoltárok könyve 95,4. verséből pedig ez az idézet állt: “Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az Övé”.

Napi ige és gondolat levelezőlista

Istenem, taníts meg engem olyan szolgálatodra, amilyet megérdemelsz. Imákra, melyek végén nem kérek pihenést. Önmagam feláldozására, nem kérvén semmi jutalmat.

Loyolai Szent Ignác

„Krisztus bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk.” (1Pt 2,24)

A mondat fordítva minden bizonnyal könnyebben megélhető lenne, és többnyire azt is éljük meg. Meghalunk az igazságnak, de élünk a bűnnek. Aki így él, azt egyszerűen óembernek mondja a Szentírás. Nem is tudunk mást tenni, erre kényszerít a bennünk ható bűn. Csak amikor Jézusra tekintünk, és hozzá kiáltunk, akkor válik erőtlenné és hal el a kereszten a bűn bennünk tomboló ereje, és támad fel bennünk Jézus ereje és igazsága. – Uram, segíts megharcolnom a hit harcát, és elnyernem az örök életet! (Sándor Frigyes)

Mielőtt hozzáfogsz, hogy megjavítsd a világot, háromszor járd körbe a saját házadat.

kínai bölcsesség

Nagyszerű dolog, veszedelmes viharban olyan hajón utazni, amelyikről tudjuk, hogy nem süllyedhet el. Életünk egy ilyen hajócska, amelyen Jézus Krisztus alszik, így tehát nem süllyedhet el.

Blaise Pascal

„Sámuel ezt mondta a népnek: Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de távol legyen tőlem, hogy ne imádkozzam többé értetek.” (1Sám 12,20.23a)

A másik vétke – akár ellenünk követte el, akár a közösség ellen, amelyhez tartozunk – nem ok arra, hogy többé ne imádkozzunk érte. Ezt a felekezetekre tagolt kereszténységnek is meg kell fontolnia. (Véghelyi Antal)

 

„Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből!” (Jer 25,5a)

Megdöbbentőnek, túl keménynek találhatjuk Jeremiás próféta szavait. A felszólítást azonban Isten üzeni saját népe tagjainak. A közgondolkodás olyan lehetett a próféta korában, mint ma. Az erkölcsöt relativizálták. Ami nekem, az egyénnek hasznos, ami jónak tűnik, az nem erkölcstelen. A mértéket az ember gyakran önmagához igazítja. Isten azonban nem változik, igéje örök. Amikor az Úr Jézus elkezdte megváltó munkáját, azt mondta: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” (Mt 4,17) Ami áldás a Jézus Krisztusban megjelent mennyei királyságból eléri szívemet és vágyat ébreszt bennem, arra indít, hogy leboruljak előtte, hogy megszabadítson mindattól, ami ezzel a királysággal nem fér össze. (Bozorády Zoltán)

 

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez.
Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

Isten irántad való szeretetének magassága

 

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róma 8:38-39)

Nem tudsz olyan helyre menni, ahol ne lenne ott Isten szeretete. Sohasem lehetsz elválasztva Isten szeretetétől.

Semmi – semmilyen körülmény, semmilyen helyzet – nem választhat el tőle, mert Isten szeretete mindenütt ott van. „…sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róma 8:38-39)”

Ha a magány ellenszerét keresed, itt van: Sosem lehetsz elválasztva Isten szeretetétől. Tény, hogy elveszítjük szeretteinket. Ha házastársak vagytok, egyikőtök előbb fog meghalni, a másik pedig szomorkodik felette.

Ha azonban keresztyén vagy, sohasem leszel magányos, mert ráhangolódhatsz Isten szeretetére. Nem a vallásosságról beszélek, hanem a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatról. Az ő szeretete örökké tart, és mindenütt jelen van.

„Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.” (Zsoltárok 139:7-12)

 

Isten megerősít a mások felé végzett szolgálatban

 

„Adja meg nektek… hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által…” Efezus 3:16-17

Isten erőt ad neked, hogy véghezvihesd mindazt, amire ő kér téged. Belsőképpen formál át és növeli benned a vágyat, hogy mások felé szolgálj – majd pedig megadja a lehetőségét is annak, hogy ez a vágyad beteljesüljön.

A Szentlélek belülről formál át, és hangol rá téged Isten akaratára, hogy meghalld őt, hallgass rá és beszélgess vele. Ő nem azért teremtett téged, hogy kudarcot vallj; azért teremtett, hogy sikeres légy, miután a Szentlélek felruházott a szükséges képességekkel és vágyakkal.

Bizonyára láttál már a számítógépeken olyan matricát, ami azt tartalmazza, hogy: „Powered by [a chip gyártója]”. Bizonyos értelemben – Krisztus követőjeként – rajtad is ott van egy „Isten-chip” – ami azt jelzi, hogy ő irányítja az életedet. Az egy, szent Isten vezérli az életed és Szentlelke lakozik benned.

Az „Isten-chip” nélkül nem vagy képes megtenni azokat a dolgokat, amelyeket ő kér tőled. De ha ez ott van benned, akkor garantáltan véghezviszed mindazt, amire ő elhívott.

Isten az ő Szentlelkén keresztül áll kapcsolatban veled. „Adja meg nektek… hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által…” Efezus 3:16-17

Isten megerősít a mások felé végzett misszióban és szolgálatban. Ha hiszel, Isten megengedi, hogy sikeresen munkálkodj. Mondd el Istennek a félelmeidet és kérd őt, hogy félelem helyett adjon neked hitet.

 

Ne add fel:

 

Mondd el Istennek, hogy pontosan mit érzel

 

“Nem maradhatok csendben! Mérges vagyok és keserű. Beszélnem kell!” (Jób 7:11, TEV fordítás)

Isten tudja kezelni az érzelmeidet, elvégre ő adta neked azokat! Ő meg tud birkózni a dühöddel, kétségeddel, félelmeddel, kérdéseiddel, nyomorúságoddal és még a panaszaiddal is. Légy őszinte: mondd el Istennek. Add ki magadból, ne tarts vissza semmit! Mondd el Istennek, hogy pontosan mit érzel: “Istenem, ez fáj!” Pontosan ez az, amit Jób is tett.

Jób kíméletlenül őszinte volt Istennel: “Nem tarthatom magamban, amit érzek! Mérges vagyok és keserű. Beszélnem kell!” (Jób 7:11) Jób így folytatja a következő versekben: ” Miért tartasz őrizet alatt? Azt hiszed, tengeri szörny vagyok? Lefekszem, és próbálok pihenni; keresem a módját, hogy megkönnyebbüljek a fájdalomtól. De te, te álmokkal rémítesz meg; te látomásokat és rémálmokat küldesz addig, amíg már úgy érzem, inkább megfulladnék, minthogy tovább éljek ebben a nyomorúságos testben. Feladom; belefáradtam az életbe. Hagyj békén. Az életemnek nincs értelme. Miért olyan fontosak neked az emberek? Miért figyelsz oda arra, hogy mit tesznek? Miért vizsgálod meg őket minden reggel, és teszed próbára őket minden percben? Nem néznél félre annyi ideig, hogy le tudjam nyelni a nyálam? Árt neked az én bűnöm, te börtönőr?” (Jób 7:12-20, TEV ford.)

Ha te lennél Isten, hogyan reagálnál erre? Agyoncsapnád Jóbot egy villámmal? Ez az, amit Isten tett? Nem!

Tudod, hogy miért nem cselekedett így Isten? Mert megértette Jóbot. Isten téged is megért, és a fájdalmadat is. Szerinted ki teremtette ezeket az érzelmeket? Szerinted ki tett téged képessé arra, hogy mérges légy és kifejezd ezeket az érzelmeket? Isten volt az. Istent nem lepi meg az, ahogy érzed magad.

Isten hagyta, hogy Jób mindent kiadjon magából. Ez katarzis volt, egyfajta megtisztulás, hogy Jób tiszta lehessen és meggyógyuljon.

A helyes válasz egy érthetetlen tragédiára nem a “tűrj mosolyogva” vagy más közhelyek, hanem az, ha őszintén elmondod Istennek a vele való problémádat. “Jajgass az éjszakában, … Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt” (Jsir 2:19)

Jób megkérdőjelezte Isten tetteit, de sosem szűnt meg bízni benne. Tudtad, hogy ha bizalommal fordulsz Istenhez az érzelmeiddel, akkor azzal dicsőíted Őt? “Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult és imádta Istent.” (Jób 1:20)

Öntsd ki a szívedet. Engedd ki magadból a frusztráltságot. Isten tudja, mihez kezdjen velük!

Beszéljünk róla:

* Milyen érzés a legjobb barátodnak kiönteni a szívedet?
* Mi a különbség – ha van – aközött, hogy a legjobb barátodnak mondod el, mennyire frusztrált vagy, és aközött, hogy Istennek mondod el? Mi az eredménye egyiknek és a másiknak?

 

 

Fogadd el mások segítségét

 

“Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.” (Jób 6:14)

Isten nem azt tervezte számodra, hogy egyedül kezeld a fájdalmat, a veszteséget vagy a stresszt. Az a baj, hogy amikor veszteség ér bennünket vagy csalódunk, az a természetes reakciónk, hogy visszavonulunk másoktól. Ez egyáltalán nem jó!

A Biblia azt mondja, hogy “baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét” (Jób 6:14). Isten parancsolata az, hogy hordozzuk egymás terhét! Azt mondja nekünk, hogy “vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat” (1Thesszalonika 5:11).

Mindannyian megtapasztalunk majd nehézségeket és fájdalmakat. A fájdalom minden embert ugyanúgy elér, nem számít, hogy gazdag, szegény, fiatal vagy idős. Mindannyian szembekerülünk problémákkal. Ezért annyira fontosak a kis csoportok. A Biblia ezt mondja: “Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Galata 6:2).

Jób ezt mondja: “Bárki, aki visszatartja a kedvességet egy baráttól, elhagyja a Mindenható félelmét” (Jób 6:14 NIV fordítás). A Good News fordítás így fogalmazza ezt meg: “Ilyen problémában hűséges barátokra van szükségem – akár elhagytam Istent, akár nem.”

Minden embernek szüksége van keresztény barátokra, akik akkor is a barátai lesznek, amikor azt mondja, “Azt hiszem, hogy most nem hiszek Istenben”, és akik segítenek újra felépíteni benne a hitet.

Beszéljünk róla:

* Eszedbe jut olyan időszak, amikor tudtad, hogy létezik Isten, mégis inkább azt mondtad volna, “azt hiszem, most nem hiszek Istenben”?
* Kiben bíztál, amikor ilyen helyzetben voltál? Hogyan építesz ki olyan kapcsolatokat, amelyekben olyan barátokra találsz, akikben bízhatsz?

 

 

Élj teljes életet!

 

„Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” (Jer 29:7)

Voltál már olyan helyzetben, ahonnan elkívánkoztál? Mi volt az? Egy munkahely, a lakóhelyed, netán a házasságod? Lehet, hogy az életed egy szakasza volt nem kívánatos, például, amikor egyedülálló voltál, vagy egy helyzetet nem szívesen viselsz el – például valamilyen rokkant állapotot. Elképzelhető, hogy éppen most – amint ezeket a sorokat olvasod, azt kívánod, bárcsak valahol egészen máshol lennél és másként élhetnél, de sejted talán, hogy nem valószínű, hogy belátható időn belül lényeges változás történik.

Istennek üzenete van számodra. Az üzenet ugyanaz, amit régen egy népcsoportnak mondott, akiket egy másik országban tartottak fogságban a hazájukból távol. Karba tett kézzel bizonygatták: „Kivárjuk, míg haza kerülünk, és akkor majd újra építjük az életünket”.

Jeremiás prófétán keresztül ezt üzente nekik Isten: Egyhamar nem mehettek innen haza, kezdjétek el az életet itt! Ültessetek kerteket, vegyetek házakat, engedjétek, hogy gyermekeitek megházasodjanak, imádkozzatok annak a városnak békességéért és gazdagságáért, ahol most éltek, mert ha ezt teszitek, ti is áldottak lesztek, megáldalak békességgel és gazdagsággal!” (Jeremiás 29:5-7, angol fordításból)

Ne pazarold el az energiádat haszontalan reménykedésre, inkább fordulj azok felé, akik körülötted vannak! Ne légy olyan ember, aki csak fizikailag van jelen, de a gondolatai mindig máshol járnak, vagy a jövőben, vagy a múltban él, mindig másutt, mint ahol lennie kell. Jézus tanítványaiként meg kell tanulnunk teljes mértékben jelen lenni a jelenben.

Lehet, hogy úgy érzed, idegen vagy ott, ahol élsz, de lám, Isten most is munkálkodik az életedben, sőt, beszél hozzád: áss mélyre, élj teljes életet, most!

Beszélgessünk ezekről!

 

* Mennyiben befolyásolja a hozzáállásod a megelégedettségedet ott, ahol most vagy?
* Mit kell tenned azért, hogy teljes életet élj, ott, ahová Isten helyezett?

 

 

Isten még mindig dolgozik

 

“Tedd helyre a szíved, Jób. Nyúlj ki Isten felé. Távolítsd el a gonoszságot és a rosszat otthonodból. Akkor nézz szembe a világgal, határozottan és bátran. Akkor minden bajod elhalványodik az emlékezetedben, mint az árvizek, amelyek a múltban történtek, de már nem emlékeznek rá. Az életed fényesebb lesz, mint amikor a nap süt délben, és az élet legsötétebb órái olyan fényesek lesznek, mint a hajnal. Biztonságban és tele reménységgel fogsz élni.” (Jób 11:13-18, TEV ford.)

Ha szabad akarsz maradni a keserűségtől vagy a sajnálkozástól, bízz benne, hogy Isten folyamatosan munkálkodik rajtad, még akkor is, ha a körülményeid nagyon rossznak tűnnek. Ez hit kérdése, és most úgy kell döntened, hogy elhiszed, hogy Isten munkálkodik.

Amikor Isten az életedben és a hiteddel kapcsolatban munkálkodik, dönthetsz úgy, hogy

– elfogadod a múltat. Egyetlen bűnöd, egyetlen cselekedeted, egyetlen döntésed sem olyan, hogy Isten ne tudná kezelni azt, vagy ne tudná a javára fordítani azoknak, akik Őt szeretik, és akiket elhatározása szerint elhívott. (Róma 8:28)

– megragadod a jelent. Nincs szükség “mi lenne, ha” játékra. A múlt meg lett bocsájtva és el lett felejtve, a jövő pedig Isten mindenható kezében van; koncentrálhatsz a jelenre, és arra a feladatodra, hogy teljes szívedből, lelkedből és elmédből szeresd Istent. A meggyilkolt misszionárius, Jim Elliot egyszer azt írta: “Akárhol is vagy, légy teljesen ott.” Isten a jelenben akar látni téged, mert itt árad a kegyelme.

– várakozással tekintetsz a jövő felé. Még akkor is, ha ma hibákat követsz el, a jövőd Isten irányítása alatt van. Ha a Szent Szellemben jársz, teljes életet élhetsz, és nem kell attól félned, hogy hibákat követsz el, vagy hogy valami olyan szörnyű helyzetbe kerülnél, ami kiragadna Isten irányítása alól. Még akkor is, amikor a dolgok szörnyűnek tűnnek, bízhatsz abban, hogy Isten egy isteni tervet hajt végre rajtad.

“Imádkozunk, hogy töltsön be benneteket az Ő hatalmas, dicsőséges ereje, hogy tovább tudjatok menni, bármi is történik – mindig telve az Úr örömével”.(Kolossé 1:1, LB ford.)

Bízd Istenre a múltad és a jövőd, a jelened pedig szánd oda az ő céljainak. Aztán figyeld és nézd, milyen bőségesen gondoskodik Isten rólad és rajtad keresztül azért, hogy kifejezhesd az Úr örömét és kegyelmét az életedben.

Beszéljünk róla

* Mit kellene elengedned a múltadból?

* Mit kellene Istenre bíznod a jövőddel kapcsolatban?

 

 

Ne légy megkeseredett!

 

“Így szólt Jób: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Mindent, amim volt, az ÚR adta, és amit elvett, az Övé volt. Áldott legyen az ÚR neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem hibáztatta Istent.” (Jób 1:21-22, LB fordítás)

A gyász az élet része, de ne hagyd, hogy a gyász időszakból gyászos élet legyen.

Egy bizonyos pontnál el kell engedned!

Különbség van a sírás és a sóhajtozás, a könnyezés és a gyötrődés között. Egy veszteség lesújthat, de nem határozhatja meg a személyemet. A veszteség az érettség része, de nem a személyiségem része.

Isten megadja azt a kegyelmet, hogy túléld azt, amin keresztülmész. Ezt a kegyelmet nem mások kapják meg, hanem te, ezért lehet, hogy másoktól rossz tanácsot kapsz!

“A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz, mint egy istentelen asszony! Csak a jó dolgokat kellene elfogadnunk Isten kezéből és soha semmi rosszat? Még ebben a helyzetben sem mondott Jób semmi rosszat” (Jób 2: 9-10, NLT).

Jób visszautasította, hogy keserű és bosszús legyen. A keserűség meghosszabbítja a fájdalmat. Nem enyhíti, hanem erősíti azt. “Vigyázzatok a keserűség meg ne gyökerezzék köztetek….mert az súlyos problémákhoz és fájdalmakhoz vezet a lelki életben” (Zsidókhoz írt levél 12:15, LB).

Jób 3 lépést ad újragondolásra:

1. Tedd rendbe a szívedet. Ez azt jelenti, hogy meg kell bocsátanod. “De én nem tudok megbocsátani”- mondod te. Ezért van szükséged a Krisztusra az életedben. Ő megadja neked az erőt a megbocsátásra.

2. Fordulj Isten felé. Kérd meg őt, hogy jöjjön a szívedbe, gyógyítsa meg azokat a sérüléseket, segítsen és adjon neked erőt a következő naphoz, következő héthez, következő hónaphoz.

3: Nézz szembe a világgal újra, erősen és bátran. Sokan, ha megbántják őket, visszahúzódnak a kagylóhéjába. Azt mondják: “Soha többé nem hagyom senkinek, hogy megbántson.” Visszavonulnak az élettől. Jób pont azt mondja, hogy ennek az ellenkezőjét csináld. Gondold végig az életedet, ne menj nyugdíjba. Gyere vissza az életbe újra.

Jób életének boldog befejezése lett. “Az ÚR pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt” (Jób 42:12). Jób átment mindezeken a nehézségeken, de ennek ellenére Isten jobban megáldotta élete végét, mint élete első felét.

Nem szeretnéd, hogy ez hasonlóan történjen nálad is? Mondd el ezt: “Istenem, nem foglalkozom azzal, hogy 5 vagy 50 évem van-e még hátra. Megáldanád, kérlek a hátra lévő életemet, jobban, mint az eddigit?”

Jób életének tanulsága ez: nem számít hogy ki bántott meg, mennyi ideig bántottak, milyen mélyen bántottak meg. Isten az életed hátralévő részét életed legjobb részévé teheti, ha hajlandó vagy megbocsátani és elengedni a neheztelést, felmenteni a tettest.

Beszéljünk róla:

* Gyász esetén miért gondoljuk azt, hogy könnyebb, ha visszahúzódunk, mintha olyan emberekkel lennénk, akik segítenek továbblépni?
* Mit szeretnél életed hátralévő részében elérni, miben segítsen Isten? Mi az, amit szerinted el kell engedned ahhoz, hogy teljes mértékben tudjon rajtad keresztül dolgozni?

 

 

Arra koncentralj, hogy Isten mire képes

 

Tanítványai megkérdezték tőle: “Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: “Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (János 9:2-3)

Amikor Jézus és tanítvanyai átsétáltak a városon, összetalálkoztak egy olyan emberrel, aki születésétől fogva vak volt. Ekkor az apostolok vádaskodásba kezdtek: “Lehet, hogy azért vak, mert bűnt követett el? Lehet, hogy a szülei vétkei miatt lett vak?”

Eugene Peterson azt sugallja, hogy Jézus válaszát akár át is lehetne költeni a következőképpen, “Rossz kérdést teszel fel. Keresel valakit, akit hibáztathatsz. Nincs ilyen fajta ok-okozat jelen. Inkább arra figyelj, hogy Isten hogyan munkálkodik.” (János 9:3-4 – szabad fordítás).

Ahelyett, hogy keresnél valakit, akit hibáztathatsz a nehéz helyzetedért, inkább figyelj Istenre, hogy Ő mit tud ezáltal elvégezni benned, érted!

Lásd meg, hogy mit tud Isten az Ő hatalmával, erejével, magasztosságával tenni. Tereld el a tekinteted a lenntebbi dolgokrol és oda koncentrálj, hogy hogyan tud Isten tevékenykedni ebben a pillanatban rajtad keresztül, mert az “éjszaka közeledik”, amikor már nem tudsz majd munkálkodni többet (János 9:4 – szabad fordítás).

Nincs időnk arra, hogy agyaljunk. Ahelyett, hogy azt kérdezzük, “Miért én?” azt kell kérdeznünk, hogy “Mit szerenél Uram, hogy tegyek ebben a helyzetben?”

Pál Apostol azt mondja, “Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2 Kor 4:10). Jézus halálát a testünkben hordozzuk és Isten a bennünk lakozó Jézus életét támasztja fel.

Isten az életünk tragédiáit úgy hasznalja, mint egy akaratlan műtétet, amitől félünk és még fájdalmas is, de ennek másik oldala az, hogy erősebbek vagyunk, úton vagyunk a hitetlenségünkből való felépülés felé.

Még akkor is, ha nehezen vesszük észre, hogy Isten hogyan teszi ezt vagy egyáltalán hogyan munkálkodik, valahogy mégis jobban fogunk bízni abban, hogy ő terelget egy békés jövő felé (Róma 8:28, Jeremiás 29:11).

Beszéljünk róla

* Hogyan fordította Isten életed egyik nehéz helyzetét javadra?
* Hogyan lehetünk biztosak Isten munkálkodó erejében még akkor is, ha egy nehéz életszakaszon megyünk keresztül?

Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

A 100 fokos magatartás


„… a lélekben buzgók” (Róma 12:11)

Amikor egy értékesítéssel foglalkozó cég telefonon tárgyalt Tim Dumlerrel egy értékesítői állás ügyében, ő azt mondta nekik, hogy az a célja, hogy a legjobb alkalmazottjuk legyen. Amikor személyesen is találkoztak vele, medöbbenve vették észre, hogy csaknem teljesen vak. De ő megígérte, hogy vesz egy gépet, amely felnagyítja a betűket. Így a komoly kétségek ellenére is felvették. És jól tették! Tim korán jött, későig dolgozott, és 6 éven belül a legjobb értékesítőjük lett. Az ügyfelek azért szerették, mert aki vak, az nagyon jó hallgatóvá válik; a munkatársai pedig a figyelmes, pozitív hozzáállása miatt szerették. Tim azt mondta: „Szomorú, hogy csökkentlátó vagyok, de ez a csapás jobb emberré tett. Sokkal több mindenem van, mint amim nincs.” Timnek 100 fokos hozzáállása van.

Hogy mi az a 100 fokos hozzáállás? Mack Anderson motivációs szónok így magyarázza: „99 celsius fokon a víz forró, 100 fokon forr. A forrásban lévő vízből gőz keletkezik, és a gőz egy mozdonyt is megmozgat. Ez az egyetlen fok mennyit számít az üzletben és az életben egyaránt! Ez különbözteti meg a jót a nagyszerűtől.”

És most egy kis egyenes beszéd a lézengőknek, akikben nincs semmi ambíció, akik nem találnak semmi célt, semmi értéket az életben: „Teljes szívvel szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy az Úr megjutalmaz mindenkit minden jóért, amit tesz” (Efézus 6:7-8 NIV). A Biblia azt mondja nekünk, hogy legyünk: „lélekben buzgók”. A „buzog” szó fortyogást, zubogást, pezsgést vagy forrást jelent. Más szóval legyen 100 fokos a hozzáállásunk! Egyébként, amikor Isten jutalmat ígér az ilyen magatartásért, nem kell addig várnod, míg a mennybe érsz, hogy ezt a jutalmat élvezhesd.

 

 

BECSÜLETESSÉGRE TÖREKEDJ, NE NÉPSZERŰSÉGRE!

 

„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti.” (Példabeszédek 11,3)

József nem volt hajlandó kihasználni Potifár feleségének közeledését; nem azért, mert azt gondolta, nem tudná megúszni, hanem azért, mert tudta, hogy többé nem tudna együtt élni önmagával, ha megtenné. Ted Engstrom írja: „A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni; akiket köt az adott szavuk; akiknek a jellem fontosabb, mint a gazdagság; akiknek véleményük és akaratuk van; akik felülmúlják hivatásukat; akik nem haboznak kockáztatni; akik nem veszítik el egyéniségüket a tömegben; akik kis dolgokban éppoly becsületesek, mint nagy dolgokban; akik nem mennek bele semmilyen egyezménybe a rosszal; akiknek törekvései nem saját önző vágyaikra korlátozódnak; akik nem fogják azt mondani, hogy azért tették, mert „mindenki ezt csinálja”; akik őszintén megmondják barátaiknak a rossz híreket is, nemcsak a jókat, igaz barátok jó és rossz sorban egyaránt; akik nem hiszik, hogy a siker eléréséhez a legjobb eszköz a körmönfont ügyeskedés, a ravaszkodás és a keményszívűség; akik nem félnek kiállni az igazságért akkor sem, ha az nem népszerű; akik nyomatékosan nemet tudnak mondani, még akkor is, ha az egész világ igent mond.”

Leo Randall pszichiáter a becsület megalkuvásának nevezi azt, amit felfedezett Nixon elnök és a Watergate botrányban érintett néhány közeli bizalmasa közötti kapcsolatban. Feljegyzett egy beszélgetést Howard Baker szenátor és Herbert Porter, Nixon szárnysegéde között. Baker: „Érzett valaha lelkiismeret-furdalást amiatt, amit tett?” Porter: „Nem”. Baker: „Miért?” Porter: „A tömeg nyomása. Attól féltem, hogy nem fognak csapatjátékosnak tartani”. Tehát a becsületességre törekedj, ne a népszerűségre!

 

 

FELKÉSZÍTVE A CÉLRA


„… Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?” (Ézsaiás 6:8)

Meg kell értened két dolgot. Először, hogy a kölcsönzött hitnek nincs ereje. Szemé­lyes találkozásra van szükséged Istennel, vagy az életednek nem lesz hatása. Az apos­tolokról azt olvassuk, hogy miután betöltekeztek Szentlélekkel „…nagy erővel tettek bizonyságot… és nagy kegyelem volt mindnyájukon” (ApCsel 4:33). Másodszor, hogy a fel nem használt erő értéktelen. Ézsaiás azt írja: „…megremegtek a küszöbök eresz­tékei, és a templom megtelt füsttel” (Ézsaiás 6:4). Micsoda észbontó élmény ez a temp­lomban! Ézsaiásnak mégis ki kellett mennie, elhagyni a templomot, és végrehajtani Isten terveit. „Majd az Ur szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek:…” (Ézsaiás 6:8-9). Időt kell töltened Isten jelenlétében, kapcso­latot kell építened vele, aztán el kell vinned üzenetét azokhoz, akik körülötted élnek és szenvednek. Amikor Jézus felvitte tanítványait a Megdicsőülés [Színeváltozás] hegyére, Pétert annyira megragadta az élmény, hogy ott akart maradni. „…Uram, jó nekünk itt lennünk…” (Máté 17:4). Krisztus azonban megmagyarázta neki, hogy az 0 ereje nem raktározásra, hanem szétosztásra való. Pál azt írta: „Mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem Krisztus tett általam…” (Róma 15:18). Pál nem azzal dicsekedett, amit Krisztus érte tett, hanem azzal, amit általa tett. Istennek egyetlen célja van azzal, hogy betölt Szentlelkével, az, hogy téged felhasználjon mások szolgálatára. Jézus azt mondta: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hir­dessem az Úr kedves esztendejét” (Lukács 4:18-19). Az erőt határozott céllal kaptad!
Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

Bánkódókért, keresztet hordozókért.


A mai nap imádsága:
Uram! Te látod életem terheit. Nem azt kérem, hogy vedd el őket, hiszen végtelen igazságod szerint Te tetted azokat vállamra, de kérlek, adj erőt azok elhordozására. Ámen.

Istenünk az Úr, bármit cselekszik is, igaz. Dán 9,14b

“Az élet örök búcsúzás / Ó bár csak tudnánk távozáskor / fényt hagyni, mint a Messiás” – írja Mécs László. Bánatunk igazi oka, hogy minden elvész ebben a világban – számunkra. Nemcsak a rossz megtapasztalása nyomaszt minket, hanem a jó elmulasztása is: tehettek volna velünk jót, de nem tettek, tehettünk volna jót, de végül is nem sikerült. Isten mindent lát, s ami számunkra érthetetlen, azt Ő előrelátó/gondviselő tervébe szövi. Ő az, aki kezében tartja a világot, fenntartja, irányítja. Nekünk nehéz ezt felfogni, mert az anyagvilág gúzsba köti belátási képességünket.

Az élet tényleg folyamatos búcsúzás. Nem tudjuk, mikor jön el a vég, a számomra megszabott, s az Isten-akarta teljes. Ha életünkben megcsillan a Messiás fénye, akkor mindennapi találkozásaink töltekezést jelenthetnek mások, de önmagunk számára is, hiszen amit sugároz az én életem, többnyire azt is kapom vissza. Kétségbeesni, szomorkodni, végidős víziókban álmodni a jelent, nem Isten akarata szerint való. A jelen valóságát, a pillanat szépségének felfedezését azért kapjuk, hogy erőt merítsünk belőle a holnaphoz. Be kell látnunk, hogy erőnk véges, töltekezésre szorulunk, bármelyik életszakaszunkban is vagyunk. Amikor bánat, vész ér bennünket, hamar panaszra nyílik a szánk, s kérdőre vonjunk Istent teoretikus “miért?”-einkkel, de ha örömben van részünk ritkábban hálálkodunk. Akár így, akár úgy alakul életünk: mindig Isten kezében vagyunk.

Az Isten gondviselésébe vetett bizodalom többszörösen megtérül. Egyrészt nyugalmat ad, amiben erőt gyűjthetek feladataim ellátásához, másrészt célt ad életemnek. Nem “véletlenül” vagyok ezen a világon, hanem azért, mert Neki velem, a mai napra “lebontva” is(!) célja van. Nehéz ezt megérteni, de ilyenek vagyunk. Azt hamarabb elhisszük, hogy a másik embert szereti a Jóisten, de hogy minket is ugyanúgy szeret, persze mégis másképpen – Isten “istenségének” ez ugyanis nem akadály -, nos, ezt sokkal nehezebb felfognunk. Isten ránk tekint, de ugyanakkor rám is tekint. Ő “egyben látja a különbözőt” is. “Színe és fonákja” csak a számunkra jelentenek különbséget… Életemet Őbenne tudni, a Gondviselés mindennapi csodája. Ajándék, amit csak fogadni kell… .

 

Belső párbeszédeink…


A mai nap imádsága:
Uram! A mindennapi imádság lehetőségét adtad nekem, s én alig élek vele. Tudom, hogy szavak nélkül is megértesz, de mégis jó nekem, ha kimondhatom előtted gondolataimat. Kérlek szólj hozzám ezután is életem minden dolgán keresztül, hogy Benned megtaláljam életem értelmét! Ámen.

Az ÚR pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal.
2 Móz 33,11a

Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk – írja János apostol. Azt, hogy Mózes valójában hogyan látta az Istent nem tudjuk, de hogy a Szentírás tanúsága szerint közelebbről látta, mint minden más halandó ember, azt tudhatjuk, Mózes ugyanis beszélt Vele…

Ha valamire vágyakozunk egész életünkben, akkor az a bizonyosság. Másképpen fogalmazva: annak az ismerete/tudása vonz minket, hogy Isten nemcsak létezik, de itt van, velünk, velem van. Ennél nagyobb ajándékban, kiváltságban nem részesülhet az ember, mintha valaki erre a felismerésre/tudásra eljut. Sajnos az emberek jelentős része mégsem ezt a “legnagyobbat” keresi-kutatja, hanem álmodozásra, tétlenkedésre, mások bírálgatására pazarolja drága és egyre fogyatkozó idejét. A katolicizmus – nyilvánvalóan alapos megfontolás után – a hét főbűn egyikének tette meg az irigységet (invidia). Az irigység ugyanis nemcsak a másik embertől, a közösségtől, hanem magától az Istentől választ el. Az irigy ember valóban istentelen ember, s a világ legnyomorultabbja: aki ugyanis mások sikerein csámcsogással tölti rövidke földi idejét ahelyett, hogy a saját életének előremozdításán dolgozna – a legnagyobb gonoszságot követi el: önmaga ellen. Éppen ezért az invidia ábrázolása az ember szájából előbújó, arcába harapó kígyó… A magától értődő szimbolika világosan elmondja, kinek is árt az irigykedő ember…

Ha nem is nagyon, de néha azért egy kicsit mi is irígykedünk… Miért beszélhetett Mózes színről színre az Istennel, s mi miért nem? A kérdés nagyon is lényegi! A teremtett embernek ugyanis alapvető szükséglete, hogy beszélgessen Teremtőjével. Ennek a párbeszédnek a megléte és/vagy milyensége határozza meg ugyanis egész életünket, alapvetően ettől függ, hogy életünk áldásos lesz vagy okoskodásos-kínlódásos, Istennel és emberekkel perlekedő…


Élet…


A mai nap imádsága:
Uram! Kérlek gyógyítsd meg látásunkat, hogy felfezzük Benne az élet csodáját! Ámen

 

Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.
1 Timóteus 6,6-7

Ha akarjuk, ha nem, a halál utolsó ökölcsapása egyszer leterít minket is, s abban a pillanatban talán nyilvánvaló lesz lelkünk számára, hogy életünket hogyan is éltük ezen a földön. Mindazok, akik vállalták/vállalhatták a gyereknevelés gondját – s benne Istentől kapott feladatot, s ajándékot láttak -, azok nem rettennek meg a haláltól. Jól tudják ugyanis, hogy aki megszületik, az el is veszíthető, s aki megszületett egészségesen, egyszer az is kimegy ebből a világból. A halál nem könyörül meg senkin sem…

Pál azt hangsúlyozza: nem hoztunk semmit ebbe a világba. Mi akkor az érték? A legnagyobb, a legértékesebb maga az ember, azaz mi magunk vagyunk! Miért van akkor mégis, hogy a legnagyobb értéket már az anyaméhben harapófogóval és késsel pusztítjuk? Miért van az, hogy a legnagyobb értéket lövészárkok vérmocskába dobjuk, s hogy a legnagyobb értéket könnyedén feláldozzuk a gazdasági előnyök magánoltárán?

Ennek csak egy oka lehet: Nem látja az ember, hogy mi az érték, s mi nem. A gyémánt tisztasága, az arany ragyogása, a kőolajon megcsillanó gazdagságot-ígérő napsugár elvakítja az ember szemét… Amit nyereségnek tart az ember, az ugyan örök (mert megmarad, mert itt marad a Földön) de az ember számára mégis múlandó, hiszen itt kell hagyni, s bármennyire is magunkhoz szorítjuk, az utolsó ökölcsapás után elernyedt kezünk már semmit nem tart meg… Innen bizony nem viszünk ki semmit. Ahogyan jöttünk – azaz mezítelenül – úgy is megyünk ki belőle…

Az Istenben bízó ember mégis elégedett. Miért? Mert látja a távlatot, s ugyanakkor az Isten teremtettségbeli rendjébe ágyazott szeretetet is megéli – kiváltságként, ami teljességet ad létének.


Gazdagság…


A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem Uram mindig annyit az anyagvilágból, hogy hálával tudjalak dicsérni Téged, s ha szűkölködnöm kellene, kérlek ne kísérts engem erőmön felül! Ámen

Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.”
Lk 12,19-21

Alig van, aki ne ismerné azt az egyáltalán nem akadémikus indián kérdést: “Ha kivágtad az utolsó fát, s elpusztítottad az utolsó halat is, akkor mit fogsz csinálni a pénzeddel?” S a kérdésre megadja a választ is: “Akkor majd rájössz, hogy a pénzedet nem tudot megenni…” A gazdagság önmagában még nem baj, de Jézus példázataiban gyakran előjön, hogy a fölöttébb nagy jólét gátja az Istenhez jutásnak. (Gazdag ifjú, Gazdag és Lázár története…) Jézus nem a jólét ellen szól, hiszen jól tudja, “Mennyei Atyátok megadja Nektek, amire szükségetek van”, de felhívja a figyelmet, hogy balga az, aki a gazdagságba veti a bizalmát.

A gazdagság olyan, mint a rákos daganat: egyre növekszik, s nem tudja hol a határ. A gazdag ember vaksága abban áll, hogy nem látja meg: a soknál több, az elég! A pénz, a vagyon ugyanis soha nem elégíti meg az embert. A gazdagság mindent ígér, de nagyon keveset ad, ugyanakkor a legtöbbet “kéri” cserébe: a szívet. A szív pedig egy olyan szerkezete a JóIstennek, mely mindig csak egy valamiért tud dobbanni; egy szív egyszerre két dolgon nem csünghet…

Akinek szíve csak a múlandóval van tele, annak élete úgy múlik el, hogy észre sem veszi. Hiába a nagyobb gazdagság, közelebb nem jut az élet értelméhez: Nagy, s mégnagyobb csűrökben gondolkodik, de sosem jön rá arra, hogy a vagyon nem azért van hogy gyarapodjon a “rakás”, hanem hogy megosszuk egymással. Mit ér a siker, ha nincs kivel megosztani, s mit ér az eredmény, ha cél érdekében átgázoltunk mindenen, barátaink elhagytak, párkapcsolatunk, családi életünk megromlott, s csak ellenségeket szereztünk eközben? Ilyenkor a mégnagyobb gazdagság sem segít, ilyenkor már csak a hazugság vigasztal: Egyél, igyál, vigadozzál… minden rendben!

Az igazság az, hogy semmi nincs rendben. Az igazság az, hogy életünk nem a mi kezünkben van, s bármikor ránk köszönhet a vég. Az igazság az, hogy ha nem ismerjük fel, hogy jóságra hívott el minket az Isten, akkor lehet, hogy csak egy nappal maradunk le az örömteli teljes élettől, de az a változást hozó nap soha nem jön el, mert az arannyal megtömött szív nem képes dobbanni azért az Életért, melyet az Isten adna…

Azt, hogy hova vezet az esztelen, mindenáron gyarapodni-akarás – jól látjuk. Gazdasági, szociális, ökológiai krízishez. Amíg lehetséges munka nélkül a gazdagodás, eladdig nem az Isten tenyerén élünk, hanem az Ördög markában. Amíg nem ismerjük fel életünk értelmét, eladdig értelmetlen célokat hajszolunk, s lemaradunk arról, ami soha, de soha nem ismétlődik meg: a saját életünk..


Tartozásaink…


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy felszabadultan tudjak adni egy keveset abból, ami nem is az enyém, hiszen Tőled kaptam! Ámen


Ekkor Jézus ezt mondta nekik: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És igen elcsodálkoztak rajta.
Mk 12,17

Kell-e adót fizetni, ha igazságtalan? Az adót persze még soha senki nem érezte igazságosnak… A svédek vagy a norvégek többnyire zokszó nélkül fizetik – talán mert igazságos(abb?) -, tény, hogy ötven éve ugyanazt az űrlapot használják. Ahogy lejjebb csúszunk a térképen, Németországban és nálunk is – mediterrán országokban meg még inkább – erről, azaz a pénzről civódnak a honatyák. Pedig a pénz csak eszköz, nem pedig cél! Nem az államot (benne az állampolgárt) kell belerokkanásig idomítani a pénz-érdekhez, hanem a pénzt kellene úgy használni, hogy az az emberi méltóság szolgálatában álljon! Ellenkező esetben mindig lesznek ügyeskedők, s a becsületesek húzzák a rövidebbet…

Adót fizetni senki sem szeret. De a római hatalom alatt élő zsidók még Isten ellen való véteknek is érezték, ha – kénytelen-kelletlen – eleget tettek a császár törvényének. Hiszen ezzel uruknak ismerik el azt, aki hódítóként tolakodott közéjük, s megszegik vele a törvényt is: “Féld a te Uradat, Istenedet, és csak neki szolgálj!” Éppen ezért a farizeusok kérdése nem így hangzik: “kell-e adót fizetnünk a császárnak?”, hanem így: “szabad-e…” Kiemelkedő jelentőségű volt ez a farizeusi kérdésfelvetés, hiszen a hamis tanúk Jézus perében így vallottak: “Azt tanította, hogy nem kell a császárnak adót fizetni.” (Lk 23,2)

Jézus válaszában az isteni bölcsesség briliáns módon nyilatkozik meg, nemcsak azért mert kitért a neki felállított csapda elől, hanem több szempontból is. Egyrészt rámutatott a farizeusok képmutatására, mert ők elméletileg képviselik azt, hogy nem kell adót fizetni a császárnak, de a valóságban ott van a pénz a zsebükben. Ezzel gyakorlatilag elismerik Róma uralmát saját maguk és nemzetük fölött. A Rómától való függetlenség eszméjét képviselték fennszóval, de a valóságban behódoltak neki, mert ezzel a pénzzel adtak és vettek.

A modern élet és közbeszéd csapdái közt különös tanulsággal is szolgál ez az evangéliumi szakasz. A hívő embert ma is igyekeznek sarokba szorítani: bármit mond, ellene fordítják. Az előre elkészített válaszokon túl ma is kínálkozik a Jézustól tanult megoldás: Istennek minden emberi ötletet meghaladó bölcsességére és nagyságára rámutatni. A jézusi megoldás valóban az, hiszen ha a szívben végbemegy a változás, akkor a körülöttünk lévő világ is változni kezd. Sajnos az emberek többsége akkor is úgy vélte és ma is úgy gondolja, hogy a társadalom külső törvényhozása, a körülöttünk lévő világ megváltoztatása által lehet jobbá tenni az embereket. Hiába a törvény szigora, a modern technika segítsége – az emberek nem lettek jobbak, s a segítő kedvük sem növekedett.

S hogy mit kell megadni – eredeti görög nyelvben ez áll: visszaadni -, adózni az Istennek? A hetedik nap adóját, a templombajárást? Ez leszűkítése lenne az isteni elvárásoknak… Ő azt akarja, hogy életünkkel hordozói legyünk az Ő képének, s ne mást akarjunk megvalósítani, hanem csak azt, hogy az Ő szeretetének képmásai legyünk! Különben is: a császár az adóban azt követeli, azt veszi el erőszakkal, ami nem is az övé, az Isten pedig csak abból kér vissza egy jelképesen keveset, amit Ő ajándékozott bőségesen…

 

Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

A lelkiismeret – így mondta valaki – olyan, mint egy napóra. A napóra csak világosságban működik. Éjfélkor, ködben nem használható. Emellett megfelelő forrásból származó fényt igényli. Holdfényben rossz időpontot mutat. A lelkiismeret csak akkor működik helyesen, ha a Szentlélek által megvilágított Ige ragyog rá. (John White)

Aki nem hisz Istenben csodák nélkül, az a hitét a csodákra, és nem Istenre alapozza. (Spurgeon)

Aki soha nem enged, soha nem győz.

Spurgeon

Az a szeretet, amit nem lehet észrevenni, nem szeretet.

Az Istent szerető lélek Istenen kívül mindent kevesell. (Kempis Tamás)

„Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal.” (2Móz 33,11a)

Ha tovább olvassuk a történetet, kiderül, hogy Mózes ugyan Isten színe előtt állt, amikor beszélt vele, az arcát mégsem láthatta. Keleten, amikor az uralkodó elé vezettek valakit, tekintetét akkor sem volt szabad az uralkodóra emelnie, amikor beszélt vele. Testi szemmel mi sem láthatjuk Istent, amikor imádságban szólunk hozzá, de nem szabad kételkednünk: színe előtt állunk, és ő hallja minden szavunkat, sőt válaszol is kéréseinkre. (Véghelyi Antal)

Ha hallgatnod kell Érte: egészen csendesülj el, mert aki nagyon szeret, mindig mindent elvisel.

IMÁDSÁG

Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek, s nehéz szívem
oly könnyű, könnyű lesz.

Mihail Lermontov

 

„Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára.” (ApCsel 3,1)

Az óra a modern ember bilincsének is mondható. Beosztjuk a napunkat órákra és percekre, hogy mikor mit kell majd tennünk. Sokan rohannak a tévé képernyője elé, ha a kedvenc műsoruk órája közeleg. Vajon hányunknak van imádkozásra elkülönített órája naponként? Az Úrral töltött idő mindig gazdagon megtérül. Aki az idő Urával megbeszéli a napi tennivalóit, annak többet tartogat az idő és a mai nap. – Uram, életem ideje is a kezedben van. Segíts megtennem azt, ami akaratoddal egyezik, és segíts feladnom azt, ami nem kedves előtted! (Sándor Frigyes)

 

Sohasem tudjuk, hogy ami most elszomorít nem lesz -e forrása egy későbbi örömünknek.

 

„Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.” (Zsolt 57,2b)

Olyan jó lenne magunkkal vinni a vasárnapi istentiszteletek alkalmával átélt meghittséget, Isten közelségét! Ez egyáltalán nem lehetetlen, csupán azokat az igéket kell magunkkal vinnünk a szívünkben és valóra váltanunk az életünkben, amelyek ezen a héten elénk kerültek. Így az Isten örök hatalma védőszárnyként nyugszik felettünk, és nemcsak a veszedelem idején, de életünk minden napján megtart szeretetében. (Zsíros András)

„Várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését.” (Tit 2,13)

Legyen előttünk hangsúlyos mai igénk, mely arra tanít, abban erősít, hogy mi Jézus Krisztus Istent várjuk. Jézus Krisztus, aki meghalt értünk, Isten. Tökéletes az áldozata, tökéletes a bocsánata. Jézus Krisztus, aki feltámadt és felment a mennybe, Isten. Bár rejtve van hatalma, de aki rábízza magát, azt oltalmában tartja, ezért mi magunkat „Krisztus Istennek ajánljuk” (görög katolikus liturgia). Tudjuk, hogy Jézus Krisztus Isten visszajön. Boldog reménységgel várjuk, hogy visszajöjjön dicsőségben, melyet megoszt velünk. Ez a dicsőség messze felülmúlja az általunk elért vagy vágyott dicsőséget, és bőven kárpótol minden megpróbáltatásért és szenvedésért. (Bozorády Zoltán)

Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

2018. szeptember 18. EL KELLENE OLVASNIUK, HOGYAN MUNKÁLKODIK LELKEM (1 KOR 12,1-11) IGAZSÁGOSSÁGOM LELKE TÚLCSORDUL

1988. október 11.

Béke legyen veled!

Dicsõség legyen Istennek!

Kinyilatkoztatásom kezdetétõl fogva mondom neked, hogy Egyházam romokban hever, ezekbe a romokba viperák fészkelték be magukat, és belsejében készítettek otthont maguknak. Ó Vassula! 1 Mennyire szenvedek…! El kell jönnöm, le kell tekernem azokat a kígyókat, amelyek Szentségeim Legszentebbjét fonják körül, és el kell távolítanom õket az Egyházból. Ezután egészen újjá kell építenem Egyházamat… Gyermekem, nehéz és ijesztõ ennek a letarolt pusztaságnak a közepén élni, de éri közel vagyok mindazokhoz, akik szeretnek engem, és szeretettel tisztelik Szent Nevemet. Emlékeztetni akarom azokat, akik mennyei mûveimre taposnak, hogy én végtelenül gazdag vagyok. Valahányszor fellázadt teremtésem, követeket küldtem, akik Szavamat hordozták. Mert a lázadás pusztasággáváltoztatja azt a földet, ahol éltek. Bár a ti õseitek is lázadtak, az õ kételyeik sohasem voltak olyan súlyosak, mint a ti nemzedéketeké, amely még azt is kétségbe vonja, hogy üzenetekbenszólhatok kiválasztott angyalaimhoz. Gyermekem, Egyházamban vannak olyan szolgáim, akik azt állítják, hogy hisznek bennem, de visszautasítják isteni mûveimet, amelyeket ma ajánlok fel nektek, és amelyek a Szentlélektõl valók. Szárazságuk ítéli el õket, és az ítélet napján pedig én fogom õket megítélni! Ezeknek az embereknek vissza kellene fordulniuk a Szentíráshoz, és el kellene olvasniuk, hogyan munkálkodik Lelkem, és hogyan áldom meg azokat az adományokat, amelyeket választottjaimnak adok. Mind tõlem való. 2 Gyermekem, te és én, én és te, együtt megyünk keresztül ezen a pusztaságon. Ezt a halált hozó pusztaságot a racionalizmus, a hit hiánya, a szeretet hiánya, a szabad szerelem, a vágyak minden áron való kielégítése, a hiúság és a Szentlélek mûvei iránti harag teremtette meg. Makacs süketségük ítéli el õket. Aki visszautasítja a Szentlélek mûveit, engem utasít vissza, mert a Szentlélek és én Egy és ugyanaz vagyunk!… Ezek az emberek kiterjesztik a sivatagot, és õrködnek, hogy semmi se nõjön benne. Ha meglátnak egy virágot, vagy rátaposnak, vagy szándékosan magára hagyják és sohasem öntözik, hadd száradjon el, és így szabadulnak meg tõle… Igazságosságom kelyhe túlcsordul, és már érzik igazságosságom elsõ csöppjeit magukon. Mindössze annyit kérek ezektõl az emberektõl, különösen azoktól, akik nekem szolgálnak, de visszautasítják a Szentlélek mûveit, hogy imádkozzanak, imádkozzanak, imádkozzanak megvilágosodásért és erõsebb hitért! Jöjj gyermekem, szerezz nekem mindig örömet azzal, hogy megemlékezel szent jelenlétemrõl!

Mi ketten, Uram.

Szeretlek, igen, mi ketten.

Mi ketten.

Igen Szûzanyám.


1 Isten szenvedõ és fájdalmas hangon kiáltott.
2 Jézus arra kért, hogy jelöljem meg az 1 Kor 12,1-11 szakaszát.

Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

Bátorság: Isten betakar az Ő erejével

 

“Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben.” (Jeremiás 1:18)

A következőket olvasd ma imádságként.

Hiszem, hogy igaz rám mindez:

Isten által én egy “megerősített város, vasoszlop és ércfal vagyok az egész országgal szemben” (Jeremiás 1:18), és egyedül Istent félem.

Nem félek, mert tudom, Isten velem van. Ha rámtör a félelem, a fülembe súgja, “Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézsaiás 41:10)

Azt mondja, “Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” (5. Mózes 31:6)

Amikor félelemmel találom szemben magam, bátran mondhatom, “Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? … De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. (Róma 8:33-35, 37)

Tudom, hogy az én Istenem jár előttem és Ő követ engem (Zsoltárok 139:5). Ő az én “menedékem, erős bástyám az ellenség ellen.” (Zsoltárok 61:3)

És ezért “Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 8:38-39).

 

 

És neked Jézus határozza meg a prioritásaidat?

 

“Egy másik is ezt mondta: ‘Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek a házam népétől.’ Jézus pedig így felelt: ‘Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas az Isten országára.’ “(Lukács 9:61-62.)

A tanítványság nem hasonlítható egy karrierhez, amit előre eltervezünk magunknak: „Ezt megteszem Jézusnak miután a gyerekek végigjárták az iskolát, én pedig megalapoztam a nyugdíjamat.” Nem rendezhetjük úgy a szolgálatunkat, hogy nekünk feleljen meg, mert akkor oda jutunk, hogy a saját elképzeléseink szerint fogjuk szolgálni Jézust.

Ahogy a tanítvány a mai igeversben: azt mondjuk, hogy engedelmesen követni fogjuk Jézust, aztán egyszer csak gondolunk egyet, és magunk határozzuk meg a prioritásainkat. Így továbbra is mi irányítunk. Meglehet, hogy amiket csinálunk, azok jó dolgok, de ettől még nem válunk Jézus tanítványaivá. Jézus azt mondja: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lukács 9:62.) (Az angol fordítás kicsit erősebb: azt mondja, aki hátratekint, annak nincs haszna Isten országában. – a ford. megj.)

A visszatekintés kétlelkűséget jelez (Jakab 1:8, 4:8). Bizonytalanná és instabillá tesz minket. Ez éppen az ellenkezője annak a fókuszált követésnek, amit Jézus elvár tőlünk. Azt jelenti, hogy a Jézussal való kapcsolatunkban vannak időszakok, amikor azt mondjuk: „Még visszatérek rád, Jézus, csak előbb végeznem kell azokkal a dolgokkal, amik a prioritásaim.”

Te meddig tartod távol magadtól Jézust? Amíg be nem illeszkedik az időbeosztásodba? Vagy amíg túl nem jutsz az életednek ezen az időszakán? Amikor Jézus megítél, az nem jelenti azt, hogy el is ítél. Egyszerűen a legjobbat akarja neked, és tudja, hogy azt akkor találod meg, ha őt követed.

 

 

Isten irántad való szeretetének hosszúsága

 

„Mert ezt mondom: Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég.” (Zsoltárok 89:3.)

Az emberi szeretet elhasználódik, ezért van olyan sok válás. Sok olyan embert ismerek, akik bár nem váltak el, már nem szeretik egymást. Az emberi szeretetnek van egy határa; kiszárad.

Ezért van szükséged Isten szeretetére a házasságodban – és minden kapcsolatodban. Isten szeretete sosem használódik el. Az Ő szeretete türelmes, örök és kitartó.

Igaz, milyen jó hír, hogy Isten sosem mond le rólad? Nem számít, mit teszel, szeretete sosem szűnik meg. Az Ő szeretete elég széles ahhoz, hogy mindenki beletartozhasson és elég hosszú ahhoz, hogy örökké tartson.

Isten sosem fog téged jobban szeretni annál, mint ahogy most szeret, de kevésbé sem.

Szeret téged a jó napjaidon, szeret a rossz napjaidon. A szeretete nem függ a reakciódtól. Isten a szeretet és szeretetét szabadon kapjuk. Nem lehet kiérdemelni és nincs, aki érdemtelen lenne rá.

Fogadd el a szeretét és dicsőítsd őt; tudd, hogy szeretete elég hosszú ahhoz, hogy örökké tartson: „képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Efézus 3:18-19.)

Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

Hadd legyenek rád büszkék a gyermekeid!


„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek 17:6)
Boswell, a híres életrajzíró elmondja, hogy egy napon elfoglalt apja elvitte őt horgászni. Később elolvasta, mit írt apja aznap a naplójába, és ez mélyen lesújtotta: „Pecázni mentem a fiammal, elpocsékolt nap!”. Ha azt akarod, hogy gyermekeid büszkék legyenek rád: 1) Védd őket! Óvd őket fizikailag, amikor fiatalok, és érzelmileg, amikor érettebbek. Tanítsd meg a fiadnak, hogy tisztelje a lányokat, és beszélgess el azzal a fiúval, aki a lányoddal randevúzik. Figyelj oda arra, hogy mit néznek meg a tévében (ez saját magadra is érvényes!), légy különös tekintettel az internet egyre növekvő káros hatására! 2) Hallgasd meg őket! Ne légy olyan, mint a kissrác, aki azt mondta az anyukájának: „Ha megnövök, pont olyan leszek, mint apa. A szemöldökeim már összenőttek, és amikor az emberek beszélnek hozzám, nem figyelek oda.” Az odafigyelés életre szóló hidat épít gyermeked szívéhez. 3) Bánj velük gyengéden! Semmi sem építi olyan erősen a biztonságérzetüket és az önértékelésüket, mint ha átöleled őket. Ha úgy nőttél fel, hogy a szüleid sosem fejezték ki feléd szeretetüket, akkor tégy meg mindent azért, hogy a te gyerekeid ne ezt éljék át! 4) Fegyelmezd őket! De menj egy lépéssel tovább: mutass példát önfegyelemben a saját életedben! Ne csak prédikálj, élj is úgy! 5) Legyél szórakoztató! Mutasd meg gyermekeidnek a vidámabb oldaladat is! Ne légy annyira elfoglalva a munkáddal vagy a gyülekezettel, hogy unalmassá válj! „Az örvendező szív megszépíti az arcot” (Példabeszédek 15:13). 6) Járj Jézussal! Lee Strobel, aki korábban ateista volt, elmondja: „Amikor keresztyén lettem, az ötéves kislányom azt mondta: »Mami, szeretném, hogy Isten velem is azt csinálja, amit apával«”, és átadta életét Jézusnak. Tedd Krisztust vonzóvá gyermekeid számára, és ez Hozzá fogja vonzani őket.

Szülők, a becsületességetek vagy a jellemtelenségetek következményeket von maga után, nemcsak a saját, de gyermekeitek életében is. Évekkel ezelőtt egy zsidó fiú nőtt fel Németországban. Csodálta az édesapját, aki mindent megtett azért, hogy a családja életének központjában a vallásuk legyen. Minden héten elvitte őket a zsinagógába. Amikor a fiú tizenéves lett, a család arra kényszerült, hogy egy másik városba költözzön, ahol nem volt zsinagóga, csak egy evangélikus templom. A legjobb emberek mind az evangélikus egyházhoz tartoztak. Egyszer csak az apa bejelentette, hogy mind evangélikusok lesznek, mert „ez jót tesz az üzletnek”. Zaklatottan és haraggal tele, a fiú elhagyta Németországot és Angliába ment tanulni. Napjait a British Múzeumban töltötte, ahol megfogalmazta gondolatait, és egy könyvet szerkesztett. Könyvében egy új világnézetet mutatott be, és egy olyan mozgalmat gondolt ki, amely megszámlálhatatlan milliók életébe hozott gyötrelmet. Eszméi „normákká” váltak csaknem a fél világ kormányai számára. A fiú Karl Marx volt, a kommunizmus atyja. A történelmet örökre megváltoztatta egy apa, aki eladta elveit a profitért. Anyák és apák, éljetek becsületes életet családotok előtt, és akkor nincs mitől félnetek. Legyen az életetek nyitott könyv! Legyen olyan értékrendetek, amely alapján mérlegre lehet tenni az egész életet. Igen, emberek vagytok és küszködtök olyan helyzetekkel, amikor választanotok kell aközött, amit tenni szeretnétek, és amit tennetek kell. Járjatok Istennel, őrizzétek feddhetetlenségeteket, és képesek lesztek mindenkor a jó döntést meghozni.

 

ISTEN ÁTVISZ RAJTA

 

„Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” (Apostolok cselekedetei 27:25)
Rómába tartó útja során Pál – és 276 útitársa – hajótörést szenvedett. Történetükből három fontos leckét tanulhatunk meg. Először azt, hogy Istenre kell figyelnünk. Ha ezt nem tesszük, fájdalmakat és veszteségeket élünk meg. „Pál figyelmeztette őket: »Férfiak, látom, hogy a további hajózás nem csak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.« De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. A kikötő nem volt alkalmas a tele­ lésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan…” (ApCsel 27:9-12).
Figyeld meg: attól, hogy valaki a többséghez tartozik, még nem biztos, hogy igaza van! Kire hallgatok? Ismeri ő Istent? Hitben járó ember, vagy emberi észérvek vezetik? Jézus azt mondta: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be” (János 13:20). Má­sodszor azt, hogy Isten akarata mindig legyőzi az emberek terveit. Isten még a hibákat és tévedéseket is javunkra tudja fordítani. A hajótörés miatt Pál Máltán ért partot, és elvitte az evangéliumot az ottani lakosságnak. Ne ostorozzuk magunkat hibáinkért, ne vitatkozzunk azon, kinek volt igaza és ki tévedett, próbáljuk meglátni mindebben Isten kezét! Végül: bármit is veszítettünk, Isten helyre tudja állítani azt. ,,…[a máltaiak] nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal” (ApCsel 28:10). Ne korlátozd le Istent! Ő embereket fog felhasználni, hogy megáldjon minket – olyan embereket is, akikkel még nem is találkoztunk. Jézus azt mondta: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe…” (Lukács 6:38). Bátorság, Isten átvisz rajta!

 

 

Te csak vesd a magot!

 

„Az evangélium… Isten ereje, minden hívőnek üdvösségére.” (Róma 1:16)

Egy lelkész elmondta, hogy egyszer, amikor az ausztráliai Sydney Kings Cross nevű hírhedt negyedében álldogált, egy kopott ruhájú férfi megrángatta a kabátujját, és azt kérdezte tőle: „Ha ma éjjel meghalna, hol töltené az örökkévalóságot?” Ez a kérdés nem hagyta őt nyugodni, míg át nem adta az életét Krisztusnak. Később a gyülekezetéből egy hölgy hasonló élményről tett bizonyságot, amely pont ugyanazon a helyen történt meg vele. Őt is arra indította, hogy Jézushoz jöjjön.

Évekkel később a lelkész elment arra a helyre, és elkezdte keresni azt a titokzatos embert. És ahogy a körülötte lévő arcokat pásztázta, egy öregember közeledett felé. Mielőtt megszólalhatott volna, a lelkész így szólt: „Azt akarja kérdezni, hogy ha ma éjjel meghalnék, hol tölteném az örökkévalóságot, igaz?” A férfi csodálkozott, hogy honnan tudja. Erre a lelkész beszámolt neki azokról, akik az ő kérdése miatt ismerték meg Krisztust. Az idős férfi mélyen megrendülve így szólt: „Mielőtt megtértem Krisztushoz, részeges voltam. Iskolázatlan ember vagyok, nem tudok jól beszélni, és csak arra tudtam gondolni, hogy körbejárok, és felteszem az embereknek ezt a kérdést. Már nyolc éve kérdezgetem, de a mai napig fogalmam sem volt róla, hogy elérek-e vele valamit is.”

Vannak, akik az első hívásra követik Jézust, de a konok emberek általában a hosszabb utat választják a hazajutáshoz. A te dolgod nem az, hogy megváltoztasd az embereket. Csak oszd meg velük az életadó Igét és hagyd, hogy Isten változtassa meg őket. Jézus azt mondta: „Én pedig, ha felemeltetem… magamhoz vonzok mindeneket (János 12:32). Te csak vesd a magot, és engedd, hogy az aratás Ura végezze a többit!

 

 

TELJESÍTMÉNYÉRT VAGY KEGYELEMBŐL?

 

„…Ezek az utolsók., és te ugyanannyit fizettél nekik, mint nekünk…” (Máté 20:12)

Krisztus példázatában öt különböző csoportba tartozó munkást vettek fel. Az első csoport panaszkodott, amikor azok, akiket utolsónak vettek fel, és csak egyetlen órát dolgoztak, ugyanazt a bért kapták, mint ők, akik egész nap dolgoztak. Ők a teljesítmény alapú keresztyének jellemző példái. Azt gondolják, hogy mivel távol tartották magukat bizonyos bűnöktől, Isten jó üzletet kötött velük. Ahelyett, hogy együtt örülnének azokkal, akik későn érkeztek Isten országába, inkább neheztelnek rájuk. Könnyű felismerni őket három jellemzőjükről. Panaszkodó lelkületük van. Átsiklanak a jó fölött, azonnal kiszúrják a rosszat, és olyan embereket keresnek, akik egyetértenek velük. Mi a gyógymód? A jó emlékezőképesség. Ha eszedbe jut az, amit Isten tett érted, és mindazok a kegyelemből kapott javak, melyeket Isten szeretetéből kaptál, és hogy nap mint nap élvezheted azokat. A teljesítmény alapú keresztyének emellett még neheztelő természetűek is. Ahelyett, hogy megnyugodnának Isten kegyelmében, úgy viselkednek, mint azok a besorozott katonák, akik kötelesek szolgálni – nem pedig úgy, mint az önkéntesek. Állandóan Isten jóváhagyásáért küzdenek, soha nem érzik úgy, hogy megütnék a mércét, és ellenségességük megakadályozza, hogy megtapasztalják az örömet. Abban a pillanatban azonban, amikor elkezdik mélyebben átgondolni Isten feléjük irányuló jóságát, neheztelésük csökkenni kezd. Végül: ítélkező lelkületűek. „Ez nem igazságos” – gondolják. „Én végeztem el a munkát, és övék az érdem.” Elfelejtik, hogy Isten ajándékokat oszt – nem fizetést, „…nem fizet nekünk a mi álnokságaink szerint” (Zsoltárok 103:10 Károli), hanem elhalmoz minket irgalmával és kegyelmével. No és kik a kegyelem alapú keresztyének? Azok a későn jövők, akiknek nincsenek szerződésben meghatározott jogaik vagy érdemeik; az Istennel való kapcsolatuk egyedül a kegyelmen alapul. Boldogok, bármit is kínál nekik Isten, alázatra készteti őket jósága, túláradó hála ösztönzi Őket a munkára.

Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!

Idő…


A mai nap imádsága:

Istenem! Jó lenne, ha több időm lenne, de tudom, hogy igazságos vagy, s az idő mindenki számára egyformán telik. URam, kérlek, tégy velem csodát, s add, hogy Veled együtt teljék az időm, s ne csak múljék! Tedd tartalmassá napjaimat, s szereteted fényével vidámíts meg a szürke hétköznapokban! Add, hogy megtaláljam életem ritmusát Tebenned, s munkámban érezhessem az alkotás örömét, s mindenért hálát adva kiteljesedve élhessem a napokat, melyeket nekem szántál! Ámen

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
Préd 3,1-4

Talán nincs ember, aki tudatosan vagy tudtán kívül ne idézte volna ezt a bibliai igazságot: “Mindennek rendelt ideje van!” Keserűen megtapasztalt igazság ez, minden életkorban. A gyermek még játszani akar, pedig már aludnia kellene, a tinédzser szívesen tapadna még számítógépéhez, de várja a házi feladat, a sok tanulnivaló, a felnőtt még szívesen aludna tovább, de munkahelyére pontosan be kell érkeznie… Hiába, mindennek rendelt ideje van! Tetszik vagy sem, Isten úgy teremtette meg a világát, hogy abba időt is szerkesztett. A mi időnk a csillagmillárdokhoz képest nevetségesen kevés, de a szúnyogok alig két hetéhez mérve már nem is annyira rossz…

Isten nem csak időbe plántálta bele létünket, de ritmust is adott hozzá. A hét hat napján dolgozunk, s a hetediken pihenünk… vagy csak pihennénk. Magyar létharcos valóság, hogy hétvégeken, ünnepnapokon is dolgozunk. Sokszor nagy árat fizetünk ezért, a legdrágábbat áldozzuk fel: az egészségünket! Pedig mindennek rendelt ideje van! A pihenés, az elcsendesedés idejét megrövidíteni, felcserélni végzetes hiba. (Érdekes, hogy a héber nyelvben a hiba szó, egyben bűnt is jelent!) Tehát bűn az éjszakát nappallá tenni, s bűn felcserélni a dolgok természetes rendjét, bűn a természetellenest megtenni természetesnek, az abnormalitást normalitásnak…

Az időnek nemcsak “rendje”, ritmusa van, de minősége is! Amikor azt mondjuk: “Ma jó napom van!” vagy “Ez az én napom!” vagy “Na, ez nem az én napom!” -, akkor mindig az idő minőségére gondolunk. S mitől minőségi az idő? Gyönyörű, ősi magyar nyelvünk így mondja: telik. Amikor telik az idő, amikor teljesedünk, amikor megtöltődik idővel életünk cserépedénye. Ha csak múlik az idő, az azt jelenti elmúlt az idő, de nem töltött, nem adott semmit. Ilyenek a töredék-idők: buszra, vonatra várakozás vagy éppen a hivatali sorbanállás, de ilyen az aktuális ,mármegintnemtörténiksemmi”-TV-sorozat előtti bambulás. Ja, hogy a többség ezt csinálja? Az még nem jelenti azt, hogy ez helyes is! Érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan múlatják az időt! A sok hiábavalóság közül most csak kettőt említenék, ami párhuzamosan is működik: rágyújtanak egy cigire és/vagy birizgálják a mobiltelefonjukat – ki az SMS-ért, ki meg az MP3-ért.. Pedig rengeteg mindenre fel lehet használni a töredék-időt. Pl. Szavak tanulására, ha környezet engedi olvasásra, sőt még imádságra is…

Azt, hogy az időt mennyire minőségi módon éltük meg, akkor tudjuk meg igazán, amikor ütközünk a felismeréssel: életem ideje eljárt felettem, mert megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak… Sokan félnek a halál hogyanjától, pedig nem ez a félelmet keltő, hanem az, ha valaki nem tölti ki az idejét úgy, ahogyan az Isten azt rendelte. Ha nem volt életének méltósággal megélt tavasza nyara és ősze, akkor borzalmas a lélekdideregtető tél, amely az elköltözésre készítene fel minket… Nem mindegy tehét, hogyan élünk! Ha építünk és növelünk, akkor épülünk és teljesedünk, ha tanuljuk az Örök Istent a múlandó másodperceinkben is, akkor nemcsak saját életünk ékesedik és csillog az Isten kegyelméből, de másokat is ékesítünk, s akkor elmondhatjuk az utolsó pillanatokban: jó volt élni… S ha jól belegondolunk ez nem is kevés, a prédikátor szerint a minden, mert felismertük, hogy amit kaptunk, az mind Isten ajándéka volt…

 


Képmutatás…


A mai nap imádsága:

Uram! Te megvizsgálod a szíveket, s tudod, hogy mi lakozik bennük… Azt is jól tudod, mi szunnyad az én szívem mélyén. Kérlek ezért, légy hozzám irgalmas, hogy mentő szeretetedre magam is csak szeretettel válaszoljak! Ámen

“Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Lk 12,1b-2

Szegény farizeusok… A Mester ahol csak lehet, pirongatja őket! Azonban se szép szó, se prófétai dorgáló nem hatott rájuk, s így mint a vallási merevség megtestesítői vonultak be a kultúrtörténetbe. Az életből számtalan példát lehetne hozni, hogy az embernek a harmóniában kell lenni a környezetével, hogy abból áldás fakadjon. A lovas, ha nem érzi a lovat, akkor annak bukás lehet a vége, ha férj és feleség nem tanulnak meg egymásra hangolódva élni, akkor sosem képesek biztonságot, elrejtettséget nyújtani övéik számára, s ha Istent egy merev Istenképbe szorítja egy ideológia, abból mindig törvényeskedés, szélsőséges magatartás fakad…

Az emberiség történelmének talán a legnyomorultabb évszázadát éljük most, mely eséllyel pályázhat majd egyszer a “felszínesség évszázada” címre. Nyilvánvaló, hogy a külső mindig fontos volt az ember számára – Méghogy nem a ruha teszi az embert? -, de tömeges méretben soha ennyire nem követték a divatot, kergették az “életérzést”. Persze, mindig is adtak a külcsínyre, de manapság a látszat a diadala a jellemző – az eredményt láthatjuk: bizalmatlanság, s egyre komolyabb működési zavarok a társadalomban, a világban… az életstílus, a “fíling” fontosabbá vált, mit a tartalaom.

De miért is kell óvakodniuk a tanítványoknak a farizeusok kovászától? Mert az nem keleszt, hanem rohaszt! Amíg a dinamikus/evangéliumi istenfelfogás az életet szolgálja és védi, eladdig a statikus, a törvényalapú gyakorlatilag béklyóba köti az embert. Jézus soha nem a Tízparancsolat egyetemes törvénye ellen szól, hanem azokat az emberi okoskodások által létrehozott rendelkezéseket ítéli el, melyek meghatározták a farizeusok “kegyességét”. Jól tudjuk, hogy ez a gyakorlatban mindösszesen 613(!) törvényt jelentett. Kultikus és profán, közösségi és intim élet szabályait magába foglaló “törvényhalmaz” ez, mely végül teljességgel ellehetetleníti az Istennel való őszinte kapcsolatot, mert nem az isteni szeretetből fakadó szabadságára, hanem a törvénybetartás teljesítményére koncentrál…

Nincs rejtett dolog, egyszer minden kitudódik – így van ez többnyire még az embervilágban is. Isten előtt pedig minden nyilvánvaló, még a szív legrejtettebb szándéka is. Hiába a “külsőre ügyelés” perfekciója, ha belső egészen másról szól… Aki képmutató, az kettős erkölcsű: Észreveszi a másik szemében a szálkát, de a magájéban a gerendát is természetesnek véli! Ha létezne kettős elszámolása a JóIstennek – egy az igazakra, s egy a bűnösökre, akkor istenből is kettő kellenne… Márpedig az Isten az Egy. Ez az Isten pedig nem ezoterikus (azaz belső körre leszűkített) s nem is “nemzeti”,Isten! Így az Isten nem lehet csak zsidó, csak muzulmán, vagy csak keresztény isten… Isten az Egy, minden ember számára egy. Ezért nem létezhet alternatív etika sem, csakis egy: az embert-szolgáló, a közösséget védő. Mindaz pedig, ami ezzel ellentétes, az nem az Istentől van! S mivel Istennek “gondja van” arra, hogy időnként a történelemben kinyilvánítsa akaratát, ezért nem árt néha elgondolkodni azon, hogy mi az, ami Tőle, onnan fentről száll alá áldásként, s mi az, amit mi röptetünk görcsösen, hogy javunkat szolgálja, de csak baj, s szenvedés fakad belőle…

 


Lelkület…


A mai nap imádsága:

Uram! Tisztogasd szívemet, hogy helyesen dönthessek! Ámen

Szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.
Róm 10,10

Az orthodox keresztények önmeghatározása szerint az orthodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta. Nem ennek a kijelentésnek a hatására, de tény, hogy az orthodox hit terjed a modern nyugati világban. Gombamód szaporadnak az orthodox gyülekezetek, épülnek az új templomocskák. Mi lehet ennek az oka?

Az orthodox gondolkodásmód. Látásuk szerint, minden, ami az egyházban történik: titok. S, ami titok, azt fölösleges magyarázni… ezt egyébként Luther Márton is pontosan így gondolta. Míg a nyugati kereszténység – élen az újprotestáns felekezetekkel, melyeknek hatásai nem elhanyagolhatóak a történelmi egyház falain belül sem – folyamatosan hangsúlyozzák a fej az “ész” szerepét a döntésben, hogy beköltözhessék a szívbe a Szentlélek… Ezzel ellentétben az orthodoxia azt vallja, hogy az Istent először a lábunkkal tapasztaljuk (két lábon állunk a világban, élményeinket itt gyűjtjük), mely tapasztalások a szívben érzéssé állnak össze, mely a hitünket alkotják. Egyeseknek megadatik, hogy “ésszel” is felfogjanak egy részt a Nagy Titokból – ők a hittudósok.

Az orthodox gondolkodásmód tehát összhangban van Pállal, aki azt írja, hogy “szívvel hiszünk”… Amilyen tehát a szívünk, olyan a mi hitünk is. Ha a bűn sara, vagy a mulasztás pora belepi azt, akkor hitünk is “piszkos” lesz… ezért szükségünk van “portörlésre” – Luther ezt naponkénti megtérésnek nevezi. Amilyen a mi szívünk (lelkületünk), nagyjából olyan az egész személyiségünk. A lelkületünk határozza meg viszonyrendszerünket tárgyakkal, s emberekkel, a lelkiségünk lenyomata ott van munkánkban, kapcsolatainkban, gyereknevelésben, szexualitásunkban – mindenütt. Amilyen a “szívünk-lelkünk” – olyan az életünk is. Ezért fontos, hogy szívünk tiszta legyen. S ha Isten egyszer már belénkplántálta a tisztaság utáni vágyunkat, akkor olykor-olykor figyeljünk magunkra, s Isten kegyelméből söprögessünk egy kicsit…

 


Nyelviségünk…

 

A mai nap imádsága:

Uram! Szavakat adtál nekünk, hogy segítségével megértessük magunkat másokkal, de sajnos még önmagunkat sem értjük… Kérünk Téged, add vissza szavaink igazi jelentéseit, hogy feltöltődjünk szereteted gazdagságával, s a töredékes szó ellenére is megérthessük egymást és Téged, s ezáltal eljuthassunk lelkünk békességére! Ámen.

Hálát adok neked, URam, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál.
Ézs 12,1

Sokszor hargaszunk… Sarokbaszorító körülményekre meg emberekre is, akik előidézték fájdalmainkat vagy nem figyelmeztettek minket időben a közeledő veszélyre. Gyakran haragszunk önmagunkra is, mert legvégül nem úgy döntöttünk valamiben, ahogyan azt korábban elterveztük, s döntésünk keserű következményeit hordozva végül haragszunk az Istenre is… Isten azonban nem “haragszik” – mert Ő nem ember, hanem Isten. Ennek ellenére – mivel nyelviségben élünk – Istent számtalan emberi tulajdonsággal ruházzuk fel: “nevet, sír, haragszik, megbosszulja” – mondogatjuk, de azon túl, hogy ezekkel a mondatokkal ékesen deklarájuk teremtményi korlátozottságunkat, többre nem megyünk, Isten “státusa” ettől nem változik, hiszen Ő a változatlan Egy. Talán az ószövetség “kemény-lelkű” nemzedékeihez nem is jutott volna el másképpen az Isten üzenete, ha nem ilyen mély érzelmeket is felvállaló nyelviségben nyilatkoznak meg az író-próféták a Szentírást író “szentírók”. A hit éppen azt jelenti, hogy ennek az emberi, botladozó nyelviségnek köszönhetően mégis kirajzolódik bennünk az Isten képe, mégha tükör által homályosan is…

A harag rengeteg energiánkat elvesz tőlünk, míg a békesség túláradóan sok erőt ad. Manapság se szeri se száma azoknak a technikáknak, amelyek megígérik, hogy az adott metódus követésével elérhetjük a vágyott célt: lelkünk nyugalmát. A kereszténység – azaz krisztuskövetők közössége, ahogyan a kisázsiai Antiochiában ondták először – az egyetlen vallás, amelyik őszintén bevallja és felvállalja: nincs metódus (meta hodosz ťgör.Ť mely hozzávezető utat jelent). Nyilvánvaló, ma is léteznek olyan keresztény kisközösségek, melyek ismerni vélik azt a “metódust”, ami elvezetheti az embert az Istenhez, de ha ennek a tudásnak a birtokában lennének, akkor ez azt jelentené, hogy megtalálták volna az ész-okokat az Isten létézesére, melyet azonban a formális logika szabályait követő skolasztikus filozófia félezer éven át hiába keresett…

A békesség Isten ajandéka, a harag, a bosszú pedig az Istentől elfordult ember büntetése. Vigyáznunk kell azonban itt is! Miféle “büntetés” az, amikor arra panaszkodunk hogy fázunk, közben pedig mi vagyunk azok, akik “szabad akaratból” eltávolodtunk a meleget adó tűztől? Amikor antopomorf módon azt mondjuk: “Megvigasztal az Isten” – semmi más nem történik, mint az, hogy rádöbbenünk, Isten közelében lenni jó. Feladni a belénk-kódolt halhatatlan isteni részt, nem törődni lelkünk istenes igényeivel nemcsak személyes aroganciánk áldozatává válásunkat jelenti, sokkal inkább elvetése annak a lehetőségnek, amiért itt létezünk ezen a Földön: rátalálni Istenre, s Istenben igazi önmagunkra…

 

Prófétaság…



A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy szavaim a Te szavad által erősödjenek! Ámen
   
Rászedtél, URam, és én hagytam, hogy rászedj. Megragadtál, hatalmadba ejtettél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. Ahányszor csak megszólalok, kiáltanom kell és hirdetnem, hogy erőszak és elnyomás uralkodik. Az ÚR igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap. Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve.
Jer 17,7-9
Megszólalni akkor, amikor mindenki csak hallgat – nagyon nehéz… Kimondani nyilvánosan azt, amit egyébként mindenki tud, s akkor, amikor mindenki nyelvét görcsbe rántja a “hallgass szám, nem fáj fejem”-túlélő-ösztön, igen nehéz. Korunk önmutogató “prófétái”, önjelölt “evangélistái”, akik a maguk szektabizniszének verbális katalizátorai, legfeljebb nevükben próféták, hiszen aki valóban próféta, az Isten szavát (az Igazságot) szólja, ami nem egy nemzethez, egy valláshoz, egy felekezethez, hanem egyetemesen mindenkihez szól. Hiába tartja magát valaki nagyhatású prófétának, Isten küldöttének, aki csak részigazságokat emleget – s lehet, hogy ezért tömegek követik – az legfeljebb gyűlölet-prédikátor lehet, de nem próféta, a szó igazi értelmében.
Régen a prófétákat látóknak hívták, ma a prófétaság elhivatottságában tetszelgő érdekszónokokat “megmondó-embereknek”. Egy olyan időszakban, amikor a bizalmatlanság hullámai egyre magasabbra csapnak, s egyre súlyosabb károkat okoznak úgy párkapcsolatban, családban, munkahelyen, mint egy országban, sőt népek és nemzetek között, különösen is fontos lenne az istenadta szó hiteles szolgálata! Manapság, ha valaki feltétel nélkül hisz a médiának, a poltikusoknak vagy a banki “tanácsadóknak” – tanácsot egyébként mindenki tud adni, megoldást, hasznos információt csak igen kevesek(!) – az a naivitásáért idővel súlyos árat kell, hogy fizessen.
A megtérés, azaz a felismerés a keresztény embert arra kötelezi, hogy ismeretét tovább adja. Ezt nevezzük evangélium-hirdetésnek, ami nem azonos az Istenre-találás örömének nyilvános megvallásával. Ez a részét képezi, de sokkal fontosabb ennél annak az “életvezetési tudásnak” átadása, mely bölcsesség nem embertől, hanem felülről, a Világosság Atyjától száll alá. A keresztény ember tudja, hogy a dolgok mindig akkor “mennek jól”, ha Isten vezet… Megtanulni ezt a ráhagyatkozást élethosszig tartó folyamat, de nyilvánvalóan nem volt véletlen az, hogy az első keresztények a csatlakozni szándékozó katechuménokat (tanulni vágyókat) 2-4, olykor öt évig is tanították! Manapság sokan ki szeretnék hagyni ezt az keresztény “életvezetési akadémiát”, de az igazság az, hogy a katona is csak akkor lehet sikeres, ha megérti a parancsszót, s a keresztény ember is akkor jut el a célba, ha érti Mestere szavait.
A Mester (el)hívó szavai lelket perzselnek, mert Isten igéje megdönthetetlen igazságokat hordoz, melyeken nem változtat semmiféle kor. Az emberség, a tisztesség, a jóság, a szeretet, a könyörületesség nem rendszerspecifikus, nem a társadalom aktuális berendezkedéstől függ! Amikor diktatúra van, akkor is vannak emberséges emberek, s amikor meg a demokrácia harsog, akkor sem válik mindenki emberségessé… Ha erőszak uralkodik, ha elnyomás van, ha sérül az ember Istentől kapott felelős szabadsága, akkor a próféták(látók) mindig megszólalnak, s felvillantják a helyes irányt! Mi ez, ha nem a Gondviselés evangéliuma?
Kategória: Napi | Szóljon hozzá most!